Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:143–152.
FARKAS ILDIKÓ
Írország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos neve: Ír Köztársaság, Poblacht Na h’ Éireann (ír), Republic of Ireland (angol)
Terület: 70 273 km2
Lakosság: 3 883 159 fő (2002)
Főváros: Dublin
Államforma: parlamentáris köztársaság
Közigazgatás: 26 grófság
Nyelvek: gael (ír), angol
Az Ír-szigetet Kr. e. 500 körül kelta törzsek népesítették be. A kereszténységre fokozatosan áttérő őslakosság a normann hódítással szemben még sikerrel vette fel a harcot.
A 12. században II. Henrik angol király seregének partraszállásával kezdődött meg az Ír-sziget gyarmatosítása. A sziget évszázadokig hol lazábban vagy szorosabban illeszkedett az angolok államához. A 16. században VIII. Henrik angol király szakított a római pápával és megalapította az anglikán egyházat (1534). Az ír katolikusok tiltakozását fegyverrel verette le, anglikán hitre próbálta őket áttéríteni, és az ellenállók földjeit elkoboztatta, majd 1541-ben Írország királyává koronáztatta magát. Gyakorlatilag innen eredt az angol–ír viszony két állandó konfliktusforrása: a vallási ellentét és a föld birtoklása.
I. Erzsébet folytatta az Ír-sziget „megtörését”, ezalatt különösen Ulster (a mai Észak-Írország területe) tartományával „gyűlt meg a baja”. Az ulsteriek egészen 1603-ig ellenálltak az angol seregeknek, akkor azonban súlyos vereséget szenvedtek. Ezután kezdték meg az angolok Ulster „elfoglalását”. 170 ezer protestáns telepes érkezett ide (főként Skóciából), ahol számukra 23 új várost építettek az angolok. Ezzel Ulster fejlődése új, a sziget többi részétől eltérő irányt vett. Megváltozott társadalma: a skót telepesek keményen dolgozó, a műveltségre nagy hangsúlyt helyező, szorgalmas, takarékos presbiteriánus protestánsok voltak, akiknek munkája nagyban hozzájárult Ulster 19. századi modernizációjához. Ugyanakkor az elszigetelődés fennmaradt a skót protestánsok és az ír katolikusok között.
Az angol polgárháborúban a helyzet súlyosbodott: a katolikusok I. Károly királyt támogatták (katonailag is), de Cromwell serege legyőzte őket. Később az írek II. Jakabot (a Stuart-restaurációt) pártolták, 1690-ben azonban Orániai Vilmos protestáns hadai verték le a katolikus íreket. (Erre a mai napig nemzeti ünnepként emlékeznek a protestánsok Észak-Írországban.) 1801. január 1-jén Írország egyesült Angliával Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyság néven. 1898-ban helyi önkormányzatot vezettek be. Az írek 19. századi függetlenségi mozgalmaiban és törekvéseiben Ulster tartománya nem vett részt, sőt, mivel úgy látták, a tartomány jóléte éppen a brit uralomnak köszönhető, ragaszkodtak az unióhoz (még a katolikusok is). 1921-ben, amikor hosszú küzdelmek után független lett Írország délebbi, nagyobbik fele, az északi fejlett tartomány, Ulster Nagy-Britannia része maradt. A szabad Írország 1937-ben független köztársasággá nyilvánította magát, amit Nagy-Britannia csak 1945-ben ismert el. Írország 1949-ben kivált a Brit Nemzetközösségből is. Írország 1973-ban csatlakozott az Európai Közösség(ek)hez. Manapság az Európai Unió legdinamikusabban fejlődő országa.
CÍMER
Írország hivatalos címere az ír királyságok címereiből állt össze. A szigeten lévő négy ír királyságot 1002-ben egyesítette Brian Boru király. A királyságoknak saját címereik voltak: Ulsterben az ott uralkodó O’Neill család címere, egy vörös kéz kombinálódott össze a DeBurgos család vörös keresztjével; Leinsterben egy ezüsthúrozású arany hárfa kék mezőben; Munsterben három aranykorona; Connachtban egy fekete sas, felette kardot tartó karral. Az Ír-sziget egyesítésével e címerek mindegyike szerepet játszott, mint az egységes Írország jelképe. Az Ír Köztársaság mai, hivatalos címere egy négy részre osztott pajzson tartalmazza ezeket a jelképeket.
Az ír állam hivatalosnak tekintett, bár alkotmányba nem foglalt címere: kék mezőben ezüst- (fehér) húrozású arany hárfa. A hárfa a középkori kelta énekesek (bárdok) hangszere volt. Már 1270 óta szerepelt az Ír Királyság címeralakjai között. Először az egyik ősi ír királyság, Leinster címerében volt látható. A 15. században, VIII. (Tudor) Henrik angol király idejében jelent meg az egész Ír Királyság címereként. Ekkor az arany hárfa kék mezőben (a kék szín volt Szent Patriknak, Írország védelmezőjének „színe”, és innen az 1800-as évek elejéig Írország „színe” is) volt látható. A kormány, a kormányhivatalok és Írország képviselői otthon és külföldön egyaránt ezt használják. A hárfa látható a köztársasági elnök pecsétjén és az ír pénzérmék hátoldalán, egyenruhákon és hivatalos dokumentumokon is. Az ír köztársasági elnök zászlaja szintén a hárfát ábrázolja: kék mezőben ezüsthúrozású arany hárfa.
A mai címerben szereplő hárfa modelljéül egy 14. századi hangszer (Brian Boru király hárfája) szolgált, amelyet Dublinban, a Trinity College Múzeumban őriznek.
ZÁSZLÓ
A hagyomány szerint egészen az 1800-as évek elejéig a kék – Szent Patrik színe – kötődött az írekhez. A címernek tekintett ezüsthúrozású arany hárfa – amely ősi kelta jelkép – is kék mezőben állt. Ekkor azonban a kék – miután „beleolvadt” az Orániai-ház narancsszíne – átadta helyét a zöldnek. Ebben szintén szerepelt a hagyomány, hiszen a zöld a lóhere, Szent Patrik növényének és így az ír katolikusoknak is a színe volt.
A narancssárga-fehér-zöld trikolór a francia trikolór mintájára született az 1848-as európai forradalmak idején. Az Írország függetlenségéért és fejlődéséért küzdő „Ifjú Írország” mozgalmának egyik vezetője, Thomas Francis Meagher mutatta be 1848-ban társainak. A mozgalom eseményein gyakran tették ki ezt a zászlót is a szabadságküzdelmet szimbolizáló francia trikolór mellé. A színek összeállítása ötvözte a hagyományt és a modern törekvéseket, valamint az ír nemzet több részének unióját is. A zöld az ír népességben meglévő régi gael és angol–normann elemeket jelképezte, míg a narancssárga – Orániai Vilmos színeként – az írek között is megtalálható újabb – protestáns – részt. A kettő közötti fehér célja pedig – Meagher szerint – az volt, hogy kifejezze az ír nemzet két része, a katolikusok és a protestánsok közötti békét és egyetértést.
A zászlót azonban csak a 20. század elejétől kezdték nemzeti zászlónak tekinteni. 1848 és 1916 (a nagy ír felkelés) között alig használták, bár természetesen nem felejtették el, hogy az íreknek saját zászlójuk kellene hogy legyen. 1850 körül egy zöld-narancssárga-kék trikolórt javasoltak (ebben a már létező két szín szimbolikája mellett a kék a presbiteriánusokat jelképezte volna), majd 1883 körül egy újabb, sárga-fehér-zöld összeállítású javaslat született (ebben a sárga a narancssárga helyett szerepelt volna).
A 20. század elején a Sinn Fein (az ír függetlenségért fegyverrel küzdő hazafias szervezet) a narancssárga-fehér-zöld trikolórt elevenítette fel hazafias jelképként (valószínűleg az 1848-as hagyomány miatt). Az 1916-os nagy ír felkelés idején ezt tűzték ki a dublini főposta épületére, mint az írek nemzeti függetlenségének szimbólumát. Hamarosan minden más szóba jöhető zászlót kiszorított ennek a trikolórnak a használata. Ulster tartomány elcsatolása (1921) után az Ír Szabadállam hivatalos jelképeként is ezt a zászlót alkalmazta. 1937-ben alkotmányba foglalták: Írország nemzeti jelképe a narancssárga-fehér-zöld trikolór.
Létezik még egy ír zászló is, a Szent Patrik-kereszt, amely azonban történetileg a Nagy-Britanniával fennállt unióhoz kötődik, ezért ezt az Ír Köztársaságban nem használják. 1782-ben az ír parlament (míg az ország Angliához tartozott) biztosította törvényhozó függetlenségét. Egy év múlva megalapították a Szent Patrik Rendet az ország alkotmányos státuszának elismertetése emlékére. Fehér mezőben vörös színű fekvő X alakú kereszt lett a rend jelképe, amelyet ettől kezdve Szent Patrik-keresztnek neveznek. A jelkép modellje az angol Szent György-kereszt és a skót – fekvő X alakú – Szent András-kereszt lehetett. Másik magyarázat a jelkép kialakulására, hogy a rend első legmagasabb rangú tagja a Fitzgerald családból származó Leinster herceg volt, akinek családi címerében szerepelt a Szent Patrik-kereszt.
1801-ben, amikor a már évszázadok óta Anglia által meghódított Írországot „hivatalosan is” egyesítették Nagy-Britanniával, az 1606 óta létező brit zászlóra (amely az angol Szent György-kereszt és a skót Szent András-kereszt egymásra helyezéséből jött létre, a két ország perszonáluniójára utalva) az Írországot jelképező Szent Patrik-keresztet is ráhelyezték, így alakult ki a ma is használatos brit állami zászló. A Szent Patrik-keresztet Írországban soha nem használták az unió (1801) előtt, és azután is erősen az Angliával való unió eszméjéhez kötődött. Így tulajdonképpen soha nem volt nemzeti zászló, Írországot jelképezte Nagy-Britannián belül. Az ír függetlenségi törekvéseket vagy a zöld színű zászló, vagy a trikolór jelentette, ezért is lett a trikolór az ír hivatalos nemzeti zászló a függetlenség elnyerése (1921) után. A Szent Patrik-keresztet csak Észak-Írországban használják az unionisták, azaz máig némiképpen a Nagy-Britanniához való tartozást szimbolizálja.
HIMNUSZ
A mai ír himnusz a 20. században született. Írország 1921-ig nem volt független, így hivatalos alkalmakkor itt is a brit himnuszt játszották. Az írek saját dalokat is énekeltek, például az angol mintára született Isten óvd meg Írországot kezdetűt, vagy az Ismét nemzet leszünk címűt, ezek azonban a katonai körökön kívül nem váltak széles körben ismertekké.
A katona dala (Amhrán na bhFiann) szövegét 1907-ben írta Peadar Kearney, aki Patrick Heeney-vel együtt a zenét is szerezte. A dal először 1912-ben jelent meg az Ír Szabadság című újságban. Az 1916-os húsvéti felkelés idején kezdték énekelni az ír felkelők az addigi hazafias dalok helyett, és ekkor vált széles körben ismertté a dal mint „az ír nemzeti induló”.
A független ír állam megalakulásakor nem volt hivatalos himnusza az országnak, de egy ideig ennek nem is érezték hiányát. 1924-ben vetődött fel egy hivatalos himnusz szükségének gondolata. A katona dalát sokan nem tartották erre alkalmasnak, túl militarista és forradalmi hangvétele miatt. Egy ideig ezt csak Írországon belül játszották himnuszként, míg külföldön egy „békésebb” hangvételű dal, az Emlékezzünk régi napokról kezdetűt használták Írország jelölésére. 1926-ban aztán mégis úgy döntött a kormány, hogy A katona dala lesz Írország himnusza mind belföldön, mind külföldön.
A himnusz szövege:
AMHRÁN NA BHFIANN
Seo dhibh a cháirde duan Óglaigh,
Cathréimeach briomhar ceolmhar,
Ár dtinte cnámh go buacach táid,
‘S an spéir go min réaltogach
Is fonnmhar faobhrach sinn chun gleo
‘S go tiúnmhar glé roimh thíocht do’n ló
Fé chiúnas chaomh na hoiche ar seol:
Seo libh canaídh Amhrán na bhFiann.
Curfá:
Sinne Fianna Fáil
A tá fé gheall ag Éirinn,
buion dár slua
Thar toinn do ráinig chugainn,
Fé mhóid bheith saor.
Sean tír ár sinsir feasta
Ní fhagfar fé’n tiorán ná fé’n tráil
Anocht a théam sa bhearna bhaoil,
Le gean ar Ghaeil chun báis nó saoil
Le guna screach fé lámhach na bpiléar
Seo libh canaídh Amhrán na bhFiann.
Magyar fordításban:
A KATONA DALA
Hej, a sereg víg dalra fakad
Kórusa harsog a légben,
Lángoló tűz köré gyűl a csapat,
Csillagok gyúlnak az égen.
Csata előtt, lázban égve
Várunk a hajnali fényre,
S az éjszaka mély csöndjében,
Seregünk dalra fakad.
Hej, katonák,
Szívünk Írországért dobog.
Esküszünk,
Nem lesznek itt zsarnokok
Sem kalodák!
S őseink szent földje fölött,
Szabadság örökmécse lobog.
Dacolva bármi veszéllyel,
Ágyúszó szórhat átkokat,
Hazánkért, hő szenvedéllyel,
Seregünk dalra fakad.
Rédai Gábor fordítása
KITÜNTETÉSEK
Az Ír Köztársaságban a nemzeti függetlenség kivívását követően elvetették a rendjelek, kitüntetések kultuszát. Ezeket „monarchistának”, „imperialistának” nyilvánították (jellegzetes „republikánus rendjelellenesség”). A későbbiekben sem alakult ki a hagyományos rendjel- és kitüntetéskultusz. Az alábbi kitüntetések alapítója nem az állam, hanem valamilyen alapítvány vagy testület.
KATONAI ÉREM VITéZSéGéRT (AN BONN MILEATA CALMACHTA): 1944. december 4-én alapították a Véderő tagjai számára, vitézségi érdemek, háborús szolgálat elismerésére. I–III. osztálya van (ezüst-, illetve bronzkeresztek).
Érem: Ezüst-, illetve bronzkeresztek. Az előoldalon az osztályoknak megfelelő színben. Stilizált kelta kereszt, felületén és a keresztszárak között alul szalaggal összekötött babérkoszorú. Középen felirattal: „DE BARR CALMACTA”. A hátoldalon „AN BONN MILEATA” felirattal.
A szalag osztályonként eltérő. I. osztály: zöld, középen keskeny sávval. II. osztály zöld, szélein keskeny sávokkal. III. osztály: zöld, középen és szélein keskeny sávokkal.
KüLöNLEGES SZOLGáLATOKéRT ÉREM (AN BONN SEIRBHISE DEARSCNA): 1964. február 18-án alapították, azzal kapcsolatosan, hogy az ENSZ keretében különféle békefenntartó és más feladatokat ír csapatok is elláttak. Adományozható hősiességért, vitézségért, vezetési érdemekért. I–III. osztálya van.
Érem: Kerek (ezüst-, illetve bronz-) érem. Az előoldalon Cuchulain harcos lovakkal. A hátoldal „AN BONN SEIRBHISE DEARSCNA” felirattal.
A szalag osztályonként eltérő. I. osztály: zöld, középen keskeny fekete sávval. II. osztály: zöld, szélein keskeny fekete sávval. III. osztály: zöld, középen és szélein keskeny fekete sávokkal.
1916-OS ÉREM (1916 Medal): 1961-ben alapították az 1916-os ír felkelés résztvevőinek. Elsősorban az IRA tagjainak adományozott katonai kitüntetés.
SZOLGáLATI ÉREM (Service Medal 1917–21): 1941-ben alapították, az ír függetlenségi háborúban (1917–21) szolgálatot teljesítettek számára, elsősorban az IRA tagjainak. (Katonai kitüntetés.)
KATONAI CSILLAG (Military Star): Poszthumusz kitüntetés az Önvédelmi Erők szolgálatteljesítés közben életüket vesztett tagjainak. (Katonai kitüntetés.)
A MATER ALAPíTVáNY ARANYéRME: Egyének kaphatják az ír társadalomért való tevékenységükért, saját területükön elért kiemelkedő eredményeikért.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnep
SZENT PATRIK NAPJA: Írország legnagyobb ünnepe az írek védőszentjének a napja március 17-én. Nemzeti ünnep, amely eredetileg vallásos ünnep volt, mára azonban az „írség” általános ünnepe lett, amelyet a világ jelentős ír kolóniái (USA, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland) ünnepelnek felvonulásokkal. Parádékat eredetileg a kolóniák tartottak, ami azután visszahatott Írországra, és itt is elterjedt. (Az 1990-es évektől már Észak-Írországban is rendeznek felvonulást.) Írországban pedig Szent Patrik napja helyett ma már Szent Patrik-fesztivált tartanak, amelyet az 1990-es években háromnaposra bővítettek, 2000-től pedig már öt napig tart, a március 17. körüli legközelebbi hétvégével együtt.
Egyéb munkaszüneti napok
Január 1. – Újév napja.
Nagypéntek (húsvét előtti péntek).
Húsvéthétfő.
Május első hétfője: „Bankszünet”. Nagy-Britanniában már az 1880-as években szokás volt, hogy a bankok egy-egy napra zárva tartottak. Az 1930-as években az Egyesült Államokban is elterjedt szokás lett. Roosevelt elnök rendelte el, hogy időnként a bankok egy-egy napra legyenek zárva, a pénzügyi pánik elkerülése érdekében. A „bankszünet” maradt, és elterjedt Írországban is. Ezeken a napokon nemcsak a bankok, hanem az üzletek is zárva vannak, gyakorlatilag munkaszüneti napot tartanak az országban, noha aznap sem nemzeti, sem egyházi eredetű ünnep nincs.
Június első hétfője: „Bankszünet”.
Augusztus első hétfője: „Bankszünet”.
Október utolsó hétfője: „Bankszünet”.
December 25. – Karácsony napja.
December 26. – Szent István vértanú napja.
Egyéb, nem munkaszünettel járó ünnepek
Február 1. Szent Brigitta napja: Írország védőszentjének ünnepe.
Június 1. Zarándoklat a purgatóriumba: A legenda szerint Szent Patrik megnyitotta a földet a pogány írek előtt, hogy lássák a tisztítótüzet. Ezen a napon zarándoklatot tartanak Szent Patrik barlangjába, Longh Derg szigetére.
Június 9. Szent Kolumba napja: Írország második védőszentjének ünnepe.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
TARA (Dublintól 48 km-re északkeletre): Az ír őstörténet mitikus és kultikus központja. (A druidák ma is itt ünneplik a nyári napfordulót.) Az ír mitológia szerint Tara („Tanácskozóhely”) volt a fővárosa a firbolgoknak, akik Görögország területén éltek szolgaságban, és onnan menekültek az Ír-szigetre. (A történeti kutatás szerint az Ír-sziget benépesülése Kr. e. 6000 körül kezdődött vadászó-halászó népekkel.) Itt megtelepedtek, és a gael népek (a kelták egy csoportja) érkezéséig (Kr. e. 1500 körül) uralták a szigetet. Tara azonban a gaeleknek (keltáknak) is fővárosa lett. Stratégiai fekvése miatt – hegyéről belátni Írország több mint egyharmadát – politikailag is a királyság központjának számított. Innen indult az országot behálózó öt főút, itt tartották a legnagyobb vásárt (feis) és az előkelők gyűlését, ide emelték házaikat a helyi fejedelmek, és itt lakott a „főkirály” is. A hagyomány szerint itt temették el a királyokat is, innen kapta Tara „A Királyok völgye” elnevezést. „Az írek története” (The Story of the Irish Race) pompázatos ceremóniákról, napokig tartó, vásárral egybekötött ünnepségekről és számos történeti eseményről számol be Tara fővárossal kapcsolatban. Tara egészen a 6. századig Írország fővárosának számított.
DUBLIN VáRA: A történelmi Dublin szíve, a legősibb dublini település nyomaival. A Liffey és a Poddle folyó találkozásánál már a korai időkben gael, kör alakú erődítmény volt, később viking erőd. Ide épült aztán a dublini vár is. A várkertben található „Fekete tó” (Dubh Linn) adta a vár körüli település nevét. A vár déli részén helyezkedtek el az uralkodói épületek, ma különböző állami funkciókat töltenek be (például az Európai Unió elnöki rezidenciája volt itt, amikor ezt a tisztet Írország töltötte be).
KORMáNYHIVATALOK (Upper Merrion utca): Még a britek kezdték építeni az ír tartomány kormányhivatalait a 20. század elején. Mire a komplexum elkészült (1922), Írország független lett, és az új ír állam elfoglalta a hivatalokat. A miniszterelnök és a minisztériumok egy része található az épületegyüttesben.
ÁRAS AN UACHTARáIN: Az államfő rezidenciája a Phoenix Parkban.
KRISZTUS TEMPLOMA-KATEDRáLIS (CHRIST CHURCH CATHEDRAL): Dublin legrégebbi épülete, még 1030-ban kezdte építeni Sitriuc, Dublin királya. A dublini egyházmegye főtemploma.
HA’PENNY HíD: Dublin legrégebbi hídja a Liffey folyó felett. 1816-ban építették, Wellington-hídként, de a köznyelv hamar a hídvám („half penny” – félpenny) után nevezte el. A világ egyik legkorábbi vasszerkezetű hídja.
KILMAINHAM BöRTöN: Az ír történelem fontos emlékhelye. 1796-ban nyitotta meg kapuját, és 1924-ig főként a brit uralom elleni ír felkelések (1798, 1803, 1848, 1867, 1916) vezetőit s résztvevőit tartották itt fogva, akik ma Írország nemzeti hősei. A börtön ma múzeum, nemzeti emlékhely.
SZENT PATRIK-KATEDRáLIS, Dublin: 1191-ben alapították, az írek védőszentjéről nevezték el, és így az írek legősibb és „legnemzetibb” temploma. Az ír kulturális élet fontos színtere évszázadok óta.
TRINITY COLLEGE: Írország legrégebbi egyeteme, 1592-ben alapította I. Erzsébet királynő. Évszázadok óta az ír elit és értelmiség hagyományos iskolája. Könyvtárában őrzik a Book of Kells kéziratot, amely 800 körül készülhetett és a világ egyik legszebben illusztrált kódexe. Ugyancsak a Trinity College-ben őrzik a Brian Boru hárfát is, amely egy 14. századi, a kelta bárdok által használt hangszer, az ír címer mintája.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK
LóHERE: Írország legismertebb és egyben legősibb jelképe. Szent Patrikhoz kapcsolódik, aki a legenda szerint az írek megtérítésekor az egyszerű népnek sehogyan sem tudta elmagyarázni a szentháromság jelentését. Ekkor azonban megpillantotta a földön a lóherét, felvette és megmutatta az embereknek: ahogyan ez a növény három levelével egyetlen egységet jelent, úgy van ez a szentháromság egységében is. A lóhere zöldje jelöli azóta az ír katolikusokat. Ezt jelenti az ír zászló zöld sávja is, és ez a zöld jelenik meg Írország „Zöld sziget” (Emerald Island) elnevezésében is. Sportolók jelvényén, utazási irodák logóján látható a lóhere, és mindenki ezt tűzi fel jelvényként Szent Patrik napján is.