Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:315–326.

SZARKA LÁSZLÓ

A Szlovák Köztársaság állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos név: Szlovák Köztársaság, Slovenská Republika

Terület: 49 034 km²

Lakosság: 5 422 366 fő (2002)

Főváros: Pozsony

Államforma: parlamentáris köztársaság

Közigazgatás: 8 körzet

Nyelvek: szlovák, magyar, cseh, ukrán

 

Szlovákia területét első alkalommal az 1919. június 28-i versailles-i, illetve az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés rögzítette. A történeti Magyarország részeként a felső-magyarországi, szlováklakta etnikai régióra vonatkoztatva a 19. században kezdett általánossá válni a „Slovensko” megnevezés, de az etnikai terület megjelölésére a kifejezés már a középkori oklevelekben is kimutatható.

Az első Csehszlovák Köztársaság 1938. október 6-án a szlovák autonómiatörekvések prágai elfogadásával átalakult. Az 1938. évi 299. számú törvény Szlovákia területének az úgynevezett második Cseh–Szlovák Köztársaság keretei közt széles körű autonómiát biztosított, önálló kormánnyal, parlamenttel, s csupán a hadügyi, külügyi és a közös ügyeket érintő pénzügyi kormányzat maradt közös.

Az autonóm Szlovákia területét az 1938. november 2-i első bécsi döntés változtatta meg, amikor is a nagyhatalmi döntőbíráskodás eredményeként Magyarországhoz visszakerült 11 927 km² túlnyomórészt magyarlakta dél-szlovákiai, illetve kárpátaljai terület.

Csehország 1939. március 14-i német megszállásával egy időben a pozsonyi szlovák parlament elfogadta az 1939. 1. számú törvényt, amellyel létrehozta az önálló Szlovák Köztársaságot. Az első Szlovák Köztársaság Németország protektori hatalma alatt 1945. március végéig létezett.

Az 1945. április 5-i kassai kormányprogram alapján Szlovákia korlátozott, az 1945–68 közötti időszakban változó tartalmú autonóm jogkörökkel ismét az egységes Csehszlovákia részévé vált.

Az 1968. október 27-én elfogadott és 1969. január 1-jével életbe lépett 1968. évi 143. sz. alkotmánytörvény értelmében Csehszlovákia föderatív köztársasággá alakult Csehszlovák Szövetségi Szocialista Köztársaság néven.

Az 1989–92 közötti szenvedélyes alkotmányjogi viták és a megváltozott geopolitikai környezet hatására 1992. július 17-én a szlovák parlament nyilatkozatot adott ki a Szlovák Köztársaság önállóságáról, majd szeptember 1-jén elfogadta a Szlovák Köztársaság alkotmányát.  A prágai cseh–szlovák szövetségi parlament november 25-én fogadta el az 1992. évi 542. számú törvényt a Cseh–Szlovák Szövetségi Köztársaság 1992. december 31-i megszűnéséről, illetve kettéválásáról. Rövid ideig még létezett a cseh–szlovák pénzügyi unió és a két önálló utódállam EU-tagságáig fennmaradt a cseh–szlovák vámunió. Szlovákia 2004-től tagja az Európai Uniónak.

Az 1993. január 1-jén önállósult Szlovák Köztársaság állami szimbólumainak kérdését és azok használatát a Szlovák Nemzeti Tanács 1993-ban hozott 63. számú törvénye szabályozta először: az állami címer, az állami zászló, az állami pecsét mellett az állami himnusz alkotja a szlovák állami szimbólumokat, amelyeket csakis a törvény által rögzített módon lehet használni.

Az 1993. évi 63. számú törvényt az 1996. évi 273. számú törvénnyel módosították. A módosítások az állami szimbólumok körét és tartalmát nem érintették, kizárólag azok használatát, alkalmazását pontosították. Mindkét törvény a Mečiar vezette kormányok idején született. Az 1996. évi módosítást a harmadik Mečiar-kormány arra is megpróbálta felhasználni, hogy korlátozó értelmezéssel szűkíteni igyekezett a más államok zászlajának és himnuszának alkalmazását Szlovákia területén, amennyiben kizárólag az adott állam hivatalos delegációjának jelenléte esetében tartotta azt megengedhetőnek.

Az állami szimbólumokkal kapcsolatos kormányzati és állami közigazgatási felelősséget, jogköröket a szlovák kormányzati munka és az állami közigazgatás szervezeti felépítéséről szóló 2001. évi 576. számú törvény szabályozza.

A szlovák állami szimbólumok az önálló Szlovák Köztársaság létezésének első tíz évében teljes egészében meghonosodtak. Ebben döntő szerepet játszott, hogy az állami címer és az állami himnusz 1918 óta része volt a közös csehszlovák állami szimbólumoknak. Az új szlovák állami zászló esetében pedig a színek maradtak változatlanok. A szlovák törvényhozás a mečiari kormányok idején különösen nagy súlyt fektetett az állami szimbólumok kodifikálására, bevezetésére és népszerűsítésére.

Az oroszlános cseh címerrel és a csehek által átvállalt csehszlovák zászlóval szemben a szlovákok szívesen azonosulnak a „saját” állami szimbólumaikkal, amelyek heraldikai és esztétikai szempontból egyaránt igen szépen kivitelezettek, történetileg letisztultak. A magyar címerben is szereplő kettős kereszt motívumát csak a nacionalista körök próbálták meg anakronisztikus történeti viták kirobbantására felhasználni, a közvélemény viszonylag rövid ideig és igen visszafogottan reagált a magyar államot jogbitorlással vádoló hangokra.

 

CÍMER

Az állami címert az 1993. évi 63. számú törvény a következőképpen határozza meg: „(1) A Szlovák Köztársaság állami címerét (továbbiakban: az állami címert) a vörös színű kora gótikus címerpajzson ezüst kettős kereszt alkotja, amely a kék hármas halom középső kiemelkedő halmába ékelődik. (2) A kereszt törzse és ágai a végükön kiszélesednek és bevágódnak, csúcsai legömbölyítettek.” A címer használatára feljogosított intézményeket, a használat módozatait a törvény 3–6. §-ai szabályozzák.

A Szlovák Köztársaság állami címerében szereplő hármas halom és kettős kereszt motívumának azonossága és ábrázolásának hasonlósága a magyar címer egyik részével régi és áldatlan viták tárgya. A jelenlegi szlovák történetírás, heraldikai szakirodalom – egyértelműen a szlovák–szlovien–nagymorva folytonosság elméletére alapozva – a kettős kereszt bizánci eredetét, illetve a hármas halommal együtt a mai Szlovákia területéhez való kötődését állítja. A kettős keresztet ábrázoló felvidéki, felső-magyarországi (azaz a mai szlovákiai területhez kötődő) családi, városi címerek gyakoriságát elegendő bizonyítéknak tartják arra, hogy a cirill–metódi bizánci hittérítés idejére visszavezethető, szlovák etnogenezishez köthető hagyománynak tekintsék a mai szlovák címer kettős keresztjét. Az egyik legtöbbször emlegetett érvként a Képes Krónikának az 1312. évi rozgonyi csatát ábrázoló képét szokták felhozni, amelyen a Csák Mátét segítő Amadékat legyőző királyi sereg előtt a földön hever a kettős keresztet ábrázoló zászló: ez egyes szlovák történészek szerint egyértelműen annak bizonyítéka, hogy a Csák- és Amadé-féle „felvidéki” seregek vereségét az illusztráló a felvidéki szimbólum földre került helyzetével kívánta ábrázolni. E szerint a felfogás szerint a szlovák állami címer kialakulásának három szakasza van, a bizánci (6–12. század), a magyarországi (12–20. század; az Uhorsko szlovák kifejezést, amely a történeti Magyarországot jelenti, szemben a mai Maďarsko-val, csak így lehet kifejezni) és a szlovák (19–20. század). Ezek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A mai címer mutatja a szlovák nemzet ragaszkodását a kereszténységhez, a keresztény értékekhez. Ma sok állam címerében fordul elő a kereszt, de csak Szlovákia és Magyarország esetében megy vissza ilyen korai előzményekre.

Az 1994–1998 közötti Mečiar-kormányzati periódus szlovák politikusainak egy harciasan nacionalista csoportja még azt az ötletet is felvetette, hogy a szlovák címer kizárólagos használati jogaira hivatkozva követeljék Magyarországtól a kettős keresztnek a magyar állami címerből való eltávolítását.

Összegezve: a szlovák és a magyar állami címerben szereplő kettős kereszt egyértelműen a 12–13. századi bizánci hatás maradványaként rögzült az uralkodói, majd pedig számos más városi, családi címerben. A két állami címer hasonlósága sokkal inkább a két nemzet közös történelmének, semmint egymással szembeni sérelmeinek lehetne a bizonyítéka. Az ómorva folytonossághoz ragaszkodó szlovák történetírás természetesen joggal érvelhet a régió szláv nemzetei között elterjedt cirill–metódi hagyománykörrel, de ez önmagában semmiképpen sem teheti kisajátíthatóvá vagy éppen elvitathatóvá a kettős kereszt magyar állami címerben való alkalmazását. Különösen nem, ha tudjuk, hogy a címerek csak a 12. század második felében jelentek meg Európában.

 

ZÁSZLÓ

Az állami zászlót az 1993. évi 63. számú törvény 7. §-a írja le: „A Szlovák Köztársaság állami zászlaja (továbbiakban: az állami zászló) három, egyforma széles, egymás alatt elhelyezkedő vízszintes sávból áll, amelyek színe: fehér, kék és vörös. A zászló elülső síkján helyezkedik el az állami címer.” A 12. §-ban leírt kerek formájú állami pecsét az állami címert ábrázolja, amely hársfaleveleken helyezkedik el, s a címert a „Szlovák Köztársaság” felirat övezi.

A szlovák zászló színei (fehér-kék-vörös) azonosak az orosz zászlóéval, mi több a szláv nemzetek többsége is ezt a három színt alkalmazza. A szlovák zászló kialakításakor tehát a szláv színvilág választása eleve eldöntött kérdés volt, részben a történeti előzmények, részben a csehszlovák zászló színeinek folytonossága miatt is. A csehszlovák zászlóról s a többi közös szimbólumról rendelkező 1992. évi 542. számú cseh–szlovák szövetségi törvény mindkét államot arra kötelezte, hogy a közös szimbólumokat saját nemzeti szimbólumokkal cseréljék fel. Ez a csehszlovák zászló esetében a csehek nem tették meg, s a törvényben vállalt kötelezettség ellenére a Cseh Köztársaság zászlójaként tovább használják a korábbi csehszlovák zászlót.

A szlovák állami zászló a szlovák címerrel együtt igen hamar közkedveltté vált a szlovákok körében. A fiatal állam mindet elkövetett annak érdekében, hogy a címerrel együtt az állami zászló is ki legyen tűzve minden középületen és rendezvényen. A szlovákiai sportolók címeres mezén, a sportrendezvények kulisszáin mindenütt megjelennek a szlovák állami zászló színei és a címer. Sok vitára adott okot kezdetben az a megoldás, amely a zászló hátsó síkján a színeket az elülső sík fonákjaként fordított sorrendben ábrázolja, s a címer is csak az elülső síkon volt látható.

A kezdeti aggályok ellenére a szlovák állami szimbólumok közül éppen az állami zászló vált a legközkedveltebb jelképpé.

Az állami zászló használatát az állami szimbólumokról szóló 1993. évi 63. számú törvény 8–9. §-ai szabályozzák. A törvény megkülönbözteti az állami lobogót és a zászlót: a lobogó arányait, díszítését a törvény szabályozza. A zászlót a zászlótartó rúddal, illetve felfüggesztéssel együtt kell használni, és mérete különbözik az állami lobogó 2:3 méretarányától. Az öt állami ünnepnapon kötelező az állami lobogók kitűzése a településeken, mégpedig az ünnep előtti napon legkésőbb este hat órától az ünnepet követő napon legalább reggel nyolc óráig.  Az állami lobogót kell használni nemzetközi események, kiemelten fontos állami, önkormányzati rendezvények alkalmával. Az állami zászlót fizikai és jogi személyek egyaránt használhatják, ügyelve a zászló méltóságára.

 

HIMNUSZ

Janko Matúška szlovák költő 1844-ben azt követően írta meg Nad Tatrou sa blýska (Villámlik a Tátra fölött) című versét, hogy – L’udovít Štúrnak, a szlovák nemzeti mozgalom reformkori vezéralakjának a pozsonyi evangélikus líceumból való eltávolítása után – Štúr tanítványaként tanárával és 21 diáktársával együtt szolidaritásból elhagyta a líceumot.

A Pozsonyból Lőcsére tartó tiltakozó menetelés résztvevőjeként Matúška versében a szlovák nemzet korabeli vigasztalan helyzetét, a magyarokkal szembeni ellenállás fontosságát és a győzelembe vetett reményt énekelte meg a tátrai villámok allegóriájának formájában. A vers azért is különösen fontos a szlovák irodalomtörténetben, mert a Štúr által kezdeményezett új szlovák nyelv egyik legelső ismert irodalmi alkotása. A Kopala studničku kezdetű szlovák népdal és a többféle szövegváltozatban meglévő magyar változata volt a vers mintája. Ez érződik is a szöveg nyelvi frissességén.

Már az 1848–49. évi nemzetiségi harcok idején szlovák nemzeti dalként énekelték a magyar szabadságharc ellen harcoló szlovák önkéntes alakulatok katonái. Az első versszakban ugyanis Matúška név nélkül, de a grammatikai egyeztetés szlovák nyelvben a magyarnál is egyértelműbb eszközeivel a tátrai villámokról szóló első sort követően így folytatja: „Állítsuk meg őket testvérek, majd csak elvesznek, és a szlovákok felélednek.”

A szlovák állami himnusz törvényben kihirdetett szövege az egyértelmű magyarellenes célzás kiiktatása érdekében a második sorban a következőképpen változott: „Álljunk meg testvérek!” A változatás körül széles körű polémia bontakozott ki. Voltak, akik a magyarokra utaló versszak teljes elhagyását javasolták, végül maradt a fentebb jelzett felemás módosítás.

A szlovák himnusz mind a korabeli nyelvi és iskolai harcok, mind az 1848–49. évi nemzetiségi konfliktusok kontextusában a nemzeti önállóság vágyát akarta kifejezni, s ezt a vágyat a 20. századi szlovák történeti fejlődés is végig központi célként kezelte. A Csehszlovák Köztársaság 1918. évi megalakulását követően Matúška versének első versszaka a csehszlovák himnusz cseh nyelvű első strófája után, kötelezően elhangzó, nyelvében, dallamában, tempójában és hangulatában egyaránt különböző második strófája volt. 1993 óta a Szlovák Köztársaság állami himnuszaként a vers első két versszakát éneklik.

 

A himnusz szövege:

Nad Tatrou sa blýska, hromy divo bijú,

Zastavme ich, bratia,

veď sa ony stratia,

Slováci ožijú.

To Slovensko naše posiaľ tvrdo spalo,

ale blesky hromu

vzbudzujú ho k tomu,

aby sa prebralo.

 

Magyar fordításban:

A TÁTRA FÖLÖTT VILLÁMLIK

 

Tátra fölött villám járja dühös táncát,

Bátorság testvérek, elmúlnak a vészek,

S él, győz a szlovákság.

A szlovák föld szunnyad mélyen és keményen,

Ámde serkentően szél fütyül, ég dörren,

Hogy magához térjen. (...)

  Baranyi Ferenc fordítása

  Forrás: Sziklay László: A szlovák irodalom története,
  Budapest, 1962. 383.

 

A szlovákiai magyaroktatásban a fordító megjelölése nélkül az első versszakot mindmáig az alábbi fordításban tanítják: „Zeng a Tátra, villámok cikáznak/ Állj meg szlovák testvér, elmúlik a veszély/ Szebb napok virradnak.”

 

KITÜNTETÉSEK

A szlovák kitüntetési rendszert az állami függetlenség 1993. évi ismételt elnyerését követően alakították ki. Fő elemeit az 1994. évi 37. számú törvény szabályozza, amelyet az 1997. évi 151. törvény módosított (pl. Fehér Kettős Kereszt Rend, Andrej Hlinka-rend, Ľudovít Štúr-rend, Milan Rastislav Štefánik-kereszt, Pribina-kereszt). Ezt követően is sor került elismerés alapítására (pl. a Szlovák Köztársaság Elnökének Keresztje, 2001).

Bár teljesen új, modern kitüntetési rendszerről van szó, ennek egyes elemei, részletei nagymértékben idézik a Szlovák Állam 1939–45 közötti kitüntetéseit.

 

FEHÉR KETTŐS KERESZT REND (RAD BIELEHO DVOJKRÍŽA): A Szlovák Köztársaság legmagasabb állami kitüntetése. 1994. február 2-án hozták meg az alapításáról szóló törvényt, amely 1994. március 1-jétől van érvényben. E rendet csak külföldi állampolgároknak lehet adományozni. Polgári és katonai tagozata van. Általános jellegű rend, I–III. osztálya van.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rendjel polgári és katonai tagozatainak jelvényei eltérőek. A polgári tagozat jelvénye: stilizált hársfaleveles tagról (amely szlovák szimbólum is), coulantról függ le. A katonai tagozat jelvénye: stilizált hársfaleveles, két keresztbe rakott karddal ékes tagról (a kardok markolata lent van, hegyük fent), coulantról függ le. Az előoldalon aranyszegélyű, vörös pajzsmezőben, ezüstszegélyű, fehér kettős kereszt. A pajzs körül arany olajágkoszorú. E pajzs ötágú, sima sugaras aranycsillagra van helyezve. A hátoldalon aranyszínű középmedalionban a Szlovák Köztársaság államcímere. Szegélyes körgyűrűben „SLOVENSKÁ REPUBLIKA” felirat.

Rendi csillag: Az előoldalon nyolcágú, sima sugaras arany rendi csillag. Közepén aranyszegélyű, vörös pajzsban, ezüstszegélyű, fehér zománcozású kettős kereszt. A pajzs körül arany olajágkoszorú. A hátoldalon aranyszínű középmedalionban a Szlovák Köztársaság államcímere. Szegélyes körgyűrűben „SLOVENSKÁ REPUBLIKA” felirat.

A szalag kék, középen vörös sávval.

 

ANDREJ HLINKA-REND (RAD ANDREJA HLINKU): A Szlovák Köztársaság legmagasabb állami kitüntetése, amelyet saját állampolgárai kaphatnak meg. 1994. február 2-án hozták meg az alapításáról szóló törvényt, amely 1994. március 1-jétől van hatályban. Olyan személyeknek adományozzák, akiknek jelentős szerepe volt a Szlovák Köztársaság létrehozásában. Minden évben, az állami önállóság elnyerésének évfordulóján (január 1-jén) adományozzák. I–III. osztálya van.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű, illetve kivitelű. A rend jelvényei stilizált rózsaleveles hordtagról – coulant – függnek le. Az előoldalon ezüstszegélyű, fehér zománcozású kereszt. Arany középmedalionban Andrej Hlinka balra néző portréja. A kereszt mögött (hegyével lefelé mutató) aranynyíl. Az egész motívum plasztikus heraldikai rózsára van helyezve. A hátoldalon aranyszínű középmedalionban a Szlovák Köztársaság államcímere. Szegélyes körgyűrűben „ZA ZÁSLUHY O VZNIK SLOVENSKEJ REPUBLIKY” felirat.

Rendi csillag (a nagykereszthez): Az előoldalon tízágú, brillantírozott felületű arany rendi csillag, középen a rendjelvénnyel. A hátoldalon, aranyszínű középmedalionban, a Szlovák Köztársaság államcímere. Szegélyes körgyűrűben „ZA ZÁSLUHY O VZNIK SLOVENSKEJ REPUBLIKY” felirat.

Rendi csillag (a középkereszthez): Egyező rendi csillag, azonban ez ezüstszínű, brillantírozott csillag.

A szalag kék-fehér-kék.

 

ĽUDOVÍT ŠTÚR-REND (RAD ĽUDOVÍTA ŠTÚRA): 1994. február 2-án hozták meg az alapításáról szóló törvényt, amely 1994. március 1-jétől van hatályban. Általános érdemrend. Polgári és katonai tagozata is van. Belföldieknek adományozzák. Olyanok kaphatják meg, akik a demokrácia és az emberi jogok területén kiemelkedő érdemeket szereztek, akik a Szlovák Köztársaság védelmén és biztonságán munkálkodtak, érdemeket szereztek a Szlovák Köztársaság jó hírnevének öregbítése terén. Ugyancsak adományozható kiemelkedő érdemekért a politikában, az állam vezetésében, a közigazgatásban. Adható a nemzetgazdaságban, a tudomány, a technika, a kultúra, művészet, iskolaügy, a sport területén szerzett érdemekért. Kollektíváknak, így katonai alakulatoknak, intézményeknek is adományozható. Ha ezek rendelkeznek zászlóval, akkor a rendjelet arra erősítik fel. A rendet a Szlovák Köztársaság Alkotmánya elfogadásának napján adományozzák. I–III. osztálya van.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rendjel polgári és katonai tagozatainak jelvényei eltérőek. A polgári tagozat jelvénye, amely egy tagról (coulantról) függ le. Ennek közepén aranyszegélyű, fehér zománcozású kettős kereszt van. Alsó szélén, kör alakban elhelyezett öt hársfalevél (szlovák szimbólum is). A katonai tagozat jelvénye, amely egy tagról (coulantról) és négy kereszt alakban elhelyezett arany hársfalevélről függ le. A levelek között, a „keresztszárak között” két, egymásra helyezett aranykard van (a kardok markolata lent, a pengéjük hegye pedig fent van). Az előoldalon aranyozott ezüst máltai kereszt. A keresztszárakon stilizált hársfalevél, a keresztszárak között sima, plasztikus sugárnyalábokkal. Vörös középmedalionban Ľudovít Štúr szembenéző aranyportréja. Arany körgyűrű. A hátoldalon, a középmedalionban, a Szlovák Köztársaság államcímere. Szegélyes körgyűrűben felirat: „NASPÄÊ CESTA NEMOŽNÁ – NAPRED SA ÍSÊ MUSÍ”.

Rendi csillag: Az előoldalon hatágú, elforgatott, aranyozott ezüst máltai kereszt formájú rendi csillag. A keresztszárakon stilizált hársfalevelekkel. Három keresztszár között aranyszegélyű, fehér zománcozású kettős kereszttel. Vörös középmedalionban Ľudovít Štúr szembenéző aranyportréja. Aranyszegélyű kék körgyűrűben „NASPÄÊ CESTA NEMOŽNÁ NAPRED SA ÍSÊ MUSÍ” felirat (aranybetűkkel). A hátoldalon, középmedalionban, a Szlovák Köztársaság államcímere. Alul „SLOVENSKÁ REPUBLIKA” körirattal.

A szalag vörös-kék-keskenyebb fehér (Szlovákia nemzeti színei).

MILAN RASTISLAV ŠTEFÁNIK-KERESZT (KRÍŽ MILANA RASTISLAVA ŠTEFÁNIKA): 1994. február 2-án hozták meg az alapításáról szóló törvényt, amely 1994. március 1-jétől hatályos. Katonai érdemkereszt. A Szlovák Köztársaság állampolgárainak adományozható, akik saját életük veszélyeztetésével a Szlovák Köztársaság védelmében, illetve emberi élet vagy jelentős anyagi javak mentésében érdemeket szereztek. Katonai, polgári védelmi, illetve életmentő érdemek elismerésére szolgál. I–III. osztálya van. Január 1-jén, a Szlovák Köztársaság létrejöttének emléknapján adják át.

Érdemkereszt: Az osztálynak megfelelő színű kereszt. A jelvények az osztálynak megfelelő színű fém merevítőpántról függnek le, mely a szalag alsó részére van erősítve. Az előoldalon kereszt, háromszögben végződő szárakkal. A keresztszárak felületén plasztikus sólyomábrázolásokkal (ez csehszlovák szimbólum), a keresztszárak között egy-egy sugárnyaláb. Kék középmedalionban – az osztálynak megfelelő színben – Milan Rastislav Štefánik balra néző portréja. Osztálynak megfelelő gyűrűben. A hátoldal azonos jellegű. A középmedalionban a Szlovák Köztársaság államcímere „VERIÊ – MILOVAÊ – PRACOVAÊ” körirattal. A hátoldal nem zománcozott, az osztálynak megfelelő színben.

A szalag kék. A szalagon (az osztálynak megfelelő színben) rátét sólyomjelvénnyel.

 

PRIBINA-KERESZT (PRIBINOV KRÍŽ): 1994. február 2-án hozták meg az alapításáról szóló törvény, amely 1994. március 1-jétől van érvényben Polgári érdemkereszt. A Szlovák Köztársaság állampolgárainak adományozható. Olyanok kaphatják meg, akiknek jelentős szerepe volt a gazdaság, a szociális kérdések, a kulturális élet fejlesztésében. Kimagasló munkásságért is adományozható. I–III. osztálya van. Január 1-jén, a Szlovák Köztársaság létrejöttének emléknapján adják át.

Érdemkereszt: Az osztálynak megfelelő színű kereszt. A jelvények osztálynak megfelelő színű fém merevítőpántról függnek le, mely a szalag alsó részére van erősítve. Az előoldalon úgynevezett Ruppert-kereszt. A keresztszárak között díszítésként ószláv ékszermotívumok. Vörös középmedalionban – az osztálynak megfelelő színben – Pribina szembenéző portréja. A hátoldalon az osztály színének megfelelően, a középmedalionban a Szlovák Köztársaság államcímere. Felül – pontsoros – díszítések (körben). Lent „PRIBINA” körirat.

A szalag vörös. A szalagon az osztálynak megfelelő színben középkori fejedelmi korona (rátét) jelvénnyel.

 

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE ELISMERÉSÉNEK KERESZTJE (KRÍŽ PREZIDENTA SLOVENSKEJ REPUBLIKY): 2001-ben alapították olyan személyek kitüntetésére, akiket a Szlovák Köztársaság elnöke elismerésben kíván részesíteni. Általános elismerés. Adományozható pl. olyanoknak, akik az állam jó hírnevét keltik külföldön, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a jogállamiság, a szabadság, a demokrácia terén. De adható a szociális élet területén szerzett érdemekért is. Adományozható az idegenforgalom, a vendéglátóipar terén, valamint az oktatásügy, a kultúra, művészet, sport területén szerzett érdemekért. Adható olyannak is, akinek szerepe volt az életszínvonal emelésében. Két fokozata van. Érem is tartozik hozzá.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az I. osztály jelvényei aranyszínű–zománcozott, a II. osztály jelvényei ezüstszínű–zománcozott kivitelben készülnek. A középkereszt, illetve a kiskereszt jelvényei az osztálynak megfelelő színű stilizált hársfalevél-koronáról függnek le. Az előoldalon hármas, plasztikus szárú lándzsakereszt. Nagyméretű, szélén rovátkolt díszítésű középmedalionra helyezve. A keresztszárak között stilizált hársfalevél-díszítéssel – szlovák szimbólum. Ezüst középmedalionban, ezüstszegéllyel, színes zománcozott kivitelben a Szlovák Köztársaság Elnökének – államfői – standárja. A hátoldalon a nagykereszt esetében egyező, azonban nem zománcozott kivitelben. A közép- és kiskeresztek esetében a hátoldal egymással egyező, de a nagykereszttől eltérő. Nagyméretű középmedalionban a pozsonyi vár, illetve városrészlete plasztikus ábrázolása, „KRÍŽ PREZIDENTA SLOVENSKEJ REPUBLIKY” körirat. Alul, négyszögletes táblácska, az adományozás számának bevésésére.

Érem: Kerek bronzérem. Az előoldalon a pozsonyi vár, városrészlet a Dunával – plasztikus – ábrázolása. A hátoldalon fent a Szlovák Köztársasági Elnök standárjának képe „MEDALIA PREZIDENTA SLOVENSKEJ REPUBLIKY” felirat. Alul hársfalevelek.

A szalag világoskék, szélein fehér-kék-piros beszövésekkel (szlovák nemzeti színek).

 

ÜNNEPEK

Nemzeti ünnepek

 

A szlovák parlament 1993. október 20-án fogadta el az állami ünnepekről, munkaszüneti napokról és emléknapokról szóló 241/1993. számú törvényt. Az azóta öt alkalommal módosított törvény összesen öt állami ünnepet határozott meg:

 

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG LÉTREJÖTTÉNEK ÜNNEPNAPJA:  Január 1-jén ünneplik.

 

SZENT CIRILL és SZENT METóD üNNEPE: Július 5-én ünneplik.

 

Az 1944. évi SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS KIROBBANÁSÁNAK NAPJA: Augusztus 29-én ünneplik.

 

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA ELFOGADÁSÁNAK NAPJA: Szeptember 1-jén ünneplik.

 

A „BÁRSONYOS FORRADALOM” EMLÉKNAPJA: November 17-én ünneplik, a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelem emléknapjaként az 1989. évi prágai forradalom tiszteletére.

Emléknapok

 

A törvény harmadik paragrafusában felsorolt emléknapok száma eredetileg 16 volt, de az 1996. évi törvénymódosítás során M. R. Štefániknak, a Csehszlovákiát alapító emigráns triumvirátus (Masaryk, Beneš, Štefánik) szlovák tagja 1919. május 4-i tragikus halálának napját törölték az emléknapok sorából. Emléknapnak számít viszont a Matica Slovenská megalakításának 1863. augusztus 4-i vagy az 1868. évi turócszentmártoni szlovák nemzeti követelések címen ismert autonómiaprogram június 7-i napja. Ez utóbbi a magyar–szlovák kapcsolatok kiélezett eseményeinek egyike, hasonlóképpen az 1848. évi szlovák nemzeti program megfogalmazásának évfordulójához vagy az ugyancsak emléknapnak minősülő 1907. évi csernovai csendőrsortűz október 27-i napjához. De az emléknapok közt szerepel az emberi jogok március 25-i vagy a holokauszt és a fajüldözések mártírjainak szeptember 9-i napja. Csehszlovákia 1918. október 28-i napja szintén emléknappá minősült vissza, igaz munkaszüneti nap maradt. Október 28-áról igen komoly viták folytak annak érdekében, hogy ez a sokáig tiltott nemzeti ünnepnapnak számító évforduló Szlovákiában is államünnepnek számítson.

 

Egyéb munkaszüneti napok

 

Az állami ünnepeken túl a törvény összesen tíz munkaszüneti napot rögzített, ezek közül nyolc egyházi (vízkereszt, nagypéntek, húsvéthétfő, hétfájdalmú Szűzanya, mindenszentek és a két karácsonyi ünnepnap), illetve két világi ünnepnap (a munka május 1-jei ünnepnapja és a fasizmus feletti győzelem május 8-i ünnepe) szerepel a törvényben.

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

A szlovákiai műemlékek, nemzeti kulturális emléképületek, emlékművek, emlékhelyek nyilvántartásáról, gondozásáról a 2002. évi 49. számú törvény rendelkezik. Szlovákiában összesen 12 722 ingatlant és 30 103 tárgyat (ingóságot) tartanak nyilván műemlékként. Közülük 72 műemléket minősít a törvény nemzeti kulturális műemléknek, emlékhelynek. A 72 nemzeti kulturális műemlék között a törvény nem tesz különbséget, de az állami ünnepekhez, az államfő személyéhez és más állami reprezentációs alkalmakhoz kötődően a következő nemzeti kulturális emlékhelyek számítanak kiemelkedőnek.

 

VÁR, POZSONY: A köztársasági elnök és a kormány reprezentációs épülete. A kormányok kinevezésekor, állami ünnepek alkalmával rendezendő fogadások idején, illetve a legmagasabb szintű multilaterális nemzetközi tanácskozások alkalmával (homlokzatán folyamatosan a szlovák állami zászlóval feldíszítve) a szlovák államiság első számú szimbólumaként szerepel.

SZENT MÁRTON-DÓM, POZSONY ÉS A NYITRAI VÁRTEMPLOM: A szlovák katolikus egyház érsekének két legfontosabb szertartáshelye. Közülük a pozsonyi dóm ad helyet az állami és egyházi ünnepek alkalmával celebrált szentmisék többségének.

 

A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS MÚZEUMA ÉS EMLÉKPARKJA, BESZTERCEBÁNYA: Az augusztus 29-i állami ünnep kiemelkedő helyszíne.

 

NEMZETI TEMETŐ, TURÓCSZENTMÁRTON: A törvényileg nem rögzített szlovák nemzeti pantheon szerepét ellátó kegyhely, ahol a szlovák nemzeti mozgalom, kulturális és tudományos élet kiemelkedő személyiségei kaptak helyet. Pl. az 1944-ben az Egyesült Államokban elhunyt Milan Hodža, csehszlovák miniszterelnök (1935–38) földi maradványait is itt helyezték el.

 

MATICA SLOVENSKÁ: A szlovák nemzeti szimbólumok sorában külön helyet foglal el ez az intézmény, amelynek 1989-ig elsősorban a Magyarok Világszövetségéhez hasonló diaszpóra-gondozó feladatai voltak. Ezzel párhuzamosan a szervezet 2001-ig fenntartója volt a legnagyobb szlovák bibliotékának, a turócszentmártoni Nemzeti Könyvtárnak. Alapszervezetei és politikai ambíciói révén folyamatos szereplője maradt a szlovák bel- és nemzetiségi politikának.

A harmadik Mečiar-kormány idején elfogadott 1997. évi 68. számú Matica-törvény ezt a sajátságosan ambivalens intézményi struktúrát kodifikálta. Így fennmaradtak a kulturális tárca és a Matica közötti párhuzamosságok a kulturális intézményfenntartás terén. A 2001. évi 416. számú új Matica-törvény a szervezettől elvette a Nemzeti Könyvtár és az úgynevezett Nemzeti Kulturális Emlékezet nevű intézmény (ez a Könyvtárral párhuzamosan működő kézirattárat, fotó- és hangtárat jelentette) fenntartói jogait, s a két gyűjteményt a kulturális tárca által üzemeltetett turócszentmártoni Nemzeti Könyvtárba olvasztotta be. A törvény a Matica jogkörét mint történetileg igen jelentős, de a többi kulturális szervezettel egyenrangú szervezet kompetenciáját rögzítette. A külföldi szlovákokkal 1995 óta külön szervezet, a Külföldi Szlovákok Háza nevű intézmény foglalkozik, s ennek kezdeményezésére 2001-től Szlovákia is létrehozta a Külföldi Szlovákok Állandó Értekezletének intézményét.

 

EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK

MAGAS-TÁTRA: Szlovákia nem hivatalos nemzeti szimbólumai között kiemelt helyet kapnak a hegyek, hegységek. Mindenekelőtt a Magas-Tátra, mint a 19. századi szlovák nemzeti megújhodás egyik szakralizált szent helye. Emellett a szlovák nemzeti romantikus irodalom kedvenc helyszíneiként az alacsony-tátrai Kriváň-hegy vagy a szlovák népi tradíciók egyik szimbólumaként ismert Zólyom megyei Detva község környéke. Legújabban a bősi vízlépcsőt igyekeznek a diplomáciai találkozók állandó célpontjaként ilyen szimbolikus helyszín rangjára emelni.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:327–337.

SERES ATTILA

Szlovénia állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos név: Szlovén Köztársaság, Slovenija, Republika Slovenija

Terület: 20 253 km²

Lakosság: 1 932 917 fő (2002)

Főváros: Ljubljana

Államforma: parlamentáris köztársaság

Közigazgatás: 136 járás

Nyelvek: szlovén, magyar, olasz horvát

 

A Szlovén Köztársaság jelenleg is használt állami szimbólumai a 19. század nemzeti mozgalmaira visszavezethető hosszabb genezis eredményeként alakultak ki, végső formájukat azonban csak az 1990-es évek legelején, az önálló szlovén államiság megteremtésének folyamatában nyerték el.

A részben vagy teljes egészében a mai szlovénok által lakott területeken a kora középkorban létrejött szláv államalakulatok (Karantánia különböző kiterjedései) emléke, habár nem tűnt el maradéktalanul, nem is hagyott mély nyomokat a szlovén nép kollektív emlékezetében. A 8. század közepétől a Frank Birodalom fokozatosan kiterjesztette fennhatóságát Karantániára is, amely a 9. század elejéig belső függetlenségének megőrzésével félvazallusi státusszal bírt, majd teljesen betagolódott a frank államszervezetbe. A frank uralom megszűnése után a szlovénok által lakott területek a Német-római Császárság részévé váltak (Friauli Őrgrófság, Krajnai Őrgrófság), majd a 13. század végétől, 14. század elejétől nagyrészt Habsburg-uralom alá kerültek. A Habsburg-fennhatóság egy rövidebb időszaktól eltekintve – Napóleon 1809–1913 között a szlovénok által lakott Krajnát, valamint Dalmáciát és Horvátország egy részét kivonta a Habsburg-fennhatóság alól, s Illír Tartományok néven francia felügyelet alatt álló önálló provinciává szervezte – egészen az első világháborúig tartott. Az első világháború után a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (1929-től Jugoszlávia) része lett, a második világháború idején német megszállás alá került.

Szlovénia – Szlovákia mellett – egyike az Európai Unióhoz csatlakozott azon két kelet-európai országnak, amelyek állami függetlensége alig több mint tízéves múltra tekinthet vissza. Az önálló államiság és a nemzetállami keretek megteremtése a 19. század második felében és az első világháborút követő hatalmi rendezés nyomán a kelet-európai népek történetében mindig óriási jelentőséggel bírt, gyakran a régebb óta meginduló nemzetté válási folyamat kiteljesedésével volt egyenértékű. Szlovénia az 1945 utáni föderatív berendezkedésű jugoszláv állam egyik szuverén köztársaságának számított. Ez a viszonylagos autonómia az időnként jelentkező központosító erőfeszítések ellenére komoly lehetőségeket biztosított a szlovén kultúra megőrzésére és a szlovén nemzeti tudat ápolására a 19. században megindult mozgalom továbbvitele szempontjából. A 19. századtól zajló, előrehaladott nemzeti folyamatokhoz képest a szlovén nép az önálló államiság szintjére kissé megkésetten érkezett el (Szlovénia független államiságát 1991. június 25-én nyilvánították ki, az Európai Uniónak 2004 óta tagja). Ez lehet az oka annak, hogy a jelképkeresés- és jelképteremtés folyamata Szlovéniában még mindig nem zárult le, amit az állami címer és zászló körül kialakult legújabb viták is jól érzékeltetnek.

 

CÍMER

A szlovén címerben a Szlovén Köztársaság állami zászlójában elfogadott színek, a fehér, (sötét)kék és a vörös játszanak domináns szerepet. Vörös szegélyű pajzs (sötét)kék mezejében két alacsonyabb közt egy magasabb fehér (ezüst) hegycsúcs, fölöttük a pajzsfőben három (2,1) 6 ágú aranycsillag lebeg. A pajzstalpban hullámos kék ikerpólya. A 3 hegycsúcs a Júliai-alpok (Szlovénia legmagasabb pontja), a szlovén néptudat mitikus helyének számító Triglav (Háromcsúcs) 2464 m magas csúcsának sziluettje.

A hullámos kék ikerpólya Szlovénia nagy folyóit: a Szávát és a Drávát jelképezi, illetve Szlovénia tengerparti jellegét kihangsúlyozva az Adriát jeleníti meg.

A három csillag a középkori szlovén történelemben fontos szerepet játszó Cillei család címeréről került a független Szlovénia hivatalos címerébe. A Cilleiek birtokainak központja a 15. században a Szlovénia területén található Celje városa volt.

A középkori Karantánia területén a 12–13. században a földesurak különböző címerei terjedtek el, amelyek területi egységenként (grófságonként) igen változatos képet mutattak. Saját címerei voltak a középkorban az egyes városoknak, így Maribornak (Marburg) és Ljubljanának (Laibach) vagy éppen a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozó tengerparti városoknak, Pirannak és Kopernek. A Habsburg-tartomány Karintia és Krajna önálló címere feltehetőleg az Andesch-Meráni és a Spanheim családok címereiből alakult ki. A jelenlegi címer színeit a zászló színeiből eredeztetik, annak nincsenek a középkorig visszanyúló előzményei. A középkori címerek közül csak a Cilleiek címeréből kerültek át motívumok a jelenlegi címerbe.

Szlovénia, mint jugoszláv tagköztársaság, önálló címerrel rendelkezett, amely semmiféle összefüggésben nem állt a szlovén népi-nemzeti hagyományokkal, a terület sajátosságaival, s nem sokban különbözött a szocialista korszak megszokott állami címereitől. A szocialista címer kinézetét a Szlovén Szocialista Köztársaság 1947. és 1974. évi alkotmányaiban – az utóbbiban jelentéktelen változtatásokkal – rögzítették. A címer alapmotívumát a körbefutó, s alul levelekkel, illetve szalagokkal összefogott két köteg aranysárga színű búzakalász képezte, amelyek felső végei egy ötágú vörös csillagban összpontosultak. A területre csak a szintén aranysárga Triglav vonulatát stilizáló hegycsúcsok és a tengert jelképező kék hullámos csík emlékeztettek a két köteg búzakalász által összefogott mezőben.

Szlovénia függetlenné válásakor szükség volt egy új, a terület hagyományait hatékonyabban kifejező államcímer megalkotására, amelynek ma is meglévő formáját a szlovén parlament fogadta el 1991. június 25-én. A címert Marko Pogačnik (1944–) szobrászművész tervezte.

A szlovén állami függetlenség kikiáltásakor elfogadott, s jelenleg még érvényben lévő címer sok vitát váltott ki Szlovéniában, ezért a parlament 2003-ban nyílt pályázatot írt ki új címer és lobogó megtervezésére. A pályázaton az első díjat Dušan Jovanovič pályaműve nyerte el. A nyertes pályamunka a hagyományos szlovén nemzeti színeknek tekinthető fehér-sötétkék-vörös elemeket megtartva a címerpajzs mezőjét két részre osztotta: felül sötétkék, alul vörös tartományra. Mindkét tartományban egy-egy egyenes fehér csík húzódik, a két tartományt a Triglav két alacsonyabb csúcsát stilizáló háromszögben megtörő fehér csík osztja ketté. A kék tartományban található a Triglav legmagasabb csúcsát jelképező fehér háromszög, míg az alsó vörös tartományban egy lefelé döntött fehér háromszög, amely Szlovénia vizeit szimbolizálja. A téglalap alakú zászló ugyanezt az elrendezést mutatja.

Nem lehet tudni, hogy mi lesz a sorsa az új címernek, mindenesetre a pályamunka végső elfogadásáról a parlament alkotmányügyi bizottságának kell szavaznia, majd a végső szót a parlament mondja ki a címerváltoztatás kérdésében.

 

ZÁSZLÓ

A szlovén zászló fehérrel, (sötét)kékkel és vörössel vágott. A színes sávok egyenlő arányban, a zászló felületének egy-egy harmadát foglalják el. A bal felső sarokban, a fehér és sötétkék sávok metszéspontjánál található az állami címer. A geometriai elrendezés szerint a címer méretének meg kell egyezni egy sáv méretével, tehát a zászló szélességének egyharmada lehet. A hatágú sárga csillagok nem lóghatnak ki a fehér mezőből, a címerpajzs aljának pedig a sötétkék mezőben kell elhelyezkednie. A zászló szélességének és hosszúságának aránya 1 : 2.

A szlovén nemzeti-állami zászló színei megegyeznek a szláv népek többségénél elfogadott és használt színekkel: a fehérrel, kékkel és vörössel. A szlovén nemzeti lobogó korai elődjének az orosz zászlót kell tekinteni, amelyet I. Péter orosz cár uralkodása idején, holland és angol minták alapján alakítottak ki, eredetileg az orosz kereskedelmi flotta használatára. Az 1848. évi prágai szláv kongresszuson a Habsburg-monarchia szláv népei az orosz lobogóban ilyen formán elterjedt színeket vették alapul, ezzel is kifejezve összetartozásukat a legnagyobb szláv állam népével.

A színeket a Habsburg Birodalom több szláv lakosságú tartománya is átvette, s így lett kifejezőjévé a szlovén nemzeti mozgalomnak, amely az orosz lobogó színeit változtatás nélkül, azonos sorrendben vette át. Először 1848-ból találunk arra adatot, hogy a szlovén hazafiak ezeket a – később hagyományos szláv trikolórrá alakuló – színeket viselték.

Az 1918. december 1-jén létrejövő Szerb–Horvát–Szlovén Királyság ezeket a színeket meghagyva, a vízszintes kék-fehér-vörös sorrendet elfogadva tette meg hivatalos zászlajának. Ugyanez lett később az 1945 utáni Jugoszlávia hivatalos állami lobogója is, azzal a különbséggel, hogy a zászló közepére egy ötágú vörös csillagot tettek. A hatályos szövetségi törvények szerint a jugoszláv szocialista köztársaságok visszatérhettek hagyományos nemzeti színeik viseléséhez, a törvények csupán arra kötelezték őket, hogy a nemzeti szimbolikában meg kell jeleníteni a kommunista mozgalom emblémáját, a vörös csillagot. Így válhatott a szocialista Szlovénia bevett zászlajává, a fehér-sötétkék-vörös csíkozású zászló, közepén a vörös csillaggal. A szlovén függetlenség kivívása idején kivették a vörös csillagot a zászló mezejéből, s helyette a Marko Pogačnik által tervezett címert tették be. A zászlót ilyen formában 1991. június 25-én a függetlenség kinyilvánításakor fogadta el a szlovén parlament.

Az 1991. december 23-án elfogadott új szlovén alkotmány pontosan meghatározta az állami zászló formáját. Ugyancsak az alkotmány írta elő, hogy a zászlónak, mint állami-nemzeti szimbólumnak, a méltó alkalmazását egy később megalkotandó törvényben kell szabályozni.

A zászló megfelelő használatát rögzítő törvényt 1994. október 20-án fogadta el a parlament. A jogszabály részletesen leírja, hogy melyek azok az épületek, amelyekre a nemzeti lobogót kötelezően ki kell függeszteni. Ezek körébe tartozik a köztársasági elnök, a parlament és a kormány székhelyéül szolgáló épület, a különböző állami szervek épületei, a vidéki helyi önkormányzatok székhelyei, valamint a Szlovén Köztársaság külképviseleteinek helyet adó épületek. A törvény meghatározza azokat a politikai és társadalmi életben jelentős rangot képviselő eseményeket is, amelyeknél a zászló kifüggesztése ugyancsak kötelező, így a nemzeti, kulturális, társadalmi ünnepeken (február 8., április 27., május 1., június 25., december 26.), a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatalos külföldi tárgyalásaira való elutazásakor és megérkezésekor, idegen állam vagy nemzetközi szervezet vezetőjének szlovéniai hivatalos útja esetében a megérkezésekor és elutazásakor. A zászló kötelezően kifüggesztendő a kormány által rendeletben meghatározott gyásznapokon is. A törvény értelmében a zászló ezeken a kötelezően előírt eseteken kívül Szlovéniában rendezett nemzetközi politikai, kulturális vagy sportesemények során, illetve helyi önkormányzatok saját ünnepein is kifüggeszthető. A törvény előírja a zászló kifüggesztésének módját is: a felsorolt esetekben jól látható helyre, az épületek oromzatára vagy oszlopok tetejére, más zászlóval együtt a másik zászlótól jobbra, két másik zászlóval együtt a kettő között kell kihelyezni.

 

HIMNUSZ

A szlovénok a 19. század második felében Simon Jenko (1835–69) által írt, először 1860-ban a Slovenski Glasnik című lapban napvilágot látott, Naprej, zastava Slave! (Előre, Szláva zászlaja!) című versét, a „szlovén Marsellaise-t” tekintették nemzeti indulójuknak. Ennek a költeménynek az első szakasza bekerült az 1918. december 1-jén kikiáltott Szerb–Horvát–Szlovén Királyság himnuszába, annak harmadik elemeként.

Szlovéniában azonban az 1980-as évek második felében rendezvényeken, gyakorta félhivatalos jelleggel France Prešeren (1800–49) Zdravljica (Pohárköszöntő) című versének hetedik strófáját énekelték. Prešeren költeménye korábban is nagyon népszerű volt Szlovéniában, 1976-ban a törvényhozás előtt már mindkét verset ajánlották a szlovén nemzeti himnuszként. A versengésből végül Prešeren műve került ki győztesen, és 1990. július 2-án, amikor a szlovén országgyűlés elfogadta a köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozatot, a képviselők ezt a dalt énekelték.

A szlovén nemzeti himnusz, a Zdravljica zenéjét Stanko Premrl zeneszerző (1880–1965) szerezte.

 

A himnusz szövege (Prešeren: Zdravljica című versének hetedik versszaka):

Živé naj vsi naródi

ki hrepené dočakaê dan,

da koder sonce hodi,

prepir iz sveta bo pregnan,

da rojak

prost bo vsak,

ne vrag, le sosed bo mejak!

 

Magyar fordítása:

Éljenek mind a népek,

kik várják már a nagy napot,

mely a földkerekségnek

hoz békésebb virradatot;

mennyi rab

lesz szabad

és jó szomszéd a nap alatt!

Fordította: Tandori Dezső

 

KITÜNTETÉSEK

Szlovéniában az állami kitüntetések rendszerének kialakítása is szorosan összefügg az önálló államiság megteremtésével.

A szlovén kitüntetési rendszer a nemzetközi függetlenség elnyerését követően (1991) alakult ki. Teljesen modern, lényegében az európai kitüntetési rendszerek történetében ily módon egyedülálló. Ez vonatkozik az elismerések megjelenési formáira, jellegére is. Az állami elismerések rendszerét két köztársasági törvény szabályozza: az 1992. május 22-i, illetve az 1995. január 10-i. Ezen törvények értelmében – a különböző fokozatokkal együtt – 10 állami kitüntetést alapítottak.

 

MAISTER TÁBORNOK REND: 1992-ben alapították, katonai érdemrend. Tisztek elismerésére szolgál, békében és háborúban egyaránt. I–III. osztálya van, „kardokkal” is adományozható. Háromfokozatú érem is tartozik hozzá (a tiszthelyettesek és a legénység elismerésére). Ez is adományozható „kardokkal”.

Rendjel: Valamennyi osztály esetében színes zománcozású, zöld babérkoszorúról függ le a rendjel. Az osztálynak megfelelő színű érem: kerek érem, szélén – plasztikus – hárslevélkoszorú (szlovén szimbólum is). A rendjelen Maister tábornok jobbra néző mellképe. „GENERAL MAISTER” felirattal. A „kardokkal” adományozott rendjelek ugyanilyenek, azonban a jelvény mögött két keresztbe fektetett kard van (a kardok markolata lent van, pengéjük hegye pedig fent).

Érem: A fokozatnak megfelelő színű kerek érem. Maister tábornok jobbra néző mellképe, „GENERAL MAISTER” felirattal. A „kardokkal” adományozott érmek esetében a jelvény két, keresztbe fektetett kardot tartalmazó fémtagról függ le. Az igen sajátos kivitelű szalag színe (a rendnél) fehér-kék-vörös (Szlovénia nemzeti színei). Az éremnél pedig kék.

 

SZABADSÁG ÉRDEMREND: 1992-ben alapították. Katonai jellegű érdemrend. Szlovénia köztársasági elnöke adományozza szlovén állampolgároknak. Megkaphatják katonai parancsnokok. Adományozható a polgári védelem parancsnokságainak. Az állam területi integritásának védelmében szerepet játszó gyáraknak, vállalatoknak, szervezeteknek is adható. Posztumusz is adományozható. Az érdemrend adható külföldieknek és külföldi nemzetközi szervezeteknek is. Három fokozata van (Arany Szabadság Érdemrend, Ezüst Szabadság Érdemrend, Szabadság Érdemrend).

Rendjel: Kissé homorú, csigaház alakzatú, melyben a gyűrűk pikkelyekre emlékeztető kis kockákra vannak osztva. A korong közepén plasztikus, sima, recézetlen felületű kisebb karika található, amely átlósan három sávra van osztva. A sávok a szlovén nemzeti színeket ábrázolják. Az egyes fokozatok aranyból, ezüstből vagy bronzból készülnek. A korongot egy selyemből készült sötétkék szalagra akasztják fel, amelynek egyik oldalán a korong közepén található karika sávjainak átlóival ellentétes irányú átlós csíkok a szlovén nemzeti színeket jelenítik meg.

 

SZOLGÁLATI ÉRDEMREND ÉS SZOLGÁLATI KITÜNTETÉS: 1995-ben alapították. Hazaiak és külföldiek egyaránt megkaphatják. Adományozható az állampolgárok csoportjainak, jogi személyeknek, külföldi nemzetközi szervezeteknek. Posztumusz is adható. Katonai és általános jellegű kitüntetéscsoport. E kitüntetéseket a Szlovén Köztársaság elnöke adományozza. Hét fokozata van.

Rendkívüli Szolgálati Érdemrend: Olyan – kivételes – cselekményekért adományozható, amelyek Szlovénia szuverenitásának erősítését, tekintélyének növelését, illetve állami, tudományos, kulturális és társadalmi haladását szolgálják.

Arany Szolgálati Érdemrend: Kivételes polgári, diplomáciai és katonai szolgálatokért adható, amelyek Szlovénia tekintélyének növelését eredményezik – nemzetközi vonatkozásban.

Ezüst Szolgálati Érdemrend: Szlovénia biztonságára és védelmére irányuló nemzetközi közreműködés keretében tett szolgálatokért.

Szolgálati Érdemrend: Egyéb területeken elért eredményekért adományozható.

Szolgálati Érem: Olyan – sikeres – szolgálatok elismerésére adományozható, amelyek hozzájárulnak Szlovénia fejlődéséhez.

Bátorsági Érem: Az emberi lakóhely és az anyagi javak megőrzésében tanúsított különleges bátorságért és önfeláldozásért adományozható.

Becsületérem: Az állampolgári és az emberi jogok, a környezetvédelem területén elért kivételes cselekedetekért adományozható.

Rendjel: Azonos a Szabadság Érdemrenddel, azzal a különbséggel, hogy ennek szalagja világoskék.

 

PREŠEREN-DÍJ: Az állami kitüntetéseken kívül meg kell említenünk a máig létező Prešeren-díjat (Prešerenova nagrada). Ezt még 1949-ben alapították a nagy szlovén költő halálának századik évfordulója alkalmából. Ez a legmagasabb szintű kulturális-művészeti elismerés Szlovéniában. A régebbi kitüntetések közül kizárólag ez élte túl a szlovén rendszerváltást, az új államisághoz igazodó állami kitüntetési rendszer átalakítását. A díjat a köztársasági elnök adományozza minden év február 8-án a művészetek, így az irodalom, a színházművészet, a zeneművészet, a táncművészet, a filmművészet és az építészet terén elért kimagasló eredményekért. Két fokozata létezik. A Nagydíjat a szlovén művészek teljes életművükért kaphatják meg, a Kisdíjat pedig egyes alkotásaikért, amelyek legalább két évvel a kitüntetés odaítélése előtt megjelentek, vagy közönség elé kerültek.

ÜNNEPEK

A három nemzeti és egy kulturális jellegű ünnep közül kettő nem régi eseményekről, hanem az önálló államiság kivívásának 1990–91. évi folyamatában fontos szerepet játszó két aktusról emlékezik meg. Ez megfelelően érzékelteti, hogy a szlovén nemzet önazonosságának megfogalmazásában mára milyen jelentős helyet foglalt el az önálló államiság tudata.

 

Nemzeti ünnepek

 

A MEGSZÁLLÓK ELLENI FELKELÉS NAPJA:  Április 27-én ünneplik. 1941-ben ezen a napon alakult meg Ljubljanában az Imperialistaellenes Front, amelyet június 22-én Felszabadító Frontra (Osvobodilna fronta) kereszteltek át. Ez a szervezet vált a német megszállók elleni harc legfőbb erejévé, több csoport, keresztényszocialisták, kommunisták, egyéb baloldali szervezetek, a Sokol-mozgalom gyűjtőhelyeként szervezte az ellenállást. A front tagjai a föderatív berendezkedésű Jugoszláviában élő szlovén nemzet önrendelkezéséért és szuverenitásáért szálltak síkra, s ennek érdekében partizánegységeket szerveztek. A Felszabadító Front tevékenysége kissé eltérő előjellel él tovább a szlovén társadalmi köztudatban, hiszen a szervezet más szlovén katonai egységekkel is harcolt, a mérvadó politikai-társadalmi szervezetek közt mégis konszenzus alakult ki az eseményről való megemlékezés kapcsán.

 

AZ ÁLLAMISÁG NAPJA: Június 25-én ünneplik. 1991-ben ezen a napon mondta ki a szlovén parlament a Szlovén Köztársaság függetlenségét és állami szuverenitását, végső soron elszakadását Jugoszláviától. A következő napon a szlovén állami hatóságok demonstratív módon átvették a határállomások feletti ellenőrzést, amelyet a jugoszláv központi hatóságok nem ismertek el, és a szövetségi törvényekre hivatkozva a jugoszláv néphadsereg alakulatainak parancsot adtak a szlovén szervek elleni támadásra. Ezzel mintegy tíz napig tartó fegyveres konfliktus kezdődött, amelynek 62 halálos áldozata volt. Az Európai Unió közbelépésére és a belső viták hatására a jugoszláv államelnökség végül úgy döntött, hogy a csapatokat kivonják Szlovéniából. Ez meg is történt, s Szlovénia de facto már 1991 októberére teljesen függetlenné vált. Az ünnep nemcsak a függetlenség kikiáltásának, hanem az azt követő harcok során elhunyt szlovén áldozatoknak is emléket kíván állítani. Jelenleg ez a legjelentősebb állami ünnep Szlovéniában.

 

A FÜGGETLENSÉG NAPJA: December 26-án ünneplik. 1990-ben ezen a napon hirdették ki a három nappal korábban, az állami szuverenitás kérdésében tartott népszavazás végeredményét. 1990. december 23-án országos referendumot tartottak, amelyen arra kellett szavazni, hogy a szlovén állampolgárok szeretnék-e, ha országuk független állam lenne. A szavazáson a szavazásra jogosultak 93,2 százaléka jelent meg, és a résztvevők 88,2 százaléka voksolt igennel Szlovénia függetlensége mellett. A népszavazás hivatalos végeredményét december 26-án hirdették ki. Ez az ünnep a legjelentősebb nemzeti ünnep egyike, hiszen világos szimbóluma és kifejezése a szlovén nép egységének és történelmi cselekvőkészségének.

 

FRANCE PREŠEREN EMLÉKÜNNEPE: A legnagyobb szlovén nemzeti költő, 1849-ben február 8-án hunyt el. Ez az emlékünnep elsősorban kulturális jellegű. Ezen a napon minden évben jelentős kulturális rendezvényeket tartanak Szlovénia-szerte, irodalmi esteken emlékeznek meg a költő munkásságáról.

 

Egyéb munkaszüneti napok

 

Szlovéniában a világszerte elfogadott keresztény egyházi ünnepeket (november 2. a halottak napja, december 25–26. karácsony, húsvét, pünkösd, október 31. a reformáció napja stb.) és társadalmi ünnepeket vagy naptári évfordulókhoz kötődő ünnepeket is számon tartják (május 1., január 1. stb.).

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

TRIGLAV NEMZETI PARK: Szlovéniában a népi tudatban különleges helyet foglal el a Júliai-Alpok legmagasabb hármas hegycsúcsa, a Triglav, s az azt magába foglaló, a mai kiterjedésében 1981-ben kialakított nemzeti park. A hatalmas, mintegy 84 ezer ha területű parkban több helyhez kötődik irodalmi emlék. Így meg kell említeni elsősorban magát a Triglav-hegyet, amely Szlovénia fő természeti szimbólumának tekinthető, több népmesében, irodalmi alkotásban történik rá utalás. A szlovén népi tudat mitikus, szent helyként tiszteli. Ugyanezen a vidéken található a 78 m magas Savica-vízesés, amely a Száva folyó forrása. Ehhez a helyhez kötődik France Prešeren Kerst per Savici (Keresztelés a Savicánál) című híres epikus költeménye, amelyben a szerző a pogány szlovének utolsó harcait eleveníti fel a keresztény seregekkel szemben. A költeményt Prešeren eredetileg barátja, Matija Čop emlékének szentelte, aki Prešeren irodalmi köréhez tartozott, és 1835-ben tragikus körülmények között hunyt el. A költeményben a főhős, Črtomir a keresztényekkel vívott csata után maga is megkeresztelkedik. A Savica forrása, vagy a Prešeren által használt motívum később több szlovén költő alkotásában is feltűnik, akik közül elsősorban Oton Župančičot (1878–1949), a modern szlovén irodalom egyik legkiemelkedőbb alakját kell megemlítenünk, akinek Slap (Vízesés) című költeményébe került be a motívum. Ugyancsak a nemzeti park területén található Bohinj nevű völgy. Prešeren már idézett költeményében itt állt egy kimagasló sziklaszirten Črtomir vára. A Savica forrása és Bohinj az irodalom révén válhattak a nemzeti mitológia fontos elemeivé.

 

VÁR, LJUBLJANA: Különös tiszteletnek örvend a város arculatát meghatározó vár, az egyik legfontosabb jelkép. Az erődítményt a 9. században kezdték el építeni. Kezdetben a karintiai hercegek székhelye volt, 1335-től a Habsburgoké lett. A mai várat III. Frigyes parancsára emelték, és döntően az 1511. évi földrengés után, a 17. század elejére nyerte el mai formáját. Fénykora is a 17. századra tehető. A 19. század elején börtön volt. A mai képét többszöri átépítés után a 16–17. században és 1848-ban, a kilátótorony hozzáépítésével nyerte, jelenleg turisztikai célokat szolgál. Mivel a Krajna székhelyének tekintett Ljubljanában ez volt a legrégibb és a legfőbb hatalmi centrum, a szlovén nemzeti emlékezet különös becsben tartja.

 

KONGRESSZUS TÉR (KONGRESNI TRG), LJUBLJANA: A város egyik központi tere. A barokk kort idéző tér a Szent Szövetség 1821. évi ljubljanai kongresszusa idején jutott fontos szerephez. A téren több nevezetesség található, így a Szlovén Filharmónia épülete, a Ljubljanai Egyetem épülete, illetve az 1864-ben alapított legrégibb szlovén kiadó és tudományos-kulturális egyesület, a Slovenska Matica székhelyéül szolgáló biedermeier ház. Ez a környezet a politikai hagyományok által megszentelt, legfontosabb „szakrális térnek” tekinthető. Nemcsak az irodalmi és tudományos tradíciók továbbvitele szempontjából fontos épületek okán jelentős ez a tér, hanem az itt lezajlott politikai tömegrendezvények miatt is. Az egyetem erkélyén jelentették be 1918. október 29-én a csatlakozást a Zágrábban kikiáltott, az Osztrák–Magyar Monarchia délszláv népeit tömörítő szlovén–horvát–szerb államhoz. 1988 júniusában a tér hatalmas demonstráció színhelye volt. 1991. június 25-én nem messze innen, a Köztársaság téren (Trg Republike) kiáltották ki a független szlovén államot.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:287–299.

LADÁNYI-TURÓCZY CSILLA

Spanyolország állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos név: Spanyol Királyság, Reino de España

Terület: 504 782 km²

Lakosság: 40 077 100 fő (2002)

Főváros: Madrid

Államforma: parlamentáris monarchia

Közigazgatás: 19 autonóm régió

Nyelvek: spanyol, katalán, baszk, galego

 

Az önálló, egységes spanyol állam alapját Aragóniai II. Ferdinánd és Kasztíliai Izabella 1469-ben kötött házassága teremtette meg.

A 16. századra (I. Károly és II. Fülöp uralkodása idején) Spanyolország – elsősorban újvilági gyarmatai révén – világhatalommá vált. A Spanyol Birodalom hanyatlása 1588-ban kezdődött, amikor az angolok megsemmisítették a spanyol Armadát. 1808-ban Napóleon lemondatta a spanyol királyt, az ország 1814-ig Franciaország uralma alatt állt, a 19. században pedig sorra veszítette el gyarmatait. Spanyolország nem vett részt az első világháborúban. Primo de Rivera katonai diktatúrája után, 1931-ben kikiáltották a köztársaságot. Az 1936. évi választások után (amely a demokratikus, világi, szociális jellegű és köztársaságpárti Népfront győzelmét hozta), Franco tábornok vezetésével felkelés tört ki, amelyet a spanyol polgárháború követett. A polgárháború vesztesei a köztársaságpártiak voltak. Franco 1939-től haláláig (1975) diktátorként uralkodott. Politikai végrendelete szerint a diktátor uralmát a monarchia visszaállítása követte. 1975. november 22-én Don Juan Carlos de Borbón y Borbón herceget I. János Károly néven királlyá koronázták. A gazdasági hanyatlás megállítása érdekében a kormányzó és az ellenzéki pártok, valamint a szakszervezetek 1977 őszén megkötötték az úgynevezett Moncloa-paktumot, amelyben az ellenzék két évig tartó támogatást ígért a kormány politikájának. 1978-ban új alkotmány készült és az addigi 15 régió mellett autonómiát kapott Katalónia és Baszkföld is. Spanyolország sikeres gazdasági modernizációja után, 1986-ban lett az Európai Közösség tagállama.

 

CÍMER

Spanyolország címere az 1981. október 5-i 33. törvény alapján: négyelt ovális szívpajzsból áll a pajzstalpban beékeléssel. Az első negyedben Kasztília tartomány címerét találjuk: vörös mezőben arany fogazott vár lebeg, kék kapuval és két ablakkal. A második ezüstnegyedben León jelképét látjuk: kékkel fegyverzett, aranykoronás, ágaskodó oroszlán lebeg. A harmadikat Aragon címere foglalja el: aranymezőben négy vörös cölöp látszik. A negyedik, vörös mezőben kereszt, András-kereszt és szegély formában aranylánc helyezkedik el, közepén smaragddal, ez Navarra jelképe. A pajzstalp ezüst beékelésében természetes színű gránátalma van ábrázolva, vörössel hasítva, zöld színű szárral és két levéllel: ez Granadára utal. A címer két szélén egy-egy ezüstszínű oszlop látszik, aranyalappal és oszlopfőkkel, alattuk kék és ezüsthullámok, Herkules oszlopai és a tengerre utaló hullámok a spanyolok által felfedezett Újvilágra utalnak. A jobb oszlop fölött császári, a bal fölött királyi korona, mindkettő aranyból, az oszlopokat bíbor szalagok veszik körül, a jobb oldalira aranybetűkkel „Plus” a bal oldalira „Ultra” van írva. A nagy pajzs fölött a zárt királyi korona lebeg: drágakövekkel díszített aranyabroncsból áll, nyolc, akantuszlevelekből álló rozettával, amelyek közül csak öt látható, az egy-egy gyöngyöt közrefogó levelekből gyöngyökkel díszített diadémok indulnak ki, ezek kék színű, aranyegyenlítővel és fél délkörrel díszített földgömbbe torkollanak, amelynek tetején aranyszínű kereszt áll. A korona bélése vörös vagy bíbor. Az ovális szívpajzs vörös szegélyű kék mezejében három (2, 1) aranyliliom lebeg (az uralkodóház címere).

Spanyolország létrejöttekor a katolikus uralkodók, Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd (Tramastra-dinasztia) idején (1474–92) a spanyol címerben Kasztília, León és Aragón szimbólumai voltak jelen, Granada meghódítása (1492) után az utóbbié is.

A Habsburg- (Austriai-) dinasztia idején I. Károly (1517–56) vezette be a császári koronát és Herkules oszlopait, II. Fülöp (1556–98) idején, 1580-tól a portugál címerpajzs is része a spanyol birodalmi jelképeknek (1640-ben Portugália visszanyerte függetlenségét).

V. Fülöp (1700–59), a Bourbon–Anjou-dinasztia tagja illeszti a címerbe saját királyi házának jelképeit, a liliomokat, amelyek ma is annak részét képezik, noha a Bourbon-dinasztia uralkodása időközben többször megszakadt. Az átmeneti kormány (1868–70) a Királyi Történeti Akadémia ajánlása alapján bevezette a jelenlegi 4+1-es felosztást, Herkules oszlopai fölül azonban elhagyta a koronákat – utóbbiakat a Savoyai-dinasztia (1870–73) helyezte vissza.

 

ZÁSZLÓ

Az 1978-as spanyol alkotmány szerint a nemzeti zászló vörössel, sárgával (arannyal) és vörössel vágott; a középső sáv kétszer olyan széles, mint a két szélső. A sárga sáv jobb oldalán helyezkedik el a címer.

A lobogó eredeti változata 1785-ből származik, azóta több módosítás történt. II. Erzsébet (vagy II. Izabella: 1833–68) uralkodása alatt határozták el, hogy a zászló két alapszíne a vörös és a sárga legyen, azok ugyanis mind a kasztíliai, mind az aragóniai zászlóban szerepelnek.

A címerben történt változások (dinasztiaváltás 1870-ben, illetve az első köztársasági periódus: 1873–74), lévén, hogy a címer a lobogó része, természetesen annak külsejét is érintették. A második köztársaság idején (1931–75) alapvetően módosult maga a lobogó is. 1931-ben adták ki azt a rendeletet, amely szerint a nemzeti zászló háromszínű: maradt a piros és a sárga, de egyenlő méretben, a legalsó sávban pedig megjelent a sötétlila. A címer a sárga sáv közepén helyezkedett el, az első köztársaság által elfogadott formában. 1936-ban tértek vissza a két alapszínű lobogóhoz.

A spanyol zászlót különböző formákban lehet használni, a teljes (vagyis címerrel ellátott) változatot a civil és katonai középületek esetében alkalmazzák, a fegyveres erők különböző alakulatai a teljes zászló címere köré saját egységük fekete betűkkel hímzett nevével és számával kiegészített lobogót húznak fel, ahogy ez a haditengerészetnél is történik, ezenkívül címer nélkül használatos a zászló a kereskedelem területén, illetve a nem a haditengerészethez tartozó hajók lobogói esetében.

A nemzeti lobogót a saját zászlóval rendelkező tartományokban a regionális zászlóval együtt kell használni, a nemzeti lobogónak biztosítva a legkiemelkedőbb helyet.

 

HIMNUSZ

A spanyol nemzeti himnusz az ismeretlen szerzőtől származó úgynevezett Marcha Granadera című indulóból alakult ki, amely szerepel a spanyol tüzérség 1761-es harci indulókat meghatározó gyűjteményében. III. Károly király (1759–88) 1770. szeptember 3-án Marcha de Honornak, a Becsület indulójának nyilvánította, nemzeti himnusszá azonban a szokás és a népakarat emelte.

1870-ben Prim tábornok országos pályázatot írt ki nemzeti himnusz megalkotására, erre azonban senki sem jelentkezett, így a zsűri tanácsára a Marcha Granadera nyilváníttatott himnusznak.

1908-ban (XIII. Alfonz uralkodása alatt) királyi rendelet állapította meg, hogy a himnuszt a Bartolomé Pérez Casas karmester által vezetett katonai zenekaroknak karnagyuk változatában kell előadniuk, mivel az indulónak kottája nem volt. Ez a változat 1942 után is érvényes maradt. 1978-ban, az új alkotmány elfogadásakor a kormány külön bizottságot nevezett ki a himnusz végleges dallamának megállapítására: a bizottság a dallamot megtisztította a 18. század során rárakódott változtatásoktól és újra felelevenítette az induló eredeti formáját.

A himnusz jelenlegi változatát az 1997-es 1560. számú királyi rendelet rögzíti, meghatározva az induló különböző elfogadható hangszereléseit is.

A Marcha Granadera vagy Királyi induló valószínűleg az egyetlen nemzeti himnusz, amelynek nincs szövege. Noha története során több szövegváltozatot is próbáltak hozzá írni, egyik sem vált hivatalossá. XIII. Alfonz idején (1886–1931) Luis Marquina színpadi szerző írt hozzá verset, de azt nem fogadták el a himnusz szövegének. A II. köztársaság idején (1931–39) használatban lévő Riego-féle himnusznak pedig semmi köze a Marcha Granaderahoz. A Franco-diktatúrában José María Pemánnak a profasiszta rendszer ízlése szerinti szövegével énekelték a himnuszt az iskolákban, a békés forradalmat követően azonban ez is feledésbe merült. Jelenleg nem használják egyik szövegváltozatot sem.

 

KITÜNTETÉSEK

A spanyol elismerési rendszer egyes elemei középkori eredetűek (pl. az Aranygyapjas Rend, 1429) más fontos tagjait döntően a 18–19. században alapították (pl. III. Károly-rend, 1771; Szent Ferdinánd-rend, 1818; Katolikus Izabella-rend, 1815). Egyes rendeket a 20. században is alapítottak (pl. Peñaforti Szent Rajmund-rend, 1944).

Megjegyzendő, hogy a Spanyol Királyság rendelkezik napjainkban a legbonyolultabb, differenciált kitüntetési rendszerrel, amelyet nagyszámú rendjel, illetve más elismerés jellemez.

 

ARANYGYAPJAS REND (ORDEN REAL DE Toison DE ORO): Eredetileg burgundiai lovagrendként Jó Fülöp alapította 1429. január 10-én Brügge-ben, harmadik feleségével, Izabella portugál hercegnővel való házasságkötése alkalmából. Klasszikus világi lovagrend. E rendet szokták világviszonylatban a legjelentősebb, legnagyobb tradíciójú rendnek tekinteni.

IV. Jenő pápa 1433-ban erősítette meg. A rend 1477-ben Burgundiai Mária kezével szállt annak férjére, Habsburg Miksára, illetve a Habsburg-dinasztiára. E rend volt a Habsburg-család úgynevezett házi rendjele (dinasztikus rendjele). A rendkívül exkluzív elismerést hosszú időn keresztül e család idősebb (vagy spanyol) ága adományozta. 1700-ban – ezen ág férfiágon való kihalásakor – súlyos problémák merültek fel a rendre igényt tartó ifjabb (vagy osztrák) Habsburg-ággal kapcsolatban. Mivel e kérdésben nem tudtak megegyezni, ettől kezdődően végül két (spanyol, illetve osztrák) ágra szakadt a nagy múltú rend. A kizárólagosság igénye ismételten felmerült 1740-ben, amikor a Habsburg-család ifjabb (osztrák) ága is kihalt férfiágon. Ezután sem sikerült azonban rendezni az Aranygyapjas Rend bonyolult kérdését. Ezt követően is fennmaradt a két változat. Megjegyzendő, hogy a rend spanyol ágánál végül nem tartották meg a sok évszázados tradíciókat az Aranygyapjas Renddel kapcsolatban. 1847-től kezdődően besorolták a Spanyol Királyság rendjelei közé. 1851-től az új tagok kinevezésében a Minisztertanács is szerepet kapott. Ettől kezdődően az adományozás a korábbiaktól eltérően alakult, bár mindvégig megmaradt a spanyol rendek között is a kiemelt, exkluzív jellege. Amikor Spanyolországban ténylegesen monarchia volt (a Franco-időszakot nem számítva ide) mindig adományozták a rendet. 1975-től kezdődően ismét adományozzák. Az Aranygyapjas Rendet napjainkban, rendkívül ritkán, elsősorban a spanyol királyi ház tagjai, illetve a külföldi uralkodók, uralkodóházak tagjai kapják meg. Legújabban előfordultak női kitüntetettek is. A rend nagymestere a spanyol király. Egy osztálya van.

Rendjel: Stilizált tűzcsiholó acélról, illetve lángvető tűzkőről (ezek a rend hagyományos szimbólumai közé tartoznak) lefüggő inszignia. Maga a jelvény egy lenyúzott aranyszőrű bárány lefüggő gereznája (a középkori lovagrendek jellegzetes, szimbolikus állatalak-jelvénye).

A szalag vörös.

 

III. KÁROLY-REND (ORDEN DE CARLOS III): 1771. szeptember 19-én alapította III. (Bourbon) Károly spanyol király. Bonaparte József 1809-ben megszüntette, 1814-ben VIII. Ferdinánd király megújította. A későbbiekben többször is megszüntették, illetve megújították. Legutoljára 1942. május 10-én. Exkluzív polgári érdemrend. Világviszonylatban az egyik legrégibb, amelyet ugyan kihagyásokkal, de évszázadok óta adományoznak. A korona szolgálatában különleges buzgalmat tanúsító személyek kapják meg, a Spanyolország körüli kiemelt érdemeket ismerik el e renddel. Hazaiak és külföldiek is elnyerhetik. A spanyol király a rend nagymestere. Alkalmi osztálya kizárólag külföldi államfőknek adományozható. Alkalmi osztálya, valamint I–IV. osztálya van.

Rendi lánc: Színes zománcozású, arany rendi lánc. Nincs külön középtag. A rendjel a két oroszlán által tartott, az alapítóra utaló elemről függ le. Elemei: alapítóra utaló tag, III. római számmal (7×), oroszlán, toronnyal (14×), haditrófea (6×). Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel, karikákkal kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend jelvényei áttört, arany tölgyfakoszorúról függnek le. Az előoldalon aranyszegélyű, arany-, fehér szegélyes kék máltai kereszt, a keresztcsúcsokon aranygömböcskékkel, a keresztszárak között arany Bourbon-liliomokkal (a spanyol királyi ház szimbóluma). Ovális, arany középmedalionban Szűz Mária színes zománcozású, álló alakja (a szeplőtelen fogantatást ábrázolja). Kék körgyűrű. A középmedalion körül aranygyűrű. A hátoldalon fehér középmedalionban, az alapító arany tükörmonogramja. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben aranybetűkkel „VIRTUTI ET MERITO” felirat (a rend jelmondata).

Rendi csillag (lánchoz, nagykereszthez): Brillantírozott felületű, szegélyes, ezüst máltai kereszt. A keresztszárak között Bourbon-liliomokkal. Ovális arany középmedalionban, Szűz Mária színes zománcozású, álló alakja (a szeplőtelen fogantatást ábrázolja). Az ovális gyűrű felső részén, aranyalapon, kék szalag. Az alsó gyűrűben, aranyszegélyű, fehér szalagban, aranybetűkkel „VIRTUTI ET MERITO” felirat. Az alsó keresztszárra ráhelyezett, ovális, aranyszegélyű, fehér zománcozású pajzsocskában, az alapító arany tükörmonogramja.

Rendi csillag (számozott parancsnokhoz): Gyémántokkal borított, kék zománcozású, ezüst máltai kereszt. A keresztcsúcsokon ezüstgömböcskékkel, a keresztszárak között Bourbon-liliomokkal. Ovális középmedalionban, színes zománcozású, arany tölgyfakoszorúban, az alapító színes zománcozású tükörmonogramja. Gyémántokkal kirakott körgyűrű.

A szalag a lánchoz tartozó vállszalagnál kék, szélein, keskeny fehér sávokkal. A szalag világoskék, középen széles fehér sávval.

 

KATOLIKUS IZABELLA-rEND (ORDEN DE ISABEL LA CATÓLICA): Eredetileg VII. (Bourbon) Ferdinánd király alapította 1815. március 24-én, a spanyol trón – francia megszálló csapatok kivonása utáni – ismételt elfoglalása emlékére (1813), a korábbi nagy jelentőségű spanyol uralkodónő emlékének megörökítésére is. A rendet többször megszüntették, visszaállították, bővítették. Jelenlegi változatát 1998-ban hozták létre. Polgári érdemrend. Különleges cselekmények elismerését szolgálja, amelyek a nemzet javát, illetve Spanyolország és a többi állam kapcsolatának javítását szolgálják. Gyakran adományozzák diplomatáknak. Hazaiak és külföldiek is megkaphatják. A rend nagymestere a spanyol király. I–IX. osztálya van. A rendhez 1903-ban ezüstkeresztet, 1907-ben pedig kétfokozatú Katolikus Izabella Érmet alapítottak.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az előoldalon cakkos végű, vörös máltai kereszt, széles aranyszegéllyel. A keresztcsúcsokon aranygömböcskékkel. A keresztszárak között sima, arany sugárnyalábokkal. Színes zománcozású középmedalionban Herkules oszlopai, rajtuk fehér szalagon aranybetűkkel „PLUS ULTRA” felirat. Koronás két földgömb. Aranyszegélyű, fehér körgyűrűben, aranybetűkkel „A LA LEALTAD ACRISOLADA”. A hátoldalon kék középmedalionban F Y (= FERDINAND YSABELA) betűkkel. Aranyszegélyű, fehér körgyűrűben aranybetűkel felirat: „POR YSABEL LA CATÓLICA”.

Rendi csillag (lánchoz és a nagykereszthez): Megfelel a rendi keresztnek. A középmedalion körül eltérő részletekkel. Itt körben aranyszegélyű, zöld zománcozású babérkoszorú van. Rajta, aranyszegélyű, alul csokrosra kötött fehér szalag, benne aranybetűkkel felirat: „A LA LEALTAD ACRISOLADA” (fent) és „POR YSABEL LA CATÓLICA” (lent).

Rendi csillag (a „számozott parancsnokhoz”): Megfelel a rendi keresztnek, azonban egyszerűbb középmedalionnal. Ebben színes zománcozású kivitelben Herkules oszlopai, szalaggal. „PLUS ULTRA” felirattal.

Ezüstkereszt: Megfelel a rendjelnek, azonban fémrészei ezüstszínűek.

Érem: A fokozatnak megfelelő színű kerek érem. Az előoldalon a rend jelvénye. A hátoldalon Ferdinándra és Izabellára utaló kettős monogram.

A szalag fehér, szélein széles sárga sávokkal, fehér szegéllyel.

 

PEñAFORTI SZENT RAJMUND-rEND (ORDEN DE LA CRUZ DE SAN RAIMUNDO DE PEñAFORT): 1944. január 23-án alapították. E rendet a nagy hírű, középkori, spanyol kánonjogászról Peñaforti Szent Rajmundról nevezték el.

E rend nemzetközi összehasonlításban is teljesen egyedülálló. A jog területén tanúsított érdemek elismerésére jogtudósoknak, jogászoknak adományozható, így olyanoknak, akik résztvevői az állam jogalkotó munkájának, illetve a gyakorlati jogalkalmazó tevékenységben tűntek ki, jelentős jogtudományi publikációk szerzői. Megkaphatják kánonjogászok is. Elnyerhetik általánosságban olyan személyek is, akik a jogot, jogtudományt valamilyen formában támogatásban részesítették. A rend az Igazságügyminisztérium irányítása alatt áll. I–V. osztálya van. Hozzátartozik a négyfokozatú Peñaforti Szent Rajmund-érem.

Rendi lánc (nagykereszthez): Színes zománcozású aranylánc. Nincs külön középtag. A rend jelvénye áttört, alul szalaggal összekötött pálmakoszorúról függ le. Elemei: négyszögletes, áttört keretben szalag (11×). Aranyszegélyű, kék négyzetre helyezett, színes zománcozású Szent Rajmund-mellkép (6×). Aranyszegélyű, kék négyzetes alapra helyezett, aranyszegélyű, fehér pajzs. Benne aranymérleg, arany „IVSTITIA” felirat (6×).

Rendi lánc (tiszteleti kereszthez): Színes zománcozású ezüstlánc.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az I–II. osztályok jelvényeinek fémrészei arany-, a többi osztályok jelvényeinek fémrészei ezüstszínűek. Az V. osztály jelvényén nincs a keresztszárak között szalag.

Aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt. A keresztszárakon megismételt arany máltai kereszttel. A függőleges keresztszárakon arany „S. RAYMUNDUS PENNAFORTI” felirattal, a keresztcsúcsokon aranygömböcskékkel. A keresztszárak között aranyszalagokkal. A rendjel közepén Szent Rajmund színes zománcozású mellképe. Alatta a keresztszárakról lefüggő formában, aranyszegélyű, kék szalagon aranybetűkkel felirat „IN JURE MERITA”.

Rendi csillag (nagykereszthez): Megfelel a rendjelvénynek, a keresztszárak között pálmaágakkal. A jelvény fémrészei aranyszínűek.

Rendi csillag (tiszteleti kereszthez): Megegyezik az előzővel, azonban a jelvény fémrészei ezüstszínűek.

Rendi csillag (I. osztályú kitüntetési kereszthez): Megegyezik az előzővel, azonban a keresztszárak között szalagokkal.

Érem: Fokozatnak megfelelő kivitelű és színű nyolcszögű érem. Az előoldal szélén széles keretben babérkoszorú, ezt követően keretben „CRUZ DE SAN RAYMUNDO DE PEÑAFORT – MINISTERIO DE JUSTICIA” felirat. A belső éremképet, középen egy sáv osztja ketté, ebben felirat: „CONSTANTIA ET VIRTUTE”. A felső képmezőben Szent Rajmund egyik csodája. Az alsó képmezőben Iustitia mérlege az igazság sugárzó kardjára helyezve.

A hátoldalon „INSIGNI DOCTORI SANCTO RAYMUNDO PENNAFORTI PRINCIPI IN JURIS STUDIO ET EMINENTI HISPANIAE FILIO HONOREM REDDITUR AC VENERATIONEM – VICTOR – 23. D. ENERO 1944”.

A szalag karmazsinvörös, szélein keskeny kék sávokkal.

 

X. (BÖLCS) ALFONZ-rEND (ORDEN CIVIL DE ALFONSO X EL SABIO): Eredetileg 1902-ben alapították. 1939-ben megújították. Jelenlegi formáját 1988-ban nyerte el. Tudományos, művészeti, kulturális kitüntetés. Természetes és jogi személyek, intézmények is megkaphatják. A renddel elismerhetők pl. tudományos kutatási, oktatásügyi, pedagógiai, irodalmi, művészeti érdemek. I–III. osztálya van, melyek közül, az I–II. két fokozatra osztott. A rendhez tartozik a Bölcs Alfonz-érem.

Rendi lánc: Színes zománcozású, arany rendi lánc. Nincs külön középtag, a rendjel egy „sasos” láncelemről függ le. Elemei: kiterjesztett szárnyú, színes zománcozású sas (11×), koronás A (= ALFONS) betű (6×), római „X” szám (6×). Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az előoldalon aranyszegélyű, vörös zománcozású liliomkereszt, áttört keresztszárakkal. Kék középmedalionban X. (Bölcs) Alfonz szembenéző mellképe. Aranyszegélyű, fehér zománcozású körgyűrűben, aranykereszttel elválasztott aranybetűs felirat: „ALFONSO X EL SABIO REY DE CASTILLA Y DE LÉON”. A hátoldalon színes zománcozású, kiterjesztett szárnyú sas, melynek karmai kék glóbuszon nyugszanak.

Rendi csillag: Megfelel a rendjelvénynek.

Érem: Színes zománcozású kivitelben. Megfelel a rendjel középmedalionjának.

A szalag vörös. A mellszalagos jelvényeknél aranypánttal.

 

POLGÁRI ÉRDEMREND (ORDEN DEL MÉRITO CIVIL): 1926. június 25-i királyi dekrétummal alapították. Különféle spanyol rendszerekben (esetenként némiképp megváltozott formában) adományozásra került. Jelenlegi formájában 1975-től adják.

Általános polgári érdemrend. Hazaiak és külföldiek is elnyerhetik. A rend nagymestere a spanyol király. I–VI. osztálya van. Ezüst Érdemkereszt tartozik hozzá (Cruz de Plata).

Rendi Lánc (arany rendi lánc, színes, zománcozott kivitelben): A rendi lánc középső tagja (amelyről a rendjelvény lefügg) a Spanyol Királyság államcímere (színes, zománcozott kivitelben).

A rendi lánc elemei: a rendjel középmedalionja (színes, zománcozott kivitelben) arany babérkoszorúval övezve (5×). Fehér szegélyű, kék zománcozású András-kereszt. Rajtuk, ráhelyezve, arany babérkoszorú (5×). A lánc egyes elemei egymáshoz láncokkal, karikákkal kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű, illetve kivitelű. A jelvény áttört, zöld zománcozású babérkoszorúról függ le. A VI. osztály jelvénye nem zománcozott, ezüstszínű, brillantírozott csillaggal ékes. A rendjel fehér szegélyezésű, kék zománcozású András-kereszt. A keresztszárak mögött brillantírozott aranycsillaggal. Ovális, arany középmedalionban álló nőalak, kezében karddal, aki a szent tüzet éleszti. Ovális, aranyszegélyű, kék körgyűrűben aranybetűkkel felirat: „AL MÉRITO CIVIL”. A jelvények felső részén a spanyol királyi korona látható.

Rendi csillag (lovag, lánccal osztályhoz): Arany rendi csillag, szélein babérkoszorúkkal, rajta (megismételt) rendi jelvény.

Rendi csillag (a nagykereszthez): Arany rendi csillag, rajta (megismételt) rendjelvény.

Rendi csillag (a parancsnok „számmal” osztályhoz): Más méretű rendi csillag. A rendi csillag ezüst, egyébként egyező.

Ezüst Érdemkereszt: Ezüst rendi kereszt (csillag nélkül).

A rendi szalag kék, középen – keskeny – fehér sávval. A mellszalagon viselt jelvényeket fémpánton hordják.

 

ÜNNEPEK

Spanyolország saját kormánnyal rendelkező tartományok szövetsége, kevés a nemzeti egységet kifejező ünnep, a tartományoknak saját ünnepeik is vannak.

 

Nemzeti ünnepek

 

A TERRORIZMUS NAPJA: Nemzeti gyásznap (az Európai Unió által is átvett, a terrorizmus áldozatainak emlékére bevezetett ünnepnap). A 2004. március 11-i, az Al-Kaida által elkövetett madridi vonatrobbantások évfordulóján az El Bosque de los Ausentes-en (A hiányzók erdeje), illetve a terrorista akciók három színhelyén (Atocha, El Pozo és Santa Eugenia pályaudvar) egész napos koszorúzási ünnepségekkel emlékeznek meg a tragikus eseményről.

 

HISPANIDAD: Spanyolország és a hispán világ (hispanidad) ünnepe. Kolumbusz Kristóf 1492-ben ezen a napon (október 12.) „fedezte fel” Amerikát, vagyis ért partot Guanahaní szigetén (Bahama-szigetcsoport), amely később a San Salvador nevet kapta. A spanyol nyelvű hispán világban mindenütt megemlékeznek erről a napról, noha nem egyértelműen pozitív módon.

 

ALKOTMÁNY NAPJA: A Franco-diktatúra utáni békés forradalmat megkoronázó új spanyol alkotmányt 1978-ban fogadták el, erre emlékeznek december 6-án.

 

Egyéb munkaszüneti napok

 

Január 1. – Újév.

Január 6. – Háromkirályok. Legalább akkora ünnep, mint a karácsony, a mágusok bevonulnak Madridba és megkapják a város kulcsait, a spanyol gyerekeket ekkor ajándékozzák meg.

Változó ünnep – Nagycsütörtök (választható ünnepnap, az autonóm tartományok más, regionális ünnepeket is előnyben részesíthetnek).

Változó ünnep – Nagypéntek.

Változó ünnep – Húsvéthétfő (választható ünnepnap, az autonóm tartományok más, regionális ünnepeket is előnyben részesíthetnek).

Május 1. – A munka ünnepe.

Változó ünnep –  Krisztus mennybemenetele.

Változó ünnep – Mennybemenetel másnapja.

Változó ünnep – Pünkösdhétfő.

November 1. – Mindenszentek.

December 8. – A szeplőtelen fogantatás ünnepe.

December 25. – Karácsony.

December 26. – Karácsony másnapja (választható ünnepnap, az autonóm tartományok más, regionális ünnepeket is előnyben részesíthetnek).

 

Egyéb ünnepnapok

 

Március 18. – valenciai falla (papírszobrok ünnepélyes elégetése).

Március 19. – Szt. József napja.

Nagyhét – Semana Santa (Spanyolország számos városában körmenetekkel ünneplik a nagyböjt utolsó hetét).

Május 15. – Szt. Izidor, Madrid patrónusának ünnepe, nagyszabású bikaviadal-sorozat kapcsolódik hozzá.

Június 29. – Péter-Pál napja.

Július 25. – Szt. Jakab apostol, Spanyolország patrónusának ünnepnapja (Santiago de Compostelához kötődik)

Augusztus 15. – Mária mennybevitele.

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

Spanyolország különböző, önálló tartományokból áll, amelyek közül némelyek nemzetiségeknek, mások nemzeteknek tekinthetők. Legerősebb identitástudattal a katalánok és a baszkok rendelkeznek, ezt nemzeti nyelvük használatában is kifejezésre juttatják. Kisebb jelentőségű az andalúziai vagy galego nemzeti érzület. Bizonyos nemzetiségek a történelem során nagyobb szabadságot élveztek, mint mások (a katalán nyelv mindvégig jelentős irodalommal rendelkezett, ugyanakkor a portugállal rokon galego írott formája 500 évig nem is létezett), és ez máig hatással van spanyol hazafiságukra. Az egységes Spanyolország csupán a 15. század végén jött létre, mégpedig nem kizárólag békés úton. Franco diktatúrája mesterségesen próbálta megteremteni a nemzeti egységet, a demokráciában a régiók önállóságot kaptak. A nemzeti egység élő jelképe a királyi dinasztia.

 

A BURGOSI KATEDRÁLIS (CATEDRAL DE BURGOS): A burgosi katedrálist 1221-ben III. Kasztíliai Ferdinánd és Burgosi Maurice angol püspök alapította, az építkezés 1567-ben fejeződött be. Burgos jelentősége a nemzeti történelem szempontjából azért különleges, mert itt született meg az egységes Spanyolország gondolata és Ókasztília fővárosa a spanyol (kasztíliai) nyelv bölcsőjének is tekinthető. 1919-től a katedrálisban találhatóak a 11. század híres hősének, Rodrigo Díaz de Vivar-nak, vagyis El Cidnek (született 1043 körül) és feleségének, Jimenának csontjai, valamint más, családjukhoz kötődő emlékek. A hős bátran tekinthető nemzeti szimbólumnak, ehhez a népszerűséghez elsősorban a róla szóló, többféle változatban fennmaradt eposz járult hozzá. El Cid a reconquista, így a mórok elleni harc jelképe, de egyben az üldözött és megigazuló keresztény hős mintája is.

 

EL ESCORIAL: El Escorial a spanyol „aranykor” idején jött létre. II. Fülöp (1554-től Spanyolország, Nápoly, Szicília és Milánó, 1555-től Hollandia királya, uralkodott 1598-ig) 1558-ban vetette fel az építkezés ötletét. A gránit épületkomplexum II. Fülöp első katonai győzelmére, a franciák felett 1557. augusztus 10-én Saint-Quentinnél aratott diadalra emlékeztet, amely Szent Lőrinc ünnepnapjára esett, ezért kapta az épület a San Lorenzo de El Escorial nevet. Az építmény eredetileg a Szt. Jeromos-rend szerzeteseinek adott otthont, de V. Károly császárnak (1516–56) síremlékét is eleve ide tervezték. Ma Királyi Panteon, a császár után trónra került spanyol uralkodók nagy részének földi maradványait őrzi.

 

AZ ELESETTEK VÖLGYE (VALLE DE LOS CAÍDOS): A spanyol polgárháború (1936–39) 300 ezer halottja emlékének szentelték az El Escorialtól nem messzi, az úgynevezett elesettek völgyében található emlékművet, amelynek hivatalos neve: Nemzeti Szent Kereszt Emlékmű a Hősi Halottak (Elesettek) Völgyében (Monumento Nacional de Santa Cruz del Valle de los Caídos). Az emlékművet Franco emeltette, elsősorban a polgárháború jobboldali áldozatai emlékére, de az emlékművet kényszermunkában készítő és az építkezés alatt elhunyt kommunistákat is idetemették. Végül 1975-ben magát Francót is az emlékműhez kapcsolódó bazilikában helyezték örök nyugalomra, ezért az emlékmű a falangisták panteonjának is tekinthető.

 

MÁJUS 2-I EMLÉKMŰ, MADRID: Az 1808-as, franciák elleni felkelés emlékére emelték: abban az évben ugyanis május 2-án Napóleon emberei el akarták hurcolni IV. Károly király fiát, a kis Franciscót, a nép ezt azonban megakadályozta. A felkelést vérbe fojtották és Murat több lázadót is agyonlövetett a Plaza del Dos de Mayo-n (Május másodika tér). A harcokban elesett két hős, Velarde és Daoiz századosok holtteste is itt pihen a Campo de la Lealtad-on (a Hűség mezején).

 

A HIÁNYZÓK ERDEJE (EL BOSQUE DE LOS AUSENTES), MADRID, PARQUE DEL RETIRO: A 2004. március 11-i madridi vonatrobbantások első évfordulójára elkészült emlékhely, amelyen 192 ciprus-, illetve olajfát ültettek minden egyes áldozat emlékére. A Parque del Retiro (Visszavonulás park) Madrid központjában, a tragédia egyik színhelyéhez, az Atocha pályaudvarhoz közel található.

 

EGYéB NEMZETI SZIMBóLUM

BIKAVIADAL: A fújtató bika figurája, a matador, az aréna. Noha Európa egy másik országában (Portugáliában) is létezik bikaviadal, a nemzeti önazonosság szempontjából mindenki egyértelműen Spanyolországhoz köti a fogalmat (ebben Bizet Carmen c. operájának nem kis szerep jutott).

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:273–286.

LADÁNYI-TURÓCZY CSILLA

Portugália állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos név: Portugál Köztársaság, República Portuguesa

Terület: 92 345 km²

Lakosság: 10 084 245 fő (2002)

Főváros: Lisszabon

Államforma: parlamentáris köztársaság

Közigazgatás: 18 megye, 2 autonóm körzet

Nyelv: portugál

 

A mai Portugália területe Kr. e. 27-től Kr. u. 409-ig Lusitania néven a Római Birodalom provinciája volt. A 6. században a Nyugati Gót Birodalomhoz tartozott, majd 711-ben a berber mórok hódították meg, és ezzel több száz éves arab uralom kezdődött. Az arabok kiűzése az ezredforduló tájékán indult meg: 1143-ban I. Alfonz király (Dom Afonso Henriques: 1139–85) létrehozta az önálló Portugál Királyságot, majd 1147-ben keresztesek segítségével visszafoglalta az araboktól és fővárossá tette Lisszabont. A mai határokat 1267-ben húzták meg Portugália és Spanyolország között.

A portugál gyarmatbirodalom kialakulása a 15. században kezdődött. A birodalmat megalapozó felfedező utak legfőbb támogatója I. János király kisebbik fia, Tengerész Henrik (1394–1460) infáns volt. Az Avis-dinasztia kihalását kihasználva 1580-ban II. Fülöp spanyol király megszállta az országot, és portugál királynak ismertette el magát. A spanyol uralom ellen 1640-ben győzelmes felkelés tört ki, és a trónra IV. János, Bragança hercege került. Az ország területe 1801 és 1811 között a napóleoni Franciaország uralma alatt állt, a királyi család Brazíliába menekült. Az 1822-ben visszatérő király kénytelen volt beleegyezni Portugália alkotmányos monarchiává való átalakításába. 1910-ben azonban polgári forradalom söpörte el végleg a királyságot, kimondták a Bragança-ház trónfosztását, és október 5-én kikiáltották a Portugál Köztársaságot. 1926-ban Manuel Gomes da Costa tábornok vezetésével katonai puccs döntötte meg a demokratikus kormányt és fél évszázados profasiszta diktatúra kezdődött. Az ország teljhatalmú ura, 1932 és 1968 között miniszterelnöke, António Salazar de Oliveira volt. Portugália a második világháborúban semleges maradt. 1974-ben az úgynevezett „szegfűk forradalma” megdöntötte a diktatúrát. Portugáliát 1986-ban vették fel az Európai Közösség tagállamai közé.

 

CÍMER

A portugál címer a zászlóval együtt 1910. október 5., a köztársaság kikiáltása után lépett érvénybe, ugyanazon bizottság ajánlásai alapján, amely a lobogóra is javaslatot tett: a nemzeti lobogó állandó része a címer.

A címerben szereplő fehér szín a testvériséget, az egyszerűséget, harmóniát és békét hivatott szimbolizálni, a nemzeti történelem kezdetei óta jelen van, szerepelt az első királyi zászlókon is. A fehér anyagra a felfedezések korában került rá az öt Krisztus-kereszt.

A nemzeti címer a portugál történelem során alakult ki, évszázadokon keresztül a királyi címerrel volt azonos, hiszen a nemzet csak lassanként vált le a királyi ház intézményéről. A jelenlegi portugál címer vörös szegélyű fehér (ezüst-) pajzs. A szegélyben arányosan elosztva 7 aranyvár (torony) lebeg. A pajzs fehér mezőben öt, kék színű kis pajzsot ábrázol, mindegyikben 5-5 ezüst- (fehér, bizánci) színű érmével. Ezek a királyi hatalmat jelképezik, legalábbis I. Sancho (1185–1211) uralkodásától kezdve. A pajzsot 1910 óta ágas levelekkel díszített „égi glóbusz” (vagy gyűrűs gömb) övezi. A kis pajzsok (quinas) eredete kétséges. Van olyan elmélet, amely szerint a kereszt formájú pajzsocskák abból az eredeti kék keresztből fejlődtek ki, amely az első portugál király, Alfonz (Dom Afonso Henriques, 1128–85) lobogóján szerepelt. Az öt-öt bizánci érmével díszített öt kis pajzs az ourique-i csata (1139) legendájára és az öt sebből vérző Krisztusnak az első király előtti megjelenésére utal. A legenda szerint ekkor az Istenfiú megígérte Alfonznak, hogy megvédi országát, amelyből egy nap birodalom lesz, az ezt követő ütközetben pedig az első portugál uralkodó öt mór királyt győzött le. A legendának nem lehet történeti hitelességet tulajdonítani, az ourique-i csatáról szinte semmit nem tudunk, a kis pajzsok száma pedig a középkorban változó, de ötnél mindig magasabb volt.

A kis kék pajzsokban álló öt (bizánci) érme ezüstszínű. Számukat 1485-ben II. János király (1481–95) határozta meg. A bizánci érméknek a portugál címerben való megjelenésének miértjére mindmáig nem született végleges válasz. Van, aki szerint a kis pajzsok a nagy pajzs megerősítését szolgálják, az érmék pedig azon szögek fejét szimbolizálják, amelyek által a kis pajzsokat a nagy pajzsra rögzítették. A hét aranyvárat tartalmazó szegély III. Alfonz (1248–79) uralkodása óta kisebb változtatásokkal érvényes. 1485-ig, II. János uralkodásáig mindig több mint hét várat ábrázoltak, a király az érmékkel együtt a várak számát és elhelyezkedését is végleges érvénnyel határozta meg. A várak Kasztília heraldikus jelképei, a portugál címerben II. Alfonz királynak Dona Urracával, VIII. Alfonz kasztíliai király (1158–1214) lányával kötött házassága révén tűntek fel. Semmi alapja annak a népszerű vélekedésnek, amely szerint a hét vár III. Alfonz által az Algarvén (Portugália legdélibb tartománya) a móroktól elhódított hét sziklaerődöt jelképezné.

 

ZÁSZLÓ

A jelenlegi portugál nemzeti zászló 1910. október 5., a köztársaság kikiáltása után lépett érvénybe. A respublika kormánya 1910. október 15-én nevezte ki azt a bizottságot, amelynek tagjait felkérte, hogy tegyenek javaslatot a köztársaság zászlajára.

A javasolt új zászló alapszínei – a zöld és a vörös – az 1891. január 31-i felkelésre és a köztársaság 1910. október 5-i kikiáltására emlékeztettek, de a Portugál Köztársaságpárt lobogójára is utaltak. 1911. június 19-én az Alkotmányozó Nemzetgyűlés határozata szerint a portugál nemzeti zászló két alapszínből, sötétzöldből és skarlátvörösből áll. A két szín találkozásánál és azok fölé emelkedve a címer helyezkedik el egy sárga színű, fekete körvonalú, a felfedezésekre emlékeztető, Manuel királyról (1495–1521) elnevezett manuelinus gyűrűs gömb fölött. A leírás alapján a hasított zászló másfélszer olyan hosszú, mint amilyen magas, a zöld szín a hossz kétötödét, a gömb a magasság felét foglalja el.

A skarlátpiros színt harciassága, meleg tónusa és férfias jellege miatt választották, s mert a hódítás és a nevetés színének ítélték, amely a vérre emlékeztet és győzelemre sarkall. A portugál jelképekben korábban is jelen lévő színről van szó, a királyi címerben III. Alfonz király (1248–79) óta szerepel. A zöld kiválasztását nagyobb vita kísérte, mivel korábban hiányzott a nemzeti tradícióból. Elsősorban az 1891. január 31-i felkelés emlékét idézte, amelynek zászlajára utalni akartak, Auguste Comte szerint ez a szín illik leginkább a jövő embereihez.

A gyűrűs gömb, amely Manuel király uralkodása alatt, a portugál történelem legdicsőbb korszakában volt igen gyakori jelkép, a portugálok által felfedezett univerzumot szimbolizálja.

A nemzeti zászlót vasárnapon és ünnepnapon, illetve hivatalos, állami alkalmakkor kell felhúzni. A lobogót az ország kormányának, valamint a független tartományok kormányainak rendeletére más, indokolt alkalmakkor is ki lehet tenni. A zászlót bizonyos állami szervek saját jogon mindennap kifüggeszthetik, úgy polgári, mint katonai jellegű közintézményekben megjelenhet, a központi, a regionális, a helyi, illetve a független tartományok igazgatásához tartozó épületekben és az állami vállalatok székhelyén egyaránt használhatják. Magánintézmények és természetes személyek számára is megengedett a nemzeti lobogó kitűzése, de csak a törvényben előírt módon. A nemzeti zászlót reggel 9-kor húzzák fel az árbocra és napnyugtakor eresztik le. Amennyiben a lobogó az esti órákban is árbocon marad, gondoskodni kell megfelelő megvilágításáról. Nemzeti gyász esetén a lobogót félárbocra kell ereszteni. Ekkor bármely más, mellette lévő zászlót is vele egy szintre kell helyezni. A félárbocra eresztés módja: a lobogót először teljesen fel kell húzni, csak utána lehet leengedni. Ugyanígy kell cselekedni a zászló leeresztésénél is.

Ha a nemzeti zászló más, portugál vagy külföldi lobogókkal együtt kerül kifüggesztésre, mindig tiszteletbeli hely illeti meg, az érvényben lévő protokollszabályok szerint. Az ország területén lévő nemzetközi szervezetek épületein vagy nemzetközi találkozók esetében a lobogót szintén a megfelelő protokolláris szabályok szerint helyezik el. Mikor a nemzeti lobogó más zászlók társaságában jelenik meg, soha nem lehet azoknál kisebb méretű. A zászlórudakat tiszteletteljes környezetben a talajon, az épületek homlokzatán vagy tetején lehet elhelyezni. Hivatalos eseményeken, ha a lobogót nem rúdra húzzák fel, kifüggeszthetik megfelelő tiszteletet biztosító és jól látható helyre is, de soha nem puszta dekorációként.

 

HIMNUSZ

1910. október 5., a köztársaság kikiáltása után vezették be A Portuguesa (A portugál) című új nemzeti himnuszt, amely a Levél himnusza (Hino da Carta) helyébe lépett. Szövegét Henrique Lopes de Mendonça, zenéjét Alfredo Keil írta 1890-ben. A dal nem sokkal később igen népszerű lett. 1891. január 31-én, a később elbukott monarchiaellenes felkelés alkalmával ennek hangjaira kiáltották ki Portóban a köztársaságot. 1910-ig tiltott volt, 1911-ben azonban az Alkotmányozó Nemzetgyűlés nemzeti himnusszá tette.

 

A himnusz szövege:

GRITO DE GUERRA PORTUGUESA

 

Heróis do mar, nobre povo,

Nação valente, imortal,

Levantai hoje de novo

O esplendor de Portugal!

Entre as brumas da memória,

Ó Pátria sente-se a voz

Dos teus egrégios avós,

Que há-de guiar-te à vitoria!

 

Às armas, às armas!

Sobre a terra, sobre o mar,

Às armas, às armas!

Pela Pátria lutar

Contra os canhőes marchar, marchar!

 

Magyar fordításban:

PORTUGÁL CSATAKIÁLTÁS

 

Tenger hőse, bátor nép,

Mely bármivel szembeszáll,

Nyerje vissza dicsfényét

Nemzetünk, a portugál!

Halljuk őseink szavát,

Messzi múltból hangzanak,

Általuk vívjuk ki majd

A Haza diadalát!

Fegyverre, fegyverre!

Szárazon és tengeren,

Fegyverre, fegyverre!

Nem tart vissza semmi sem,

Nemzetünkért menetelünk ágyúk ellen lelkesen!

     A szerző műfordítása

 

1956-ban bizottságot neveztek ki a himnusz hivatalos dallamának megállapítására, mivel különböző variánsok voltak forgalomban. A bizottság 1957. július 16-án nyújtotta be javaslatát a minisztertanácsnak, amely azt elfogadta, és azóta is az általa meghatározott forma van érvényben.

 

KITÜNTETÉSEK

Portugália elismerési rendszerének döntő része középkori eredetű (pl. Aviz Rend, 1140; Szent Jakab-rend, 1290; Krisztus-rend, 1311; Torony és Kard Rend, 1459). Így ez az állam rendelkezik a legrégibb, legátfogóbb tradicionális kitüntetési rendszerrel. Csupán egyes rendeket alapítottak a 20. században (pl. Henrik Infáns Rend, 1960).

 

TORONY éS KARD REND (ORDEM MILITAR DE TORRE E ESPADA, DE VALOR, LEALDADE E MéRITO): 1459-ben alapította V. (Avisi) Alfonz király. Megújították 1808-ban, 1837-ben és 1917-ben. Általános érdemrend. Alkalmi osztálya (nagylánc) csak államfőknek adományozható. Elsősorban az állam életében fontos, vezető pozíciókat betöltő személyek kapják meg. Katonáknak is adományozható. A haza, illetve az emberiség javára tett önfeláldozás is elismerhető e renddel. Hazaiak és külföldiek is elnyerhetik. A portugál köztársasági elnök a rend nagymestere. Alkalmi osztályai és I–V. osztálya van.

Rendi lánc (a nagylánchoz): Színes zománcozású, arany rendi lánc. A középtagon, melyről lefügg a rendjel, két aranysárkány közrefog egy nagyobb tornyot. A torony alatt két kard van (a kardok markolata lent van, pengéjük hegye pedig fent). Elemei: áttört arany- és zöld zománcozású babérkoszorúban színes zománcozású kard. Két áttört, kék zománcozású szalagos, virágos aranyelem között, aranytorony (bástya). Az egyes elemek egymáshoz láncokkal kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendi lánc (a lánchoz): Színes zománcozású, arany rendi lánc. E láncnál nincs középtag. A rendjel két, áttört arany- és zöld zománcozású babérkoszorús, kardos elemről függ le. A lánc egyébként egyezik az előbbivel.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A lánchoz adományozott jelvény előoldalán ötágú, fehér zománcozású, aranyszegélyű csillag. A csillag ágainak csúcsain aranygömböcskékkel. A felső csillagágak között aranytoronnyal. A csillagágak mögött aranyszegélyű, zöld zománcozású tölgyfakoszorú. Fehér középmedalionban, színes zománcozott kivitelben karddal átszúrt babérkoszorú. Aranyszegélyű, kék középmedalionban aranybetűkkel „VALOR, LEALDADE E MÉRITO” felirat. A középmedalion körül széles aranygyűrű. A hátoldalon fehér középmedalionban, színes zománcozott kivitelben a Portugál Köztársaság államcímere. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben, aranybetűkkel „REPÚBLICA PORTUGUESA” felirat. Az általános rendjelvények gyakorlatilag megegyezők, azonban ezeken a csillagágak mögött, aranyszegélyű, zöld zománcozású babérkoszorú van.

Rendi csillag (a lánchoz, nagykereszthez, nagytiszti kereszthez): Ötágú, brillantírozott, arany rendi csillag. Közepén a rend jelvénye, koszorú nélkül.

Rendi csillag (a parancsnoki osztályhoz): Ötágú, brillantírozott, ezüst rendi csillag. Közepén a rend jelvénye, koszorú nélkül.

A szalag azúrkék. A mellszalagos jelvényeknél szerepel egy aranypánt is.

 

KrISZTUS-rEND (ORDEM MILITAR DE CRISTO): Eredetileg az egykori Templomos Rend egyik ágának tekinthető. A Templomos Rendet 1312-ben V. Kelemen pápa Szép Fülöp francia király nyomására feloszlatta. Dénes portugál király 1317-ben országában e rendet eredeti nevén, vagyis „Krisztus lovagjai” vagy „Krisztus-rend”-ként visszaállította, és rendelkezésére bocsátotta a templomosok korábbi birtokait. Ezt az új rendet XXII. János pápa úgy erősítette meg, hogy a mindenkori pontifex is megkapta e rend adományozásának jogát. Lényegében ekkortól napjainkig létezik a Krisztus-rendnek két ága, a portugál, illetve a pápai (szentszéki).

E nagy múltú rendet 1789-ben katonai és polgári érdemrenddé szekularizálták, melynek akkor három osztálya volt. 1917-től további két osztállyal bővítették. Általános érdemrend. Olyan személyek nyerhetik el, akik a Portugál Köztársaság dicsőségére kiemelkedő érdemeket szereztek. Hazaiak és külföldiek is megkaphatják. A rend nagymestere a Portugál Köztársaság elnöke. I–V. osztálya van.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend tisztikeresztje, illetve lovagkeresztje ünnepélyes alkalmakkor középkereszt alakjában viselhető. Aranyszegélyű, vörös zománcozású talpas jellegű latin kereszt, kereszt felületén fehér zománcozású latin kereszttel.

Rendi csillag (a nagykereszthez): Sokágú arany rendi csillag, különálló, sima aszimmetrikus sugárnyalábokkal. Fehér középmedalionban, aranygyűrűben, a rend színes zománcozású képével. Arany körgyűrűben babérkoszorú.

Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Egyező az előbbivel, azonban ezüst rendi csillaggal.

A szalag vörös. A mellszalagos jelvényeknél szerepel egy aranypánt is.

 

AVIS REND (ORDEM MILITAR DE AVIS): Eredete egy 1140 körül alapított társaságra megy vissza, melyet Portugáliában „Új milíciának” neveztek. Ennek feladata az Ibériai-félszigetet megszálló mórok elleni harc volt. Ezt alakította át 1162-ben I. Alfonz portugál uralkodó a Szent Benedek szabályai alapján működő egyházi lovagrenddé. 1789-ben szekularizálták, háromosztályos tengerészeti és katonai érdemrenddé alakították át. 1918-ban további két osztályt alapítottak. Katonai, tengerészeti rend. Elsősorban hősiességért adományozzák. Fontos, sikeres bevetésekért, szolgálati érdemekért is odaítélhető. Tiszti elismerés. Hazaiak és külföldiek is megkaphatják. Napjainkban a hadsereg, a fegyveres testületek, a GNR (= Guarda Nacional Republicana, azaz Köztársasági Nemzetőrség), illetve más fegyveres jellegű szervezetek állományában nyerhető el. A portugál köztársasági elnök a rend nagymestere. I–V. osztálya van.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend tisztikeresztje, illetve lovagkeresztje ünnepélyes alkalmakkor középkereszt alakjában viselhető. Aranyszegélyű, zöld zománcozású liliomkereszt.

Rendi csillag (a nagykereszthez): Nyolcágú, brillantírozott arany rendi csillag. Aranygyűrűben, fehér zománcozású középmedalionban a rend jelvényének színes zománcozású képével.

Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Egyező az előbbivel, azonban ezüst rendi csillaggal.

A szalag zöld. A mellszalagos jelvényeknél szerepel egy aranypánt.

 

SZENT JAKAB-REND (KARDOS SZENT JAKAB-REND), (ORDEM MILITAR DE SANT’ IAGO DA ESPADA): Eredetileg 1170-ben alapított kasztíliai-leóni rend a Santiago de Compostela-i zarándoklatok védelmére. A kasztíliai-leóni Kardos Szent Jakab-rendről 1290-ben levált rendi ág, amelyet 1320-ban XXII. János pápa önálló rendként hagyott jóvá. A portugál rendet 1789-ben szekularizálták. 1862-től tudományos, irodalmi, művészeti érdemeket elismerő rend lett. Hazaiak és külföldiek is elnyerhetik. A rend nagymestere a Portugál Köztársaság elnöke. Alkalmi osztályát – a nagyláncot – csak külföldi államfőknek adományozzák. Alkalmi osztályai és I–V. osztálya van.

Rendi lánc (a nagylánc esetében): Ezüst rendi lánc. A középtag, amelyről a rendjelvény lefügg, halakkal ékesített Szent Jakab-kagyló. Elemei Szent Jakab-kagylók. Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendi lánc (lánc esetében): Színes zománcozású ezüstlánc. Nincs külön középtag. A rendjel egy-egy rendjeles láncelemről függ le. Elemei: színes zománcozású, áttört ezüst rendjelvény, ezüstszegélyű, zöld zománcozású, alul szalaggal összekötött, áttört babérkoszorú. Az egyes elemek, egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend jelvényei ezüstszegélyű, zöld zománcozású, áttört babérkoszorúról függnek le. Rendjel a nagylánc esetében áttört rendjelvény, ezüstszegélyű, vörös zománcozású liliomkereszt. Ovális oldalain szalagokkal összekötött, ezüstszegélyű, zöld babérkoszorúban ezüstbetűkkel felirat: „CIÊNCIAS LETRAS E ARTES”. A rendjelnek díszített hordrésze van.

Rendi csillag: A láncok és a nagykereszt esetében sokágú, arany rendi csillag, különálló, sima, aszimmetrikus sugárnyalábokkal. Fehér középmedalionban a rendjel színes zománcozású képe. Aranyszegélyű, vörös körgyűrűben arany betűkkel „CIÊNCIAS LETRAS E ARTES” felirat.

Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Egyező az előbbivel, azonban ezüst rendi csillag.

A szalag lila. A mellszalagos jelvényeknél szerepel egy aranypánt.

 

HENRIK INFáNS REND (ORDEM DO INFANTE DOM HENRIQUE): 1960. június 2-án alapították, „Tengerész” Henrik portugál herceg halálának 500. évfordulóján. Eredetileg tengerészeti érdemekért, kutatásokért adományozták. 1962-ben kibővítették. A Portugálián belül vagy külföldön az ország érdekében tett szolgálatokért, illetve a portugál kultúra terjesztéséért, Portugália történelmének és értékeinek megismertetéséért végzett tevékenységért is adományozható. Hazaiak és külföldiek, intézmények, kollektívák is megkaphatják. A rend nagymestere a Portugál Köztársaság elnöke. Kétfokozatú érem is tartozik hozzá. Alkalmi osztályát (a nagyláncot) csak külföldi államfőknek adományozzák. Alkalmi osztálya, valamint I–V. osztálya van.

Rendi lánc: Színes zománcozású, arany rendi lánc. Nincs külön középtag. A rend jelvénye egy-egy „tölgyfaágas” láncelemről függ le. A lánc elemei: két egymásba fonódó, levelei között makkal ékesített (stilizált) kör alakúra hajtott, áttört, arany tölgyfaág (10x). A másik elem: aranyszegélyű, vörös zománcozású rendi kereszt (10x). Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend jelvényei áttört, arany babérkoszorúról függnek le.

A nagylánc esetében a rend jelvénye aranyszegélyű, vörös zománcozású, úgynevezett mantuai kereszt.

Rendi csillag (lánchoz, nagykereszthez, nagytiszti kereszthez): Kilencágú, sima sugárnyalábokból álló, arany rendi csillag. Középen – kilencágú, ágain osztott – aranycsillagra helyezett középmedalion. Fehér középmedalionban a rendjel színes zománcozású képe. Alatta egy további – fekete – középmedalion. Benne aranybetűkkel „TALANT DE BIEN FAIRE” felirat. Alul két egymásra helyezett, arany babérág. Szélén két egymásra helyezett, fent nem összeérő arany babérkoszorú.

Rendi csillag (a parancsnoki kereszthez): Az előbbivel egyező, de ezüst rendi csillag.

Érem: A fokozatnak megfelelő színű kerek érem. Az előoldalon Henrik infáns balra néző portréja. A hátoldalon a rendjel képe, illetve „TALANT DE BIEN FAIRE” felirat.

A szalag kék-fehér-fekete sávokból áll. A mellszalagos jelvényeknél szerepel egy aranypánt.

ÜNNEPEK

Nemzeti ünnepek

 

A SZABADSáG NAPJA (A SZEGFűS FORRADALOM üNNEPE): 1974. április 25-én a Portugáliában állomásozó hadsereg alacsonyabb beosztású tagjai, főként kapitányai (áprilisi kapitányok), kivonultak a kaszárnyákból és tankjaikkal bemasíroztak Lisszabonba, ahol a nép csatlakozott hozzájuk: békés, alig néhány véletlen halálos áldozatot követelő forradalomban megbuktatták Marcelo Caetano (1968-tól) salazarista és gyarmati háborút folytató kormányát. Ez a nap vetett véget a profasiszta portugál rendszer hosszú évtizedeinek. Április 25-én erre az eseményre emlékeznek.

 

PORTUGáLIA NAPJA: Portugália, Luís de Camőes, a nagy eposzköltő, és az anyaországon kívül élő emigráns közösségek ünnepe (június 10.).

 

A KöZTáRSASáG KIKIáLTáSáNAK üNNEPE: 1910. október 5-én került sor a Portugál Köztársaság kikiáltására. Korábban, 1891. január 31-én Portóban erre egyszer már sor került, a monarchiának azonban akkor sikerült visszavernie a respublika híveit. 1908-ban Károly király (1889–1908) és Lajos Fülöp trónörökös merénylet áldozatául esett, az ezt követő két évben az utolsó portugál király, II. Manuel (1908–10) egymás után nevezte ki a kormányokat. 1910. október 4-én elsősorban civilek akciójának köszönhetően került sor az államcsínyre, az akkor Mafrában tartózkodó uralkodó azonnal száműzetésbe vonult.

 

A FüGGETLENSéG VISSZASZERZéSéNEK üNNEPE: Portugália története során egyetlen alkalommal, 1580-ban vesztette el függetlenségét, amikor is II. Fülöp spanyol király egyesítette az Ibériai-félszigetet. 1640-ben a spanyol király a portugál nemességet egy katalóniai felkelés résztvevői ellen akarta bevetni – ennek következtében azonnal kitört a lázadás. A spanyol uralom ellenzői a trón jog szerinti várományosát, a Bragança-házból való János herceget (IV. János király) kérték fel az uralkodásra. Mivel a spanyolokat a franciákkal folytatott háború erősen lefoglalta, a portugál lázadóknak volt idejük felkészülni a védekezésre, és meg is nyerték a függetlenségi háborút. Erre emlékeznek december 1-jén.

 

Egyéb munkaszüneti napok

 

Január 1. – Újév.

Változó ünnep – Húshagyó kedd, vagyis farsang (Carnaval, illetve Entrudo).

Változó ünnep – Nagypéntek.

Május 1. – A munka ünnepe.

Változó ünnep – Krisztus mennybemenetele.

Augusztus 15. – Mária mennybevitele.

November 1. – Mindenszentek.

December 8. – A szeplőtelen fogantatás napja.

December 25. – Karácsony első napja.

 

Egyéb ünnepnapok

 

Május 13. – Az első fátimai jelenés évfordulója.

Június 13. – Lisszaboni (pádovai) Szt. Antal (lisszaboni városi ünnep).

Június 25. – Szent Iván-éj (São João: portói városi ünnep).

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

ALCOBAÇAI KOLOSTOR, vagyis SZűZ MáRIA-KOLOSTOR (Mosteiro Santa Maria): 1152-ben I. Alfonz király (1128–85) alapította a mórok Santarémből való elűzésének emlékére, a cisztercieknek. Híres a mindenki számára hozzáférhető kolostorkönyvtár és a Portugáliában (1296-ban) alapított első nyilvános iskola miatt is. Szűz Mária mennybevitelének (Nossa Senhora da Assunção) szentelt kolostortemplomában található a portugál történelem leghíresebb szerelmespárjának, I. Péter királynak (1357–67) és Dona Inês de Castrónak szarkofágja (1370-ből). A Camőes által is megénekelt legenda szerint Péter trónörökös az apjának, IV. Alfonznak (1325–57) tilalma ellenére feleségül vette Inêst, akit a király 1355-ben megöletett. Péter trónra kerülése után bosszút állt a gyilkosokon, és a legenda szerint megkoronázta a halott asszonyt. A két szarkofág 1956-ban került az altemplomból mai helyére.

 

BATALHAI KOLOSTOR, vagyis a CSATáZó SZűZ MáRIA KOLOSTORA (Mosteiro Santa Maria da Batalha): Az 1388-ban Aljubarrota mellett vívott, azon diadalmas csata emlékére emelték, amely az angolok segítségének hála, hosszú időre biztosította Kasztíliával szemben Portugália függetlenséget és az Avis-dinasztia uralmát. A kolostor azon a helyen áll, ahol a Nuno Álvares Pereira condestável által vezetett portugál seregek főhadiszállása volt. A csata folyamán I. János király (1385–1433) megfogadta a Szűznek, hogy győzelem esetén csodálatos kolostort építtet a tiszteletére. Az ütközet után három évvel a király Afonso Domingues építőmestert bízta meg a dominikánus kolostor elkészítésével, amelyet hivatalosan Diadalmas Szűz Mária kolostornak hívtak, csak a nép keresztelte el Batalhának (csata). Az építményen hat egymást követő király alakított a saját ízlése szerint, és noha a kolostor 200 éven keresztül épült, leghíresebb részét a Befejezetlen kápolnák (Capelas Imperfeitas) alkotják, ami egyben arra is utal, hogy soha nem készült el teljesen. A kolostort 1840-ben nyilvánították nemzeti emlékhellyé.

 

FáTIMA: Zarándokhely. Noha az egész katolicizmus számára fontos kegyeleti helyről van szó, kifejezetten portugál szimbólumnak kell tartanunk. A legenda szerint 1917. május 13-án jelent meg először Szűz Mária három helyi pásztorgyermek előtt, közülük kettőt (Jacintát és Franciscót) nem sokkal a jelenések után a spanyolnátha ragadta el, Lúcia azonban magas kort ért meg, csak nemrég, 2005-ben halt meg. Noha az antikommunizmushoz kötődő Fátima-jelenséget a Salazar-diktatúra ügyesen kihasználta saját politikai céljaira, a Szentszék által 1930-ban elismert zarándokhely pozícióját az 1974-es forradalom sem törte meg. A szinte száz százalékban katolikus Portugáliában Fátima a nemzeti vallásosság legfőbb jelképévé vált.

 

GUIMARÃES-I KIRáLYI VáRROM (Castelo de Guimarães): A nemzet bölcsőjének számít, mert 1110 körül itt született az első portugál király, Dom Afonso Henriques (I. Alfonz: 1128–85), aki unokatestvérével, a kasztíliai királlyal (VII. Alfonzzal: 1126–57) szemben kivívta Portugália önállóságát. I. Alfonz apja, Burgundiai Henrik gróf, a portucalensei grófság (a név Porto és Calem összetételéből származik, később az ország neve is ebből alakult ki) ura álmodott apósa nászajándékából saját királyságot, amelyet azonban csak fia tudott megvalósítani. Említésre érdemes a tény, hogy a portugál történetírói hagyományban évszázadokon keresztül tartotta magát az a megalapozatlan vélekedés, hogy Henrik gróf magyar származású volt.

 

A JEROMOS-RENDIEK KOLOSTORA (Mosteiro dos Jerónimos) és a FELFEDEZőK EMLéKMűVE (Padrão dos Descobrimentos), LISSZABON (Belém): A Jeromos-rendiek kolostorának építése Manuel király (1495–1521) uralkodása alatt, Vasco da Gama indiai utazása (1497–99) után nem sokkal, 1500 körül kezdődött. Szent Jeromosnak, Manuel király patrónusának ajánlották. A kolostortemplomban az Avis-dinasztia 31 tagját temették el, és itt található az Indiába Afrika megkerülésével először eljutó Vasco da Gama, illetve az eposzköltő, Luís de Camőes szarkofágja is – az utóbbi üresen, mert a költő pestisben halt meg és tömegsírba temették. A Felfedezők emlékműve a kolostorral szemben, a Tejo folyó partján áll. 1960-ban, a Salazar-érában emelték, Tengerész Henrik infáns (1394–1460), a portugál hajózás atyja halálának 500. évfordulóján. Tengerész Henrik az Avis-dinasztia alapítójának, I. Jánosnak (1385–1433) fia volt, a történelmi emlékezet szerint ő hozta létre a sagres-i hajósiskolát (noha ilyen intézmény valójában nem létezett) és biztosította az anyagiakat egy újfajta flotta megépítésére. Az emlékművön Henrik infáns mellett Manuel király és Camőes is látható hajósok, térképészek és építészek társaságában.

 

KRISZTUS-KOLOSTOR (Convento do Cristo), TOMAR: A reconquista idején, 1160 körül alapította a nem sokkal korábban Jeruzsálemben létrejött templomos lovagrend nagymestere. A templomosok 1312-es feloszlatása Európában és Észak-Afrika-szerte kilencezer kolostort érintett, Portugáliában azonban nem volt végleges: Dénes király (1279–1325) ugyanis csupán 8 évvel később megalapította a Krisztus-lovagrendet (Ordem de Cavalaria de Nosso Senhor de Cristo), amelyet felruházott a templomosok minden előjogával és átadta nekik azok korábbi javait. A rend erősen kötődött a királyi családhoz, Tengerész Henrik ugyanúgy tagja volt, mint Manuel király. A lovagok szerepet vállaltak a felfedezésekben, a templomosok keresztje díszítette a karavellák vitorláit. A spanyol interregnum alatt a rend elvesztette politikai hatalmát, 1789-ben világiasították, 1834-ben feloszlott.

 

EGYÉB NEMZETI JELKÉPEK

A bARCELOSI kAKAS (O GALO DE BARCELOS): Sokszínűre festett tipizált kakasforma: az észak-portugáliai Barcelos városához kötődik, de nemzeti szimbólummá vált. A Santiago de Compostela-i zarándokhely felé vezető, úgynevezett portugál út (caminho português) egyik közismert legendájára emlékeztet, mely szerint egy zarándokot, akit hamisan lopással vádoltak, egy már megsütött és a város bírájának vacsorául feltálalt kakas mentett meg a halálos ítélettől azzal, hogy életre kelt és elkukorékolta magát.

 

GYűRűS Gömb (ESFERA ARMILAR): Gyűrűs gömb, mely a világegyetemet jelképezi. A ptolemaioszi felfogásnak megfelelően a Föld középen helyezkedik el, a főgyűrűk függőlegesen a délköröknek felelnek meg, vízszintesen a térítőknek, átlósan a zodiákus jegyeinek. Elvileg a zodiákus sávjának 23,5 fokban metszenie kellene a rák- és baktérítőt, illetve az egyenlítőt, valamilyen oknál fogva azonban sokkal nagyobb a hajlási szöge, gyakorta megesik, hogy a sarkkörök ábrázolása is hiányzik. A gyűrűs gömb a Manuel királyról elnevezett manuelinus korszak, vagyis a portugál felfedezések korának, a tengeri uralomnak jelképévé vált. A 2004-es futball Európa-bajnokság hivatalos labdáit is erre emlékeztető stilizált vonalakkal látták el.

 

KARAVELLA (CARAVELA): A felfedezéseket lehetővé tevő különleges, 100–140 tonna nagyságú portugáliai hajófajta, latin vitorlákkal felszerelve. A 15. században technikai forradalmat idézett elő. A Krisztus-rend keresztjével a vitorláin szintén portugál nemzeti szimbólumnak számít.