Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:143–152.

FARKAS ILDIKÓ

Írország állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos neve: Ír Köztársaság, Poblacht Na h’ Éireann (ír), Republic of Ireland (angol)

Terület: 70 273 km²

Lakosság: 3 883 159 fő (2002)

Főváros: Dublin

Államforma: parlamentáris köztársaság

Közigazgatás: 26 grófság

Nyelvek: gael (ír), angol

 

Az Ír-szigetet Kr. e. 500 körül kelta törzsek népesítették be. A kereszténységre fokozatosan áttérő őslakosság a normann hódítással szemben még sikerrel vette fel a harcot.

A 12. században II. Henrik angol király seregének partraszállásával kezdődött meg az Ír-sziget gyarmatosítása. A sziget évszázadokig hol lazábban vagy szorosabban illeszkedett az angolok államához. A 16. században VIII. Henrik angol király szakított a római pápával és megalapította az anglikán egyházat (1534). Az ír katolikusok tiltakozását fegyverrel verette le, anglikán hitre próbálta őket áttéríteni, és az ellenállók földjeit elkoboztatta, majd 1541-ben Írország királyává koronáztatta magát. Gyakorlatilag innen eredt az angol–ír viszony két állandó konfliktusforrása: a vallási ellentét és a föld birtoklása.

I. Erzsébet folytatta az Ír-sziget „megtörését”, ezalatt különösen Ulster (a mai Észak-Írország területe) tartományával „gyűlt meg a baja”. Az ulsteriek egészen 1603-ig ellenálltak az angol seregeknek, akkor azonban súlyos vereséget szenvedtek. Ezután kezdték meg az angolok Ulster „elfoglalását”. 170 ezer protestáns telepes érkezett ide (főként Skóciából), ahol számukra 23 új várost építettek az angolok. Ezzel Ulster fejlődése új, a sziget többi részétől eltérő irányt vett. Megváltozott társadalma: a skót telepesek keményen dolgozó, a műveltségre nagy hangsúlyt helyező, szorgalmas, takarékos presbiteriánus protestánsok voltak, akiknek munkája nagyban hozzájárult Ulster 19. századi modernizációjához. Ugyanakkor az elszigetelődés fennmaradt a skót protestánsok és az ír katolikusok között.

Az angol polgárháborúban a helyzet súlyosbodott: a katolikusok I. Károly királyt támogatták (katonailag is), de Cromwell serege legyőzte őket. Később az írek II. Jakabot (a Stuart-restaurációt) pártolták, 1690-ben azonban Orániai Vilmos protestáns hadai verték le a katolikus íreket. (Erre a mai napig nemzeti ünnepként emlékeznek a protestánsok Észak-Írországban.) 1801. január 1-jén Írország egyesült Angliával Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyság néven. 1898-ban helyi önkormányzatot vezettek be. Az írek 19. századi függetlenségi mozgalmaiban és törekvéseiben Ulster tartománya nem vett részt, sőt, mivel úgy látták, a tartomány jóléte éppen a brit uralomnak köszönhető, ragaszkodtak az unióhoz (még a katolikusok is). 1921-ben, amikor hosszú küzdelmek után független lett Írország délebbi, nagyobbik fele, az északi fejlett tartomány, Ulster Nagy-Britannia része maradt. A szabad Írország 1937-ben független köztársasággá nyilvánította magát, amit Nagy-Britannia csak 1945-ben ismert el. Írország 1949-ben kivált a Brit Nemzetközösségből is. Írország 1973-ban csatlakozott az Európai Közösség(ek)hez. Manapság az Európai Unió legdinamikusabban fejlődő országa.

 

CÍMER

Írország hivatalos címere az ír királyságok címereiből állt össze. A szigeten lévő négy ír királyságot 1002-ben egyesítette Brian Boru király. A királyságoknak saját címereik voltak: Ulsterben az ott uralkodó O’Neill család címere, egy vörös kéz kombinálódott össze a DeBurgos család vörös keresztjével; Leinsterben egy ezüsthúrozású arany hárfa kék mezőben; Munsterben három aranykorona; Connachtban egy fekete sas, felette kardot tartó karral. Az Ír-sziget egyesítésével e címerek mindegyike szerepet játszott, mint az egységes Írország jelképe. Az Ír Köztársaság mai, hivatalos címere egy négy részre osztott pajzson tartalmazza ezeket a jelképeket.

Az ír állam hivatalosnak tekintett, bár alkotmányba nem foglalt címere: kék mezőben ezüst- (fehér) húrozású arany hárfa. A hárfa a középkori kelta énekesek (bárdok) hangszere volt. Már 1270 óta szerepelt az Ír Királyság címeralakjai között. Először az egyik ősi ír királyság, Leinster címerében volt látható. A 15. században, VIII. (Tudor) Henrik angol király idejében jelent meg az egész Ír Királyság címereként. Ekkor az arany hárfa kék mezőben (a kék szín volt Szent Patriknak, Írország védelmezőjének „színe”, és innen az 1800-as évek elejéig Írország „színe” is) volt látható. A kormány, a kormányhivatalok és Írország képviselői otthon és külföldön egyaránt ezt használják. A hárfa látható a köztársasági elnök pecsétjén és az ír pénzérmék hátoldalán, egyenruhákon és hivatalos dokumentumokon is. Az ír köztársasági elnök zászlaja szintén a hárfát ábrázolja: kék mezőben ezüsthúrozású arany hárfa.

A mai címerben szereplő hárfa modelljéül egy 14. századi hangszer (Brian Boru király hárfája) szolgált, amelyet Dublinban, a Trinity College Múzeumban őriznek.

 

ZÁSZLÓ

A hagyomány szerint egészen az 1800-as évek elejéig a kék – Szent Patrik színe – kötődött az írekhez. A címernek tekintett ezüsthúrozású arany hárfa – amely ősi kelta jelkép – is kék mezőben állt. Ekkor azonban a kék – miután „beleolvadt” az Orániai-ház narancsszíne – átadta helyét a zöldnek. Ebben szintén szerepelt a hagyomány, hiszen a zöld a lóhere, Szent Patrik növényének és így az ír katolikusoknak is a színe volt.

A narancssárga-fehér-zöld trikolór a francia trikolór mintájára született az 1848-as európai forradalmak idején. Az Írország függetlenségéért és fejlődéséért küzdő „Ifjú Írország” mozgalmának egyik vezetője, Thomas Francis Meagher mutatta be 1848-ban társainak. A mozgalom eseményein gyakran tették ki ezt a zászlót is a szabadságküzdelmet szimbolizáló francia trikolór mellé. A színek összeállítása ötvözte a hagyományt és a modern törekvéseket, valamint az ír nemzet több részének unióját is. A zöld az ír népességben meglévő régi gael és angol–normann elemeket jelképezte, míg a narancssárga – Orániai Vilmos színeként – az írek között is megtalálható újabb – protestáns – részt. A kettő közötti fehér célja pedig – Meagher szerint – az volt, hogy kifejezze az ír nemzet két része, a katolikusok és a protestánsok közötti békét és egyetértést.

A zászlót azonban csak a 20. század elejétől kezdték nemzeti zászlónak tekinteni. 1848 és 1916 (a nagy ír felkelés) között alig használták, bár természetesen nem felejtették el, hogy az íreknek saját zászlójuk kellene hogy legyen. 1850 körül egy zöld-narancssárga-kék trikolórt javasoltak (ebben a már létező két szín szimbolikája mellett a kék a presbiteriánusokat jelképezte volna), majd 1883 körül egy újabb, sárga-fehér-zöld összeállítású javaslat született (ebben a sárga a narancssárga helyett szerepelt volna).

A 20. század elején a Sinn Fein (az ír függetlenségért fegyverrel küzdő hazafias szervezet) a narancssárga-fehér-zöld trikolórt elevenítette fel hazafias jelképként (valószínűleg az 1848-as hagyomány miatt). Az 1916-os nagy ír felkelés idején ezt tűzték ki a dublini főposta épületére, mint az írek nemzeti függetlenségének szimbólumát. Hamarosan minden más szóba jöhető zászlót kiszorított ennek a trikolórnak a használata. Ulster tartomány elcsatolása (1921) után az Ír Szabadállam hivatalos jelképeként is ezt a zászlót alkalmazta. 1937-ben alkotmányba foglalták: Írország nemzeti jelképe a narancssárga-fehér-zöld trikolór.

Létezik még egy ír zászló is, a Szent Patrik-kereszt, amely azonban történetileg a Nagy-Britanniával fennállt unióhoz kötődik, ezért ezt az Ír Köztársaságban nem használják. 1782-ben az ír parlament (míg az ország Angliához tartozott) biztosította törvényhozó függetlenségét. Egy év múlva megalapították a Szent Patrik Rendet az ország alkotmányos státuszának elismertetése emlékére. Fehér mezőben vörös színű fekvő X alakú kereszt lett a rend jelképe, amelyet ettől kezdve Szent Patrik-keresztnek neveznek. A jelkép modellje az angol Szent György-kereszt és a skót – fekvő X alakú – Szent András-kereszt lehetett. Másik magyarázat a jelkép kialakulására, hogy a rend első legmagasabb rangú tagja a Fitzgerald családból származó Leinster herceg volt, akinek családi címerében szerepelt a Szent Patrik-kereszt.

1801-ben, amikor a már évszázadok óta Anglia által meghódított Írországot „hivatalosan is” egyesítették Nagy-Britanniával, az 1606 óta létező brit zászlóra (amely az angol Szent György-kereszt és a skót Szent András-kereszt egymásra helyezéséből jött létre, a két ország perszonáluniójára utalva) az Írországot jelképező Szent Patrik-keresztet is ráhelyezték, így alakult ki a ma is használatos brit állami zászló. A Szent Patrik-keresztet Írországban soha nem használták az unió (1801) előtt, és azután is erősen az Angliával való unió eszméjéhez kötődött. Így tulajdonképpen soha nem volt nemzeti zászló, Írországot jelképezte Nagy-Britannián belül. Az ír függetlenségi törekvéseket vagy a zöld színű zászló, vagy a trikolór jelentette, ezért is lett a trikolór az ír hivatalos nemzeti zászló a függetlenség elnyerése (1921) után. A Szent Patrik-keresztet csak Észak-Írországban használják az unionisták, azaz máig némiképpen a Nagy-Britanniához való tartozást szimbolizálja.

 

HIMNUSZ

A mai ír himnusz a 20. században született. Írország 1921-ig nem volt független, így hivatalos alkalmakkor itt is a brit himnuszt játszották. Az írek saját dalokat is énekeltek, például az angol mintára született Isten óvd meg Írországot kezdetűt, vagy az Ismét nemzet leszünk címűt, ezek azonban a katonai körökön kívül nem váltak széles körben ismertekké.

A katona dala (Amhrán na bhFiann) szövegét 1907-ben írta Peadar Kearney, aki Patrick Heeney-vel együtt a zenét is szerezte. A dal először 1912-ben jelent meg az Ír Szabadság című újságban. Az 1916-os húsvéti felkelés idején kezdték énekelni az ír felkelők az addigi hazafias dalok helyett, és ekkor vált széles körben ismertté a dal mint „az ír nemzeti induló”.

A független ír állam megalakulásakor nem volt hivatalos himnusza az országnak, de egy ideig ennek nem is érezték hiányát. 1924-ben vetődött fel egy hivatalos himnusz szükségének gondolata. A katona dalát sokan nem tartották erre alkalmasnak, túl militarista és forradalmi hangvétele miatt. Egy ideig ezt csak Írországon belül játszották himnuszként, míg külföldön egy „békésebb” hangvételű dal, az Emlékezzünk régi napokról kezdetűt használták Írország jelölésére. 1926-ban aztán mégis úgy döntött a kormány, hogy A katona dala lesz Írország himnusza mind belföldön, mind külföldön.

 

A himnusz szövege:

 

AMHRÁN NA BHFIANN

 

Seo dhibh a cháirde duan Óglaigh,

Cathréimeach briomhar ceolmhar,

Ár dtinte cnámh go buacach táid,

‘S an spéir go min réaltogach

Is fonnmhar faobhrach sinn chun gleo

‘S go tiúnmhar glé roimh thíocht do’n ló

Fé chiúnas chaomh na hoiche ar seol:

Seo libh canaídh Amhrán na bhFiann.

 

Curfá:

Sinne Fianna Fáil

A tá fé gheall ag Éirinn,

buion dár slua

Thar toinn do ráinig chugainn,

Fé mhóid bheith saor.

Sean tír ár sinsir feasta

Ní fhagfar fé’n tiorán ná fé’n tráil

Anocht a théam sa bhearna bhaoil,

Le gean ar Ghaeil chun báis nó saoil

Le guna screach fé lámhach na bpiléar

Seo libh canaídh Amhrán na bhFiann.

 

Magyar fordításban:

A KATONA DALA

 

Hej, a sereg víg dalra fakad

Kórusa harsog a légben,

Lángoló tűz köré gyűl a csapat,

Csillagok gyúlnak az égen.

Csata előtt, lázban égve

Várunk a hajnali fényre,

S az éjszaka mély csöndjében,

Seregünk dalra fakad.

 

Hej, katonák,

Szívünk Írországért dobog.

Esküszünk,

Nem lesznek itt zsarnokok

Sem kalodák!

S őseink szent földje fölött,

Szabadság örökmécse lobog.

Dacolva bármi veszéllyel,

Ágyúszó szórhat átkokat,

Hazánkért, hő szenvedéllyel,

Seregünk dalra fakad.

     Rédai Gábor fordítása

 

KITÜNTETÉSEK

Az Ír Köztársaságban a nemzeti függetlenség kivívását követően elvetették a rendjelek, kitüntetések kultuszát. Ezeket „monarchistának”, „imperialistának” nyilvánították (jellegzetes „republikánus rendjelellenesség”). A későbbiekben sem alakult ki a hagyományos rendjel- és kitüntetéskultusz. Az alábbi kitüntetések alapítója nem az állam, hanem valamilyen alapítvány vagy testület.

 

KATONAI ÉREM VITéZSéGéRT (AN BONN MILEATA CALMACHTA): 1944. december 4-én alapították a Véderő tagjai számára, vitézségi érdemek, háborús szolgálat elismerésére. I–III. osztálya van (ezüst-, illetve bronzkeresztek).

Érem: Ezüst-, illetve bronzkeresztek. Az előoldalon az osztályoknak megfelelő színben. Stilizált kelta kereszt, felületén és a keresztszárak között alul szalaggal összekötött babérkoszorú. Középen felirattal: „DE BARR CALMACTA”. A hátoldalon „AN BONN MILEATA” felirattal.

A szalag osztályonként eltérő. I. osztály: zöld, középen keskeny sávval. II. osztály zöld, szélein keskeny sávokkal. III. osztály: zöld, középen és szélein keskeny sávokkal.

 

KüLöNLEGES SZOLGáLATOKéRT ÉREM (AN BONN SEIRBHISE DEARSCNA): 1964. február 18-án alapították, azzal kapcsolatosan, hogy az ENSZ keretében különféle békefenntartó és más feladatokat ír csapatok is elláttak. Adományozható hősiességért, vitézségért, vezetési érdemekért. I–III. osztálya van.

Érem: Kerek (ezüst-, illetve bronz-) érem. Az előoldalon Cuchulain harcos lovakkal. A hátoldal „AN BONN SEIRBHISE DEARSCNA” felirattal.

A szalag osztályonként eltérő. I. osztály: zöld, középen keskeny fekete sávval. II. osztály: zöld, szélein keskeny fekete sávval. III. osztály: zöld, középen és szélein keskeny fekete sávokkal.

 

1916-OS ÉREM (1916 Medal): 1961-ben alapították az 1916-os ír felkelés résztvevőinek. Elsősorban az IRA tagjainak adományozott katonai kitüntetés.

 

SZOLGáLATI ÉREM (Service Medal 1917–21): 1941-ben alapították, az ír függetlenségi háborúban (1917–21) szolgálatot teljesítettek számára, elsősorban az IRA tagjainak. (Katonai kitüntetés.)

 

KATONAI CSILLAG (Military Star): Poszthumusz kitüntetés az Önvédelmi Erők szolgálatteljesítés közben életüket vesztett tagjainak. (Katonai kitüntetés.)

 

A MATER ALAPíTVáNY ARANYéRME: Egyének kaphatják az ír társadalomért való tevékenységükért, saját területükön elért kiemelkedő eredményeikért.

 

ÜNNEPEK

Nemzeti ünnep

 

SZENT PATRIK NAPJA: Írország legnagyobb ünnepe az írek védőszentjének a napja március 17-én. Nemzeti ünnep, amely eredetileg vallásos ünnep volt, mára azonban az „írség” általános ünnepe lett, amelyet a világ jelentős ír kolóniái (USA, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland) ünnepelnek felvonulásokkal. Parádékat eredetileg a kolóniák tartottak, ami azután visszahatott Írországra, és itt is elterjedt. (Az 1990-es évektől már Észak-Írországban is rendeznek felvonulást.) Írországban pedig Szent Patrik napja helyett ma már Szent Patrik-fesztivált tartanak, amelyet az 1990-es években háromnaposra bővítettek, 2000-től pedig már öt napig tart, a március 17. körüli legközelebbi hétvégével együtt.

 

Egyéb munkaszüneti napok

 

Január 1. – Újév napja.

Nagypéntek (húsvét előtti péntek).

Húsvéthétfő.

Május első hétfője: „Bankszünet”. Nagy-Britanniában már az 1880-as években szokás volt, hogy a bankok egy-egy napra zárva tartottak. Az 1930-as években az Egyesült Államokban is elterjedt szokás lett. Roosevelt elnök rendelte el, hogy időnként a bankok egy-egy napra legyenek zárva, a pénzügyi pánik elkerülése érdekében. A „bankszünet” maradt, és elterjedt Írországban is. Ezeken a napokon nemcsak a bankok, hanem az üzletek is zárva vannak, gyakorlatilag munkaszüneti napot tartanak az országban, noha aznap sem nemzeti, sem egyházi eredetű ünnep nincs.

Június első hétfője: „Bankszünet”.

Augusztus első hétfője: „Bankszünet”.

Október utolsó hétfője: „Bankszünet”.

December 25. – Karácsony napja.

December 26. – Szent István vértanú napja.

 

Egyéb, nem munkaszünettel járó ünnepek

 

Február 1. Szent Brigitta napja: Írország védőszentjének ünnepe.

Június 1. Zarándoklat a purgatóriumba: A legenda szerint Szent Patrik megnyitotta a földet a pogány írek előtt, hogy lássák a tisztítótüzet. Ezen a napon zarándoklatot tartanak Szent Patrik barlangjába, Longh Derg szigetére.

Június 9. Szent Kolumba napja: Írország második védőszentjének ünnepe.

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

TARA (Dublintól 48 km-re északkeletre): Az ír őstörténet mitikus és kultikus központja. (A druidák ma is itt ünneplik a nyári napfordulót.) Az ír mitológia szerint Tara („Tanácskozóhely”) volt a fővárosa a firbolgoknak, akik Görögország területén éltek szolgaságban, és onnan menekültek az Ír-szigetre. (A történeti kutatás szerint az Ír-sziget benépesülése Kr. e. 6000 körül kezdődött vadászó-halászó népekkel.) Itt megtelepedtek, és a gael népek (a kelták egy csoportja) érkezéséig (Kr. e. 1500 körül) uralták a szigetet. Tara azonban a gaeleknek (keltáknak) is fővárosa lett. Stratégiai fekvése miatt – hegyéről belátni Írország több mint egyharmadát – politikailag is a királyság központjának számított. Innen indult az országot behálózó öt főút, itt tartották a legnagyobb vásárt (feis) és az előkelők gyűlését, ide emelték házaikat a helyi fejedelmek, és itt lakott a „főkirály” is. A hagyomány szerint itt temették el a királyokat is, innen kapta Tara „A Királyok völgye” elnevezést. „Az írek története” (The Story of the Irish Race) pompázatos ceremóniákról, napokig tartó, vásárral egybekötött ünnepségekről és számos történeti eseményről számol be Tara fővárossal kapcsolatban. Tara egészen a 6. századig Írország fővárosának számított.

 

DUBLIN VáRA: A történelmi Dublin szíve, a legősibb dublini település nyomaival. A Liffey és a Poddle folyó találkozásánál már a korai időkben gael, kör alakú erődítmény volt, később viking erőd. Ide épült aztán a dublini vár is. A várkertben található „Fekete tó” (Dubh Linn) adta a vár körüli település nevét. A vár déli részén helyezkedtek el az uralkodói épületek, ma különböző állami funkciókat töltenek be (például az Európai Unió elnöki rezidenciája volt itt, amikor ezt a tisztet Írország töltötte be).

 

KORMáNYHIVATALOK (Upper Merrion utca): Még a britek kezdték építeni az ír tartomány kormányhivatalait a 20. század elején. Mire a komplexum elkészült (1922), Írország független lett, és az új ír állam elfoglalta a hivatalokat. A miniszterelnök és a minisztériumok egy része található az épületegyüttesben.

 

ÁRAS AN UACHTARáIN: Az államfő rezidenciája a Phoenix Parkban.

 

KRISZTUS TEMPLOMA-KATEDRáLIS (CHRIST CHURCH CATHEDRAL): Dublin legrégebbi épülete, még 1030-ban kezdte építeni Sitriuc, Dublin királya. A dublini egyházmegye főtemploma.

 

HA’PENNY HíD: Dublin legrégebbi hídja a Liffey folyó felett. 1816-ban építették, Wellington-hídként, de a köznyelv hamar a hídvám („half penny” – félpenny) után nevezte el. A világ egyik legkorábbi vasszerkezetű hídja.

 

KILMAINHAM BöRTöN: Az ír történelem fontos emlékhelye. 1796-ban nyitotta meg kapuját, és 1924-ig főként a brit uralom elleni ír felkelések (1798, 1803, 1848, 1867, 1916) vezetőit s résztvevőit tartották itt fogva, akik ma Írország nemzeti hősei. A börtön ma múzeum, nemzeti emlékhely.

 

SZENT PATRIK-KATEDRáLIS, Dublin: 1191-ben alapították, az írek védőszentjéről nevezték el, és így az írek legősibb és „legnemzetibb” temploma. Az ír kulturális élet fontos színtere évszázadok óta.

 

TRINITY COLLEGE: Írország legrégebbi egyeteme, 1592-ben alapította I. Erzsébet királynő. Évszázadok óta az ír elit és értelmiség hagyományos iskolája. Könyvtárában őrzik a Book of Kells kéziratot, amely 800 körül készülhetett és a világ egyik legszebben illusztrált kódexe. Ugyancsak a Trinity College-ben őrzik a Brian Boru hárfát is, amely egy 14. századi, a kelta bárdok által használt hangszer, az ír címer mintája.

 

EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK

LóHERE: Írország legismertebb és egyben legősibb jelképe. Szent Patrikhoz kapcsolódik, aki a legenda szerint az írek megtérítésekor az egyszerű népnek sehogyan sem tudta elmagyarázni a szentháromság jelentését. Ekkor azonban megpillantotta a földön a lóherét, felvette és megmutatta az embereknek: ahogyan ez a növény három levelével egyetlen egységet jelent, úgy van ez a szentháromság egységében is. A lóhere zöldje jelöli azóta az ír katolikusokat. Ezt jelenti az ír zászló zöld sávja is, és ez a zöld jelenik meg Írország „Zöld sziget” (Emerald Island) elnevezésében is. Sportolók jelvényén, utazási irodák logóján látható a lóhere, és mindenki ezt tűzi fel jelvényként Szent Patrik napján is.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:79–88.

FARKAS ILDIKÓ

Észtország állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos név: Észt Köztársaság, Eesti Vabanig

Terület: 45 227 km²

Lakosság: 1 415 681 fő (2002)

Főváros: Tallinn

Államforma: elnöki köztársaság

Közigazgatás: 15 megye

Nyelvek: észt, orosz, ukrán

 

Az észt területek nagy részét a 13. századtól a német lovagrend foglalta el, majd 1561-től a livóniai háború következtében (1558–83, amelyben a német lovagrend birtokaiért csatáztak az oroszok, a lengyelek és a svédek) a Svéd Királyság része lett. Az északi háborúban (1700–21), amelyben Oroszország és szövetségesei a baltikumi svéd hegemóniát törték meg, a baltikumi területeket Oroszország szerezte meg.

A 19. század első felében az esztofilek tevékenysége segíti elő a kulturális felemelkedést. Ekkor alkotott az első jelentős észt költő, Kristian Jaak Peterson (1801–22). Költőként csak később kezdték értékelni, a korban fontosabb volt, hogy lefordította Ganander Mythologica Fennicáját (svédről németre). Ez újabb lökést adott az észt népköltészet kutatásának. A gyűjtőmunka legjelentősebb szervezője Friedrich Robert Faehlmann volt. Ő hozta létre az Észt Tudós Társaságot (Őpetatud Eesti Selts), és ő vetette fel először, hogy az összegyűjtött hősi énekekből eposzt kellene összeállítani. Ezt Friedrich Reinhold Kreutzwald valósította meg. Kreutzwald mellett a kor legjelentősebb költőnője Lydia Koidula, akinek elsősorban hazafias versei váltak népszerűvé. Az ő édesapja, Johann Voldemar Jannsen adta ki a kor legjelentősebb észt lapját, az Eesti Postimeest: ennek utódja a mai napig a vezető észt napilap.  

Az 1917-es oroszországi forradalom miatt a baltikumi népeknek lehetőségük nyílt függetlenségük elnyerésére. Észtország is kinyilvánította függetlenségét és történelme során első önálló államiságát (1918), amelyet 1920-ban Szovjet-Oroszország is elismert. Az 1939. augusztusi szovjet–német megnemtámadási szerződés a Baltikumot a Szovjetunió érdekszférájának tekintette, a Szovjetunió meg is kezdte baltikumi terjeszkedését. 1940 júniusában szovjet csapatok vonultak be a balti országokba, és megkezdték azok „szovjetizálását”. 1941. június–júliusában Németország megtámadta a Szovjetuniót, elfoglalta a balti országokat, amelyeket a Szovjetunió 1944-ben visszafoglalt, és szocialista tagköztársaságaivá tett. Az 1980-as évek második felében a Szovjetunióban meginduló változások hatására a balti országok függetlenségi törekvései is felerősödtek. 1989 novemberében Észtország Legfelsőbb Tanácsa elfogadta a szuverenitás kinyilvánítását. 1991 augusztusában teljes függetlenséget jelentettek be. Észtország 2004-től tagja az Európai Uniónak.

 

CÍMER

A mai címer a legősibb észt szimbólumok közé tartozik, egyezése az angol és a dán címerrel nem a véletlen műve. A reneszánsz pajzs aranymezejében (egymás fölött) lépő három kék oroszlán már 1219 óta ismert címer. Először Tallinn város címerében jelent meg, majd a történelmi tartományi címerben. Tallinn címerébe II. Valdemár dán király címeréből kerültek az oroszlánok, abban az időben az északi észt területek a Dán Királyság uralma alatt álltak. (Tallinn neve maga is „dán vár”-at jelent.) A terület a történelem folyamán több hatalom birtoka volt, a német lovagrendé a 13. századtól, 1561-től a Svéd Királyságé, majd 1721-től Oroszországé, de a dán eredetű oroszlános címer megmaradt az észt területek szimbólumaként.

A három oroszlánt ábrázoló címer 1925-ben lett a független Észtország hivatalos állami címere. (Az észt országgyűlés 1925. június 19-én fogadta el az észt állam címereként.) 1944 után, a szovjet megszállás idején, 1990-ig az észt címer használata – csakúgy, mint az észt zászlóé és himnuszé – tiltott volt, helyettük szovjet típusú zászlót és címert alkottak meg. 1990. augusztus 7-én visszaállították az 1940 előtti észt nemzeti címert, erről az 1993. április 6-i címertörvény rendelkezett.

A nagycímer arany pajzsmezőn egymás fölött három kék, lépő oroszlánt ábrázol. A pajzs körül arany tölgyfaágak (cartouche) láthatók. A kiscímer ugyanilyen a körülölelő tölgyfaágak nélkül. A címer képe minden észt pénzérmén megtalálható.

 

ZÁSZLÓ

Az észt állami zászló kék-fekete-fehér színű trikolór. Kék színének meghatározása: búzavirágkék. Aránya 11:7.

Az észt nemzeti zászló jóval fiatalabb nemzeti szimbólum, a 19. század második felében, az észt nemzeti egység kialakítására törekvő mozgalom idején született. Az észtek ekkor a többi balti néppel, a finnekkel és a lengyelek nagy részével együtt a cári Oroszország uralma alatt éltek. Az Észt Diák Unió 1881-ben jelképéül egy kék-fekete-fehér trikolórt választott. Mivel az unió az észtek egységéért és önálló államiságáért küzdött, jelvényük hamarosan széles körben elterjedt és nemzeti zászlóként kezdték értelmezni. A színek szimbolikáját így magyarázták: a kék a hazaszeretetet, a fekete a kötelességet és az anyaföldet, a fehér az egyszerűséget, a tisztaságot és a jövőbe vetett reményt jelképezi. Egy másik magyarázat egy 19. századi észt költő, Martin Lipp hazafias versének alapján a színeket így értelmezte: a kék az anyaföld feletti kék eget, a fekete az anyaföldet és a tragikus észt sorsot (évszázadokig más hatalmak uralma alatt éltek), a fehér a munkát és az emberi erőfeszítést, az emberi értékeket szimbolizálja. Martin Lipp versét Enn Vörk zeneszerző megzenésítette, és a népszerű hazafias dal a himnusz után a legfontosabb nemzeti ének lett. A függetlenségi törekvésekben a színek a következőket jelentették: a kék a régi szabadság, a fekete az elvesztett függetlenség, a fehér a jövő ígérete. Összességében a színek összhangja „északias”, a hideg, friss színek ilyen kombinációban semmilyen más ország zászlajában nem szerepelnek.

A 20. század elejére ez a trikolór olyannyira elterjedt az észtek zászlajaként, hogy a függetlenségi háború (1918–20) idején az észt csapatok már magától értetődő módon ezzel a zászlóval vonultak fel. Ezt a lobogót húzták fel a tallinni Hermann-toronyra, amelynek látványa Tallinn egész látképét meghatározza. (Így kapott a torony is történelmi jelentőséget az észtek nemzeti tudatában.) Észtország függetlenségének kinyilvánításakor az Ideiglenes Kormány 1918. november 21-én ezt a zászlót nevezte meg Észtország állami zászlajaként. A függetlenné vált ország parlamentje 1922. június 27-én iktatta törvénybe a hivatalos állami zászlót. A kék-fekete-fehér trikolórt az 1940. évi szovjet megszállás után betiltották, és szovjet típusú zászlót kellett az Észt Szocialista Szövetségi Köztársaságnak is használnia. A kék-fekete-fehér trikolór birtoklásáért börtön járt, sőt még ezeknek a színeknek a kombinációja is tilos volt. Az 1980-as évek második felében felerősödő nemzeti függetlenségi mozgalomban azonban mind nyíltabban használták ismét a kék-fekete-fehér trikolórt, és 1989. február 24-én felhúzták a Hermann-vár tornyára. 1990. augusztus 7. után Észtország visszaállította régi nemzeti zászlaját, amiről 1993. április 6-án rendelkezett a zászlótörvény.

 

HIMNUSZ

Az észt nemzeti himnusz szinte megegyezik a finnek himnuszával. Zenéjük azonos, a német származású finn Frederick Pacius műve, 1848-ból. Az észt nemzeti mozgalom egyik vezéregyénisége, Johann Voldemar Jannsen írt szöveget a melódiához, és a dalt 1869-ben az észt dalfesztiválon mutatták be. A dal hazafias szövegével hamar népszerű lett a nemzeti ébredés korában. A finneknél a dal más szöveggel diáknótaként lett ismert és népszerű, de idővel ott is szélesebb körben terjedt el, hasonlóan az észt változathoz. Amikor Észtország és Finnország is független lett (1920), mindkét ország ezt a dalt – más-más szöveggel – választotta nemzeti himnuszául. Észtországban a szovjet megszállás alatt betiltották, 1956-tól egy szovjet stílusú, bár az észtek által írott dal lett a hivatalos himnusz. Az észtek azonban a finn rádióadásokban naponta hallhatták régi himnuszuknak legalább a melódiáját. A függetlenség visszanyerése (1991) után Észtország visszavette régi himnuszát is.

A himnusz betiltásának idején (1940–41, 1944–90) egy másik dal, Lydia Koidula „Szülőhazám drága nékem” kezdetű verse Gustav Ernesaks zenéjére lett az észtek „nem hivatalos himnusza”, amelyet a tiltott himnusz helyett énekelhettek. A dal ma is fontos hazafias ének.

 

A himnusz szövege:

MU ISAMAA, MU ÖNN JA RŐŐM

 

Mu Isamaa, mu önn ja rőőm,

Kui kaunis oled Sa!

Ei leia mina iial teal,

See suure laia ilma peal,

Mis mull’ nii armas oleks ka

Kui sa mu isamaa!

 

Sa oled mind ju sünnitand

Ja üles kasvatand;

Sind tänan mina alati

Ja jään sul truuks surmani!

Mul kőige armsam oled sa,

Mu kallis isamaa!

 

Su üle Jumal valvaku,

Mu armas isamaa!

Ta olgu sinu kaitseja

Ja vőtku rohkest’ őnnista’

Mis iial ette vőtad sa,

Mu kallis isamaa!

 

Magyar fordításban:

Én boldogítóm, örömem,

Mi bájos vagy, hazám!

Akárhová tekinthetek,

Mást a világon nem lelek,

Mi annyi üdvöt hozna rám,

Miként te, szép hazám.

Te adtál nekem életet,

S neveltél engemet!

Ezért áldlak mindenkoron

Örök hűséggel ajkamon,

Téged szeretlek igazán,

Én drága hazám!

Az Úr legyen oltalmazód,

Édes szülőhazám!

Vezessen minden vészen át,

Áldást hintsen kegyelme rád,

Ha törsz magasztos cél után,

Én édes szép hazám!

  A szerző nyersfordítása angol nyelvből

 

KITÜNTETÉSEK

Észtország kitüntetési rendszere döntően a két világháború közötti időszakban, 1940 előtt jött létre. A nemzeti függetlenség elnyerését követően a kitüntetések jelentős részét megújították. Új alapításra is sor került (Mária Országáért Kereszt Rendje – 1995).

 

NEMZETI CÍMER REND (RIIGIVAPI tEENETMÄRK): Eredetileg 1936. október 7-én alapították, s 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították. Általános érdemrend. Rendi láncból (alkalmi osztály), illetve I–V. osztályból áll. Az alkalmi osztályt csak a mindenkori hivatalban lévő észt államfő viselheti mint méltósága (elnöki hivatala) jelét.

A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.

Rendi lánc (arany): Az (eltérő) középső lánctag stilizált (heraldikai) rózsa, közepe vörös zománcozású, oldalain két-két nyalábbal. Az (átlagos) lánctag stilizált (heraldikai) rózsa, öt nyalábbal. A középső lánctagról függ le a rend jelvénye. Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Aranypajzsban, színes zománcozású észt államcímer. A pajzs körül – áttört – tölgyfalevél-koszorú.

Rendi csillag: Nyolcágú, stilizált, ezüst rendi csillag. Felületén pontsoros, illetve sima sugárnyalábokkal, stilizált levelekkel. Nagyméretű, ezüst középmedalionban, színes zománcozású, arany észt államcímer. Ezüst körgyűrűben pontsor.

A szalag színe kék.

 

FEHÉR CSILLAG REND (VALGETÄHE tEENETEMÄRK): Eredetileg 1936. október 7-én alapították, s 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították. Polgári kitüntetés. Észtországért végzett kiemelkedő szolgálatokért adományozzák. Rendi láncból (alkalmi osztály), I–V. osztályból és éremből áll. A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.

Rendi lánc (arany): Az (eltérő) középső lánctag színes zománcozású észt államcímer aranypajzsban. A pajzs körül áttört tölgyfalevél-koszorú. Az (átlagos) lánctag stilizált heraldikai rózsa, oldalain egy-egy nyalábbal (9×). A középső lánctagról függ le a rend jelvénye. Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Eltérő méretű jelvények az egyes fokozatoknak megfelelően. Hatágú, aranyszegélyű, fehér, villás végű kereszt. A villás végű kereszt közepén aranysugarakkal, a keresztszárak között aranycsillagokkal. Aranysugaras középmedalionra ráhelyezett, elfordított, aranyszegélyű, hatágú fehér csillag.

Rendi csillag: Hatágú, ezüst rendi csillag, váltakozva pontsoros, illetve (négyes) sima sugárnyalábokkal. Ráhelyezett, aranyszegélyű, hatágú, fehér, villás végű kereszt, közepén, aranypajzsban, színes zománcozású észt államcímer. A pajzs körül (áttört) arany tölgyfalevél-koszorú.

Érem: Kör alakú ezüstérem. Az előoldalon megismétlődik a rend jelvénye – zománcozatlan kivitelben. Az érem ezüst hordtagról függ le.

A szalag színe vörös.

 

SASKERESZT REND (KOTKARISTI tEENETEMÄRK): 1928. február 17-én alapították. 1936. október 7-től lett észt állami rend. 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították. Katonai és nemzetvédelmi érdemekért adományozzák. I–V. osztályból áll, illetve I–III. osztályú kereszt tartozik hozzá. A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.

Rendjel: Az egyes osztályok esetében eltérő méretű rendjelvények. Aranyszegélyű, fekete máltai kereszt. Középen ráhelyezett, kiterjesztett szárnyú ezüstsas, jobb karmában kardot, bal karmában színes zománcozású észt államcímert tart.

Rendi csillag: Nyolcágú, brillantírozott rendi csillagra helyezett rendjelvény.

Kereszt: A kereszt osztályainak megfelelő színezésben. Máltai kereszt, közepén ráhelyezett, kiterjesztett szárnyú ezüstsas, jobb karmában kardot, bal karmában színes zománcozású észt államcímert tart.

A szalag sárga, oldalain kék sávokkal, sárga szegéllyel. A kereszt szalagja sárga, középen – az osztálynak megfelelő számú – keskeny kék csíkkal.

 

MÁRIA ORSZÁGÁÉRT KERESZT REND (MAARJAMAS RISTI tEENETEMÄRK): Az Észt Köztársaság függetlenné válásának emlékére 1995-ben alapították. Észtország érdekeinek előmozdítása terén kiemelkedő érdemeket szerzett külföldi állampolgárok kaphatják meg. Rendi láncból (alkalmi osztály), I–V. osztályból áll. A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.

Rendi lánc (ezüst): A középső tag színes zománcozású ezüstpajzsba foglalt észt állami címer. Erről függ le a rendjelvény. A rendi lánc egyik eleme, színes zománcozású, ezüstpajzsba foglalt észt államcímer, (stilizált) M betű, színes zománcozású rendjelvény (stilizált) M betű (6×). Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: A rendjel az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Valamennyi rendjel ezüstpajzsba helyezett, színes zománcozású észt államcímerről függ le. Az előoldalon ezüstszegélyű, fekete-kék szegélyes, Vaskereszt alakú fehér kereszt, a keresztszárak között ezüst M betűkkel. A hátoldalon a fehér keresztben – vízszintes – ezüstfelirat: „PRO TERRA MARIANA”.

Rendi csillag: Nyolcágú, ezüst, sima sugaras rendi csillagra helyezett rendjelvény, közepén ezüstpajzsban, színes zománcozású észt államcímer.

A szalag színe kék.

 

ÉSZT VÖRÖSKERESZT ÉRDEMREND (EESTI PUNASE RISTI tEENETMÄRK): Az Észt Vöröskereszt alapította 1920 augusztusában. Az 1936. október 7-i törvény alapján lett állami elismeréscsoport. 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították.

A Vöröskereszt Érdemrendet az egészségügyben (és rokon területeken) elért érdemekért adományozzák. I–V. osztálya van, érem is tartozik hozzá.

Rendjel: A rendjel az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A jelvények észt nemzeti színű, tornyos tagról függnek le. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér szegélyes vöröskereszt (úgynevezett genfi kereszt), észt nemzeti színekből álló középmedalionban E (= ESTONIA) betűvel.

Rendi csillag: Nyolcágú, brillantírozott ezüst rendi csillag, amelynél az egyes sugarak esetében a középső pontsoros, a mellette lévők pedig simák. Közepén medalionformában, felül az észt nemzeti színek, alul tölgyfalevél-koszorú. A középmedalionban, színes zománcozású pajzsban, észt államcímer.

Érem: Kerek érem. Az előoldal közepén vöröskereszt (genfi kereszt). A hátoldalon „EESTI PUNANE RIST” felirat.

A szalag kék, szélein fekete-fehér sávokkal, kék szegéllyel. Az érem szalagja fehér, fekete-kék sávokkal.

 

ÜNNEPEK

Nemzeti ünnepek

 

A FÜGGETLENSÉG NAPJA: Február 24-én ünneplik. 1918-ban ezen a napon kiáltották ki Észtország függetlenségét. Ezután függetlenségi háborút vívtak az észtek Szovjet-Oroszország és Németország ellen is. 1920-ban Észtország és Szovjet-Oroszország békeszerződést kötött, amelyben kölcsönösen elismerték egymás függetlenségét. Ez jelentette az önálló Észtország megalakulását.

 

A GYŐZELEM NAPJA: Június 23-án tartják. 1919-ben az egyesült lett és észt haderő döntő győzelmet aratott a németek felett. Ezt tekintik az önálló észt államiság alapjának és a németek balti uralma végének. E napon leginkább hivatalos ünnepségeket rendeznek.

 

Egyéb munkaszüneti napok

 

Január 1. – Újév napja.

Húsvét – Nagypéntek és húsvétvasárnap.

Május 1. – A tavasz napja.

Pünkösdvasárnap.

December 25–26. – Karácsony.

 

Egyéb, nem munkaszüneti ünnepek

 

Január 6. – Vízkereszt ünnepe.

Február 2. – 1920-ban Észtország és Szovjet-Oroszország békeszerződést kötött, amelyben kölcsönösen elismerték egymás függetlenségét. Ez jelentette az önálló Észtország megalakulását.

Május második vasárnapja – Anyák napja.

Június 14. – Nemzeti gyásznap: az Észtország szabadságáért elesett hősök napja.

Június 24. – Szent Iván napja, a nyári napforduló: az észt néphagyomány fontos ünnepe, nyárköszöntő szokásokkal, hagyományokkal.

Augusztus 20. – A függetlenség visszaállításának napja. 1991-ben Észtország ezen a napon hivatalosan is kivált a Szovjetunióból és visszaállította teljes állami szuverenitását.

November 2. – Mindenszentek ünnepe.

November második vasárnapja – Apák napja.

November 16. – A függetlenség kikiáltásának ünnepe.

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

TOOMPEA: Domb, amelyen Tallinn városa megépült. Tallinn legrégebbi része, az ország mindenkori központja és fővárosa. A dombon épült középkori várban (Toompea) tartják az észt országgyűlés (Riigikogu) üléseit. A várat még a dánok és a németek építették az 1200-as években, mikor meghódították az észtek földjét. A vár képe látható az egykoronás bankjegyen.

 

HERMANN-VÁR: A Narva folyó bal partján épült vár, évszázadokon keresztül itt húzódott a határ kelet és nyugat között. A vár tornya, Tall Hermann a nemzeti tudat fontos szereplője, ide tűzték ki először az észt zászlót nemzeti zászlóként 1920-ban. A Hermann-vár látható az ötkoronás bankjegyen.

 

VÁROSFAL: Tallinnban az 1500 körül épült két és fél kilométeres városfal mintegy négyötöde megmaradt. 27 tornyából 18 túlélte a bombázásokat és harcokat, közülük néhány különösen híres lett, például a Kiek-in-de-Kök (1475), ahonnan a város konyháiba láthattak be az őrök (innen az elnevezése: „konyhába kukucskáló”) vagy a Neitsitorn (Szüzek tornya), amely a középkorban a prostituáltak börtöne volt. Paks Margaréta (Kövér Margit) tornya formájáról kapta nevét, szintén börtönként szolgált 1830–1917 között.

 

VÁROSHÁZ TÉR: Tallinn központja 800 éve. A városházát 1200 körül építették, és 500 éve szinte semmit nem változott. A tér egyik sarkában a világ legrégebbi, folyamatosan működő drogériája (Raeapteek) található, amely 1422 óta megszakítás nélkül árulja gyógyfüveit.

 

TOOMRIK: Ma evangélikus katedrális, de még a reformáció előtt, 1233-ban épült Tallinnban. A svédek és a németek építették, itt temetkeztek a középkorban a német és svéd főrangúak. Ma az észt egyházi élet egyik legfontosabb központja.

 

LINDA-EMLÉKMŰ: Eredetileg háború előtti szobor az észt mondabeli Lindáról, aki férjét, Kalevet gyászolja. Később, a szovjet megszállás idején az emberek virágokat kezdtek ide hordani a deportáltak, elhurcoltak, eltűntek és kivégzettek emlékére, így lett ez mára a kommunizmus áldozatainak emlékműve.

KADRIORG: Nagy Péter orosz cár által építtetett park Tallinnban, ma tavacskáival és ligeteivel a tallinniak kedvelt sétahelye. Itt található Katalin cárnő palotája, amely ma az észt köztársasági elnök rezidenciája.

 

NARVA: Az észtek egyik legnagyobb és legjelentősebb városa volt, évszázadokon keresztül a keresztesek egyik központja, számos csata színhelye, a 13. században épült Narva vára ma is nagyjából épségben tekint a Narva folyóra. A második világháború idején a németek és a szovjetek lerombolták a várost, a háború után pedig a szovjet hatóságok nem engedtek ide észteket települni, ahelyett oroszokat telepítettek a városba, és az újjáépítést is „orosz stílusban” (szürke beton ipartelepek és lakótelepek) végezték. Mára Narva az észtek szemében a szovjet uralom pusztításának, minden negatívumának szimbóluma.

 

EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK

Észtország a szovjet megszállás idején is tudatosan törekedett nemzeti szimbólumainak megtartására, illetve azok betiltásának idején újabbak megteremtésére. Nemzeti virágot, madarat és követ is választottak, amelyek az észt hagyományokhoz, az észt tájhoz, népművészethez vagy történelemhez köthetők. Ezeket a jelképeket a függetlenség visszanyerése után hivatalos szimbólumnak tekintik.

 

NEMZETI VIRÁG: A búzavirág, az észt táj jellegzetes növénye, a népművészet kedvelt témája. Az 1960-as években az Észt Természetvédelmi Társaság pályázatot hirdetett „nemzeti virág” megalkotására. A televízió által is közvetített versenysorozat 1967–68-ban zajlott, és végül a búzavirág győzelmével zárult. A kiválasztásnál figyelembe vették honosságát, népszerűségét, szépségét és művészi motívumként való felhasználhatóságát. A búzavirág évezredek óta honos Észtország területén. Gabonaföldeken virágzik, és így az észtek tudatában összekapcsolódott mindennapi kenyerük képével. Kék színe az aranyló gabonamezőkön művészek sokaságát ihlette tájképek festésére. Ráadásul még szimbolikus jelentősége is van, hiszen az akkor betiltott észt zászló kék színének meghatározása „búzavirágkék”, tehát a búzavirággal áttételesen az észtek nemzeti zászlójukra is utalhattak. (A szovjet hatóságok persze értették a célzást, és betiltották a búzavirág-ábrázolásokat is, és pl. az 1969-es észt dalfesztivál búzavirág-dekorációit átfestették pirosra és szegfűnek nevezték.)

 

NEMZETI MADÁR: A fecske az észtek kedvelt madara. Ugyanolyan pályázat eredményeként nevezték meg nemzetinek, mint a búzavirágot. Megbecsültségét mutatja, hogy a legmagasabb címletű észt bankjegyen, az ötszáz koronáson egy repülő fecske látható.

 

NEMZETI KŐ: A mészkő az észt táj jellegzetes felszíni formája. 1992 májusában került a nemzeti szimbólumok sorába. Észtország szinte egész területe mészkövön fekszik, amely jól látható Észak- és Nyugat-Észtország meredek partjainál. A várak, templomok, tanyaházak és kőkerítések túlnyomó többsége mészkőből épült az észt történelem folyamán.

 

SZENT FA: A tölgyfa. Nem hivatalos szimbólum, de az észt néphagyomány évszázadok óta szent faként tartja számon. A tízkoronás bankjegyen Észtország legnagyobb tölgyének képe látható.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:63–77.

FARKAS ILDIKÓ

Dánia állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos név: Dán Királyság, Kongeriget Danmark

Terület: 43 094 km²

Lakosság: 5 368 854 fő (2002)

Főváros: Koppenhága

Államforma: alkotmányos monarchia

Közigazgatás: 14 megye, 2 város

Nyelv: dán

 

A dán–norvég viking csapatok már a 9. században Nyugat-Európa vidékeit pusztították. A Dán Királyság 800-ban alakult Anglia keleti részén, s a 10. században megtörtént Dánia egyesítése és a kereszténység felvétele. I. Nagy Kanut (1018–35) már hatalmas angol–dán birodalomban uralkodott. Anglia 1042-ben szakadt el Dániától. A középkori civilizáció csúcspontjára az ország az úgynevezett Valdemár-korszakban jutott el (1157–1241). A 14. században három skandináv ország dán vezetéssel egyesült a kalmari unióban (Svédország, Dánia, Norvégia). Ez szentesítette a három ország Margit dán királynő uralma alatt létrejött perszonálunióját. Az unió formailag 1523-ig állt fenn és Dánia hegemóniáját jelentette. 1523-ban Svédország önállóvá vált. Norvégiát az I. Napóleonnal kötött szövetsége büntetéseképpen vette el a bécsi kongresszus Dániától (1814). 1849 óta alkotmányos monarchia, demokratikus, parlamentáris alkotmánnyal. 1944-ben a korábbi gyarmat, Izland is elszakadt az anyaországtól. (Dánia gyarmatai voltak még Grönland és a Feröer-szigetek is.) Dánia 1973 óta tagja az Európai Közösségnek. 1993-ban népszavazáson elfogadták a maastrichti szerződést (az Európai Uniót megalapító szerződés), de Dánia jó néhány kérdésben továbbra is fenntartja a szabad döntés lehetőségét.

Az ország állami és nemzeti szimbólumait a történeti hagyomány alakította ki, amelyben a király és az ország jelképei sokáig nem váltak teljesen szét, és a mai napig is Dánia fontos szimbólumai a királyság intézményéhez kötődő jelképek. Az országnak két hivatalos címere és himnusza van, és a zászlónak is van királyi és nemzeti változata. A királyi jelképek a királyhoz, a királyság intézményéhez és az államisághoz kapcsolódnak, míg a nemzeti jelképek a dán nemzethez. Használatukat 1959-ben törvény szabályozta.

 

CÍMER

Dániának két hivatalos címere van: a kiscímer (nemzeti címer) és a nagycímer (királyi címer). Az 1959. évi törvény értelmében a királyi címert az uralkodó, a királyi család és a királyi udvar használja, míg az összes állami intézmény a nemzeti címert.

A nemzeti címer az évszázadok során természetesen változott, legutóbb 1991-ben módosították. Ma a címer arany dobozpajzs, a mezejében három, egymás fölé helyezett, aranykoronás, vörös nyelvű, aranykarmú, kék lépő oroszlán. Az oroszlánok előtt, mögött és fölött egy-egy, összesen kilenc vörös szív lebeg. A pajzs felett a dán királyi korona látható.

A nemzeti címer I. Valdemár dán király idejére (1157–82) megy vissza. A szívekkel körülvett három oroszlán, felettük korona, a legszűkebb dán területek jelképe volt e korai századoktól. A címer színei dokumentálhatóan az 1270-es évekből erednek. Az oroszlánok felett szintén már a 13. századtól látható korona. A 16. században az oroszlánok körüli szívek számát kilencben határozták meg, addig ez bizonytalan volt, némelyik király idejében egy sem volt, máskor több, akár ötven is. VI. Frigyes (1808–39) idejében döntötték el, hogy az oroszlánokat oldalnézetben ábrázolják.

A királyi címer (legutóbbi változata 1972-ből való) négyelt pajzs, amelyet két vadember tart, és az Elefánt Rend, illetve a Dannebrog-rend (Dánia legmagasabb szintű lovagrendjei) láncai veszik körül. Felette korona látható, amely eredetileg nyitott volt, de 1624 óta zárt. A pajzsot a Dannebrog-kereszt (a zászló vörös szegélyű fehér keresztje) osztja négy részre, közepén szívpajzs, aranymezejében két vörös pólya – Oldenburg címere, ahonnan a királyi dinasztia származik. (Az arany és a vörös a királyi család színei, melyek ma is használatosak.) A nagycímer első és negyedik aranymezejében (a nemzeti címerben bemutatott) három kék oroszlán látható kilenc vörös szívfigurával körülvéve. A második aranymezőben két kék lépő oroszlán, ez Schleswig jelképe, amely I. Keresztély uralma idején (1460) került a dán királyi címerre. A harmadik negyed vágott, alul hasított, első (felső) kék mezejében három (2, 1) háromlombú aranykorona lebeg, a kalmari unió (1397–1523) jelképe. Második, jobb alsó, kék mezejében álló, ezüst- (fehér) kos a Feröer-szigetek jelképe. Harmadik, szintén kék mezejében jobbra ágaskodó fehér (ezüst) jegesmedve (Grönland címere) látható. Az egész fölött hermelinszegélyes vörös címerpalást, felette az ötívű dán királyi korona, V. Keresztély koronája.

A királyi címer az évszázadok alatt sokszor változott, részeiben mindig azoknak a területeknek a jelképei jelentek meg, amelyek felett a dán király uralkodott vagy legalábbis igényt tartott rájuk. A két Schleswig- (Dél-Jütland) oroszlán már 1245 óta ismert volt, és 1460-ban lett része a dán király címerének a holsteini csalánlevéllel együtt. 1449-ben került a címerre I. Keresztély király idején a „gót” szívekkel körülvett oroszlán, ezzel jelképezve Dánia uralmát Svédország felett, ahol a nemzeti mitológia a svédeket a dicső gótok leszármazottjának tartotta. Szintén I. Keresztély tette a címerre az Oldenborg-pólyákat. A Dannebrog-kereszt VII. Erik idejétől található meg a királyi címeren. 1397-ben került a címerre a kalmari unió három koronája, amely eredetileg a svéd címer volt, de itt az unió három skandináviai birodalmát szimbolizálta. (Svédország az unió megszűnése után ellenezte a három koronának a dán címeren való szerepeltetését.) A Feröer-szigetek kos-jelképe 1668-ban, Grönland medvéje 1665-ben került fel a dán királyi címerre.

 

ZÁSZLÓ

A dán állami zászlót a világ legősibb nemzeti zászlójának tartják. A legenda szerint 1219-ben II. Valdemár (1202–41) dán király kapta egyenesen az égből, és kezében ezzel a zászlóval – isteni segedelemmel – győzött az észtek felett. Az 1520-ban keletkezett Dán krónika a csatát 1219. június 15-ére keltezte, így ez a nap lett Valdemár és a dán nemzeti zászló „születésnapja”, Dánia egyik legnagyobb nemzeti ünnepe.

Tény, hogy a Dannebrog („A dánok vászna”) elnevezésű zászló – vörös alapon fehér kereszt – III. Valdemár dán király címerében már benne volt a 14. században. (Egy 1370–86 között keletkezett németalföldi címerkönyv a vörös alapon fehér keresztet IV. Valdemár Atterdag [1340–75] dán király címereként jegyezte le.) 1478-ból dán feljegyzés is maradt a vörös zászlóról. 1854-ig a Dannebrog a dán király és a királyi tengerészet zászlaja volt. Fokozatosan elterjedt a kereskedelmi hajókon és a hadseregben is, sőt téglalap alakú formájában civilek is használni kezdték. Ezt engedélyezték 1854-ben.

A Dannebrog több változatban létezik. A fecskefarkú variáns a 15. századtól ismert, és szintén a királyt és a haditengerészetet jelölte. Vörös alapszíne sötétebb a téglalap alakú zászlóénál. Ma is a dán államot, a dán királyi házat és a haditengerészetet jelképezi, ezért civileknek külön engedélyt kell beszerezni, ha a fecskefarkú lobogót akarják lengetni vagy házukra kitűzni. A királynő külön zászlaja a fecskefarkú Dannebrog, közepében a királyi címerrel. (A királyi család különböző tagjainak különböző zászlói vannak.) Ezeket a lobogókat akkor húzzák fel, ha a királynő vagy a királyi család tagjai megjelennek. Más, speciális változatok is léteznek (például a honvédelmi miniszteré), ezeken a zászló felső, belső vörös negyedében található az illető jelvénye.

A dánok mindennapjaikban is rendszeresen jelen van nemzeti zászlójuk. Szívesen használják kisméretű, kézben lobogtatható változatát nemzeti ünnepekkor, de még a karácsonyfára is kitűzik díszítésként. Nemzetközi sportmérkőzések idején pedig nemcsak a zászlót lengetik, de arcukat is gyakran festik a zászló színeire.

A zászló (lobogó) használatáról törvény rendelkezik. Csak napközben vonható fel, éjszaka zászlót lengetni, lobogót felvonni törvénybe ütköző és így büntetendőnek számít Dániában. (Kisebb formában, például papírzászlóként, természetesen szabad.) A zászlót az ünnepek négy típusánál szokták Dániában kitenni, általában nemcsak a középületekre, hanem magánházakra is (a házakon belülre is felkerül): vallási ünnepeken (újév, nagypéntek – a lobogó egész nap félárbocon –, húsvétvasárnap, áldozócsütörtök, pünkösdvasárnap, karácsony), nemzeti ünnepeken (április 9. – Dánia 1940-es német megszállása – emléknap, május 5. – Dánia 1945. évi felszabadulása, június 5. – az alkotmány napja és június 15. – Valdemár napja, azaz a zászló születésnapja), a királyi család tagjainak születésnapjain (hat nap) és a katonai emlékezőnapokon (különböző csatákról való megemlékezések), összesen 24 alkalommal. Ez utóbbi alkalmakkor a civilek nem húzzák fel a lobogót, viszont érdekes módon családi eseményeken – esküvő, temetés – gyakorta látni a dán nemzeti zászlót. (A zászló használatát lásd még az Ünnepek c. fejezetben is.)

 

HIMNUSZ

Dánia abban a különleges helyzetben van, hogy két himnusszal rendelkezik: egy királyi és egy nemzeti himnusszal. A nemzeti himnusz 1844 óta hivatalos, a királyi házhoz kötődő 1830 óta. A zavarok elkerülésére 1959-ben törvényileg szabályozták, milyen alkalmakkor melyik himnusz használható. A királyi ünnepek esetén vagy olyan eseményen, ahol a király(nő) is jelen van, a királyi himnusz hangzik fel, a Kong Christian stod ved hojen mast (Krisztián király az árbocnál állt). Ennek szövege 1799-ből származik (Johannes Ewald költő műve), és a múlt dicsőségéről és hőséről, Keresztély királyról szól. Zenéje ismeretlen eredetű, először a 18. század második felében tűnt fel. Általában hivatalos állami látogatások, haditengerészeti és katonai események alkalmával hangzik fel, amikor a dán vagy külföldi kormányok tagjai, illetve államfők jelen vannak.

Nemzeti ünnepekkor és más nemzeti eseményen a nemzeti himnusz hallható, ezzel a dánok országukat, nemzetüket ünneplik. A szöveg, mely Adam Oehlenschläger műve 1819-ből, az országot dicsőíti, annak földjét és hőseit. Zenéje 1835-ből való, Hans Ernst Kroyer szerezte. 1844 óta hivatalos himnusza Dániának.

 

A nemzeti himnusz szövege:

Der er et yndigt land,

Det står med brede bøge

Nær sælten østerstrand;

Det bugter sig i bakke, dal,

Det hedder gamle Danmark,

Og det er Frejas sal.

 

Der sad i fordums tid

De harniskklædte kamper,

Udhvilede fra strid;

Så drog de frem til fjenders mén,

Nu hvile deres bene

Bag højens bavtasten.

 

Det land endnu er skønt,

Thi blå sig søen balter,

Og løvet står så grønt;

Og ædle kvinder, skønne mø’r,

Og mænd or raske svende

Bebo de danskes øer.

 

Hil drot og fædreland!

Hil hver en danneborger,

Som virker, hvad han kan!

Vort gamle Danmark skal bestå,

Så længe bøgen spejler

Sin top i bølgen blå.

 

Magyar fordításban:

Van egy szép föld

Mely büszkén terjeszti partjait

A Balti-tenger partján,

A Balti-tenger partján.

Hegyeken, völgyeken egy föld

Melyet Dániának neveztek el

És Freia földjének, Freia földjének.

Ott ültek valaha

Hősök mindennapjaikban

A csatákat kipihenni,

A csatákat kipihenni.

Csontjaik most itt pihennek

Kövek és sírdombok alatt,

Kövek és sírdombok alatt.

És az a föld most is szép,

Kék mint a körülölelő tenger,

Zöld mint erdei sűrűje,

Zöld mint erdei sűrűje.

Nemes hölgyek, bájos lányok,

Bátor férfiak és ifjak

Lakják a dán szigeteket,

Lakják a dán szigeteket.

A szerző nyersfordítása angol nyelvből

 

A királyi himnusz szövege:

Kong Kristian stod ved højen mast

i røg og damp;

hans værge hamrede så fast,

at gotens hjelm og hjerte brast.

Da sank hvert fjendtligt spejl og mast

i røg og damp.

Fly, skreg de, fly, hvad flygte kan!

hvo står for Danmarks Kristian

i kamp?

Niels Juel gav agt på stormens brag.

Nu er det tid.

Han hejsede det røde flag

og slog på fjenden slag i slag.

Da skreg de højt blandt stormens brag:

Nu er det tid!

Fly, skreg de, hver, som véd et skjul!

hvo kan bestå mod Danmarks Juel

i strid?

 

Magyar fordításban:

Keresztély király a magas árbocnál

Ködben és füstben állt.

Kardja mint a villám járt

Átütött gót sisakon és koponyán,

Elsüllyesztette az ellenség hajóit

Ködben és füstben.

„Meneküljetek!” kiabáltak. „Meneküljön, aki tud!

Ki állhatna ellen a dán Keresztélynek

A csatában?”

Niels Juel észrevette a vihar szelét:

„Most! Az életetekért!”

Kitűzette a dán vörös zászlót

És sűrű csapásokkal sújtotta az ellenséget.

Kiáltoztak a vihar zúgásán át:

„Most! Az életetekért!”

„Meneküljetek!” kiáltott az ellen. „Meneküljetek!

Ki győzhetné le a dán Juelt

A harcban?”

A szerző nyersfordítása angol nyelvből

 

KITÜNTETÉSEK

Dánia kitüntetési rendszere a középkortól kezdve alakult ki. Világszerte az egyik legfontosabb, klasszikus világi lovagrend az Elefánt Rend (1462 körül). A Dannebrog-rend is klasszikus, feudális korszakból származó elismerés (1671). Dánia nagyszámú díszjele, kitüntetése döntően a 18–19. században jött létre. A dán kitüntetések lényeges ismérve, hogy a jelvényeken majdnem minden esetben az azt ténylegesen adományozó uralkodó monogramja figyelhető meg. Dánia elismerései esetében a legszigorúbb visszaadási kötelezettségek érvényesülnek.

 

Elefánt Rend (Elefantordenen): A legmagasabb dán rend, eredete a 15. századig megy vissza. 1486. október 10-én alapította I. Keresztély király, majd 1693-ban V. Keresztély megújította az akkori legismertebb európai rendek, az Aranygyapjú és a Térdszalagrend mintájára. (Az eredeti alapító egy római katolikus testvérület, a roskildei dóm Szent Három Királyok-kápolnájában említett Szűz Mária Társaság, amelyet az uralkodó 1462 körül hozott létre. Eredetileg 50 nemesi hölgyet és urat fogott össze. Ezek a tagok jelvényükként, rendi láncon Szűz Mária képét viselték. A testvérületi lánc elefántokból állt.) Az elefánt (a harci elefánt) a középkori szimbolikában a kereszténység bajnokát jelképezte, és a tisztaság és egyszerűség szimbóluma is volt. A 16. század elejétől egyre nagyobb számban ismeretesek falerisztikai, heraldikai, szfragisztikai stb. emlékek e rend jelvényeivel. A protestantizmus dániai elterjedését követően megszűnt a katolikus testvérület.

II. Frigyes király uralkodása idején, 1580-tól most már önálló rendként találkozunk vele. IV. Keresztély uralkodása idején egyesítették (az 1616-ban alapított) Fegyverzet Kar Renddel. Együtt 1634-ig állt fenn, ezt követően csak az Elefánt Rend létezett.

III. Frigyes király uralkodása idején e rendnél bevezették a kék vállszalagot (innen a „kék lovagok” elnevezés), illetve a (hímzett) rendi csillagot.

Az Elefánt Rend végleges formáját 1693. december 1-jén nyerte el, amikor statútumot adtak ki. Az akkori szabályozás szerint a rendnek egyszerre 30 élő tagja lehet – ebbe nem számít bele a dán uralkodó és fiai, akik alanyi jogon tagok. Az uralkodóház tagjai 20 éves korban nyerik el a rendet, mások 30 éves életkortól kezdődően kaphatják meg. 1958. április 9-től hölgyek is elnyerhetik. A 20. században döntően külföldi uralkodóknak, államfőknek adományozták.

Valódi – hagyományos – lovagrendi szervezettel rendelkezik. Hillerödben a Frederiksborg várkastély kápolnája az Elefánt Rendé. Itt függesztették ki a rendtagok e rend jelvényeivel ékesített címereit. A rendnek évente több ünnepnapja is van, így rendi nap január 1., június 28. (II. Valdemár király születésnapja), illetve az éppen a dán trónon ülő uralkodó születésnapja is. A rend egy osztályból áll.

Rendi lánc (arany): Egymás felé forduló, arany elefántpárok, kék zománcozású nyereggel (21×), középen aranytornyok (21×). A középső tagról arany- kösöntyű lóg le, erre akasztják a rendjelvényt. Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: Plasztikus, aranyelefánt, színes zománcozott kivitelben. Előoldal: az elefánt fehér színű, hátán kék nyereggel. Ennek közepén gyémántokkal kirakott, aranyszegélyű, egyenlő szárú kereszt. A nyereg felett (színes zománcozású) őrtorony. Az elefánt nyakában mór hajtó ül, elefántirányító bottal. Hátoldal: a nyergen – a jelvényt adományozó – trónon ülő uralkodó monogramja. Ugyanazt a jelvényt (le- és felakasztva) viselik a lánchoz és a vállszalaghoz is.

Rendi csillag: Nyolcágú (ezüst) rendi csillag, sima sugárnyalábokkal. Ezüstszegélyű, peremes arany középmedalionban, ezüst babérkoszorúban, vörös mezőben (hat ezüst gyöngyszemből álló) ezüst latin kereszt.

A rendszalag színe kék.

 

DANNEBROG-REND (DANNEBROGORDEN): A rend hagyománya egy régebbi Dannebrog-rendre megy vissza, ezt II. Valdemár alapította 1219-ben. V. Keresztély uralkodása idején, a (tényleges) alapításkor, 1671. október 12-én, megújításról beszéltek. Az 1693. december 1-jén kiadott statútum szerint a rend 50 nemesi lovagot fog össze, egy osztálya van. E rend tagjai voltak az úgynevezett fehér lovagok. VI. Frigyes dán király 1808. június 29-én kibővítette. Ekkortól I–IV. osztálya volt. Rendi állásra, nemességre tekintet nélkül adományozható volt az arra érdemeseknek.

1842. február 21-től a legmagasabb rendi osztály úgynevezett alkalmi osztály lett, csak fejedelmi személyek kaphatták meg. 1864. március 24-től, illetve 1952. március 21-től a középkereszt, illetve a lovagkereszt kétfokozatúvá vált. 1951. október 10-től nőknek is adományozható.

Általános érdemrend, kiemelkedő katonai és polgári érdemekért hazaiaknak és külföldieknek egyaránt adható.

A rendnek egy nagyparancsnoki osztálya, illetve I–III. osztálya van, amelyekből a II. és a III. osztály 2-2 fokozatra oszlik. Valódi – hagyományos – rendi szervezettel rendelkezik. A rend élén a mindenkori dán uralkodó áll. Hillerödben, a Frederiksborg várkastély kápolnájában vannak kifüggesztve a nagyparancsnokok és a nagykeresztesek rendjelvényekkel ékesített címerei.

A rendhez 1808. június 28-tól Díszjel (Dannebrogsmaendenes haederstegen) is tartozik. E díszjelet csak dánok nyerhetik el, olyanok, akik korábban már elnyerték a rendet.

Rendi lánc: Arany középső tag, V. Keresztély koronás monogramja (1×). II. Valdemár király koronás monogramja és aranyszegélyű, vörös szegélyes latin keresztek (összesen 72 láncelem). A középső tagra akasztják a rendjelvényt. Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.

Rendjel: A mindenkori dán uralkodó monogramjáról függnek le. A nagyparancsnoki, illetve a lovagi osztály esetében a jelvény fémrészei ezüst-, míg a többi osztálynál aranyszínűek. A nagyparancsnoki jelvény esetében az előoldal ékkövekkel van kirakva.

Jelvények: Aranyszegélyű, vörös szegélyes, fehér latin kereszt, a keresztszárak között a dán királyi koronával. Az előoldalon V. Keresztély aranykoronás monogramja, arany „GUD OG KOGEN” felirat. A hátoldalon II. Valdemár aranykoronás monogramja, illetve évszámok: 1219, 1671, 1808.

Mellékkereszt (az I. osztályú parancsnok jelvényéhez): Aranyszegélyű, vörös szegélyes, brillantírozott felületű ezüst latin kereszt, (arany) II. Valdemár koronás monogram, illetve „GUD OG KOGEN” felirat.

Rendi csillag (a nagyparancsnoki osztályhoz, illetve nagykereszthez): Nyolcágú, brillantírozott ezüst rendi csillagra helyezett rendjelvény. A gyémántokkal adományozott nagykereszt esetében aranyszegélyű, vörös szegélyes fehér latin kereszt, közepén ékkövekkel kirakott, aranyszegélyű latin kereszttel.

Díszjel: Ezüstkereszt. Megegyezik a lovagkereszt jelvényével, de zománcozatlan kivitelben.

A rendszalag színe fehér, vörös szegéllyel (Dánia nemzeti színei). Fontos megemlíteni, hogy a nőknek az adományozott jelvényeket az egyes osztályoknál úgynevezett női csokorszalagokon adják.

 

TUDOMáNYOS éS MűVéSZETI ÉREM (MEDALJER INGENIS ET ARTI): 1848. augusztus 31-én alapította VIII. Keresztély király. Eredeti formájában 1865-ig adományozták. 1906. június 3-án megújították. Jelenlegi változatát 1991-től adják.

Tudományos, művészeti érdemekért kapják. Hazaiak, külföldiek egyaránt elnyerhetik.

Érem: Kerek (arany-) érem. Az előoldalon II. Margit dán királynő jobbra néző portréja „MARGARETA II. REGINA DANIAE” körirattal. A hátoldalon „INGENIO ET ARTI” felirattal. A szalag színe vörös, fehér kereszttel (Dánia nemzeti színei). A kitüntetést nőknek úgynevezett női csokorszalagon adományozzák.

 

Érdemérem (Fortjenstmedaljen): 1792. május 16-án alapította VII. Keresztély. Általános érdemérem. Jelenlegi változatát 1792-től adományozzák. Arany-, illetve ezüstérem.

Érem: Kerek érem (azonos éremképek). Az előoldalon II. Margit királynő jobbra néző portréja „MARGARETA II. REGINA DANIAE” körirattal. A hátoldalon, alul szalaggal összekötött koszorúban „FORTIENT” felirattal.

A szalag színe vörös, fehér kereszttel (Dánia nemzeti színei). A kitüntetést nőknek úgynevezett női csokorszalagon adományozzák.

 

REPüLő ÉRDEMéREM (MEDALJEN FOR UDMAERKET LUFTJENESTE): Angol előzmény mintájára alapította IX. Frigyes dán király 1962. május 30-án. Repülés, repülésügy körül szerzett érdemekért adományozott kitüntetés.

Érem: Kerek (ezüst-) érem. Az előoldalon középen koronás FR (= FREDERIK) monogrammal, „FOR UDMAERKET LUFTJENESTE” körirattal. A hátoldalon felül nyitott tölgyfakoszorúban „FORTIENT” felirat.

A szalag vörös-fehér sávozású (Dánia nemzeti színei).

 

ÜNNEPEK

A dán ünnepek négy csoportra oszthatók: vallási ünnepek, nemzeti ünnepek, a királyi család tagjainak születésnapjai (hat nap) és katonai emlékező napok (különböző csatákról való megemlékezések), összesen 24 nap. Ezek mindegyikén felhúzzák a dán nemzeti zászlót, de nem mindegyik munkaszüneti nap. Munkaszüneti nap a vallási ünnepek és a nemzeti ünnepek napja.

Nem munkaszüneti napok, de a zászló kitétele kötelező a királyi család születésnapjain: április 16. – Margit királynő, április 29. – Benedikte hercegnő, május 26. – Frederik koronaherceg, június 7. – Joachim herceg, június 11. – Henrik herceg, június 30. – Alexandra hercegnő születésnapja.

 

Munkaszüneti napok (a zászló kitétele kötelező)

Január 1. – Újév.

Nagycsütörtök, nagypéntek (a lobogó egész nap félárbocon van).

Húsvétvasárnap, húsvéthétfő.

Húsvét utáni negyedik péntek a Nagy Imanap: speciálisan dán ünnep, 1686 óta törvényes ünnep, amikor a napot imádsággal kell tölteni és tilos mindenféle munka végzése.

Áldozócsütörtök (Jézus mennybemenetelének ünnepe, húsvét után negyven nappal).

Pünkösdvasárnap, pünkösdhétfő.

Június 5. – Az alkotmány napja: az első dán alkotmányt 1849. június 5-én léptették életbe, ennek napját politikai gyűlésekkel és népszerű fesztiválokkal, sportversenyekkel ünneplik. Ez Dánia nemzeti ünnepe.

December 24–26. – Karácsony.

 

Nemzeti emlékezőnapok (nem munkaszüneti napok, de a zászló kitétele kötelező)

 

A MYSUNDEI CSATA EMLéKNAPJA: Február 2-án tartják. 1864. február 1. és október 30. között Ausztria és Poroszország háborút viselt Dániával Schleswig és Holstein miatt, amelyeket Dánia végül elveszített és azok a hamarosan megalakuló német állam részei lettek.

 

A KOPPENHáGAI ROHAM EMLéKNAPJA: Február 11-én tarják az 1659-ben a svédekkel vívott háború egyik csatája emlékére. 1660-ban Dánia végleg elveszítette svédországi birtokait, és a térség nagyhatalma Svédország lett.

 

A rEDENI CSATA EMLéKNAPJA: Április 2-án tartják, az 1801. évi koppenhágai (a dánoknak redeni) csata emlékére. Ekkor a Nelson admirális vezette angol flotta megsemmisítő vereséget mért a dán hadiflottára. Anglia azért támadta meg Dániát, hogy kikényszerítse a dán semlegességet a napóleoni háborúk idején. A csatát békeszerződés és hatévnyi dán semlegesség követte.

 

DáNIA NéMET OKKUPáCIóJA – EMLéKNAP: Április 9-én tartják Dánia 1940-ban történt német megszállására emlékezve.

 

A DYBBOELI CSATA EMLéKNAPJA: Április 18-án van, az 1864. évi dán–porosz háború egyik csatája emlékére, amelyben a dánok súlyos vereséget szenvedtek a porosz seregtől.

 

DáNIA FELSZABADULáSáNAK NAPJA: Május 5-én tartják. Dánia 1940. április 9. óta volt német megszállás alatt. E napot az ország 1945-ös felszabadulásának szentelték.

 

A HELGOLANDI CSATA EMLéKNAPJA: Május 9-én van, az 1864. évi dán–porosz háború egyik csatájára emlékezve. A tengeri ütközetben a dán hadiflotta fényes győzelmet aratott, ez azonban a háború végét, azaz Dánia vereségét és Schleswig-Holstein elvesztését, nem befolyásolta. A nemzeti büszkeség fenntartásában viszont máig nagy jelentősége van.

 

A FREDERICIAI CSATA EMLÉKNAPJA: Július 6-án tartják, az 1849-es csata emlékére. Ekkor Poroszország és Schleswig-Holstein hadereje megtámadta Dániát, a dánok Fredericia városnál verték vissza a szövetséges erőket súlyos áldozatokat követelő csatában. Az ütközetet egy évig tartó fegyverszünet követte.

 

A DáN NEMZETI ZáSZLó „SZüLETéSNAPJA”: Június 15-én tartják Valdemár király ünnepét, amely 1913 óta a nemzeti zászló születésnapja is. A legenda szerint 1219-ben II. Valdemár (1202–41) dán király kapta egyenesen az égből a fehér keresztes vörös zászlót, és kezében ezzel a zászlóval – isteni segedelemmel – győzött az észtek felett Reval (azaz Tallin) mellett a pogány észtek ellen vívott keresztes hadjárata során. 1948-ig iskolai szünet volt, és országszerte Valdemár-fesztivált tartottak.

 

AZ IDSTEDTI CSATA EMLéKNAPJA: Július 25-én tartják az 1850-es csata emlékére, ahol a dánok leverték a schleswigi felkelőket, és annektálták Schleswiget és Holsteint.

 

A FREDERIKSSTADI ROHAM EMLéKNAPJA: Október 4-én ünneplik az 1850-es csata emlékére. Schleswig-holsteini csapatok támadták meg a várost, a támadást a dán védők visszaverték.

 

Más, megtartott ünnepek (nem munkaszüneti napok)

 

Január 6. – Vízkereszt: a karácsonyi időszak végét jelzi.

Április 30. – Walpurgis éjszakája: Szent Walburga a néphit szerint megvéd a varázslatoktól és boszorkányoktól. Napja (május 1.) előtti éjjel az emberek a nyarat is köszöntik, tábortüzekkel, májusfák állításával.

Május 1. – A munkások ünnepe Dániában nem hivatalos munkaszüneti nap, a legtöbb munkahely ugyanis ünnepnek tekinti, azaz munkaszüneti napot tartanak. Az esemény ma már inkább fesztivál lett.

Május második vasárnapja – Anyák napja.

Június 23. – Szent János éjszakája: a nyári napforduló ünnepe (noha az június 21-re esik, mégis ekkor ünneplik). Az éjszakát a hagyomány szerint tábortüzekkel és énekléssel töltik.

November első vasárnapja – Mindenszentek napja.

November 10. – Szent Márton napjának előestéje.

December 13. – Szent Luca napja: kórházakban, gondozó intézményekben, iskolákban tartják Szent Luca emlékére.

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

AMALIENBORG SLOT: Palota Koppenhágában, az 1750–60-as években épült dán főnemesek részére, de 1794 óta a dán királyi család rezidenciája.

 

FREDENSBORG SLOT: A királyi család nyári rezidenciája Zealand északi felén. Legrégebbi része 1700 és 1720 között épült, a legkésőbbi 1774–76 között. Parkja Dánia egyik legnagyobb történelmi kertje, a francia barokk stílusában.

 

RIBE: Skandinávia legrégebbi városa. A régészeti feltárás szerint már Kr. e. 700-ban kereskedőváros létezett ezen a helyen. A középkorban a svédekkel vívott szinte folytonos háborúk tönkretették a térség kereskedelmét, így Ribe nem fejlődött tovább, máig megőrizte középkori jellegét kanyargós kockaköves utcáival és faszerkezetes házaival. Templomának tornya a 14. századból származik. A város a viking emlékek gyűjtőhelye is: hatalmas múzeuma mutatja be a viking korszakot, tárgyakat, hajókat, és itt található a Vikinge center is, amely a viking kori Ribe városát mutatja be életnagyságban, korhű rekonstrukcióban. (A dán nemzeti tudat fontos része a viking múlt.)

 

CHRISTIANSBORG: Koppenhága középpontjában elhelyezkedő hatalmas várpalota, amely hajdan királyi vár volt, ma pedig a dán parlamentnek és állami hivataloknak (királyi fogadótermek, a miniszterelnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság) ad otthont. Épületeinek tömbje uralja Koppenhága látképét, amely bár Skandinávia legnagyobb városa, nem épülnek benne magas épületek. A palota az egész ország központjának számít. A 18. században építették, 1736-ban lett készen. Akkoriban a dán király hatalmas terület felett uralkodott: egész Norvégia és a gazdag Schleswig és Holstein hercegségek a dán király birtokai voltak, és VI. Keresztély hatalmának megfelelő palotát kezdett építtetni. 1794-ben az eredeti barokk palota egy része leégett, az újjáépítés klasszicista stílusban történt. A palota a történelmi események központjába került, 1848 márciusában előtte gyűlt össze az a tömeg, amely az abszolút monarchia átalakítását követelte, és ennek következménye lett Dánia első alkotmánya 1849-ben. 1850-ben itt ült össze az első dán parlament. 1885-ben ismét tűzvész pusztította el a palota részeit. Az 1908-as újjáépítés során hangsúlyozták a palota központi szerepét Dánia életében. Ma is itt ülésezik az országgyűlés (Folketing).

 

ROSENBORG-PALOTA: 17. századi kisebb kastély, itt őrzik a dán királyi felségjelvényeket: a koronát, a jogart, az országalmát és a kardot. Közülük III. Keresztély király kardja a legrégebbi, 1551-ből való. A regáliákat a királyok koronázáskor viselték, de az 1849-es alkotmány megszüntette a király felkenésének szertartását, és azóta a koronaékszereket csak az elhunyt uralkodó ravatalánál mutatják be.

 

EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK

KORONA, JOGAR, ORSZáGALMA, KARD: A dán történeti tudat folytonosságában kiemelkedő szerep jut a királyság intézményének. A királyi felségjelvények az egész királyság és így a dán államiság fontos jelképei. Ezek: a korona, a jogar, az országalma és a kard. 1680 óta a koronaékszereket a koppenhágai Rosenborg-palotában őrzik.

 

KIS HABLEáNY: Andersen meséjének kedves alakja Koppenhága és Dánia jelképének is számít.

 

HATTYú: Szintén Andersen meséjéből származó jelkép. A rút kiskacsából gyönyörű hattyúvá változó alak a dánok kedvelt szimbóluma.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:241–257.

Dömötörfi Tibor

Németország állami és nemzeti szimbólumai

 

Hivatalos név: Németországi Szövetségi Köztársaság, Bundesrepublik Deutschland

Terület: 357 021 km²

Lakosság: 83 251 851 fő (2002)

Főváros: Berlin

Államforma: szövetségi köztársaság

Közigazgatás: 16 szövetségi tartomány

Nyelvek: német, szorb, dán, fríz

 

A Keleti Frank Birodalom utódaként 962-ben létrejött Német(-római) Császárság a középkor végére több száz kisállamra esett szét. A 18–19. század folyamán kiemelkedő szerephez jutott Poroszország vezetésével 1871-ben alakult meg az egységes német állam, a vilmosi Német Birodalom. A vesztes első világháború után, 1919 és 1933 között az úgynevezett weimari köztársaság időszaka következett, majd 1933–45-ben a hitleri Harmadik Birodalom korszaka. A második világháború után Németország megosztottá vált: nyugati felében létrejött a Német(országi) Szövetségi Köztársaság (1949. május 23.), a keleti részben pedig a Német Demokratikus Köztársaság (1949. október 7.).

Az 1990. október 3-tól a mai formájában létező, egyesített Német Szövetségi Köztársaság – az alaptörvény (alkotmány) meghatározása szerint – „demokratikus és szociális szövetségi állam”, amelynek föderatív struktúrájában a tizenhat szövetségi tartomány messzemenő politikai és kulturális autonómiával bír. Ennek kifejeződése, hogy történeti hagyományaikra visszamenőleg e tartományok saját szimbólumaikat (himnusz, címer, zászló), valamint kitüntetéseiket és regionális ünnepnapjaikat is fenntartják.

A Német Szövetségi Köztársaság alapító tagja volt az Európai Közösségnek.

 

CÍMER

Németország állami címere egy csücskös talpú, aranyszínű pajzson jobbra néző, vörössel fegyverzett, stilizált fekete egyfejű sas.

A sas mint a legyőzhetetlenség hatalmi szimbóluma már a Római Birodalomban megjelent. Ugyanakkor a germán mondavilágban Odin isten madaraként tartották számon. A Német-római Birodalom (962–1806) császárai a frank királyok nyomán a 13. század végétől kezdve arany háttérben elhelyezett fekete sast viseltek címerükön, amelyet az 1438-ban birodalmi trónra jutó Habsburgok is átvettek (kétfejű sas formájában). 1806-ban megszűnt a Német-római Birodalom, ezáltal megszűnt a szimbolikus egység is. Az 1815-ben megalakított Német Szövetség 1848-ig nem használt közös címert. Ekkor megkísérelték új címer bevezetését, amely aranypajzson nyugvó kétfejű fekete sast ábrázolt, de a császári jelvények nélkül. A pajzs felett aranyszínű ötágú csillag lebegett. Pajzstartóként kétoldalt fekete-vörös-arany zászlók szerepeltek. Ezt a címerváltozatot azonban nem fogadták el széles körben. Az 1867-ben Poroszország vezetésével megalakított Északnémet Szövetség közös címeréül koronával ellátott fekete-fehér-vörös pajzs szolgált, pajzstartóként két buzogányos férfialakkal. Ezt követően az egységes Német Császárság által 1871-től használt birodalmi címer lényegében a császár címere volt: egyfejű koronás fekete sas a mellén szívpajzzsal, amelyen a porosz sas nyugodott.

A császárság bukása után a weimari köztársaság 1919-ben visszatért az egyszerű fekete sas címerábrázolásához, arany kerektalpú pajzson. Hitler hatalomátvételét követően két évvel, 1935-ben a náci párt, az NSDAP felségjelvénye lett a német állam címere: kiterjesztett szárnyú fekete sas, egy erősen stilizált tölgykoszorú által körülvett horogkereszt felett.

A vesztes második világháborút követően 1949-ig nem létezett német államiság, tehát államcímer sem. Mindkét újonnan létrejött német államterület 1950-ben fogadott el új, egymástól különböző felségjelvényeket. A Német Szövetségi Köztársaság 1950. január 20-án visszatért a weimari köztársaság idején már használt fekete sasos, aranypajzsos államcímerhez – enyhén stilizált formában, amelyhez egy 1927. évi tervezet szolgált alapul. A Német Demokratikus Köztársaság első címerét 1950. január 12-én fogadták el. Ez egy pár kalász által közrefogott kalapácsot mutatott. A szovjet tagköztársaságok címereinek mintájára később bővített államjelvény 1955-ben nyerte el a keletnémet állam megszűnéséig érvényes végleges formáját: egymásra helyezett kalapács és körző vörös alapon, amelyet két oldalról alsó részén német nemzeti színű szalagokkal átfont búzakoszorú vesz körül. (Az ideológiai magyarázat szerint a kalapács a munkásosztályt, a körző a dolgozó értelmiséget, a búzakalászok a kollektív parasztságot szimbolizálták.)

1990. október 3-tól az egységes német állam címere változtatás nélkül a Német Szövetségi Köztársaság 1950. évi címere lett.

 

ZÁSZLÓ

A Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényének 22. cikkelye kimondja: „a szövetségi zászló fekete-vörös-arany”. (A nemzeti szimbólumok közül egyedül e jelképről intézkedik alkotmányos rendelkezés.) A nemzeti és állami zászlók érvényes formáját az államelnök 1996. november 13-án kelt rendelete szabályozza. E szerint a szövetségi zászló három egyenlő szélességű, felül fekete, középen vörös, alul aranyszínű vízszintes sávból áll.

A zászlólap magassága és hossza 3:5 arányban viszonyul egymáshoz. A zászlót banner (fára felerősített, lenyúló lobogó) formájában is lehet alkalmazni. Az államelnök jelenlétét úgynevezett standár jelzi: négyzet alakú, vörössel keretezett, aranyszínű alapú zászló, amelyen a szövetségi sas lebeg. A szövetségi intézmények és szervezetek használják a szövetségi szolgálati zászlót (tulajdonképpen állami zászlót), amely megfelel a szövetségi zászlónak azzal a különbséggel, hogy a zászlólap közepén az államcímer van elhelyezve. Ezt a zászlót magánszemélyek nem birtokolhatják. A szövetségi épületek és intézmények fellobogózásáról a szövetségi kormány 2000. május 23-án kiadott rendelete intézkedik. (A legfelsőbb szövetségi intézmények berlini és bonni székhelyei állandó zászlódíszben vannak.)

A fekete-vörös-arany színek eredete vitatott. A ma már elavultnak tekintett történeti hagyomány szerint ezek a német-római császárok, illetve a birodalom színei lettek volna. Elfogadottabb az a vélekedés, miszerint a színösszeállítás a Lützow őrnagy által vezetett, 1813–14-ben a porosz király jóváhagyásával egész Németország területéről verbuvált önkéntes hadtest egyenruhájának színeire megy vissza. Ebben a Napóleon seregei ellen küzdő csapatban – amelyben különösen sok egyetemista szolgált – vörös hajtókás, sárga rézgombokkal ellátott fekete uniformist hordtak. Amikor a német nemzeti mozgalom kezdeteikor, 1818-ban Jénában megalakult az Általános Német Diákszövetség (Burschenschaft), színeikül az egységes németség érzésével immár szimbolikusan összefűződő fekete-vörös-sárga kombinációt választották. Ezt követően a kisebb-nagyobb államokra tagolt Német Szövetség területén a három szín trikolórrá egyesült és egyre nagyobb népszerűségre tett szert; az 1817. októberi wartburgi nagygyűlésen, majd az 1832. májusi úgynevezett hambachi ünnepségen összegyűlt több tízezer demokratikus és nemzeti elkötelezettségű német polgár egységmozgalmának jelképévé vált. Az 1848 tavaszán kirobbant forradalmi események során a frankfurti Pál-templomban összeült össznémet nemzetgyűlés a fekete-vörös-arany színeket 1848. március 9-én német szövetségi színeknek nyilvánította. A forradalom bukásával, a monarchikus restaurációt követően e színek is eltűntek a nyilvánosság elől.

Bismarck kancellár az 1867-ben megalakult Északnémet Szövetség szimbólumává a fekete-fehér-vörös színeket tette, ami a fekete-fehér porosz színekből és a Hanza-városok vörös-fehér színeiből összeállított új keletű kombináció volt. A egységes Német Császárság kezdetben e színeket kereskedelmi és hadiflottája számára rendszeresítette, majd 1892-től hivatalosan is állami zászlajává nyilvánította.

A monarchia bukása után a weimari köztársaság 1919. augusztus 11-én ismét a fekete-vörös-arany trikolórt tette meg hivatalos nemzeti zászlóvá, ám a monarchista és szélsőségesen nacionalista erők továbbra is a régi „birodalmi” színekhez ragaszkodtak. Az úgynevezett zászlóvitában a német társadalom két részre szakadt. Kompromisszumként olyan megoldás született, amely szerint a német kereskedelmi lobogó fekete-fehér-vörös lett, felső sarkában a régi-új nemzeti színekkel.

A nemzetiszocialista hatalomátvételt követően 1935-től a vörös alapon fehér körben elhelyezett fekete horogkereszttel ellátott zászló lett a Harmadik Birodalom állami zászlaja.

A második világháborút követően a német államiság megszűnt. A megszálló hatalmak rendelkezése szerint ez időben Németország szimbóluma a nemzetközi hajózásban használt, „C” betűt jelentő jelzőzászló volt, egy háromszögű kivágással ellátva.

A Német Szövetségi Köztársaság megalakulásakor – az 1848/49-es hagyományokra és a weimari köztársaságra hivatkozva, a szabadelvű és demokratikus tradíciókra is tekintettel („egység szabadságban”) – ismét a fekete-vörös-arany trikolórt választották nemzeti zászlónak. Az NDK alkotmánya hasonlóképpen e színeket nevezte meg nemzeti színekként. Az önálló államiság jeleként azonban 1959-ben felvették a keletnémet zászlóra a kalapácsos-körzős szocialista államcímert. (Az NSZK csak 1970-ben engedélyezte területén e zászló használatát.) A de facto megszűnt egységes német államiság egyik utolsó jeleként 1968-ig még mindkét német olimpiai csapat – a különböző nemzeti zászlók megléte ellenére – azonos, fekete-vörös-arany, az olimpiai ötkarikával ellátott zászlók alatt vonult fel.

Az 1989. őszi kelet-németországi tüntetések során számos helyen kivágták az NDK államcímerét a zászlókból. Az 1990. augusztus 31-én aláírt egyesülési szerződés értelmében a szövetségi alaptörvény 22. cikkelye a nemzeti színekről az „új tartományokban” is érvényt nyert. 1990. október 3-án 0.00 órakor a berlini Reichstag épülete előtt ünnepélyesen vonták fel az egységes német állam fekete-vörös-arany lobogóját.

 

HIMNUSZ

Németország állami himnusza az úgynevezett Deutschlandlied vagy Lied der Deutschen. Szövegét Heinrich Hoffmann von Fallersleben írta 1841-ben, zenéje Joseph Haydn 1797-ben komponált 77. számú vonósnégyesének (Kaiserhymne) dallama.

A breslaui irodalomprofesszor Hoffmann von Fallersleben 1841. augusztus 26-án az akkor angol fennhatóság alá tartozó Helgoland szigetén alkotta meg a három strófából álló „Németország-dalt”. Míg a német tartományok 1815 óta a Német Szövetség keretében laza államszövetséget alkottak, a nemzeti-állami egységet követelő törekvések a század harmincas-negyvenes éveiben egyre erősödtek, amelyek e költeményben különösen szuggesztív és lényegre törő formában jelennek meg. Az első versszak nevezetes kezdősorában („Deutschland, Deutschland über alles” / „Németország, Németország mindenekfelett”) Fallersleben az egységes Németország utáni vágyat igyekezett kifejezni, akárcsak a német szállásterületeket határoló négy folyó, ill. tengerszoros említésével („Von der Maas bis an die Memel, von der Etsch bis an den Belt” / „A Maastól a Memelig [ma: Nyeman], az Etsch-től [ma: Adige] a Belt tengerszorosig”). A második strófát, amelyben a német asszonyokat, a hűséget, a bort és a dalt idézi meg, Walther von der Vogelweide egyik éneke inspirálta. A zárószakaszban, amelyben a német haza egységét a jog és a szabadság követelésével együtt említi, a liberális demokrata hangja szólal meg.

A „németek dalának” ősbemutatójára 1841. október 5-én került sor Hamburgban a neves bádeni liberális politikus, Karl Welcker tiszteletére, aki az össznémet parlamentáris nemzetállam szószólója volt.

A német állami egységet 1871-ben megteremtő Német Császárság himnusza a „Heil dir im Siegerkranz, Herrscher des Vaterlands!” („Üdv neked, kinek győzelmi koszorú övezi homlokát, uralkodója a hazának!”) kezdetű porosz himnusz lett, amelyet az angol himnusz dallamára énekeltek. A Deutschlandlied nacionalista nemzeti dallá kezdett válni, amelyet jelez, hogy első ízben hivatalos formában 1890-ben, Helgoland német felségterületté válásakor hangzott fel.

A weimari köztársaság (1919–33) az eredeti demokratikus tradíciókhoz visszanyúlva, a kül- és belpolitikai viharokkal, a gazdasági nehézségekkel szembenéző egységes német nemzet jelképeként választotta himnuszául a „németek dalát”. Friedrich Ebert birodalmi elnök 1922. augusztus 11-én hivatalos proklamációban hirdette ki ezt a döntést.

A Harmadik Birodalomban (1933–45) a himnusznak csak az első strófáját énekelték, elültetve azt az agresszív nacionalista értelmezést, amely máig hatva a nem német területek imperiális alávetésének igényét és a német felsőbbrendűséget magyarázza az említett versszakba. A nemzetiszocialista uralom idején hivatalos alkalmakkor az első strófához csatolva kötelező volt elénekelni a Horst Wessel-dalt, az NSDAP párthimnuszát is.

A Német Szövetségi Köztársaság megalakulása (1949. május 23.) után egy ideig nem volt himnusza a nyugatnémet államnak, esetenként Beethoven Örömódája hangzott fel ehelyett. 1949 szeptemberében a Bundestag képviselőinek egy csoportja megkísérelte törvényjavaslat által elérni, hogy a Deutschlandlied eredeti formájában nemzeti himnusznak deklaráltassék. Ez nem járt eredménnyel, viszont széles körű, politikai pártállást átívelő társadalmi vita bontakozott ki a himnusz-kérdésről. Végül a közelgő olimpiai játékokon való részvételre tekintettel döntés született: Theodor Heuss szövetségi elnök és Konrad Adenauer kancellár 1952. május 2-i levélváltásának eredményeként a Deutschlandliedet a Német Szövetségi Köztársaság állami himnuszának nyilvánították, azzal a kikötéssel, hogy hivatalos alkalmakkor kizárólag a harmadik strófát énekeljék.

A német állam keleti felében a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága már a Német Demokratikus Köztársaság hivatalos megalakulása (1949. október 7.) előtt megbízást adott Johannes R. Becher költőnek és Hanns Eisler zeneszerzőnek „egy új német nemzeti himnusz” megalkotására. (A szöveg megformálását Wilhelm Pieck pártelnök személyesen igyekezett befolyásolni.) A mű ősbemutatójára 1949. november 7-én, a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” 32. évfordulóján került sor, ünnepélyes keretek között. 1971 után hivatalos alkalmakkor (és a napi televízióprogram zárásakor) az NDK-himnuszt már csak instrumentális változatban játszották, ugyanis a Becher-szöveg egyik sora Németországról mint egységes hazáról szól, és ez a „szocialista német nemzet” önálló létét hangsúlyozó új politikai pozíciónak már nem felelt meg.

A német újraegyesítést követően Richard von Weizsäcker szövetségi elnök és Helmut Kohl kancellár 1991. augusztus 23-án levelet váltott az egységes állam himnuszáról. Az államelnök leszögezte, hogy elmúlt évtizedekben a Deutschlandlied harmadik szakasza Haydn zenéjével „a lakosság tudatában már mélyen meggyökerezett” az NSZK himnuszaként. A kancellár válaszában a szövetségi kormány nevében a szövegrész központi mondanivalójára való tekintettel is támogatta ezt az államfői felfogást.

1991 óta tehát a Deutschlandlied harmadik versszaka Németország állami himnusza, amely mind hivatalos, mind társadalmi alkalmakkor énekelendő. Ugyanakkor a dal további versszakai sem esnek tilalom alá.

 

A jelenleg érvényes himnusz szövege:

Einigkeit und Recht und Freiheit

für das deutsche Vaterland!

Danach lasst uns alle streben

brüderlich mit Herz und Hand!

Einigkeit und Recht und Freiheit

sind des Glückes Unterpfand;

blüh’ im Glanze dieses Glückes,

blühe, deutsches Vaterland!

 

Magyar fordításban:

Egységet, jogot és szabadságot

A német hazának!

Erre törekedjünk mindnyájan

Testvérként, szívvel-lélekkel!

Egység, jog és szabadság

A boldogság záloga;

Virágozzál ez áldás fényében,

Virágozz, német haza!

     A szerző nyersfordítása

 

KITÜNTETÉSEK

A Német Szövetségi Köztársaság kitüntetési rendszere, sajátos viszonyok között, elsősorban az 1950-es évek legelején jött létre (pl. Szövetségi Érdemkereszt, 1951). Fontos megemlíteni, hogy 1957-től viselhetők a III. Birodalom (1933–45) egyes kitüntetései, illetve (gyakorlatilag) valamennyi hadikitüntetés, háborús elismerés. Azonban mindezek csak megváltoztatott alakban (nemzetiszocialista jelképek nélkül) hordhatók. Ezeket lényegében új kitüntetésfajtának tekintik (úgynevezett „1957-es rendjelek és kitüntetések”). Ez a rendszer a Német Demokratikus Köztársaság megszűnését követően érvényesült az (egész) Német Szövetségi Köztársaságban. Ugyanígy a korábbi Német Demokratikus Köztársaság kitüntetéseinek döntő része elvileg ugyancsak ma is viselhető (amennyiben a viselés nem sérti a Német Szövetségi Köztársaság érdekeit).

A Német Szövetségi Köztársaságban valamennyi szövetségi állam – erőteljesen differenciált – s napjainkban is bővülő (saját) kitüntetési rendszerrel bír.

A Német Szövetségi Köztársaságban a legfőbb kitüntetési jog a szövetségi elnöké. Ő adományozza az állami kitüntetéseket, engedélyezi német állampolgároknak külföldi kitüntetések viselését. Az elnöki hivatalban külön osztály foglalkozik e területtel.

A szövetségi elnök adományozza a Szövetségi Érdemkeresztet, az Ezüst Babérlevél kitüntetést és különböző érdemjeleket.

 

SZöVETSéGI ÉRDEMKERESZT (DER VERDIENSTORDEN DER BUNDESREPUBLIK DEUTSCHLAND): 1951. szeptember 7-én alapította Theodor Heuss szövetségi elnök, az NSZK megalakulásának második évfordulója alkalmából. Általános érdemrend, hazaiak és külföldiek egyaránt elnyerhetik. Látható jele az elismerésnek és köszönetnek. Politikai, gazdasági, szociális, szellemi tevékenység elismerésére is szolgál. A rend történetének kezdeti időszakában fontos volt pl. az újjáépítés körüli érdemek jutalmazása ezzel a kitüntetéssel.

Az 1967-ig élő gyakorlat szerint az kaphatta meg az érdemrendet, aki „teljes értékűnek tekinthető életművet” tudott felmutatni és elérte a 60. életévét. Ez a megközelítés a későbbiekben az érdemrend adományozásának rutinszerűvé válását és „elöregedését” eredményezte, és idővel a kitüntetési korhatárt a 40. évre szállították le, valamint felértékelték az alsóbb osztályokat.

A jelenleg érvényes szabályozás szerint minden állampolgárnak joga van kezdeményezni az érdemrend odaítélését egy arra érdemes személynek a (lakóhelye szerint illetékes) szövetségi tartománynál, külföldi személy esetében pedig a külügyminisztériumnál. A felterjesztéseket az ország föderális struktúrájának megfelelően a „javaslatra jogosult” tartományi miniszterelnökök teszik meg a Szövetségi Elnök Hivatala felé. Az államfő döntését az Elnöki Hivatal vezetője, a belügyminiszter, illetve a külügyminiszter, valamint a magasabb osztályok esetében a szövetségi kancellár ellenjegyzi.

Az érdemrendet – egyes kivételes alkalmaktól eltekintve – az államfő nem személyes nyújtja át, hanem ezt a szövetségi állam vagy a tartományok képviselői, külföldi személyek esetében a német külképviselet vezetője teszi meg. A rendet Rendi Kancellária irányítja, amely a szövetségi elnök alá tartozik.

A nagykereszt alkalmi fokozata külföldi államfőknek van fenntartva, a különleges kivitelű nagykeresztet (jelvényei egyezőek az előbbivel) pedig egészen kivételes alkalmakkor adományozzák. A rendnek három csoportra osztott (nagykereszt, nagy érdemkereszt, érdemkereszt) nyolc fokozata van. Érdemérem is tartozik hozzá. A rend jelvényei személyi tulajdonnak számítanak.

Rendjel (a nagykereszt különleges kivitele esetében): A rend jelvényei kagylós hordkarikáról függnek le. Aranyszegélyű, vörös zománcozású máltai jellegű kereszt. A keresztszárak között, a középmedalion körül arany babérkoszorúval. Arany középmedalionban a Német Szövetségi Köztársaság színes zománcozású államcímere.

Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rend jelvényei kagylós hordkarikáról függnek le. Aranyszegélyű, vörös zománcozású máltai jellegű kereszt. Arany középmedalionban a Német Szövetségi Köztársaság színes zománcozású államcímere.

Rendi csillag (a nagykereszt különleges kivitele esetében): Hatágú, sima sugaras arany rendi csillag. Közepén a különleges kivitelű jelvénnyel.

Rendi csillag (a nagykereszt alkalmi fokozatához): Nyolcágú, sima sugaras arany rendi csillag. Közepén a rend jelvényével.

Rendi csillag (a nagykereszthez): Hatágú, sima sugaras arany rendi csillag. Közepén a rend jelvényével.

Rendi csillag (Nagy Érdemkereszt a vállszalaggal és a csillaggal): Négyágú, sima sugaras arany rendi csillag. Közepén a rend jelvényével.

Rendi csillag (Nagy Érdemkereszt a csillaggal): Négyágú, más jellegű sima sugaras, arany rendi csillag. Közepén a rend jelvényével.

Érdemérem: Kerek aranyérem (peremes). Az előoldalon babérkoszorúra helyezett, színes zománcozott kivitelű rendjel. A hátoldalon alul szalaggal összekötött babérkoszorúban, „FÜR VERDIENSTE UM DIE BUNDESREPUBLIK DEUTSCHLAND” felirattal.

A szalag vörös, szélein keskeny sárga-fekete-sárga sávokkal. A „nagykereszt-csoport” szalagjainak vörös részében beszövött sasokkal.

 

EZüST BABéRLEVéL/DíSZJEL (DAS SILBERNE LORBEERBLATT): 1950. június 23-án alapította a szövetségi elnök. Egy 1964. március 24-i rendelet díszjelnek nyilvánította. Sport, turisztikai, zenei érdemek elismerésére adományozzák. Döntően sport jellegű elismerésnek számít. Azok a német állampolgárok, akik olimpiai győztesek voltak, különleges vésettel kapják meg a díszjelet.

Díszjel: Ezüst babérlevél. A díszjelhez – jelvényformájú – változatot is adományoznak (nőknek, illetve férfiaknak eltérő formában).

 

EZüSTéREM A KORLáTOZOTTAK SPORTJáéRT (DIE SILBERMEDAILLE FüR DEN BEHINDERTENSPORT): 1978. április 13-án alapította a szövetségi elnök. Olyan személyek elismerését szolgálja, akik a korlátozottak sportjában (amely a különböző fogyatékkal élő emberek rehabilitációjának fontos eszköze) különösen kitűntek.

Érem: Kerek ezüstérem, szélén alul összekötött babérkoszorú. Az előoldalon német államcímer, a hátoldalon „DER BUNDESPRÄSIDENT” felirat.

A szalag színe megegyezik az olimpiai színekkel.

 

ÜNNEPEK

A német alkotmány nem rögzíti szövetségi jogként az ünnepnapok meghatározását, az ünnepek kijelölése és védelme – munkaszüneti napként való érvényesítése – alapvetően a szövetségi tartományok hatáskörébe tartozik.

 

Nemzeti ünnep, emléknap

 

A NéMET EGYSéG NAPJA: 1990. augusztus 23-án az NDK első – és egyben utolsó – szabadon választott népi kamarája (parlamentje) jóváhagyta a Német Demokratikus Köztársaság belépését a Német Szövetségi Köztársaságba, a szövetségi alaptörvény 23. cikkelyének értelmében. Az egyesülési törvény kimondta, hogy a szövetségi alaptörvény 1990. október 3-i hatállyal érvényes Németország egész területén, és egyben ezt a napot törvényes nemzeti ünneppé nyilvánították. A föderális államszerkezetnek megfelelően az október 3-i központi ünnepségeket minden évben az a tartomány rendezi meg, amely a szövetségi tanácsban (a tartományi kamarában) az elnöki jogokat gyakorolja. Ezáltal a tartományok lehetőséget kapnak, hogy a nemzeti ünnepet saját hagyományaik és szokásaik figyelembevételével tartsák meg. A hivatalos ceremónián, amelyre a szövetségi tanács és a szövetség alkotmányos szervei közös meghívót adnak ki, a politikai és társadalmi élet vezető képviselőin kívül a német polgárok delegációi is részt vesznek.

 

A NEMZETISZOCIALIZMUS áLDOZATAINAK EMLéKNAPJA: Roman Herzog szövetségi elnök 1996. január 3-án proklamációban jelölte ki január 27. napját a nemzetiszocializmus áldozatainak emléknapjává. 1945-ben ezen a napon szabadította fel a szovjet Vörös Hadsereg az auschwitzi koncentrációs tábort, amely a nemzetiszocialista rémuralom embermilliókat elpusztító terrorjának szimbólumává vált. E napon a német szövetségi gyűlés (parlament) emlékülést tart.

 

A KELET-BERLINI éS KELET-NéMETORSZáGI MUNKáSFELKELéS EMLéKNAPJA: Az 1953. június 16–17-i kelet-berlini és kelet-németországi munkásfelkelés emlékére a szövetségi köztársaság parlamentje 1953. augusztus 4-én törvényt alkotott és június 17-ét törvényes ünnepnappá nyilvánította, amelyet Heinrich Lübke államelnök proklamációja alapján 1963 óta nemzeti emléknapként ünnepeltek az NSZK-ban. 1990-ig ezt a napot a német egység napjának is tekintették. A német állami egység tényleges helyreállításával október 3. lett hivatalosan a német egység napja, az 1953. évi törvény hatályos rendelkezéseit felfüggesztették, de a szövetségi elnök proklamációja a nemzeti emléknapra vonatkozóan érvényben maradt. Ezen a napon a berlin-weddingi Seestraße temetőjében felállított emlékműnél központi ünnepséggel és koszorúzással emlékeznek az 1953. júniusi népfelkelés áldozataira.

 

A HITLER ELLENI MERéNYLETKíSéRLET EMLéKNAPJA: A nemzetiszocialista uralommal szembeni ellenállás hősei előtt tisztelegnek a szövetségi köztársaságban minden év július 20-án, az 1944. évi Hitler elleni merényletkísérlet évfordulóján. Ezen a napon katonai tiszteletadás mellett koszorúznak az ellenállás történeti emlékhelyeinél, a hadsereg-főparancsnokság egykori épületénél, ahol Stauffenberget és összeesküvő társait végezték ki, valamint Plötzensee-ben, a náci rendszer hírhedt börtönénél és kivégzőhelyénél.

 

NEMZETI GYáSZNAP:  Megtartása még az NSZK megalakulása előtti időkre nyúlik vissza. 1924 óta rendezi meg éves emlékezését a német katonasírokat gondozó népi szövetség (VDK), kezdetben az első világháború milliónyi háborús áldozatára gondolva. Ezt a megemlékezést a Harmadik Birodalom időszakában némileg háttérbe szorította az 1934-től március hónapban megrendezett hősök emléknapja. Az 1950-es évek elején azonban ismét feléledt az NSZK-ban a nemzeti gyásznap tradíciója, immáron a két világháború és a diktatúra áldozatainak hivatalos emléknapjaként, az adventet megelőző utolsó előtti vasárnapon, november végén. 1993-tól a központi ünnepségek színhelye a Berlinben álló „Új Őrhely”, ahol egy egyszerű megemlékezés keretében a szövetségi elnök és más magas rangú személyiségek koszorúznak.

 

Egyéb munkaszüneti napok

 

Németország valamennyi tartományában munkaszünettel járó törvényes ünnepnapok: január 1. (újév), nagypéntek, húsvéthétfő, május 1. (a munka napja vagy májusi ünnepnap néven), áldozócsütörtök (Krisztus mennybemenetele), pünkösdhétfő, december 25–26. (karácsony első és második napja). Túlnyomóan katolikus többségű tartományokban ezekhez járul még: január 6. (vízkereszt), úrnapja, augusztus 15. (Mária mennybevitele), november 1. (mindenszentek) ünnepe. Protestáns többségű tartományok ünnepe október 31. (a reformáció emléknapja), a bűnbánat és ima napja (az egyházi év utolsó szerdáján). Mind katolikus, mind protestáns ünnep a vallásbéke napja, amely augusztus 8-án Augsburg városában munkaszünettel járó ünnepnap. (1555-ben az augsburgi vallásbékében egyenjogúsították az evangélikus egyházat a katolikussal.)

A német egység nemzeti ünnepén (október 3-án), valamint május 1-jén és az említett emléknapokon a szövetségi intézmények és szervezetek épületeit a kormány rendelete értelmében fellobogózzák. (A nemzetiszocializmus áldozatainak emléknapján és a nemzeti gyásznapon félárbocra engedik a lobogókat.) Lobogódíszt kapnak a nevezett épületek a fent említetteken túl Európa napján (május 5.), az alaptörvény kihirdetésének évfordulóján (május 23.), valamint a szövetségi és az Európa parlamenti választások napján is.

 

NEMZETI EMLÉKHELYEK

LORELEY: Loreley sziklája Rajna-Pfalz tartományban, Sankt Goarshausen közelében emelkedik 132 méter magasságba, a Rajna jobb partján. A folyó ezen a helyen nagyon leszűkül, erős sodrású és közel 27 méter mély. Alacsony vízállás mellett ma is láthatóak azok a – népnyelvben „hét szűznek” nevezett – sziklazátonyok, amelyek e veszélyes helyen számos hajós életét kioltották. A 19. században, a nemzeti romantika korában alakult ki a legenda mai formájában, amely szerint egy szép, hosszú szőke hajú leány vagy sellő ül Loreley szikláján, haját fésülve. A leány szépsége és dala úgy elbűvöli a hajózókat, hogy azok a helyes útirányról letérve halálukat lelik a habok között. Számos költőt ihletett meg e hely és története, a legismertebb alkotás Heinrich Heine 1824-ben született költeménye.

 

EXTERN-SZIKLáK: Az észak-rajna-vesztfáliai Horn-Bad Meinberg városka külterületén, egy erdős-ligetes területen emelkedik az Externsteine öt tömbből álló magányos sziklacsoportja. A 30–38 méteres sziklaoszlopok különös formája és a rajtuk található mesterséges megformálások következtében évszázadokon át kultikus jelentőséget tulajdonítottak e helynek. Hamelmann, a közeli Lemgo történetírója a 16. században már úgy vélte, hogy az Extern-sziklák egy pogány kultuszhely részei, amelyet Nagy Károly keresztény imahellyé tétetett. A 19. század végétől egyre népszerűbbek lettek a germán múltra irányuló értelmezési kísérletek. 1934-ben a nemzetiszocialisták alapítványt hoztak létre az Externsteine germán szent hellyé történő „visszaalakítására”. A sziklák közelében egy ötvösműhelyt hoztak létre, ahol az „árja szellem” ápolására szolgáló műtárgyakat állítottak elő. A környéken nagyszabású ásatásokat folytattak a feltételezett germán kultuszhely létét bizonyítandó, eredmény nélkül.

 

HERMANN-EMLéKMű: A teutoburgi erdő egyik kiemelkedő pontján áll 50 méteres nagyságban a rómaiak felett aratott győzelem emlékműve, a Hermannsdenkmal. Történeti tény, hogy a fokozódó germán betörések megakadályozása végett Kr. u. 9-ben a Rajna jobb parti vidékén nagyobb római seregek vonultak fel Quinctilius Varus helytartó parancsnoksága alatt. A cheruskok fejedelme, Arminius vezetése alatt több germán törzs egyesült erővel váratlanul rajtaütött a rómaiakon, akik a három napig tartó csatában megsemmisítő vereséget szenvedtek. A 19. században az ébredő nacionalizmus a németség szabadságáért és egységéért küzdő nemzeti hőst látott a germán vezérben. Ernst von Bandel szobrász és építész már az 1830-as években elkészítette az emlékmű tervét, amit végül a Német Birodalom megalakulása után, 1875-ban avattak fel Detmold közelében a feltételezett csataszínhelyen, I. Vilmos császár jelenlétében. Az emlékmű nemcsak szellemében, hanem felirataiban is az öntudatos, magát szomszédai fölé helyező német nacionalizmus jelképe lett. A történeti és régészeti kutatás az 1980-as évek végén kiderítette, hogy a Varus-csata valójában egy másik helyen, a mintegy 100 kilométerre északnyugatra fekvő mai Osnabrück közelében zajlott, ahol 2000-ben tudományos igényű kiállítóhelyet létesítettek.

 

KYFFHÄUSER: Thüringia északi részén terül el Németország legkisebb kiterjedésű középhegysége, a Kyffhäuser. A 14. században született az a legenda, amely szerint I. („Barbarossa”) Frigyes császár, akit a 3. keresztes hadjárat idején 1190-ben a kis-ázsiai Taurus-hegységben ért a halál, valójában nem is halott, hanem udvartartásával együtt a Kyffhäuser egyik hatalmas barlangjában alszik, és a megfelelő idő eljöttekor felébredve elhozza az „aranykort”. 1890 és 1896 között ezen a szimbolikus helyen épült fel katonai egyesületek kezdeményezésére a „második birodalomalapító” Vilmos császár tiszteletére egy 81 méter magas monumentum, amelynek talapzatánál Barbarossa Frigyes hatméteres ülő szobrát, tetején pedig a Hohenzoller-császár lovas szobrát helyezték el. Az NDK fennállásának idején a közelben egy, a parasztháborúk leverésére emlékeztető, 123 méter széles, háromezer(!) alakos emlékmű-együttest építettek fel.

 

SANSSOUCI: Potsdam közelében, teraszosított szőlőhegy közepén áll a porosz uralkodók dicsőségére a mai napig emlékeztető Sanssouci kastélya és parkja. Nagy Frigyes porosz király személyes tervrajzai alapján 1745 és 1747 között épült az a kastély, amely az úgynevezett „frigyesi rokokó” legjelentősebb emléke. A Német Demokratikus Köztársaság történeti hagyományértelmezésének sajátos példájaként a Hohenzollern uralkodók rezidenciája a szocialista német állam egyik legfontosabb, legápoltabb, nemzetközileg is propagált turisztikai látványossága volt.

 

WALHALLA: A bajorországi Donaustauf település közelében, a Duna magas partján, az úgynevezett Bräubergen áll a Parthenon mására felépített Walhalla, a „germán dicsőség temploma”. Keletkezéstörténete a 19. század elejére nyúlik vissza, a német fejedelemségek Napóleon általi „leigázása” idejére. Az akkori bajor trónörökös, a későbbi I. Lajos király e „nemzeti megalázást” ellensúlyozandó, 1807-ben elhatározta a dicsőséges német múlt emlékére egy dísztemplom megépítését. E célból megrendelést adott mintegy 60 kiemelkedő német személyiség mellszobrának elkészítésére. Trónra lépése után, 1830. október 18-án, a lipcsei népek csatája évfordulóján került sor az alapkőletételre és tizenkét év múlva a díszépület ünnepélyes felavatására. A dicsőség templomában a mai napig bővül a kitüntetett személyiségek sora, jelenleg 126 szoborportré és 64 emléktábla ékeskedik itt. 2003-ban a nemzetiszocialista uralom elleni küzdelem mártírja, Sophie Scholl kapott márvány mellszobrot.

 

A FRANKFURTI PáL-TEMPLOM: Az 1789 és 1833 között épült Pál-templom a Majna parti Frankfurtban Németország számára a szabadság és a demokrácia nemzeti szimbóluma. 1848 tavaszán itt ült össze az első szabadon megválasztott össznémet nemzetgyűlés. Az ezt követő hónapokban megkísérelték az egységes Németország alkotmányának kidolgozását, ami végül Poroszország és Ausztria uralkodóinak ellenállásán megbukott. Az alkotmányt forradalmi úton érvényre juttatni kívánó erőket leverték, a parlamentet erőszakkal feloszlatták. 1852-től a templom ismét istentiszteleti célokat szolgált. A második világháborúban súlyosan megsérült épület renoválták és mint „a német demokrácia bölcsője” műemléki funkciót lát el.

 

„NéMET SAROK”: Koblenz közelében, a Rajna és a Mosel összefolyásánál elhelyezkedő, jellegzetes alakú földnyelv az úgynevezett „német sarok” (Deutsches Eck). Elnevezését a 13. század elején kapta arról az építményről, amit a német lovagrend emeltetett rajta. A Német Birodalom egyesítésében szerzett érdemeiért 1897-ben itt állították fel I. Vilmos császár 37 m magasságban álló, 17,5 tonna súlyú lovas szobrát. (A szobor felirata „Nagy Vilmos”-nak nevezi.) A második világháborúban a szobrot amerikai katonák szétrombolták. 1953-ban ennek helyén, a talapzathoz rögzítve zászlórudat helyeztek el, amelyen a német trikolór lobogott. Az emlékművet ily módon a német egység emlékhelyévé nyilvánították.

 

REICHSTAG, BERLIN: Az 1884–94 között, Paul Wallott elképzelései alapján épült Reichstag (parlament) a 20. századi német történelem sorsfordulóinak egyfajta jelképévé vált. 1918 novemberében Philipp Scheidemann szociáldemokrata politikus a parlament egyik ablakából kiáltotta ki az első német köztársaságot. 1933. február végén a Reichstag égése a demokratikus Németország végét, a nemzetiszocialista uralom feltartóztathatatlan kibontakozását jelentette. A náci Németország megsemmisítő bukását szimbolizálta 1945 májusában a szétrombolt Reichstagon lengő sarló-kalapácsos szovjet zászló. Az 1960-as években a megosztott Berlin nyugati felén álló épületet felújították, egyszerűsített kivitelben, kupola nélkül. 1990. október 3-án a német újraegyesítés központi ünnepségét a berlini parlamenti épületnél rendezték, amelynek teljes felújítását határozták el. Sir Norman Foster tervei alapján ekkor került bejárható üvegkupola az építmény tetejére. 1999. április 19. óta az addig Bonnban székelő német parlament ismét a Reichstag falai között ülésezik.

 

VILMOS cSáSZáR EMLéKTEMPLOM, BERLIN: A nyugat-berlini Kurfürstendammon álló templom a második világháború romjaiból felépülő Berlin és Németország világszerte ismert jelképe, a béke és a kiengesztelődés szimbóluma. Az első német császár dicsőségét hirdető neoromán stílusú evangélikus templomot 1891 és 1895 között építették Franz Schwechten tervei alapján. 1943 novemberében az épület jelentős része egy bombatámadás áldozatává vált. A háború utáni időszakban nem volt lehetőség felépítésére, a romok a háborús pusztítás mementójaként maradtak. 1957-ben készültek el végül az újjáépítési tervek, amelyek a megmaradt részek – így elsősorban a csúcsát veszített torony – elbontását javasolták. A berliniek tömeges tiltakozásának hatására azonban a torzóként álló tornyot maradványaival együtt beépítették az új templomépületbe.

 

BRANDENBURGI KAPU, BERLIN: Eredetileg Berlin nyugati kapuja, amelyet az athéni Propiliák mintájára 1791-ben Carl Gotthard Langhans tervei alapján építettek, II. Frigyes Vilmos porosz király megbízására. 1793-ban egészítették ki a négyfogatos kocsit (kvadrigát) hajtó győzelem-istennő díszes ábrázolásával, ezzel az eredetileg Békekapunak nevezett építmény diadalív jellegű lett. Mivel a Brandenburgi kapu az 1961 augusztusában emelt berlini falnak gyakorlatilag meg- közelíthetetlen része volt, közel negyven éven át a város és Németország megosztottságának jelképévé vált. Így érthető, miért lett az 1989. novemberi, a fal ledöntését követelő tüntetések egyik fő színhelye, és megnyitását követően az újraegyesítés szimbóluma.

 

„ÚJ őRHELY”, BERLIN: A Berlin közepén álló Új őrhely (Neue Wache) – a szövetségi kormány döntése alapján – 1993 óta Németország központi emlékhelye. A klasszicista stílusú épületet 1816 és 1818 között Karl Friedrich Schinkel tervei alapján, III. Frigyes Vilmos porosz király megbízására építették a napóleoni háborúkban elesettek emlékére. 1918-ig ez volt a királyi őrség szállása. 1931-ben az első világháborúban elesettek tiszteletére alakítottak ki itt egy emlékhelyet. A második világháborúban súlyosan megsérült. Újjáépítése után az NDK kormányzata 1960-ban „a fasizmus és militarizmus áldozatainak emlékhelyévé” nyilvánította, belső terében örökláng égett. 1969-ben egy ismeretlen katona és egy ismeretlen koncentrációs tábori fogoly földi maradványait helyezték el itt, második világháborús harcterek és koncentrációs táborok földjébe ágyazva. 1990-ig Kelet-Berlin egyik turisztikai látványossága volt az épület előtti parádés őrségváltási ceremónia. Németország újraegyesítése után az Új őrhely „a háború és az önkényuralom áldozatainak” központi emlékhelye lett. Az épület centrumában Käthe Kollwitz „Anya halott fiával” szobrának felnagyított méretű másolatát helyezték el.

 

BELLEVUE-KASTéLY, BERLIN: A német szövetségi elnök rezidenciája a „berlini köztársaság” egyik szimbóluma. A német főváros nyugati felében álló kastélyt 1785 és 1790 között építették Michael Boumann tervei alapján. A második világháborúban megrongálódott épületet 1955 és 1959 között az NSZK államfőjének nyugat-berlini reprezentatív szálláshelyeként renoválták. 1994-ben – az újraegyesített Németország közjogi méltóságai közül elsőként – a szövetségi elnök Bonnból e helyre tette át székhelyét.

 

EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK

GERMANIA: Allegorikus nőalak, mely a nemzeti romantika, de főleg a vilmosi Német Császárság korszakában a (diadalmas) Németországot jelképezte. Legismertebb és legnagyobb hatású megformálása a Rajna-menti Niederwald-emlékmű, amelyet a Franciaország felett aratott győzelem és az egységes német állam megalakítása emlékére emeltek 1883-ban. Germania ezen megtestesítése 10,5 méter magas, súlya 30,2 tonna; hasonlóan a háborút és békét jelképző mellékalakjaihoz, nagyrészt ágyúk fémanyagából öntötték. Bal kezében kardot, patetikus gesztussal felemelt jobb kezében a császári koronát tartja. A demokratikus Németországban alakja háttérbe szorult, leginkább csak hagyományőrző egyesületek viselik nevét.

 

A „néMET MICHEL”: Az először 1541-ben említett figura személyében a német népet, a német történelmet jelképezi, a mindenkori politikai helyzetnek megfelelően ábrázolják. A „német Michel” a 17. században bamba, passzív, többnyire jóindulatú parasztfiúként, a 19. század óta pedig általában rövidnadrágban és háló- vagy bojtos sapkában jelenik meg. 1919-ben a karikatúrák a győztes hatalmak által kihasznált áldozatként ábrázolják, később alakját a nemzetiszocialista propaganda szolgálatába állították. A második világháború után hamarosan ismét felbukkan a némileg együgyű „kisember” alakjában, mint a nemzeti karakterológia önironikus kifejeződése.