Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:167–176.
FARKAS ILDIKÓ
Lettország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Lett Köztársaság, Latvijas Republika
Terület: 64 589 km2
Lakosság: 2 366 515 fő (2002)
Főváros: Riga
Államforma: parlamentáris köztársaság
Közigazgatás: 26 megye, 7 város
Nyelvek: lett, orosz
A mai Lettország területén (Livónia) levő finnugor és balti népcsoportok évszázadokig a protestáns svédek és a katolikus lengyel–litván állam befolyása alatt éltek. Az északi háború során (1700–21) I. (Nagy) Péter orosz cár hadjáratában megszerezte a baltikumi svéd birtokokat, ekkor került a mai Lettország területének nagy része orosz fennhatóság alá. A 19. században, a „nemzeti ébredés” korában a lettek is a nemzeti egység megteremtését tűzték ki célul, amelyhez idővel a politikai függetlenség igénye is társult. Az első világháború alatt Lettország is német megszállás alá került. 1918. november 18-án, a német vereséget követően Lettország kinyilvánította függetlenségét. 1920-ban Szovjet-Oroszország békeegyezményt kötött Lettországgal, elismerve örökös függetlenségét. 1939. augusztus 23-án, Németország és a Szovjetunió megnemtámadási egyezményének értelmében Lettország szovjet érdekszférába került, 1940. június 17-én a Szovjetunió ténylegesen is megszállta az országot, és megkezdődött Lettország „átalakítása”. A választásokat a kommunista párt „nyerte”, és „kérte” Lettország felvételét a Szovjetunió tagköztársaságai közé, ami meg is történt. 1941-ben aztán, amikor Németország megindította a Szovjetunió elleni hadjáratot, Lettországot is elfoglalta, de a második világháború után – még mindig az 1939-es egyezmény szerint – Lettország visszakerült a Szovjetunió köztársaságai közé. Minden megszállásnak, hatalomváltásnak és az azt követő megtorlásoknak és üldözéseknek tízezrek estek áldozatul. Az 1980-as évek második felében a Szovjetunióban megindult átalakulás és nyitás hatására Lettországban is felerősödött az ellenzék hangja és a függetlenség iránti igény. 1988-ban már a demokratikus reformokat követelő népfront széles körű támogatást élvezett. Az 1990. évi választásokat a reformerők nyerték, és a lett parlament helyreállította az ország 1940 előtti alkotmányát, 1991 elején pedig kimondták a Szovjetuniótól való elszakadást. Január 19-én a fővárosban, Rigában összecsapásra került sor a köztársasági milícia és a moszkvai belügyminisztérium csapatai között. Ezután Oroszország elismerte a balti köztársaságok szuverenitását, Lettország esetében a függetlenség kinyilvánításának hivatalos napja 1991. augusztus 21. Az ország 2004 óta az Európai Unió tagja.
CÍMER
A lett állami címert a független Lett Köztársaság kikiáltásakor (1918) alkották meg az önálló államiság jelképeként az ősi lett jelképekből. Tervezője Richards Zarins lett művész volt. Vágott, alul hasított domborpajzs, kék mezejében 17 egyenes sugarú stilizált arany- (sárga) nap. Az ezüst (fehér) jobb alsó mezőben balra ágaskodó, vörös oroszlán, bal alsó negyedében ezüst (fehér) ágaskodó griff. A pajzs felső szegélyén három, arany ötágú csillag. Pajzstartók: jobbról vörös oroszlán, balról ezüstgriff. Alatta ezüst- (fehér) pólyás vörös szalagon kitüntetés. A három aranycsillag a három történelmi lett tartomány szimbóluma. Az ezüstgriff 1566-ban jelenik meg, amikor a tartományok lengyel–litván fennhatóság alá kerültek. Mindkét állat címerképként és pajzstartóként is szerepel. A nap eredete az volt, hogy az első világháború idején az orosz cári hadseregbe besorozott lett puskások (latviesu strelneki) a nap stilizált képével különböztették meg magukat a többi egységtől. A nap fölé 17 sugarat is helyeztek, amely a lettek földjének 17 egységét jelölte.
A címernek három változata létezik, a nagycímer, a középcímer és a kiscímer. Használata szigorúan szabályozott. A nagycímert az államelnök, a parlament, a miniszterelnök, a miniszterek, a legfelsőbb bíróság, a legfőbb ügyész, valamint Lettország diplomáciai missziói használhatják. A középcímert – amely a címerpajzsot mutatja a mellette álló oroszlán és a griff nélkül, de felette ott a három csillag és körülötte a levelek – a parlamenti és a minisztériumi intézmények és az azok irányítása alatt álló hivatalok adhatják ki. A kiscímert – amely csak a címerpajzsot mutatja, felette a három csillaggal – egyéb kormányhivatalok, helyhatóságok és oktatási intézmények használhatják hivatalos irataikon. A címert 1921. június 15-én egy parlamenti dekrétum emelte az ország hivatalos állami címerévé. 1940-ben betiltották, majd 1991-ben újra törvénybe iktatták.
ZÁSZLÓ
A lett zászló vörös-fehér-vörös színű, színeinek aránya 2:1:2, azaz a középső fehér sáv szélessége a vörös sávok szélességének a fele. A zászló vörös színe sötétebb a megszokottnál, ezt külön „lett vörös”-nek nevezik, bár a lett törvénykezés nem szól külön a vörös szín meghatározásáról. (Nevezik kárminvörösnek vagy meggyszínnek is.)
A lettek vörös-fehér-vörös zászlajáról már a 13. századból írásos feljegyzés maradt fenn. A 14. századi Livlandische Reimchronik (A Livóniai Rend verses krónikája) arról számol be, hogy 1279-ben a lett törzsek egy középen fehér sávos vörös zászlóval indultak harcba a szomszédos ősi észt törzsek ellen. Így a lett zászló az egyik legősibb, ma is használatos zászló. (Ezért a címért a dánokkal versengenek, akik Dannebrog nevű zászlójukat szintén a 13. századból eredeztetik.)
Egy másik magyarázat szerint egy lett krónika leírja, hogy 1280-ban Cesis, egy északi lett vár katonái ilyen zászlóval indultak csatába. (Így vált Cesis, az egyik legősibb lett vár a lettek nemzeti tudatának fontos részévé, a lett nemzet kialakulásának egyik színhelyévé.) Legenda is szól a lett zászló eredetéről, miszerint az egyik lett fejedelem súlyosan megsebesült egy csatában. Fehér lepedőbe csavarva vitték haza, és a lepedőn az a rész, amelyen feküdt, fehér maradt, míg a ráborított két szél a fejedelem vérétől vörösre színeződött. A véres lepedőt aztán a fejedelem katonái lobogóként kezdték használni.
A lett nemzeti ébredés korában, a 19. század második felében ez az ősi hagyomány éledt fel. Az 1860-as évek végén egy lett néprajzkutató diák – később tudós – Jekabs Lautenbahs-Jusmins bukkant rá az ősi krónikában a vörös-fehér-vörös zászló említésére. A krónika a 13. századi lettországi eseményeket örökítette meg, főként a pogány törzsek megtérítésének – a keresztesek szempontjából – dicsőséges tetteit. A lett nemzeti zászlót ennek a középkori krónikában található utalásnak a nyomán tervezte 1917-ben egy lett művész, Ansis Cirulis. 1918. november 18-án a függetlenségét kikiáltó ország ezt a zászlót tette meg nemzeti zászlónak. 1921. június 15-én egy parlamenti dekrétum emelte az ország hivatalos állami zászlajává. Erről 1923. január 20-án törvény rendelkezett, amely meghatározta a zászló különböző használatának és formáinak szabályait.
1940-ben, a szovjet megszállás alatt, betiltották a lett nemzeti szimbólumokat. A lett nemzeti zászlót 1988-ban vették elő újra a reformfolyamat részeként, és 1988. szeptember 29-én legalizálták használatát. 1990. február 27-én ezt a lett nemzeti zászlót tették az ismét függetlenné váló Lett Köztársaság hivatalos zászlajává az addigi szovjet típusú zászló helyett. A zászlót ki kell tenni minden középületre és házra a lett állami és nemzeti ünnepeken (az egyháziakon nem), ennek elmulasztása esetén a hatóság bírságot róhat ki a felelősökre. A törvény a hivatalos ünnepeken kívül rendelkezik még ún. „zászlónapokról”, amikor valamilyen nemzeti megemlékezés miatt a zászlót ki kell függeszteni. Ezek a következők: február 16., február 24., március 25., május 1., május 4., június 14., június 17., július 4., augusztus 21., november 11., november 18., december 7.
HIMNUSZ
A lett nemzeti himnusz is a 19. század nemzeti ébredésének „terméke”. Zenéjét és szövegét Baumano Karlis írta. A 19. század második felében született meg a „Latvia” (Lettország) kifejezés: ezen azt a területet értették, ahol hagyományosan lettek éltek más-más hatalmak (Svédország, Oroszország) uralma alatt. Ekkor kezdték a lettek is magukat egységes nemzetnek tekinteni. Baumano Karlis volt az első, aki dalában leírta a „Latvia” szót. Ekkor még szó sem esett az Orosz Birodalomtól való teljes függetlenség lehetőségéről, a „Latvia” szó azonban már magában is az oroszokkal való szembeszegülést jelentette. Az oroszok is így értelmezték, és a dalban betiltották a „Latvia” szót, helyette a „Baltikum” kifejezést kellett használni. A dal első nyilvános előadása 1873-ban, a rigai dalfesztiválon volt. Nemzeti himnuszként először 1918. november 18-án énekelték, Lettország függetlenségének kinyilvánításakor. 1920. június 7-én a parlament a Lett Köztársaság hivatalos állami himnuszává nyilvánította az Isten áldd meg Lettországot! kezdetű dalt. Az 1940-es szovjet megszállást követően Lettország nemzeti szimbólumait – a himnuszt, a zászlót és a címert – betiltották, a zászló rejtegetéséért vagy a himnusz énekléséért akár börtön is járhatott. 1991-ben, amikor Lettország kikiáltotta függetlenségét, a lett parlament valamennyi 1920-as nemzeti jelképet visszaállította.
A himnusz szövege:
Dievs, sveti Latviju,
Mus’ dargo teviju
Sveti jel Latviju
Ak sveti jel to!
Dievs, sveti Latviju,
Mus’ dargo teviju,
Sveti jel Latviju
Ak sveti jel to!
Kur latvju meitas zied,
Kur latvju deli dzied,
Laid mums tur latme diet,
Mus Latvija.
Kur latvju meitas zied,
Kur latvju deli dzied,
Laid mums tur latme diet,
Mus Latvija.
Magyar fordításban:
Isten, áldd meg Lettországot,
Ifjú szülőhazánk földjét,
Melyen a balti hősök jártak!
Óvd meg a veszedelmektől!
Isten, áldd meg Lettországot,
Ifjú szülőhazánk földjét,
Melyen a balti hősök jártak!
Óvd meg a veszedelmektől!
Szép lányaink közelednek,
Daloló fiaink feltűnnek,
Ragyogjon fel a szerencse
Kegyelemmel Lettországban!
Szép lányaink közelednek,
Daloló fiaink feltűnnek,
Ragyogjon fel a szerencse
Kegyelemmel Lettországban!
A szerző fordítása angol nyelvből
KITÜNTETÉSEK
Az első Lett Köztársaság kitüntetési rendszere (1918–40) jellegzetes, a modern korban létrejövő, új kitüntetési rendszer volt. Így létezett a Lacplesis Katonai Érdemrend (1919–40), a Három Csillag Érdemrend (1924–40), a Viestus Érdemrend (1938–40), az Elismerés Keresztje (hagyományos 18. századi kitüntetés megújítása, 1938–40). A nemzeti függetlenség újabb elnyerését követően ezekből csak a Három Csillag Érdemrendet állították vissza (1994).
HáROM CSILLAG ÉRDEMREND: Eredetileg 1924. március 25-én alapították, a független Lettország létrehozásának emlékére, ez 1940-ig állt fenn.
1994. október 25-én visszaállították (megújították). Általános érdemrend. Hazaiak és külföldiek is megkaphatják. Adományozhatják olyanoknak, akiknek szerepe volt az ország függetlensége elnyerésében, akik az ország stabilizálása érdekében tevékenykedtek. Az államigazgatás, a közszolgálat, a kultúra, a gazdasági élet stb. területén szerzett érdemek is jutalmazhatók vele. Katonák is megkaphatják. Elnyerhetik olyanok, akik a nemzet szolgálatában kiemelkedő érdemeket szereztek.
Az érdemrend adományozásáról a Három Csillag Rend Bizottsága dönt. Ennek elnöke a lett köztársasági elnök, tagja a miniszterelnök, illetve (az államfő által meghívott) öt jeles személyiség. Jelenleg három művész, egy pap és egy üzletember. A rendet minden év november 18-án, a lett nemzeti ünnepen adják át. Alkalmi osztályát az egészen kiemelkedő érdemeket szerzetteknek adják, ez a nagykereszt. I–V. osztálya van. Háromfokozatú díszjel tartozik hozzá.
Rendi lánc: Arany rendi lánc. Nincs különleges középtag. Három-három ék, s középen egy karikáról függ le a rend jelvénye. Összetett rendi lánc, melynek egy tagja a következőkből áll: a rend (színes zománcozású) középmedalionjából, négy ékből, a lett államcímer pajzstartói (griffmadár és oroszlán) fascest tartó alakjából, négy ékből, kör alakú, áttört mezőben (a fontos lett szimbólumnak számító) horogkeresztből. Az egyes elemek, egymáshoz láncszemekkel kapcsolódva alkotják a rendi láncot.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A rendjel alul összekötött, áttört arany babérkoszorúról függ le. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt. A keresztcsúcsokon aranygömböcskékkel. A keresztszárak között sima, arany sugárnyalábokkal. Kék középmedalionban, három ötágú ezüstcsillag. Arany körgyűrűben „PER ASPERA AD ASTRA” felirattal. A hátoldalon arany középmedalion. „LATVIJAS REPUBLIKA – 1918. G. NOVEMBRIS” felirattal.
Rendi csillag: Ötágú, brillantírozott, ezüst rendi csillag. Kék középmedalionban, három ötágú ezüstcsillag. Arany körgyűrűben „PAR TEVIJU” felirattal.
Díszjel: A fokozatnak megfelelő színű kerek érem. A rendjel előoldalának képével.
A szalag színe világoskék, szélein aranysávokkal, világoskék szegéllyel.
ÜNNEPEK
Nemzeti ünnepek
A FüGGETLENSéG VISSZAáLLíTáSáNAK NAPJA: A Lett Köztársaság 1990. május 4-én alakult meg, az akkori Lett (Szovjet Szocialista) Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa kiadta a Lett Köztársaság függetlenségének visszaállításáról szóló deklarációt. Zászlónap.
AZ öNáLLó LETT KöZTáRSASáG KIKIáLTáSA: Lettország legnagyobb állami és nemzeti ünnepe. 1918. november 18-án kiáltották ki a rigai Nemzeti Színházban az önálló, független Lett Köztársaságot (zászlónap).
Egyéb munkaszüneti napok
Január 1. – Újév napja.
Húsvét: nagypéntek, húsvétvasárnap, húsvéthétfő.
Május 1. – Lettországban is a munka ünnepe, de emellett a lettek számára fontosabb jelentőséggel is bír: 1920. május 1-jén tartotta az alkotmányozó nemzetgyűlés, a megalakult Lett Köztársaság első demokratikusan választott parlamentje első ülését, amelynek legfőbb feladata az ország alkotmányának megfogalmazása és elfogadása volt.
Május második vasárnapja – Anyák napja.
Pünkösdvasárnap – Keresztény ünnep, de Lettországban egy jeles pogány nap is ekkorra esik: ez volt a pásztorok napja, az új legeltetési időszak kezdete.
Június 23–24. – Ligo és Jani napja: a legnagyobb, a nyári napfordulóhoz kapcsolódó tradicionális lett fesztivál, nyárköszöntő népi szokásokkal, hagyományos ételekkel.
December 25–26. – Karácsony.
Megemlékezések, emléknapok (nem munkaszüneti napok)
Január 20. – Megemlékezés az 1991-es rigai összecsapás lett áldozatairól és a barikádok védőiről. 1991 januárjában a moszkvai vezetés kísérletet tett arra, hogy a balti köztársaságokat akár erőszakkal is a Szovjetunió kereteiben tartsa meg. Orosz belügyi csapatok támadást intéztek Rigában a Belügyminisztérium ellen, a támadást azonban a lett alakulatok – és népfelkelők – visszaverték.
Január 26. – A Lett Köztársaság önálló államiságának nemzetközi hivatalos elismerése 1921. január 26-án történt meg az antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) országok nyilatkozatával.
Február 16. – Litvánia függetlenségének napja (zászlónap).
Február 24. – Észtország függetlenségének napja (zászlónap).
Március 25. – A kommunista terror áldozatainak emléknapja. 1949-ben ezen az egyetlen napon 43 ezer lett deportáltat indítottak Lettországból Szibériába (zászlónap).
Május 8. – A második világháború áldozatainak emléknapja. Lettországot a második világháború idején mind Németország, mind a Szovjetunió elfoglalta (utóbbi kétszer is), a lett férfilakosságot hadseregébe besorozta, az előző megszállóval együttműködőket üldözte.
Május 9. – Európa napja.
Június 17. – Megemlékezés Lettország 1940. június 17-i, a Szovjetunió által történt okkupációjáról, melynek következménye az 1945 utáni több mint fél évszázados szovjet megszállás volt (zászlónap).
Június 22. – Hősök napja: 1919. június 19-én az egyesült lett és észt haderő döntő győzelmet aratott a németek felett. Ezt tekintik az önálló lett államiság alapjának és a németek balti uralma végének.
Július 4. – A zsidó népirtásról való megemlékezés napja. 1941. július 4-én a rigai zsinagógát földig rombolták (zászlónap).
Augusztus 11. – A lett szabadságharcosok napja: az 1918-tól 1920-ig terjedő időszak volt a lettek önálló államiságért vívott harcának ideje. 1920. augusztus 11-én írták alá a legnagyobb ellenséggel, Szovjet-Oroszországgal a békeszerződést Lettország önállóságáról.
Augusztus 21. – 1991-ben ezen a napon mondta ki a Lett Köztársaság függetlenségének visszaállítását (zászlónap).
Szeptember 1. – A tudás napja. A tanév kezdete egész Lettországban.
Szeptember 22. – A balti egység napja. 1236-ban ezen a napon győzték le az egyesült lett–litván hadak a német lovagrendet, amely hittérítés címén az egész térségre ki akarta terjeszteni a német befolyást.
November 11. – A lett szabadságharcosokról való megemlékezés napja. 1919-ben ezen a napon győzték le a lettek az orosz és német csapatokat, ami a lett függetlenségi háború végét jelentette (zászlónap).
November utolsó vasárnapja: mindenszentek napja.
December első vasárnapja: a kommunista rendszer áldozatainak emléknapja. Az 1930-as években a Szovjetunió területén élő lettek (mintegy 200 ezer fő) megsemmisítéséről való megemlékezés (zászlónap).
NEMZETI EMLÉKHELYEK
DAUGAVA FOLYó: A lettek nemzeti folyója, az ország területén található legnagyobb folyó. A „Sors folyójának” vagy a „Folyók anyjának” is nevezték. Mivel a Balti-tengert a Fekete-tengerrel összekötő útvonal része volt, a lett történelemben központi szerepet játszott.
SZABADSáG-EMLéKMű: Rigában az önálló lett állam megteremtésének emlékére emelték 1931 és 1935 között. Talapzatán domborműveken a lett történelem eseményeit örökítették meg, tetején a nőalak a független Lettországot szimbolizálja. A lett államiság legfontosabb szimbolikus helye.
RIGAI VáR: A német lovagok építtették 1330-ban Riga várát. Ma az államfő rezidenciája található itt.
RIGAI DóM: A térség egyik legnagyobb temploma. Építését a 13. században kezdték meg a teuton keresztesek, így a dóm az évszázados német uralom egyik maradványa. A templomot az évszázadok során többször átépítették, falain ma a középkori évszázados német uralom lett uralkodókat és tetteiket ábrázoló táblákat láthatunk. A templomban temettek el számos keresztes hadvezért, püspököt, később lett művészt.
BáSTYA-DOMB EMLéKMű: Riga központi parkjában található, öt kőtömbből álló emlékmű az 1991-es szovjet erőszakos fellépés 5 lett áldozatának emlékére.
HITTESTVéREK TEMETőJE: Riga központi katonai sírhelye, ahol az első világháború, majd az azt követő függetlenségi háború (1918–1920) hősi halottai nyugszanak. Gyakori színhelye az ünnepélyes megemlékezéseknek, és a lett nemzeti karakter kifejeződésének is tartják: a halottakra való megemlékezés és a temetők kifinomult kultúráját, valamint az élők és a holtak világa közti megbonthatatlan, ősi kapcsolatot, mely a lettek körében még ma is elevenen él. Az 1924 és 1936 között épült Hittestvérek temetője a harmincas évek építészetének és szobrászművészetének egyik kiemelkedő alkotása. Alapítója, Karlis Zale (1883–1942) az egyetlen civil, aki itt kapott sírhelyet.
CESIS: A lettek egyik legősibb városa. Vára a 13. században épült, és ugyanilyen idős az itt található Szent János-templom is, ahol számos német keresztes hadvezért temettek el. A hagyomány szerint a lett zászló innen származik, és az 1918–20-as függetlenségi háború idején a lettek itt arattak döntő győzelmet a német haderő felett.
SALASPILS: Rigától 20 km-re fekvő város, ahol a nácik több mint százezer lettet gyilkoltak le, köztük Lettország zsidó közösségének nagy részét. A mészárlás helyszínén emlékművek találhatók.
EGYÉB NEMZETI SZIMBÓLUMOK
BARáZDABILLEGETő: Lettország területén áprilistól októberig mindenütt megtalálható madár. 1960-ban a Nemzetközi Madárvédelmi Tanács Lettország nemzeti madarává nyilvánította.
KéTPETTYES KATICABOGáR: Népszerű és elterjedt rovar az egész ország területén. A Lett Entomológiai Társaság Lettország nemzeti állatává nyilvánította.
MARGARéTA: Az egész ország területén virágzik júniustól szeptemberig. A lettek nemzeti virágja.
HáRSFA éS TöLGYFA: A lett táj jellegzetes fái, a népi gyógyászat és a lett népköltészet állandó szereplői, a lett néphagyomány szent növényei. A hársfa női, a tölgyfa férfiszimbólum volt.
BOROSTYáN: A borostyánt évszázadokig a Balti-tenger drágakövének tekintették, és már az ókorban is a terület legfontosabb kereskedelmi cikke volt. A lettek a Balti-tengert Borostyán-tengernek is nevezték. A lett területeket a borostyán egyik fő lelőhelyének tartották.
SZIMBOLIKUS FESTMéNY: Karlis Miesnieks: Mindennapi kenyerünk (1929).
Karlis Miesnieks képe még ma is az egyik legnépszerűbb és legkedveltebb festmény a lettek körében. A festő saját felmenőit örökítette meg a vásznon. A kemény fizikai munka és az egyszerű élet ünnepélyes, fennkölt, már-már szakrális ábrázolása sokat elárul a lettek mentalitásáról. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Miesnieks egy oltárfestményén ugyanezt a jelenetet és helyszínt festette meg – ott azonban a lány helyén Krisztus áll.
SZIMBOLIKUS DAL: Emils Darzins: Örökké kéklenek
„Örökké kéklenek Lettország hegyei
Örökké dúl a harc a nyírfák alatt
Örökké sír egy trombita a dombok felett
Örökké zúg a gyors folyású Daugava
Örökké él a lett nép hősi lelke!”
Az Örökké kéklenek című kórusművet Emils Darzins (1875–1910) szerezte Karlis Skalbe (1879–1945) költő szövegére. A Daugava Lettország legnagyobb folyója, a népdaloknak és a műköltészetnek is gyakori témája. Emils Darzins hősies, elégikus dala még manapság is a koncertek és a különböző zenei fesztiválok egyik legnépszerűbb darabjának számít.