Begegnungen24_Kovacs
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:153–166.
KOVÁCS ISTVÁN
Lengyelország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Lengyel Köztársaság, Rzeczpospolita Polska
Terület: 312 685 km2
Lakosság: 38 625 478 fő (2002)
Főváros: Varsó
Államforma: parlamentáris köztársaság
Közigazgatás: 16 vajdaság
Nyelvek: lengyel, német, orosz, ukrán
A lengyel állam bölcsője a Poznan és Gniezno térségét magában foglaló Ólengyelhon (Wielkopolska, amelynek lakói az úgynevezett polánok voltak). A Krakkó térségét, amelyet Újlengyelhonnak (Małopolska) hívunk, a viszlánok lakták, tőlük keletre, északkeletre Przemyśl és Halics térségében a lendzsánok éltek. A honfoglaló magyarság velük érintkezett először. A Piast-dinasztia első, történelmileg számon tartott uralkodójának, I. Mieszko fejedelemnek a nevéhez fűződik a lengyel állam megalapítása, amelynek jelképes dátuma, 966 a kereszténység felvételének az éve. Fiát, az ország határait minden irányban kitágító Vitéz (I.) Boleszlót uralkodásának (992–1025) utolsó évében koronázták királlyá.
Ferdeszájú (III.) Boleszló (1085–38) halálának évében a Lengyelországot felosztotta három nagykorú fia között. Ezt követően az ország, különösen annak Szilézia nevű tartománya, tovább aprózódott. Az 1320-ban királlyá koronázott Lokietek (I.) Ulászló egyesítette az országot, amely Nagy Kázmér uralkodása (1333–70) idején emelkedett az európai középhatalmak sorába. Az örökösödési szerződés értelmében unokaöccse, Nagy Lajos követte őt a trónon (1370–82). Halála után az ő legkisebb leányát, Hedviget választották lengyel királlyá (1384), aki a nagykorúságának elérése után 1386-ban férjhez ment Jogaila (Jagelló) litván nagyfejedelemhez. Jagelló megkeresztelésekor a „szent életű magyar lovagkirály”, Szent László emlékére vette fel az (U)lászló nevet. A lengyel–litván állam a Jagelló-dinasztia 1572-ig tartó uralkodása idején emelkedett az európai nagyhatalmak sorában. Ehhez az is hozzájárult, hogy Jagelló (II.) Ulászló 1410-ben Grunwaldnál legyőzte a lovagrendi állam hadseregét, majd később eredményesen háborúzott a Moszkvai Állammal is.
A 15. század közepétől formálódó lengyel parlamentarizmus sajátos eszköze volt az egyhangú döntéshozatal kikényszerítésére szolgáló liberum veto. A szabad királyválasztás mellett ezzel is a központi hatalmat akarták korlátozni. 1652-ben éltek először vele. Ettől fogva a liberum veto az anarchia szinonimája; az ezt követő ötnegyed század esztendőben több mint hetvenszer oszlatták fel vele a szejmet.
A Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség 1569-ben újította meg és korszerűsítette unióját. Ettől kezdve az államszövetség neve: (Nemesi) Köztársaság – Rzeczpospolita. A lengyel–litván állam virágkora a 16. századra Öreg (I.) Zsigmond és (II.) Zsigmond Ágost, valamint a Rettegett Iván cárt a Baltikumból kiszorító Báthory István uralkodására (1576–86) esett.
A 17. század első felében végzetesen megbomlott a köznemesség, a főnemesség és az uralkodó közötti hatalmi egyensúly, s mind inkább néhány kiemelkedő főnemesi dinasztia akarata érvényesült. Ehhez a 17. század elejétől Oroszországgal, Svédországgal és a Török Birodalommal folytatott állandó háborúk és a meg-megismétlődő kozákfelkelések is hozzájárultak. A lengyel–litván állam részleges felosztására 1772-ben került sor. II. (Nagy) Frigyes Poroszországa, Mária Terézia Ausztriája, II. (Nagy) Katalin Oroszországa növekedett a területeivel. Az 1780-as évek az oktatási, politikai, társadalmi, katonai reformok időszaka a lengyel–litván államban. Az e szellemben működő szejm munkálatainak eredményeként 1791. május 3-án hirdették ki az ország modernizálásának alapot adó alkotmányt. A targowicai reakciósokkal szövetkező II. Katalin katonai erővel számolta fel a reformerek táborát, majd egy évre rá Poroszországgal együtt újabb területet kanyarított ki a lengyel–litván államból. Az országot a Kościuszko-szabadságharc leverését követő esztendőben, 1795-ben osztották fel véglegesen.
A Francia Köztársaság majd Császárság oldalán hozott lengyel áldozatokat méltányoló (és továbbra is igénylő) Napóleon 1807-ben a Porosz Királyság korábbi lengyel területeinek egy részén létrehozta a Varsói Hercegséget, amely két év múlva tovább nagyobbodott az Ausztriától elcsatolt Új-Galíciával. Az 1815-ös bécsi kongresszuson a Varsói Hercegség megszűnt, területét három részre osztották. Nyugati felét Poznani Nagyhercegség néven a Porosz Királysághoz csatolták, Krakkó és környéke Krakkói Köztársaság néven önálló városállam lett, amely hivatalszervezetét és kulturális-oktatási intézményeit egészen 1846-ig megtarthatta lengyelnek. (Ezért nevezték „a lengyelség Mekkájának”.) A Varsói Hercegség nagyobb részén hozták létre az Oroszországgal perszonálunióban lévő Lengyel Királyságot, amelyet az 1830/31-es (novemberi) lengyel szabadságharcot követően I. Miklós cár számolt fel. A lengyelek ezt követően 1846-ban Ausztriában, 1848-ban Poroszországban, 1863-ban Oroszországban robbantottak ki felkelést hazájuk helyreállításáért. A lengyel politikai elit készen állt arra, hogy az első világháború kínálta lehetőségeket kihasználja. Ez 1918 őszén következett be: felosztóit „külsőleg” katonai vereségek érték, „belsőleg” pedig forradalmak bomlasztották fel.
A légiói élén az oroszok elleni harcban kitűnt szocialista indulású Józef Piłsudski, akit 1917-től a német szellemű katonai eskü megtagadása miatt bebörtönöztek, 1918. november 11-én Varsóban kikiáltotta a független lengyel államot, amelynek képlékeny határait nemcsak megvédte a Vörös Hadsereg ellen, hanem ki is tágította. Húsz év elteltével sorsáról az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop paktum döntött. Szeptember 1-jén előbb a hitleri Németország indított támadást ellene, majd a brit és francia szövetségesek tétlenségéről meggyőződvén, szeptember 17-én a szovjet csapatok is átlépték a második köztársaság keleti határait. A két „baráti ország” közös tervet dolgozott ki a lengyel értelmiség kiirtására. Lengyelország sohasem kapitulált; a világháború összes frontjain folytatta a harcot.
Az 1943 novemberében Teheránban tárgyaló három nagyhatalom képviselői Lengyelországot szovjet érdekterületté nyilvánították. Ez eldöntötte jövőjét. 1944. július 20-án Sztálin ellenőrzésével megalakult a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság, amely mint ideiglenes végrehajtó szerv két nap múlva körvonalazta a Szovjetunióval együttműködő leendő Népi Lengyelország berendezkedését. A szovjet rendszer évtizedei és válságai (1956 júniusa: poznani munkásfelkelés, 1968 márciusa: varsói diákmegmozdulások, 1970 decembere: véres tüntetések a tengerparti városokban; 1976 júniusa: ursusi és radomi munkásmegmozdulások, 1980 augusztusa–szeptembere: tengerparti és sziléziai sztrájkok) eredményeként létrejött a Szolidaritás önigazgató és szabad szakszervezet, amely Jaruzelski tábornok 1981. december 13-i katonai hatalomátvétele (a hadiállapot bevezetése) után föld alá kényszerült. Jaruzelski országlásának következménye: a gazdasági, politikai, erkölcsi válság elmélyülése. Az 1989 februárja és áprilisa között folyó kerekasztal-tárgyalások eredményeként 1989-ben korlátozottan szabad választásokat tartottak, amelyen a Szolidaritás elsöprő győzelmet aratott. 1989 decemberében megalakult a harmadik köztársaság, s röviddel ezután feloszlott a LEMP. Az ország 2004-ben az Európai Unió tagállamává vált.
A szovjet tábor országai közül Lengyelország volt az, amelyik leginkább meg tudta menteni szimbólumait, a legtöbbet volt képes megőrizni történelmi, nemzeti, társadalmi hagyományai közül.
CÍMER
A lengyel állam címerének 1945 után is megmaradt a vörös mezőben felszálló fehér sas. Fejéről lekerült ugyan a korona, de nem illesztettek a helyébe vörös csillagot. 1990-től a Lengyel Köztársaság címere ugyanaz a címerváltozat, amely 1927-ben az állam címere lett: a koronás fehér sas. Bevezetéséről az 1989. december 27-én hozott törvény döntött. Csücskös talpú pajzs vörös mezejében felszálló, jobbra néző, aranykoronás, arannyal fegyverzett ezüst- (fehér) sas.
A sas a lengyel államalapító Piast-dinasztia címere. Első megjelenése a 11. század első évtizedeire tehető: az uralkodásának utolsó évében, 1025-ben királlyá koronázott Vitéz Boleszló egyik dénárváltozatán látható. (Jóllehet vita folyik arról, hogy az galambot vagy kakast ábrázol sas helyett.)
A feudális széttagoltság (1138–1320) idején Ólengyelhont (Wielkopolska: a Poznan környéki Nyugat-Lengyelország) a Danckai Pomerániával rövid időre egyesítő, s 1295-ben királlyá koronázott II. Przemysław, ólengyelhoni hercegnek volt dinasztikus címere az alul kicsúcsosodó, vörös pajzsban, fejét jobbra feszítő koronás fehér (pontosabban ezüst-) sas. A lengyel állam címere tehát ikonográfiailag 700 éves múltra tekint vissza. E koronás sas változatai láthatók már a Lengyel Királyságot egyesítő Lokietek Ulászló 1312-es pecsétjén, Nagy Kázmér 1336-os pecsétjén is.
A Jagelló-dinasztia megjelenésével a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség perszonáluniót, majd 1569-től egy államot alkotott: a Két Nemzet Köztársaságát (Rzeczpospolita Obojga Narodów). A Lengyel Királyság címere továbbra is a koronás fehér sas maradt, a Litván Nagyfejedelemségé a vágtató lovag. Öreg (I.) Zsigmond 1521-től saját, dinasztikus címerének is használta a koronás fehér sast, s ezt azzal tette egyértelművé, hogy elhelyezte rajta S (Zygmunt Stary) monogramját. Báthory István lengyel királyként sárkányfogas családi címerét illesztette a fehér sas mellére. Ezt a mintát követték a Vasa-dinasztia tagjai, Sobieski János és a lengyel királlyá, litván nagyfejedelemmé választott szász uralkodók is. Az utolsó lengyel király, II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost idején a sas jobb lába jogarat, bal lába országalmát markolt.
A lengyel–litván állam végleges felosztása után a fehér sas az emigránsokkal élt tovább, hogy majd a napóleoni lengyel légiók lobogóin, katonai jelvényein térjen vissza lengyel földre. A Napóleon által 1807-ben létrehozott Varsói Hercegség címerének egyik eleme a koronás fehér sas, másik eleme Szászország címere lett.
Napóleon bukása után, 1815-ben, a bécsi kongresszuson a Varsói Hercegség Oroszországhoz csatolt részén létrehozták a Lengyel Királyságot. Az önállóságát megőrző lengyel hadsereg jelvényein, zászlain díszítőelem maradt a koronás fehér sas.
1848-ban és az 1863–64-es lengyel szabadságharcban a koronás fehér sas a harcoló lengyelek lobogóit díszítette.
Az első világháború idején a Franciaországban szervezett lengyel csapatok zászlain szintén megjelent a lengyel sas. A hajdani, 1815-ös Lengyel Királyság német és osztrák–magyar haderők által megszállt területein engedélyezett volt a fehér sas használata. Az 1916-ban – a német és osztrák–magyar uralkodó által – hivatalosan kikiáltott Lengyel Királyság 1917-ben bevezetett pénzjegyein szintén megjelent. Ezt a lengyel állam címerének is tekintették.
Miután 1918. november 11-én kikiáltották Lengyelország függetlenségét, megkísérelték a korona eltávolítását. Végül II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost idejének fehér sasát stilizálták az ország állami címerévé. Ezt módosították 1927-ben Zygmunt Kamiński tervei alapján. Noha címertanilag elmarad a követelményektől, s ez nagy vitát váltott ki, 1989-ben ezt a címerváltozatot tették meg hivatalosan az állam címerének.
A fehér címersas használata az állami hivatalokban, iskolákban, önkormányzati szervezetekben, fegyveres testületeknél általánosan megengedett.
A Lengyel Köztársaság címerét állami intézmények, körjegyzőségi, járási, vajdasági önkormányzati intézmények, parlamenti alsóházi és felsőházi frakciók és irodák, a fegyveres erők egységei, iskolák és oktatási-nevelési intézmények, diplomáciai képviseletek, konzuli hivatalok és más külhoni missziók használhatják.
ZÁSZLÓ
A Lengyel Köztársaság zászlószínei a fehér és a vörös. Keletkezésük forrása a lengyel címer: a fehér sas és a címerpajzs vörös mezeje. Nemzeti színekként – kokárdaként – először 1792 májusában jelentek meg, amikor az 1791. május 3-i alkotmány kikiáltásának évfordulóját ünnepelték. A színárnyalat és a színek sorrendje a napóleoni időkben változó volt. A gárda lengyel dzsidásezrede például málnavörös-fehér hadilobogót vitt a csatákba. Az 1830. november 29-én I. Miklós cár uralma ellen szabadságharcot kirobbantó Lengyel Királyság szejmje 1831. február 7-én hozta meg azt a döntést, hogy a fehér és a vörös a nemzeti színek, „annak jeléül, hogy a fehér sas a piros mezőben az újjászülető haza címere”. A 19. század ezt követő megmozdulásain, tüntetésein, felkeléseiben, szabadságharcaiban fehér-vörös színű kokárdát viseltek és zászlót használtak.
A függetlenségét visszanyert Lengyelország szejmje 1919. augusztus 1-jén döntött úgy, hogy „a Lengyel Köztársaság színeinek hivatalosan a vízszintesen nyújtott, párhuzamos sávban elhelyezett fehér és vörös színt ismerik el, úgy, hogy a felső mező fehér, az alsó piros legyen”. A zászló szélességének és hosszúságának aránya 5:8.
A diplomáciai testületek, a tengerjáró hajók, a polgári repülőterek és kikötők, a kikötő-kapitányságok (bosmanat) lobogója színeiben és arányában ugyanolyan, mint a nemzeti zászló, de a fehér mező közepén elhelyezték az állami címert.
A hadiflotta lobogója és a szárazföldi hadilobogó két vízszintes sávjának színei a fehér és a vörös. Szélességének és hosszúságának aránya 10:21. A fehér mező közepén az állam címere látható. A lobogó szabad végében egyenlő szárú háromszög alakzatú bevágás van.
A Lengyel Köztársaság színeit, az egymással párhuzamos egyforma téglalap alakú sávok fehér és vörös színeit mindenki használhatja különböző ünnepélyes alkalmakkor. Az előírt zászlóformát rúdon rögzítve vagy árbocra függesztve csak hivatalos középületekre tűzhetik ki. A címeres zászlót a különféle típusú külhoni képviseleteken, hivatalokon, missziókon, azok vezetőinek rezidenciáin, közlekedési eszközein lehet használni a nemzetközi törvényeknek, szokásoknak megfelelően. E zászlót a polgári repülőterek és leszállópályák, külföldre tartó repülőgépek és kikötőparancsnokságok is használhatják.
HIMNUSZ
Jan Długosz krónikaíró jegyezte fel, hogy az 1410. július 15-én vívott grunwaldi csata előtt a lengyel lovagi sereg az Istenszülő (Bogurodzica) címen ismert Mária-himnuszt énekelte, amelynek keletkezési idejét a 13–14. század fordulójára teszik. A lengyel lovagok a várnai csata (1444) előtt is ezt énekelték, majd Sobieski János nehézpáncélos (szárnyas) huszárjai is ezzel az énekkel fohászkodtak a Bécset ostromló török had ellen indított döntő roham előtt, 1683-ban. A 18. század utolsó harmadáig az Istenszülő volt a háborúzó lengyel nemesek himnusza.
A lengyel–litván állam 1795-ös végleges felosztása után a Franciaországba emigrált lengyel tábornokok és politikusok javaslatára a direktórium engedélyezte, hogy az osztrák hadsereg itáliai hadszíntéren fogságba esett, galíciai sorozású katonáiból lengyel légiót szervezzenek. Ennek parancsnokává az 1794-es Kościuszko-szabadságharc legsikeresebb tábornokát, Jan Henryk Dąbrowskit nevezték ki. 1797 májusában már 6500 lengyel legionista állt fegyverben Milánó térségében. Júliusi díszszemléjükön részt vett a költőként és színműíróként, opera-zeneszerzőként egyaránt ismert Józef Wybicki is, aki ezt követően írta meg az Itáliai lengyel légiók dalát, más címmel a Dąbrowski-indulót vagy Dąbrowski-mazurkát.
A napóleoni korszak után a Dąbrowski-induló – az 1830 végén kitört, úgynevezett novemberi szabadságharcig – elhalványult a lengyel köztudatban. Helyét Alojzy Feliński 1816-ban nyomtatásban megjelent Isten, ki Lengyelhont kezdetű Himnusza foglalta el, de az eredetihez képest némileg megváltoztatott szöveggel. Feliński ugyanis a bécsi kongresszuson (1814–15) létrehozott s az Orosz Birodalomhoz perszonálunióban kapcsolódó Lengyel Királyság urának, az 1816-ban lengyel királlyá koronázott I. Sándor cárnak az oltalmazásáért írta a himnuszt – A Lengyel Királyság kikiáltása első évfordulója alkalmából címmel. (Refrénje, a God save the King mintájára: Szentoltárodnál térden állva kérünk, királyunkat óvjad meg minékünk!) Ahogy az uralkodó személyéhez fűződő lengyel remények szertefoszlottak, ismert és ismeretlen szerzők révén módosult a Himnusz címe és szövege is. Az 1830/31-es lengyel szabadságharc leverése után a címe: Himnusz az Istenhez a szabadság oltalmáért, alig két évtizeddel később: Ima a hazáért. Az 1863/64-es lengyel szabadságharc idején lesz ismert és népszerű Magyarországon, ahol lengyel himnuszként énekelik még a két világháború között is. (Az államiság helyreállítása után Lengyelországban megváltozott a refrén – Szent oltárodnál térden állva kérünk, Szabad hazánkat, ó, áldjad meg értünk –, Magyarországon azonban ennek régi, 1863-as változatát énekelték.)
Az Ima úgy gyökeresedett meg a lengyel köztudatban, hogy ez a lengyelség nemzeti értékeket is hordozó és hirdető egyházi himnusza. Mint ilyennek komoly esélye volt arra, hogy az 1918 őszén helyreállított Lengyelország állami himnusza legyen. Az 1921-es alkotmány azonban ezt a kérdést nem érintette. Döntés csak 1926-ban és 1927-ben született. Előbb a Közoktatási és Vallásügyi Minisztérium, utóbb a Belügyminisztérium határozott úgy, hogy az állami himnusz a Dąbrowski-mazurka legyen. 1948-ban némi dallammódosítással – az ünnepélyesen hömpölygő ének, pattogósan „indulós” lett – továbbra is a Dąbrowski-mazurka maradt az állami himnusz.
A himnusz szövege:
MAZUREK DĄBROWSKIEGO
Jeszcze Polska nie zginęła,
Kiedy my żyjemy.
Co nam obca przemoc wzięła,
Szablą odbierzemy.
Marsz, marsz Dąbrowski,
Z ziemi włoskiej do Polski.
Za twoim przewodem
Złączym się z narodem.
Przejdziem Wisłę, przejdziem Wartę,
Będziem Polakami.
Dał nem przykład Bonaparte,
Jak zwyciężać mamy.
Magyar fordításban:
D£BROWSKI-MAZURKA
Lengyelország nem veszett el,
Mindaddig, míg élünk,
Honnan önkény üldözött el,
Karddal visszatérünk.
Jöjj, jöjj Dąbrowski,
Olasz földről te hozz ki,
Véled meg sem állnánk,
Lengyel népünk vár ránk.
Visztulánk vár és a Warta,
Lengyelek leszünk mi,
Bonaparte megmutatta,
Hogy lehet ma győzni.
Jöjj, jöjj Dąbrowski...
Csordás Gábor fordítása
KITÜNTETÉSEK
A lengyel kitüntetési rendszer egyes elemei a 18. században keletkeztek, s az egykori Lengyel Királyság történelmi hagyományaira is utalnak (pl. Fehér Sas Rend). 1704-től kezdődően különféle időszakokban újították meg azokat (pl. Virtuti Militari Katonai Érdemrend, 1792).
Egyes további elismerések a 20. században, a nemzeti függetlenség elnyerését követően jöttek létre (pl. a Lengyelország Újjászületése Érdemrend, 1921). Megjegyzendő, hogy Lengyelország kitüntetési rendszere a szocialista korszakban is – ilyformán egyedüliként – a korábbi hagyományos formákat követte. A Köztársasági Érdemrendet (a klasszikus jelleget követve) eredetileg 1974-ben alapították meg.
FEHÉR SAS REND (ORDER ORLA BIAŁEGO): A legnagyobb hagyományú rendjel Lengyelországban. 1704-től kezdődően, különböző időszakokban újra és újra megújították. Ez számított a legfontosabb lengyel rendjelnek. Így pl. a nemzeti függetlenség visszaállítását követően, 1920-ban is megújították és a két világháború közötti Lengyel Köztársaság legfontosabb rendjele is ez volt. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendjelet szabályozza. Egy osztálya van.
Rendjel: Aranyszegélyű, fehér szegélyes, vörös máltai kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. A keresztszárak között arany sugárnyalábokkal. A keresztre ráhelyezve a kiterjesztett szárnyú, heraldikai jobbra tekintő, aranykoronás lengyel sas.
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugarú ezüst rendi csillag. Közepén, aranyszegélyű, fehér szegélyes, vörös máltai kereszt. A kereszt felületén aranybetűkkel felirat: „ZA OJCZYZNĘ I NARÓD” A keresztszárak között arany sugárnyalábokkal. Fehér középmedalionban arany „PLR” betűkkel. A körgyűrűben zöld zománcozású, alul összekötött babérkoszorúval.
A szalag színe kék.
VIRTUTI MILITARI KATONAI ÉRDEMREND (ORDER VIRTUTI MILITARI): 1792-ben (Poniatowski) II. Szaniszló Ágost lengyel király alapította. Ezt követően különböző időszakokban többé-kevésbé folyamatosan fenntartották a különböző lengyel rendszerekben. Világviszonylatban ezt tekintik a legrégibb, folyamatosan adományozott katonai érdemrendnek. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendelet szabályozza. Kiemelt katonai érdemrend, hőstettek, vezetési érdemek elismerésre adományozzák. Hazaiak és külföldiek is elnyerhetik. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A IV. osztály: Aranykereszt, az V. osztály: Ezüstkereszt. Az előoldalon aranyszegélyű, fekete zománcozású máltai jellegű kereszt, a keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. A keresztszárakon „VIRTUTI MILITARIA” aranybetűs felirattal. Arany középmedalionban színes zománcozású lengyel sas. Arany körgyűrűben, felül összeérő, alul szalaggal összekötött, aranyszegélyű zöld babérkoszorú. A hátoldalon arany középmedalion „HONOR I OJCZYZNA” felirat. Arany körgyűrűben zöld zománcozású babérkoszorú.
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugaras ezüst rendi csillag. Ráhelyezve a rendjel.
A szalag azúrkék, széles fekete sávokkal, azúrkék szegélyekkel.
LENGYELORSZÁG ÚJJÁSZÜLETÉSE ÉRDEMREND (ORDER ODRODZENIA POLSKI): Eredetileg 1921. február 4-én alapították. A későbbiekben, különféle lengyel rendszerekben, megújították s adományozták. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendelet szabályozza. Általános érdemrend, adományozható közéleti, politikai, kulturális, művészeti érdemekért is. Emellett gazdasági, egészségügyi, sportérdemekért is adják. Katonák is megkaphatják. Hazaiaknak és külföldieknek egyaránt adományozható. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. Vörös középmedalionban színes koronás lengyel sassal vagy koronával. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben, aranybetűkkel felirat: „POLONIA RESTITVTA”. A hátoldalon vörös középmedalionban 1918-as arany évszám. Körgyűrűben stilizált koszorú, szalagokkal átkötve.
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugarú, ezüst rendi csillag. Fehér középmedalionban arany „PLR” betűkkel. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben aranybetűkkel „POLONIA RESTITVTA” felirat.
Szalag vörös, szélein keskeny fehér sávokkal, vörös szegéllyel.
LENGYEL KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND (ORDER zASLUGI POLSKIEJ RZECZYPOSPOLITEJ): Eredetileg 1974-ben alapították „Lengyel Népköztársasági Érdemrend” formájában. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendelet szabályozza. Csak külföldieknek (külföldön élő lengyeleknek) adományozzák. Általános érdemrend. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvénye ezüstszínű. A rendjel stilizált, sugaras fémtagról függ le. Az előoldalon ötszárú, vörös kereszt, szélein széles fehér szegélyekkel. A keresztszárak között rovátkolt, illetve sima arany sugárnyalábokkal. A rendjel közepén ezüst lengyel sassal. A hátoldalon brillantírozott felületű rendjel. A középmedalionban az alapítási évszám: 1974.
Rendi csillag: Ötágú, sima sugarú ezüst rendi csillag, az ágak között rovátkolt, illetve sima arany sugárnyalábokkal. Vörös középmedalionban, színes zománcozású lengyel sas. Arany körgyűrű.
A szalag színe világoskék.
ÜNNEPEK
1990 óta – a két világháború közötti hagyományokat életre keltve – állami ünnep: május 3. és november 11. (Eddig minden ötödik esztendőben május 9. is munkaszünettel egybekötött állami ünnep volt mint a náci Németország fölött aratott győzelem napja.)
Nemzeti ünnepek
ALKOTMÁNY NAPJA: Ekkor az 1791. május 3-án, a négyéves szejm reformmunkálatainak eredményeként kihirdetett alkotmányra emlékeznek, amely megteremtette annak az alapját, hogy a nemesi állam korszerű polgári-nemesi állammá alakuljon át. Ez az ünnep – jellegét tekintve – a magyar március 15-re emlékeztet, jóllehet nem ivódott bele a lengyel köztudatba oly szervesen, mint a magyarokéba március idusa.
LENGYELORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK NAPJA: 1918. november 11-én kiáltották ki az ország függetlenségét. Magdeburgi börtönéből az előző napon érkezett Varsóba Józef Piłsudski, a lengyel légiók parancsnoka, aki 1917-ben nem volt hajlandó letenni a német szellemű katonai esküt. A függetlenség kikiáltásának ténye a kikiáltás napja által jelképesen is kapcsolódik Piłsudski személyéhez.
Emléknapok
A VARSÓI FELKELÉS EMLÉKNAPJA: Augusztus 1-jén Varsóban mindig nagy tömegeket mozgatóan emlékeznek meg az 1944-ben a fővárosban kitört és 63 napig tartó felkelésről, jóllehet ez a nap hivatalosan nem ünnep.
LENGYELORSZÁG ELLEN INDÍTOTT NÉMET TÁMADÁS EMLÉKNAPJA: Országos megemlékezéseket tartanak szeptember 1-jén, a náci Németország 1939. évi támadásának emléknapján, de 1989 óta megemlékeznek szeptember 17-ről is, amikor a Szovjetunió hátba támadta Lengyelországot.
A TENGERPARTI SORTÜZEK ÁLDOZATAI EMLÉKNAPJA: Új keletű emléknap december 16-a, amikor az 1970-es sortüzek áldozataira emlékeznek – központilag – a Gdański Hajógyár bejáratánál emelt emlékműnél. Ez a nap közel esik december 13-hoz, amikor 1981-ben Wojciech Jaruzelski bevezette a hadiállapotot Lengyelországban – csökkenő érdeklődéssel ugyan, de megemlékeznek erről is.
AZ 1956-OS MUNKÁSFELKELÉS EMLÉKNAPJA: Poznanban az 1956-os felkelés emlékhelyén, a Szabadság téren állított emlékműnél mindig június 28-án tartanak ünnepséget.
Egyéb munkaszüneti napok
A karácsonyon és a húsvéton kívül munkaszünettel egybekötött egyházi ünnep az úrnapja (a pünkösd nyolcadát követő csütörtökön), augusztus 15., Mária mennybevitelének napja és november 1., mindenszentek napja.
Egyéb, nem munkaszüneti napok
Továbbra is él a nők napja (március 8.), az anyák napja (május 26.), a nagymamák napja (január 21.) és a gyermeknap (június 1.) – bár ezek nem hivatalos ünnepek.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
KRAKKÓ: Az 1040-es évektől az 1580-as évekig Lengyelország fővárosa volt. A Báthory István halálát (1586) követő években III. Vasa Zsigmond, aki egyúttal Svédország királya is volt, a szejm hozzájárulása nélkül tette meg a Lengyel Királyság fővárosának Varsót. A királyok koronázási és temetkezési helye azonban továbbra is a krakkói Wawel-dombon emelt székesegyház volt. A lengyel–litván állam felosztása után itt temették el a nagy hadvezéreket, államférfiakat és politikusokat is: Tadeusz Kościuszkót, Józef Poniatowskit, Józef Piłsudskit, Władysław Sikorskit, illetve Adam Mickiewiczet és Juliusz Słowackit. Magában a székesegyházban található Szent Szaniszló, a Merész Boleszló király által meggyilkoltatott krakkói püspök ezüstkoporsója, a Várnánál elesett Ulászló király sírját jelképező márványszarkofág és a Szent Hedvig királynő hamvait tartalmazó bronzládika. (A Zsigmond-kápolnával szemben látható fehér márványkoporsója üres.) Kultikus látványosságnak számít a toronyban található hatalmas Zsigmond-harang is, amelyet akkor kondítottak meg, ha II. János Pál pápa Krakkóba érkezett. Szent Hedvig királynő és Báthory István sírja révén a székesegyház magyar turisták zarándokhelye is. A székesegyház szomszédságában áll a 16. században épült (és később tovább épített) reneszánsz királyi palotát. Itt Szent Hedvig királynő, Nagy Lajos és Báthory István portréi találhatóak. A Főtéren álló Nagyboldogasszony- (Mária-) templom legvonzóbb látványossága Wit Stwosz (Veit Stoss) nürnbergi mester 25 éven át készített főoltára. A főtér másik nevezetesség a Szoknyás ház, amelynek első emeleti galériájában láthatók Jan Matejko gigantikus történelmi festményei. A Schindler listája című film óta nagy az érdeklődés Krakkó egykori zsidónegyede, a Kázmérváros (Kazimierz) iránt is.
VARSÓ ÓVÁROSA ÉS A KIRÁLYI VÁR: A világörökség része. Elismerése ez annak az élni akarásnak, amelynek jegyében a varsói felkelés alatt és azt követően – a hitleri bosszú jegyében – a földig rombolták mind az óvárost, mind a királyi várat, s csaknem a Visztula bal partján fekvő egész várost. Az óváros helyreállítását az 1960-as években fejezték be, a királyi várat az 1970-es és 1980-as években építették újjá. A lengyelek Varsó iránti érdeklődésének a királyi vár és a willanówi királyi palota, valamint a Łazienki Park áll a homlokterében.
FRYDERYK CHOPIN SZÜLŐHÁZA: A kulturális zarándokhelyek élén áll. A Varsótól 60 km-re fekvő ºelazowa Wolában látható. II. János Pál pápa mellett alighanem Chopin a legismertebb lengyel a világon.
JASNA GÓRA-I KOLOSTOR: Lengyelország leghíresebb zarándokhelye a Częstochowához tartozik, amely a magyar alapítású pálos rend székhelye és a lengyelországi Mária-kultusz központja. Ezt Opuliai Ulászló alapította és feltehetőleg az ő és Hedvig királynő révén került a Csodatevő Fekete Madonna képe Erdélyből vagy Máramarosból Częstochowába. Miután Kordecki atya vezetésével a Jasna Góra-i kolostort 1655-ben megvédték a svédek ellen, a sikerben Mária csodatevő bizonyosságát látták.
A GRuNWALDI CSATA HELYSZÍNE: Lengyelországban 1960 júliusában ünnepelték nagy pompával a grunwaldi csata 550. évfordulóját. A csata skanzenszerűen kialakított színhelye ezt követően mind látogatottabb lett. A rendszerváltozás óta minden év júliusában nagyszabású nemzetközi középkori hadijátékkal emlékeznek a 15. század legnagyobb csatájára.
WROCłAW (Boroszló): Lengyelország egyik legszebb városa. Megmaradt városházája mellett az úgynevezett racławicei csatakörkép is vonzó látványosság. A Kościuszko által győztesen megvívott csata jeleneteit lengyel mesterek a 100. évforduló alkalmából, 1894-re örökítették meg. Bemutatásához külön körpavilont építettek Lembergben. A csatakörkép rendkívül látogatott és népszerű volt. A második világháborúban erősen megsérült. A „területáttolással” Wrocławba került. Ideológiailag kényes témája miatt – oroszok elleni győzelemről volt szó – az 1980-as évekig nem restaurálták, nem állították ki – az erről szóló korábbi határozatok ellenére sem, jóllehet a körcsarnokot megépítették. A kiállítás megnyitására végül az 1980-as évek közepén került sor.
GDA¥SK: A második világháború után eredeti formájában helyreállított óváros mellett két emlékműve emelhető ki a nemzettudat szempontjából. Az egyik a kikötőt őrző Westerplattén áll, amelynek helyőrsége 1939. szeptember 1-jétől 7-ig dacolt a Schleswig-Holstein csatahajó ágyútüzével és a szárazföldi csapatok rohamával, s a második világháborús lengyel helytállás egyik szimbóluma lett. A másik emlékművet a Gdanski Hajógyár kapujában állították 1980 decemberében. Ezzel jelezni kívánták, hogy az 1970 decemberében meggyilkolt munkások áldozata alapozta meg a Szolidaritás létrejöttét 1980-ban.
AUSCHWITZ (O¿WIĘCIM): Krakkó és Częstochowa mellett a leglátogatottabb kegyeleti és történelmi emlékhely. A város külvárosának laktanyáját 1940 tavaszán eredetileg lengyel politikai foglyok számára rendezték be koncentrációs tábornak. Később ezt kibővítették és távolabb felépített altáborokat csatoltak hozzá. Auschwitz fogalmába így az eredeti koncentrációs lágeren kívül hozzávetőleg 40 altábor tartozik. 1942 februárjára épült fel az auschwitzi koncentrációs tábortól néhány kilométerre a legnagyobbb „halálgyár”, a bierkenaui (brzezinkai) láger, amely a magyar zsidóság (és mintegy ötezer magyar roma) megsemmisítésének is színtere lett. Auschwitzban és altáboraiban mintegy másfél millió embert gyilkoltak meg, 90 százalékuk zsidó volt.
A Lengyel Népköztársaság szejmje 1967-ben az auschwitz-birkenaui tábor egész területét a Lengyel Nemzet és Más Nemzetek Mártíromsága Emlékművének nyilvánította. Azóta áll a birkenaui lágerben a Nemzetközi Mártíromság Emlékműve.
Begegnungen24_Kecskes
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:103–118.
KECSKÉS GUSZTÁV
Franciaország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Francia Köztársaság, République Française
Terület: 543 965 km2
Lakosság: 59 551 227 fő (2002)
Főváros: Párizs
Államforma: elnöki köztársaság
Közigazgatás: 22 régió
Nyelv: francia, elzászi, breton
Franciaország területét a Kr. e. II. évezredben kelta törzsek népesítették be. Kr. e. 58-tól 406-ig Gallia néven a Római Birodalom tartománya volt. Ezután a frankok szállták meg. A Meroving-dinasztia (448–752) idején kialakult a korai feudális állam. A Karoling-dinasztia (752–987) Nagy Károly uralkodása idején (768–814) jelentős birodalmat hozott létre, amelynek nyugati részéből a 843-as verduni szerződés után alakult ki Franciaország. A 10. században az ország önálló tartományokra tagolódott, és a hatalmat a Capeting-dinasztia (987–1328) vette át. A Valois-dinasztia (1328–1589) trónra lépése nyomán robbant ki az angol–francia százéves háború (1337–1453). A vallásháborúk során jutott hatalomra a Bourbon-dinasztia (1589–1792, 1814–30). XIV. Lajos (1643–1715) királysága idején Franciaország Európa vezető nagyhatalma lett. Az 1780-as évek gazdasági és politikai válsága hozzájárult, hogy kirobbant a nagy francia forradalom (1789–99), amely felszámolta a feudális társadalmi rendet. A monarchia 1792-es bukása következtében jött létre az első köztársaság (1792– 1804). A parlamentáris polgári demokráciát (Direktórium, 1795–99) Napóleon szüntette meg előbb leplezett (Konzulátus 1799–1804) majd nyílt formában (első császárság, 1804–14/15). Az európai hatalmaktól elszenvedett háborús vereség miatt kezdődhetett a Bourbon-restauráció (1814/15–30), majd ennek válsága nyomán a júliusi monarchia (1830–48). Az 1848-as februári forradalom teremtette meg a második köztársaságot (1848–1951), amelyet Bonaparte Lajos államcsínye (1851. december 2.), később III. Napóleon néven császárrá koronázása zárt le (második császárság, 1852–70). A poroszoktól 1870–71-ben elszenvedett vereség következményeként alakult meg a mérsékelt republikánusok által kiépített harmadik köztársaság (1870–1940). Az első világháború egyik győzteseként másfél évtizeden át a kontinens vezető hatalma. A második világháborúban az 1940-es német támadás miatt bekövetkezett összeomlás után jött létre a kollaboráns vichyi rendszer (1940–44) és a de Gaulle tábornok vezette emigráció. A negyedik köztársaság idején (1946–58) a gazdasági siker és a kormányzati instabilitás egyaránt megfigyelhető volt. Az algériai háború (1954–62) során kialakult belpolitikai válság segítette hatalomra de Gaulle-t, aki kialakította az erős végrehajtó hatalommal, főként a köztársasági elnök dominanciájával jellemezhető ötödik köztársaságot. Franciaország alapító tagja az Európai Közösség(ek)nek.
CÍMER
Az ancien régime legfontosabb királyi jelképe a Bourbon-liliom volt. A Karolingok, akik királyságukat a bibliai tanításokra kívánták alapozni, Salamon király virágait tették jelükké. A liliom, amely a szentség és a tisztaság szimbóluma, a Biblia szerint Salamon, a népi hagyomány szerint viszont Szűz Mária virága. 1147-ben, VII. Lajos uralkodása idején találunk először utalást arra, hogy a liliom a Capeting királyi méltóság jelképe. 1697-ben rendelet mondta ki, hogy csak Franciaország királya használhatja az aranyliliom jelét kék mezőben. A nagy francia forradalom idején 1790-ben a Nemzetgyűlés határozatával eltörölte a nemességet, minden címet és címert. A forradalom éveinek két legfontosabb jelképeként a kokárdát és a frígiai sapkát tartjuk számon. Napóleon ókori római mintára a sast teszi a Francia Birodalom jelképévé, amely rákerült az ezredzászlók rúdjának végére is. Bár 1815-ben a restauráció jegyében visszaállítják a Bourbon-liliomot, a második császárság éveiben a hadsereg zászlórúdjaira újra a bronzsas került. A Bourbon-liliom helyettesítésére Napóleon császár díszítő motívumként a középületek falain a méhet is felhasználta, mely szimbólum 1812-től a hadsereg zászlóin is megfigyelhető.
Franciaországnak 1870-től nincs hivatalos címere. 1947-től 1958-ig a negyedik köztársaság egy olyan félhivatalos címert használt, amelynek megalkotásakor nem vették figyelembe a heraldika szabályait. Egy 1953. június 6-án alakult ad hoc ENSZ-bizottság Robert Louis által rajzolt tervezetét nevezték ki a negyedik köztársaság szimbólumának: azúrkék alapon liktori vesszőnyaláb két arany tölgy- és olajfaág között elhelyezve, az ágak összekötve ugyanolyan színű szalaggal, amelyen fekete betűkkel a jelmondat: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”, körülötte a Becsületrend lánca. A vesszőnyaláb ókori római jelkép (hordozóit liktoroknak nevezték), amelyet az első köztársaság művészei is használtak a 83 megye egységének kifejezésére.
ZÁSZLÓ
Az ötödik köztársaság nemzeti jelképe, a háromszínű zászló (tricolore) a nagy francia forradalom idején (1789–99) jött létre a király (fehér) és Párizs (kék és vörös) színeinek egyesítésével. Az 1789-es forradalom első napjaiban a három szín összekötése először a kokárdákon figyelhető meg. Júliusban, röviddel a Bastille bevétele előtti párizsi forrongásban olyan milícia alakult, amelynek tagjai megkülönböztető jelként Párizs ősi színeit – a kéket és a pirosat – tartalmazó kétszínű kokárdát hordtak. Amikor július 17-én XVI. Lajos Párizsba ment, hogy elismerje az új nemzetőrséget, kék-piros kokárdát tűzött ki, amelyhez valószínűleg Lafayette márki, a Nemzetőrség parancsnoka tette hozzá a királyt szimbolizáló fehéret.
Az 1794. február 15-én hozott törvény tette a háromszínű zászlót Franciaország nemzeti lobogójává. Jacques Louis David festőművész javaslatára ekkor pontosították, hogy a kék színű részt kell a zászlórúdhoz csatolni. A 19. század folyamán a legitimista királypártiak fehér színe és a forradalomtól örökölt trikolór küzdelmének lehetünk tanúi. A restauráció idején újra a fehér zászló vált hivatalos nemzeti jelképpé, Lajos Fülöp viszont visszatért a háromszínű lobogóhoz kiegészítve azt – a nemzetőrség zászlóit illetően – a gall kakassal. Az 1848-as forradalom alatt az ideiglenes kormány a trikolórt fogadta el, a felkelt nép azonban a vörös zászlót tűzte ki a barikádokra a felkelés jelképeként. A harmadik köztársaság idején fokozatosan közmegegyezés jött létre a három színt illetően. 1880-tól a július 14-i ceremóniákon a zászlók ünnepélyes átadása a hadseregnek a hazafias érzés kifejezésének fontos eseménye lett. Az első világháború idején már a királypártiak is elfogadták a háromszínű zászlót.
Az 1946. és az 1958. évi alkotmány 2. cikkelye értelmében a trikolór a Francia Köztársaság nemzeti jelképe. Ma minden francia közintézményen megtalálható. Szerepel a nemzeti emlékünnepségeken és pontos előírások szerint tisztelegnek előtte.
HIMNUSZ
Az ancien régime idején, a francia forradalom előtt különböző alkalmakra kiválasztott egyházi himnuszok számítottak hivatalos daloknak. Szokás volt például nyilvános rendezvényeken elénekelni a Domine Salvum Fac Regem című motettát a király megérkezésekor (ezt énekelték a mise végén is).
1792-ben, miután a francia király hadat üzent Ausztriának, egy Strasbourgban szolgáló francia tiszt, Rouget de Lisle, április 25-ről 26-ra virradó éjszaka megkomponálta a „Rajnai Hadsereg harci dalá”-t. Az éneket átvették a Tuilleriák 1792. augusztus 10-i ostromában részt vevő marseille-i önkéntesek, akikről a mű a ma ismert címét kapta (Marseillaise). A dal sikerére jellemző, hogy már 1795. július 14-én nemzeti énekké nyilvánították.
A Marseillaise-t a napóleoni császárság és restauráció éveiben betiltották, és csak az 1830-as forradalom idején nyerte vissza megbecsültségét. Berlioz hangszerelést írt hozzá, amelyet Rouget de Lisle-nek ajánlott. A harmadik köztársaság alatt, 1879-ben lett Franciaország nemzeti himnuszává, 1887-ben pedig a hadügyminisztérium szakértői bizottság javaslata alapján elfogadott egy „hivatalos változatot”. 1944 szeptemberében a francia oktatási minisztérium körlevélben kérte, hogy a felszabadulás megünneplésére és a mártírok tiszteletére énekeljék a Marseillaise-t az iskolákban. Az 1946-os és az 1958-as alkotmány újra megerősítette, hogy a Marseillaise Franciaország nemzeti himnusza.
A himnusz szövege:
MARSEILLAISE
Allons enfants de la Patrie,
Le jour de gloire est arrivé !
Contre nous de la tyrannie,
L’étendard sanglant est levé, (bis)
Entendez-vous dans les campagnes
Mugir ces féroces soldats ?
Ils viennent jusque dans vos bras
Égorger vos fils et vos compagnes !
Aux armes, citoyens,
Formez vos bataillons,
Marchons, marchons !
Qu’un sang impur
Abreuve nos sillons !
Magyar fordításban:
LA MARSEILLAISE – A SZABADSÁG HIMNUSZA
Előre ország népe, harcra,
Ma diadal vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját.
Vérben áztatja rút zászlaját.
Halljátok? Már küldi a zsarnok
Vad, bősz, ölni kész rab hadát,
Letörnek népet és hazát,
Bosszút állnak ifjon ‘s gyönge lányon.
Hajrá, fegyverbe hát,
Ma harcra hív hazád,
Csak jöjj, csak jöjj,
Rút szolgavér
Öntözze a határt!
Jankovich Ferenc fordítása
KITÜNTETÉSEK
A francia forradalom idején az Alkotmányozó Gyűlés majd a Konvent eltörölte a „régi rend” minden érdemrendjét és kitüntetését (1791 és 1793). Az érdemek elismerésének igénye azonban továbbra is fennmaradt, és Franciaország történelmének későbbi korszakaiban újabb kitüntetések keletkeztek. A mai francia kitüntetési rendszer – amely alapjaiban modern kori (polgári kori), meghatározó, példaértékű, általánosan követett kitüntetési rendszer – a 19. század legelején jött létre. A későbbiekben többször módosult, kiegészült újabb elismerésekkel.
BECSÜLETREND (LÉGION D’HONnEUR): 1802. május 19-én alapította Bonaparte Napóleon első konzulként a „Becsület Légiója” kitüntetést. Hangsúlyozottan a Francia Királyság 1791-ben teljesen leépített kitüntetési rendszere helyén létrehozandó, teljesen új elismerési rendszerként a békeidőben és háborúban tanúsított polgári és katonai érdemek elismerésére. Eredetileg I–IV. osztállyal, 1805-től – ez a végleges – I–V. osztállyal rendelkezett. Napóleon lett a rend vezetője és nagytanácsának elnöke. 1808-tól hívják tagjait lovagoknak. XVIII. Lajos 1814-ben királyi renddé alakította, amelynek maga lett vezetője és uralkodó nagymestere. 1852-ben hozták létre a rend tanácsát. 1873-tól rendszeresen, évente kétszer (január 1-jén és július 14-én) adják a kitüntetést. De Gaulle 1962-ben meghatározta a Becsületrend szabályzatát, amely minden korábbi rendelkezés helyébe lépett.
A Becsületrend általános érdemrend, hazaiak és külföldiek kitüntetésére egyaránt szolgál. Az I–V. osztály az érdemszerzők differenciált elismerését teszi lehetővé.
Hangsúlyozandó, hogy e rendet (csupán a jelvények részleteinek csekély módosításával) az elmúlt két évszázadban minden francia rendszer átvette, adományozta. Magát a rendet pedig világszerte követett elismerési formaként hasznosították.
Napjainkban is hasonló keretek között adományozzák. A legkülönfélébb érdemekért, hazaiak és külföldiek egyaránt elnyerhetik. Adományozható kollektíváknak is. Ez a legelőkelőbb francia rendjel.
Rendi szervezete van, melynek élén – nagymesterként – a Francia Köztársaság mindenkori elnöke áll. A rendet ténylegesen egy úgynevezett Nagykancellária irányítja. Élén élethossziglan a nagykancellár áll.
A Francia Köztársaság elnökei speciális láncon viselik e rendet.
A renddel való elismerést miniszter vagy a nagykancellár javasolhatja. A köztársasági elnök adományozza. Előfordul, hogy egy-egy kitüntetett (élete során) e rend több osztályát is elnyeri.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvényének fémrészei ezüstszínűek. A rend jelvénye áttört, zöld zománcozású, arany tölgy- és babérkoszorúról függ le. Az előoldalon ötágú, aranyszegélyű, fehér zománcozású, villás végű kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. A keresztszárak között zöld zománcozású, arany babér-, illetve tölgyfaág. Az arany középmedalionban a Franciaországot jelképező nőalak jobbra néző képe. Aranyszegélyű kék körgyűrűben aranybetűkkel felirat: „RÉPUBLIQUE FRANÇAISE”. A hátoldalon, arany középmedalionban, két, egymásra helyezett, színes zománcozású francia nemzeti zászló. Aranyszegélyű kék körgyűrűben aranybetűkkel felirat: „HONNEUR ET PATRIE”.
Rendi csillag: Megegyezik a nagykereszthez, illetve a nagytiszti kereszthez viselt csillag. Érdekes módon azonban az utóbbi csillagot jobb oldalon kell viselni, nem az általános bal oldalon. Ezüst rendi csillag. Ötszárú, pontozott szegélyű, brillantírozott felületű, villás végű kereszt. A keresztszárak csúcsain gömböcskékkel. A keresztszárak között sima sugárnyalábokkal. A középmedalionban a Franciaországot jelképező nőalak jobbra néző képe. A szegélyes körgyűrűben „RÉPUBLIQUE FRANÇAISE” felirat.
A szalag színe vörös.
NEMZETI ÉRDEMREND (ORDRE NATIONAL DU MÉRITE): 1963. december 3-án alapította Charles de Gaulle köztársasági elnök. Célja az akkori viszonyok között a Francia Köztársaság kitüntetési rendszerének egyszerűsítése, harmonizálása volt. E rend általános jellegű, katonai és polgári személyek különféle teljesítményekért nyerhetik el. Kitüntetettjei csak franciák lehetnek. Külföldiek a jelvényeket „tiszteleti formában” kapják csak meg.
Rendi szervezete van, élén – nagymesterként – a mindenkori francia köztársasági elnök áll. A rendet a Becsületrenddel közös Nagykancellária irányítja. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvényének fémrészei ezüstszínűek. A rend jelvényei egy áttört, alul összekötött tölgyfakoszorúról függnek le. Az előoldalon hatszárú, aranyszegélyű, kék, villás végű kereszt. A keresztszárak között arany babérlevél-csoportokkal. Arany középmedalionban a Franciaországot jelképező nőalak jobbra néző képe. Peremes, arany körgyűrűben felirat: „RÉPUBLIQUE FRANÇAISE”. A hátoldalon, arany középmedalionban, két egymásra helyezett francia nemzeti zászló. Peremes, arany körgyűrűben felirat: „ORDRE NATIONAL DU MÉRITE 3 DÉCEMBRE 1963”.
Rendi csillag: A nagykereszthez arany, a nagytiszti kereszthez ezüst rendi csillag tartozik. E csillagok megegyezők. Az ezüstcsillagot sajátos módon jobb oldalon kell viselni. Tizenkét villás végű sugárból álló, felületén osztott rendi csillag, a sugárnyalábok között hegyes végű, felületén osztott sugárnyalábokkal. A középmedalionban a Franciaországot jelképező nőalak jobbra néző képe. Szegélyes körgyűrűben „RÉPUBLIQUE FRANÇAISE HONNEUR ET PATRIE” felirattal. A középmedaliont – kívülről – egyes babérlevelekből álló koszorú övezi.
A szalag színe kék.
FELSZABADULÁSI ÉRDEMREND (ORDRE DE LA LIBÉRATION): 1940. november 16-án angliai emigrációjában alapította Charles de Gaulle tábornok. Olyan katonák és polgári személyek, illetve kollektívák elismerésére, akik a második világháború időszakában különleges érdemeket szereztek Franciaország, illetve a francia gyarmatbirodalom felszabadításában. E rend posztumusz is adományozható volt. Egy osztálya van.
Rendjel: Bronz rendjel. Az előoldalon pajzs, közepén karddal. A kard markolata fent, pengéjének hegye pedig lent van. A kardra helyezve – a francia ellenállás jelképe – az úgynevezett lotaringiai kereszt. A hátoldalon „PATRIAM SERVANDO VICTORIAM TULIT” felirat, amely a rend jelmondata: A hazát szolgálva győzelmet aratott.
A rendi szalag zöld, keskeny fekete sávokkal, szélein – szélesebb – fekete sávokkal. (A rendi szalag ez esetben a haza gyászát, illetve reménységét szimbolizálta.)
AKADÉMIAI PÁLMA REND (ORDRE DES PALMES ACADÉMIQUES): 1808. március 17-én alapították, eredetileg egyetemi kitüntetésként. 1850-től két osztályból áll. 1955. október 4-től került sor mai alakban való létrehozására. Kulturális kitüntetés, egyetemeken, illetve az oktatásügyben szerzett érdemekért, illetve a tudományok területén szerzett érdemek elismeréseként adományozzák. Hazaiak és külföldiek egyaránt megkaphatják. Csak harmincöt éven felüli személy kaphatja meg e rendet. I–III. osztályból áll.
Rendi szervezete van, melynek élén az oktatásügyi miniszter áll. Rendi tanács irányítja.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű rendjelvények. Az első osztály jelvénye áttört, arany, violaszínű babérkoszorúról függ le. A harmadik osztály jelvénye ezüstszínű. Két, ovális alakban egymásra helyezett, áttört arany, violaszín zománcozású pálmakoszorú.
A szalag színe viola.
KATONAI ÉREM (MÉDaILLE MILITAIRE): Nagy hagyományú francia katonai kitüntetés. 1852. január 22-én alapította Bonaparte Lajos francia köztársasági elnök. Azóta minden francia rendszer átvette, adományozta.
Katonai hőstettekért, bevetésekért, sebesülések elismeréseként stb. adományozzák. Megfelelő érdemekért a kereskedelmi flotta képviselői és polgári személyek is elnyerhetik. Elsősorban tiszteknek, tiszthelyetteseknek, illetve legénységi állományú személyeknek adományozzák. Posztumusz is adható. Rendi jellegű szervezete van, kancelláriája azonos a Becsületrend Nagykancelláriájával.
Érem: Aranyozott ezüst haditrófeáról függ le. Kerek, aranyozott ezüstérem. Az előoldalon, arany középmedalionban, a Franciaországot jelképező nőalak balra néző képe. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben, aranybetűkkel felirat: „RÉPUBLIQUE FRANÇAISE”. Az éremperemen alul és felül aranyszalaggal összekötött ezüst babérkoszorú. A hátoldalon „VALEUR ET DISCIPLINE” felirattal.
A szalag színe sárga, szélein zöld sávokkal.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnepek
FRANCIAORSZÁG NEMZETI ÜNNEPE: Július 14-e. 1789. július 14-én Állandó Bizottság alakult a párizsi Városházán (párizsi elektorokból és a régi elöljárókból), amely ultimátumban követelte a Bastille fegyvereinek átadását. Ennek megtagadása után a Szent Antoine negyed kézművesei a francia gárdától támogatva elfoglalták a Bastille-t. A Régi Rend szimbólumának tartott börtön bevétele a nagy francia forradalom kezdete és első sikere volt. Az épületet néhány hónapon belül teljesen lebontották.
Az 1790. július 14-én tartott szövetségi ünneppel (fête de la Fédération) a forradalom kitörésének első évfordulóját ünnepelték meg nagy pompával. Párizsban a Mars-mezőn Talleyrand mondott misét a haza oltára előtt. Ezt követően a harmadik köztársaság idején elevenítették fel 1789. július 14. kultuszát: Léon Gambetta, aki 1879 és 1881 között a képviselőház elnöke volt, ünneppel is meg kívánta erősíteni a köztársasági rendszer alapjait. Benjamin Raspail képviselő javaslatára 1880. július 6-án törvény mondta ki, hogy július 14. a köztársaság nemzeti ünnepe. A hangsúlyt kezdettől fogva az esemény hazafias és katonai vonatkozásaira helyezték, hogy ezzel is tanúsítsák Franciaország talpra állását az 1870-es vereség után. 1915-től tartanak felvonulást a Champs-Élysées-n. Az 1919. július 14-i ceremóniát az első világháborúban aratott nagy győzelem megünneplése tette emlékezetessé. 1945. július 14-ét hasonló okból háromnapos népünnepély követte. Az 1989-es ünnepségnek, François Mitterrand elnöksége idején a forradalom 200. évfordulója adott különös nyomatékot. 1994-ben, a francia–német megbékélés jegyében, az Eurocorps kötelékébe tartozó német katonák is részt vettek a Champs-Élysées-n tartott katonai felvonuláson. A bálok, a díszkivilágítás és a tűzijátékok általánosan elterjedt szokásoknak számítanak e napon.
JEANNE D’ARC ÜNNEPE: 1920. július 10-én a képviselőház és a szenátus egyhangúan elfogadta, hogy május második vasárnapja – Orléans 1429. évi felszabadításának emléknapja – a hazafiasság ünnepe legyen, amelyre a középületeket fel kell lobogózni.
Egyéb munkaszüneti napok
Január 1. – Újév napja.
Március–április: Húsvéthétfő.
Május 1. – A munka ünnepe. Egy 1941. április 12-én szentesített törvény május 1-jét a munka és a társadalmi egyetértés ünnepévé nyilvánította, amely fizetésvesztés nélküli munkaszüneti nap lett (a fizetés felét azonban a Nemzeti Segélyhez utalták). Az 1947. április 29-i törvény értelmében május 1. fizetett munkaszüneti nappá vált, tehát nem ünnepnap: így a törvény szerint a „munka ünnepe” nem létezik. Viszont ez az egyetlen olyan munkaszüneti nap, amelynek kiadása néhány tevékenységet leszámítva (pl. szállítás, vendéglátás, egészségügy) kötelező.
Május 8. – Az 1945-ös győzelem emléknapja. Mivel a német csapatok feltétel nélküli kapitulációjáról szóló dokumentum aláírása 1945. május 7-én történt, míg a fegyverletételi okmány aláírására 8-áról 9-ére virradó éjszakán került sor, a május 8-i emléknap dátuma nem kötődik semmilyen konkrét eseményhez. Egy 1981. október 2-án hozott törvény értelmében május 8. munkaszünettel járó ünnepnap lett.
A húsvét után következő 5. vasárnapot követő csütörtök: áldozócsütörtök Jézus mennybemenetelének katolikus ünnepe.
A húsvét utáni 50. nap: pünkösd, pünkösdhétfő munkaszüneti nap. A Szentlélek eljövetelének keresztény egyházi ünnepe.
Augusztus 15. – Nagyboldogasszony ünnepe. Szűz Mária mennybevitelének katolikus ünnepe.
November 1. – Mindenszentek. A katolikus egyházban mindazon szentek és üdvözültek emléknapja, akiknek az egyházi naptárban nincs külön ünnepük.
November 11. – Az 1918-as fegyverszünet (Armistice, 1918) ünnepe arra emlékezve, hogy Németország a compiègne-i erdőben aláírta a fegyverszüneti okmányt.
December 25. – Karácsony.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
SAINT-DENIS: Bazilikája csaknem 12 évszázadon át a francia királyok és királynők temetkezési helye, a francia királyság misztikus központja volt. A település a 7. században Szent Dénes tiszteletére alapított bencés apátság körül keletkezett, amelynek apátjai fontos politikai szerepet is játszottak. Saint-Denis őrizte a királyság szent jelképeit a francia királyok harci lobogójától a szent koronákig.
JOYENVAL: Tours-i Gergely elbeszélése szerint Chlodvig, aki 482-től a frankok királya volt, itt, Marly erdejében az alemannokkal megvívandó döntő csata előtt ígérte meg, hogy megtér Istenhez. E helyen Barthélemy de Roye 1221-ben premontrei apátságot alapított, ahol a 14. század elejétől Chlodvig megtérését a francia nemzet életének kezdeteként ünnepelték. Az eseményt a nép és földje, valamint Isten és a létrejött nemzet közti kötődésként értelmezték. A Saint-Denis-vel versengő Joyenval a dinasztikus emlékezet mellett a 14. századtól megjelenő nemzeti emlékezet központja lett.
REIMS: 498-ban vagy 499-ben Reims érseke, Remigius itt keresztelte meg Chlodvigot, a frankok királyát. 1131 és 1825 között a francia királyok koronázó helye (a Chartres-ban 1594-ben felkent IV. Henriket leszámítva). Az első itt felkent uralkodó Nagy Károly fia, Jámbor Lajos volt: 816-ban IV. István pápa koronázta császárrá. 1026-ban koronázták Reimsben az első Capeting királyt. A százéves háború (1337–1453) során 1421-ben az angolok elfoglalták, 1429-ben azonban a franciák Jeanne d’Arc vezetésével visszafoglalták. Szimbolikus jelentőségének továbbéléséhez hozzájárult, hogy fennmaradt 13–14. században épült híres gótikus katedrálisa.
ALÉSIA: Város a római kori Galliában (ma Alise-Sainte-Reine – Franciaország). A gall felkelés leverésekor Kr. e. 52-ben Julius Caesar hadserege itt fogta ostrom alá és ejtette foglyul a gallok vezérét, Vercingetorixot. A 19. századtól az itteni régészeti ásatások nyomán feltárt kultúrát a nemzeti tudat a francia nép történetének kezdeteként értelmezi.
A PÁRIZSI NOTRE-DAME: Maurice de Sully püspök kezdeményezésére és tervei szerint 1163-tól 1330-ig épült gótikus katedrális. A nagy francia forradalom idején leverték a homlokzatról Júdea királyainak szobrait, mert a francia királyok szobrainak hitték. A jakobinus diktatúra idején a székesegyház az Ész temploma lett, majd élelmiszerraktár. Bonaparte Napóleon konzul adta vissza az épületet eredeti rendeltetésének, majd 1804-ben itt koronáztatta magát császárrá.
LOIRE MENTI KASTÉLYOK: A Loire folyó középső szakaszán és annak mellékfolyóinál elterülő történelmi-kultúrtörténeti egység. 13. századtól fontos kereskedelmi vízi út. Jelentőségét növelte, hogy a Valois-házból való királyok kedvelt tartózkodási helye volt, akik több kastélyt emeltek e tájon. A térség egységes fejlődéséhez hozzájárult, hogy egyetlen döntő befolyással rendelkező centrum helyett több, nagy kisugárzású központ alakult ki (Orléans, Blois, Tours, Angers). A 18. századra a terület gazdasági fontossága csökken. A régió jelenlegi hatalmas idegenforgalmi jelentőségét az 1880-as évektől készült útikönyvek alapozták meg.
LOUVRE, PÁRIZS: Eredetileg a francia királyok palotája, ma a világ egyik legjelentősebb múzeuma. 1546-ban I. Ferenc kezdte építtetni gyűjteménye számára. A meglévő épületekhez minden későbbi uralkodó hozzáépített és gazdagította a kollekciót. Az építkezés III. Napóleon uralma idején fejeződött be. 1793-tól nyilvános múzeum. Az épület szimbolikus jelentőségét a királyok ott-tartózkodása és mecénási tevékenysége alapozta meg.
VERSAILLES: Az 1661 és 1668 között XIV. Lajos által építtetett barokk palotája a francia királyok lakhelye volt 1672-től 1789-ig. Annak ellenére, hogy Versailles csak átmenetileg volt Franciaország politikai centruma, ez a periódus olyan mély hatást gyakorolt az ország történelmére, hogy a nemzeti emlékezet napjainkig fontos emlékhelyként tartja számon. Túl azon, hogy politikai és kulturális kisugárzása meghatározó befolyással volt a korabeli Európára, a XIV. Lajos által kiépített abszolutista rendszer számos vonása, így a centralizáció igénye, a jelenlegi francia közigazgatásra is erőteljesen hat.
PANTHÉON, PÁRIZS: 1764-ben Soufflot kezdett templomot építeni Párizs védasszonya, Szent Genovéva tiszteletére. Az épületet 1791-ben Panthéon néven Franciaország nagy alakjainak temetkezőhelyévé tették. Itt nyugszik pl. Jean-Paul Marat, Voltaire, Jean-Jacques Rousseau, Victor Hugo, Émil Zola, Jean Jaurès, François Mitterrand. A polgári erények emlékhelye.
BASTILLE TÉR, PÁRIZS (PLACE DE LA BASTILLE): Az 1789. július 14-én elfoglalt és néhány hónapon belül lebontott épület helyén lévő üres terület rövid idő alatt a forradalom emlékhelye lett. A forradalom kultuszának ma is legfőbb központja. A téren 1840-ben a Szabadságnak emlékoszlopot emeltek (la colonne de Juillet) az 1830. júliusi forradalom áldozataira emlékezve. Tetején a Szabadság Géniuszának szobra látható. A baloldali politikai tüntetések gyakori kiindulópontja.
KÖZTÁRSASÁG TÉR, PÁRIZS (PLACE DE LA RÉPUBLIQUE): 1883-ban e téren épült a Köztársaság hatalmas emlékműve, a 15 méteres piedesztálon elhelyezett majdnem 10 méter magas, Maurice-testvérek által készített szobor. Számos baloldali politikai nagygyűlés színhelye, tüntetések kiindulási, ill. végpontja.
A KOMMÜNÁROK FALA, PÁRIZS (LE MUR DES FÉDÉRÉS): A Père-Lachaise temető északkeleti sarkában lévő, főként a szélsőbaloldal, a kommunista munkásmozgalom által tisztelt emlékhely. A párizsi kommün utolsó napjaiban a temetőben elkeseredett harc folyt a kommünárok és a kommünt leverő A. Thiers követői között. 1871. május 28-án a Kommünárok falánál végezték ki a kommün számos fegyveres védelmezőjét. A szélsőbaloldal történelmi emlékezetében ez az esemény elhalványította 1789, 1830, sőt 1848–1851 hőseinek emlékét is.
EIFFEL-TORONY, PÁRIZS: Alexandre Gustav Eiffel által az 1889-es párizsi világkiállításra épített 300 méter magas torony. A mai franciák nagy része számára az ország első számú szimbóluma. Eiffel alkotásával Franciaország iparának erejét, a fémépítészet terén elért óriási haladást és a civil szellem 19. század folyamán megfigyelhető hallatlan lendületét kívánta demonstrálni, hozzájárulva az 1789. évi forradalom százéves évfordulójának megünnepléséhez. Létrehozása az 1870-es poroszoktól elszenvedett vereségre is válasz volt: Franciaország e magas épülettel is bizonyíthatta technikai fejlettségét, és hogy továbbra is világítótorony a nemzetek számára. Építésekor a köztársasági értékrend és a haladás szimbólumaként számos konzervatív kritikát kapott. A 20. század folyamán egységesen elfogadott nemzeti szimbólummá vált.
INVALIDUSOK TERE: 500 méter hosszú és 250 méter széles tér, amely kiemeli az Hôtel des Invalides épülettömbjének monumentalitását, amely kezdettől fogva katonai funkciójú létesítmény: XIV. Lajos katonai kórháznak építtette. A 19. században kiszolgált hadirokkant katonák lakták, majd különböző katonai hatóságoknak és parancsnokságoknak adott helyet. Ma itt található a Hadsereg Múzeuma. Az épületkomplexum része a számos híres francia marsall és tábornok földi maradványait őrző Szent Lajos-templom és a Napóleon kőkoporsóját is magába foglaló Invalidusok dómja.
CSILLAG TÉR, mai nevén CHARLES DE GAULLE TÉR, PÁRIZS (PLACE DE L’ÉTOILE, PLACE CHARLES-DE-GAULLE): A tér közepén található a Diadalív (Arc de Triomphe), a katonai dicsőség emlékműve, amelynek megépíttetését Napóleon császár határozta el 1806-ban. Az 1814-es vereség miatt ideiglenesen abbahagyták az építkezést, majd 1825-ben újra kezdték, és végül 1836-ban fejezték be. A hatalmas épülettömb illő kerete minden ünnepélyes megmozdulásnak (pl. Victor Hugo temetése 1885-ben, a győzelem megünneplése 1919-ben). Az ismeretlen katona sírját (le tombeau du Soldat Inconnu) 1920. november 11-én, az első világháborús fegyverszünet második évfordulóján a Diadalívnél avatták fel. A síremléknél, amelyre a második világháború után bronzpajzs került, minden este újra meggyújtják az Emlékezés Lángját. Itt van a hadsereg nagy felvonulásainak kiindulópontja is.
CHAMPS-ÉLYSÉES SUGÁRÚT, PÁRIZS (AVENUE DES CHAMPS-ÉLYSÉES): Majdnem egy kilométer hosszú széles sugárút a Diadalív és a Concorde tér között, amelyen 1915-től július 14-i felvonulásokat tartanak. 1968. május 30-án ezen a sugárúton zajlott a De Gaulle tábornok elnökségét támogató jobboldali tömegdemonstráció.
VERDUN: Város Franciaország északkeleti részén, amelynek birtoklásáért az első világháború nyugati frontjának egyik legvéresebb csatája zajlott (1916. február 21–december 16.). A nagyarányú német támadások ellenére Verdun francia kézen maradt. A harcoknak közel egymillió áldozata volt. Emlékének mélységét az is magyarázza, hogy nem támadó háborúban aratott diadal, hanem a hazát védelmező hősi harc eredményeképpen kivívott győzelem volt. Verdun jelentette a 19. századi francia patriotizmus csúcsát és egyben korszakhatárát is.
CONCORDE TÉR, PÁRIZS (PLACE DE LA CONCORDE): A ma 360 méter hosszú és 210 méter széles teret Gabriel tervezte 1757-ben. XV. Lajos itt álló bronzszobra után nevezték el. A forradalom idején azonban a szobrot ledöntötték, és a térnek a Forradalom tere nevet adták. Itt végezték ki XVI. Lajost, Carlotte Corday-t, Marie-Antoinette-et, a girondistákat, Dantont és végül Robespierre-t. A tér 1795-ben kapta a Concorde, vagyis Egyetértés nevet. A téren álló luxori obeliszket Muhammad Ali, Egyiptom alkirálya ajándékozta Lajos Fülöpnek 1831-ben. A júliusi monarchia idején kapta a tér Párizs keleti és nyugati része között politikailag semleges státusát. Az obeliszk környezetében Franciaország tájegységeit szimbolizáló nyolc szobrot (pl. Marseille – délkelet, Bordeau – délnyugat) állítottak fel, amelyek közül a frankfurti béke értelmében 1871-ben elcsatolt Strasbourg szobra egy időre a nemzeti gyász és a területeket visszakövetelő – gyakran szélsőjobboldali ideológiával fűtött – hazafiság emlékhelye lett.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK
A „SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG” JELMONDAT: A felvilágosodás századának örökségeként a formula a nagy francia forradalom idején kerül elő sok más jelmondat között. A napóleoni császárság idején nem használták. Az 1848-as forradalom alatt jelent meg újra, ezúttal vallási tartalommal is telítődve: a papok a Krisztus-testvériséget ünnepelve megáldották az akkor ültetett szabadságfákat. Az 1848-as alkotmány megfogalmazásakor a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” jelmondatot a köztársaság alapelveként határozták meg. A második császárság nem kedvelte, a harmadik köztársaság idején viszont újból előkerült. Újra felírták a középületek falára az 1880. július 14-i ünnepség alkalmából. Szerepel az 1946-os és az 1958-as alkotmányban is, és a francia nemzeti örökség részévé vált.
A KAKAS: A gall pénzeken az ókor óta megfigyelhető figura. Egy szójáték következtében Gallia és a gallok jelképévé vált. A latin gallus szó ugyanis egyaránt jelent kakast és gallt. A korai középkorban ez a szimbólum eltűnt. Németországban bukkan fel újra a 14. századtól Franciaországot jelezve. A 16. századtól Franciaország királya mellett látható néhány metszeten és pénzen. A nagy francia forradalom korában gyakrabban előfordul, a Direktórium éveiben tányérokon ábrázolják és rákerült annak pecsétjére is. Napóleon nem használta. 1830-tól viszont újra nagy becsben állt. Elrendelték, hogy a gall kakas szerepeljen a Nemzetőrség ruhagombjain és zászlóin. Míg III. Napóleon I. Napóleonhoz hasonlóan nem kedvelte, a harmadik köztársaság szinte hivatalos szimbólumává tette: az Élysée-palota 19. század végén készített rácsát egy kakassal díszítették, az 1899-ben vert aranyérmet ugyancsak. Ma leginkább sportemblémaként használják Franciaország jelzésére.
MARIANNE: A nagy francia forradalom idején jelentek meg az első ábrázolások, amelyek egy frígiai sapkás nőt a szabadság és a köztársaság jelképeként mutattak be. A Marianne elnevezés eredetét nem tudjuk biztosan. A 18. században igen elterjedt Marie-Anne keresztnév magát a népet jelentette. Az ellenforradalmárok gúnyból szintén így nevezték a köztársaságot. A felszabadult rabszolgák által az ókori Görögországban és Rómában hordott frígiai sapka a szabadság jelképe volt. Ilyen típusú sapkát hordtak a földközi-tengeri hajósok és gályarabok is, amit a Dél-Franciaországból jött forradalmárok átvettek tőlük. A harmadik köztársaság alatt egyre több Marianne-szobrot, különösen mellszobrot állítottak ki főként a polgármesteri hivatalokban. Többféle megjelenítés alakult ki aszerint, hogy Marianne forradalmár vagy „bölcs” vonásait domborítják-e ki: a frígiai sapkát néha túlságosan lázítónak tartják, és diadémmal vagy koronával helyettesítik. Marianne napjainkban híres színésznők arcát is öltheti.
Begegnungen24_Horvath
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:199–214.
HORVÁTH ZSOLT
Magyarország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Magyar Köztársaság
Terület: 93 030 km2
Lakosság: 10 197 119 fő (2001)
Főváros: Budapest
Államforma: parlamentáris köztársaság
Közigazgatás: 19 megye, 22 megyei jogú város és a főváros
Nyelv: magyar
A középkori magyar állam a nomád fejedelemségből nyugati keresztény térítést követően az első ezredforduló idején jött létre, I. (Szent) István király uralkodása alatt, aki koronát kért II. Szilveszter pápától, és 1000–1001 fordulóján királlyá koronáztatta magát, betagolva országát a korabeli Európába. Magyarország államformája egészen a legújabb korig folyamatosan királyság volt, ezen nem változtatott, hogy a 16–17. században, a török hódítás idején az ország három részre szakadt: az eredeti országterület egy része ekkor is a magyar korona fennhatósága alá tartozott. A magyar trónt 1526-tól egészen 1918-ig – 1687-től örökös királyságként – a Habsburg-ház birtokolta, Magyarország a birodalom részének számított. A rendi függetlenségi harcok során két alkalommal, a harmincéves háború idején, 1620. augusztus 25-én a besztercebányai országgyűlés, majd a Rákóczi-szabadságharc alatt, 1707. június 13-án az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburgok trónfosztását, de a rendi mozgalmak mindkét alkalommal az udvar és a nemesség megegyezésével zárultak.
Az államformában nem történt változás az 1848–49. évi forradalom idején sem; bár 1849. április 14-én az országgyűlés kimondta a Habsburg–Lotharingiaiház trónfosztását, a királyság intézménye érvényben maradt. Államforma-változást először az első világháborús vereséget követő polgári demokratikus forradalom hozott (1918. november 16., a független népköztársaság deklarálása). Az első köztársaságot pár hónap múlva felváltotta a szintén rövid életű proletárdiktatúra, a Tanácsköztársaság (1919. március 21–augusztus 1.) A két világháború közötti időszakban az államforma újra királyság, bár a trón betöltetlen; az államfői feladatokat a kormányzó látta el.
A vesztesek oldalán megvívott második világháborút követően komolyan nem merült fel a királyság fenntartása. A köztársaságról szóló törvényt 1946. január 31-én fogadta el a Nemzetgyűlés. Ez az államforma ismét rövid életűnek bizonyult, már alig több, mint három év múlva a népköztársaság, a szovjet rendszer államformája váltotta fel (1949. augusztus 20.). Az ország a kommunista rendszer bukása idején, 1989. október 23-án visszatért a köztársasági államformához.
Magyarország 2004. május 1-je óta az Európai Unió tagja.
CÍMER
A magyar címerről 1990. július 3-án döntött az Országgyűlés az alkotmány módosításáról elfogadott 1990. évi XLIV. törvényben. Eszerint: „A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak aranykoronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.” A kommunista korszak szovjet mintát utánzó, a heraldikai szabályokat és a történelmi hagyományokat figyelmen kívül hagyó két címere után az ország visszatért az úgynevezett magyar állami kiscímerhez, amely egyben a történeti folytonosság jelképe.
A címer alkotóelemei a középkorra mennek vissza. Legkorábbi alkotórésze a bizánci ábrázolásokon gyakori kettős kereszt, amely a 13. századtól – önállóan vagy más címerképekkel együtt – folyamatosan szerepelt a magyar királyi címerben mint a keresztény királyi hatalom ősi jelképe. Ugyanezt szimbolizálja a kereszt talapzatánál megjelenő korona is. A talapzat másik elemét, a hármas halmot a magyar heraldika valósághoz közelibb ábrázolási igénye magyarázza; a hazai gyakorlat szívesebben használt a „lebegő” ábrázolásokkal szemben természetes elemeket: pázsitot, dombot talapzatként. A kereszt alatti domb a 13–14. századra alakult hármas halommá. Ez az elem a 18. századra kapta meg szimbolikus jelentéstartalmát (azóta többnyire Magyarország három nagy hegységét, a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát értették alatta). A címer másik felén látható hétszer vágott mező – valószínűleg aragóniai minta nyomán – a 13. század elején jelent meg az uralkodói pecséteken. Ez a címer a 13. század második felétől családi címerként az uralkodóházhoz kapcsolódott. Az Árpád-házat követő Anjou-uralkodók – leányági leszármazásukat hangsúlyozandó – saját, liliomos családi címerükkel együtt szerepeltették. A 14. századra, amikorra Európa-szerte az uralkodó családok címerét egyre inkább az állam címerének tekintették, Magyarországon az Árpád-ház pajzsmezője mellé a királyi hatalom kettős keresztje került. (A hétszer vágott mező ezüstsávjai a 16. századra szintén szimbolikus jelentést – az ország négy nagy folyója, a Duna, Tisza, Dráva, Száva – kaptak.)
A 15. századtól a különböző uralkodók az immár az országot jelképező címert saját családi, illetve országcímerükkel egyesítve használták. A Magyar Királyságot jelképező címer mellett ábrázolásokon megjelentek a korona alá tartozó területek címerei is; így alakult ki a modern korra az összes történelmi igényt megjelenítő nagycímer, illetve a társországok jelvényeivel bővített középcímer, míg az eredeti címer vált az úgynevezett kiscímerré.
Ez a címer két rövid időszaktól eltekintve lényegében változatlan formában maradt fenn 1945-ig. Változást az 1848–49-es, illetve az 1918–19-es forradalmak hoztak. A függetlenségi nyilatkozat 1849. április 14-i elfogadása után Kossuth Lajos kormányzóelnöki rendeletben tette hivatalossá a kiscímer korona nélküli változatát, ezzel is hangsúlyozva, hogy Magyarország Ferenc Józsefet, a trónfosztottnak nyilvánított Habsburg–Lotharingiai-ház tagját nem ismeri el uralkodójának.
A hatalmát visszaszerző Habsburg-abszolutizmus a világosi fegyverletétel után szigorúan tiltotta a köztársaságra is utaló jelkép használatát. Az 1918. októberi őszirózsás forradalom során kikiáltott köztársaság ehhez a korona nélküli címerhez nyúlt vissza. (A Tanácsköztársaság nemzeti szimbólum helyett inkább az internacionalista vörös csillagot használta.)
Az 1946. február 1-jén kikiáltott második köztársaság is ezekhez a hagyományokhoz visszanyúlva ismét a korona nélküli kiscímert, az úgynevezett Kossuth-címert tette hivatalossá. Ezt cserélte le a kommunista diktatúra az államformát is megváltoztató, népköztársasági alkotmány 1949. augusztus 20-i életbe léptetésével, amely a szovjet tagköztársaságok címereit utánzó, a nemzeti jelleget alig megjelenítő szimbólum használatát iktatta törvénybe. (A Magyar Népköztársaság címere: kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalász; a mező felső részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros-fehér-zöld színű szalag.) 1956 októberében a népharag kihasította a zászlókból a gyűlölt címert, a Nagy Imre-kormány visszatért a Kossuth-címerhez. Kezdetben a kádári vezetés is elfogadta ezt a jelképet, de 1957 májusára jobbnak látta a forradalomra is utaló szimbólum helyett új címer megalkotását. Az 1957. évi II. törvény 3. §-a – az alkotmány 67. §-át megváltoztatva – a következőképp határozta meg a Magyar Népköztársaság címerét: „kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, világoskék mezőben álló, ívelt oldalú piros-fehér-zöld színű pajzs. A búzakoszorút balról [heraldikailag helyesen jobbról] piros-fehér-zöld, jobbról [heraldikailag helyesen balról] vörös színű szalag fonja át. A pajzs fölött középen elhelyezett ötágú vörös csillag aranyszínű sugarakat bocsát a mezőre.” A nemzeti színek hangsúlyosabb, pajzson történő ábrázolása ellenére ez a címer is a szovjet tagköztársaságok és a népi demokráciák egy kaptafára készült címerei közé tartozott, így nem csoda, hogy az 1989–90-es fordulattal sorsa megpecsételődött.
ZÁSZLÓ
A magyar zászlóról – a címerhez hasonlóan – az alkotmánymódosításról szóló, 1990. június 19-én elfogadott XL. törvény rendelkezik. Eszerint a „Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű piros, [heraldikai szakszóval: vörös] fehér és zöld színű vízszintes sávból áll”.
A magyar államot jelképező zászló kialakulása szorosan kapcsolódik a címer fejlődéséhez, ugyanazok a színek, illetve alakzatok jelentek meg a kezdetben elsősorban a hadviselésben használt textíliákon is. A háromszínű magyar zászló színeit a címerből nyerte. Az Árpád-ház heraldikailag vörös és ezüstszínű sávjai a zászlókon piros és fehér színként jelentek meg, és ehhez a két színhez a 16. századtól egyre gyakrabban társult a hármas halom zöldje. (Az első piros-fehér-zöld színösszeállítás már a 14. században felbukkant.) A trikolór használata a 19. században, a francia forradalom nyomán vált általánossá. A nemzeti színek törvénybe iktatására az 1848-as forradalom vívmányaként került sor. A polgári átalakulást szentesítő áprilisi törvények 21. cikkelye rendelkezett arról, hogy a Habsburg-színeket és -címert a hivatalos, állami használatban is a nemzeti színek és a történelmi címer váltja fel.
A forradalom és szabadságharc leverését követően a nemzeti színű zászló is a tiltott jelképek közé került. Az 1867. évi kiegyezést követően ismét a trikolór vált hivatalos magyar zászlóvá, de az állami használatban a háromszínű textíliára rákerült a kiscímer. Az őszirózsás forradalom a zászlókon is a korona nélküli címer használatát rendelte el. A Horthy-korszakban a hivatalos zászló visszakapta a koronás kiscímert.
1945 után újra a Kossuth-címer került a zászlókra, amit 1949-ben a Rákosi-féle kommunista címer váltott fel. Ez a címer olyannyira a gyűlölt hatalom jelképévé vált, hogy már az 1956-os forradalom kitörésekor, az október 23-i tüntetésen megjelentek a kommunista szimbólumtól megszabadított, lyukas zászlók. Bizonyára erre is emlékezve rendelkezett úgy a szovjet segítséggel hatalomra került kádári vezetés, hogy a zászlókról lekerül – azaz nem kötelező – az állami címer (1957. évi II. törvény). A rendszerváltozás során ugyanezt a zászlót erősítették meg hivatalos állami jelképként. 1995-től az 1995. évi LXXXIII. törvény értelmében a közigazgatási intézmények és a fegyveres erők épületein állandóan kitűzik a nemzeti zászlót. 2000-től a 132/2000. (VII. 14.) kormányrendelet írja elő az összes középület állandó fellobogózását.
HIMNUSZ
A magyar himnuszt Kölcsey Ferenc, a nemzeti romantika korának egyik legnagyobb költője, a Habsburg-abszolutizmussal szemben ellenzéki politikát folytató szabadelvű, reformpárti nemesség képviselője írta. A vers 1828 decemberében, az Auróra 1829. évi kötetében jelent meg először nyomtatásban. (A költemény keletkezésének napjára, 1823. január 22-ére emlékezve január 22-ét 1989-től kormányhatározat A magyar kultúra napjává nyilvánította.) Korábban a Boldogasszony anyánk kezdetű, a Patrona Hungariae-gondolatkörhöz kapcsolódó 18. századi Mária-himnusz szolgált nemzeti imádságként.
A verset a Nemzeti Színház pályázatára Erkel Ferenc, az egyik legnagyobb magyar romantikus zeneszerző zenésítette meg 1844-ben. A művet július 2-án mutatták be a közönségnek, majd alig egy hónap múlva, augusztus 10-én, a Széchenyi-gőzös vízre bocsátásakor nyilvános szabadtéri rendezvényen is eljátszották. A dallam gyorsan népszerűvé vált, és bár az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a nemzeti színek használatával együtt tiltották nyilvános előadását, az 1867-es kiegyezés után a címer és a trikolór mellett – együtt a reformkor másik romantikus költője, Vörösmarty Mihály Szózatával, amelyet Egressy Béni zenésített meg 1843-ban – a nemzeti szimbólumok közé emelkedett. Bár elismertsége megkérdőjelezhetetlen volt, következetesen használták, formálisan csak az 1949. évi alkotmányt a rendszerváltozás során alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény emelte a nemzeti jelképek sorába. Ma játszott zenekari hangszerelését Dohnányi Ernő készítette el 1919-ben.
A himnusz szövege:
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!
Kölcsey Ferenc: Hymnus című költeményének első versszaka
KITÜNTETÉSEK
A szovjet rendszer bevezetése együtt járt a történelmi hagyományok nagy részének, közte a feudális és a polgári korban kialakult szimbólumrendszernek az eltörlésével. E folyamatnak áldozatul esett a tradicionális magyar kitüntetési rendszer is.
A rendszerváltozás a többi nemzeti jelképpel együtt a kitüntetések kérdését is napirendre tűzte. A Magyar Köztársaság jelenlegi elismerési rendszere történetileg leginkább az ország 1946–49 közötti egykori kitüntetési rendszeréhez kötődik. A döntő többségében a kommunista diktatúrára utaló szimbólumokat tartalmazó korábbi kitüntetéseket az 1991. évi XXXI. törvénnyel megszüntették (az adományozásokat már 1990-ben abbahagyták, ez alól két kitüntetés, az eredetileg 1956-ban alapított, ötfokozatú Magyar [Nép]köztársaság Zászlórendje, illetve az 1984-es, háromfokozatú Magyar [Nép]köztársaság Csillagrendje jelentett kivételt, az új kitüntetési rendszer létrehozásáig).
MAGYAR KöZTáRSASáGI ÉRDEMREND: Eredetileg 1946. szeptember 14-én alapították a Magyar Köztársasági Érdemrendet (alkalmi osztály, I–V. osztály) és a Magyar Köztársasági Érdemérmet (I–III. fokozat). Ezek az elismerések 1949. október 12-ig álltak fenn.
1991-ben az Országgyűlés az 1991. évi XXXI. törvénnyel újraalapította a korábbi rendet és érdemérmet „a haza érdekének előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenységek elismerésére”. Általános érdemrend, katonai és polgári tagozata van, I–V. osztályból áll, I–III. fokozatú érdemkereszt tartozik hozzá. A 2000. évi XI. törvény a Magyar Köztársasági Érdemrendet „nagykereszt lánccal” fokozattal (alkalmi fokozattal) egészítette ki. Ez az a fokozat, amelynek a Magyar Köztársaság elnöke élethosszig tulajdonosa. Kizárólag államfők részére adományozzák. Az V. osztály „kiskereszt” elnevezését a 2000. évi XI. törvény „lovagkeresztre” változtatta. Ezen elismeréseket hazaiak és külföldiek egyaránt megkaphatják. Magyar állampolgárok esetében a polgári és a katonai tagozatnál évente legfeljebb 15 nagykereszt, 35 középkereszt a csillaggal, 70 középkereszt, 140 tisztikereszt, 280 lovagkereszt adományozható. Magyar állampolgárok esetében a polgári és a katonai tagozatnál évente legfeljebb 200 Arany, 400 Ezüst és 600 Bronz Érdemkeresztet lehet adományozni.
Rendi lánc: 199 db aranyozott ezüst kettős drót láncszemből álló lánc. A középső tag (amelyről lefügg a rendjel) egymásra fektetett két-két arany babérág. Az egyes elemek egymásba kapcsolódva alkotják a rendi láncot.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rendjel polgári és katonai tagozatainak jelvényei eltérőek.
A polgári tagozat jelvénye előoldalán aranyszegélyű, zöld szegélyezésű, fehér zománcozású, szélesedő szárú görög kereszt. Vörös középmedalionban a Magyar Köztársaság színes zománcozású államcímere. Körgyűrűben aranyszegélyű, zöld zománcozású babérkoszorú. A hátoldalon vörös középmedalionban „1946” és „1991” arany évszámokkal (az alapítás és az újjáalapítás évszáma). Körgyűrűben aranyszegélyű, zöld zománcozású babérkoszorú.
A katonai tagozat jelvénye előoldalán aranyszegélyű, vörös szegélyezésű, fehér zománcozású szélesedő szárú görög kereszt. Vörös középmedalionban a Magyar Köztársaság színes zománcozású államcímere. Körgyűrűben aranyszegélyű, zöld zománcozású babérkoszorú.
A Magyar Köztársasági Érdemrend esetében a nagykereszt és a tisztikereszt fokozatok közötti jelvények „kis díszítmény” formájában is viselhetők.
Rendi csillag (az alkalmi fokozat esetében): Nyolcágú, brillantírozott felületű, aranyozott ezüst rendi csillag. Ráhelyezve a polgári tagozat jelvénye.
Rendi csillag (a nagykereszt esetében): Nyolcágú, brillantírozott felületű ezüst rendi csillag. Ráhelyezve a tagozatnak megfelelő rendjel.
Rendi csillag (a középkereszt a csillaggal fokozat esetében): Nyolcágú, négyzetes, brillantírozott felületű ezüst rendi csillag. Ráhelyezve a tagozatnak megfelelő rendjel.
A szalagok a polgári és a katonai tagozat esetében eltérnek egymástól. A polgári tagozat szalagja zöld, szélein keskeny fehér és vörös sávval. A katonai tagozat szalagja vörös, szélein keskeny fehér és zöld sávval.
Érdemkereszt: A fokozatnak megfelelő színű érdemkereszt. (A polgári és a katonai tagozatok jelvényei a szalagban mutatnak eltéréseket.) Az előoldalon szegélyes, szélesedő szárú görög kereszt. A keresztszárak között stilizált babérkoszorú. A középmedalionban a Magyar Köztársaság államcímere. A körgyűrűben babérkoszorú. A hátoldalon a középmedalionban „1946” és „1991” évszámokkal. A körgyűrűben babérkoszorú.
A szalagok az érdemkereszt polgári és katonai tagozata esetében is eltérnek egymástól, illetve eltérőek fokozatonként is. A polgári tagozat esetében az Arany Érdemkereszt szalagja zöld, három – keskeny – vörös sávval, szélein – keskeny – fehér és vörös sávval. Az Ezüst Érdemkereszt szalagja zöld, két – keskeny – vörös sávval, szélein – keskeny – fehér és vörös sávval. A Bronz Érdemkereszt szalagja zöld, egy – keskeny – vörös sávval, szélein – keskeny – fehér és vörös sávval.
A katonai tagozat esetében az Arany Érdemkereszt szalagja vörös, három – keskeny – zöld sávval, szélein – keskeny – fehér és zöld sávval. Az Ezüst Érdemkereszt szalagja vörös, két – keskeny – zöld sávval, szélein – keskeny – fehér és zöld sávval. A Bronz Érdemkereszt szalagja vörös, egy – keskeny – zöld sávval, szélein – keskeny – fehér és zöld sávval.
NAGY IMRE-éRDEMREND: 2002. szeptember 17-én az országgyűlés elfogadta a 2002. évi XXX. törvényt a Nagy Imre-érdemrend alapításáról. „A Magyar Köztársaság a hazafias helytállásukkal példát mutató, magyar függetlenséget szolgáló, a társadalmi párbeszéd, a társadalmi béke, a nemzet egységének megvalósítása, a békés rendszerváltozás megteremtése érdekében kifejtett tevékenység elismerésére” Nagy Imre-érdemrendet alapított.
Hazaiak és külföldiek is elnyerhetik. Évente legfeljebb öt magyar állampolgár tüntethető ki e renddel. Egy osztálya van.
Rendjel: Az előoldalon aranyozott ezüstérem, peremmel. Közepén, színes zománcozott kivitelben, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot szimbolizáló „lyukas” nemzeti lobogó. A hátoldalon Nagy Imre jobbra tekintő mellképe (ez nem viselhető). A viselhető gomblyukkitűző megfelel a kitüntetés előoldalának.
MAGYAR CORVIN-LáNC: Eredetileg 1930. október 11-én alapította Horthy Miklós kormányzó a Magyar Corvin-láncot, a Magyar Corvin-koszorút és a Magyar Corvin-díszjelvényt. Ez a kitüntetéscsoport (ebben a formában) 1945-ig állt fenn.
2001. augusztus 14-én Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke – az 1991. évi XXXI. törvényben kapott felhatalmazás alapján a 2/2001. (VIII. 14.) ME rendelettel – „a magyar tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén szerzett kimagasló érdemek elismerésére” Magyar Corvin-lánc elnevezésű kitüntetést alapított.
E kitüntetés magyar és külföldi állampolgárok számára egyaránt adományozható. A kitüntetettek száma egy időben a tizenkettőt nem haladhatja meg. A kitüntetés hátoldalába bevésik a kitüntetés időpontját, illetve a kitüntetett nevét. A kitüntetést a tulajdonos halála után vissza kell szolgáltatni, s azt újraadományozhatják.
Lánc: 151 szemből álló aranyozott ezüst, két díszes gömbbel ékesített lánc. Az egyes elemek egymáshoz kapcsolódva alkotják a láncot.
Jelvény: A jelvény egy coulant jellegű tagról függ le. Az előoldalon áttört jelvény, arany babérkoszorúban, a Hunyadi- (Corvin-) ház színes zománcozású címere. A jelvény coulant jellegű tagjának hátoldalán C (= CORVIN) betűvel. Az előoldalon egy 15. századi olasz művész által készített érem másolata, Mátyás király jobbra néző mellképével „MATHIAS REX – HUNGARIAE” körirattal.
A kerek éremnek – sajátos – díszítése, kerete van. Felső részén gyümölcskosár, rátét (fehér zománcozású), aranyszegélyű szalagokkal, ezeken – aranybetűkkel – „PRO SCIENTIA LITTERIS ET ARTIBVS” felirattal. Oldalain egy-egy zöld fűszoknyás, meztelen nőalak, akik delfineken állnak.
1956-OS EMLéKéREM: Az 1956-os Emlékérem és Emléklap kitüntetéseket az Országgyűlés 1991-ben a XLIII. törvénnyel alapította. Adományozható mindazoknak, akik az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc idején fegyverrel harcoltak a független, demokratikus Magyarországért, illetve akiknek személyes szabadságát az 1956 eszméihez való ragaszkodásért korlátozták. Posztumusz is adományozható azoknak, akik a forradalom és szabadságharc alatt vagy azzal összefüggésben később életüket áldozták.
Az 1956-os Emléklapot a forradalmi szervezetekben jelentős tevékenységet kifejtő, illetve az 1956 eszméinek megőrzésében kiemelkedő szerepet betöltő személyek kaphatják.
Érem: Kerek eloxált ezüstérem. Az előoldalon középen Kossuth-címer, alatta két, keresztbe fektetett kard (a kardok markolata lent, pengéjük hegye pedig fent van). A háttérben tört rablánc képe. A címer felett 1956-os évszám. Az érem szélén borostyánkoszorú van.
A hátoldalon „HAZÁÉRT ÉS SZABADSÁGÉRT” felirat alatt borostyánlevél.
A szalag fehér, kétoldalt nemzeti színű sávokkal. A posztumusz adományozott emlékérem szalagja fekete, kétoldalt nemzeti színű sávokkal.
KOSSUTH-DíJ: A művészeti és tudományos élet kimagasló alkotóinak elismerésére (az 1990. évi XII. törvényben újraszabályozva) megmaradt az 1948-ban létrehozott Kossuth-díj. A díj formája jelenleg: talpán és enyhén szélesedő záró részén aranyozott, 255 mm magas, 40 mm átmérőjű ezüstözött rézhenger, mely egyben az adományozó oklevél tartója. A hengert záró tető, melynek oldalát a Magyar Köztársaság plasztikus címere díszíti, a rajta elhelyezett egész alakos, 89 mm-es, aranyozott bronz Kossuth Lajos-kisplasztika talapzata.
SZéCHENYI-DíJ: A művészeti és tudományos élet eltérő teljesítményeinek elkülönítése céljából (a Kossuth-díjat a művészek számára fenntartva) 1963-ban megalapított Állami Díjat 1990-ben felváltották a Széchenyi-díjjal. A díj formája jelenleg: talpán és enyhén szélesedő záró részén aranyozott, 255 mm magas, 40 mm átmérőjű ezüstözött rézhenger, mely egyben az adományozó oklevél tartója. A hengert záró tető, melynek oldalát a Magyar Köztársaság plasztikus címere díszíti, a rajta elhelyezett egész alakos, 89 mm-es, aranyozott bronz Széchenyi István-kisplasztika talapzata.
A KöZTáRSASáG ELNöKéNEK ÉRDEMéRME: A kitüntetésekről szóló 1991. évi XXXI. törvény lehetőséget biztosít a közjogi méltóságok számára kitüntetések alapítására. E rendelkezés értelmében hozta létre Mádl Ferenc köztársasági elnök 2001-ben a szakmai tevékenységével vagy életútjával kimagasló érdemeket szerzett magyar vagy külföldi állampolgárok számára az általa adományozott Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést (153/2001. [XI. 29.] KE határozat). Az érdemérem 60 mm átmérőjű, aranyozott ezüstérem. Előoldalán ,,A Köztársaság Elnökének Érdemérme” felirat, hátoldalán a Magyar Köztársaság címere látható. Mindkét oldalt a perem mentén futó, csúcsán nem összeérő babérkoszorú díszíti. Mádl Ferenc hivatali elődje, Göncz Árpád személyes elismeréseként 1993-tól köztársasági elnöki arany-, illetve ezüstérmet adományozott, de ez nem számított hivatalos kitüntetésnek.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnep, emléknap
AZ 1848-AS FORRADALOM éS SZABADSáGHARC EMLéKüNNEPE: Március 15-e, az 1848-as forradalom kitörésének évfordulója, nemzeti ünnep. A rendszerváltozással került vissza a hivatalos ünnepek sorába (1989-től újra munkaszüneti nap).
SZENT ISTVáN NAPJA: Augusztus 20., az államalapító király Szent István ünnepe, állami ünnep. Az 1991. évi VIII. törvény értelmében a három nemzeti ünnep, március 15., augusztus 20. és október 23. közül a hivatalos állami ünnep.
AZ 1956-OS MAGYAR FORRADALOM éS SZABADSáGHARC KITöRéSéNEK NAPJA: Október 23-a, az 1956-os forradalom emlékének szentelt nemzeti ünnep.
Egyéb, munkaszünettel járó ünnepek
Január 1. – Újév.
Húsvétvasárnap és -hétfő.
Május 1. – A munka ünnepe. Hagyományos munkásmozgalmi ünnep. (A katolikus naptárban Szent József, Jézus gondviselője, az ácsmunkás, azaz a munka, a munkásemberek ünnepe.) A II. Internacionálé 1891. évi kongresszusán határozatban mondta ki, hogy május 1. valamennyi ország munkásainak közös ünnepe. Magyarországon – a kommün 1919. évi epizódjától eltekintve – 1946-tól munkaszüneti nap.
Pünkösdvasárnap és -hétfő.
November 1. – Mindenszentek.
December 25–26. – Karácsony.
Emléknapok
Február 25. – A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja a középfokú oktatási intézményekben. 1947-ben e napon hurcolták el a szovjet hatóságok Kovács Bélát, az FKGP főtitkárát, nemzetgyűlési képviselőt. Az emléknap bevezetéséről az 58/2000. (VI. 16.) sz. OGY-határozat rendelkezik.
Április 16. – A holokauszt áldozatainak emléknapja a középfokú oktatási intézményekben. Az oktatási miniszter rendelte el bevezetését 2001-től kezdődően. 1944-ben ezen a napon állították fel az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján az első gettót.
A magyar hősök emlékünnepe – május utolsó vasárnapja. Újbóli bevezetéséről – 1945 előtti hagyományokat felélesztve – a 2001. évi LXIII. törvény rendelkezik.
Június 19. – A magyar szabadság napja. Az ország szuverenitása visszaszerzésének, az utolsó szovjet katona 1991. június 19-i távozásának az emléknapja, a 2001. évi XVII. törvény értelmében nemzeti emléknap; ehhez kapcsolódva, a magyar szabadságküzdelmek hősei és a kivívott szabadság tiszteletére június utolsó szombatja a magyar szabadság napja.
Október 6. – Az aradi vértanúk és Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök 1849. évi kivégzésének emléknapja.
A felsoroltak mellett Magyarországon is ünnepi alkalom március 8. (nemzetközi nőnap; nők nemzetközi szolidaritásának napja; bevezetéséről 1910-ben a szocialista nők II., koppenhágai nemzetközi konferenciája határozott Clara Zetkin javaslatára, mai tartalma: a női egyenjogúság, a nők munkája iránti megbecsülés ünnepe), az anyák napja (május első vasárnapja), a gyermeknap (Magyarországon május utolsó vasárnapja, 1950-től a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség javaslatára vezették be; megrendezésének közvetlen oka, hogy felhívja a figyelmet az elmaradott és a háború sújtotta országokban élő gyermekek helyzetére, és számukra segélyakciókat szervezzen; előzménye a két világháború közötti időszak gyermekhete [első alkalommal 1931. május], amelyet elsősorban jótékonysági céllal rendeztek meg).
NEMZETI EMLÉKHELYEK
KOSSUTH TéR, BUDAPEST: Az ország leghivatalosabb, az államhatalmat reprezentáló helyszíne, ahol jelentős történelmi események – forradalmak (1918, 1956) – zajlottak. Meghatározó épületei (amelyeket a 19–20. század fordulóján emeltek): Országház, a törvényhozó hatalom, tágabb értelemben az államhatalom megjelenítője; Kúria, a bírói hatalom megjelenítője (jelenleg a Néprajzi Múzeum gyűjteményének ad otthont); az agrártárca épülete.
A reprezentatív tér szoborgalériája (a cserékkel) példa a államhatalom változó történelmi értékeinek megjelenítésére. Mai állapotában (Andrássy Gyula és Tisza István szobrának eltávolítása után) a nemzeti szabadságküzdelmeket felidéző Rákóczi- és (a „pesszimista” Horvay János-féle megfogalmazást felváltó, Kisfaludi-Strobl Zsigmond alkotta) Kossuth-szoborhoz újabban az 1956-os forradalom emléklángja járult. E hármas teszi a teret az elsősorban hozzá kapcsolódó köztársasági reprezentáció közegévé. Heterogénabb a – részben a szomszédos térfüggelékekhez kapcsolódó – történelmi államférfi-galéria (Károlyi Mihály, Nagyatádi Szabó István, Nagy Imre, Kovács Béla szobrai), valamint a József Attila-emlék. A tér mai reprezentatív funkciójának középpontjában az állami zászló áll: jelentőségét kifejezi a fel- és levonásakor szokásos katonai tiszteletadás, a közjogi méltóságok jelenlétében.
HőSöK TERE, BUDAPEST: Jellegét, meghatározó építészeti formáját alapvetően az Andrássy utat lezáró kulturális fórumként nyerte el, a Szépművészeti Múzeum s a Műcsarnok itteni felépítésével. Egyben a pesti rendezési koncepcióba beillesztett Városliget kulturális és pihenő övezetének kapujaként jött létre, mögötte állatkerttel és az országos kiállítások hagyományos területével.
A tér közepén elhelyezett Millenniumi emlék gondolata az 1896-os Ezredéves kiállítás légkörében fogant. Eredeti tartalma: a honfoglalástól számított ezeréves nemzeti történelem legfontosabb (és a felállítás óta eltelt időben többször felülvizsgált) súlypontjainak felvonultatása. Az első világháború után az ismeretlen katona emlékének megépítésével a tér katonai, állami reprezentációs jelleget kapott, diplomáciai ceremóniák színterévé vált. Ezekre a tartalmakra (és nem utolsósorban a tér méretére) alapozódott a legkülönbözőbb politikai erők és formációk szolgálatában betöltött tömeggyűléshely funkciója.
BUDAI VáR: A késő középkortól kezdve királyi székhely, az ország fővárosa. A török hódoltság után a magyar rendek a kényszerű főváros, Pozsony helyett Pest-Buda fővárosi funkciójának és jogának visszaállítására törekedtek. A Habsburgok a 18–19. század folyamán a királyi várat modern rezidenciaként újjáépítették, Buda fokozatosan a tartományi szintű igazgatás központja lett, de Pest-Buda csak az 1848–49-es forradalom során vált az ország tényleges fővárosává. Az 1867. évi kiegyezéssel létrejött dualista államban Ausztria–Magyarország második, magyar királyi székhelye, maga a királyi vár ekkor készült el ma ismert formájában. Államfői rezidencia funkciójának csúcspontja Horthy Miklós kormányzóságának két világháború közötti időszaka. A második világháború után központi igazgatási szerepköre megszűnt, az épületek helyreállítása után a legfontosabb nemzeti közgyűjtemények egy része kapott otthont a palota falai között. 2003-tól az Országgyűlés döntése nyomán (2002. évi XLI. törvény) a korábbi miniszterelnöki rezidencia helyreállított épületében, a Sándor-palotában működik a Köztársasági Elnöki Hivatal.
NEMZETI MúZEUM, BUDAPEST: 1802-ben Széchényi Ferenc gróf a nemzetnek adományozta könyvtárát és régiséggyűjteményét; ezek a tárgyak képezik a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve a nemzeti könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár alapját. Az 1832–36-os országgyűlés határozta el a gyűjteményhez méltó épület létesítését. A klasszicista építmény Pollack Mihály tervei nyomán 1847-ben készült el. 1848. március 15-én a homlokzat előtti téren játszódott le az a tömeggyűlés, amely a forradalom egyik legfontosabb kezdő eseménye volt, a hagyomány szerint itt, a lépcsőn szavalta el Petőfi Sándor forradalmi Nemzeti dalát. 1969. február 20-án a szovjet megszállás elleni tiltakozásul – a prágai Vencel téren öngyilkosságot elkövetett Jan Palach példáját követve – Bauer Sándor szakmunkástanuló a Múzeumkertben elevenen elégette magát.
VáR, ESZTERGOM: Az Árpád-házi magyar királyok legfontosabb emlékhelye. Ma a Magyarországon legnagyobb egyház, a katolikus felekezet központja. A magyar egyháznak az államszervezéssel együtt történt alapítása óta (leszámítva a török hódoltság időszakát) az egyház fejének, az esztergomi érseknek a székhelye.
SZéKESFEHéRVáR: A középkori Magyarország másik fővárosa, az Árpádok szakrális központja, ahol a város 1541. évi török kézre kerüléséig a Szűz Mária-prépostság volt az uralkodók koronázásának és temetkezésének a helyszíne, a koronázási ékszerek és a magyar királyság okleveleinek őrzési helye. A város egyúttal országos jelentőségű uralkodói törvénynapjai okán a magyar országgyűlések emlékhelye.
DEBRECEN: A magyar „nemzeti” egyház, a második legnagyobb lélekszámú, református felekezet központja, az Alföld kulturális, regionális centruma. Két háborús időszakban, 1849-ben és 1944–45 fordulóján az ország ideiglenes fővárosa.
PUSZTASZER: Anonymus krónikája szerint 896-ban a honfoglaló Árpád és serege a győztes alpári csata után ezen a vidéken pihent meg, és a vezér, valamint nemesei megtartották az első országgyűlést, ahol számba vették az ország valamennyi jogát és szokástörvényét, felosztották a törzsi szállásterületeket, azaz szerét ejtették az ország dolgainak. A millennium alkalmából az 1896. évi VIII. törvény értelmében emlékművet emeltek Ópusztaszeren. 1945-ben ezen a jelképes helyszínen vette kezdetét a nagybirtokrendszert megszüntető földosztás. 1982-ben, részben a középkori mezőváros romjai köré létrehozták az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkot.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUM
HUNGáRIA ISTENASSZONY: A 19. századi nemzeti megújulás a többi nemzeti mozgalomhoz hasonlóan Magyarországon is a dicső múltban kereste jelképes alakjait. A reformkori romantikus történelemszemlélet az Árpád-korra visszamenő hun–magyar azonosság elméletéből és a nomád ősmagyarság mitológiájából igyekezett valamifajta regényes magyar őstörténetet kreálni. Ugyanakkor tovább élt a török elleni háborúk során, más közép- és kelet-európai népekhez hasonlóan a magyarság körében is kialakult „Nyugat védőbástyája”-képzet.
Ezen ideológia elemeként jelent meg mint a nemzet szimbóluma – emlékeztetve a 18. században, a barokk vallásosság korában elterjedt Patrona Hungariae- (Szűz Mária, az ország védőszentje) ábrázolásokra – Hungária Istenasszony, hol nőiesebb alakban, hol harci díszben, az adott szobor vagy grafika funkciójának megfelelően. Egyik legismertebb ábrázolása az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után Aradon, 1849. október 6-án kivégzett 13 honvédtábornoknak, tágabb értelemben a szabadságharcnak emléket állító reprezentatív Szabadság-emlékmű (Zala György alkotása). Hungária itt a honfoglalásra, az államalapításra és a középkori magyar nagyhatalomra utalva Árpád párducbőr kacagányát, Szent István kardját, valamint Mátyás király fekete seregének sisakját és pajzsát viseli.
A két világháború közötti irredenta, historizáló közgondolkodás természetes módon alkalmazta tovább ezt a szimbólumot. Különösen a köztéri szobrászatban, de az egyéb ábrázolásokon is a vesztes világháborút követő trianoni békeszerződés következtében megcsonkított ország jelképe továbbra is Hungária, a dicsőséges ábrázolásmódot azonban felváltotta a szenvedő, megsebzett nőalak megjelenítése. 1945 után – a múlttal, különösen az irredentizmussal való gyökeres szakítás, az új történelmi hagyományok keresése jegyében – fel sem merülhetett Hungária Istenasszony használata, amely így kikopott a köztudatból.
Begegnungen24_Harkai
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:7–13.
HARKAI ATTILA
Az Európai Unió szimbólumai
A második világháború után Európa romokban hevert, a kontinens gazdasági és politikai ereje jelentősen meggyengült. A felelős vezetők elsődleges célja a földrész békéjének, prosperitásának és új jövőjének biztosítása volt, ezen értékek eléréséhez pedig az európai országok politikai és gazdasági egyesítését javasolták.
Az Európai Unió a három szervezetből álló Európai Közösségekre alapulva jött létre.
1. 1950-ben Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet, a Francia Tervhivatal elnöke azt javasolták, hogy Franciaország és Németország acél- és széntermelését közösen ellenőrizzék, mivel ez a két nyersanyag nélkülözhetetlen a háborúhoz. A javaslat a francia–német viszálykodás tartós kiküszöbölését célozta.
A két francia politikus terveinek megfelelően 1952-ben megalakult az Európai Szén- és Acélközösség, melyhez Németországon és Franciaországon kívül csatlakozott Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg is. A tagországok a független, szupranacionális (nemzetek felett álló) úgynevezett „Főhatóság”-ot ruházták fel a szén- és acéliparaikat érintő döntések jogával, az első elnöke Jean Monnet volt. Ezzel létrejött az Európai Közösségek első tagja.
2. A kedvező eredmények hatására a tagországok 1957-ben Rómában megalapították a gazdasági együttműködés erősítését (áruk, személyek, tőke és szolgáltatások szabad áramlása) és a kereskedelmi korlátozások megszüntetését (vámok lebontása) szolgáló Európai Gazdasági Közösséget, mely a tagországok összefonódásának elősegítésével kívánt hozzájárulni az életszínvonal emelkedéséhez, a jólét fokozódásához, Európa egységesüléséhez. Az Európai Gazdasági Közösség, más néven Közös Piac létrejöttével, megalakult az Európai Közösségek második tagja.
3. Az Európai Közösségek harmadik tagja, az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) szintén 1957-ben alakult meg. Ennek célja az atomenergia békés felhasználására való törekvés és közös kutatási programok kidolgozása volt.
További csatlakozásokkal és több, nagy horderejű reformmal növelték az integráció fokát, közeledve a célként megfogalmazott politikai és gazdasági unióhoz és a világgazdaságban elfoglalandó stratégiai szerephez.
|
Év |
Csatlakozó országok |
|
Alapító tagok |
Belgium, Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia |
|
1973 |
Dánia, Írország, Nagy-Britannia |
|
1981 |
Görögország |
|
1986 |
Portugália, Spanyolország |
|
1995 |
Ausztria, Finnország, Svédország |
|
2004 |
Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, |
Hivatalosan a maastrichti szerződésben (1992) alakították ki a szorosabb együttműködést és az egyes tagállamok magasabb integrációját megtestesítő Európai Unió alappilléreit. (A szerződés csak 1993. november 1-jén lépett hatályba, így ettől a naptól kezdve nevezzük a szervezetet Európai Uniónak.) A megállapodás a már említett három európai közösségi szervezet kibővítése mellett a közös kül- és biztonságpolitikára és az igazságügyi, illetve belügyi együttműködésre is kiterjedt. A tagállamok megegyeztek abban, hogy létrehozzák a Gazdasági és Monetáris Uniót és közös pénzt vezetnek be. Az új, közös pénz neve az euró lett, melyet 2002-től a nemzeti fizetőeszközök helyett használnak.
1997-ben írták alá az amszterdami szerződést, amely 1999. május 1-jén lépett hatályba. Az amszterdami szerződés célja a külpolitikai, a belpolitikai, az igazságügyi és a foglalkoztatáspolitikai együttműködés további erősítése, valamint az Európai Parlament jogainak kiszélesítése volt.
Az európai integráció folyamata hosszú évek során egyre teljesebbé tette az Európai Unió országainak szövetségét. Az európai integráció az Európai Unió tagállamainak egyre szorosabb gazdasági és politikai együttműködése. Ez a folyamat még ma is tart, hiszen számos olyan terület van még, ahol a tagországok szorosabb együttműködést szeretnének kidolgozni.
A legújabb lépés a további integráció felé az Európai Alkotmány. Létrehozták az Európai Konventet (2002. február 28 – 2003. július 10.), hogy kidolgozzon egy olyan okmányt, amely megoldhatja az unió alapszerződéseinek problémáit.
Az új alkotmány átláthatóbbá és hatékonyabbá teszi az Európai Uniót, és kellő rugalmasságot biztosít a további fejlődéshez. A szerződés magában foglalja az EU alapvető értékeit, céljait és hatáskörét. Az alkotmány az EU alapszerződéseit egységes szövegbe foglalja. Tovább növeli az Európai Parlament jogkörét, és létrehozza az Európai Unió külügyminiszteri posztját az EU nemzetközi befolyásának erősítése érdekében.
Az uniós alkotmánytervezet elkészítésére létrehozott Európai Konvent egy teljes paragrafust szentelt az EU jelképeinek, szimbólumainak. Érdekesség, hogy az alaptörvény megalkotásának utolsó óráiban döntöttek az unió jelképeinek a megemlítéséről az európai törvényalkotók. A cél az volt, hogy a több évtized alatt összegyűlt jelképeket rögzítsék az alkotmányban, azért hogy az EU-polgároknak megkönnyítsék a lelki azonosulást az új unióval.
A 2004. október 29-én aláírt és 2006. november 1-jén hatályba lépő Európai Alkotmány nem helyettesíti a tagállamok alkotmányait, hanem azokkal együtt érvényes. Egyetlen dokumentumként lép a legfontosabb uniós szerződések helyébe. Az említett paragrafus (Az unió jelképei) a IV. részben, az általános és záró rendelkezésekben található, a IV–1. cikkben.
ZÁSZLÓ
Az európai zászlót valójában nem az Európai Unió „találta ki”, keletkezésének története pár évvel korábbra tehető, mint a római szerződés aláírása.
1949-ben az emberi jogok védelmére és az európai kultúra népszerűsítésére létrehoztak egy széles körű tagsággal rendelkező önálló intézményt, az Európa Tanácsot. 1955-ben a szervezet jelképe a kék alapon körben elhelyezett 12 aranyszínű csillag lett. A kék alapszín a nemzetközi együttműködést jelképezi. A tizenkettes szám az év tizenkét hónapját és az óra számlapján található tizenkét számot testesíti meg, utalva a tökéletességre, a kör pedig az egység szimbóluma. Ez lett az európai egységet, az európai népek közötti harmóniát jelképező zászló.
Az Európa Tanács felkérte a többi európai intézményt, hogy fogadják el ezt a jelképet. Erre a felhívásra válaszul 1983-ban az Európai Parlament, 1985-ben pedig valamennyi tagország állam- és kormányfője az Európai Közösségek hivatalos jelképének ismerte el. 1986-tól az EU intézményei is a saját jelképükkel közösen használják az emblémát. Mivel a csillagok száma nem a tagországok számát jelenti, a zászlót az elkövetkezendő bővítések alkalmával nem módosítják. Emellett minden tagország megőrzi saját zászlaját, az uniós zászló használatára nincs EU-előírás.
HIMNUSZ
Az európai himnusz, melynek dallama a Ludwig van Beethoven által 1823-ban komponált IX. szimfónia egyik tételéből származik, a zene nyelvén fejezi ki az európai lét alapját képező szabadság, béke és szolidaritás eszményeit, ezáltal nemcsak az Európai Unió, de a földrajzi értelemben vett Európának is a himnusza. Beethoven a szimfónia záró tétele szövegének Friedrich von Schiller 1785-ben írt Örömóda című versének sorait választotta. A költemény egy idealista látomáson alapul, mely szerint az emberek egymás testvéreivé válnak, jelképezve az összefogást, a szolidaritást és az együttműködést.
Az Európa Tanács 1972-ben, az Európai Közösség állam- és kormányfői pedig 1985-ben milánói ülésükön európai himnusszá választották. A világhírű karmestert, Herbert von Karajant kérték fel, hogy készítse el kórusra, szólistákra és szimfonikus zenekarra írt változatát. A közös európai himnusz nem váltja fel a nemzeti himnuszokat, hanem azokat az értékeket ünnepli, amelyeket a tagállamok és polgáraik közösen vallanak.
Schiller verse németül:
AN DIE FREUDE
Freude, schöner Götterfunken,
Tochter aus Elysium,
Wir betreten feuertrunken,
Himmlische, dein Heiligtum.
Deine Zauber binden wieder,
Was die Mode streng geteilt,
Alle Menschen werden Brüder,
Wo dein sanfter Flügel weilt.
Schiller verse magyarul:
ÖRÖMÓDA
Lángolj fel a lelkünkben szép
Égi szikra szent öröm,
Térj be hozzánk drága vendég,
Tündökölj ránk fényözön.
Egyesíted szellemeddel,
Mit zord erkölcs szétszakít,
Testvér lészen minden ember,
Merre lengnek szárnyaid.
ÜNNEP
EURÓPA NAPJA: Robert Schuman francia külügyminiszter – Jean Monnet előkészítéssel megbízott szakértő ötlete alapján – 1950. május 9-én ismertette javaslatát, az „új” és békés Európáról. A „Schuman-terv” által képviselt eszme jelentette az első lépést a közös Európa megvalósításához, ezért a május 9-i dátum európai jelképnek, „Európa napjának” számít egy 1985. évi döntés értelmében.
Minden év május 9-én – immár két évtizede – az EU és a tagállamok olyan ünnepségeket szerveznek, amelyek az unió polgárait egymáshoz közelítik, illetve közelebb hozzák Európát is a polgárokhoz.
TOVÁBBI SZIMBÓLUMOK
KÖZÖS JELMONDAT: Az Európai Unió legújabb jelképe az unió jelmondata, amelyet az Európai Konvent által kidolgozott Európai Alkotmányban fogalmaztak meg először. Az európai jelmondat egy pályázaton született, amelyen közel nyolcvanezer tíz és húsz év közötti európai fiatal vett részt.
A közös jelmondat magyarul: Egység a sokféleségben
angolul: United in diversity
franciául: Unité dans la diversité
németül: In Vielfalt geeint
KÖZÖS PÉNZ: Ugyancsak az Európai Alkotmányban említik először az új Európai Unió jelképének a közös pénzt, az eurót (EUR). 1992-ben a maastrichti szerződésben az EU döntést hozott a gazdasági és monetáris unió (EMU) megteremtéséről, amely magában foglalja az Európai Központi Bank által irányított egységes európai valuta bevezetését. Az euró nem minden európai uniós tagállam, hanem a szűkebb tagságú Gazdasági és Monetáris Unióban részt vevő tagállamok közös pénze. Dánia, Svédország és az Egyesült Királyság az Európai Unió tagjaiként akkor elutasították a közös európai pénz bevezetését. A 2004-ben csatlakozó tagállamok pedig még nem érettek az eurózóna-tagságra.
A jelképet a görög epszilon betűből formázták, utalva az európai civilizáció bölcsőjére és Európa kezdőbetűjére. A két párhuzamos vonal a közös valuta stabilitását jelképezi. Az euró váltópénze a cent, 1 euró = 100 cent. A bankjegy hét (5, 10, 20, 50, 100, 200, 500 euró), míg az érme nyolc címletben került forgalomba (1, 2, 5, 10, 20 és 50 cent, 1 és 2 euró). Az érmék egyik oldalán a kibocsátó ország nemzeti szimbólumait tüntetik fel, a másik oldalt egyformára tervezték. Az euró bankjegyek minden résztvevő országban megegyeznek.
A valutát 2002. január 1. óta használják, amikor az új bankjegyek és érmék felváltották az unió tizenkét tagállamában (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország) a nemzeti valutákat. A közösségi valuta bevezetése következtében egységes gazdasági térség alakult ki, ezáltal megszüntetve a valutaingadozásokat. Az átállás jelentős előrelépést jelentett a gazdasági unió terén. Az euró továbbá jóval tisztább értelmet adott az embereknek a közös európai identitás igazi jelentéséről.
Az európai polgárok bizalma az euróban látványosan megnőtt azáltal, hogy 2002 első felében sikeresen és gyorsan bevezették az euró pénzérméket és bankjegyeket. Az emberek nagyra értékelik, hogy könnyebben tudnak vásárolni, mivel ma már Európa különböző országaiban közvetlenül össze tudják hasonlítani az árakat.
Napjainkra az euró a világ második legfontosabb valutája lett. Az amerikai dollár mellett egyre többet használják az eurót a nemzetközi tranzakciók terén, illetve tartalékvalutaként. Az euróövezeten belüli országok pénzügyi piacai között felgyorsult az integráció azáltal, hogy már nemcsak tőzsdeügynökségek, hanem értéktőzsdék is egyesülnek.
Az euró a többi közös jelképpel – himnusz, zászló, Európa-nap, jelmondat – együtt az Európai Unió politikai és gazdasági egységét szimbolizálja. Egy olyan új egységet, melynek létrejötte más, hasonló vállalkozásokhoz viszonyítva rendkívül gyorsan és zökkenőmentesen zajlott le. Elég, ha csak a közös pénzre gondolunk, nem egészen egy évtized alatt valóság lett belőle és több, nagy múltú nemzeti valutát felváltva eddigi rövid „pályafutása” az unió egyik sikertörténete.
Begegnungen24_Halasz
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:49–62.
HALÁSZ IVÁN
A Cseh Köztársaság állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Cseh Köztársaság, Česká republika
Terület: 78 866 km2
Lakosság: 10 256 760 fő (2002)
Főváros: Prága
Államforma: parlamentáris köztársaság
Közigazgatás: 13 kerület (kraj), 1 főváros
Nyelv: cseh, szlovák, német, lengyel
Az 1993. január 1-jén megalakult s 2004-ben az Európai Unió tagjává vált önálló Cseh Köztársaság ebben a formában viszonylag „fiatal” államnak számít, ez a látszat azonban megtévesztő, mert a cseh államiság régi hagyományokkal rendelkezik.
Igaz, az 1526 és 1918 közötti időszakban a cseh területek a Habsburg Birodalom részét alkották, de az 1918. október 28-án kikiáltott Csehszlovák Köztársaságot már a cseh közvélemény saját államának tekintette. Ezen a tényen nem változtatott sem az 1939 és 1945 közötti német protektorátusi időszak, sem az 1948 utáni korlátozott szuverenitás a Szovjetunió vezette, úgynevezett keleti blokkon belül. A szlovákok, valamint korábban a jelentős számú nemzeti és etnikai kisebbségek jelenléte a közös államban nem befolyásolta a fenti – cseh–csehszlovák – azonosulást. A szlovákok a két világháború között hivatalos ideológiának számító „csehszlovákizmus” ellenére sem váltak csehekké. A modern és egységes cseh nemzeti tudat megszületése tehát egyáltalán nem volt egyszerű folyamat, és nem is valósult meg teljesen abban a formában, ahogyan azt a 19. század eleji vezető cseh értelmiségiek elképzelték.
A köznyelvben gyakran előforduló Csehország kifejezés történelmileg pontatlan, mert a jelenlegi Cseh Köztársaságot alkotó úgynevezett történelmi tartományoknak csupán egyikét jelöli meg. Igaz, a legnagyobb és egyben a névadó tartományt. 1928-tól kezdve Csehszlovákia ugyanis négy, a korábbi történelmi határokat figyelembe vevő (korlátozott hatáskörökkel rendelkező) tartományi önkormányzati egységből állt – Csehországból, Morvaország-Sziléziából, Szlovákiából és Ruszinszkónak vagy Podkarpatská Rusznak nevezett Kárpátaljából. A történelmi tartományoknak a neve jelenleg is szerepel az alkotmány preambulumában, amely a következő mondattal kezdődik: „Mi, a Cseh Köztársaság állampolgárai Csehországban, Morvaországban és Sziléziában...”
CÍMER
Az önálló Csehszlovákia megalakulásakor (1918) csak az úgynevezett cseh történelmi tartományok rendelkeztek hivatalos szimbolikával, amelyet utoljára az Udvari Kancellária dekrétuma szabályozott 1836-ban. Szlovákiának és Kárpátaljának viszont nem voltak önálló, hivatalosan elismert és elfogadott állami jelképei. Csehszlovákia állami címerét a Cseh Korona címerének elvei alapján alkották meg és arra törekedtek, hogy kifejezésre jusson benne az összes területnek az új cseh államhoz, azaz Csehszlovákiához való tartozása. A történelmi tartományok címereihez ezért hozzácsatolták a kettős keresztes és háromhalmos szláv színű (vörös, fehér és kék) szlovák címert, valamint a Kárpátalját szimbolizáló medvét. 1948 és 1990 között a csehszlovák állami szimbolika bizonyos módosításokon ment át, de az oroszlán, mint szimbólum, végig az állami címerben maradt. Az önállósságra készülő Cseh Köztársaság állami szimbolikáját az 1993. évi 3. sz. törvény szabályozta.
A Cseh Köztársaságban jelenleg két állami címer van használatban – a nagy és a kicsi. A nagycímer negyedelt pajzs. Az első és negyedik, vörös színű mezőben a hajdani Cseh Királyság címere található – az ágaskodó, ezüst, kettős farkú aranykoronás és arannyal fegyverzett oroszlán. A második, kék mezőben felröppenő ezüsttel és vörössel sakkozott, aranykoronás és arannyal fegyverzett sas látható. A harmadik mezőben, amely aranyszínű, fekete sas található, aranykoronával, vörös fegyverzettel és ezüst félholddal a közepén. Amíg az első sas Morvaországot „képviseli” az állami címerben, addig a második sas a Cseh Köztársaság részét alkotó Szilézia szimbóluma. A kis állami címert a vörös színű mezőben ágaskodó kettős farkú aranykoronás, arannyal fegyverzett ezüstoroszlán alkotja.
A cseh címer meglehetősen szigorúan ragaszkodik a történelmileg kialakult állami-tartományi címerekhez. A „névadó” országrész nagyobb súlyát az oroszlánok némi „felülreprezentáltsága” szimbolizálja. Az első cseh uralkodó dinasztia, a Přemysl-ház saját jelképéül szintén a sast használta, mégpedig az úgynevezett tüzes fekete sast az ezüstmezőn. Ezt I. Přemysl Ottokár (1197–1230) király használta először, bár nem lehet kizárni azt sem, hogy már II. Vladislav (1140–73) fejedelem is magáénak tekintette a második keresztes hadjárat során. Később az úgynevezett lángoló sas eltűnt a cseh heraldikából, jelenleg pedig a tridenti püspökség címerében él tovább.
A kettős farkú, ezüstszínű oroszlánt Dalimil középkori Krónikája szerint először II. Vladislav (Ulászló) kapta meg címerébe I. Barbarossa Frigyes császártól, jutalmul a lombardiai városok elleni hadjáratban nyújtott segítségért (1158). A cseh királyi címet először II. Vratislav fejedelem szerezte meg 1085-ben, de csak saját magának, azaz utódai még nem örökölték azt. Csehország csak 1198-ban vált örökletes királysággá I. Přemysl Ottokár uralkodása alatt. A vörös mezőben ágaskodó ezüstoroszlán először Vladislav (Ulászló) Henrik morva őrgróf pecsétjén fordul elő. A kettős farkú oroszlán legelső vitathatatlan ábrázolása 1247-ből származik, jól látható I. Vencel fiának, a későbbi II. Přemysl Ottokárnak hercegi pecsétjén.
Az ágaskodó, kettős farkú, aranykoronás és aranyozott fegyverzetű ezüstoroszlán a vörös mezőn tehát körülbelül a 13. század közepén vált a Cseh Királyság jelképévé és szerzett biztos helyet az ország címerében. Mint ilyen egészen 1960-ig változatlanul szimbolizálta az országot, akkor azonban a szuverenitást megtestesítő aranykoronát felváltotta az ötágú vörös csillag, a kommunizmus jelképe. A korona „rehabilitálása” egészen 1990-ig, a rendszerváltásig váratott magára, ekkor ugyanis mindenhonnan eltávolították a vörös csillagokat.
A kék mezőben felröppenő aranykoronás és -fegyverzetű ezüst-vörös „sakktáblás” sas a történelem során a Morva Őrgrófságot jelképezte. A Sziléziát „megtestesítő” aranykoronás, ezüst félholdas fekete sast az aranymezőn Wroclaw (csehül: Vratislav, magyarul: Boroszló) város 13. századi címeréből vették át.
A jelenlegi „cseh” Szilézia tulajdonképpen a maradványelv alapján jött létre, mert a Habsburg-dinasztia 1742-ben kénytelen volt lemondani a porosz király javára a Cseh Korona által 1335-tól kezdve birtokolt Sziléziáról, és csupán a két kisebb sziléziai fejedelemség – Opava (Troppau) és Těšín (németül: Teschen) – maradt meg a birodalmon belül. Ebből a két fejedelemségből jött létre az ún. Osztrák Szilézia mint egy különálló és autonóm osztrák tartomány.
A három történelmi országrész címerének szerepeltetése a nagy állami címerben nem véletlen. A három (a 17. században pedig még több) tartomány 1621-től kezdve meglehetősen önállóan fejlődött. Formálisan ugyan nem szűntek meg a Cseh Korona Országainak lenni, az uralkodó Habsburg-ház azonban a cseh rendi felkelést lezáró fehérhegyi csata (1620. november 8.) után ügyelt arra, hogy külön-külön kezelje ezeket a tartományokat. A 19. század első felében kibontakozó cseh nemzeti mozgalom pedig éppen fordítva, azt hangsúlyozta, hogy Csehországnak, Morvaországnak és Osztrák Sziléziának nemcsak etnikailag, hanem jogilag és történelmileg is sokkal több köze van egymáshoz, mint a többi örökös osztrák tartományhoz.
A címer használatát, a többi állami jelképhez hasonlóan, a 2001. évi 352. sz. törvény szabályozza. A jogszabály tételesen felsorolja azokat a szerveket és intézményeket, amelyek jogosultak az állami címer használatára. A törvény azt is rendezi, mikor kell használni a nagy állami címert és mikor a kicsit. A kiscímert a nagycímer használatára jogosult szervek (kivéve az országot reprezentáló sportolókat) használhatják fel a határozatokon és más hatósági aktusokon, valamint egyéb, fontos tényeket igazoló okiratokon, amelyeket a tevékenységükkel összefüggésben állítanak ki. A kiscímert a Cseh Köztársaság pénzérméin is lehet használni (a papírpénzeken már a nagycímer szerepel). A nagycímer döntően az épületek, egyenruhák, államhatárok, igazolványok megjelölésére szolgál, a kiscímer inkább a hivatalos iratokon és pénzérméken fordul elő.
ZÁSZLÓ
A Cseh Köztársaságban két zászló is az ország hivatalos jelképei közé tartozik. Az állami zászló háromszínű: egy felső fehér sáv és az azzal azonos méretű alsó vörös sáv közt kék színű háromszögű beékelés, amely egészen a zászló mezejének közepéig ér el. A zászló szélessége 2:3 arányban áll a hosszához képest. Az említett három szín, fehér, vörös, kék ebben a sorrendben alkotja az állami színeket, amelyek különálló és az alkotmány által is nevesített állami jelképet alkotnak. Ebben az esetben az úgynevezett szláv trikolórról van szó, hiszen a 19. századtól kezdve a legtöbb szláv nép ezeket a színeket tekinti saját nemzeti színeinek.
Az eredeti fehér-vörös cseh zászló 1990 és 1993 között majdnem azonos volt a címer nélküli lengyel zászlóval, csupán a zászlók szélességének és hosszának aránya különbözött. A cseh törvényhozás 1992 végén mégis másként döntött. Annak ellenére, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszűnéséről szóló 1992. évi 542. sz. alkotmányerejű törvény rendelkezéseinek értelmében egyik utódállamnak sem lenne szabad használni a megszűnt föderáció szimbólumait, az 1993. évi 3. törvény az állami jelképekről mégis a csehszlovák zászló megtartása mellett döntött. A lépés jogszerűségét a cseh jogászok – nem túl meggyőzően – azzal próbálták megindokolni, hogy országuk ezzel tulajdonképpen nem sértette meg a nemzetközi közjog szabályait, mert a „gazda nélkül” maradt csehszlovák zászlót semmilyen más nemzetközi jogalany nem foglalta le magának, azaz a zászló szabad maradt. Tehát a zászlókkal és azok használatával foglalkozó tudomány, a vexilológia szabályai szerint egy ilyen zászlót le lehet foglalni. Ennél az érvnél fajsúlyosabb volt azon magyarázat, miszerint a cseh lakosság mindig is sajátjaként azonosult a csehszlovák zászlóval.
A másik állami zászló, amely az állami jelképek közé tartozik, a köztársasági elnök zászlaja. A köztársasági elnöki tisztség Csehszlovákiában általában komoly tekintélynek örvendett. Ezt a tradíciót az „államalapító professzor”, Tomáš Garrigue Masaryk elnök alapozta meg. Az idős, plebejus származása, valamint értelmiségi mivolta ellenére arisztokratikus és tekintélyparancsoló megjelenésű Masaryk tulajdonképpen „beült” a szintén Ferenc József császár számára kialakított „atyai” kultuszba, amelyet azonban intellektuálisan erős személyiségként kiegészített és „körülövezett” a demokratizmus és humanizmus eszméivel.
A cseh köztársasági elnök zászlaja fehér színű. Szélét a szabályszerűen váltakozó fehér, vörös és kék színű lángnyelvek díszítik. Az azonos szélességű és hosszúságú zászló közepén a nagy állami címer található, amely alatt a vörös szalagon fehér betűkkel „Az igazság győz” felirat olvasható. A címer két szélét pedig alulról kinövő arany- (sárga) színű hársfalevelek övezik. Ezt a zászlót – eltérően az állami lobogótól – csak a köztársasági elnök használhatja. Az elnöki székhelyen kifüggesztett zászló a törvény szerint azt jelzi, hogy az elnök az országban van. Az elnöki lobogó díszíti az államfő kocsiját is.
A „rendes” állami zászlót természetesen nemcsak az arra feljogosított állami, önkormányzati és más hivatalos szervek használhatják, hanem méltósággal és a megfelelő célokra bárki más is. A törvény ugyanakkor szabályozza, hogy mire nem szabad felhasználni a zászlót (például nem lehet a koporsóval együtt sírba engedni, nem szabad felhasználni emléktáblák vagy más műemlékek lefedésére stb.).
HIMNUSZ
A csehek nemzeti himnuszává vált Kde domov můj?, azaz a Hol van hazám? című dal eredetileg nem állami himnusz céljára készült 1834-ben, hanem daljátékként született a városi környezetben játszódó Fidlovačka c. népszínmű egyik betétdalaként. A dal szerzője František Škroupa, a szövegíró pedig Josef Kajetán Tyl volt. Az eredeti szövegkönyv szerint egy vak koldusnak kellett énekelni a dalt. Az érzelmes, némileg biedermeier hangulatú dal üzenni akart a németeskedő kispolgároknak, hogy vállalják cseh gyökereiket és nyelvüket. Ugyanakkor nincsenek közvetlen politikai vagy társadalmi utalások a himnuszban. Tyl költeménye tehát inkább vallomás a szépséges szülőföldhöz, Csehországhoz. A dal nagyon népszerű lett a 19. század negyvenes éveiben. Akkoriban formálódott az új cseh nemzeti ideológia, amely nem Ausztriával, hanem az egyre inkább erősödő és terjeszkedő németséggel szemben határozta meg önmagát.
A 19. századi cseheknek volt egy másik fontos „himnuszuk”, mégpedig közösen a többi szláv néppel. A Hej, Slované azaz Hej, szlávok című dal főleg az 1848. évi prágai szláv kongresszus idején vált nagyon népszerűvé az összegyűlt képviselők körében. Már a dal megszületése is egyfajta átfogó szláv kooperáció terméke. A szövegét Samuel Tomášik, a fiatal szlovák evangélikus lelkész írta, amikor 1834-ben átutazott Prágán, melynek „elhanyagolt szláv állapota” gondolkodóba ejtette. A szöveget az akkoriban nagyon kedvelt lengyel nemzeti himnusz („Nem halt még meg Lengyelország...”) dallamára írta. Ennek verseit Józef Wybicki költötte 1797-ben Emilia Romagnában, az ott élő lengyel légiósok számára, mégpedig egy mazurka ütemére (D¢browski-mazurka). Tomášik két verziót alkotott meg: a csehek körében roppant népszerű Hej, szlávok változatot és a szlovákoknak szánt Hej, szlovákok verziót. Mindkettő szövege meglehetősen hasonló és főleg a nyelvvédelemre koncentrál, hiszen a következőképpen kezdődik: „Hej, szlávok, él még a mi szláv nyelvünk, Míg hű szívünk Nemzetünkért dobog...”
Monarchia idején közkedvelt Hej, szlávok című dal csehországi népszerűsége már a két világháború között alábbhagyott, ahogy a szláv kölcsönösség ideológiája és pánszláv érzelmek is más megvilágításba kerültek. Az sem tett jót a dallam népszerűségének, hogy a második világháború alatti Szlovák Köztársaság idején a Szlovákia hivatalos himnuszává vált és későbbiekben is a szlovák nacionalisták legfőbb dala maradt.
A Hol van hazám? című dal hivatalosan Csehszlovákia megalakulása után lett állami himnusz a Villámlik a Tátra fölött című szlovák himnikus dal első versszakával együtt. E két, meglehetősen eltérő szövegű és ritmusú dal egészen 1992-ig, a föderális Csehszlovákia megszűnéséig himnusz maradt. A szétválás után pedig mindkét országrész megtartotta saját részét. Ez is jelzi a cseh himnusz népszerűségét és a nemzeti köztudatba való beágyazottságát. Csupán annyi változás történt, hogy szlovákok még egy versszakkal megtoldották himnuszuk első részét.
A himnusz szövege:
Kde domov můj, kde domov můj? Voda
hučí po lučinách, bory šumí
po skalinách, v sadě skví se jara
květ, zemský ráj to na pohled! A to
je ta krásná země, země česká
domov můj, země česká domov můj!
Magyar fordításban:
Hol a honom, hol a hazám?
Hol patak zúg a hegyháton,
Csörgedez a rónaságon
S üde virág a kertben,
Mint a földi édenben;
S ez a föld itt, e gyönyörű, csehek földje, a hazám,
csehek földje, a hazám!
Forrás: Zalabai Zsigmond: Verses magyar Bohémia. Kalligram, Pozsony, 2001. 163.
KITÜNTETÉSEK
Az állami kitüntetések rendszere viszonylag szorosan kötődik az állami szimbolikához, illetve azokhoz a történelmi-eszmei hagyományokhoz, amelyeket az 1989 utáni Cseh Köztársaság magáénak vall. Ilyen egyrészt az oroszlán, mint az országot régóta szimbolizáló jelkép, továbbá ilyen az államalapító köztársasági elnök, Tomáš Garrigue Masaryk személye, valamint a neki tulajdonított demokratikus-humanisztikus eszmerendszer emléke.
A Cseh Köztársaság állami kitüntetéseinek kérdését jelenleg az 1994. évi 157. sz. törvény szabályozza.
Az állami kitüntetések közül az érdemrendeket adományozni vagy „kölcsönadni” lehet a kitüntetett személyeknek, akik egyaránt lehetnek cseh állampolgárok vagy külföldiek. A cseh állampolgároknak a köztársasági elnök csak „kölcsönadja” az érdemrendeket, amelyeket haláluk után vagy a kitüntetések elvesztésével együtt járó bírósági ítélet kihirdetése után vissza kell szolgáltatni a köztársasági elnök kancelláriájának. A külföldieknek viszont az államfő „adományozza” az érdemrendeket, azaz azokat nem kell visszaadni. Az érdemérmeket viszont az államfő mindig „adományozza”, tehát a kitüntetett halála után azokat sem kell visszaszolgáltatni.
A kitüntetéseket mindig a köztársasági elnök ítéli oda, hacsak erre nem hatalmaz fel más szervet. Javaslattételi joggal a parlament képviselőháza, a szenátus vagy a kormány rendelkezik, de az államfő ilyen javaslat nélkül is kitüntetheti az arra érdemesnek talált személyt.
FEHéR OROSZLáN ÉRDEMREND (ŘÁd bíléHo lva): A Fehér Oroszlán Érdemrend már Csehszlovákiában is a legmagasabb állami kitüntetésnek számított, 1922. december 7-én alapították Csehszlovák Fehér Oroszlán Rend néven. Csehszlovákia nagy múltú, reprezentatív elismerése, a későbbi rendszerekben is fennmaradt. Adományozták a szocialista korszakban és a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság idején is. Különféle típusai ismeretesek. Jelenlegi formájában, az 1994. évi 157. számú törvény hozta létre.
E rendnek polgári és katonai tagozata, illetve I–V. osztálya van. Olyan személyek tüntethetők ki vele, akik különösen kiváló érdemeket szereztek a Cseh Köztársaságban.
Rendi lánc: Ezüst, eltérő középső hordtag (1×), négyzetes alapon Č R (= „ČESKÁ REPUBLIKA”) betűkkel. Négyzetes keretben a Cseh Köztársaság (oroszlános) államcímere, „PRAVDA VÍTĚŽÍ” felirattal (19×). Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.
Rendjel: Eltérő méretű jelvények, az egyes osztályoknak megfelelően. Eltérés van a polgári és a katonai tagozatok jelvényeinek részleteiben is. A polgári tagozat jelvényei áttört, hársfalevél-koszorúról (cseh szimbólum is) függnek, melynek közepén két egymásra helyezett pálmaág van. A katonai tagozat jelvényei áttört, hársfalevél-koszorúról függnek, melynek közepén két egymásra helyezett kard van (markolatuk lent, pengéjük hegye fent van).
Az előoldalon ötszárú, cakkos végű, aranyszegélyű, vörös zománcozású kereszt. A keresztcsúcsokon gömböcskékkel. A keresztszárak között arany hársfalevelekkel. A jelvény közepén a Cseh Köztársaság ezüstoroszlános államcímere. A hátoldalon a középmedalionban a Cseh Köztársaság nagy állami címere látható, plasztikus kivitelben. A keskeny – ezüst – körgyűrűben kék betűkkel felirat: „PRAVDA VÍTĚŽÍ”.
Rendi csillag: Eltérő méretben a nagykereszthez, illetve a középkereszt a csillaggal osztályhoz. Nyolcágú ezüst rendi csillagra helyezett, kissé fordított további nyolcágú rendi csillag (modern rajzolatban), sima sugárnyalábokkal. Az előlapon, vörös középmedalionban, a Cseh Köztársaság ezüstoroszlános címere. Ezüstszegélyű, vörös körgyűrűben, ezüst hársfalevéllel elválasztott ezüstbetűs felirat: „PRAVDA VÍTĚŽÍ”. A hátlapon középmedalionban Č R (= ČESKÁ REPUBLIKA) betűkkel.
A szalag vörös, szélein fehér sávokkal, vörös szegéllyel.
TOMአGARRIGUE MASARYK-éRDEMREND (Řád Tomaše GarriGua Masaryka): Az 1994. évi 157. számú törvény hozta létre. Azoknak adják, akik kimagasló érdemeket szereztek a demokrácia, a humanitás és az emberi jogok területén. Ennek a kitüntetésnek is öt fokozata van.
Rendjel: Eltérő méretű jelvények az egyes osztályoknak megfelelően. A rend jelvényei áttört, ezüst hársfalevél-koszorúról függnek. Az előoldalon ötszárú, cakkos végű, kék zománcozású, felületén hármas osztású, ezüstszegélyű kereszt. A keresztszárak végein gömböcskékkel. Arany középmedalionban a Csehszlovák Köztársaság megalapítójának, első köztársasági elnökének, Tomáš Garrigue Masaryknak jobbra néző, plasztikus portréja. A hátoldalon, arany középmedalionban, a Cseh Köztársaság nagy címere. Keskeny, aranyszegélyű kék körgyűrűben arany felirattal: „Hűségesek maradunk”.
Rendi csillag (a nagykereszthez): Modern rajzolatú, nyolcágú ezüst rendi csillag, sima sugárnyalábokkal. Arany középmedalionban Tomáš Garrigue Masaryk jobbra néző, plasztikus portréja. Szegélyes, ezüst körgyűrűben aranybetűkkel.
Rendi csillag (a középkereszthez): Négyágú, ezüst rendi csillag, sima sugárnyalábokkal. Arany középmedalionban Tomáš Garrigue Masaryk jobbra néző, plasztikus portréja. Szegélyes, ezüst körgyűrűben aranybetűkkel felirat.
A szalag fehér, középen kék sávval, szélen – keskenyebb – vörös sávokkal (ezek a Cseh Köztársaság nemzeti színei).
ÜNNEPEK
Az állami szimbolika és értékrend fontos részét alkotják az állami ünnepek, bár azokat a cseh alkotmány ebben a minőségben külön nem említi. Az állami ünnepek kérdését legutóbb a 2000. évi 245. sz. törvény szabályozta, amely az állami ünnepekről, egyéb ünnepekről, a fontos emléknapokról és a munkaszüneti napokról rendelkezett.
Nemzeti ünnepek
AZ öNáLLó CSEH áLLAM NAPJA: Viszonylag új állami ünnepnek számít január 1-je, hiszen a Cseh Köztársaság mai formájában csak 1993. január 1-jén vált önállóvá. Ugyanakkor nemcsak az állami szimbolikában, hanem a széles köztudatban is még mindig az 1918. október 28-án kikiáltott független Csehszlovákia létrejötte számít az igazi „függetlenségi napnak”. Az 1948 és 1989 közötti időszakban a kommunisták ezt a „polgári” és „masaryki” ünnepet megpróbálták ugyan háttérbe szorítani, de a lakosság emlékezett erre a napra, sőt úgynevezett „tüntető nappá” vált. 1939-ben ugyanis éppen október 28-án került sor a német megszállók elleni nagy tüntetésekre, tehát ennek az ünnepnek komoly hazafias töltete lett, amely megismétlődött 1968-ban és 1969-ben, valamint – hosszú szünet után – az 1980-as évek másik felében, mert ezen a napon tüntettek a csehszlovák ellenzékiek a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Az „új” Cseh Köztársaság tehát megőrizte e nap ünnepi jellegét is. Ennek a két napnak – január 1-jének és október 28-ának – azonos súlyát az is jelzi, hogy ezen ünnepek alkalmából tünteti ki az államfő az arra érdemes személyeket.
A SZABADSáGéRT éS DEMOKRáCIáéRT FOLYTATOTT HARC NAPJA: Eredetileg nemzetközi diáknap volt (november 17.). Az ünnep kialakulása Csehországhoz és Morvaországhoz kötődik, pontosabban a Cseh–Morva Protektorátushoz (Protektorat Böhmen und Mähren). 1939-ben ezen a napon a német megszállók – megtorlásul a korábbi diáktüntetésekért – megszüntették a cseh nyelvű felsőoktatási intézményeket, megszállták az oktatási épületeket és sok hazafias hallgatót egyenesen a kollégiumokból hurcoltak el. A háború után ez a nap fontos szerepet játszott a cseh antifasiszta ideológiában és szimbolikában. 1989-ben viszont más értelmet nyert. 1989. november 17-én a délutáni órákban egy legálisnak indult diákfelvonulás kezdődött (éppen az 50 évvel ezelőtti események emlékére), amely egy idő után a kommunista kormány elleni tüntetéssé alakult át, amelyet a hatalom rendőri erővel veretett szét. A brutális beavatkozás miatt Prágában elterjedt az a valótlannak bizonyult hír, miszerint a rendőrség agyonvert egy diákot. Ez ellen a következő napokban diák- és színészsztrájkok kezdődtek el. Két hét leforgása alatt már százezrek tüntettek a csehszlovákiai városok utcáin, és a kommunista hatalom kénytelen volt fokozatosan kapitulálni. November 17-e pedig a diktatúra megdöntésének és a később „bársonyos forradalomnak” nevezett rendszerváltó fordulatnak a napja lett.
A FELSZABADULáS NAPJA: A háború utáni Csehszlovákiában Nyugat-Európától eltérően nem május 8-án, hanem a Szovjetunióhoz hasonlóan május 9-én ünnepelték a második világháború végét. Ennek az eltérésnek az egyik alapját az szolgáltatta, hogy Konyev marsall szovjet tankjai május 9-én reggel érték el a felkelés napjait élő Prágát, ezzel is pontot téve az európai fegyveres harcokra. A rendszerváltás után Csehszlovákiában viszont az új politikai elit úgy döntött, hogy ezentúl ők is a Nyugat-Európában bevettnek számító május 8-án fognak ünnepelni, amely napon 1945-ben a náci Németország aláírta a kapitulációt. Ennek a váltásnak tehát meglehetősen komoly politikai (sőt külpolitikai) üzenete volt.
CIRILL éS METóD üNNEPE: Július 5-e a két szláv igehirdető ünnepe, akiket szláv szentekként tisztelnek. Ezenkívül joggal hozzájuk kötik a szláv nyelvű írásbeliség kialakulását is. Cirill és Metód kultusza általában Morvaországban erős, amely országrész a csehországi területeknél markánsabban vállalja a Nagymorva Birodalom szellemi és politikai tradícióját.
HUSZ JáNOS KIVéGZéSéNEK NAPJA: Július 6. Jan Hus, azaz Husz János, 15. századi cseh vallási reformátor kivégzésének emléknapja. A huszitizmus emléke nagyon fontos szerepet játszott a 19. és 20. századi cseh eszmetörténetben. Egyrészt a husziták emléke a cseh katonai hagyományok fontos részét alkotja, amelyet leginkább a félszemű hadvezér, Ján Žižkának a kultusza bizonyít. Másrészt a huszitizmus és a 16. századi cseh reformáció hagyománya, mint a korabeli vallási és lelkiismereti tolerancia megjelenítője, szervesen beépült az „államalapító” Masaryk demokratikus-humanisztikus „cseh gondolatába”. Az utóbbi szerint éppen a vallási és lelkiismereti tolerancia, a békés humanizmus és a tisztesség azok az értékek, amelyekkel a csehek hozzá tudtak járulni az emberiség szellemi fejlődéséhez és javulásához. Érdekesség, hogy a huszitizmus és a protestantizmus hagyománya már a 19. század második felében egybeforrt a „haladó” cseh nemzeti ideológiával, annak ellenére, hogy a lakosság 96-97 százaléka katolikus volt.
A CSEH áLLAMISáG NAPJA: Szeptember 28. csak 2000 óta hivatalos ünnep. Bevezetését viták előzték meg, mert ez a nap hivatalosan a cseh államiság napja, gyakorlatilag viszont Szent Vencelhez és a hozzá kapcsolható Szent Vencel-i hagyományhoz kötődik. Szent Vencel a Přemysl-dinasztia alatt játszott fontos szerepet, később – azaz az újkorban – pedig főleg a katolikus körökben örvendett népszerűségnek. A 20. században a Szent Vencel-i hagyományt egyesek szemében az árnyékolta be, hogy a második világháború alatt a nácik és kollaboránsaik úgy magyarázták ezt a tradíciót, mint a Németországnak való alárendeltséget megokoló szimbólumot. A hatóságok az úgynevezett Szent Vencel-i sassal tüntették ki azokat, akik hajlandóak voltak együttműködni a megszállókkal. Egyes alkotmányjogászok szerint a morva és sziléziai területek nem kötődnek különösebben a Szent Vencelhez, aki csak a szűken vett Csehország patrónusa volt.
Egyéb munkaszüneti napok
Természetesen a Cseh Köztársaságban is a legfontosabb családi ünnepeknek a karácsonyi, újévi és húsvéti ünnepek számítanak. Hasonló helyzetben van a munka ünnepe is, minden év május 1-jén.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
ŘíP-HEGY: A cseh nép legendáriumának talán egyik legősibb helye a közép-csehországi Říp-hegy. A „honfoglaló” csehek vezére, a „Cseh ősatya” („Praotec Čech”) ugyanis innen nézett le az új hazára, amely megtetszett neki és a népével együtt le is telepedett itt. A Říp-hegy tehát egyfajta „cseh Ópusztaszer” szerepét tölti be, bár a külsőségekben azért van némi különbség.
VELEHRAD: A korai cseh–morva múlthoz kötődik a morvaországi Velehrad, amely a nagymorva kultusz egyik legfontosabb helye, akkor is, ha a helyi kolostort jóval a nagymorva korszak után építették fel. Amíg azonban a Říp-hegy alapvetően cseh „szent hely”, addig a Velehrad „szlávosabb”, azaz túllépi a szűken vett cseh határokat.
A HUSZTIZMUS EMLéKHELYEI: Bizonyos szimbolikával rendelkeznek a huszitizmushoz kötődő földrajzi nevek, mint Sion-hegy vagy Tábor. Főleg az utóbbi város alkotja a huszita emlékek egyik legfontosabb részét, lévén ez egy huszita alapítású település. A huszitizmushoz, pontosabban annak megalapítójához kötődik a prágai Betlehem-kápolna is. A korabeli csatákra emlékeztetnek olyan nevek, mint Domažlice vagy Lipany. A „huszita” helyek leginkább a 19. században jöttek divatba, mert a cseh–osztrák kiegyezés elmaradása miatt tiltakozó cseh politikusok itt rendezték nagygyűléseiket, az úgynevezett „népi táborokat”.
ÓVáROSI TéR, PRáGA: Az 1618 és 1620 közötti rendi felkelés emlékét őrzi a gyönyörűséges Óvárosi tér, ahol 1621-ben a császár parancsára kivégezték a felkelők elfogott vezetőit, köztük több neves értelmiségit is. A kivégzettekre utal a 27 kereszt alakú jel a tér kövezetén, emléküket a városháza falán található emléktábla őrzi.
VENCEL TéR, PRáGA: A 20. században új „nemzeti szakrális helyek” emelkedtek ki. Az egyik ilyen a Vencel tér, amely fokozatosan a legfontosabb nagygyűlések és más történelmi események színterévé vált. Itt tüntettek az „államalapító” tömegek 1918-ban, itt gyűltek össze az intervenció ellen tiltakozó emberek 1968-ban, itt verte szét vízágyukkal a rendőrség a másként gondolkodók tüntetéseit az 1980-as években, valamint itt vonultak fel az emberek 1989 novemberében. A fordulat óta rendszerint itt gyűlnek össze az emberek, ha kisebb-nagyobb gyűléseken valami ellen vagy mellett emelnek szót. Néha az Óvárosi tér is kisegíti a Vencel teret ebben a felelősségteljes „szerepben”.
A KöZöS áLLAM JELKéPES HELYEI: A cseh–szlovák közös állam után nosztalgiázók és a Közép-Európa iránt érdeklődők a morvaországi Luhačovice fürdőben szoktak találkozni a hasonló módon gondolkodó csehekkel és szlovákokkal. A masaryki demokrácia hívei pedig a professzor-elnök Lányban található sírjánál gyűlnek össze.
1968 EMLéKHELYE: A hősies és hazafias önfeláldozás hívei és szimpatizánsai a Nemzeti Múzeumtól nem messze, azon a helyen gyűlnek össze, ahol Ján Palach, fiatal cseh diák tiltakozásul a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása ellen 1969 elején felgyújtotta magát. Leginkább ez a hely jelképezi Prágában az 1968 után bekövetkezett elkeseredettséget és reménytelenségét.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK
CSEH KIRáLYI KORONA: A királyi koronát a többi koronázási kellékkel együtt a prágai Hradzsinban lévő Szent Vitus-székesegyházban őrzik, az ország egyik legfontosabb és legősibb gótikus katedrálisában, nem messze a köztársasági elnök palotájától. Semmilyen törvény nem rendelkezik ugyan a királyi korona különleges közjogi szerepéről vagy az állami szimbólumok közötti elhelyezéséről, mégis sajátos kultusz övezi a koronát, az ország alapvetően republikánus jellege ellenére. Ebben minden bizonnyal ősisége és szépsége is szerepet játszik.
EGYéB NEMZETI EMLéKHELYEK: A következő felsorolás biztosan nem teljes, hiszen minden nemzetnek számtalan olyan emlékhelye vagy egyszerűen csak nevezetessége lehet, amely valamire emlékezteti. A cseh antifasiszta hagyományok tisztelői számára ilyen hely Lidice és Ležáky, azok a falvak, amelyek lakosságát a német megszállók büntetésül a birodalmi protektor elleni merényletért likvidálták. A Cseh Köztársaságban ilyen szomorú hely még Terezín, avagy Teresienstadt, amely arról vált híressé, hogy a nácik az itteni gettóba és táborba gyűjtötték össze a csehországi zsidókat, mielőtt haláltáborokba deportálták őket. Az országból 1945-ben száműzött német kisebbség számára pedig olyan városok váltak szomorúan híressé, mint Ústí nad Labem, Přerov vagy Brno, ahol komoly atrocitások érték őket. A munkásság jelképvilágában sokáig erősen élt a „vörös” Kladno vagy Ostrava emléke. A cseh nemzet intellektuális nagyjainak sírboltjai pedig a prágai Vyšehrad-hegyen lévő Slavín nevű nemzeti panteonban találhatók.