Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:79–88.
FARKAS ILDIKÓ
Észtország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Észt Köztársaság, Eesti Vabanig
Terület: 45 227 km2
Lakosság: 1 415 681 fő (2002)
Főváros: Tallinn
Államforma: elnöki köztársaság
Közigazgatás: 15 megye
Nyelvek: észt, orosz, ukrán
Az észt területek nagy részét a 13. századtól a német lovagrend foglalta el, majd 1561-től a livóniai háború következtében (1558–83, amelyben a német lovagrend birtokaiért csatáztak az oroszok, a lengyelek és a svédek) a Svéd Királyság része lett. Az északi háborúban (1700–21), amelyben Oroszország és szövetségesei a baltikumi svéd hegemóniát törték meg, a baltikumi területeket Oroszország szerezte meg.
A 19. század első felében az esztofilek tevékenysége segíti elő a kulturális felemelkedést. Ekkor alkotott az első jelentős észt költő, Kristian Jaak Peterson (1801–22). Költőként csak később kezdték értékelni, a korban fontosabb volt, hogy lefordította Ganander Mythologica Fennicáját (svédről németre). Ez újabb lökést adott az észt népköltészet kutatásának. A gyűjtőmunka legjelentősebb szervezője Friedrich Robert Faehlmann volt. Ő hozta létre az Észt Tudós Társaságot (Őpetatud Eesti Selts), és ő vetette fel először, hogy az összegyűjtött hősi énekekből eposzt kellene összeállítani. Ezt Friedrich Reinhold Kreutzwald valósította meg. Kreutzwald mellett a kor legjelentősebb költőnője Lydia Koidula, akinek elsősorban hazafias versei váltak népszerűvé. Az ő édesapja, Johann Voldemar Jannsen adta ki a kor legjelentősebb észt lapját, az Eesti Postimeest: ennek utódja a mai napig a vezető észt napilap.
Az 1917-es oroszországi forradalom miatt a baltikumi népeknek lehetőségük nyílt függetlenségük elnyerésére. Észtország is kinyilvánította függetlenségét és történelme során első önálló államiságát (1918), amelyet 1920-ban Szovjet-Oroszország is elismert. Az 1939. augusztusi szovjet–német megnemtámadási szerződés a Baltikumot a Szovjetunió érdekszférájának tekintette, a Szovjetunió meg is kezdte baltikumi terjeszkedését. 1940 júniusában szovjet csapatok vonultak be a balti országokba, és megkezdték azok „szovjetizálását”. 1941. június–júliusában Németország megtámadta a Szovjetuniót, elfoglalta a balti országokat, amelyeket a Szovjetunió 1944-ben visszafoglalt, és szocialista tagköztársaságaivá tett. Az 1980-as évek második felében a Szovjetunióban meginduló változások hatására a balti országok függetlenségi törekvései is felerősödtek. 1989 novemberében Észtország Legfelsőbb Tanácsa elfogadta a szuverenitás kinyilvánítását. 1991 augusztusában teljes függetlenséget jelentettek be. Észtország 2004-től tagja az Európai Uniónak.
CÍMER
A mai címer a legősibb észt szimbólumok közé tartozik, egyezése az angol és a dán címerrel nem a véletlen műve. A reneszánsz pajzs aranymezejében (egymás fölött) lépő három kék oroszlán már 1219 óta ismert címer. Először Tallinn város címerében jelent meg, majd a történelmi tartományi címerben. Tallinn címerébe II. Valdemár dán király címeréből kerültek az oroszlánok, abban az időben az északi észt területek a Dán Királyság uralma alatt álltak. (Tallinn neve maga is „dán vár”-at jelent.) A terület a történelem folyamán több hatalom birtoka volt, a német lovagrendé a 13. századtól, 1561-től a Svéd Királyságé, majd 1721-től Oroszországé, de a dán eredetű oroszlános címer megmaradt az észt területek szimbólumaként.
A három oroszlánt ábrázoló címer 1925-ben lett a független Észtország hivatalos állami címere. (Az észt országgyűlés 1925. június 19-én fogadta el az észt állam címereként.) 1944 után, a szovjet megszállás idején, 1990-ig az észt címer használata – csakúgy, mint az észt zászlóé és himnuszé – tiltott volt, helyettük szovjet típusú zászlót és címert alkottak meg. 1990. augusztus 7-én visszaállították az 1940 előtti észt nemzeti címert, erről az 1993. április 6-i címertörvény rendelkezett.
A nagycímer arany pajzsmezőn egymás fölött három kék, lépő oroszlánt ábrázol. A pajzs körül arany tölgyfaágak (cartouche) láthatók. A kiscímer ugyanilyen a körülölelő tölgyfaágak nélkül. A címer képe minden észt pénzérmén megtalálható.
ZÁSZLÓ
Az észt állami zászló kék-fekete-fehér színű trikolór. Kék színének meghatározása: búzavirágkék. Aránya 11:7.
Az észt nemzeti zászló jóval fiatalabb nemzeti szimbólum, a 19. század második felében, az észt nemzeti egység kialakítására törekvő mozgalom idején született. Az észtek ekkor a többi balti néppel, a finnekkel és a lengyelek nagy részével együtt a cári Oroszország uralma alatt éltek. Az Észt Diák Unió 1881-ben jelképéül egy kék-fekete-fehér trikolórt választott. Mivel az unió az észtek egységéért és önálló államiságáért küzdött, jelvényük hamarosan széles körben elterjedt és nemzeti zászlóként kezdték értelmezni. A színek szimbolikáját így magyarázták: a kék a hazaszeretetet, a fekete a kötelességet és az anyaföldet, a fehér az egyszerűséget, a tisztaságot és a jövőbe vetett reményt jelképezi. Egy másik magyarázat egy 19. századi észt költő, Martin Lipp hazafias versének alapján a színeket így értelmezte: a kék az anyaföld feletti kék eget, a fekete az anyaföldet és a tragikus észt sorsot (évszázadokig más hatalmak uralma alatt éltek), a fehér a munkát és az emberi erőfeszítést, az emberi értékeket szimbolizálja. Martin Lipp versét Enn Vörk zeneszerző megzenésítette, és a népszerű hazafias dal a himnusz után a legfontosabb nemzeti ének lett. A függetlenségi törekvésekben a színek a következőket jelentették: a kék a régi szabadság, a fekete az elvesztett függetlenség, a fehér a jövő ígérete. Összességében a színek összhangja „északias”, a hideg, friss színek ilyen kombinációban semmilyen más ország zászlajában nem szerepelnek.
A 20. század elejére ez a trikolór olyannyira elterjedt az észtek zászlajaként, hogy a függetlenségi háború (1918–20) idején az észt csapatok már magától értetődő módon ezzel a zászlóval vonultak fel. Ezt a lobogót húzták fel a tallinni Hermann-toronyra, amelynek látványa Tallinn egész látképét meghatározza. (Így kapott a torony is történelmi jelentőséget az észtek nemzeti tudatában.) Észtország függetlenségének kinyilvánításakor az Ideiglenes Kormány 1918. november 21-én ezt a zászlót nevezte meg Észtország állami zászlajaként. A függetlenné vált ország parlamentje 1922. június 27-én iktatta törvénybe a hivatalos állami zászlót. A kék-fekete-fehér trikolórt az 1940. évi szovjet megszállás után betiltották, és szovjet típusú zászlót kellett az Észt Szocialista Szövetségi Köztársaságnak is használnia. A kék-fekete-fehér trikolór birtoklásáért börtön járt, sőt még ezeknek a színeknek a kombinációja is tilos volt. Az 1980-as évek második felében felerősödő nemzeti függetlenségi mozgalomban azonban mind nyíltabban használták ismét a kék-fekete-fehér trikolórt, és 1989. február 24-én felhúzták a Hermann-vár tornyára. 1990. augusztus 7. után Észtország visszaállította régi nemzeti zászlaját, amiről 1993. április 6-án rendelkezett a zászlótörvény.
HIMNUSZ
Az észt nemzeti himnusz szinte megegyezik a finnek himnuszával. Zenéjük azonos, a német származású finn Frederick Pacius műve, 1848-ból. Az észt nemzeti mozgalom egyik vezéregyénisége, Johann Voldemar Jannsen írt szöveget a melódiához, és a dalt 1869-ben az észt dalfesztiválon mutatták be. A dal hazafias szövegével hamar népszerű lett a nemzeti ébredés korában. A finneknél a dal más szöveggel diáknótaként lett ismert és népszerű, de idővel ott is szélesebb körben terjedt el, hasonlóan az észt változathoz. Amikor Észtország és Finnország is független lett (1920), mindkét ország ezt a dalt – más-más szöveggel – választotta nemzeti himnuszául. Észtországban a szovjet megszállás alatt betiltották, 1956-tól egy szovjet stílusú, bár az észtek által írott dal lett a hivatalos himnusz. Az észtek azonban a finn rádióadásokban naponta hallhatták régi himnuszuknak legalább a melódiáját. A függetlenség visszanyerése (1991) után Észtország visszavette régi himnuszát is.
A himnusz betiltásának idején (1940–41, 1944–90) egy másik dal, Lydia Koidula „Szülőhazám drága nékem” kezdetű verse Gustav Ernesaks zenéjére lett az észtek „nem hivatalos himnusza”, amelyet a tiltott himnusz helyett énekelhettek. A dal ma is fontos hazafias ének.
A himnusz szövege:
MU ISAMAA, MU ÖNN JA RŐŐM
Mu Isamaa, mu önn ja rőőm,
Kui kaunis oled Sa!
Ei leia mina iial teal,
See suure laia ilma peal,
Mis mull’ nii armas oleks ka
Kui sa mu isamaa!
Sa oled mind ju sünnitand
Ja üles kasvatand;
Sind tänan mina alati
Ja jään sul truuks surmani!
Mul kőige armsam oled sa,
Mu kallis isamaa!
Su üle Jumal valvaku,
Mu armas isamaa!
Ta olgu sinu kaitseja
Ja vőtku rohkest’ őnnista’
Mis iial ette vőtad sa,
Mu kallis isamaa!
Magyar fordításban:
Én boldogítóm, örömem,
Mi bájos vagy, hazám!
Akárhová tekinthetek,
Mást a világon nem lelek,
Mi annyi üdvöt hozna rám,
Miként te, szép hazám.
Te adtál nekem életet,
S neveltél engemet!
Ezért áldlak mindenkoron
Örök hűséggel ajkamon,
Téged szeretlek igazán,
Én drága hazám!
Az Úr legyen oltalmazód,
Édes szülőhazám!
Vezessen minden vészen át,
Áldást hintsen kegyelme rád,
Ha törsz magasztos cél után,
Én édes szép hazám!
A szerző nyersfordítása angol nyelvből
KITÜNTETÉSEK
Észtország kitüntetési rendszere döntően a két világháború közötti időszakban, 1940 előtt jött létre. A nemzeti függetlenség elnyerését követően a kitüntetések jelentős részét megújították. Új alapításra is sor került (Mária Országáért Kereszt Rendje – 1995).
NEMZETI CÍMER REND (RIIGIVAPI tEENETMÄRK): Eredetileg 1936. október 7-én alapították, s 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították. Általános érdemrend. Rendi láncból (alkalmi osztály), illetve I–V. osztályból áll. Az alkalmi osztályt csak a mindenkori hivatalban lévő észt államfő viselheti mint méltósága (elnöki hivatala) jelét.
A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.
Rendi lánc (arany): Az (eltérő) középső lánctag stilizált (heraldikai) rózsa, közepe vörös zománcozású, oldalain két-két nyalábbal. Az (átlagos) lánctag stilizált (heraldikai) rózsa, öt nyalábbal. A középső lánctagról függ le a rend jelvénye. Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.
Rendjel: Aranypajzsban, színes zománcozású észt államcímer. A pajzs körül – áttört – tölgyfalevél-koszorú.
Rendi csillag: Nyolcágú, stilizált, ezüst rendi csillag. Felületén pontsoros, illetve sima sugárnyalábokkal, stilizált levelekkel. Nagyméretű, ezüst középmedalionban, színes zománcozású, arany észt államcímer. Ezüst körgyűrűben pontsor.
A szalag színe kék.
FEHÉR CSILLAG REND (VALGETÄHE tEENETEMÄRK): Eredetileg 1936. október 7-én alapították, s 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították. Polgári kitüntetés. Észtországért végzett kiemelkedő szolgálatokért adományozzák. Rendi láncból (alkalmi osztály), I–V. osztályból és éremből áll. A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.
Rendi lánc (arany): Az (eltérő) középső lánctag színes zománcozású észt államcímer aranypajzsban. A pajzs körül áttört tölgyfalevél-koszorú. Az (átlagos) lánctag stilizált heraldikai rózsa, oldalain egy-egy nyalábbal (9×). A középső lánctagról függ le a rend jelvénye. Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.
Rendjel: Eltérő méretű jelvények az egyes fokozatoknak megfelelően. Hatágú, aranyszegélyű, fehér, villás végű kereszt. A villás végű kereszt közepén aranysugarakkal, a keresztszárak között aranycsillagokkal. Aranysugaras középmedalionra ráhelyezett, elfordított, aranyszegélyű, hatágú fehér csillag.
Rendi csillag: Hatágú, ezüst rendi csillag, váltakozva pontsoros, illetve (négyes) sima sugárnyalábokkal. Ráhelyezett, aranyszegélyű, hatágú, fehér, villás végű kereszt, közepén, aranypajzsban, színes zománcozású észt államcímer. A pajzs körül (áttört) arany tölgyfalevél-koszorú.
Érem: Kör alakú ezüstérem. Az előoldalon megismétlődik a rend jelvénye – zománcozatlan kivitelben. Az érem ezüst hordtagról függ le.
A szalag színe vörös.
SASKERESZT REND (KOTKARISTI tEENETEMÄRK): 1928. február 17-én alapították. 1936. október 7-től lett észt állami rend. 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították. Katonai és nemzetvédelmi érdemekért adományozzák. I–V. osztályból áll, illetve I–III. osztályú kereszt tartozik hozzá. A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.
Rendjel: Az egyes osztályok esetében eltérő méretű rendjelvények. Aranyszegélyű, fekete máltai kereszt. Középen ráhelyezett, kiterjesztett szárnyú ezüstsas, jobb karmában kardot, bal karmában színes zománcozású észt államcímert tart.
Rendi csillag: Nyolcágú, brillantírozott rendi csillagra helyezett rendjelvény.
Kereszt: A kereszt osztályainak megfelelő színezésben. Máltai kereszt, közepén ráhelyezett, kiterjesztett szárnyú ezüstsas, jobb karmában kardot, bal karmában színes zománcozású észt államcímert tart.
A szalag sárga, oldalain kék sávokkal, sárga szegéllyel. A kereszt szalagja sárga, középen – az osztálynak megfelelő számú – keskeny kék csíkkal.
MÁRIA ORSZÁGÁÉRT KERESZT REND (MAARJAMAS RISTI tEENETEMÄRK): Az Észt Köztársaság függetlenné válásának emlékére 1995-ben alapították. Észtország érdekeinek előmozdítása terén kiemelkedő érdemeket szerzett külföldi állampolgárok kaphatják meg. Rendi láncból (alkalmi osztály), I–V. osztályból áll. A nők e rend egyes osztályait „női változatban” kapják meg.
Rendi lánc (ezüst): A középső tag színes zománcozású ezüstpajzsba foglalt észt állami címer. Erről függ le a rendjelvény. A rendi lánc egyik eleme, színes zománcozású, ezüstpajzsba foglalt észt államcímer, (stilizált) M betű, színes zománcozású rendjelvény (stilizált) M betű (6×). Az egyes elemek egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.
Rendjel: A rendjel az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Valamennyi rendjel ezüstpajzsba helyezett, színes zománcozású észt államcímerről függ le. Az előoldalon ezüstszegélyű, fekete-kék szegélyes, Vaskereszt alakú fehér kereszt, a keresztszárak között ezüst M betűkkel. A hátoldalon a fehér keresztben – vízszintes – ezüstfelirat: „PRO TERRA MARIANA”.
Rendi csillag: Nyolcágú, ezüst, sima sugaras rendi csillagra helyezett rendjelvény, közepén ezüstpajzsban, színes zománcozású észt államcímer.
A szalag színe kék.
ÉSZT VÖRÖSKERESZT ÉRDEMREND (EESTI PUNASE RISTI tEENETMÄRK): Az Észt Vöröskereszt alapította 1920 augusztusában. Az 1936. október 7-i törvény alapján lett állami elismeréscsoport. 1940-ig adományozták. A nemzeti függetlenség elnyerését követően megújították.
A Vöröskereszt Érdemrendet az egészségügyben (és rokon területeken) elért érdemekért adományozzák. I–V. osztálya van, érem is tartozik hozzá.
Rendjel: A rendjel az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A jelvények észt nemzeti színű, tornyos tagról függnek le. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér szegélyes vöröskereszt (úgynevezett genfi kereszt), észt nemzeti színekből álló középmedalionban E (= ESTONIA) betűvel.
Rendi csillag: Nyolcágú, brillantírozott ezüst rendi csillag, amelynél az egyes sugarak esetében a középső pontsoros, a mellette lévők pedig simák. Közepén medalionformában, felül az észt nemzeti színek, alul tölgyfalevél-koszorú. A középmedalionban, színes zománcozású pajzsban, észt államcímer.
Érem: Kerek érem. Az előoldal közepén vöröskereszt (genfi kereszt). A hátoldalon „EESTI PUNANE RIST” felirat.
A szalag kék, szélein fekete-fehér sávokkal, kék szegéllyel. Az érem szalagja fehér, fekete-kék sávokkal.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnepek
A FÜGGETLENSÉG NAPJA: Február 24-én ünneplik. 1918-ban ezen a napon kiáltották ki Észtország függetlenségét. Ezután függetlenségi háborút vívtak az észtek Szovjet-Oroszország és Németország ellen is. 1920-ban Észtország és Szovjet-Oroszország békeszerződést kötött, amelyben kölcsönösen elismerték egymás függetlenségét. Ez jelentette az önálló Észtország megalakulását.
A GYŐZELEM NAPJA: Június 23-án tartják. 1919-ben az egyesült lett és észt haderő döntő győzelmet aratott a németek felett. Ezt tekintik az önálló észt államiság alapjának és a németek balti uralma végének. E napon leginkább hivatalos ünnepségeket rendeznek.
Egyéb munkaszüneti napok
Január 1. – Újév napja.
Húsvét – Nagypéntek és húsvétvasárnap.
Május 1. – A tavasz napja.
Pünkösdvasárnap.
December 25–26. – Karácsony.
Egyéb, nem munkaszüneti ünnepek
Január 6. – Vízkereszt ünnepe.
Február 2. – 1920-ban Észtország és Szovjet-Oroszország békeszerződést kötött, amelyben kölcsönösen elismerték egymás függetlenségét. Ez jelentette az önálló Észtország megalakulását.
Május második vasárnapja – Anyák napja.
Június 14. – Nemzeti gyásznap: az Észtország szabadságáért elesett hősök napja.
Június 24. – Szent Iván napja, a nyári napforduló: az észt néphagyomány fontos ünnepe, nyárköszöntő szokásokkal, hagyományokkal.
Augusztus 20. – A függetlenség visszaállításának napja. 1991-ben Észtország ezen a napon hivatalosan is kivált a Szovjetunióból és visszaállította teljes állami szuverenitását.
November 2. – Mindenszentek ünnepe.
November második vasárnapja – Apák napja.
November 16. – A függetlenség kikiáltásának ünnepe.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
TOOMPEA: Domb, amelyen Tallinn városa megépült. Tallinn legrégebbi része, az ország mindenkori központja és fővárosa. A dombon épült középkori várban (Toompea) tartják az észt országgyűlés (Riigikogu) üléseit. A várat még a dánok és a németek építették az 1200-as években, mikor meghódították az észtek földjét. A vár képe látható az egykoronás bankjegyen.
HERMANN-VÁR: A Narva folyó bal partján épült vár, évszázadokon keresztül itt húzódott a határ kelet és nyugat között. A vár tornya, Tall Hermann a nemzeti tudat fontos szereplője, ide tűzték ki először az észt zászlót nemzeti zászlóként 1920-ban. A Hermann-vár látható az ötkoronás bankjegyen.
VÁROSFAL: Tallinnban az 1500 körül épült két és fél kilométeres városfal mintegy négyötöde megmaradt. 27 tornyából 18 túlélte a bombázásokat és harcokat, közülük néhány különösen híres lett, például a Kiek-in-de-Kök (1475), ahonnan a város konyháiba láthattak be az őrök (innen az elnevezése: „konyhába kukucskáló”) vagy a Neitsitorn (Szüzek tornya), amely a középkorban a prostituáltak börtöne volt. Paks Margaréta (Kövér Margit) tornya formájáról kapta nevét, szintén börtönként szolgált 1830–1917 között.
VÁROSHÁZ TÉR: Tallinn központja 800 éve. A városházát 1200 körül építették, és 500 éve szinte semmit nem változott. A tér egyik sarkában a világ legrégebbi, folyamatosan működő drogériája (Raeapteek) található, amely 1422 óta megszakítás nélkül árulja gyógyfüveit.
TOOMRIK: Ma evangélikus katedrális, de még a reformáció előtt, 1233-ban épült Tallinnban. A svédek és a németek építették, itt temetkeztek a középkorban a német és svéd főrangúak. Ma az észt egyházi élet egyik legfontosabb központja.
LINDA-EMLÉKMŰ: Eredetileg háború előtti szobor az észt mondabeli Lindáról, aki férjét, Kalevet gyászolja. Később, a szovjet megszállás idején az emberek virágokat kezdtek ide hordani a deportáltak, elhurcoltak, eltűntek és kivégzettek emlékére, így lett ez mára a kommunizmus áldozatainak emlékműve.
KADRIORG: Nagy Péter orosz cár által építtetett park Tallinnban, ma tavacskáival és ligeteivel a tallinniak kedvelt sétahelye. Itt található Katalin cárnő palotája, amely ma az észt köztársasági elnök rezidenciája.
NARVA: Az észtek egyik legnagyobb és legjelentősebb városa volt, évszázadokon keresztül a keresztesek egyik központja, számos csata színhelye, a 13. században épült Narva vára ma is nagyjából épségben tekint a Narva folyóra. A második világháború idején a németek és a szovjetek lerombolták a várost, a háború után pedig a szovjet hatóságok nem engedtek ide észteket települni, ahelyett oroszokat telepítettek a városba, és az újjáépítést is „orosz stílusban” (szürke beton ipartelepek és lakótelepek) végezték. Mára Narva az észtek szemében a szovjet uralom pusztításának, minden negatívumának szimbóluma.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK
Észtország a szovjet megszállás idején is tudatosan törekedett nemzeti szimbólumainak megtartására, illetve azok betiltásának idején újabbak megteremtésére. Nemzeti virágot, madarat és követ is választottak, amelyek az észt hagyományokhoz, az észt tájhoz, népművészethez vagy történelemhez köthetők. Ezeket a jelképeket a függetlenség visszanyerése után hivatalos szimbólumnak tekintik.
NEMZETI VIRÁG: A búzavirág, az észt táj jellegzetes növénye, a népművészet kedvelt témája. Az 1960-as években az Észt Természetvédelmi Társaság pályázatot hirdetett „nemzeti virág” megalkotására. A televízió által is közvetített versenysorozat 1967–68-ban zajlott, és végül a búzavirág győzelmével zárult. A kiválasztásnál figyelembe vették honosságát, népszerűségét, szépségét és művészi motívumként való felhasználhatóságát. A búzavirág évezredek óta honos Észtország területén. Gabonaföldeken virágzik, és így az észtek tudatában összekapcsolódott mindennapi kenyerük képével. Kék színe az aranyló gabonamezőkön művészek sokaságát ihlette tájképek festésére. Ráadásul még szimbolikus jelentősége is van, hiszen az akkor betiltott észt zászló kék színének meghatározása „búzavirágkék”, tehát a búzavirággal áttételesen az észtek nemzeti zászlójukra is utalhattak. (A szovjet hatóságok persze értették a célzást, és betiltották a búzavirág-ábrázolásokat is, és pl. az 1969-es észt dalfesztivál búzavirág-dekorációit átfestették pirosra és szegfűnek nevezték.)
NEMZETI MADÁR: A fecske az észtek kedvelt madara. Ugyanolyan pályázat eredményeként nevezték meg nemzetinek, mint a búzavirágot. Megbecsültségét mutatja, hogy a legmagasabb címletű észt bankjegyen, az ötszáz koronáson egy repülő fecske látható.
NEMZETI KŐ: A mészkő az észt táj jellegzetes felszíni formája. 1992 májusában került a nemzeti szimbólumok sorába. Észtország szinte egész területe mészkövön fekszik, amely jól látható Észak- és Nyugat-Észtország meredek partjainál. A várak, templomok, tanyaházak és kőkerítések túlnyomó többsége mészkőből épült az észt történelem folyamán.
SZENT FA: A tölgyfa. Nem hivatalos szimbólum, de az észt néphagyomány évszázadok óta szent faként tartja számon. A tízkoronás bankjegyen Észtország legnagyobb tölgyének képe látható.