Begegnungen26_Batliner
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 26:77–79.
HERBERT BATLINER
Im Dienste der geistig-kulturellen Einheit der europäischen Mitte
Laudatio auf Erhard Busek
Hohe Festversammlung,
Verehrter lieber Freund und Preisträger!
Eine Laudatio auf Erhard Busek zu halten, ist schwer und leicht zugleich:
Schwer, weil er schon so oft im Mittelpunkt bedeutender Ehrungen und Auszeichnungen gestanden ist – gewürdigt von den großen Geistern Europas. Schwer auch deshalb, weil also schon so vieles über ihn gesagt und geschrieben wurde – und doch noch so vieles zu sagen wäre, was freilich auch diesen festlichen Anlass sprengen würde. Und letztlich schwer auch deshalb, weil er selbst ein so großartiger Laudator ist, dass man ihm eigentlich wünschen möchte, endlich einmal Erhard Busek über Erhard Busek hören zu können.
Leicht aber ist es, über unseren heutigen Preisträger zu reden, weil er für mich wunderbarer, ja einmaliger Weise drei Talente zur Deckung bringt: Er ist zugleich ein außergewöhnlicher, einzigartiger Europäer, ein großer Freund Ungarns – und ein unverzichtbarer persönlicher Weggefährte.
Über ihn zu reden, macht Freude – aber ich bin mit dem Gefühl beladen, Erhard Busek nicht wirklich oder hinreichend gerecht zu werden.
Der „Corvinus-Preis”, an dessen Entstehung und dessen Bedeutung unser Preisträger über die Jahre hinweg so entscheidenden Anteil hatte, bedarf in diesem festlichen Kreis keiner weiteren Begründung. Er gelangt somit nach den früheren Preisträgern Szabó, Pleşu und Göncz erneut in richtige Hände. Alle Ziele, die wir uns mit dem „Europa Institut Budapest” gesetzt haben, und die mit diesem Preis gewürdigt werden sollen, hat Erhard Busek vorgedacht, vorgelegt, vorgelebt, aber auch geprägt. Seit der Gründungsurkunde 1990 hat er selbst dem Stiftungsrat angehört und ihn mit ungeheurem Einsatz und enormer Kreativität bereichert. Ihn als einen Motor unseres Instituts und der europäischen Idee zu bezeichnen, nimmt – so meine ich – keinem von uns, die wir in all den Jahren mit ihm zusammengearbeitet haben, auch nur einen Stein aus der Krone.
Apropos Krone: vielleicht sollte man in diesem Zusammenhang noch auf eine andere, natürlich gewachsene Affinität zwischen dem „Corvinus-Preis“ und unserem heutigen Preisträger verweisen: Matthias Corvinus – König von Ungarn und Herzog von Österreich – hat ja vor einem halben Jahrtausend ein Reich zusammengefügt, das in fast unglaublicher Übereinstimmung all jene Gebiete umschloss, die auch das Leben und Wirken Erhard Busek’s geprägt haben:
Ungarn natürlich, dann seine späte Residenzstadt Wien, samt Niederösterreich und der Steiermark, dann Böhmen, Schlesien, Mähren – und den Balkan bis nach Bulgarien.
„Corvinus“ bedeutet im Übrigen – Sie wissen es natürlich – kleiner Rabe. Auch das eine mögliche Annäherung an unseren Preisträger: ein schwarzer Vogel, also von hoher Intelligenz, Mut und Weitsicht. Schon die Arche Noah hat erst dann auf trockenes, unbekanntes Land aufgesetzt, als der Rabe nicht wiederkehrte. Der Rabe ist auch Symbol des Apoll, Gott der Ordnung, der Gerechtigkeit und des Friedens. Raben sind enorm soziale Geschöpfe: in der Bibel versorgen sie den Propheten Elias, in der Legende auch den Hl. Paulus von Theben mit Brot. Ein Rabe rettet den Hl. Benedict vor dem Gifttod. Und Raben symbolisieren in der Alchimie die ewige Suche nach dem „Stein der Weisheit“.
Ist damit schon manches gesagt – über König Corvinus und unseren Preisträger? Sicherlich nicht genug, meine ich. Bewusst verzichte ich aber darauf, Ihnen, festlich Versammelte, das Leben Erhard Busek’s mit seinen hohen und höchsten Funktionen nachzuzeichnen: in Wien, in Österreich – ich möchte auch Liechtenstein nicht vergessen – und vor allem auch in unserem Europa.
In dieser Festversammlung von all seinen Initiativen, seinen Büchern, seinen ungezählten leidenschaftlichen Wortmeldungen zu berichten, wäre unmöglich.
Wichtig scheint mir in unserem heutigen Kontext vor allem das: Erhard Busek hat die geistig-kulturelle Einheit und Schicksalsgemeinschaft der europäischen Mitte längst gesucht und gefördert, als die politische, die ideologische Teilung dieses Kontinents noch festgefügt und unerschütterlich schien.
Jenes „Vergiss-uns-nicht“, das ihm tschechische Freunde schon 1968 bei einem Studentenkongress in Prag mitgegeben hatten, wurde ihm zu einem zentralen Auftrag – gleichgültig, wo ihn die österreichische Politik der vergangenen Jahrzehnte hingestellt hatte.
Früher, als nahezu jeder andere – von Ausnahmegestalten wie der kürzlich verstorbene Kardinal Franz König vielleicht abgesehen – hat Erhard Busek die Schicksalsgemeinschaft des mitteleuropäischen Raums für sich und einen kleinen Kreis von Gleichgesinnten erfahren – und zwar in doppelten Wortsinn:
Erfahren als ein persönlicher Erkenntnisprozess, aber auch auf „Er-fahren“ im ganz handfesten Sinn: Legendär sind seine zahllosen, selbst gesteuerten Reisen per PKW oder Bus über den nahezu unüberwindlich scheinenden Stacheldraht hinweg ins damals Unbekannte: Immer erwartet, erhofft, von den damals noch Machtlosen.
Ob in Sakristeien, auf Parkbänken oder in Hoteltoiletten – Erhard Busek knüpfte und stärkte zielbewusst seine Kontakte mit demokratischen Bewegungen, mit verfolgten Dissidenten und vergessenen Geistesgrößen, die sich damals ihren Lebensunterhalt oft genug als Heizer, Fensterputzer oder Wassermesser sichern mussten.
Busek – dieser Name wurde für eine ganze Generation von Regimegegnern, die später zu Architekten des demokratischen Umbaus wurden, zu einem Symbol der Hoffnung, der menschlichen Nähe, der politischen Stärkung und der konkreten Hilfe.
Mit ihm im Kontakt zu stehen – das bedeutete vielfach auch einen gewissen Schutz vor behördlicher Willkür. Denn für die Machthaber war es ein Zeichen, dass Menschen vom Westen ernst genommen wurden, die sie selbst entwürdigt hatten – und deren Verfolgung und Verschwinden also nicht unentdeckt bleiben würde.
Die von Erhard Busek damals geknüpften Netze – privat und institutionell – haben sich vor, aber auch nach dem Niederreißen der Mauern und Zäune als unersetzlich erwiesen.
Fast unglaublich, wie viele Strukturen und Institutionen des europäischen Miteinanders, vor allem in den vergangenen zweieinhalb Jahrzehnten, durch ihn und um ihn geschaffen wurden.
Und wie viel an konkreter Kooperation und Partnerschaft – in Kultur und Wissenschaft, aber auch in Politik und Wirtschaft – seiner Weitsicht und Unermüdlichkeit entstammen. Es sind diese Institutionen, die sich heute – jenseits der Zeit der „großen Gefühle“ – dem Rückfall in Unwissenheit und Desinteresse entgegen stemmen.
Das Europa Institut Budapest gehört mit in dieses Netzwerk geistiger und emotionaler Kanäle zwischen den Menschen und Völkern in der Mitte Europas.
Hohe Festversammlung, ich möchte Ihnen nicht verhehlen, dass mich die heutige Auszeichnung für Erhard Busek in besonderer Weise bewegt und berührt.
Begegnungen24_Toro3
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:189–197.
TÖRŐ KRISZTINA
Luxemburg állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Luxemburgi Nagyhercegség, Grand-Duché de Luxembourg (francia), Grossherzogtum Luxemburg (német), Groussherzogtum Lëtzebuerg (luxemburgi)
Terület: 2586 km2
Lakosság: 448 569 fő (2002)
Főváros: Luxembourg
Közigazgatás: 3 körzet
Államforma: alkotmányos monarchia
Nyelvek: luxemburgi, francia, német
A Luxemburgi Nagyhercegség szervezeti és működési kereteket biztosító alkotmánya 1868. október 17-én lépett hatályba, azóta többször módosították. Eszerint Luxemburg örökletes alkotmányos monarchia. Az állam 963-ban alakult a Luxemburg grófok tulajdonaként. Az innen származó uralkodó dinasztia a 15. században többek között a magyar királyi, valamint a német- római császári trónt is megszerezte. 1354-ben lett hercegség, 1443-tól a Burgundok, 1477-től a Habsburgok birtokába került. 1794 és 1814 között Franciaország része volt.
A 10. századtól egyre növekvő terület 1354-ben vált hercegséggé. A Brabanttal való rövid dinasztikus kapcsolat, majd teljes önállóság után 1443-ban hódította meg a hercegséget Burgundi Jó Fülöp.
A németalföldi szabadságharc (1566–1609) után Luxemburg a Spanyol Birodalom része maradt, majd kisebb francia uralom után a Habsburg Birodalom része lett. A 19. század eleji újabb rövid francia uralom után, 1815-ben a bécsi konferencia a hercegséget nagyhercegséggé nyilvánította, és I. Vilmos (1815–40), az Egyesült Németalföldi Királyság uralkodójának személyes területévé (perszonálunió), egyben a Német Szövetség részévé tette. 1890-ig Luxemburg Hollandiával perszonálunióban maradt.
1830–31-ben a belga forradalomban Luxemburg Belgiumot választotta. Ennek következtében Luxemburg egy része, a vallon Luxemburg (a mai belga Luxemburg-tartomány) kiszakadt a nagyhercegségből, majd a német Luxemburg is csatlakozott Belgiumhoz (1839). A belga forradalom győzelmét követő londoni konferencián 1831-ben elfogadott és 1839-ben életbe lépett határozat értelmében független nagyhercegség lett, ugyanakkor nyugati részeit (a vallon Luxemburgot, a mai belga Luxemburg-tartományt) Belgiumhoz csatolták.
1890-től megszűnt a Hollandiával való perszonálunió és Luxemburg önálló lett. Formailag III. Vilmos holland király halálával szűnt meg a perszonálunió Hollandiával, mert míg ott a király lánya, Vilma örökölte a trónt, addig ezt a luxemburgi örökösödési jog lehetetlenné tette.
Luxemburg alapító tagja az Európai Közösség(ek)nek.
CÍMER
A mai luxemburgi címer 1972 óta élvez törvényi védelmet. A törvényt 1993-ban módosították és kiegészítették.
A Luxemburgi Nagyhercegség címere ezüsttel (fehérrel) és kékkel kilencszer vágott mező, rajta ágaskodó, kétfarkú, aranykarmú, aranykoronás, kiöltött nyelvű vörös oroszlán. A pajzs felső szélén 5 pántos, felül latin kereszttel zárt (nagyhercegi) aranykorona. Pajzstartók: 1-1 vörössel fegyverzett, aranykoronás ágaskodó aranyoroszlán. A vörös béléssel megismételt pajzskorona alatt hermelinbélésű bíbor (vörös) címerpalást, amely két, bojtban végződő aranyzsinórral van felkötve. A pajzsot övező aranyszalagon arany érdemrendkereszt. A kompozíció hátterében egy narancs-zöld csíkozású szalag fut, amelynek zöldjét egyes vélemények szerint a luxemburgi tölgyerdőktől kölcsönözték (ugyanez a motívum található meg az Orde van Eikenkroon érdemjelen is).
A luxemburgi címer a 12. századból eredeztethető, legalábbis ekkor bukkant fel először. A 13. században III. Limburgi Walram († 1226), aki II. Luxemburgi Ermesindét († 1247) vette feleségül, a címerben már szereplő oroszlánt hasított (két-) farkú oroszlánra cserélte, jelezvén, hogy két hercegség ura. A címert 1235 körül rögzítette először hivatalosan V. Luxemburgi Henrik. Ebben az időszakban Luxemburg egyre határozottabb terjeszkedése folytán komoly konfliktusba került néhány szomszédjával, többek között olyan egyházi területekkel, mint Luik (Liège), Trier és Metz. A címer azonban nagyjából ugyanaz maradt, csupán a sávok száma, illetve az oroszlán „felszereltsége” változott.
Bár 1815-től a nagyhercegség az Egyesült Németalföldi Királysággal alkotott perszonáluniót, címere továbbra is megmaradt. 1830-ban Luxemburg egy része Belgiumhoz csatlakozott, ma is belga tartomány. A 19. század végén Luxemburgban a Nassau[i]-család egyik tagja, Nassaui Adolf kapta a nagyhercegi rangot. Ő helyezte Nassau-címerpajzsba és palást elé is a címert, de a mai variáns mellett más változatokat is használt.
ZÁSZLÓ
A luxemburgi zászló vörössel, fehérrel és (világos)kékkel vágott. Ezzel a színkombinációval a luxemburgi zászló a holland nemzeti zászlóhoz hasonlít, csupán a kék árnyalata különbözteti meg őket egymástól. Az első ismert, Luxemburggal kapcsolatos zászló Guillaume de Luxemburg 1123-ban használt zászlaja. E zászló színei a sárga (arany) és a vörös. Valószínűleg vízszintes sávozású volt. Az idők folyamán a luxemburgi zászló nem változott, kivéve a francia megszállás idejét, amikor hivatalosan tiltott volt a zászló használata. Ugyanakkor a fehér sáv valószínűleg francia hatást tükröz. A holland király (1815), majd a Nassau-származású nagyherceg (1890) elfogadták a zászlót, hiszen a rokonságot és a történelmi hagyományokat ez a színkombináció kitűnően kifejezi. A színkombinációt és a zászló vágott jellegét 1845-ben határozták meg először hivatalosan. A luxemburgi zászló hivatalos elismerését 1972-ben erősítették meg.
Luxemburgban a nemzeti lobogót a nemzeti ünnep idején, monarchális események során és külföldi államfők hivatalos látogatása alkalmával kell felvonni a közintézményeken. A zászló használata középületeken kötelező.
HIMNUSZ
A luxemburgi himnusz – az Ons Heemecht (Notre Patrie) – a nagyhercegség önállósulásának korszakában keletkezett. A Jean-Antoine Zinnen által komponált zenéhez 1859-ben Michel Lentz írt szöveget. Ezt 1972-ben módosították. A himnuszt először 1864-ben, az ettelbrucki nagyceremónián játszották.
A himnusz luxemburgi (lëtzebuergesch) nyelvű szövege:
Wou d’Uelzecht durech d’Wisen zéit,
Duerch d’Fielsen d’Sauer brëcht.
Wou d’Rief laanscht d’Musel dofteg bléit,
Den Himmel Wäin ons mëcht.
Dat onst Land, fir dat mir géif,
Heinidden alles won.
ONS Heemechtsland, dat mir sou déif
An onsen Hierzer dron...
O Du do uewen, deem séng Hand
Duurch d’Welt d’Natioune leet.
Behitt Du d’Lëtzebuerger Land
Vru friemem Joch a Leed!
Du hues ons all als Kanner schon
De fräie Geescht jo gin.
Looss viru blénken d’Fräiheetssonn
Déi mir sou laang gesin.
Magyar fordításban (hollandból):
Ahol az Alzette a síkságot szeli,
A Sauer sziklák közt kígyózik,
Ahol a Moezel szőlőtől díszlik,
És ahol az ég bort ígér.
Ott oly kedves nekünk a föld,
Azért nem nagy nekünk semmi áldozat,
A halhatatlan hazáért,
Melyhez szívünket kötöttük.
Ó, Te, felettünk, kinek keze
Népeket képes vezetni,
Óvd a luxemburgi földet
Zsarnokságtól és szenvedéstől!
Tőled kapjuk mint gyermek
Érzékünk a szabadság iránt.
Engedd, örökké süssön a szabadság napja,
Amit oly gyengéden szeretünk!
KITÜNTETÉSEK
A Luxemburgi Nagyhercegség elismerési rendszere döntően a 19. század első felében, illetve e század közepén jött létre. Ekkor az ország perszonálunióban volt a Holland Királysággal, s egészen 1890-ig, amikor ez megszűnt, igen szoros kapcsolatban fejlődött a két állam kitüntetési szisztémája. 1841-ben alapították a Tölgyfakorona Rendet, 1858-ban a Nassaui Arany Oroszlán Házi Rendet és a Nassaui Adolf Katonai és Polgári Érdemrendet. Ez az elismerési rendszer klasszikus, lényegében a feudális korszakot idéző kitüntetésekből áll. 1961-ben alapították az Érdemrendet.
TöLGYFAKORONA REND (ORDRE DE LA COURONNE DE CHéNE): 1841. december 29-én alapította II. Vilmos holland király és luxemburgi nagyherceg. Általános érdemrend. Polgári és katonai érdemekért, kiemelkedő művészeti teljesítményekért egyaránt adományozhatják. Hazaiak és külföldiek is megkaphatják. A rend élén – nagymesterként – az uralkodó nagyherceg áll. I–V. osztálya van. A rendhez tartozik egy háromfokozatú érdemérem is. Valamennyi jelvény a tulajdonos halála után visszaszolgáltatandó.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A IV. osztály jelvényénél a keresztszárak között tölgyfakoszorú van. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér zománcozású György-kereszt. Zöld középmedalionban, aranykoronás, gótikus arany W (= WILHELM). Széles arany körgyűrűvel.
Rendi csillag (a nagykereszthez): Nyolcágú, brillantírozott ezüst rendi csillag. Zöld középmedalionban, aranykoronás, gótikus arany W (= WILHELM). Aranyszegélyű, vörös körgyűrűben aranybetűkkel felirat: „JE MAINTENDRAI” (a Nassaui-ház jelmondata). A középmedalion körül aranyszegélyű, zöld zománcozású tölgyfakoszorú van, alul szalaggal összekötve.
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Széles szegélyű, felületén brillantírozott, ezüst máltai kereszt, a nagykereszt csillaga középmedalionjával egyező középmedalionnal, illetve körülötte azonos tölgyfakoszorúval.
Érdemérem: A fokozatnak megfelelő színben megismétlődik a rendjel képe (zománcozatlan kivitelben). Maga az érem – sajátos – pajzsformátumú, keresztcsúcsoktól keresztcsúcsokig terjedő részletekkel.
A szalag citromsárga, három zöld sávval (a luxemburgi tölgyfaerdőket szimbolizálják).
NASSAUI ARANY OROSZLáN HáZI REND (ORDRE DE LION d’OR DE LA MAISON DE NASSAU): 1858. január 29-én alapították. Eredetileg a Nassaui-ház két ágának a Hollandiában, illetve Luxemburgban uralkodó családoknak közös házi rendjeként. Klasszikus uralkodóházi rend.
1905. május 20-án megújították. Elsősorban uralkodóknak, illetve a fejedelmi családok tagjai számára fenntartott exkluzív rend. Elnyerhetik még az „excellenciás” címet viselő személyek, így államminiszterek, nagykövetek, altábornagyok, érsekek, legfelső udvari méltóságok. Egy osztálya van.
Rendjel: Az előoldalon aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt. A keresztszárak között aranygirlandokkal. Kék középmedalionban heraldikai jobbra néző nassaui aranyoroszlánnal. Szélesebb arany körgyűrűvel.
A hátoldalon kék középmedalionban aranyfelirat: „JE MAINTIENDRAI”, aranyszegéllyel. (Ez a Nassaui-ház jelmondata.)
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugarú ezüst rendi csillag. Kék középmedalionban heraldikai jobbra néző nassaui aranyoroszlánnal. Aranyszegélyű, fehér körgyűrűben aranybetűkkel „ID MAINTIENDRAI”. Alul aranylombokkal.
A szalag narancs, kék szegéllyel (az Orániai-Nassaui-ház színei).
NASSAUI ADOLF KATONAI éS POLGáRI ÉRDEMREND (ORDRE DU MéRITE CIVIL ET MILITAIRE d’ADOLPHE DE NASSAU): 1858. május 8-án Adolf nassaui herceg alapította. 1866-ban, amikor a Porosz Királyság bekebelezte Nassaut, a rendet feloszlatták, azonban 1890-ben, amikor Adolf herceg luxemburgi nagyherceg lett, megújították. Általános érdemrend a nagyhercegség és az uralkodóházért tett érdemekért, illetve tudományos és művészeti teljesítményekért is adományozzák. Katonai és polgári tagozatból áll. Hazaiak és külföldiek egyaránt megkaphatják. A rend élén – nagymesterként – az uralkodó nagyherceg áll.
A rendhez többféle további kitüntetés is tartozik. Így: kétfokozatú Érdemkereszt, Tiszteleti Kereszt hölgyek számára, kétfokozatú Érem a Művészetért és Tudományért, háromfokozatú Érdemérem, Pálma (1940–45). Valamennyi jelvény a tulajdonos halála után visszaszolgáltatandó.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend jelvényei aranykoronáról függnek le. A rend III–V. osztályait koronával, illetve korona nélkül is adományozzák. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér máltai kereszt. A keresztcsúcsokon aranygömböcskékkel. Fehér középmedalionban aranykoronás A (= ADOLPHE) betűvel. Pontozott, aranyszegélyű, kék körgyűrűben, alul arany „VIRTUTE” felirat (a rend jelmondata), felül arany babérkoszorú. A hátoldalon aranyszegélyű, fehér középmedalionban arany 1892 és 1858 évszámokkal. A katonai tagozat jelvényei esetében a középmedalionon két, aranymarkolatú, ezüstpengéjű kard van átszúrva (a kardok markolata lent, a pengéjük csúcsa fent van).
Rendi csillag (a nagykereszthez): Nyolcágú, sima sugarú ezüst rendi csillag, közepén a rendjel középmedalionjával. A katonai tagozat jelvényei esetében a középmedalionon két aranymarkolatú, ezüstpengéjű kard van átszúrva (a kardok markolata lent, a pengéjük csúcsa fent van).
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Széles aranyszegélyű, felületén brillantírozott kivitelű, ezüst rendi csillag. A kereszt csúcsain aranygömböcskékkel. A középmedalion egyező a nagykereszt csillaga középmedalionjával. A katonai tagozat jelvényei esetében, a középmedalionon két aranymarkolatú, ezüstpengéjű kard van átszúrva (a kardok markolata lent, a pengéjük csúcsa fent van).
Érdemkereszt: Megfelel a rendjelnek (a fokozatnak megfelelő színben), de zománcozatlan kivitelben. A katonai tagozat esetében a középmedalionon átszúrva két (a fokozatnak megfelelő színű) kard nyert elhelyezést.
Tiszteleti Kereszt hölgyek számára: Rendjel, női szalagon.
Érem a Művészetért és a Tudományért: A fokozatnak megfelelő színű, kerek érem. Az előoldalon egy pálmakoszorún nyugvó rendjel. A hátoldalon „ARTIBUS ET SCIENTIIS” felirat.
Érdemérem: A fokozatnak megfelelő színben, kerek érem. Az előoldalon az alapító portréja. A hátoldalon „VIRTUTE” felirat, tölgyfakoszorúban.
Pálma 1940–45: Rendi szalagra ráerősített – aranyozott – pálmaág.
A szalag kék, szélein keskeny sárga sávokkal, kék szegéllyel (az Orániai-Nassaui-házak színei).
ÉRDEMREND (ORDRE DE MéRITE DE GRAND – DUCHé DE LUXEMBOURGH): 1961. január 23-án alapította Charlotte nagyhercegnő. Általános érdemrend. Kiemelkedő foglalkozási teljesítmények és érdemek elismerésére szolgál. I–V. osztálya van. A rend élén – nagymesterként – az uralkodó nagyherceg áll. A rendhez érdemérem is tartozik.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvényének fémrészei ezüstszínűek. Az előoldalon aranyszegélyű, világoskék szegélyezésű, fehér zománcozású görög kereszt. A középmedalionban színes zománcozású – heraldikai jobbra néző – luxemburgi oroszlán. Aranyszegélyű, világoskék körgyűrűben – stilizált – arany babérkoszorú. A hátoldalon fehér középmedalionban aranykoronás arany C (= CHARLOTTE) tükörmonogramként.
Rendi csillag (a nagykereszthez): Tizenkét ágú, sima sugaras arany rendi csillag. Közepén ráhelyezett rendjelvénnyel.
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Tizenkét ágú, sima sugaras ezüst rendi csillag. Közepén ráhelyezett rendjelvénnyel.
Érdemérem: A rendjel képe (zománcozatlan kivitelben), a keresztszárak között sima sugárnyalábokkal.
A szalag vörös, szélein – keskeny – fehér-kék sávokkal (Luxemburg nemzeti színei).
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnep
AZ URALKODó SZüLETéSNAPJA: Luxemburg nemzeti ünnepe június 23. A 18. század vége óta szokás volt megünnepelni az uralkodó születésnapját. Charlotte nagyhercegnő hosszú regnálása alatt (1919–64) ez az ünnepnap mindig télre, január 23-ra esett. 1961-ben az ünneplésre nem éppen a legalkalmasabb téli időpontot áttették június 23-ra. Ezt a dátumot megerősítette az 1964. november 12-én trónra lépő Jean nagyherceg, és ma uralkodó fia, Henri nagyherceg sem változtatott az időponton.
Egyéb munkaszüneti napok
Luxemburg lakosságának túlnyomó része katolikus, és egy részük gyakorolja is a vallást; a nagyhercegség 1870 óta püspökség is. Az ünnepek is elsősorban a katolikus szokásokhoz igazodnak.
Tartanak Mikulás-ünnepet (Klees’chen vagy Nikloosdaag), főleg a gyerekek számára. Narancsot, diót, mogyorót és játékot kapnak a gyerekek, néha zokniba, de általában ablakba kitett tányérra.
A karácsony elsősorban családi ünnep, ajándékozással és közös étkezésekkel.
Szilvesztert utcai és beltéri bárokkal és táncestekkel ünneplik. A „bálokat” gyakran külföldön tanuló luxemburgi egyetemisták szervezik, így van Bal de Liège vagy Bal de Strassbourg. Az éjfélt tűzijáték köszönti, az emberek szerencsét és boldogságot kívánnak egymásnak.
A húsvét egyszerre vallási és szekularizált ünnep. Vallási változata a katolikus menetrend szerint folyik, míg az elsősorban gyermekünnep a német kultúrkör hagyományait követve tojáskereséssel és ajándékozással zajlik.
Érdekes esemény még a szeptember első hétvégéjén zajló Week-end luxembourgeios, melynek során a kulturális centrumok bemutatják saját „termékeiket”.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
Luxemburg állam kis területe egészében történelmi emlékhelynek tekinthető. A középkor elejétől, sőt már a 3. századtól találhatók itt olyan építmények, amelyeket a luxemburgi lakosság és az állam nagy becsben tart.
CLERVAUX-I KASTéLY: Fontos tárgyai, egyben helyszínei a történelmi emlékezetnek az országban található különböző kastélyok. Ezek közül kiemelkedik a Clervaux-i kastély, amely a 12. századból származik. Évszázadokon keresztül nemesi család lakta. 1944-ben a náci hadsereg bombázta. Végül az állam birtokába került, amely restauráltatta, és eredeti pompájában állította helyre.
VIANDEN-KASTéLY: A Nassaui-Oranje-család szimbolikus bölcsőjének szokás tartani a 3. századi alapokon épült Vianden kastélyát. A kastély 1417-ben örökléssel került a Nassaui-család fiatalabb ágának, majd a 19. században az ősibb ághoz tartozó Adolph nagyhercegnek a birtokába. Az állam 1977-ben vette át az építményt, amelyet több lépcsőben újított fel. Luxemburg jelentős kastélyai általában múzeumoknak és különböző kulturális eseményeknek adnak otthont.
ECHTERNACH: Szintén fontos középkori emlék Echternach városka, illetve ennek központja. A középkorban ez a város vallási központnak számított a hercegségben. Ma épületeivel és az éves ünnepségekkel, felvonulásokkal turistalátványosság is.
LUXEMBOURG: Luxemburg fővárosának, Luxembourgnak szimbolikus jelentésű és konkrétan is kiemelkedő fontosságú épülete a nagyhercegi palota. Ez az épület a 16. századig városházaként szolgált. Az épületet a spanyolok alakították át, és bíróságként használták a későbbi időkben. A függetlenné válás után az épületben a parlament kapott helyet, és a nagyherceg hivatali lakása is itt található. Fontos jelképe a városnak az Arany Asszony (Gëlle Fra). A győzelem istennőjét megformázó aranyszínű nőalak egy obeliszken áll. A szobor a nagyhercegség függetlenségének jelképe, egyben pedig emlékezés az első világháború luxemburgi áldozataira is. A második világháború áldozatainak szentelték a szintén Luxembourgban található Szolidaritási Emlékművet.
Begegnungen24_Toro2
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:129–141.
TÖRŐ KRISZTINA
Hollandia állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Holland Királyság, Koninkrijk der Nederlanden
Terület: 41 532 km2
Lakosság: 16 067 754 fő (2002)
Államforma: alkotmányos monarchia
Közigazgatás: 12 tartomány
Nyelv: holland, fríz (hivatalosan elismert kisebbségi nyelv)
Németalföld nagy részén, így a mai Hollandia legnagyobb részén is germán törzsek laktak, mikor a terület az 1. századtól a Római Birodalom része lett, majd a 8. században a frankok hódították meg. A mai Hollandia területe a 9. században Lotaringiához, illetve a Nyugati Frank Birodalomhoz, a 10. századtól pedig a Német-római Birodalomhoz tartozott. A részben önálló németalföldi területek némelyike (Flandria, Brabant stb.) a középkorban kulturális és gazdasági központ volt, a 15. századtól ezek közé tartozott Holland Grófság is. A 14–15. században szinte az egész németalföldi térség a Burgund Hercegséghez tartozott, majd 1477-ben házasságok révén a Habsburgok szerezték meg.
1579-ben hét tartomány létrehozta az utrechti uniót, amelyhez a katolikus (nagyjából a déli tartományok, kb. a mai Belgium) tartományok nem csatlakoztak. 1581-ben a németalföldi tartományok egyesültek, első helytartójuk a Nassaui-házbeli Orániai Vilmos lett.
Az Egyesült Tartományok Köztársaságát 1609-ben a nagyhatalmak egy része elismerte önálló államként, de a köztársaság mint független állam csak 1648-ban, a vesztfáliai békében nyert tényleges elismerést.
Hollandia az első világháborúban semleges volt. A második világháborúban, 1940-ben a németek megszállták, gyarmatainak egy része (a mai Indonézia) pedig a japánok kezére került. Az ország jelenlegi szervezeti és működési kereteit biztosító alkotmánya 1983-ban lépett hatályba. Hollandia alkotmányos, örökletes királyság. Az Európai Közösség alapító tagja (1952).
CÍMER
A holland címert I. Vilmos (1815–40), első holland király 1815. augusztus 24-i rendelete írja le először. Ezt a rendeletet kétszer (1907-ben és 1909-ben) módosították.
A Holland Királyság címere aranytéglákkal behintett kék pajzsban álló, jobbra forduló, vörössel fegyverzett aranyoroszlán, fején háromlevelű, két egyforma gyönggyel díszített aranykorona. Az oroszlán felemelt jobb mellső mancsában balra ferdén, hüvely nélküli, aranymarkolatú, római ezüstkardot tart. Bal mancsában egyforma nagyságú, felfelé irányuló, aranyhegyű, ezüstnyilak kötegét fogja. A nyilakat aranyszínű szalag tartja egyben.
Nem kötelezően még a következő pajzson kívüli alkotóelemek használhatók: a pajzs felső szegélyén 5 ívű, pántján drágakövekkel díszített, zárt korona, csúcsán fekete, fehér pántú országalma. Pajzstartók: egy-egy ágaskodó, vörössel fegyverzett aranyoroszlán. A pajzs alatt kék szalagon aranybetűkkel a „Je maintiendrai” jelmondat díszeleg. Hermelinbélésű, aranyszegélyű, bojtban végződő aranyszálakkal felkötött címerpalást, fölötte a pajzskorona ismétlődik.
A holland címer oroszlánja a Nassaui-család címeréből származik, míg a jelmondat a Chalon-családéból, amelytől a hercegi címet és vele együtt Oranje-tartományt örökölte Hallgatag Vilmos, azaz Willem van Oranje-Nassau (1559– 84, több tartomány helytartója).
Az ezüstszínű kard és a nyílköteg az Egyesült Tartományok Köztársaságának címerében szereplő oroszlántól származik. A hét nyíl az akkori hét tartományra utal (ma Hollandia tizenkét tartományból áll), és klasszikus szimbólumként arra mutat rá, hogy a nyíl önmagában törékeny, gyenge, együtt azonban határozott erőt képviselnek (eredetileg egyébként tizenhét nyíl szerepelt a címeren, egészen a 18. századig). Ez nem üres szimbólum csupán: az észak-németalföldi történelem egyik visszatérő motívuma, hogy nagy veszély esetén a meglehetősen önálló tartományok (irányultságok, társadalmi csoportok, pártok, oszlopok) félretéve minden különbséget és ellentétet, összefognak. Különösen a 19. század és 20. század első felének Hollandiájára volt jellemző az úgynevezett „oszloposodás”, az a jelenség, hogy a világnézeti alapú csoportosulás a társadalom minden szektorát, a társadalom egészét áthatja.
A címer a történelem folyamán több változatban is szerepelt, de a motívumok mindig ugyanazok maradtak. A négyes osztatú, narancsszínű zászlóba helyezett koronás alapcímer ma a királyi címer. A címeren szereplő koronák azt jelképezik, hogy az Oranje-ház stadhouderi rangból királyi rangra emeltetett.
ZÁSZLÓ
A holland zászló vörössel, fehérrel és kékkel vágott. Az első viszonylag egységes zászlószín a vörös és a fehér volt németalföldi területen, miután a Karoling Birodalom 843-as felosztása révén ezek a területek az akkori Lotaringia részévé váltak. Ennek nyomai még gyakran láthatók különböző holland és belga városi címereken vagy zászlókon.
A Burgundi Birodalomban általában megmaradtak ezek a színek, mellettük azonban a nemesi családok máshonnan hozott színei is szerepeltek a tartományi színekben. V. Károly (Burgundi Mária unokájaként) jelképein a spanyol és a burgundi színek kombinációját szerepeltette: a vörös és sárga (vér és arany), illetve a vörös és fehér együttes használata végül egy vörössel, fehérrel és sárgával vágott lobogót eredményezett.
A nyolcvanéves háború idején a németalföldi tartományok, illetve annak Staten-Generaalja (Össztartományi Gyűlés) egy ideig a sárga mezőben vörös oroszlánt ábrázoló zászlót használta, amely több helyi grófság és hercegség jelképére és színeire utalt. A „koldusok” viszont Orániai Vilmos színeinek felhasználásával végül az orange-blanche-bleu, azaz a narancssárga-fehér-kék kombináció mellett döntöttek. E zászló neve a Prinsenvlag (hercegzászló), és használata a Staten-zászló eljelentéktelenedéséhez vezetett.
A 17. század második felében a narancsszínt felváltotta a vér vöröse, bár a két zászló sokáig egymás mellett élt, és mindkettőt lehetett nemzeti szimbólumként értelmezni.
A francia mintájú Batáv Köztársaság (1795–1806) idején, 1796-ban írják le először hivatalosan a nemzeti lobogót. 1806-ban a Holland Királyság zászlajaként Bonaparte Lajos (Lajos Napóleon, 1806–10) szintén ezt fogadja el, ám három évvel később Franciaország bekebelezi a királyságot.
A francia uralom után a zászló visszanyeri státuszát, mind az Egyesült Németalföldi Királyság idején (1815–30), mind annak felbomlása után ez a zászló marad használatban.
Egy 1937-es királyi rendelet teszi hivatalos állami jelképpé a vörössel, fehérrel és sárgával vágott zászlót. A narancs-fehér-kék továbbra is él a Prinsenvlag név alatt, nem hivatalos, különösen a royalisták körében népszerű jelkép. Hollandia nemzeti ünnepein mindkét zászlót látni lehet, bár a középületekre a hivatalos trikolórt kell kitenni. (A narancssárga szín is tovább él, akár önálló zászlóként is, vagy akár a holland labdarúgó-válogatott mezén.)
A nemzeti lobogót a következő alkalmakkor kell felvonni a közintézményeken: a királynő születésnapján (január 31.), a trónörökös születésnapján (április 27.), Koninginnendagon (április 30.), a nemzeti gyásznapon (május 4., 18.00 és 20.15 között félárbocra kell ereszteni), a felszabadulás napján (május 5.), a trónörökös feleségének születésnapján (május 17.), azon a napon, amikor Holland Kelet-Indiában (ma: Indonézia) véget ért a második világháború (augusztus 15.), Prinsjesdagon (szeptember 3. keddjén és csak Hágában), a királyság napján (Koninkrijksdag, december 15.).
A zászló használata középületeken kötelező.
HIMNUSZ
Hollandia nemzeti himnusza a Wilhelmus. Az egyik legrégibb himnusznak tartják. Története szorosan összefügg a németalföldi, illetve a holland történelem alakulásával. A szöveg keletkezését 1568 és 1572 közé teszik. Egyes vélemények szerint akkor született, mikor Willem van Oranje-Nassau (Orániai Vilmos) a németalföldi tartományok Spanyol Birodalom elleni harca során egy időre német birtokára menekült. A mű először egy 1577-es énekeskönyvben bukkant fel.
A Wilhelmus szerzőiségével kapcsolatban két név szokott felmerülni: a 16. század híres költőjének, prózaírójának, teológusának, filozófusának, Dirck Volckertszoon Coornhertnek a neve, valamint a herceg egyik barátjának, a literátor, jogász teológus Marnix van St. Aldegonáé. A dallam egy francia katonadal dallama, amelyet Chartres város megszállása idején énekeltek 1568-ban. Ezt a melódiát 1626-ban jegyezték le először, és a 19. században módosították.
A vers maga egy acrostichon, melyben Willem van Nassau neve rejtőzik. A szöveg tulajdonképpen óda Willem van Oranjéhoz. Kiáll a herceg vezető szerepe mellett a szabadságharcban, beszél a herceg hazához való hűségéről, függetlenségéről, Istenben való hitéről (Willem van Oranje sokáig katolikus maradt). A szöveg több részével is könnyen azonosulhattak a spanyolok ellen harcoló németalföldiek, ezért a holland himnusz a geuzenlied műfajába is besorolható. (A geuzen szó koldusokat jelent; valószínűleg Margharetha van Parma egyik udvaronca nevezte így az elszegényedett németalföldi kisnemesek hozzá forduló követeit 1566-ban, amikor azok a királytól a reformációellenes rendeletek enyhítését és más, Németalföldre kedvezőtlen hatású intézkedések visszavonását kérték.)
A dal a 18. század politikai konfliktusai során némileg lejáratódott, így a 19. században, amikor valódi nemzeti himnuszra lett szükség, pályázatot írtak ki (1815). A nyertes alkotás a Wiens Neêrlands bloed volt, melynek szövegét H. F. Tollens, zenéjét J. W. Wilms szerezte, és amelyet egészen 1932-ig használtak himnuszként. Ekkortól, megújított dallammal, a hollandok himnuszuk elhangzásakor a „Haza atyjára” is emlékeznek. 1932-ben királyi rendelet mondta ki, hogy Hollandia hivatalos nemzeti himnusza a Wilhelmus. 1939-ig mindkét dal szerepelt himnuszként, csak akkor dőlt el végleg, hogy a Wilhelmus marad Hollandia hivatalos zenei jelképe.
Ritkán éneklik (akkor is csak az első és a hatodik versszakot). Sokan nem ismerik a szöveget, sokan pedig nem tudnak mit kezdeni a „német vérből való vagyok” sorral. Willem van Oranje nassaui öröksége miatt valóban német volt, orange-i birtokai azonban a mai Franciaország területén terültek el, II. Fülöp kinevezése következtében pedig Holland-Zeeland és Utrecht köztiszteletben álló stadhoudere (helytartója) volt.
A himnusz nemzeti ünnepek alkalmával, a trónbeszéd napján, nemzetközi politikai események, valamint nemzetközi sportesemények alkalmával hangzik föl.
A holland himnusz szövege (archaikus helyesírással):
Wilhelmus van Nassouwe
Ben ick van Duytschen Bloedt,
Den Vaderland ghetrouwe
Blijf ick tot inden doet;
Een Prince van Orangien
Ben ick vry onverveert.
Den Coninck van Hispangien
Heb ick altijt gheeert.
Magyar fordításban:
Nevem Nassaui Vilmos,
Német vérből vagyok;
Holland országaimhoz
Holtig hű maradok.
Oranje hercege: pányvát,
Igát nem tűrtem én;
Hispánia királyát
Mindenkor tisztelém.
Jékely Zoltán fordítása
KITÜNTETÉSEK
Hollandia legjellegzetesebb rendjeleit a napóleoni háborúk végén, 1815-ben hozták létre (Katonai Vilmos Rend, Holland Oroszlán Polgári Érdemrend). Más rendjeleket a 19–20. század fordulóján alapítottak: Orániai-Nassaui Rend (1892), Orániai Házi Rend (1905).
KATONAI VILMOS REND (DE MILITAIRE WILLEMS–ORDE): Klasszikus katonai érdemrend, a legmagasabb holland rendjel. 1815. április 30-án alapította I. Vilmos holland király. A rend adományozható katonáknak kiemelkedő hősiességért, hűségért, különleges alkalmakkor polgári személyeknek is. A IV. osztály (katonai) kollektíváknak is kiadható. Külföldiek is elnyerhetik. Zárt rendi osztályokból áll. Rendkívül nagy megbecsülést élveznek a rend tulajdonosai, akik privilegizált személyek. Tiszti rendfokozatú 3. és 4. osztályú lovagok nyugdíjat élveznek (ez kiterjeszthető polgári személyekre, illetve külföldi rendjeltulajdonosokra is). Posztumusz is adományozható. A rend elválaszthatatlan kapcsolatban van a holland koronával. Élén a mindenkori uralkodó áll. I–IV. osztálya van. A rend adományozott jelvényei a kitüntetett személyi tulajdonába mennek át.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A IV. osztály jelvényének fémrészei ezüstszínűek. A rend jelvénye a holland királyi koronáról függ le. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. A keresztszárak között – ferde – aranyszegélyű, zöld zománcozású burgundiai kereszttel (ez az Aranygyapjas Rend egyik szimbóluma). A kereszt közepén ráhelyezett, arany tűzcsiholó acél (ez is az Aranygyapjas Rend egyik szimbóluma). A keresztszárakon arany- betűkkel felirat: „VOOR MOED BELEID TROUW”. A hátoldalon, kék középmedalionban, arany babérkoszorúba foglalt arany W (= WILHELM) betűvel.
Rendi csillag: Nyolcágú, ezüst rendi csillag. Brillantírozott sugárnyalábok között sima sugárnyalábbal. Ráhelyezett rendi jelvénnyel. A szalag színe sárga, kék sávokkal (ez az Orániai-Nassaui-ház színe).
HOLLAND OROSZLáN POLGáRI ÉRDEMREND (DE ORDE VAN DE NEDERLANDSE LEEUW): 1815. szeptember 29-én alapította I. Vilmos holland király. Általános jellegű polgári érdemrend. Adományozható pl. a hazáért tett áldozatokért, kiemelkedő érdemekért, hűségért és a tudomány és művészet terén elért kiemelkedő érdemekért is. Különleges esetekben katonáknak, illetve külföldieknek is adományozható. E rend elválaszthatatlan kapcsolatban van a holland koronával. Élén a – mindenkori – holland uralkodó áll. I–III. osztálya van. Egyes személyek, elsősorban közérdekű tevékenységért, áldozatokért, jótékonyságért stb. Testvér megnevezés alatt kerülhetnek a rendbe. Ők évi járadékot élveznek, amelynek fele haláluk után visszamaradt házastársukat is megilleti. E tagok érmet viselnek.
Rendjel: A rendjel az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend jelvénye a holland királyi koronáról függ le. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. Kék középmedalionban, aranybetűkkel, „VIRTUS NOBILITAT” felirat (ez a rend jelmondata). Arany körgyűrűvel. A keresztszárak között aranybetűkkel W (= WILHELM). A hátoldalon, kék középmedalionban (arany) holland oroszlán.
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugaras arany rendi csillag. Ráhelyezve egy (sajátos kivitelű) rendjelvény. Ez széles, aranyszegélyű máltai kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. A keresztszárak felülete brillantírozott ezüst. A rendjelvény előlapjának megfelelő medalionnal.
Érem: Az előoldal peremes érem, holland oroszlánnal. A hátoldal: peremes érem, „VIRTUS NOBILITAT” felirat, két csillag között.
A szalag kék, sárga sávokkal, kék szegéllyel. Az érem szalagja kék-sárga-kék.
ORáNIAI-NASSAUi REND (DE ORDE VAN ORANIE-NASSAU): 1892. április 4-én alapította Emma özvegy királyné, leánya, Vilma holland királynő nevében. Olyan személyeknek adományozható, akik az uralkodó, illetve a közösség érdekében különleges érdemeket szereztek. Katonák „kardokkal” kapják meg e rendet. Hazaiak és külföldiek egyaránt elnyerhetik. E rend is elválaszthatatlan kapcsolatban van a holland koronával. Élén a mindenkori holland uralkodó áll. I–IV. osztálya van. A rendhez háromfokozatú érem is tartozik.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvényének fémrészei ezüstszínűek. A rend jelvénye a holland királyi koronáról függ le. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér szegélyes, kék máltai kereszt, a keresztszárak között arany babérkoszorúval. Kék középmedalionban (arany) holland oroszlán. Aranyszegélyű, fehér körgyűrűben aranybetűkkel felirat: „JE MAINTIENDRAI”. A hátoldalon, kék középmedalionban, koronás arany W (= WILHELMINA). Aranyszegélyű, fehér körgyűrűben – aranybetűkkel – felirat: „GOD ZIJ ME ONS”. A katonáknak adományozott jelvényeken a keresztszárak között nem babérkoszorú, hanem két aranykard található. A kardok markolata lent, pengéjük hegye pedig fent van.
Rendi csillag (a nagykereszthez): Nyolcágú, sima sugarú ezüst rendi csillag. Közepén – nagyobb méretben – megismétlődik a rendjelvény középmedalionja. A kardokkal adományozott példány esetén a középmedalionon két aranymarkolatú, ezüstpengéjű kard van átszúrva. A kardok markolata lent, a pengéjük hegye pedig fent van.
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Négyágú, sima sugarú ezüst rendi csillag. Közepén – nagyobb méretben – megismétlődik a rendjelvény középmedalionja. Kardokkal adományozott példány esetén a középmedalionon két aranymarkolatú, ezüstpengéjű kard van átszúrva. A kardok markolata lent, a pengéjük hegye pedig fent van.
Érem: Királyi koronáról lefüggő (a fokozatnak megfelelő) kerek érem. Előoldal: peremes érmen megismétlődik a rend jelvénye. Hátoldal: középen koronás W (= WILHELMINA), „GOD ZY MET ONS” körirattal.
A szalag sárga, szélein fehér-kék sávokkal (az Orániai-Nassaui-ház színe).
ORáNIAI HáZI REND (DE HUISORDE VAN ORANJE): 1905. március 19-én alapította Vilma holland királynő. Klasszikus uralkodóházi rend. Az Orániai-ház körül teljesített szolgálatok elismerését szolgálja. Belföldiek és külföldiek egyaránt megkaphatják. A rend élén a mindenkori holland uralkodó áll. Adományozása az uralkodó kizárólagos joga. I–V. osztályból áll. Az V. osztály kétfokozatú. A rendhez egy sor érem, illetve díszjel tartozik. Így Díszérem a tudományért és művészetért (arany és ezüst fokozat), Díszérem az igyekezetért és zsenialitásért (arany és ezüst fokozat), Érdemkereszt (arany és ezüst fokozat). Díszérem (arany, ezüst, bronz fokozat), Életmentő Érem. Létezik az Orániai Rend tiszteleti hölgye cím is (külön jelvénnyel).
Rendjel: A rendjel az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A másodosztályú lovag jelvénye ezüstszínű. Az előoldalon aranyszegélyű, vörös zománcozású, kiszélesedő keresztszárú latin kereszt, a keresztszárak között arany babérkoszorúval. Arany középmedalionban az Orániai-ház (színes zománcozású) címermotívuma. Aranyszegélyű, vörös körgyűrűben arany betűkkel „JE MAINTIENDRAI” felirat. A hátoldalon arany középmedalionban koronás W (= WILHELMINA) betűvel.
Rendi csillag (a nagykereszthez): Nyolcágú, sima sugarú ezüst rendi csillag. Közepén – nagyobb méretben – megismétlődik a rendjelvény középmedalionja.
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Négyágú, sima sugarú ezüst rendi csillag. Közepén megismétlődik a rendjelvény középmedalionja.
A szalag színe narancs (az Orániai-ház színe).
BRONZ OROSZLáN (BRONZEN LEEUW): 1944. március 30-án alapította királyi dekrétummal Vilma királynő. Háborús kitüntetés. Tisztek, tiszthelyettesek, legénységi állományú személyek kaphatják meg, akik kiemelkedő helytállást tanúsítottak az ellenséggel szemben. Adományozható polgári személyeknek is, illetve a kereskedelmi tengerészet képviselőinek. Külföldiek is elnyerhetik.
Kitüntetés: Az előoldal: lekerekített végű bronzkereszt, nagyméretű középmedalionnal. Benne heraldikai jobbra forduló holland oroszlán. A hátoldal sima.
A szalag kék-sárga sávozású.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnep
A Második VILáGHáBORú éS A FELSZABADULáS EMLéKüNNEPE: Hollandia egyik legfontosabb nemzeti ünnepe a második világháborúhoz kapcsolódik (május 4–5.). Hollandia az első világháborúban semleges tudott maradni, és őszintén hitte, hogy ez a második világháborúban is így lesz. A mégis bekövetkező német megszállás és 100 ezer zsidó elhurcolása igazi sokk volt a békéhez és megegyezéshez szokott Hollandiának. Május 4-én a Hága mellett elterülő Waalsdorpervlaktén hivatalos megemlékezés zajlik. Itt a háború idején földalatti ellenállócsoportokat semmisítettek meg a németek. Az amszterdami Damon szintén hivatalos megemlékezést tartanak. Másutt a hollandok félárbocra eresztett zászlóval és pontosan nyolc órakor kétperces csenddel tisztelegnek a háború áldozatai előtt. Az egykori gyűjtőtáborban, Westerborkban a zsidó áldozatokra emlékeznek. Másnap, május 5-én a felszabadulást ünnepli Hollandia. A legtöbb üzem, cég, valamint az iskolák zárva vannak, és ünnepségeket, kulturális eseményeket tartanak országszerte.
Egyéb munkaszüneti napok
KONINGINNENDAG (KIRáLYNőNAP): Sajátos holland ünnep a királynő születésnapja, elvileg tehát vándorló ünnep. Az első királynő, Wilhelmina (1898–1948) születésnapja augusztus 31., míg lányáé, Julianna királynőé (1948–80) április 30. A jelenlegi királynő, Beatrix, anyja iránti tiszteletből, valamint azért, mert az ő születésnapja az ünneplésre kevésbé alkalmas január 31-én van, április 30-ra állandósította a Koningennendagot. Ez az ünnep igazi népünnepély: az egész országban Oranje-ünnepeket, felvonulásokat, koncerteket és kirakodóvásárt tartanak. A királynő a királyi ház más tagjaival ellátogat egy vagy két városba; ezeket a királynői látogatásokat a televízió is közvetíti. A Koningennendag munkaszüneti nap.
PRINJESDAG (HERCEGNAP): Fontos helyet foglal el az ünnepek sorában ez az ünnep is. Minden szeptember harmadik keddjén kerül rá sor. A Prinjesdag a trónbeszéd napja: a királynő a Staten-Generaal (Össztartományi Gyűlés) első és második kamarájának tagjai jelenlétében vázolja az évi kormányprogram legfőbb irányelveit. 1983-ig a Prinjesdag a Staten-Generaal munkaévének megnyitója is volt. A Prinsjesdag rendkívül ünnepélyes keretek között folyik: a királynő aranyhintón vonul be a régi parlamenti épületegyüttesben álló Ridderzaalba, melyet a tartományok lobogói díszítenek. A nap végén hágai kastélyuk erkélyéről az egész királyi család üdvözli az összegyűlt ünneplő tömeget.
LEIDENS ONTZET: Október 3–4-én Leidenben történelmi felvonulással és utcai ünnepekkel emlékeznek a város 1574-es felszabadítására. Az országos ismertségű ünnep igen népszerű a leideniek körében, egyrészt az esemény történelmi jelentősége, másrészt az ünnep felszabadult hangulata és látványosságjellege miatt.
MIKULáS NAP: A vallási eredetű ünnepek közül fontos december 5-e estéje és a rákövetkező nap. A holland Mikulás (Sinterklaas) és segédje (Zwarte Piet – Fekete Péter) Spanyolországból jön, hajójának megérkezése, kikötése nagy esemény a holland (gyermek) társadalomban.
A karácsony családi ünnep. Hollandiában igen nagy az egyháztalanok száma, ezért a keresztény szokásokat alig tartják. A szilveszter és újév igazi össznépi ünnep.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
Németalföldön, különösen Hollandiában nehéz hagyományos értelemben vett szakrális tereket találni. Hollandiában a „szent” elsősorban belülről megélt, kifelé kevésbé, szerényen vagy munkával mutatott érték. Ahogy Johan Huizinga több helyütt is kifejti, Hollandia nem hajlamos a hősiességre, sem a monumentalitásra; a „szent” és „emelkedett” a hétköznapokban található. Emellett azonban alapvető érték a szabadság, a konszenzusra való türelmes és kitartó törekvés; és nagyjából általános tiszteletnek örvend a királyi család is.
DELFTI HáZ: Általánosan ismert és fontos az a delfti ház, amelynek lépcsőházában golyó ütötte bemélyedés látható: e golyó okozta 1584-ben Orániai Vilmosnak, a haza atyjának halálát. Ugyanennek a városnak az egyik templomában jelentős síremléket emeltek Vilmosnak.
AMSZTERDAM: A hollandok szemében is jelkép ez a város, és megítélése ugyanolyan ellentmondásos, mint általában a világban. Amszterdam a 16. században indul igazán fejlődésnek, és a 17. század lesz az aranykora. Kereskedelmi, pénzügyi és kulturális központ, befogadóképessége/hajlandósága óriási volt: Európa és a gyarmatbirodalom minden részéről való emberek éltek itt, többé-kevésbé megtartva saját kultúrájukat. Ez az emberi és kulturális sokszínűség jellemzi a mai Amszterdamot is. Egyik központi tere a Dam. Itt található a Szabadság-emlékmű, az egyik leghíresebb szálloda, az egyik királyi palota (régebben börtön volt, előtte városháza), a Nieuwe Kerk, és erről a térről vezet út a belvárosba, valamint a Központi pályaudvarra. A Damon átvonul minden királyi esküvő menete, és a felkeléseknek is ez a központi tere – többek között az 1968–69-es megmozdulások is itt zajlottak.
PALEIS NOORDEINDE, HáGA: A királyi családot szimbolizálja, ez a királynő tartózkodási helye „hivatali idő” alatt. A királynő lakhelye a Hága melletti Paleis Huis ten Bosch. Furcsa módon a parlament épületei nem számítanak jelképnek, eltekintve talán a 15. századi Ridderzaaltól, amely a prinsjesdagi trónbeszéd színhelye.
ROTTERDAM: Jelképesnek tekinthető még ez az ultramodern és extravagáns építészetéről híres város, a második világháború egyik igazi holland áldozata. A német légierő földig bombázta. De nemcsak a háború kegyetlenségének, majd az életerőnek jelképévé vált, hanem a naivitásnak is: Hollandia minden egyértelmű jel ellenére sem hitte, hogy Németország megtámadhatja, s így elveszítheti semlegességét.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK
POLDER: A polder feltöltött földterületet jelent. Hollandia legnagyobb kiterjedésű poldere Flevoland, a legfiatalabb tartomány. Már emiatt is tekinthetnénk a poldert az egyik legjellegzetesebb holland térnek, ám az 1990-es évek végén a holland gazdasági és társadalmi helyzetet is polder-modellként emlegették. Ez az a sajátos gazdaságpolitikai és társadalmi viselkedésmód, amely megteremtette az 1990-es évek jóléti Hollandiáját, és amely egyéb stratégiákon kívül a határozott kompromisszumkeresésen alapult.
KEUKENHOF: A kommersz jelképekhez kapcsolódó terek közül érdemes megemlíteni a hatalmas királyi kertészetet. Virágnyílás idején virágmezői messziről látszanak. Ugyanígy a kommersz jelképek közé tartozik még a tulipán és a klumpa is (bár ezeknek is nagy kultúrtörténeti jelentőségük van).
COFFIESHOP: A „kávézó” a másik különleges tér. Hollandiában ezekben a sajátos kávézókban kapható (nem legalizáltan, de engedélyezve és korlátozott mennyiségben) kenderszármazék. Ezek a kávézók részei ugyan a holland kultúrának, de valójában sokkal kevésbé meghatározók, mint azt általában gondolni szokás.
Begegnungen24_Toro1
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:29–40.
TÖRŐ KRISZTINA
Belgium állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Belga Királyság, Royaume de Belgique (francia), Koninkrijk België (holland), Königreich Belgien (német)
Terület: 30 528 km2
Lakosság: 10 274 595 fő (2002)
Főváros: Brüsszel
Államforma: alkotmányos monarchia
Közigazgatás: 3 régió, 10 tartomány
Nyelvek: francia, holland, német
A mai Belgium területén Kr. e. 57-ben lezajlott római hódítást germán (frank) követte. A Karoling Birodalom felosztása után (843) a kisebb fejedelemségek és az itt található városok történelme jelentősen meghatározta Németalföld történetét. A territoriális államok egyesítésével a burgundi hercegek, a spanyol Habsburgok és az osztrák Habsburgok is megpróbálkoztak. 1790-ben rövid ideig Egyesült Belga Tartományok (Németalföldi Egyesült Államok) néven vált önállóvá a terület, majd Franciaországhoz (1794) csatolták. Az 1814–15-ben tartott bécsi konferencia döntése alapján Dél- és Észak-Németalföld egyesítésével létrejött az Egyesült Németalföldi Királyság, melynek uralkodója az Orániai-Nassaui-házból származó I. Vilmos lett. A mai Belgiumot alkotó tartományok ebből 1830-ban felkelések nyomán váltak ki, és 1831–39 között a nagyhatalmak elismerték az ország függetlenségét. A parlamentáris, kétkamarás örökletes monarchia koronáját I. Szász-Coburg Lipót kapta meg. A 19. század az ipari fellendülés és a gyarmatosítás időszaka volt (Belga-Kongó). Az ország mindkét világháború pusztításai nyomán látványosan éledt újjá, és megtartotta a királyság államformáját. Az egymást váltó kormányok bizonytalan helyzetét sokáig a francia nyelvű vallonok és a holland (flamand) nyelvű flamand többség közötti gazdasági és nyelvi ellentétek okozták. 1962-ben meghúzzák az úgynevezett nyelvhatárt, amely tulajdonképpen négy különböző nyelvi berendezkedésű részre osztja az országot. 1980-től e különböző területek kormányzása, irányítása is az adott nyelven folyik. Belgium 1993 óta szövetségi állam, három államalkotó közösséggel, három nyelvvel, három, viszonylag önálló területtel, melyek összesen két részállamot alkotnak két különálló parlamenttel. Belgium ezért nemzetiségi, nyelvi, államigazgatási szempontból rendkívül összetett helyzetű ország: flamand közösség, vallon (francia) közösség, valamint a kicsi, de meghatározó német közösség alkotják. Az ország alapító tagja (1952) az Európai Közösségnek.
CÍMER
A belga címert az 1837. május 17-i királyi rendeletben határozták meg először. A Belga Királyság címerében a pajzs mezője fekete. Benne egy jobbra forduló, vörössel fegyverzett aranyoroszlán. A fekete mezőben látható aranyszínű oroszlán (Leo Belgicus) a Brabant Hercegség címeréből eredeztethető. Az oroszlán először I. Hendrik van Leuven, Brabant első hercegének címerén, illetve pénzén jelent meg az 1180-as években. A pajzs tetején nyitott, rácsozat nélküli, vörös bélésű aranysisak. Fölötte ötpántú, zárt arany királyi korona, arany és fekete sisaktakarók. A pajzsot a Lipót-rend lánca veszi körül, mögötte pedig két, aranyszínű, keresztbe rakott jogar látható. A jobb oldali jogar végén egy kéz van az igazságosság jeleként, a bal oldali végén pedig a pajzs oroszlánja.
Pajzstartók: egy-egy ágaskodó, természetes színű oroszlán, mancsukban egy- egy aranyrúdú, vörössel, arannyal és feketével hasított mezejű zászló. Aranybélésű, vörös címerpalást, fölötte ötpántú, zárt királyi korona, afölött függöny kiképzésű zászlón címerpajzs ismétlődik. A pajzs fölött 4-4 aranyzászló, mezejében jobbról Luik (Liège), Kelet-Flandria, Nyugat-Flandria, Antwerpen, balról Henegouwen (Hainaut), Limburg, Luxemburg, Namen (Namur) címere.
A címerpajzs alatt vörös szalagban, aranybetűkkel az ország jelmondata – L’Union fait la force (Eendracht maakt macht, azaz Egységben az erő).
A „belgicus, belga” elnevezés az ókorban a nagyjából e területen lakó egyik germanizált kelta törzs nevéből származik. Az oroszlán egyébként a 12. századtól több környékbeli tartomány (hercegség, grófság, őrgrófság) címerében is felbukkant. Egyrészt nyilván egyfajta divat, illetve szokás miatt, másrészt azért, mert a különböző területek gyakran kerültek össze vagy váltak szét dinasztikus okokból. Egy-egy dinasztikus változás esetében motívumok jelenhettek meg vagy tűnhettek el egy-egy címerből. A burgundi hercegek a 14–15. században például a flamand oroszlánt vették át és helyezték különböző heraldikai környezetbe.
Bár a 15. század közepétől létezett már egy össztartományi gyűlés, egységességről még korántsem lehetett beszélni – a címer tekintetében sem. Az uralkodó általában valami igen bonyolult, az összes, épp uralma alá tartozó területeket szimbolizáló címert használt.
A címerben szereplő brabantin kívül a leghíresebb oroszlán talán a flamand oroszlán (Vlaamse leeuw). Ez egy álló, vörössel fegyverzett, fekete oroszlán. A Flamand Grófság gyakorlatilag a spanyol uralkodó elleni felkelésig a Brabant Hercegség mellett az egyik legfejlettebb és leggazdagabb tartomány volt Dél-Németalföldön. Kezdetben a flamand oroszlánt leopárdként emlegették, még az 1302-es „aranysarkantyús ütközet” korában is, amikor a flandriai városi polgárok „serege” legyőzte a francia lovagi sereget.
A flamand (dél-németalföldi) nemzeti ébredés és a flamand (németalföldi) nyelvű modern irodalom első lapjain szintén a flamand oroszlán áll: 1838-ben jelent meg Hendrik Conscience (egyébként francia nyelvű) flamand író De Leeuw van Vlaanderen című regénye.
Belgium három közösségének címerében is állatok szerepelnek: a Flamand Közösségében oroszlán, a Francia Közösségében kakas, a Német Közösségében pedig szintén oroszlán.
ZÁSZLÓ
A belga zászló feketével, sárgával (arannyal) és vörössel hasított. Ezek a színek az egykori Brabant Hercegség színei; a hercegség címerében arany, vörös karmú oroszlán látható fekete mezőben.
Bár a legelső zászlók még vágottak voltak, már 1830 forradalmi napjaiban megjelent a hasított változat is.
Az első, viszonylag egységes színkombináció a vörös és a fehér volt németalföldi területen, miután a Karoling Birodalom 843. évi felosztása révén ezek a területek az akkori Lotaringia részévé váltak. Ennek nyomai még gyakran láthatók különböző holland és belga városi címereken vagy zászlókon.
A Burgundi Birodalomban általában megmaradtak ezek a színek, amelyek mellett azonban a nemesi családok máshonnan hozott színei is szerepeltek a tartományi színekben. V. Károly (Burgundi Mária unokája) jelképein a spanyol és burgundi színek kombinációja szerepel: a vörös-sárga (vér és arany) és vörös-fehér együttes használata végül egy vörössel, fehérrel és sárgával vágott zászlót eredményezett.
A Brabant Hercegség a Flamand Grófság mellett a középkorban Németalföld egyik legvirágzóbb vidéke volt. A 12. századtól a burgundi időkig folyamatosan terjeszkedett, szárazföldi kereskedelmi útvonalat ellenőrzött, és olyan jelentős városok voltak területén, mint Leuven (egyeteme: 1425–26, jelentős textilipari város) vagy Antwerpen (angolgyapjú-lerakat, a 14. században a gyapjúpiac és Nyugat-Európa pénzügyi központja, majd kikötőváros). Szintén a brabanti városok voltak azok, akik egészen 1459-ig képesek voltak megőrizni szabadságaikat a burgundi hercegekkel szemben.
Az 1789. évi, II. József-ellenes felkelést, majd az Németalföldi Egyesült Államok (États-Belgiques-Unis) megalakítását ismét csak brabanti váltásnak vagy forradalomnak hívták, mert az egész mozgalom Brüsszelből indult. A fekete, vörös és sárga szín kombinációja már ekkor jelképezte az összes felkelő területet, legtöbbjük lobogóján szintén szerepeltek ezek a színek, vagy legalább egy közülük.
Az Egyesült Németalföldi Királyság felbomlásának történetében szintén központi helyet foglalt el Brabant. Az Orániai-Nassaui-családból származó I. Vilmos nyelvpolitikájával, amely a németalföldit tette hivatalossá a mai Belgium északi tartományaiban, felbőszítette nemcsak a vallonokat, valamint a katolikus papságot, hanem az eredetileg németalföldi nyelvű tartományok közép- és felsőosztályát is. Ők ugyanis szinte kizárólag a francia nyelvet használták az élet minden területén, így hátrányosan érte őket a németalföldi nyelv hivatalossá és kizárólagossá tétele. Az I. Vilmos-ellenes mozgalom szintén brabanti (brüsszeli) megmozdulásokkal kezdődött. 1831 februárjában aztán egy királyi rendelettel véglegesítették a belga zászlót is: ez hasított mezejű (valószínűleg azért, hogy ezzel is elhatárolódjanak az Egyesült Németalföldi Királyságtól, illetve a Holland Királyságtól, melyeknek zászlaja vágott beosztású), a színek sorrendje fekete-sárga-vörös, ami egyben a címer fekete mezőben lévő, aranyszínű oroszlánját is jelképezi vörös karmaival.
A zászlót utoljára 1936-ban erősítették meg törvényben.
A nemzeti zászló mellett saját zászlaja van a Flamand Közösségnek (sárga alapon vörös karmú fekete oroszlán), a Francia Közösségnek (sárga alapon vörös kakas, ugyanez a Vallon Területen is), a Német Közösségnek (fehér alapon vörös oroszlán, kilenc darab ötágú levéllel körülvéve), és a Brüsszeli Fővárosi Területnek (kék alapon sárga írisz).
A nemzeti lobogót a következő alkalmakkor kell felvonni a közintézményeken: minden belga nemzeti ünnepen, jelentős ünnepségeken, ceremóniák alkalmával (például a királyi családban történő fontos eseményekkor), külföldi államfők hivatalos látogatásakor.
A közösségek és területek ünnepnapjaikon saját lobogójukat vonják fel. Fontos tudni, hogy a flamand parlament egy dekrétumában saját oroszlános zászlaját egyenértékűvé tette a nemzeti lobogóval és az Európai Unió zászlajával. Az oroszlános zászlót a közösség nemzeti ünnepe (július 11.) mellett más nemzetközi, európai, nemzeti, közösségi, monarchális ünnepeken is fel kell vonni, ideértve például a munka ünnepét (május 1.), az Európa-napot (május 9.) vagy az ENSZ napját (október 24.) is.
A zászlók használata a középületeken kötelező.
HIMNUSZ
A belga nemzeti himnusz a 19. század szülötte. A francia nyelvű szöveget 1830 forradalmi napjaiban írta Louis-Alexander Dechet-Jenneval színész, a zenét hozzá még ugyanekkor Frans van Campenhout szerezte. Először 1830 októberében énekelték, a brüsszeli Muntschouwburgben.
Az 1815-ben, a bécsi kongresszus döntése alapján létrehozott Egyesült Németalföldi Királyság ezekben a napokban szakadt ketté nagyjából arra a két területre, amelyeket ma Belgiumnak, illetve Hollandiának hívunk. A forradalom délről indult: a szociális, vallási, nyelvi ellentétek végül a kormány megkettőződéséhez, majd az állam kettéválásához vezettek. 1831-ben Lipót szász-coburg-gothai herceget Belgium királyává választották. A himnusz eredeti szövege erősen Orániai-ellenes volt: az Egyesült Németalföldi Királyság királya az északi, az Orániai-Nassaui-családból származó I. Vilmos (1815–40) volt, akit még a németalföldi nyelvű déliek is gyakran II. Józsefhez, a „felvilágosult despotához” hasonlítottak. Vilmos király valóban nem vette figyelembe sem a nagyon sajátos nyelvi helyzetet, sem azt, hogy míg észak a rövid francia uralomtól eltekintve önállóan és függetlenül működött a 17. század közepe óta, addig dél mindig valamelyik nagyobb birodalom része volt, ráadásul periferikus része. A belga függetlenedés folyamata aztán egészen 1839-ig eltartott, de a hagyomány szerint az 1830-as felkelésektől számítják a független Belgiumot.
A szöveget éppen sértő volta miatt 1860-ban módosította Charles Rogier, miniszterelnök, és hozzáalakították a melódiát is. A Brabançonne-nak tulajdonképpen nincs teljesen hivatalos változata, bár több bizottság is foglalkozott a szöveg és a dallam „hivatalosításával”. Végül 1921-ben az a döntés született, hogy a szöveg negyedik strófáját kell hivatalosnak tekinteni mind franciául, mind hollandul. A holland nyelvű szöveget azután 1938-ban mégiscsak jóváhagyták hivatalosan is.
A Brabançonne szövegét nem mindenki ismeri. Emiatt, valamint azért, mert a himnusz ráadásul kétnyelvű, általában nem vagy csak kevesen éneklik. A nemzeti ünnepek, nemzetközi sportesemények, nemzetközi politikai események alkalmával játsszák.
A belga himnusz holland nyelvű szövege:
O dierbaar België
O heilig land der vaad’ren
Onze ziel en ons kracht zijn u gewijd.
Aanvaard ons hart en het bloed van onze ad’ren
Wees ons doel in arbeid en in strijd.
Bloei, o land, in eendracht niet te breken;
Wees immer uzelf en ongeknecht,
Het woord getrouw, dat ge onbevreesd moogt spreken:
Voor Vorst, voor Vrijheid en voor Recht. (3×)
Magyar fordításban:
Ó, szeretett Belgium
Ó, atyáink szent hazája
Lelkünk és erőnk neked szenteljük
Fogadd szívünk és ereink vérét
Mutasd meg célunk munkában és harcban
Virágozz, ó, haza, egységben meg ne törj;
Fejet ne hajts, légy mindig önmagad
Hű a szóhoz, mit félelem nélkül ejthetsz:
A Királyért, a Szabadságért és a Jogért. (3×)
A szerző fordítása holland nyelvből
KITÜNTETÉSEK
Belgium kitüntetési rendszere döntően az állami függetlenség elnyerését követően, a 19. században alakult ki. Az elismerési rendszer differenciálódása során azonban a 20. század elejéig további alapítások is történtek.
LIPóT-REND (ORDRE DE LEOPOLD): Belgium első királya, I. Lipót alapította 1832. július 11-én a hazának tett szolgálatok elismerésére. Katonai, tengerészeti és polgári tagozata van. Öt osztálya: nagykereszt, nagytiszti kereszt, parancsnoki kereszt, tisztikereszt és lovagkereszt. Általában kiemelkedő életpályáért vagy különleges szolgálatért adományozzák kitüntetéseit, rendszerint 10 évenként. A tiszti rendfokozatokat viselő tulajdonosok évjáradékot (nyugdíjat) élveznek. A rend a külügyminisztérium felügyelete alatt áll. Hazaiak és külföldiek egyaránt kitüntethetők vele.
Ha a rend IV., illetve V. osztályát, az első vagy a második világháború idején szerzett érdemekért polgári személyeknek adományozták, akkor azok megkülönböztetett rendjelvényeket kaptak.
A rend három tagozatának – eltérő jelvényekkel – azonos a struktúrája. I. osztály (nagykereszt): vállszalag + csillag, különleges alkalmakkor rendi lánc + csillag; II. osztály (nagytiszti kereszt) nyakszalag + csillag; III. osztály (parancsnoki kereszt) nyakszalag; IV. osztály (tisztikereszt) mellszalag rozettával; V. osztály (lovagkereszt) mellszalag.
Rendi lánc: Arany belga királyi korona (9×), az ezt tartó belga oroszlánok (18×), L R (= LEOPOLD REX) – tükörmonogramként – (7×) váltakozva, egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.
Rendjel: Eltérő méretű jelvények, az egyes osztályoknak megfelelően. (E jelvényeket francia, illetve flamand feliratokkal egyaránt adományozzák.) A rendjel arany (az V. osztály esetében ezüst) belga királyi koronáról függ le. Aranyszegélyű, fehér máltai kereszt, a keresztcsúcsokon aranygömböcskékkel. A kereszt felületén megismétlődik az arany máltai kereszt. Az előlap kék középmedalionjában heraldikailag jobbra néző/ágaskodó, koronás – arany – belga oroszlán. Az aranyszegélyű, vörös körgyűrűben aranyfelirat: „L’UNION FAIT LA FORCE” (vagy) „EENDRACHT MAAKT MACHT”. A hátlap fekete középmedalionjában – arany L R (= LEOPOLD REX) – tükörmonogramként. Arany körgyűrűben babérkoszorú. A keresztszárak között tölgy- és babérkoszorú, arany-zöld zománc (az V. osztálynál: ezüst-zöld zománc).
Rendi csillag (a nagykereszthez): Nyolcágú, brillantírozott (ezüst) rendi csillag, közepén megismétlődik a rendjelvény előlapjának középmedalionja, hangsúlyozott, széles szegélyekkel a körgyűrűben.
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Ezüst máltai kereszt, széles szegéllyel, a kereszt felülete brillantírozott, a keresztcsúcsokon ezüstgömböcskékkel, a keresztszárak között ezüst sugárnyalábokkal. A rendi csillag közepén megismétlődik a rendjelvény előlapjának középmedalionja, hangsúlyozott, széles szegélyekkel, körgyűrűben.
A katonai tagozat jelvényein, a korona alatt keresztbe fektetett aranykardok, illetve a rendi csillagokon a középmedaliont átszúrva két aranykard látható – a markolat lent, a kard pengéjének hegye pedig fent helyezkedik el. Az V. osztály esetében a kardok ezüstszínűek.
A tengerészeti tagozat jelvényein a korona alatt két, szétálló aranyhorgony látható. A rendi csillagokon a középmedaliont átszúrva két aranyhorgony látható. Az V. osztály esetében a horgonyok ezüstszínűek.
A szalag színe bíborvörös.
KORONA REND (ORDRE DE LA COURONNE): II. Lipót alapította 1897. október 17-én, a független Kongó királyaként. 1908-ban vették fel a belga kitüntetési rendszerbe. Ugyanazzal az öt osztállyal rendelkezik, mint az előző rend. Általános jellegű érdemrend, jelentős művészeti, irodalmi vagy tudományos tevékenységért, illetve az országért való hosszú, hűséges munka jutalmául adható. Katonáknak is adományozható.
A rendnek I–V. osztálya van. A VI. osztály, egy kétfokozatú pálma: Arany Pálmák (Palmes d’or), Ezüst Pálmák (Palmes d’argent). A rendhez tartozik egy háromfokozatú érem is: Arany Érem (Médaille d’or), Ezüst Érem (Médaille d’argent), Bronz Érem (Médaille de bronze). A rend tiszti rendfokozatú tulajdonosai évjáradékot (nyugdíjat) élveznek. A rend a külügyminisztérium felügyelete alatt áll. Hazaiak és külföldiek egyaránt elnyerhetik.
Rendjel: Eltérő méretű jelvények, az egyes osztályoknak megfelelően. A rend jelvényei zöld zománcozású (áttört) babérkoszorúról függnek le. Aranyszegélyű, ötszárú, fehér zománcozású, villásvégű kereszt, a keresztszárak között sima arany sugárnyalábokkal. (Az V. osztály fémrészei ezüstszínűek.) Az előlap kék középmedalionjában arany belga királyi korona, arany körgyűrűvel. A hátlap középmedalionjában kék alapon arany L betű (= LEOPOLD) – tükörmonogramként. Arany körgyűrűben.
Rendi csillag (a nagykereszthez): Ötágú, brillantírozott, ezüst rendi csillagra helyezett, megfordított, ötágú, sima sugarú, arany rendi csillag. Közepén megismétlődik a rendjelvény.
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Ötágú, aranyszegélyű ezüstcsillag, brillantírozott felülettel, a keresztcsúcsokon ezüstgömböcskékkel. A keresztszárak között sima, arany sugárnyalábokkal. Középen megismétlődik a rendjelvény.
Rendi pálma: Ovális alakú, egymásra helyezett (áttört), felül és alul összeérő pálmák.
Érmek: Az érmek a belga királyi koronáról függnek le. A kör alakú érem előlapján középen a belga királyi korona. Szegélyes körgyűrűben felirat: „TRAVAIL ET PROGRÉS” vagy „ARBEID EN VOORUITGANG”.
A szalag színe kékesvörös.
II. LIPóT-REND (ORDRE DE LeOPOLD II.): II. Lipót király alapította 1900. augusztus 24-én, eredetileg Kongó Állam rendjeleként, és szintén 1908-ban vették fel a belga kitüntetési rendszerbe. Általános jellegű érdemrend, katonai és polgári érdemekért egyaránt adományozható hazaiaknak és külföldieknek is. Azok kaphatják, akik sokat tettek a királyért vagy a királyi családért. Ez a gyakorlatban ma már általában hosszú és hűséges szolgálatot jelent.
A rendnek I–V. osztálya van. A rendhez tartozik, mint VI. osztály, egy háromfokozatú érem: Arany Érem (Médaille d’or), Ezüst Érem (Médaille d’argent), Bronz Érem (Médaille de bronze).
A rend IV. és V. osztályát az első vagy a második világháború idején szerzett érdemekért katonáknak megkülönböztetett rendjelvényként adományozták.
Rendjel: Eltérő méretű jelvények, az egyes osztályoknak megfelelően. A rend jelvényei arany belga koronáról függnek le. Arany máltai kereszt, a keresztcsúcsokon aranygömböcskékkel. (Az V. osztály jelvényei ezüstszínűek.) Az előlapon széles, aranyszegélyű középmedalion. Fekete mezőben heraldikailag jobbra néző, ágaskodó, koronás – arany – belga oroszlán. Aranyszegélyű, kék kör- gyűrűben, aranyfelirat: „L’UNION FAIT LA FORCE” (vagy) „EENDRACHT MAAKT MACHT”.
A hátlap fekete középmedalionjában (arany-) koronás L (= LEOPOLD) – tükörmonogramként. Arany körgyűrű. A keresztszárak között pálmaágakkal.
Rendi csillag (a nagykereszthez): Ötágú, brillantírozott, ezüst rendi csillagra helyezett, megfordított, ötágú, sima sugarú, arany rendi csillag. Középen megismétlődik a rendjelvény.
Rendi csillag (a nagytiszti kereszthez): Ötágú, aranyszegélyű, ezüstcsillag, brillantírozott felülettel, a keresztcsúcsokon gömböcskékkel. A keresztszárak között sima, arany sugárnyalábokkal. Középen megismétlődik a rendjelvény.
Érmek (korona nélkül): Megismétlődik – zománctalan kivitelben, a fokozatnak megfelelő színben – az éremkép. Maga az érem sajátos, pajzsformátumú, keresztcsúcsoktól keresztcsúcsokig terjedő részletekkel.
A szalag színe kék, középen fekete sávval.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnepek
BELGIUM NEMZETI ÜNNEPE: Belgium első számú nemzeti ünnepe július 21-e. 1831-ben ezen a napon tette le az alkotmányos esküt I. Lipót (1831–65), a belgák első királya. E napon állami ünnepségeket tartanak, és munkaszüneti napként szerepel a naptárban.
Flamand nemzeti ünnep: Július 11-e a flamand nemzeti ünnep, 1302-ben ugyanis e napon győzte le Kortrijknél a flamand gróf fia (Gwijde van Namen) és unokája (Willem van Gullik) a városi milíciákkal a francia lovagi seregeket (aranysarkantyús ütközet). Ez a flamand gróf legfőbb hűbérura, a francia király elleni egyértelmű lázadás volt, egyben a városok önállóságának és erejének kifejezése, egy új ethosz első határozott megnyilvánulása is. Az aranysarkantyús ütközet (Guldensporenslag) az idők során a flamand nemzeti identitás egyik legfőbb jelképévé vált.
A francia nyelvű közösség nemzeti ünnepe: Szeptember 27-én van a francia közösség ünnepe, 1830-ban ugyanis az I. Vilmos ellen felkelő patrióták csapata e napon aratott győzelmet a hollandok felett a Park van Brusselben.
A német közösség nemzeti ünnepe: November 15-én tartják a német közösség ünnepét, ez a Lipót nap. Belgium első királya ugyanis a német Szász-Coburg-Gothai uralkodócsaládból származott.
Egyéb munkaszüneti napok
A fegyvernyugvás emléknapja: November 11-én az 1918-as fegyvernyugvásról emlékeznek meg. Belgiumot nagyon megviselte az első világháború, különösen a flamand (északi) részt, ezért a fegyvernyugvás egy ideiglenes kormány megalakulása és az első igazi miniszterelnök kinevezése mellett, valójában a felszabadulás napja is.
Koningsfeest: Sajátos ünnep, és a minisztériumok számára munkaszüneti nap is. November 15-ére esik, nevezhetnénk királyi névnapnak is. A latin liturgikus naptár szerint e nap Albert neve napja, a germán liturgikus naptár szerint pedig Lipóté. E két nevet több király is viselte, és az irántuk való tiszteletből Baldvin király (1951–93) 1951-ben ezen ünnepnap további megtartásáról döntött. Ekkor a föderális parlament tagjai, a civil szervezetek képviselői a királyi család és más magas rangú személyiség jelenlétében tiszteletüket fejezik ki a király előtt.
Május 1.: Munkaszüneti nap a munka ünnepe is. Belgium, különösen Flandria, komoly szocialista hagyományokkal rendelkezik. A 19. század végén a szegény flamand városokban, elővárosokban hódított a keresztényszocializmus: elsősorban a katolikus egyház egyszerű papjai igyekeztek kiemelni a munkanélkülieket a szegénységből, és képviselni a munkások érdekeit. Május elseje Belgiumban sokak számára még ma is fontos és jelentéssel teli ünnep, függetlenül az általános jóléttől.
Belgiumban munkaszüneti napok a nagyobb katolikus ünnepek is.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
ST. BAAFS-KATEDRáLIS, GENT: Belgiumban nehéz szent tereket találni. Hagyományos értelemben szakrális és művészeti szempontból is ilyen helynek tekinthető a genti St. Baafs-katedrális, amelyben a Van Eyck testvérek (egyes vélemények szerint csak Jan) által festett A bárány imádása című szárnyas oltár áll.
GROTE MARKT, BRüSSZEL: Történelmileg igen fontos tér a brüsszeli Grote Markt. Ezen a főleg 17. századi nagy polgárházakkal körülvett téren fejezték le 1567-ben Alba herceg parancsára Egmond és Hoorn grófját, azt a két északi grófot, akik kompromisszumra készen a főnemesség kívánságait közölték II. Fülöppel. A teret körülvevő házak egyikében szállt meg Karl Marx, amikor Belgiumba látogatott. A tér ma is Brüsszel egyik központi helye: turistalátványosság, egyben azonban a mindennapokban használt tér is. A Grote Markt házaiban szálloda, éttermek, irodák és múzeum működik.
ATOMIUM, BRüSSZEL: A brüsszeliek nagy büszkesége az 1958-as világkiállításra készült Atomium. A fejlett, jóléti Belgium szimbóluma ez, egy nagyon sajátos szerkezet, amely épp abban az időszakban készült, mikor Belgium gazdasági fejlődésnek indult.
KORTRIJK éS KöRNYéKE: A flamandok számára, ahogy nemzeti ünnepük is mutatja, felejthetetlen esemény a francia lovagi seregek legyőzése Kortrijknél 1302-ben. Ezért Kortrijk és környéke (ahol valójában a csata zajlott) a franciákon és franciabarátokon aratott győzelem örök jelképe – országon belül is.
IJzer-SíKSáG: Valóban szakrálisnak tekinthető hely a flamandok számára az IJzer-síkság. Ezen a területen az első világháború során rengeteg flamand férfi (közkatona) pusztult el. Mindennek ellenére az IJzer-síkság a kitartás erényére is emlékezteti a flamandokat: négy évig húzódott itt a frontvonal, mivel a flamand katonák megnyitották az IJzer-folyó zsilipjeit (ez hagyományos németalföldi harci fogás), és elárasztották a térséget, végtelenül megnehezítve az ellenség dolgát. Ezek a katonák egyébként, mivel nem ismerték az altisztek és tisztek nyelvét, a franciát, semmit nem értettek a kiadott parancsokból. Az IJzer-síkság a nyelvi elnyomás, a háború áldozatainak és a flamandságnak is jelképe. A 20. század második felében rendszeresen rendeznek itt felvonulást és megemlékezést az első világháború flamand áldozatairól, egyben tüntetést minden háború ellen. Mivel a felvonuláson nemcsak a flamand hazafiak, de a szélsőséges flamand csoportok is képviseltetik magukat, gyakran tartják ezt a helyet ab ovo nacionalista gyülekezőhelynek. (A nemzetközi rosszhír miatt a flamand nacionalisták az utóbbi években hajlandóak arra, hogy saját kivonulásukat néhány hét eltéréssel tartsák a Flamand Közösség ünnepétől.)
PARK VAN BRUSSEL: A vallonok számára fontos helyszín, ahol 1830-ban a vallon és flamand felkelők közös csapatai vereséget mértek Vilmos holland király seregére.
PALEIS VAN BRUSSEL: Mind vallon, mind flamand területen megbecsülésnek örvendenek a királyi család kastélyai, például a Paleis van Brussel, amely a király munkahelye. Ezeket azonban szakrális térnek nem lehet igazán nevezni.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK
MANNEKE PIS: Nem szakrális, de fontos jelkép a híres „Pisilő Kisfiú”, aki a brüsszeli Grote Martktól alig tízméternyire, egy kis mellékutcában áll. A kis szobor már a 17. századtól létezik, eredete azonban nem tisztázott. Annyit lehet róla tudni, hogy alkotója Hyëronymos Duquesnoy volt, aki egy, állítólag már a 14. században meglévő kis szobrot helyettesített művével. A mai szobor természetesen csak másolat, az eredeti múzeumban van.
Waterlooi oroszlán: Az 1826-ban elkészült emlékművet I. Vilmos a waterlooi győzelem emlékére és fia dicsőségére emeltette egy mesterséges dombon. Itt aratta a döntő győzelmet az európai koalíció Napóleon seregei felett. A csatát történelmi jelmezbe öltözve minden évben újrajátsszák (eddig még mindig a koalíciós csapatok győztek).
SÖRKULTÚRA: Bár Európában elsősorban Németországot és Hollandiát tekintik nagy sörkultúrával rendelkező országnak, a belgák sörhagyományai is igen jelentősek. Ma Belgiumban mintegy 450-féle sört készítenek. Legtöbbjük sokszázados hagyományokra tekint vissza. Híresek a különböző apátsági sörök, és sok település rendelkezik saját sörfőzdével. Ugyanilyen jelképértékű a belga csokoládé vagy a belga praliné.
Begegnungen24_Szasz2
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:119–127.
SZÁSZ ERZSÉBET
Görögország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Görög Köztársaság, Elinikí Dimokratía
Terület: 131 957 km2
Lakosság: 10 645 343 fő (2002)
Főváros: Athén
Államforma: parlamentáris köztársaság
Közigazgatás: 10 régió, 51 prefektúra (nomosz) + 1 szerzetes-köztársaság (Áthosz, Ajíon Órosz)
Nyelv: görög
Görögország területén már a bronzkortól (Kr. e. III–I. évezred) a hellének (akhájok) egész Európa fejlődését meghatározó kultúrákat alakítottak ki (pl. mükénéi kultúra). Kr. e. 1600 körül megkezdődött a dór bevándorlás, amely a Kr. e. 6. század közepéig meghatározta a változásokat. A görög gyarmatosítás a birodalom határait a Földközi-tenger teljes partvidékére kiterjesztette. A kiemelkedő városállamok (Spárta és Athén) a perzsa háborúkat (Kr. e. 492–449) győzelemmel fejezték be, de az egymással rivalizáló két város, illetve szövetségeseik hatalmi viszálykodása újabb háborúhoz vezetett (peloponnészoszi háború, Kr. e. 431–404). Ez a városállamok bukását idézte elő. Előbb a makedón király uralma következett (Kr. e. 338), majd Nagy Sándor halála után (Kr. e. 323) új korszak kezdődött: a hellenizmus. Görögország nyugati része az egyiptomi és a makedónai dinasztiák közötti harc során Róma befolyási övezetébe került, és az Kr. e. 146-ban meghódította a területet. Görögország római provinciaként is „kulturális nagyhatalom” maradt. A Római Birodalom kettéválása után a 15. századig Görögország a Bizánci Császárság része volt, majd a Balkánon előrenyomuló török hódítás áldozatául esett, és az Oszmán Birodalom uralma alá került. Négy évszázados hódoltság után a görög nemzeti mozgalom (1821-ben Alexandrosz Ipszilantisz herceg indított támadást a törökök ellen) kilenc év alatt (1821–30) kivívta az ország függetlenségét, amelyet a nagyhatalmak 1830-ban elismertek. A koronát Otto von Wittelsbach bajor hercegnek ajánlották fel (I. Ottó).
A 19–20. században megindult a területi gyarapodás: Thesszália, Kréta, Makedónia, Theszaloníki, Halkidikí, Dél-Epírosz került Görögországhoz. Az első világháborúban 1917-től a központi hatalmak oldalán harcoltak, így jelentős területeket nyertek Bulgária és Törökország rovására. A második világháborús német és olasz invázió felélesztette a görög nemzeti ellenállást. A világégés után véres polgárháború következett (1946–50), és a belső viszályok, a ciprusi válság súlyosbodása után a király (II. Konsztantínosz) külföldre menekült (1967. december). Az „ezredesek rendszere” után, 1974-ban kikiáltották a köztársaságot.
Az ország jelenlegi szervezeti és működési kereteit biztosító alkotmánya 1975. június 11-én lépett hatályba. Görögország 1981 óta tagja az Európai Közösség(ek)nek.
CÍMER
A görög állami címer hasonló a 19–20. században használt szárazföldi zászlóhoz. 1975. június 7-én fogadták el hivatalosan. Kék pajzson fehér (görög) kereszt látható, a pajzsot zöld babérkoszorú (cartouche) veszi körül.
1935 és 1974 között, a királyság idején a címerpajzs fölött korona volt, és kétoldalt két férfialak. A pajzs alatt a következő jelmondat volt olvasható: „Az én erőm a nép szeretete”.
1975 óta a címernek megfelelő az elnöki zászló, a címerpajzs kék színű alapon látható.
ZÁSZLÓ
A görög nemzeti zászló a törökök ellen vívott szabadságharc (1821–30) időszakára vezethető vissza. Korábban a szigetek és a szárazföldi területek különféle zászlókat használtak (keresztet, szentek képeit, a szabadságharc jelmondatát); Szpéceszen például vörös kereszt volt, Idrán vörös háttéren fehér kereszt és búzavirág.
Görögországnak 1832-től 1970-ig két nemzeti zászlója volt. Az egyik 1822-ben, az epidauroszi nemzetgyűlésen kialakított kék színű zászló fehér kereszttel (amely a mostani zászló felsőszögében található). Ezt 1832-ben hivatalosan is elfogadták, és mint alternatív nemzeti zászlót használták, de kizárólag a szárazföldön. A kereszt a kereszténységet jelképezte, mert a török uralom alatt az ortodox egyház segítségével élt tovább a görög nyelv és a kultúra. A görög diktatúra bukása után, 1975 júniusától 1978 decemberéig ez a szárazföldi zászló volt a kizárólagos nemzeti zászló.
A másikat eleinte tengeri, kereskedelmi zászlóként használták, kék mezőben 4 fehér (ezüst) pólyát azaz kilenc vízszintes sávot (tehát öt kék és négy fehér rész váltja egymást) tartalmaz. A kilences osztásra eltérő magyarázatok léteznek: a „Szabadság vagy halál!” (Elefthería i Thánatosz!) szótagszáma, a szabadságharc kilenc éve, sőt az Akhilleusz pajzsán található sávok száma is lehet. A kék szín a tenger, a felhőtlen ég, a fehér a tisztaság, függetlenség allegóriáját jelenti. Ezek mellett a görög királyoknak is saját zászlójuk volt, azok használatát 1970-ben megszüntették.
Az említett két nemzeti zászlót 1970. augusztus 18-án egyesítették: a kilenc vízszintes sávos, kék-fehér zászló felsőszögébe került a kék alapon látható fehér kereszt. 1978. december 22. óta ez a szárazföldi és tengeri, állami, polgári és hadi zászló. A jelenlegi aránya 2:3, de 1970 és 1978 között már az egyesített zászlót használták 7:12 arány szerint.
Külön zászlója van az 1926. szeptember 10-én teljes körű önkormányzatot nyert Áthoszi Szerzetesi Köztársaságnak: sárga (arany) mezőben kétfejű fekete sas, a feje fölött a bizánci császári koronával. A sas a karmai közt országalmát, illetve aranyszínű kardot tart. A zászló oldalainak aránya 15:19.
HIMNUSZ
A görög himnusz – több európai nemzethez hasonlóan – a nemzeti ébredés korszakában, a 19. század első felében keletkezett. Írója Dionísziosz Szolomósz (1798–1857). A Himnusz a Szabadsághoz című mű 158 négysoros versszakból áll, és a szerző – a hagyomány szerint – akkor írta, amikor az 1821. március 25-én zászlót bontott görög szabadságharc során, 1823 májusában Meszolóngi ágyúzását hallgatta. A költemény gyorsan terjedt a görög diaszpóra és a nyugat-európai filhellének körében, lefordították olaszra, franciára, angolra és hollandra is, ami viszont visszatetszést szült a Jón-szigetek fölött 1815–63-ig védnökséget gyakorló britek körében és a forradalomtól tartó osztrák Metternichnél is.
A görög szabadságharc eredményes volt, 1830-ban a nagyhatalmak elismerték a független Görögországot, s egy rövid köztársasági periódus után, 1832-ben a bajor származású Wittelsbach Ottó foglalta el a trónt. A szabadságharc végén, egy év alatt, 1829-ben zenésítette meg Nikólaosz Halikiópulosz Mándzarosz (1795–1872) Szolomósz költeményét: kantáta formában, négyszólamú kórusra és zongorára. A költemény első 24 sora lett a himnusz. (Mándzarosz további két változatot készített: 1844-ben Ottó királynak ajánlotta, 1861-ben pedig katonai induló formájában dolgozta fel, s utóbbit 1864-ben játszották el, amikor az új király, a dán származású Glücksburg György Korfura érkezett. 1865 óta az 1829-ben megzenésített változat a hivatalosan elfogadott görög himnusz, amelynek első nyolc sorát éneklik.
A görög himnuszt választotta nemzeti indulójának az 1960-ban függetlenné vált Ciprusi Köztársaság is.
A himnusz szövege:
Magyar fordításban:
Rád ismertem! Kardod éle
Büszkén jobbra-balra sújt.
Rád ismertem! Szemed fénye
Minden földet lángra gyújt!
Ős hellének szent porából
Újra fölszárnyal neved,
És mint egykor, úgy világol...
Szent Szabadság, üdv neked!
Gáldi László fordítása
KITÜNTETÉSEK
A görög kitüntetési rendszer legfontosabb, tradicionális eleme, a Megváltó Rend, a nemzeti függetlenség elnyerését közvetlenül követő időpontban, 1829-ben jött létre. Más görög rendeket a 20. században alapítottak. Így a különféle rendszerekben (csekély módosításokkal) adományozott Főnix Rendet 1926-ban alapították. A legújabb görög rendet, a Becsületrendet, 1975-ben hozták létre.
MEGVáLTó REND (VASILIKON Tagma TU SOTIROS): A Hellének Negyedik Nemzetgyűlése alapította 1829. július 29-én a nemzeti függetlenségi harcban kitűnt személyek elismerésére. Tényleges adományozására azonban csak a Görög Királyság létrehozását követően, 1833-tól kezdődően került sor. Ekkor az első modern görög király, I. (Wittelsbach) Ottó megújította. Ez a rend tekinthető az első olyan elismerésnek, amely egy, a 19. század során függetlenné vált, s önálló kitüntetési rendszert is létrehozó államé. A Megváltó Rendet – bizonyos részletek megváltoztatásával – azóta gyakorlatilag minden görög rendszer adományozta.
Jelenlegi változatát az 1984. október 25-i elnöki dekrétum szabályozza. Általános érdemrend. Elsősorban görögöknek adományozzák. Különleges érdemek elismeréseként azonban külföldiek is megkaphatják. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvényének fémrészei ezüstszínűek. A rend jelvénye arany, zöld zománcozású, áttört babér- és tölgykoszorúról függ le.
Az előoldalon aranyszegélyű, fehér máltai kereszt, a keresztszárak között arany, illetve zöld zománcozású tölgyfa-, illetve babérággal. Arany középmedalionban Krisztus szembenéző, színes zománcozású képe, glóriával. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben, aranybetűkkel görög felirat: „E DEXIA SO KHEIR KYRIE, DEDOXASTAI EN ISKY”. A hátoldalon, középmedalionban, fehér zománcozású görög kereszt. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben, aranybetűkkel görög felirat: „E EN ARGEI DETHNIKE TON ELLENIKON SYNEDEYSIS – 1829”.
Rendi csillag: A nagykereszthez, illetve a nagytiszti kereszthez azonos rendi csillagok tartoznak. Azonban a nagytiszti kereszthez való csillagot (sajátosan) jobb oldalon kell viselni. Nyolcágú, ezüst rendi csillag, megismétlődik a rendjel középmedalionja. A körgyűrű pontsoros szegélyezésű.
A szalag színe kék.
FőNIX REND (VASILIKON TAGMA TU PHINIKOS): 1926. május 13-án alapították. A Főnix Rendet – bizonyos részletek megváltoztatásával – azóta gyakorlatilag minden görög rendszer adományozta. Jelenlegi változatát a 485/1984. sz. elnöki dekrétum szabályozza. Általános érdemrend, katonai és polgári tagozatból áll. Hazaiak és külföldiek egyaránt elnyerhetik. Adományozható pl. gazdasági, ipari, kereskedelmi, hajózási, de tudományos, művészeti, politikai közéleti érdemek elismerésére is. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvényének fémrészei ezüstszínűek. Az előoldalon aranyszegélyű, kigömbölyödő végű, fehér zománcozású kereszt. A felső keresztszár közepén ötágú aranycsillaggal. A kereszt közepén (rátét) kiterjesztett szárnyú arany főnixmadárral. A hátoldalon kör alakú arany középmedalion, közepén a Görög Köztársaság államcímere, „ELINIKÍ DIMOKRATÍA” felirattal. A katonai tagozat jelvényei „kardokkal” kerülnek adományozásra. A keresztszárak között elhelyezett aranykardoknál a markolat lent van, a kardok pengéjének a hegye pedig felül.
Rendi csillag: A nagykereszthez, illetve a nagyparancsnoki kereszthez azonos csillagok tartoznak. Az utóbbi csillagot azonban a jobb oldalon kell viselni. Nyolcágú, sima sugaras ezüst rendi csillag, közepére ráhelyezett, kiterjesztett szárnyú, arany főnixmadárral.
A katonai tagozat jelvényei „kardokkal” kerülnek adományozásra. Ráhelyezett aranykardok, e kardoknál a markolat lent van, a kardok hegye pedig felül.
A szalag színe sárga, szélein keskeny fekete sávval.
BECSüLETREND (TIMIS): 1975. augusztus 18-án alapították. Jelenlegi változatát a 485/1984. sz. elnöki dekrétum határozta meg. Általános érdemrend. Különféle érdemek elismerésére (pl. közigazgatási, tudományos, művészeti, irodalmi, de az ipar, kereskedelem, hajózás terén elért eredmények is). Külföldieknek is adományozható. „Kardokkal” is kiadásra kerülhet. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend jelvényei áttört koszorúról függnek le. Az előoldalon szélesebb, aranyszegélyű, kék György-kereszt. Nagyméretű, kék középmedalionban, Pallas Athéné jobbra néző aranyképe. Széles, rovátkolt körgyűrűvel. A hátoldalon nagyméretű kék középmedalion. Aranyszegélyű fehér körgyűrűben aranybetűkkel felirat: „O AGAOZ MONOZ TIMNTEOZ”. A „kardokkal” történő adományozáskor a keresztszárak között aranykardokat helyeznek el. E kardoknál a markolat lent van, a kard pengéjének hegye pedig fent.
Rendi csillag: A nagykereszthez, illetve a nagyparancsnoki kereszthez azonos csillagok tartoznak. Az utóbbi csillagot azonban a jobb oldalon kell viselni. Nyolcágú, sima sugaras ezüst rendi csillag. Közepén a rendjel középmedalionjával. A „kardokkal” történő adományozás megegyezik a rendjelnél leírtakkal.
A szalag kék, szélein sárga sávokkal, kék szegéllyel.
JóTéKONYSáGI ÉRDEMREND (VASILIKON TAGMA TIS EVPIIAS): 1948. május 5-én alapította II. György görög király. Jelenlegi változatát a 485/1984. sz. elnöki dekrétum szabályozza. Női érdemrend. A haza körül teljesített érdemekért, jótékonysági cselekedetek elismeréseként, az irodalom és a művészet terén elért eredményekért adományozzák. Hazaiak és külföldiek egyaránt elnyerhetik. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály fémrészei ezüstszínűek. Az előoldalon aranyszegélyű, stilizált, kék heraldikai rózsa. Kék középmedalionban Szűz Mária a kis Jézussal (színes zománcozású) szembenéző képe. Aranyszegélyű, fehér körgyűrűben aranybetűkkel felirat: „ETOIIA”. A hátoldalon középen görög államcímer „ELENIKÍ DIMOKRATÍA” görög körirattal.
Rendi csillag: A nagykereszthez, illetve a nagyparancsnoki kereszthez azonos csillagok tartoznak. Az utóbbi csillagot azonban a jobb oldalon viselik. Nyolcágú, sima sugaras ezüst rendi csillag, közepére ráhelyezett rendjelvény, középmedalion.
A szalag színe sárga, szélein kék sávokkal.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnepek
A GöRöG SZABADSáGHARC üNNEPE: 1821. március 25-én (az akkor használatos, Julián-naptár szerint április 6-án) tört ki a görög szabadságharc, amely 1830-ra a Török Birodalomtól független Görögország létrejöttéhez vezetett. 1833-ban hivatalosan is elrendelték megünneplését. Ugyanezen a napon egyházi ünnepet is ülnek: az Angyali Üdvözlet tiszteletére.
A „NEM” NAPJA: A második világháború során, 1940-ben Mussolini ultimátumot intézett a görög kormányhoz: adjanak át olyan stratégiai fontosságú területeket, amelyek Olaszország számára szükségesek az angolok elleni hadműveletekhez. A görögök 1940. október 28-án elutasították az olasz ultimátumot, ezt a nemzeti emlékezet a „Nem napjaként” (OHI) tartja számon. A görög általános mozgósítás eredményeként az olasz előrenyomulást sikeresen állították meg, sőt ellentámadást kezdtek Albánia területén. Az olasz kudarc hatására dolgozta ki Hitler a Marita-tervet, majd 1941 áprilisában Magyarországon és Jugoszlávián keresztül a németek megtámadták Görögországot. Október 28-án az elutasítás napjára emlékeznek a görögök.
A SZABAD VáLASZTáSOK NAPJA: Az 1967 és 1974 között uralmon lévő ezredesek diktatúrája után, 1974. november 17-én tartották meg a szabad választásokat. Erre a történelmi eseményre emlékezve november 17-e állami ünnep.
Egyéb munkaszüneti napok
Január 1. – Újév.
Január 6. – Vízkereszt.
Ortodox húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepkör – „Zöld hétfő” (a farsang vége, a húshagyó kedd előtti nap), nagypéntek, húsvét (a húsvéti feltámadás a legnagyobb egyházi ünnep Görögországban), pünkösd, a Szentlélek eljövetele. A római katolikus és az ortodox húsvét csak ritkán esik egybe, mert a görögkeleti egyházban a tavaszi napéjegyenlőséget az ónaptár (a Julián-naptár) szerint számolják (március 21. helyett április 3.), és ehhez képest határozzák meg az első holdtölte utáni első vasárnapot. Azt is figyelembe veszik, hogy az apostoli 7. kánon szerint a zsidó és a keresztény húsvétot nem szabad együtt ünnepelni, függetlenül kell kezelni őket egymástól. Ha az első holdtölte nem következik be április 3-ig, akkor a római katolikus és az ortodox húsvét egybeesik, kivéve ha erre a napra esne a zsidó húsvét is, mert az utóbbi esetben a görögkeleti húsvétot egy héttel elhalasztják. Ha viszont április 3. előtt van az első tavaszi holdtölte, akkor öthetes különbség lesz a katolikus és az ortodox húsvét időpontja között.
Május 1. – Állami ünnep, a munka ünnepe.
Augusztus 15. – Nagyboldogasszony.
December 25–26. – Karácsony.
Ezeken kívül számos egyházi és nem egyházi ünnepet tartanak: a szigeteknek, az egyes településeknek külön védőszentje van, akinek megünneplik születés- és névnapját (pl. Theszaloníkiben Szent Dömötör napját október 26-án). A független görög államhoz utólag csatlakozó területek az egyesítés (az enószisz) dátumát is ünnepnapként tartják számon (pl. a Jón-szigetek csatlakozásának emlékére 1864. május 21.).
NEMZETI EMLÉKHELYEK
AKROPOLISZ, ATHéN: Már a Kr. e. 6. századtól kőépítkezés folyt a területen. A Kr. e. 480-as perzsa pusztítás (szalamiszi görög győzelem) utáni, nagyszabású újjáépítési terv Periklész nevéhez fűződik (Kr. e. 5. század közepe). A hatalmas munka felügyelője és intézője Pheidiász volt. Az Akropoliszon (az athéni fellegvárban) több templom (pl. a Pallasz Athénének szentelt Parthenón), múzeum és színház található.
ALKOTMáNY TéR, ATHéN (PLATíA TU SZINDáGMATOSZ): A volt királyi palota (1935 óta a görög parlament épülete) erkélyéről hirdették ki 1843-ban az alkotmányt. A palota homlokzata előtt van az ismeretlen katona sírja, melyet állandó díszőrség véd. A haldokló görög harcost ábrázoló dombormű mellett Periklész beszédének egy részlete olvasható, amely a peloponnészoszi háború (Kr. e. 431–404) első évében elesett athéniak sírjánál hangzott el.
OLIMBIAKóSZ STADION, ATHéN: Itt zajlottak az első újkori olimpia versenyei 1896-ban. 2004-ben újra Athén nyerte el a 28. nyári olimpiai játékok rendezési jogát.
FEHéR TORONY, THESZALONíKI (LEFKóSZ PIRGóSZ): A Therméi-öböl partján látható a 15. században épült velencei erőd maradványa. A török időkben a janicsárok börtöneként szolgált, jelenleg bizánci korról szóló kiállítás van benne. A torony közelében található Nagy Sándor lovas szobra és a Régészeti Múzeum (II. Philipposz csontjaival és arany halotti ládájával, amelynek fedelén Makedónia jelképe, a tizenkét sugarú napkorong látható).
OLYMPIA: Ásatási terület. A Peloponnészoszi-félsziget északnyugati részén, Élisz tartományban rendeztek ünnepi játékokat Zeusz tiszteletére. Az első lejegyzett olimpiai játékok Kr. e. 776-ban zajlottak. Pheidiász alkotása, az ókori világ hét csodájának sorában számon tartott Zeusz-szobor is itt állt.
MARATHóN: Kr. e. 490-ben az athéni seregek Miltiádész vezetésével szárazföldi győzelmet arattak I. Dareiosz perzsa király seregei felett. A csata végén a győzelem hírét Athénba vivő harcos emlékét őrzi a világon a 42 kilométeres maratoni futás.
ÁTHOSZ (AJíON ÓROSZ, SZENT-hEGY) SZERZETESI KöZTáRSASáG: Görögország része, de 1926-ban teljes körű autonómiát kapott. 963-ban alapították a Bizánci Császárság védelme alatt. Férfikolostorok találhatók a területén, középkori technikai színvonal és béke honol. Csak férfiak látogathatják.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUM
OLIMPIAI LáNG: Az 1936-os berlini olimpiai játékok óta szokássá vált, hogy a változó olimpiai helyszínekre Olimpiából juttatják el a játékok nyitóünnepségére a lángot, az érintett országok kiemelkedő sportolóinak váltófutásával. Az olimpiai láng fogalma így szorosan összekapcsolódott Görögországgal.