Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:153–166.
KOVÁCS ISTVÁN
Lengyelország állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Lengyel Köztársaság, Rzeczpospolita Polska
Terület: 312 685 km2
Lakosság: 38 625 478 fő (2002)
Főváros: Varsó
Államforma: parlamentáris köztársaság
Közigazgatás: 16 vajdaság
Nyelvek: lengyel, német, orosz, ukrán
A lengyel állam bölcsője a Poznan és Gniezno térségét magában foglaló Ólengyelhon (Wielkopolska, amelynek lakói az úgynevezett polánok voltak). A Krakkó térségét, amelyet Újlengyelhonnak (Małopolska) hívunk, a viszlánok lakták, tőlük keletre, északkeletre Przemyśl és Halics térségében a lendzsánok éltek. A honfoglaló magyarság velük érintkezett először. A Piast-dinasztia első, történelmileg számon tartott uralkodójának, I. Mieszko fejedelemnek a nevéhez fűződik a lengyel állam megalapítása, amelynek jelképes dátuma, 966 a kereszténység felvételének az éve. Fiát, az ország határait minden irányban kitágító Vitéz (I.) Boleszlót uralkodásának (992–1025) utolsó évében koronázták királlyá.
Ferdeszájú (III.) Boleszló (1085–38) halálának évében a Lengyelországot felosztotta három nagykorú fia között. Ezt követően az ország, különösen annak Szilézia nevű tartománya, tovább aprózódott. Az 1320-ban királlyá koronázott Lokietek (I.) Ulászló egyesítette az országot, amely Nagy Kázmér uralkodása (1333–70) idején emelkedett az európai középhatalmak sorába. Az örökösödési szerződés értelmében unokaöccse, Nagy Lajos követte őt a trónon (1370–82). Halála után az ő legkisebb leányát, Hedviget választották lengyel királlyá (1384), aki a nagykorúságának elérése után 1386-ban férjhez ment Jogaila (Jagelló) litván nagyfejedelemhez. Jagelló megkeresztelésekor a „szent életű magyar lovagkirály”, Szent László emlékére vette fel az (U)lászló nevet. A lengyel–litván állam a Jagelló-dinasztia 1572-ig tartó uralkodása idején emelkedett az európai nagyhatalmak sorában. Ehhez az is hozzájárult, hogy Jagelló (II.) Ulászló 1410-ben Grunwaldnál legyőzte a lovagrendi állam hadseregét, majd később eredményesen háborúzott a Moszkvai Állammal is.
A 15. század közepétől formálódó lengyel parlamentarizmus sajátos eszköze volt az egyhangú döntéshozatal kikényszerítésére szolgáló liberum veto. A szabad királyválasztás mellett ezzel is a központi hatalmat akarták korlátozni. 1652-ben éltek először vele. Ettől fogva a liberum veto az anarchia szinonimája; az ezt követő ötnegyed század esztendőben több mint hetvenszer oszlatták fel vele a szejmet.
A Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség 1569-ben újította meg és korszerűsítette unióját. Ettől kezdve az államszövetség neve: (Nemesi) Köztársaság – Rzeczpospolita. A lengyel–litván állam virágkora a 16. századra Öreg (I.) Zsigmond és (II.) Zsigmond Ágost, valamint a Rettegett Iván cárt a Baltikumból kiszorító Báthory István uralkodására (1576–86) esett.
A 17. század első felében végzetesen megbomlott a köznemesség, a főnemesség és az uralkodó közötti hatalmi egyensúly, s mind inkább néhány kiemelkedő főnemesi dinasztia akarata érvényesült. Ehhez a 17. század elejétől Oroszországgal, Svédországgal és a Török Birodalommal folytatott állandó háborúk és a meg-megismétlődő kozákfelkelések is hozzájárultak. A lengyel–litván állam részleges felosztására 1772-ben került sor. II. (Nagy) Frigyes Poroszországa, Mária Terézia Ausztriája, II. (Nagy) Katalin Oroszországa növekedett a területeivel. Az 1780-as évek az oktatási, politikai, társadalmi, katonai reformok időszaka a lengyel–litván államban. Az e szellemben működő szejm munkálatainak eredményeként 1791. május 3-án hirdették ki az ország modernizálásának alapot adó alkotmányt. A targowicai reakciósokkal szövetkező II. Katalin katonai erővel számolta fel a reformerek táborát, majd egy évre rá Poroszországgal együtt újabb területet kanyarított ki a lengyel–litván államból. Az országot a Kościuszko-szabadságharc leverését követő esztendőben, 1795-ben osztották fel véglegesen.
A Francia Köztársaság majd Császárság oldalán hozott lengyel áldozatokat méltányoló (és továbbra is igénylő) Napóleon 1807-ben a Porosz Királyság korábbi lengyel területeinek egy részén létrehozta a Varsói Hercegséget, amely két év múlva tovább nagyobbodott az Ausztriától elcsatolt Új-Galíciával. Az 1815-ös bécsi kongresszuson a Varsói Hercegség megszűnt, területét három részre osztották. Nyugati felét Poznani Nagyhercegség néven a Porosz Királysághoz csatolták, Krakkó és környéke Krakkói Köztársaság néven önálló városállam lett, amely hivatalszervezetét és kulturális-oktatási intézményeit egészen 1846-ig megtarthatta lengyelnek. (Ezért nevezték „a lengyelség Mekkájának”.) A Varsói Hercegség nagyobb részén hozták létre az Oroszországgal perszonálunióban lévő Lengyel Királyságot, amelyet az 1830/31-es (novemberi) lengyel szabadságharcot követően I. Miklós cár számolt fel. A lengyelek ezt követően 1846-ban Ausztriában, 1848-ban Poroszországban, 1863-ban Oroszországban robbantottak ki felkelést hazájuk helyreállításáért. A lengyel politikai elit készen állt arra, hogy az első világháború kínálta lehetőségeket kihasználja. Ez 1918 őszén következett be: felosztóit „külsőleg” katonai vereségek érték, „belsőleg” pedig forradalmak bomlasztották fel.
A légiói élén az oroszok elleni harcban kitűnt szocialista indulású Józef Piłsudski, akit 1917-től a német szellemű katonai eskü megtagadása miatt bebörtönöztek, 1918. november 11-én Varsóban kikiáltotta a független lengyel államot, amelynek képlékeny határait nemcsak megvédte a Vörös Hadsereg ellen, hanem ki is tágította. Húsz év elteltével sorsáról az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop paktum döntött. Szeptember 1-jén előbb a hitleri Németország indított támadást ellene, majd a brit és francia szövetségesek tétlenségéről meggyőződvén, szeptember 17-én a szovjet csapatok is átlépték a második köztársaság keleti határait. A két „baráti ország” közös tervet dolgozott ki a lengyel értelmiség kiirtására. Lengyelország sohasem kapitulált; a világháború összes frontjain folytatta a harcot.
Az 1943 novemberében Teheránban tárgyaló három nagyhatalom képviselői Lengyelországot szovjet érdekterületté nyilvánították. Ez eldöntötte jövőjét. 1944. július 20-án Sztálin ellenőrzésével megalakult a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság, amely mint ideiglenes végrehajtó szerv két nap múlva körvonalazta a Szovjetunióval együttműködő leendő Népi Lengyelország berendezkedését. A szovjet rendszer évtizedei és válságai (1956 júniusa: poznani munkásfelkelés, 1968 márciusa: varsói diákmegmozdulások, 1970 decembere: véres tüntetések a tengerparti városokban; 1976 júniusa: ursusi és radomi munkásmegmozdulások, 1980 augusztusa–szeptembere: tengerparti és sziléziai sztrájkok) eredményeként létrejött a Szolidaritás önigazgató és szabad szakszervezet, amely Jaruzelski tábornok 1981. december 13-i katonai hatalomátvétele (a hadiállapot bevezetése) után föld alá kényszerült. Jaruzelski országlásának következménye: a gazdasági, politikai, erkölcsi válság elmélyülése. Az 1989 februárja és áprilisa között folyó kerekasztal-tárgyalások eredményeként 1989-ben korlátozottan szabad választásokat tartottak, amelyen a Szolidaritás elsöprő győzelmet aratott. 1989 decemberében megalakult a harmadik köztársaság, s röviddel ezután feloszlott a LEMP. Az ország 2004-ben az Európai Unió tagállamává vált.
A szovjet tábor országai közül Lengyelország volt az, amelyik leginkább meg tudta menteni szimbólumait, a legtöbbet volt képes megőrizni történelmi, nemzeti, társadalmi hagyományai közül.
CÍMER
A lengyel állam címerének 1945 után is megmaradt a vörös mezőben felszálló fehér sas. Fejéről lekerült ugyan a korona, de nem illesztettek a helyébe vörös csillagot. 1990-től a Lengyel Köztársaság címere ugyanaz a címerváltozat, amely 1927-ben az állam címere lett: a koronás fehér sas. Bevezetéséről az 1989. december 27-én hozott törvény döntött. Csücskös talpú pajzs vörös mezejében felszálló, jobbra néző, aranykoronás, arannyal fegyverzett ezüst- (fehér) sas.
A sas a lengyel államalapító Piast-dinasztia címere. Első megjelenése a 11. század első évtizedeire tehető: az uralkodásának utolsó évében, 1025-ben királlyá koronázott Vitéz Boleszló egyik dénárváltozatán látható. (Jóllehet vita folyik arról, hogy az galambot vagy kakast ábrázol sas helyett.)
A feudális széttagoltság (1138–1320) idején Ólengyelhont (Wielkopolska: a Poznan környéki Nyugat-Lengyelország) a Danckai Pomerániával rövid időre egyesítő, s 1295-ben királlyá koronázott II. Przemysław, ólengyelhoni hercegnek volt dinasztikus címere az alul kicsúcsosodó, vörös pajzsban, fejét jobbra feszítő koronás fehér (pontosabban ezüst-) sas. A lengyel állam címere tehát ikonográfiailag 700 éves múltra tekint vissza. E koronás sas változatai láthatók már a Lengyel Királyságot egyesítő Lokietek Ulászló 1312-es pecsétjén, Nagy Kázmér 1336-os pecsétjén is.
A Jagelló-dinasztia megjelenésével a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség perszonáluniót, majd 1569-től egy államot alkotott: a Két Nemzet Köztársaságát (Rzeczpospolita Obojga Narodów). A Lengyel Királyság címere továbbra is a koronás fehér sas maradt, a Litván Nagyfejedelemségé a vágtató lovag. Öreg (I.) Zsigmond 1521-től saját, dinasztikus címerének is használta a koronás fehér sast, s ezt azzal tette egyértelművé, hogy elhelyezte rajta S (Zygmunt Stary) monogramját. Báthory István lengyel királyként sárkányfogas családi címerét illesztette a fehér sas mellére. Ezt a mintát követték a Vasa-dinasztia tagjai, Sobieski János és a lengyel királlyá, litván nagyfejedelemmé választott szász uralkodók is. Az utolsó lengyel király, II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost idején a sas jobb lába jogarat, bal lába országalmát markolt.
A lengyel–litván állam végleges felosztása után a fehér sas az emigránsokkal élt tovább, hogy majd a napóleoni lengyel légiók lobogóin, katonai jelvényein térjen vissza lengyel földre. A Napóleon által 1807-ben létrehozott Varsói Hercegség címerének egyik eleme a koronás fehér sas, másik eleme Szászország címere lett.
Napóleon bukása után, 1815-ben, a bécsi kongresszuson a Varsói Hercegség Oroszországhoz csatolt részén létrehozták a Lengyel Királyságot. Az önállóságát megőrző lengyel hadsereg jelvényein, zászlain díszítőelem maradt a koronás fehér sas.
1848-ban és az 1863–64-es lengyel szabadságharcban a koronás fehér sas a harcoló lengyelek lobogóit díszítette.
Az első világháború idején a Franciaországban szervezett lengyel csapatok zászlain szintén megjelent a lengyel sas. A hajdani, 1815-ös Lengyel Királyság német és osztrák–magyar haderők által megszállt területein engedélyezett volt a fehér sas használata. Az 1916-ban – a német és osztrák–magyar uralkodó által – hivatalosan kikiáltott Lengyel Királyság 1917-ben bevezetett pénzjegyein szintén megjelent. Ezt a lengyel állam címerének is tekintették.
Miután 1918. november 11-én kikiáltották Lengyelország függetlenségét, megkísérelték a korona eltávolítását. Végül II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost idejének fehér sasát stilizálták az ország állami címerévé. Ezt módosították 1927-ben Zygmunt Kamiński tervei alapján. Noha címertanilag elmarad a követelményektől, s ez nagy vitát váltott ki, 1989-ben ezt a címerváltozatot tették meg hivatalosan az állam címerének.
A fehér címersas használata az állami hivatalokban, iskolákban, önkormányzati szervezetekben, fegyveres testületeknél általánosan megengedett.
A Lengyel Köztársaság címerét állami intézmények, körjegyzőségi, járási, vajdasági önkormányzati intézmények, parlamenti alsóházi és felsőházi frakciók és irodák, a fegyveres erők egységei, iskolák és oktatási-nevelési intézmények, diplomáciai képviseletek, konzuli hivatalok és más külhoni missziók használhatják.
ZÁSZLÓ
A Lengyel Köztársaság zászlószínei a fehér és a vörös. Keletkezésük forrása a lengyel címer: a fehér sas és a címerpajzs vörös mezeje. Nemzeti színekként – kokárdaként – először 1792 májusában jelentek meg, amikor az 1791. május 3-i alkotmány kikiáltásának évfordulóját ünnepelték. A színárnyalat és a színek sorrendje a napóleoni időkben változó volt. A gárda lengyel dzsidásezrede például málnavörös-fehér hadilobogót vitt a csatákba. Az 1830. november 29-én I. Miklós cár uralma ellen szabadságharcot kirobbantó Lengyel Királyság szejmje 1831. február 7-én hozta meg azt a döntést, hogy a fehér és a vörös a nemzeti színek, „annak jeléül, hogy a fehér sas a piros mezőben az újjászülető haza címere”. A 19. század ezt követő megmozdulásain, tüntetésein, felkeléseiben, szabadságharcaiban fehér-vörös színű kokárdát viseltek és zászlót használtak.
A függetlenségét visszanyert Lengyelország szejmje 1919. augusztus 1-jén döntött úgy, hogy „a Lengyel Köztársaság színeinek hivatalosan a vízszintesen nyújtott, párhuzamos sávban elhelyezett fehér és vörös színt ismerik el, úgy, hogy a felső mező fehér, az alsó piros legyen”. A zászló szélességének és hosszúságának aránya 5:8.
A diplomáciai testületek, a tengerjáró hajók, a polgári repülőterek és kikötők, a kikötő-kapitányságok (bosmanat) lobogója színeiben és arányában ugyanolyan, mint a nemzeti zászló, de a fehér mező közepén elhelyezték az állami címert.
A hadiflotta lobogója és a szárazföldi hadilobogó két vízszintes sávjának színei a fehér és a vörös. Szélességének és hosszúságának aránya 10:21. A fehér mező közepén az állam címere látható. A lobogó szabad végében egyenlő szárú háromszög alakzatú bevágás van.
A Lengyel Köztársaság színeit, az egymással párhuzamos egyforma téglalap alakú sávok fehér és vörös színeit mindenki használhatja különböző ünnepélyes alkalmakkor. Az előírt zászlóformát rúdon rögzítve vagy árbocra függesztve csak hivatalos középületekre tűzhetik ki. A címeres zászlót a különféle típusú külhoni képviseleteken, hivatalokon, missziókon, azok vezetőinek rezidenciáin, közlekedési eszközein lehet használni a nemzetközi törvényeknek, szokásoknak megfelelően. E zászlót a polgári repülőterek és leszállópályák, külföldre tartó repülőgépek és kikötőparancsnokságok is használhatják.
HIMNUSZ
Jan Długosz krónikaíró jegyezte fel, hogy az 1410. július 15-én vívott grunwaldi csata előtt a lengyel lovagi sereg az Istenszülő (Bogurodzica) címen ismert Mária-himnuszt énekelte, amelynek keletkezési idejét a 13–14. század fordulójára teszik. A lengyel lovagok a várnai csata (1444) előtt is ezt énekelték, majd Sobieski János nehézpáncélos (szárnyas) huszárjai is ezzel az énekkel fohászkodtak a Bécset ostromló török had ellen indított döntő roham előtt, 1683-ban. A 18. század utolsó harmadáig az Istenszülő volt a háborúzó lengyel nemesek himnusza.
A lengyel–litván állam 1795-ös végleges felosztása után a Franciaországba emigrált lengyel tábornokok és politikusok javaslatára a direktórium engedélyezte, hogy az osztrák hadsereg itáliai hadszíntéren fogságba esett, galíciai sorozású katonáiból lengyel légiót szervezzenek. Ennek parancsnokává az 1794-es Kościuszko-szabadságharc legsikeresebb tábornokát, Jan Henryk Dąbrowskit nevezték ki. 1797 májusában már 6500 lengyel legionista állt fegyverben Milánó térségében. Júliusi díszszemléjükön részt vett a költőként és színműíróként, opera-zeneszerzőként egyaránt ismert Józef Wybicki is, aki ezt követően írta meg az Itáliai lengyel légiók dalát, más címmel a Dąbrowski-indulót vagy Dąbrowski-mazurkát.
A napóleoni korszak után a Dąbrowski-induló – az 1830 végén kitört, úgynevezett novemberi szabadságharcig – elhalványult a lengyel köztudatban. Helyét Alojzy Feliński 1816-ban nyomtatásban megjelent Isten, ki Lengyelhont kezdetű Himnusza foglalta el, de az eredetihez képest némileg megváltoztatott szöveggel. Feliński ugyanis a bécsi kongresszuson (1814–15) létrehozott s az Orosz Birodalomhoz perszonálunióban kapcsolódó Lengyel Királyság urának, az 1816-ban lengyel királlyá koronázott I. Sándor cárnak az oltalmazásáért írta a himnuszt – A Lengyel Királyság kikiáltása első évfordulója alkalmából címmel. (Refrénje, a God save the King mintájára: Szentoltárodnál térden állva kérünk, királyunkat óvjad meg minékünk!) Ahogy az uralkodó személyéhez fűződő lengyel remények szertefoszlottak, ismert és ismeretlen szerzők révén módosult a Himnusz címe és szövege is. Az 1830/31-es lengyel szabadságharc leverése után a címe: Himnusz az Istenhez a szabadság oltalmáért, alig két évtizeddel később: Ima a hazáért. Az 1863/64-es lengyel szabadságharc idején lesz ismert és népszerű Magyarországon, ahol lengyel himnuszként énekelik még a két világháború között is. (Az államiság helyreállítása után Lengyelországban megváltozott a refrén – Szent oltárodnál térden állva kérünk, Szabad hazánkat, ó, áldjad meg értünk –, Magyarországon azonban ennek régi, 1863-as változatát énekelték.)
Az Ima úgy gyökeresedett meg a lengyel köztudatban, hogy ez a lengyelség nemzeti értékeket is hordozó és hirdető egyházi himnusza. Mint ilyennek komoly esélye volt arra, hogy az 1918 őszén helyreállított Lengyelország állami himnusza legyen. Az 1921-es alkotmány azonban ezt a kérdést nem érintette. Döntés csak 1926-ban és 1927-ben született. Előbb a Közoktatási és Vallásügyi Minisztérium, utóbb a Belügyminisztérium határozott úgy, hogy az állami himnusz a Dąbrowski-mazurka legyen. 1948-ban némi dallammódosítással – az ünnepélyesen hömpölygő ének, pattogósan „indulós” lett – továbbra is a Dąbrowski-mazurka maradt az állami himnusz.
A himnusz szövege:
MAZUREK DĄBROWSKIEGO
Jeszcze Polska nie zginęła,
Kiedy my żyjemy.
Co nam obca przemoc wzięła,
Szablą odbierzemy.
Marsz, marsz Dąbrowski,
Z ziemi włoskiej do Polski.
Za twoim przewodem
Złączym się z narodem.
Przejdziem Wisłę, przejdziem Wartę,
Będziem Polakami.
Dał nem przykład Bonaparte,
Jak zwyciężać mamy.
Magyar fordításban:
D£BROWSKI-MAZURKA
Lengyelország nem veszett el,
Mindaddig, míg élünk,
Honnan önkény üldözött el,
Karddal visszatérünk.
Jöjj, jöjj Dąbrowski,
Olasz földről te hozz ki,
Véled meg sem állnánk,
Lengyel népünk vár ránk.
Visztulánk vár és a Warta,
Lengyelek leszünk mi,
Bonaparte megmutatta,
Hogy lehet ma győzni.
Jöjj, jöjj Dąbrowski...
Csordás Gábor fordítása
KITÜNTETÉSEK
A lengyel kitüntetési rendszer egyes elemei a 18. században keletkeztek, s az egykori Lengyel Királyság történelmi hagyományaira is utalnak (pl. Fehér Sas Rend). 1704-től kezdődően különféle időszakokban újították meg azokat (pl. Virtuti Militari Katonai Érdemrend, 1792).
Egyes további elismerések a 20. században, a nemzeti függetlenség elnyerését követően jöttek létre (pl. a Lengyelország Újjászületése Érdemrend, 1921). Megjegyzendő, hogy Lengyelország kitüntetési rendszere a szocialista korszakban is – ilyformán egyedüliként – a korábbi hagyományos formákat követte. A Köztársasági Érdemrendet (a klasszikus jelleget követve) eredetileg 1974-ben alapították meg.
FEHÉR SAS REND (ORDER ORLA BIAŁEGO): A legnagyobb hagyományú rendjel Lengyelországban. 1704-től kezdődően, különböző időszakokban újra és újra megújították. Ez számított a legfontosabb lengyel rendjelnek. Így pl. a nemzeti függetlenség visszaállítását követően, 1920-ban is megújították és a két világháború közötti Lengyel Köztársaság legfontosabb rendjele is ez volt. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendjelet szabályozza. Egy osztálya van.
Rendjel: Aranyszegélyű, fehér szegélyes, vörös máltai kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. A keresztszárak között arany sugárnyalábokkal. A keresztre ráhelyezve a kiterjesztett szárnyú, heraldikai jobbra tekintő, aranykoronás lengyel sas.
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugarú ezüst rendi csillag. Közepén, aranyszegélyű, fehér szegélyes, vörös máltai kereszt. A kereszt felületén aranybetűkkel felirat: „ZA OJCZYZNĘ I NARÓD” A keresztszárak között arany sugárnyalábokkal. Fehér középmedalionban arany „PLR” betűkkel. A körgyűrűben zöld zománcozású, alul összekötött babérkoszorúval.
A szalag színe kék.
VIRTUTI MILITARI KATONAI ÉRDEMREND (ORDER VIRTUTI MILITARI): 1792-ben (Poniatowski) II. Szaniszló Ágost lengyel király alapította. Ezt követően különböző időszakokban többé-kevésbé folyamatosan fenntartották a különböző lengyel rendszerekben. Világviszonylatban ezt tekintik a legrégibb, folyamatosan adományozott katonai érdemrendnek. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendelet szabályozza. Kiemelt katonai érdemrend, hőstettek, vezetési érdemek elismerésre adományozzák. Hazaiak és külföldiek is elnyerhetik. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. A IV. osztály: Aranykereszt, az V. osztály: Ezüstkereszt. Az előoldalon aranyszegélyű, fekete zománcozású máltai jellegű kereszt, a keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. A keresztszárakon „VIRTUTI MILITARIA” aranybetűs felirattal. Arany középmedalionban színes zománcozású lengyel sas. Arany körgyűrűben, felül összeérő, alul szalaggal összekötött, aranyszegélyű zöld babérkoszorú. A hátoldalon arany középmedalion „HONOR I OJCZYZNA” felirat. Arany körgyűrűben zöld zománcozású babérkoszorú.
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugaras ezüst rendi csillag. Ráhelyezve a rendjel.
A szalag azúrkék, széles fekete sávokkal, azúrkék szegélyekkel.
LENGYELORSZÁG ÚJJÁSZÜLETÉSE ÉRDEMREND (ORDER ODRODZENIA POLSKI): Eredetileg 1921. február 4-én alapították. A későbbiekben, különféle lengyel rendszerekben, megújították s adományozták. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendelet szabályozza. Általános érdemrend, adományozható közéleti, politikai, kulturális, művészeti érdemekért is. Emellett gazdasági, egészségügyi, sportérdemekért is adják. Katonák is megkaphatják. Hazaiaknak és külföldieknek egyaránt adományozható. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az előoldalon aranyszegélyű, fehér zománcozású máltai kereszt. A keresztszárak csúcsain aranygömböcskékkel. Vörös középmedalionban színes koronás lengyel sassal vagy koronával. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben, aranybetűkkel felirat: „POLONIA RESTITVTA”. A hátoldalon vörös középmedalionban 1918-as arany évszám. Körgyűrűben stilizált koszorú, szalagokkal átkötve.
Rendi csillag: Nyolcágú, sima sugarú, ezüst rendi csillag. Fehér középmedalionban arany „PLR” betűkkel. Aranyszegélyű, kék körgyűrűben aranybetűkkel „POLONIA RESTITVTA” felirat.
Szalag vörös, szélein keskeny fehér sávokkal, vörös szegéllyel.
LENGYEL KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND (ORDER zASLUGI POLSKIEJ RZECZYPOSPOLITEJ): Eredetileg 1974-ben alapították „Lengyel Népköztársasági Érdemrend” formájában. Jelenlegi változatát az 1992. november 10-i elnöki rendelet szabályozza. Csak külföldieknek (külföldön élő lengyeleknek) adományozzák. Általános érdemrend. I–V. osztálya van.
Rendjel: Az egyes osztályoknak megfelelően eltérő méretű. Az V. osztály jelvénye ezüstszínű. A rendjel stilizált, sugaras fémtagról függ le. Az előoldalon ötszárú, vörös kereszt, szélein széles fehér szegélyekkel. A keresztszárak között rovátkolt, illetve sima arany sugárnyalábokkal. A rendjel közepén ezüst lengyel sassal. A hátoldalon brillantírozott felületű rendjel. A középmedalionban az alapítási évszám: 1974.
Rendi csillag: Ötágú, sima sugarú ezüst rendi csillag, az ágak között rovátkolt, illetve sima arany sugárnyalábokkal. Vörös középmedalionban, színes zománcozású lengyel sas. Arany körgyűrű.
A szalag színe világoskék.
ÜNNEPEK
1990 óta – a két világháború közötti hagyományokat életre keltve – állami ünnep: május 3. és november 11. (Eddig minden ötödik esztendőben május 9. is munkaszünettel egybekötött állami ünnep volt mint a náci Németország fölött aratott győzelem napja.)
Nemzeti ünnepek
ALKOTMÁNY NAPJA: Ekkor az 1791. május 3-án, a négyéves szejm reformmunkálatainak eredményeként kihirdetett alkotmányra emlékeznek, amely megteremtette annak az alapját, hogy a nemesi állam korszerű polgári-nemesi állammá alakuljon át. Ez az ünnep – jellegét tekintve – a magyar március 15-re emlékeztet, jóllehet nem ivódott bele a lengyel köztudatba oly szervesen, mint a magyarokéba március idusa.
LENGYELORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉNEK NAPJA: 1918. november 11-én kiáltották ki az ország függetlenségét. Magdeburgi börtönéből az előző napon érkezett Varsóba Józef Piłsudski, a lengyel légiók parancsnoka, aki 1917-ben nem volt hajlandó letenni a német szellemű katonai esküt. A függetlenség kikiáltásának ténye a kikiáltás napja által jelképesen is kapcsolódik Piłsudski személyéhez.
Emléknapok
A VARSÓI FELKELÉS EMLÉKNAPJA: Augusztus 1-jén Varsóban mindig nagy tömegeket mozgatóan emlékeznek meg az 1944-ben a fővárosban kitört és 63 napig tartó felkelésről, jóllehet ez a nap hivatalosan nem ünnep.
LENGYELORSZÁG ELLEN INDÍTOTT NÉMET TÁMADÁS EMLÉKNAPJA: Országos megemlékezéseket tartanak szeptember 1-jén, a náci Németország 1939. évi támadásának emléknapján, de 1989 óta megemlékeznek szeptember 17-ről is, amikor a Szovjetunió hátba támadta Lengyelországot.
A TENGERPARTI SORTÜZEK ÁLDOZATAI EMLÉKNAPJA: Új keletű emléknap december 16-a, amikor az 1970-es sortüzek áldozataira emlékeznek – központilag – a Gdański Hajógyár bejáratánál emelt emlékműnél. Ez a nap közel esik december 13-hoz, amikor 1981-ben Wojciech Jaruzelski bevezette a hadiállapotot Lengyelországban – csökkenő érdeklődéssel ugyan, de megemlékeznek erről is.
AZ 1956-OS MUNKÁSFELKELÉS EMLÉKNAPJA: Poznanban az 1956-os felkelés emlékhelyén, a Szabadság téren állított emlékműnél mindig június 28-án tartanak ünnepséget.
Egyéb munkaszüneti napok
A karácsonyon és a húsvéton kívül munkaszünettel egybekötött egyházi ünnep az úrnapja (a pünkösd nyolcadát követő csütörtökön), augusztus 15., Mária mennybevitelének napja és november 1., mindenszentek napja.
Egyéb, nem munkaszüneti napok
Továbbra is él a nők napja (március 8.), az anyák napja (május 26.), a nagymamák napja (január 21.) és a gyermeknap (június 1.) – bár ezek nem hivatalos ünnepek.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
KRAKKÓ: Az 1040-es évektől az 1580-as évekig Lengyelország fővárosa volt. A Báthory István halálát (1586) követő években III. Vasa Zsigmond, aki egyúttal Svédország királya is volt, a szejm hozzájárulása nélkül tette meg a Lengyel Királyság fővárosának Varsót. A királyok koronázási és temetkezési helye azonban továbbra is a krakkói Wawel-dombon emelt székesegyház volt. A lengyel–litván állam felosztása után itt temették el a nagy hadvezéreket, államférfiakat és politikusokat is: Tadeusz Kościuszkót, Józef Poniatowskit, Józef Piłsudskit, Władysław Sikorskit, illetve Adam Mickiewiczet és Juliusz Słowackit. Magában a székesegyházban található Szent Szaniszló, a Merész Boleszló király által meggyilkoltatott krakkói püspök ezüstkoporsója, a Várnánál elesett Ulászló király sírját jelképező márványszarkofág és a Szent Hedvig királynő hamvait tartalmazó bronzládika. (A Zsigmond-kápolnával szemben látható fehér márványkoporsója üres.) Kultikus látványosságnak számít a toronyban található hatalmas Zsigmond-harang is, amelyet akkor kondítottak meg, ha II. János Pál pápa Krakkóba érkezett. Szent Hedvig királynő és Báthory István sírja révén a székesegyház magyar turisták zarándokhelye is. A székesegyház szomszédságában áll a 16. században épült (és később tovább épített) reneszánsz királyi palotát. Itt Szent Hedvig királynő, Nagy Lajos és Báthory István portréi találhatóak. A Főtéren álló Nagyboldogasszony- (Mária-) templom legvonzóbb látványossága Wit Stwosz (Veit Stoss) nürnbergi mester 25 éven át készített főoltára. A főtér másik nevezetesség a Szoknyás ház, amelynek első emeleti galériájában láthatók Jan Matejko gigantikus történelmi festményei. A Schindler listája című film óta nagy az érdeklődés Krakkó egykori zsidónegyede, a Kázmérváros (Kazimierz) iránt is.
VARSÓ ÓVÁROSA ÉS A KIRÁLYI VÁR: A világörökség része. Elismerése ez annak az élni akarásnak, amelynek jegyében a varsói felkelés alatt és azt követően – a hitleri bosszú jegyében – a földig rombolták mind az óvárost, mind a királyi várat, s csaknem a Visztula bal partján fekvő egész várost. Az óváros helyreállítását az 1960-as években fejezték be, a királyi várat az 1970-es és 1980-as években építették újjá. A lengyelek Varsó iránti érdeklődésének a királyi vár és a willanówi királyi palota, valamint a Łazienki Park áll a homlokterében.
FRYDERYK CHOPIN SZÜLŐHÁZA: A kulturális zarándokhelyek élén áll. A Varsótól 60 km-re fekvő ºelazowa Wolában látható. II. János Pál pápa mellett alighanem Chopin a legismertebb lengyel a világon.
JASNA GÓRA-I KOLOSTOR: Lengyelország leghíresebb zarándokhelye a Częstochowához tartozik, amely a magyar alapítású pálos rend székhelye és a lengyelországi Mária-kultusz központja. Ezt Opuliai Ulászló alapította és feltehetőleg az ő és Hedvig királynő révén került a Csodatevő Fekete Madonna képe Erdélyből vagy Máramarosból Częstochowába. Miután Kordecki atya vezetésével a Jasna Góra-i kolostort 1655-ben megvédték a svédek ellen, a sikerben Mária csodatevő bizonyosságát látták.
A GRuNWALDI CSATA HELYSZÍNE: Lengyelországban 1960 júliusában ünnepelték nagy pompával a grunwaldi csata 550. évfordulóját. A csata skanzenszerűen kialakított színhelye ezt követően mind látogatottabb lett. A rendszerváltozás óta minden év júliusában nagyszabású nemzetközi középkori hadijátékkal emlékeznek a 15. század legnagyobb csatájára.
WROCłAW (Boroszló): Lengyelország egyik legszebb városa. Megmaradt városházája mellett az úgynevezett racławicei csatakörkép is vonzó látványosság. A Kościuszko által győztesen megvívott csata jeleneteit lengyel mesterek a 100. évforduló alkalmából, 1894-re örökítették meg. Bemutatásához külön körpavilont építettek Lembergben. A csatakörkép rendkívül látogatott és népszerű volt. A második világháborúban erősen megsérült. A „területáttolással” Wrocławba került. Ideológiailag kényes témája miatt – oroszok elleni győzelemről volt szó – az 1980-as évekig nem restaurálták, nem állították ki – az erről szóló korábbi határozatok ellenére sem, jóllehet a körcsarnokot megépítették. A kiállítás megnyitására végül az 1980-as évek közepén került sor.
GDA¥SK: A második világháború után eredeti formájában helyreállított óváros mellett két emlékműve emelhető ki a nemzettudat szempontjából. Az egyik a kikötőt őrző Westerplattén áll, amelynek helyőrsége 1939. szeptember 1-jétől 7-ig dacolt a Schleswig-Holstein csatahajó ágyútüzével és a szárazföldi csapatok rohamával, s a második világháborús lengyel helytállás egyik szimbóluma lett. A másik emlékművet a Gdanski Hajógyár kapujában állították 1980 decemberében. Ezzel jelezni kívánták, hogy az 1970 decemberében meggyilkolt munkások áldozata alapozta meg a Szolidaritás létrejöttét 1980-ban.
AUSCHWITZ (O¿WIĘCIM): Krakkó és Częstochowa mellett a leglátogatottabb kegyeleti és történelmi emlékhely. A város külvárosának laktanyáját 1940 tavaszán eredetileg lengyel politikai foglyok számára rendezték be koncentrációs tábornak. Később ezt kibővítették és távolabb felépített altáborokat csatoltak hozzá. Auschwitz fogalmába így az eredeti koncentrációs lágeren kívül hozzávetőleg 40 altábor tartozik. 1942 februárjára épült fel az auschwitzi koncentrációs tábortól néhány kilométerre a legnagyobbb „halálgyár”, a bierkenaui (brzezinkai) láger, amely a magyar zsidóság (és mintegy ötezer magyar roma) megsemmisítésének is színtere lett. Auschwitzban és altáboraiban mintegy másfél millió embert gyilkoltak meg, 90 százalékuk zsidó volt.
A Lengyel Népköztársaság szejmje 1967-ben az auschwitz-birkenaui tábor egész területét a Lengyel Nemzet és Más Nemzetek Mártíromsága Emlékművének nyilvánította. Azóta áll a birkenaui lágerben a Nemzetközi Mártíromság Emlékműve.