Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:161–173.

... évi ... törvény a fizetésképtelenségről

 

I. FEJEZET
Általános rendelkezések

A törvény tárgyi hatálya

1. §

E törvény az újjászervezési eljárást és a csődeljárást szabályozza.

A törvény személyi hatálya

2. §

(1) E törvény hatálya az üzletszerűen gazdasági tevékenységet folytató jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező ilyen szervezetekre és személyekre terjed ki.

(2) E törvény rendelkezéseitől az egyes ágazati törvények – a hatályuk alá tartozó szervezetek vonatkozásában – eltérhetnek.

Fogalom-meghatározások

3. §

(1) E törvény alkalmazásában:

a) adós az, aki tartozását az esedékességkor nem tudta, vagy előreláthatólag nem tudja kiegyenlíteni;

b) hitelező az, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezhető vagyoni követelése van, és – ha csődeljárás indult – a követelést a csődgondnok nyilvántartásba vette;

c) külön kielégítésre jogosult hitelező az, akinek a követelését az adós vagyonát terhelő zálogjog, más zálogjog vagy óvadék biztosítja;

d) vagyon azon vagyontárgyak összessége, amelyeken az adósnak az újjászervezési eljárás vagy a csődeljárás megindításának időpontjában tulajdonjoga áll fenn, továbbá amelyek az említett időpontot követően kerülnek tulajdonába;

e) csődtömeg az adós vagyonának az a része, amelyet nem terhel zálogjog, ide nem értve az adós által nyújtott óvadékot,*

f) az újjászervezési eljárás kezdő időpontja a bíróság eljárást elrendelő végzése kézbesítésének napja,

g) a csődeljárás kezdő időpontja az eljárást elrendelő végzés Cégközlönyben történt közzétételének napja,

h) a csődeljárásban tömegtartozásnak minősül minden olyan kötelezettség, amelynek vállalására a csődeljárás kezdő időpontja után került sor.

(2) A vagyonhoz tartozik a tíz évnél hosszabb időre vagy határozatlan időre szóló bérleti jog és a valamely vagyontárgyhoz kapcsolódó használati jog is.

Ideiglenes hitelezői választmány

4. §

(1) Az újjászervezési eljárás megindítására jogosult a bírósághoz benyújtott kérelmében köteles megnevezni az ideiglenes hitelezői választmány tagjait.

(2) Az ideiglenes csődgondnok a csődeljárás kezdő időpontjától számított tizenöt napon belül az ismert hitelezők közül köteles kijelölni az ideiglenes hitelezői választmány tagjait.

(3) Az ideiglenes hitelezői választmány jogosult és köteles mindazokat az intézkedéseket megtenni, amelyeket e törvény a hitelezői választmány hatáskörébe utal.

(4) Az ideiglenes hitelezői választmány három tagból áll. Tagjai hitelezők vagy az általuk megbízott személy lehet.

(5) Az ideiglenes hitelezői választmány megbízatása a hitelezői választmány megalakulásáig tart.

A hitelezői választmány

5. §

(1) A hitelezők az újjászervezési és a csődeljárás bíróság által történt elrendelésétől számított hatvan napon belül kötelesek hitelezői választmányt alakítani. Ha a hitelezők száma nem több, mint három, ezek a törvény erejénél fogva választmányt alkotnak.

(2) A választmány megalakítása akkor érvényes, ha azt a hitelezőknek – csődeljárás esetében a csődgondnok által nyilvántartásba vett hitelezőknek – legalább az egyharmada hozta létre, és ezek a hitelezők a követelések – csődeljárás esetében a bejelentett követelések – összegének legalább a felével rendelkeznek.

(3) Minden adósnál csak egy hitelezői választmány működhet.

6. §

(1) A hitelezői választmány az összes hitelezőt képviseli a bíróságok és hatóságok előtt, továbbá a csődgondnokkal és az adóssal való kapcsolattartás terén.

(2) A hitelezői választmány működési rendjét és képviseletét a választmány tagjai megállapodásban határozzák meg. A választmány megalakítására előírt határidő eltelte után is csatlakozhat hitelező a választmányhoz, ha a megállapodásban foglaltakat elfogadja.

7. §

(1) A hitelezői választmány képviselője köteles a megalakulást követő nyolc napon belül értesíteni a bíróságot, az adóst és – csődeljárás esetében – az ideiglenes csődgondnokot a választmány megalakulásáról, tagjairól és képviseletéről, valamint a csődgondnok személyére szóló javaslatáról, egyidejűleg a 6. § (2) bekezdése szerinti megállapodást is meg kell küldenie részükre. Ha ezt elmulasztja, a bíróság a képviselővel szemben pénzbírságot szabhat ki.

(2) Ha a bíróságnak az (1) bekezdés szerinti értesítése azért maradt el, mert a választmányt nem lehetett érvényesen megalakítani, a bíróság az újjászervezési vagy csődeljárást végzéssel megszünteti, és – csődeljárás esetében – elrendeli a végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét. A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

8. §

A 6. és a 7. § (1) bek. rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha a hitelezői választmány a törvény erejénél fogva jön létre.

A bírósági eljárás általános szabályai

9. §

Az újjászervezési eljárás és a csődeljárás az adós székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozó nemperes eljárás.

10. §

(1) Az elsőfokú végzés ellen az e törvényben meghatározott esetekben nincs helye fellebbezésnek vagy külön fellebbezésnek.

(2) Nincs helye felülvizsgálati kérelemnek:

a) a fizetésképtelenséget megállapító és a csődeljárást elrendelő jogerős határozat ellen;

b) az újjászervezési eljárás és a csődeljárás befejezettnek nyilvánításáról szóló jogerős határozat ellen.

(3) A csődeljárásban felfüggesztésre, félbeszakadásra és szünetelésre nincs lehetőség.

11. §

(1) Az e törvényben meghatározott esetekben a bíróság pénzbírságot szabhat ki azzal szemben, aki a törvényben előírt kötelezettségének nem tesz eleget. A pénzbírság legkisebb összege százezer forint.

(2) A pénzbírságot kiszabó végzés ellen nincs helye külön fellebbezésnek.

12. §

Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a bíróság eljárására a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Fizetésképtelenségi Járulék Alap

13. §

(1) Az újjászervezési és a csődeljárással érintett adósok munkavállalói munkabér- és egyéb bérjellegű követeléseinek és az azokkal kapcsolatos költségköveteléseknek a kielégítése céljára az Állami Bérgarancia Alapnál Fizetésképtelenségi Járulék Alapot (a továbbiakban: Alap) kell működtetni.

(3) Az Alap működését a Kormány rendeletben szabályozza.

 

II. FEJEZET
Az újjászervezési eljárás

Az eljárás megindítása

14. §

Újjászervezési eljárás megindításának akkor van helye, ha az adós elismert vagy nem vitatott tartozását az esedékességkor előreláthatólag nem tudja kiegyenlíteni, de csődeljárás indításának nincsenek meg a feltételei.

15. §

Az eljárás megindítására jogosult:

a) az adós,

b) az a hitelező, akinek az adós vagyonát terhelő zálogjoggal biztosított követelése van, továbbá

c) az a hitelező, akinek a b) pont alá nem eső zálogjoggal biztosított követelése van, és annak összege eléri az adós törzstőkéje (alaptőkéje) értékének egyharmadát.

16. §

(1) Az eljárás megindítása a bírósághoz benyújtott kérelemmel történik. Ha a kérelmet hitelező nyújtotta be, a bíróság haladéktalanul tájékoztatja a kérelemről az adóst, aki arról nyolc napon belül nyilatkozatot tehet a bíróság részére.

(2) Ha a bíróság megállapítja, hogy újjászervezési eljárásnak helye van, a kérelem megérkezésének napjától számított harminc napon belül végzéssel elrendeli az újjászervezési eljárást.

(3) Az eljárást elrendelő végzés ellen csak az eljárást befejező végzéssel együtt van helye fellebbezésnek.

17. §

(1) Az újjászervezési eljárás tartama alatt ugyanazon adós ellen újabb ilyen eljárás nem indítható.

(2) Ha az újjászervezési eljárás tartama alatt csődeljárást kezdeményeznek az adós ellen, a bíróság az ilyen kérelem elbírálását az újjászervezési eljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti.

18. §

Az adós köteles az újjászervezési eljárás elrendeléséről a munkavállalókat, a szövetkezeti tagokat, az illetékes szakszervezetet és a területileg illetékes munkaügyi központot tájékoztatni.

Az eljárás elrendelésének joghatása

19. §

(1) Ha a bíróság az újjászervezési eljárást elrendelte, az adóst az elrendelő végzés kézbesítése napjától számított három hónapos fizetési haladék illeti meg. Az adós a fizetési haladékról késedelem nélkül köteles az általa ismert hitelezőket értesíteni.

(2) A fizetési haladék nem terjed ki a következő követelésekre:

a) munkabér és bérjellegű egyéb juttatások, valamint az ezeket terhelő személyi jövedelemadó-előleg;

b) egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék;

c) társadalombiztosítási járulék;

d) magán-nyugdíjpénztári tagdíj;

e) baleseti járulék;

f) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján fizetendő járulék;

g) végkielégítés;

h) tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék;

i) bányászati kereset-kiegészítés;

j) szakképzési hozzájárulás;

k) szakképzésben részt vevő tanulónak járó juttatás;

l) víz- és csatornadíj.

(3) Az adós a haladékkal érintett követeléseket a haladék időtartama alatt nem teljesítheti. Ha ezt a tilalmat megszegi, a bíróság – bármely hitelező bejelentése alapján – végzéssel pénzbírságot szabhat ki.

20. §

(1) A bíróság a fizetési haladék időtartamát egy ízben három hónappal meghosszabbíthatja. A meghosszabbítást az kérheti, aki az újjászervezési eljárás megindítására is jogosult volna.

(2) A meghosszabbítás iránti kérelemről a bíróság végzéssel határoz. A végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.

(3) Az adós a fizetési haladék meghosszabbításáról is köteles az általa ismert hitelezőket késedelem nélkül értesíteni.

21. §

Az eljárás elrendelését követően az adós vagyoni jellegű kötelezettség-vállalása csak a választmány jóváhagyásával érvényes.

Újjászervezési terv és végrehajtása

22. §

(1) Az újjászervezési eljárás célja az, hogy megfelelő intézkedések útján a fizetésképtelenség veszélye elháruljon. Ezt a célt az újjászervezési terv szolgálja.

(2) A tervet – az eljárás elrendelésétől számított két hónapon belül – az adós köteles elkészíteni.

23. §

Az újjászervezési tervnek tartalmaznia kell az adós gazdasági, pénzügyi, szervezeti és munkaügyi helyzetének értékelését, a veszteségforrások megjelölését és azok csökkentését vagy felszámolását, az adós tevékenységi körének felülvizsgálását és minden más olyan intézkedést, amely alkalmas az adós helyzetének megszilárdítására.

24. §

(1) Az újjászervezési tervhez az adós köteles megszerezni azoknak a hitelezőknek az egyetértését, akik az eljárás megindítására volnának jogosultak.

(2) Az adós a tervről a többi hitelezőt is köteles tájékoztatni. Ha az (1) bekezdésben említett hitelezők a tervvel egyetértenek, az a többi hitelezőre is irányadó.

25. §

Ha az újjászervezési terv tekintetében az érdekeltek között nem jött létre egyetértés, a 30. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

26. §

(1) Az újjászervezési terv végrehajtását a hitelezői választmány ellenőrzi.

(2) A hitelezői választmány betekinthet az adós könyveibe, megvizsgálhatja áru- és értékpapír-állományát, pénztárát, szerződéseit és bankszámláit; ellenőrzi az adós követeléseinek érvényesítését, és az adóstól felvilágosításokat kérhet.

27. §

Ha az adós szükségtelenül és lényegesen eltér az elfogadott újjászervezési tervtől, a hitelezői választmány vagy az eljárás megindítására jogosult valamelyik hitelező az eltérést haladéktalanul bejelenti a bíróságnak. A bíróság az adóssal szemben pénzbírságot szabhat ki.

Az eljárás befejezése

28. §

Az újjászervezési terv végrehajtásáról az adós a hitelezők részére évente beszámolót, a harmadik év elteltével pedig zárójelentést készít. Ha a végrehajtás korábban megtörtént, haladéktalanul zárójelentést kell készíteni.

29. §

(1) Ha a terv végrehajtása eredményes volt, az adós a zárójelentés benyújtása mellett kéri a bíróságtól az újjászervezési eljárás befejezettnek nyilvánítását. A zárójelentéshez csatolni kell a hitelezői választmány véleményét.

(2) A bíróság az eljárás befejezettnek nyilvánításáról végzéssel határoz.

30. §

Ha a terv végrehajtása eredménytelen volt, legkésőbb a harmadik év elteltével ezt kell a bírósághoz bejelenteni; a továbbiakban a 29. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

 

III. FEJEZET
A csődeljárás

Az eljárás megindításának feltételei

31. §

Csődeljárásnak van helye, ha

a) az adós fizetésképtelen, vagy

b) a hitelező lejárt és nem teljesített követelése meghaladja az adós törzstőkéje (alaptőkéje) értékének felét, vagy

c) az újjászervezési eljárásban elfogadott újjászervezési terv végrehajtása eredménytelen volt.

Az eljárás megindítása

32. §

A csődeljárás megindítása a bírósághoz benyújtott kérelemmel történik. A kérelem benyújtására mind az adós, mind bármely hitelező jogosult.

33. §

(1) Az adós köteles kérni a csődeljárás elrendelését, ha jogi személyiséggel rendelkezik, és – a megalapítás évét nem számítva – az utolsó gazdasági év átlagában nem állt rendelkezésére a törzstőke (alaptőke), vagy köztartozásai elérik a törzstőke (alaptőke) összegét.

(2) Az adós a kérelemben köteles megjelölni a számláit vezető hitelintézeteket és megadni a bankszámlái számát.

34. §

(1) Ha az eljárás elrendelését hitelező kéri,

a) a 31. § a) pontjában említett esetben valószínűsítenie kell az adós fizetésképtelenségének fennállását,

b) a 31. § b) pontjában említett esetben meg kell jelölnie az adós tartozásának jogcímét és az esedékesség időpontját;

c) a 31. § c) pontjában említett esetben a kérelemhez csatolnia kell az elfogadott újjászervezési tervet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a bíróság a kérelemről – a kérelem egy példányának megküldésével – haladéktalanul értesíti az adóst.

(3) Az adós az értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül nyilatkozatot tesz a bíróság részére a kérelemben foglaltakról, és egyúttal megjelöli a számláit vezető hitelintézeteket, és megadja a bankszámlái számát. Ha ezt elmulasztja, fizetésképtelenségének fennállását vélelmezni kell.

35. §

(1) A bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha

a) elismert vagy nem vitatott tartozását az esedékességet követő hatvan napon belül nem egyenlítette ki, vagy

b) a vele szemben lefolytatott bírósági végrehajtási eljárás eredménytelen volt, vagy

c) a 35. § (2) bekezdésében előírt nyilatkozat megtételét elmulasztotta.

(2) Ha a bíróság megállapítja, hogy csődeljárásnak helye van, az eljárás elrendelésére irányuló kérelemnek a bírósághoz való megérkezését követő harminc napon belül a csődeljárást végzéssel elrendeli. Ellenkező esetben a kérelmet soron kívül végzéssel elutasítja.

36. §

(1) Ha bíróság azt állapítja meg, hogy az adós vagyona nyilvánvalóan nem fedezi az eljárás költségeit sem, az eljárást csak akkor rendelheti el, ha

a) az, aki az erre irányuló kérelmet benyújtotta, vállalja a költségek viselését, és

b) a bíróság által meghatározott összeget a bíróság gazdasági hivatalának e célra megnyitott számlájára befizeti.

(2) A fedezethiány megállapításához a bíróság szükség szerint szakértőt rendel ki.

37. §

(1) A csődeljárást elrendelő végzés ellen a kézbesítéstől számított három napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezést a másodfokon eljáró bíróság tizenöt napon belül elbírálja.

(2) Az eljárást elrendelő végzés jogerőre emelkedése után a bíróság haladéktalanul elrendeli az említett végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét, és egyúttal ideiglenes csődgondnokot rendel ki. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

(3) A csődeljárás elrendeléséről a bíróság értesíti:

a) az adóst és azt a hitelezőt, amely az eljárás elrendelését kérte,

b) az illetékes cégbíróságot,

c) az illetékes adó- és vámhatóságot, illetékhivatalt,

d) a nyugdíjbiztosítási önkormányzat és az egészségbiztosítási önkormányzat igazgatási szervét,

e) az illetékes munkaügyi központot,

f) az illetékes környezetvédelmi és munkavédelmi felügyelőséget,

g) a területileg illetékes földhivatalt,

h) az illetékes levéltárat,

i) az adós bankszámláit vezető hitelintézeteket, valamint

j) a bíróság gazdasági hivatalát.

38. §

A csődeljárás tartama alatt ugyanazon adós tekintetében újjászervezési eljárás, újabb csődeljárás vagy végelszámolási eljárás (... évi ... tv.) nem indítható. Az ilyen kérelem elbírálását a bíróság a csődeljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti.

Az eljárás elrendelésének joghatása

39. §

A csődeljárás kezdő időpontjától fogva az adós cégnevét „csődeljárás alatt” vagy „cs. a.” toldattal kell használni.

40. §

(1) A csődeljárás kezdő időpontját követően az adós köteles:

a) a csődeljárás kezdő időpontját megelőző nappal záróleltárt, éves beszámolót, egyszerűsített éves beszámolót vagy egyszerűsített mérleget, továbbá adóbevallást készíteni, és mindezeket az említett időpontot követő negyven napon belül a csődgondnoknak és az adóhatóságnak átadni;

b) a folyamatban lévő ügyekről az ideiglenes csődgondnokot tájékoztatni;

c) a nem selejtezhető és a titkos minősítésű iratokról jegyzéket készíteni és a teljes irattári anyagot a csődgondnoknak átadni;

d) a munkavállalókat, szövetkezeti tagokat, szakszervezeteket és a területileg illetékes munkaügyi központot a csődeljárás elrendeléséről tájékoztatni.

(2) Ha az adós az (1) bekezdésben felsorolt kötelezettségeinek nem tesz eleget, vele szemben a bíróság – a csődgondnok bejelentésére – pénzbírságot szabhat ki.

41. §

A csődeljárás kezdő időpontjától az adós vagyonával kapcsolatban jognyilatkozatot csak a csődgondnok tehet.

42. §

Az adósnak a csődeljárás kezdő időpontjában fennálló valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik.

43. §

(1) Az adós ellen pénzkövetelést csak a csődeljárás keretében lehet érvényesíteni; az adós által indított perben azonban a hitelező élhet beszámítási kifogással.

(2) Az adóssal szemben fennálló követeléseket a csődeljárás kezdő időpontjától számított harminc napon belül be kell jelenteni a csődgondnoknak. A csődeljárás kezdő időpontját követően keletkezett követeléseket azok keletkezésétől számított tizenöt napon belül kell bejelenteni. E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár.

(3) Ha a hitelező és az adós között a csődeljárás kezdő időpontját megelőzően pozíciólezáró nettósításra irányuló megállapodás jött létre, akkor a hitelezőnek a nettó követelést kell a csődgondnoknak hitelezői igényként bejelentenie.

(4) A csődgondnoknak bejelentett követelés elévülése nem kezdődik meg, a folyamatban lévő elévülés pedig a törvény erejénél fogva megszűnik.

44. §

(1) Az adós vagyontárgyain fennálló elidegenítési és terhelési tilalom a csődeljárás kezdő időpontjával, a visszavásárlási és a vételi jog megszűnik.

(2) Az adós ingatlanára az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett végrehajtási jog a csődeljárás kezdő időpontjával megszűnik; azt a végrehajtást foganatosító bíróság haladéktalanul törölteti.

(3) A csődeljárás kezdő időpontjában az adóssal szemben folyamatban lévő bírósági végrehajtási eljárást haladéktalanul meg kell szüntetni, a lefoglalt vagyontárgyakat és a befolyt készpénzt a csődgondnoknak át kell adni.

A csődgondnok

45. §

A csődgondnok személyére a hitelezői választmány tesz javaslatot a bíróság részére. Csak olyan személy hozható javaslatba, aki a Felszámolók Országos Egyesülete által vezetett nyilvántartásban szerepel, feltéve, hogy vele szemben kizárási ok nem áll fenn.

46. §

(1) Nem rendelhető ki csődgondnoknak az, aki maga vagy akinek tulajdonosa az adós tulajdonosa vagy hitelezője, továbbá ezek vezető tisztségviselője vagy közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont) .

(2) A csődgondnok a kirendelését tartalmazó végzés kézhezvételétől – ha a kizárási ok később következett be, annak bekövetkeztétől – számított három napon belül köteles bejelenteni a bíróságnak a kizárási ok fennállását. A csődgondnok a kirendelést csak ilyen esetben utasíthatja vissza.

(3) A csődgondnok kirendelésével az ideiglenes csődgondnok megbízatása megszűnik.

47. §

(1) A bíróság végzéssel felmenti a csődgondnokot, ha

a) kizárási ok fennállását állapítja meg,

b) a nyilvántartásból (45. §) törölték,

c) ellene csődeljárást rendeltek el,

d) munkáját egészségi okokból nem tudja elvégezni,

e) súlyosan vagy ismételten megsérti a jogszabályokat,

f) ha a hitelezői választmány ezt javasolja, és a bíróság a javaslat indokait megalapozottnak találja.

(2) A felmentésről szóló végzés ellen a csődgondnok nyolc napon belül fellebbezéssel élhet, kivéve, ha a kizárási ok fennállását maga jelentette be. A másodfokú bíróság a fellebbezést soron kívül bírálja el.

(3) A csődgondnok felmentéséről szóló végzés jogerőre emelkedése után a bíróság haladéktalanul új csődgondnokot rendel ki, és elrendeli az erről szóló végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét.

48. §

(1) A csődgondnok felméri az adós vagyoni helyzetét, megtervezi az eljárás költségeit, és ütemtervet készít az adós gazdasági tevékenységének befejezésére. Az ütemtervhez meg kell szereznie a hitelezői választmány egyetértését.

(2) A csődgondnok betekinthet az adós könyveibe, megvizsgálhatja árú- és értékpapír-állományát, pénztárát, szerződéseit, bankszámláit, és az adóstól felvilágosítást kérhet.

(3) Ha a csődgondnok szükségesnek tartja az adós gazdasági tevékenységének a csődeljárás alatti folytatását, ehhez meg kell szereznie – az eljárást elrendelő végzés közzétételétől számított hatvan napon belül – a hitelezői választmány egyetértését.

49. §

(1) A csődgondnok nyilvántartásba veszi a bejelentett követeléseket, felülvizsgálja és minősíti azokat a bejelentésre előírt határidő elteltét követő negyven napon belül.

(2) A követelés nyilvántartásba vételének feltétele, hogy a hitelező – ide nem értve az adó- és vámhatóságot – a követelés összegének 1%-át, de legalább kétezer forintot a bíróság gazdasági hivatala által e célra nyitott számlára befizesse, és ezt a csődgondnoknál igazolja.

(3) A (2) bekezdés szerinti számlán lévő összegből a csődgondnok a bíróságtól díjelőleg fizetését kérheti; erről a bíróság végzéssel határoz. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

50. §

(1) A csődgondnok a csődeljárás kezdő időpontjától számított száznyolcvan napon belül a bíróságnál keresettel megtámadhatja az adós által a csődeljárás elrendelésére irányuló kérelemnek a bíróságra való megérkezése napját megelőző egy éven belül és az említett időpontot követően kötött szerződést vagy más jognyilatkozatot, ha annak tárgya

a) az adós vagyonából történő ingyenes elidegenítés vagy a vagyont terhelő ingyenes kötelezettségvállalás, vagy

b) a szolgáltatások feltűnő aránytalanságát tartalmazó visszterhes jogügylet, vagy

c) a hitelezők kijátszására irányuló, az adós vagyonát csökkentő más jogügylet.

(2) A kereset benyújtásáról a csődgondnok a hitelezői választmányt tájékoztatja.

(3) Az (1) bekezdésben írt határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.

51. §

(1) A csődgondnok jogosult az adós által kötött szerződéseket – a (2) bekezdésben felsoroltak kivételével – azonnali hatállyal felmondani, ha pedig a felek egyike sem teljesített szolgáltatást, a szerződéstől elállni. A másik fél az ennek folytán keletkezett követelését a csődgondnokhoz intézett bejelentéssel a csődeljárás keretében érvényesítheti.

(2) Nincs helye azonnali hatályú felmondásnak (elállásnak) a következő szerződések tekintetében:

a) természetes személy lakásbérleti szerződése, ide nem értve a szolgálati lakásra vonatkozó szerződést,

b) az iskolával vagy a tanulóval a gyakorlati képzés szervezésére kötött szerződés,

c) a nem gazdasági tevékenységgel kapcsolatos kölcsönszerződés,

d) szövetkezeti tagnak vállalkozás jellegű jogviszonyával összefüggő szerződése,

e) kollektív szerződés.

(3) A munkaszerződés felmondására a rendes felmondás szabályait kell alkalmazni.

52. §

A csődgondnok gyakorolja a munkáltatói jogokat, és teljesíti az ezzel kapcsolatos kötelezettségeket; a munkabérek emeléséhez azonban meg kell szereznie a hitelezői választmány egyetértését.

53. §

A csődgondnok az adós követeléseit behajtja, és vagyonát értékesíti. Az eljárás tartama alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról.

54. §

(1) A csődgondnok a vagyont nyilvános pályázat vagy árverés útján értékesíti. Az értékesítés más módja akkor alkalmazható, ha

a) a hitelezői választmány ahhoz hozzájárul, vagy

b) a várható bevételek nem fedezik a pályázat vagy árverés útján történő értékesítés előrelátható költségeit.

(2) A vagyon értékesítése során nem szerezhet tulajdonjogot vagy más, vagyoni értékű jogot a csődgondnok, annak tulajdonosa és vezető tisztségviselője, valamint ezek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont).

(3) A nyilvános értékesítés során az adóssal szemben beszámításnak nincs helye.

55. §

(1) A csődgondnok a nyilvános pályázati felhívást a Cégközlönyben teszi közzé, a pályázatok benyújtására megállapított kezdő időpontot legalább tizenöt nappal megelőzően. A közleménynek tartalmaznia kell:

a) az értékesítésre kerülő vagyon megjelölését,

b) az értékesítés feltételeit,

c) a részletes pályázati feltételeket tartalmazó irat átvételének és a felvilágosítások adásának módját,

d) a pályázatok benyújtásának formáját, időpontját, az átvétel és az elbírálás módját.

(2) A pályázatokat közjegyző jelenlétében kell felbontani, aki az eljárásról jegyzőkönyvet készít.

(3) A csődgondnok a pályázat eredményét jegyzőkönyvbe foglalja, és azt – a közjegyzői jegyzőkönyvvel együtt – megküldi a hitelezői választmánynak.

56. §

(1) Ha több megfelelő, megközelítően azonos értékű pályázat érkezett, a csődgondnok köteles az ilyen pályázók között nyilvános ártárgyalást tartani, amelynek feltételeit az érdekeltekkel az ártárgyalás megkezdése előtt köteles közölni.

(2) Megfelelő pályázat hiányában a csődgondnok a pályázatot eredménytelennek nyilvánítja, és új pályázatot írhat ki.

57. §

(1) Az árverést a csődgondnok árverési hirdetménnyel tűzi ki. A hirdetményben fel kell tüntetni:

a) az adós nevét és székhelyét,

b) az árverés helyét és idejét,

c) az árverésre kerülő vagyontárgyakat és becsértéküket,

d) ingóság árverése esetén azt, hogy az ingóságot az árverés előtt hol és mikor lehet megtekinteni.

(2) Ingatlan árverése esetén a hirdetményben – az (1) bekezdés a) –c) pontjában felsoroltakon felül – fel kell tüntetni:

a) az ingatlan-nyilvántartási adatokat,

b) az ingatlan tartozékait, épület esetében a jellemző sajátosságokat, továbbá azt, hogy az ingatlan azonnal birtokba vehető-e vagy sem,

c) az árverési előleg összegét.

(3) Az árverési hirdetményt az árverés időpontját legalább tizenöt nappal megelőzően a Cégközlönyben kell közzétenni.

58. §

(1) Ingóság árverezése esetén a legtöbbet ajánló köteles a vételárat azonnal kifizetni, kivéve, ha a vételár meghaladja az egy millió forintot. Ez utóbbi esetben a csődgondnok a fizetésre határidőt állapít meg, amely nem haladhatja meg a hatvan napot.

(2) Ha a vevő a legfeljebb egymillió forintos vételárat azonnal nem fizeti ki, az ingóságot tovább kell árverezni. A fizetést elmulasztó vevő nem vehet részt az ingóság további vagy újabb árverezésében.

59. §

(1) Ingatlanra az árverezhet, aki az ingatlan becsértékének 5%-át legkésőbb az árverés megkezdéséig a csődgondnoknál előlegként letétbe helyezi.

(2) A vevő köteles az ingatlan teljes vételárát az árverési hirdetményben közzétett feltételek szerint az adós számlájára befizetni. Ha ezt elmulasztja, előlegét elveszti.

(3) Ingatlannak árverésen történt értékesítése – ha e törvény másként nem rendelkezik – nem érinti harmadik személyeknek az ingatlanon fennálló jogait.

60. §

Ha a felajánlott vételár nem éri el a becsértéket, a csődgondnok a vételárat legfeljebb a becsérték feléig leszállíthatja.

61. §

Az árverést közjegyző jelenlétében kell lefolytatni. A közjegyző az árverésről jegyzőkönyvet készít, amelyről az árverési vevőknek másolatot ad.

62. §

A csődgondnok a követelések kielégítése során a következő, 63–66. §-okban foglaltak szerint jár el.

63. §

Az adós munkavállalóinak munkabér- és hasonló követeléseiről, továbbá az azokkal kapcsolatos költségkövetelésekről a csődgondnok jegyzéket készít, és azt – további intézkedés céljából – megküldi a Fizetésképtelenségi Járulék Alapnak (13. §).

64. §

(1) A külön kielégítésre jogosult hitelező [4. § (1) bek. c) pont] követelését a lekötött vagyonból, illetőleg az óvadékból kell kielégíteni.

(2) A zálogjogokkal biztosított követelések kiegyenlítése abban a sorrendben történik, amilyen sorrendben a zálogjogok keletkeztek.

(3) Ha a zálogjoggal terhelt vagyon (vagyontárgy) vagy az óvadék a jogosult követelésének kielégítésére nem elegendő, a különbözetet a jogosult a csődtömeg terhére érvényesítheti.

(4) Az (1) -(2) bekezdésben szabályozott külön kielégítési jog érvényesítése után fennmaradó vagyont a csődtömeghez kell csatolni.

65. §

(1) A csődtömeget terhelő követeléseket a következő sorrendben kell kielégíteni:

a) a csődeljárás költségei,

b) tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, mezőgazdasági szövetkezet által tagja részére a háztáji föld vagy termény helyett adott és a jogosult élete végéig járó pénzbeli juttatás iránti követelés,

c) a kis- és mikrovállalkozásoknak minősülő hitelezők követelései, a csődeljárás elrendelése időpontjáig számított kamatokkal,

d) magánszemélynek nem gazdasági tevékenységből eredő, a b) pont alá nem tartozó követelése,

e) társadalombiztosítási tartozások, az adók és az adók módjára behajtandó köztartozások, visszafizetendő állami támogatások, víz- és csatornadíjak; mindezek késedelmi kamat, pótlék és bírság nélkül,

f) egyéb követelések,

g) késedelmi kamatok, pótlékok és bírságok.

(2) A csődeljárás költségei közé tartoznak a követelések nyilvántartásba vételének költségei, az adós gazdasági tevékenysége befejezésének költségei, ideértve az ezzel kapcsolatos számlavezetés költségeit is, a vagyon értékesítésével kapcsolatos költségek, a bírósági eljárás adóst terhelő költségei, a hitelezői választmány működésével kapcsolatos költségek, az iratelhelyezés költségei és a csődgondnok díja.

(3) Tömegtartozásnak minősül és esedékessége időpontjában kell kielégíteni:

a) az ideiglenes csődgondnok és a csődgondnok érvényes jognyilatkozataiból eredő követeléseket,

b) az adósnak olyan szerződéseiből eredő követelések, amelyekben az ideiglenes csődgondnok vagy a csődgondnok a szerződés teljesítését követeli,

c) olyan szerződésből eredő követelések, amelyek teljesítésére a csődeljárás kezdő időpontja után kerül sor,

d) a csődtömeg jogalap nélküli gazdagodásából eredő követelések,

e) az ideiglenes csődgondnok igazolt költségei,

f) az ideiglenes hitelezői választmány működésével kapcsolatos követelések.

66. §

(1) Ha a csődtömeg a 65. § (1) bekezdésében felsorolt követelések kielégítésére nem elegendő, a követeléseket a következő sorrendben és módon kell kielégíteni:

a) az eljárás költségei,

b) a 65. § (1) bekezdésében felsorolt többi követelés, azzal az eltéréssel, hogy az egyes csoportokon belül a hitelezőket követeléseik arányában kell kielégíteni.

(2) Ha a csődtömeg az eljárás költségeit sem fedezi, az e csoportba tartozó hitelezőket is – a csődgondnok kivételével – követeléseik arányában kell kielégíteni.

67. §

A csődgondnok köteles rendszeresen tájékoztatást adni az adós és a hitelezői választmány részére az adós gazdasági helyzetéről és az eljárás folyamatáról; ha ezt elmulasztja, kifogásnak van helye.

68. §

(1) Ha a csődgondnok jogszabályt sértett, vagy mulasztást követett el, az érdekelt a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül a bíróságnál kifogással élhet. A bíróság a kifogás tárgyában soron kívül végzéssel határoz.

(2) Ha a bíróság a kifogásnak helyt ad, a csődgondnok kifogásolt intézkedését megsemmisíti, és az eredeti állapotot helyreállítja, vagy a csődgondnok részére új intézkedés vagy megfelelő intézkedés megtételét írja elő, vagy a 47. §-ban foglaltak szerint jár el. Ellenkező esetben a bíróság a kifogást elutasítja.

(3) A kifogásnak helyt adó végzés ellen csak a csődgondnok, a kifogást elutasító végzés ellen pedig csak a kifogásoló nyolc napon belül fellebbezést nyújthat be. A másodfokon eljáró bíróság a fellebbezésről tizenöt napon belül határoz.

Egyezség a csődeljárásban

69. §

(1) Azok a hitelezők – a (2) bekezdés szerinti kivételekkel –, akik követelésüket a csődgondnoknak bejelentették, a követelések bejelentésére előírt határidő elteltével az adóssal egyezséget köthetnek. Az erre irányuló javaslatot az köteles kidolgozni, aki az egyezségkötést kezdeményezi.

(2) Nem vonható be az egyezség megkötésébe az, akinek költségkövetelése vagy megélhetést biztosító követelése van.

70. §

(1) A felek az egyezségben megállapodhatnak a tartozások kiegyenlítésének sorrendjében, arányában, módjában és határidejében; ennek során eltérhetnek a 65-66. §-ban foglaltaktól.

(2) Az egyezség csak a csődtömegből való kielégítésre vonatkozhat, a külön kielégítésre jogosult hitelezők helyzetét nem érintheti.

(3) Az egyezség akkor érvényes, ha azzal a csődgondnok és a hitelezői választmány egyetért.

71. §

Ha a hitelezőknek legalább a fele minden kielégítési csoportban (65. § (1) bek.) egyetért az egyezséggel, és követelésük az összes követelés összegének kétharmad részét kiteszi, az egyezség érvénye valamennyi hitelezőre kiterjed.

Az eljárás befejezése

72. §

A csődgondnok az eljárás befejezéséhez zárómérleget, bevétel-költségkimutatást, vagyonfelosztási javaslatot, záró adóbevallást és zárójelentést készít, és mindezeket – ha egyezség jött létre, azt is – megküldi a bíróságnak és az adóhatóságnak.

73. §

A zárómérlegben fel kell tüntetni:

a) a pénzeszközöket,

b) a nem értékesíthető vagyontárgyakat, piaci értéken,

c) a be nem hajtható követeléseket,

d) a ki nem egyenlíthető tartozásokat, könyv szerinti értéken,

e) a felosztható vagyont.

74. §

A bevételek és költségek alakulásáról szóló kimutatásban fel kell tüntetni:

a) az értékesített vagyontárgyakért befolyt ellenértéket és a nyilvántartási értéket,

b) a behajtott követelések összegét,

c) az adós gazdasági tevékenységének folytatásával (48. § (2) bek.) kapcsolatos árbevételt és költségeket,

d) a csődeljárás kiegyenlített költségeit.

75. §

(1) A csődgondnok

a) az adós történeti értékű iratait az illetékes levéltárnak,

b) a nyugdíjbiztosítási iratokat az illetékes nyugdíjbiztosítási önkormányzat igazgatási szervének

adja át.

(2) Az irattári anyag fennmaradó részének jogszabályban meghatározott ideig tartó őrzéséről és selejtezéséről a csődgondnok gondoskodik.

76. §

(1) A bíróság a zárómérleget, a bevétel-költségkimutatást, a vagyonfelosztási javaslatot és a zárójelentést az ezek megérkezésétől számított nyolc napon belül megküldi a hitelezői választmánynak.

(2) A választmány az (1) bekezdésben felsorolt iratok kézhezvételétől számított tizenöt napon belül az iratok tartalmával kapcsolatban kifogással élhet a bíróságnál; ez a határidő jogvesztő.

(3) A bíróság a kifogás tárgyában soron kívül tárgyalást tart, amelyre megidézi a hitelezői választmány képviselőjét és a csődgondnokot. A bíróság a kifogásról végzéssel határoz; a végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.

77. §

(1) A kifogások benyújtására előírt határidő elteltétől számított harminc napon belül a bíróság végzéssel

a) jóváhagyja a zárómérleget, a bevétel-költségkimutatást, a zárójelentést és az esetleges egyezséget, feltéve, hogy ezek a jogszabályoknak megfelelnek;

b) meghatározza a követelések csődtömegből való kielégítésének arányát és az egyes hitelezőknek jutó összegeket;

c) elrendeli a megmaradt vagyon felosztását az erre vonatkozó javaslat szerint;

d) megállapítja a csődgondnok díját, és elrendeli a díj kifizetését, figyelembe véve a felvett előlegeket, végül

e) a csődeljárást befejezettnek, az adóst pedig megszűntnek nyilvánítja.

(2) Az eljárást befejező végzés ellen nyolc napon belül fellebbezésnek van helye, amelyet a másodfokon eljáró bíróság harminc napon belül elbírál.

(3) Az eljárást befejező végzés jogerőre emelkedését követően az elsőfokon eljárt bíróság végzéssel haladéktalanul elrendeli az eljárást befejező végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét, és egyidejűleg intézkedik a cég törlése iránt.

(4) A megmaradt vagyon felosztásával bekövetkezett vagyonszerzés mentes az illeték és az általános forgalmi adó alól.

78. §

A csődgondnok díja az értékesített vagyontárgyak árbevétele és a befolyt követelések együttes összegének 5%-a, de legalább kétszázezer forint, továbbá az adós csődeljárás alatti gazdasági tevékenységéből származó árbevétel 2%-a. Ezzel azonos mértékű díj illeti meg a csődgondnokot egyezség kötése esetén is.

79. §

(1) Ha a ténylegesen kifizethető csődgondnoki díj – általános forgalmi adó nélkül számítva – meghaladja a négy, illetőleg az egy százalékot, az e mértékeken felüli összeget a bíróság a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala által vezetett számlára utalja.

(2) Ha a ténylegesen kifizethető díj összege nem éri el a négy, illetőleg az egy százalékot vagy a kétszázezer forintot, a bíróság az említett számláról történő kiutalással a díjat az előírt mértékre (összegre) kiegészíti.

(3) A csődgondnoki díj kiegészítésével, továbbá a díj után járó általános forgalmi adó megfizetésével kapcsolatos részletszabályokat a pénzügyminiszter rendeletben állapítja meg.

 

IV. FEJEZET
Vegyes és záró rendelkezések

Lemondás egyes követelésekről

80. §

A követelés behajtására jogosult szervezet a csődeljárás során lemondhat az olyan követelésről, amely a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot vagy a helyi önkormányzatot illeti meg.

E törvény és az uniós szabályozás kapcsolata

81. §

E törvény összhangban áll az Európai Unió Tanácsa által 2000. május 29-én a csődeljárásról kibocsátott 1346/2000. számú rendelettel.

A törvény címének hivatalos rövidítése

82. §

E törvény címének hivatalos rövidítése: „Fkt.”

Hatálybalépés

83. §

Ez a törvény a ....évi január hó 1. napján lép hatályba; rendelkezéseit a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni.

Hatályukat vesztő és módosuló
jogszabályok

84. §

Később kerül összeállításra.

Felhatalmazások

85. §

Felhatalmazást kap

a) a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a Fizetésképtelenségi Járulék Alap működését, és – a 63. § végrehajtásaként – a kifizetések rendjét;

b) a pénzügyminiszter, hogy rendeletben állapítsa meg a csődgondnoki díj kiegészítésével, továbbá a díj után járó általános forgalmi adó megfizetésével kapcsolatos részletszabályokat.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:103–122.

BÓDAY ÁDÁM

A csődtörvény és a környezetvédelem Magyarországon

Az 1991. évi, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló IL. törvény környezetvédelmi elemzése, valamint módosítási javaslat

 

Történeti áttekintés

A környezetvédelem rövid múltra tekint vissza, hiszen a környezet terhelésének problémája a 20. század második felében került a gazdasági élet látóterébe. A környezet terhelése a termelési/gazdasági folyamatok sematikus ábráján szemléltethető (1. ábra).

Bármely termelési, gazdasági és fogyasztási művelet hatással van a környezetre, akár az alapanyag-felhasználás, akár az alakítási, szállítási, fogyasztási műveletek során felhasznált energia által közvetetten jelentkező terhelés, akár a hulladékok formájában.

A 20. század közepén a Föld népességének rohamos növekedése, a gazdaság, a technikai fejlődés üteme, az egyre nagyobb mértékű környezethasználat és környezetterhelés, valamint ezek ártalmai közötti összefüggés nyilvánvalóvá vált. Ebben az időszakban gyökerezik a környezettudatos gondolkodás. A világ szellemisége egyre nagyobb figyelmet fordított a gazdasági folyamatok káros hatásainak elemzésére, az összefüggések vizsgálatára. A környezettudatosság a tudományos életből a politikai élet színterébe lépett a 20. század hatvanas éveiben, a nemzetközi tudományos kutatások eredményei alapján környezetvédelmi rendezvényeket szerveztek, ahol az emberi környezet védelmének alapelveit deklarálták. Az alapelvek megfogalmazása lehetőséget nyújtott arra, hogy azok a különböző nemzeti és nemzetközi jogszabályokba bekerülhessenek. Így a környezetvédelmi szabályozás a hatvanas évek végén kezdetét vette.

Az első mérföldkövek a környezetvédelmi szabályozásban a következők:

– Az USA 1969-ben – elsőként – környezetvédelmi törvényt hozott (NEPA National Environmental Policy Act). A szabályozás alapvetően az emberi környezet megóvását, károsodásnak helyreállítását célozza.

– 1970-ben az Európai Közösség Bizottsága a tagállamok közös környezetvédelmi politikájának kialakítását kezdeményezte, így az Európai Bizottság 1971-ben kibocsátotta első környezetvédelmi kommünikéjét (Commission of the EC(71)2616).

– A Római Klub 1972-ben A növekedés határai címmel jelentést készített, mely célja egy tudományos alapokon nyugvó előrejelzés, projekció közzététele, széles körű ismertetése volt. Az előrejelzés a Föld népességének rohamos növekedését és az ezzel kapcsolatos gazdasági fejlődés hatásait érintette. Konklúziója – igencsak borúlátóan –, hogy az emberiség demográfiai robbanása során alapvető szükségletek és egyéb gazdasági igények kielégítésére folyamatosan, egyre gyorsuló tempóban zsigereli ki a Földet, úgy, hogy közben az egyre növekvő mennyiségű hulladékával szennyezve lakhatatlanná teszi azt. A jelentés üzenete – az azonnali beavatkozás sürgetése minden lehetséges eszközzel a katasztrófa elkerülése érdekében – a Föld gazdaságilag fejlett országaiban gyorsan és széles körben terjedt, lökést adva a környezetvédelem fejlődésének.

– Az ENSZ 1972-ben, Stockholmban Az emberi környezet címmel kongresszust rendezett. A kongresszus eredményeit deklarációban foglalta össze. A stockholmi deklaráció által rögzített alapelvek (26) közül néhány:

• Az embernek joga van szabadságban, egyenlőségben, megfelelő életkörülmények között élni olyan környezetben, amely méltóságának és egészségének megfelel. Megtisztelő kötelessége védelmezni és fejleszteni környezetét a jelenben és a jövőben élő nemzedékek számára.

• A Föld természetes erőforrásait [...] előrelátó tervezéssel és felelős gondoskodással meg kell őrizni [...]

• Az ember különösen felelős azért, hogy oltalmazza és gondozza a vadon élő növény- és állatvilágot és élőhelyeiket, [...]

• Bolygónk meg nem újuló erőforrásait csak oly módon szabad kiaknázni, hogy azzal ne kockáztassuk kimerülésüket, [...]

• Tilos mérgező vagy bármilyen más hulladékot akként tárolni vagy olyan mennyiségben, illetőleg összetételben elégetni, hogy az a környezetet károsítsa, [...]

• Az államok kötelesek együttműködni a nemzetközi jog fejlesztésében, figyelemmel a környezetszennyezéssel és más ökológiai károkozással kapcsolatos felelősségükre, történjék ez valamely állam joghatóságának vagy ellenőrzési tevékenységének körén belül vagy azon kívül. (Bakács)

– Az ENSZ XXVII. Közgyűlésének 2994/XXVII. sz. határozata (1972. december 15.) nemzetközi jogi kötelezettség rangjára emelte a stockholmi deklarációt, továbbá külön kiemelte annak 22. sz. alapelvét a 2995/XXVII. sz. közgyűlési határozatban. Ezek alapján jött létre az ENSZ Környezetvédelmi Program Igazgatótanácsa (UNEP), amely 1973-ban felszólította az államokat (a 2995/XXVII. sz. hat. alapján), hogy hozzák létre a nemzetközi környezetjogot. (Bakács)

 

A hazai környezetvédelmi szabályozás története

A magyar környezetvédelmi szabályozás gyakorlata és a környezetpolitikát kialakító és felügyelő intézményi, döntési jogrendszer kialakulása az 1970-es évekre tehető. A politikai vezetés szintjén már 1974-ben megfogalmazódtak a környezetvédelem sajátos elvei. Ennek eredményeképpen fogadta el az Országgyűlés 1976-ban az 1995 tavaszáig érvényben levő környezetvédelmi törvényt (1976. évi II. törvény Az emberi környezet védelméről). Az új törvény az OECD és az Európai Unió gyakorlatával összhangban, lehetőséget teremtett a közgazdasági eszközök alkalmazására a szabályozásban. (Bándi et al.)

A környezetvédelem jogi szabályozását az 1976. évi II. törvény kibocsátása tájékán és azóta, egészen a kilencvenes évek elejéig a következők jellemezték:

– formailag általában törvénynél alacsonyabb szintű szabályozás, ami részben némi bizonytalanságot eredményez a jogszabályi hierarchiában, részben a védett érdekek tényleges súlyára utal;

– a környezetvédelmi kérdések nem integrálódtak más szabályozási területek – különösen a gazdasági élet szabályozási keretei – közé, hanem attól jobbára elkülönítetten, gyakran gyökértelenül és összefüggéseik nélkül jelentek meg, de legjobb esetben is párhuzamos érdekként;

– a részkérdések (az alaptörvény szerint hat környezeti elemet kell megkülönböztetni: föld, víz, levegő, táj, élővilág, települési környezet) eltérő mélységű megközelítése és eltérő részletességű szabályozása, általában egymásra tekintet nélkül;

– számos fontos szabályozási terület alig-alig mutatkozott – egyik legsúlyosabb lemaradás e tekintetben a hulladékgazdálkodás terén érzékelhető;

– a megelőzés vagy a közvetlen beavatkozásnak teret engedő szemlélet eleinte teljes, később ugyan csökkenő, de még ma is érezhető hiánya;

– a felelősségi eszközöknek részben a szabályozásban is megmutatkozó, részben a gyakorlat hiányosságain alapuló erőtlensége. (Bándi)

 

1995-ben hatályba lépett a jelenleg is hatályos új környezetvédelmi szaktörvény, a ktv., mely egyike az első néhány EU-konform hazai jogszabálynak. A törvény kimerítő felelősségi rendszert állít fel a környezethasználat és -szennyezés területén. A felelőségi rendszer kötelezettséget ír elő a környezet megóvására, helyreállítására vonatkozóan.

 

A környezetvédelem fejlődése, szakaszai

1. Az 1960–70-es évek időszaka (passzív környezetvédelem)

End-of-Pipe (csővég) technológiák szakasza, melyet az ártalmak, hulladékok közvetlen hatásának kiküszöbölése – tipikusan a kémények magasabbra emelése és a hulladékok távolabbra (pl. bányák, tengerfenék) szállítása – jellemez.

A környezetvédelem kezdeti szakaszában a termelési technológiák káros hatásai ellen olyan védekezési módokat használtak, melyek a kibocsátás káros hatásainak csökkentését eredményezték.

Ennek az időszaknak a szabályozását a védendő területek kijelölése – hova ne kerüljön hulladék, hol ne jusson szennyeződés a környezetbe –, a technológiák kibocsátási határértékeinek megállapítása, az emberi és természeti környezetre potenciálisan veszélyt jelentő anyagok listáinak elkészítése jellemezte.

Azok a gazdasági tevékenységükkel környezetterhelő üzemek, melyek működése visszanyúlik erre az időszakra – hazánkban az állami termelő üzemek/vállalatok nagy része – a korai szabályozásnak sem minden tekintetben feleltek meg, hiszen a központi „termelési verseny” elvárásainak teljesítése során a környezet állapota nem volt elsődleges szempont. Ezen gazdálkodók utódai a környezeti károkat, ártalmakat megörökölték, terheit viselik. (A Metallochemia nehézfémszennyezése, az OKGT pakuratavai, olajszennyezések, a zalaegerszegi finomító, a garéi klórbenzol, alumíniumiparunk vörösiszapja stb.)

2. Az 1980-as évek időszaka (aktív környezetvédelem)

A hulladék- és szennyezésgazdálkodás szakasza, amikor is a környezet terhelését a keletkezett hulladékok és egyéb ártalmak hatásának csökkentésére fejlesztett technológiák jellemeztek. Ilyenek többek között a hulladékégető, füstgáztisztító berendezések és technológiák.

A környezetvédelem fejlődése ebben az időszakban azon technológiák kifejlesztését eredményezte, melyek a környezetet terhelő hatások mennyiségét, ártalmasságát csökkentették. Itt jelent meg a környezetvédelem ipara, mely a hatások, ártalmak ipari eszközökkel való kiküszöbölését szolgálja. A korszerű hulladékégető, szennyvíztisztító művek és füstgáztisztító berendezések kifejlesztése és széles körű telepítése, valamint szigetelt – műszaki védelemmel ellátott – hulladéklerakók, különlegesen veszélyes hulladék tárolására alkalmas lerakók létesítése (Aszód–Galgamácsa) jellemzi az időszakot.

Ebben a periódusban láttak napvilágot a termelési hulladékokkal foglalkozó szabályok, a vízbázisok, élővizek természetvédelmi értékének megőrzésére vonatkozó szabályok, valamint a környezeti károk helyreállításának jogi eszközei.

A nyolcvanas években a szennyezés felhalmozása mérséklődött. Jellemzően ezen időszak alatt felhalmozódó hulladékok a szennyvíztisztítási, valamint a füstgáztisztítási hulladékok (erőművi pernye és korom).

3. Az 1990-es évek és napjaink környezetvédelme

A készlet-/energiagazdálkodás szakasza, mely alatt az értendő, hogy a környezet terhelésének, a hulladékok keletkezésének megelőzése, mérséklése a környezetvédelem feladata. Erre a szemléletre például az önfejlesztő környezettudatos vállalatirányítási rendszerek kidolgozása jellemző (ISO 14000 sorozat).

Napjaink környezetvédelmi törekvéseiben az a felismerés kapott hangsúlyt, melynek értelmében a természeti erőforrások kíméletes és takarékos használatával, ún. erőforrás-gazdálkodással (Resource Management) a környezet terhelése minimalizálható vagy akár megelőzhető. Ezen szemléletet kiegészíti a termékek életciklusának elemzése, mely alapján az egyes termékek teljes életútját végigkövetve – aprólékos gonddal –, összegezhető azok környezetre gyakorolt hatása. A kockázatelemzés módszere is napjaink környezetvédelmi tudományának terméke, mely adott tevékenység környezeti kockázatát még a tevékenység megkezdése előtt, annak modellezésével mérhetővé teszi, mintegy közgazdasági mérőszámként, amely felhasználható a tervezés időszakában.

Ezen időszak szabályozását a komplex környezetvédelmi jogszabályok, rendelkezések jellemzik, melyek komoly gazdasági és társadalmi eszközöket vonultatnak fel a környezet védelme érdekében. A kilencvenes években megjelent a környezetvédelmi önszabályozás, a gazdálkodók által önkéntesen vállalt, a hatósági szabályoknál erősebb környezetvédelmi politika termelési rendszerbe történő beillesztése. Jelentős mérföldkő ez, mert olyan környezetvédelmi önszabályozó rendszerek (pl.: a Környezettudatos Irányítási Rendszer ISO 14000 szabványsorozat) terjedtek el, melyek önfejlesztők.

 

A környezetterhelés értelmezése

A környezetterhelés megjelenése szerint két alaptípusra osztható fel:

– Szennyezés – anyag/energia kibocsátás
A tevékenységek végzése során fennálló, azt kísérő környezetterhelés, amely helye, mértéke, hatása a tevékenység jellemzője, a tevékenység befejeztével nem jelentkezik. Mértéke az idő és tér függvényében átmeneti koncentrációváltozással jellemezhető. Ilyen terhelés a környezeti zaj- és rezgésterhelés, égéstermék-, füstgázkibocsátás és egyéb szennyeződés- kibocsátás.

– Szennyeződés – anyagfelhalmozódás
A tevékenységek során keletkező terhelő hatások folyamatos megjelenési

formája, mely bármikor kimutatható, lokalizálható, a tevékenység során mennyisége nő, ám annak felhagyásával változatlanul marad. Ilyen környezetterhelés a hulladék, szennyvíz, szennyezett víz, kiülepedett égéstermékek, szennyezett talaj. Két altípusa ismert: a teljesen stabil vagy maradéktalanul felhalmozódó (pl. nehézfémszennyezés akkumulációja), és azok, melyek idővel lassan mérséklődő terhelést okoznak (szénhidrogén-szennyezés, műanyag hulladékok, radioaktív hulladékok). (Kerekes) (2. ábra)

A környezetterhelés közgazdasági megközelítése

A környezetterhelés közgazdasági értelemben negatív technológiai externália. Két alaptípusa a flow (szennyezés) és stock – értéket képviselő – (szennyeződés) típus. (Kerekes) A flow típusú terhelés közgazdasági értelemben a működő tevékenységek esetében bír jelentőséggel, hiszen azok hatása működés közben jelentkezik. A gazdasági élet szereplőinek a szennyezés elkerülése, megszüntetése és mérséklése a környezetvédelmi feladatuk. Ezen környezetvédelmi feladat külön ráfordítást igényel. A ráfordítás a működés során valósul meg, és anyagi értelemben költségként kimutatható.

A stock típusú környezetterhelés közvetett terhet ró a gazdasági élet szereplőire, hiszen a környezetterhelés káros hatásai már nem közvetlenül a gazdasági tevékenységek során keletkeznek, hanem jelen vannak. A stock típusú környezeti terhelés megszüntetése, hatásának mérséklése vagy csökkentése a gazdasági tevékenységeken felül jelentkezik ráfordításként. A stock típusú környezetterhelés tehát értéket/kötelezettséget képvisel, mellyel számolni kell a gazdasági folyamatokkal való felhagyás esetén is.

A környezetterhelés jogi megközelítése

A ktv. 4. § f) pontja szerint környezetterhelés: valamely anyag vagy energia környezetbe bocsátása.

A környezetterhelés a környezeti jogban igen tág fogalom, általános kategória. A környezetvédelmi jog a környezetterhelésen belül megkülönbözteti a környezetszennyezést, környezetszennyezettséget, környezetkárosítást, környezetkárosodást, környezetveszélyeztetést a ktv. 4. § alábbi pontjaiban:

g) környezetszennyezés: a környezet valamely elemének a kibocsátási határértéket meghaladó terhelése;

h) környezetszennyezettség: a környezetnek vagy valamely elemének a környezetszennyezés hatására bekövetkezett szennyezettségi szinttel jellemezhető állapota;

j) környezetkárosítás: az a tevékenység, amelynek hatására környezetkárosodás következik be;

k) környezetkárosodás: a környezetnek vagy valamely elemének olyan mértékű változása, szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (minősége) csak beavatkozással vagy egyáltalán nem állítható helyre, illetőleg, amely az élővilágot kedvezőtlenül érinti;

l) környezetveszélyeztetés: az a tevékenység vagy mulasztás, amely környezetkárosítást idézhet elő.

Tehát látható, hogy a környezetvédelmi szabályozás a környezetterhelő tevékenységet környezetveszélyeztetésnek, környezetkárosításnak nevezi, amíg a tevékenység eredményét károsodásnak nevezi. Az alapfogalmak további megkülönböztetést alkalmaznak a – más jogszabályban foglalt – határértéket meghaladó mértékű környezetkárosításnak és eredményének, melyeket környezetszennyezésnek és környezetszennyeződésnek nevez. (3. ábra)

 

A csődtörvény környezetvédelmi hatálya

A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló (a továbbiakban: csődtörvény) 1991. évi IL. törvény preambulumában a következőképp fogalmaz:

1. § (1) E törvény szabályozza a csődeljárást, a felszámolási eljárást és a végelszámolást.

(2) A csődeljárás olyan eljárás, amelynek során az adós – a csődegyezség megkötése érdekében – fizetési haladékot kezdeményez, illetve csődegyezség megkötésére tesz kísérletet.

(3) A felszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők e törvényben meghatározott módon kielégítést nyerjenek.

(4) A végelszámolási eljárás olyan eljárás, amelynek során a nem fizetésképtelen gazdálkodó szervezet – a jogutód nélküli megszűnését elhatározva – a hitelezőit kielégíti. [...]

2. § (1) E törvény hatálya a gazdálkodó szervezetekre és ezek hitelezőire terjed ki.

A csődtörvény környezetvédelmi fejezetének hatálya azokra a gazdálkodó szervezetekre vonatkozik (1. §. (3) és (4) bekezdés szerinti felszámolási eljárás, illetve végelszámolási eljárás alanyai), akik a környezetet esetlegesen terhelő tevékenységgel felhagynak, és tevékenységük során felhalmozódott szennyeződés, szennyezési kár jelenik meg, mely:

– tevékenységük környezetvédelmi tekintetében a környezetet terheli,

– környezetterhelésük közgazdasági értelemben értéket – költséget – képvisel (negatív externália),

– valamint jogi értelemben – a ktv. szerint – környezetszennyeződést hagynak maguk után.

 

A környezetvédelem felelősségi szabályozása

Általános felelősség

Személyes felelősség (szubjektív)

A jogi felelősség szabályozásának alapvető jogforrása a többször módosított, 1959. évi IV. törvénnyel kihirdetett Polgári törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.).

339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

Az általános kártérítési felelősség a Ptk. 339. §-ban foglaltak értelmezése szerint négy alapfeltétel együttes teljesülése esetén áll fenn. A négy feltétel a következő:

A) jogellenesség,

B) felróhatóság,

C) kár,

D) okozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység (mulasztás) között.

 

Objektív felelősség

A Ptk. az általános felelősségen kívül megkülönböztet speciális felelősségi formákat is. A legfontosabb speciális felelősségi alakzatok érvényesülnek az alábbi esetekben:

1. fokozottan veszélyes tevékenységgel (veszélyes üzem) a környezetben okozott kár,

2. megbízottak károkozása,

3. vétőképtelen károkozása,

4. épületekkel kapcsolatos károk,

5. vadkárok,

6. alkalmazottak, szövetkezeti tagok által okozott kár, illetve államigazgatási jogkörben okozott kár esetén.

Környezetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségűek a veszélyes üzemek működéséből eredő károk. A Ptk. 345. §-a a következőképp szabályozza ezt a speciális kárfelelősséget:

A veszélyes üzem működéséből eredő károk

345. § (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.

A környezetvédelmi jogszabályok felelősségi szabályozása

A környezetvédelem hazai felelősségi rendszerének alapjait a ktv-ben kodifikált környezetvédelmi alapelvekből származtathatjuk. A törvény az uniós elvárásokkal összhangban van, mert a benne foglalt alapelvek az Európai Unió kodifikált alapelveinek összevonásával kerültek megfogalmazásra. (A hazai alapelvekben megfogalmazott uniós alapelvek dőlt betűvel a hazaiak után kerültek feltüntetésre.)

 

A környezetvédelem alapelvei

A négy, törvényben rögzített alapelv a következő:

• Az elővigyázatosság, a megelőzés és a helyreállítás

6. § (1) A környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy

a) a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő;

b) megelőzze a környezetszennyezést;

c) kizárja a környezetkárosítást.

(2) A környezethasználatot az elővigyázatosság elvének figyelembevételével, a környezeti elemek kíméletével, takarékos használatával, továbbá a hulladékkeletkezés csökkentésével, a természetes és az előállított anyagok visszaforgatására és újrafelhasználására törekedve kell végezni.

(3) A megelőzés érdekében a környezethasználat során a leghatékonyabb megoldást kell alkalmazni.

7. § A 6. §-ban foglaltak érvényesítése érdekében jogszabály előírhatja a környezethasználat feltételeit, illetőleg korlátozó vagy tiltó rendelkezéseket állapíthat meg.

8. § (1) A környezetet veszélyeztető vagy károsító környezethasználó köteles azonnal befejezni a veszélyeztető vagy károsító tevékenységet.

(2) A környezethasználó köteles gondoskodni a tevékenysége által bekövetkezett környezetkárosodás megszüntetéséről, a károsodott környezet helyreállításáról.

EU A szennyezést a forrásnál kell leküzdeni.

EU A környezetvédelem érdekeit úgy a tervezésnél, mint a döntéshozatali eljárásban a lehető legkorábban figyelembe kell venni.

EU Kerülni kell a természet vagy a természeti erőforrások olyan mérvű kihasználását, amely kárt okoz.

EU A környezetszennyezés elhárításánál a szennyezés típusával összhangban lévő akciószintet kell választani.

EU Az elővigyázatosság elve a környezeti ártalmak tudatos megelőzését jelenti.

EU Figyelemmel kell lenni a környezet teherbíró képességére.

EU A fenntartható fejlődés elve, ami annyit jelent, hogy a környezetet a természeti adottságokkal és a természeti erőforrásokkal harmonikus összhangban kell fejleszteni.

EU A helyettesítés elve, ami annyit jelent, hogy választható környezetterhelések esetén mindig a kisebb környezeti veszéllyel járó megoldásokat kell választani.

 

• Felelősség

9. § A környezethasználó az e törvényben meghatározott és az e törvényben és más jogszabályokban szabályozott módon felelősséggel tartozik tevékenységének a környezetre gyakorolt hatásaiért.

EU A megelőzés és a kárelhárítás költségeit a szennyezőnek kell viselnie.

 

• Együttműködés

10. § (1) Az állami szervek, a helyi önkormányzatok, a természetes személyek és szervezeteik, a gazdálkodást végző szervezetek és mindezek érdekvédelmi szervezetei, valamint más intézmények együttműködni kötelesek a környezet védelmében. Az együttműködési jog és kötelezettség kiterjed a környezetvédelmi feladatok megoldásának minden szakaszára.

(2) Az együttműködéssel járó jogokat és kötelezettségeket e törvény, illetve az önkormányzat rendeletben állapítja meg.

11. § (1) A környezetvédelmi érdekek érvényesítését a Magyar Köztársaság két- vagy többoldalú nemzetközi környezetvédelmi és más, a környezetvédelemmel összefüggő együttműködési, tájékoztatási, segítségnyújtási megállapodásokkal is elősegíteni köteles, különösen a szomszédos országokkal való kapcsolatában.

(2) Nemzetközi szerződés hiányában is figyelemmel kell lenni más államok környezeti érdekeire, az országhatárokon átterjedő környezetterhelés, illetőleg környezetveszélyeztetés csökkentésére, a környezetszennyezés és a környezetkárosítás megelőzésére.

EU A tagállamok környezetvédelmi politikáit össze kell hangolni.

EU Hosszú távú európai környezetvédelmi politika alapján kell tevékenykedni, s ennek érdekében nemzetközi és globális környezetvédelmet kell folytatni, amelynek egyik eszköze a nemzetközi intézményekben való együttműködés.

EU Egyetlen állam tevékenysége nem károsíthatja más állam környezetét.

EU Az együttműködés elve, amely a tájékoztatáson és információk adásán túl konzultációs és kölcsönös segítségnyújtási kötelezettséget is jelent.

EU A tagállamok környezeti politikájának alakításánál tekintettel kell lenni a fejlődő országok érdekeire.

 

• Tájékozódás, tájékoztatás és nyilvánosság

12. § (1) Mindenkinek joga van a környezetre vonatkozó tényeknek, adatoknak, így különösen a környezet állapotának, a környezetszennyezettség mértékének, a környezetvédelmi tevékenységeknek, valamint a környezet emberi egészségre gyakorolt hatásainak megismerésére.

(2) A környezet védelmével kapcsolatos állampolgári jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése céljából az állam mindenki számára lehetővé teszi a környezet és az egészség lényeges összefüggéseinek, a környezetkárosító tevékenységek és azok fontosságának megismerését.

(3) Az állami szervek és az önkormányzatok feladatkörükben kötelesek a környezet állapotát és annak az emberi egészségre gyakorolt hatását figyelemmel kísérni, az így szerzett adatokat nyilvántartani és – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény által megállapított kivételekkel – hozzáférhetővé tenni és a megfelelő tájékoztatást megadni.

(4) A környezethasználót – e törvény rendelkezései szerint – tájékoztatási kötelezettség terheli az általa okozott környezetterhelés és -igénybevétel, valamint környezetveszélyeztetés tekintetében.

EU A környezetvédelmi tudományos és technikai ismeretek szintjét növelni kell többek között a kutatás támogatásával.

EU A környezet védelméért mindenki felelős, ezért oktatása nélkülözhetetlen.

EU A diszkriminációs megkülönböztetés tilalmának elve a környezet védelmében.

Az Európai Unió kodifikált alapelvei közül az alábbi kettő nem került bele a ktv.-be, mert azokat más jogszabály tartalmazza az alábbiak szerint:

EU Az egészséges környezet joga alapvető emberi jog. (A Magyar Köztársaság Alkotmánya.)

EU A biológiai sokféleség tiszteletben tartásának és védelmének elve. (1996. évi LIII. tv a természet védelméről)

Az alapelvek közül a nagybetűs részek a felelősség kérdéseit rögzítik alapelvek formájában. Ezekből összefoglalva az alábbiakat állapíthatjuk meg:

– A környezethasználó köteles gondoskodni a környezet állapotának megóvásáról, az okozott károk helyreállításáról.

– A környezethasználó teljes felelősséggel tartozik a környezet használatából eredő hatásokért.

– Általános együttműködési jog és kötelezettség a környezetvédelmi feladatok minden szakaszában.

– A környezethasználó tájékoztatási kötelezettsége a környezethasználat, igénybevétel, károsodás (a környezeti hatások teljes köre) esetén.

Ezen alapelvi szintű felelősségi viszonyok tisztázásán túl a törvény IX. fejezete az alábbiak szerint szabályozza a felelősséget:

 

IX. fejezet: Felelősség a környezetért

A jogi felelősség általános alapja a ktv. szerint:

101. § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával a környezetet veszélyezteti, szennyezi vagy károsítja, illetőleg tevékenységét a környezetvédelmi előírások megszegésével folytatja (a továbbiakban együtt: jogsértő tevékenység), az e törvényben foglalt és a külön jogszabályokban meghatározott (büntetőjogi, polgári jogi, államigazgatási jogi stb.) felelősséggel tartozik.

(2) A jogsértő tevékenység folytatója köteles

a) az általa okozott környezetveszélyeztetést, illetőleg környezetszennyezést megszüntetni, illetőleg környezetkárosítást abbahagyni;

b) az általa okozott károkért helytállni;

c) a tevékenységet megelőző környezeti állapotot helyreállítani.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában foglalt intézkedés elmaradása vagy eredménytelensége esetén az erre jogosult hatóság, illetve a bíróság a tevékenység folytatását korlátozhatja, az általa megállapított feltételek biztosításáig felfüggesztheti vagy megtilthatja.

(4) A környezethasználó – külön jogszabály szerint – tevékenységének megkezdéséhez kötelezhető környezetvédelmi biztosíték adására, céltartalék képzésére vagy felelősségbiztosítás megkötésére.

102. § (1) A jogsértő tevékenységért való felelősség a büntetőjogi és szabálysértési jogi felelősség kivételével – az ellenkező bizonyításáig – annak az ingatlannak a tulajdonosát és birtokosát (használóját) egyetemlegesen terheli, amelyen a tevékenységet folytatják, illetőleg folytatták.

(2) A tulajdonos mentesül az egyetemleges felelősség alól, ha megnevezi az ingatlan tényleges használóját, és kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a felelősség nem őt terheli.

(3) Az (1) és a (2) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni a nem helyhez kötött (mozgó) környezetszennyező forrás tulajdonosára és birtokosára (használójára) is.

(4) Ha több környezethasználó közösen hoz létre olyan gazdálkodó szervezetet, amelyben korábban végzett azonos vagy egymást kiegészítő tevékenységüket egyesítik, a környezetvédelmi kötelezettségek tekintetében a létrehozott gazdálkodó szervezet az alapítók jogutódjának minősül, felelőssége pedig az alapítókkal egyetemleges.

 

Kártérítési felelősség

103. § (1) A környezet igénybevételével, illetőleg terhelésével járó tevékenységgel vagy mulasztással másnak okozott kár környezetveszélyeztető tevékenységgel okozott kárnak minősül, és arra a Ptk-nak a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályait (Ptk. 345–346. §-ai) kell alkalmazni.

(2) Ha a károsult az (1) bekezdés szerinti kártérítési igényét nem kívánja érvényesíteni a károkozóval szemben – a károsult erre vonatkozó és az elévülési időn belül tett nyilatkozata alapján –, a miniszter a környezetvédelmi alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzat javára az igényt érvényesítheti.

104. § Ha a jogsértő tevékenységet folytató személyében változás áll be, e tevékenységet folytatóval szemben a jogutód felelősségének szabályait kell alkalmazni, kivéve, ha a felek a szerződésben ettől eltérően állapodtak meg.

105. § A környezethasználó jogutód nélküli megszűnése esetén a felszámolás vagy végelszámolás során, illetve állami vállalat gazdasági társasággá alakulása, állami vagyon hasznosítása és értékesítése során, állapotfelmérés alapján a vagyonfelmérésben szerepeltetni kell a tevékenység következtében létrejött környezetkárosodások kárelhárítási és kártérítési költségeit.

 

A csődtörvény és a környezetvédelem közös felelősségi rendszere

A csődtörvényben a környezetvédelmi felelősség szabályait négy jogszabály állapítja meg, illetve biztosítja a kárhelyreállítás anyagi feltételeit. (4. ábra)

A négy jogszabály szerint a környezetvédelem felelősségi rendszerét a ktv. 101–103. §-ai alapján kell értelmezni, a kárfelelősség szabályait a Ptk. 345–346. §-aiban foglaltak szerint kell értelmezni, a kárhelyreállítás költségeinek anyagi feltételeit a 106/1995. kormányrendelet 13. §-a helyezi a csődtörvény 57. §. (2) bekezdésében meghatározott – a gazdálkodó vagyonából először kiegyenlítendő – költségek sorába.

A csődtörvénnyel kapcsolatos hazai hatályos környezetvédelmi jogszabályok
hierarchiája

Javaslat a környezetvédelmi hivatkozások törlésére

A környezetvédelem interdiszciplináris rendszer, amely az élet minden területén, a gazdaság és tudomány szakterületein közvetve vagy közvetlenül jelen van. Ezért kiemelkedő fontosságú, hogy szabályozása világos és egyértelmű legyen. A szabályozás egyértelműsége azt jelenti, hogy az adott kérdéskör szabályozását csak egyféleképpen lehessen értelmezni, ne legyenek átfedések az egyes szabályozandó területeken, valamint a szabályozás ne adjon lehetőséget többféle értelmezésre, illetve eltérő forrásokra való hivatkozásra.

Ezért a csődtörvény környezetvédelemmel kapcsolatos részeinek törlése javasolt a következők szerint:

A törvény szövegéből törlendő részek két paragrafust érintenek (48. és 73.), melyek törlendő szövege dőlt betűvel került szedésre.

48. § (1) A felszámoló az adós követeléseit esedékességkor behajtja, igényeit érvényesíti, és vagyonát értékesíti. A felszámoló a vagyont – kedvezőbb értékesítés érdekében – a hitelezőknek a 44. §-ban meghatározott arányú egyetértése esetén korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság vagy szövetkezet részére nem pénzbeli betétként (hozzájárulásként) rendelkezésre bocsáthatja. [...]

(3) A felszámoló a felszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni az adós vagyonának megóvásáról, megőrzéséről, különösen a mezőgazdaságilag művelhető földek termőképességének fenntartásáról, az erdőfelújítási és erdőállomány-nevelési munkák elvégzéséről, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és műemlékvédelmi követelmények betartásáról, a felszámolás kezdő időpontját megelőző időszakból eredő, bizonyított környezeti károsodások, környezeti terhek olyan rendezéséről, amely az eljárás során a környezeti károsodások, illetve terhek elhárítását, megszüntetését, illetve a vagyontárgyaknak a környezeti terhekkel történő értékesítését is jelenti.

(4) A felszámolási eljárás alatt betartandó környezet-, természet- és műemlékvédelmi követelményeket – ideértve a 31. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt nyilatkozat tartalmának meghatározását és a környezeti állapotvizsgálatra való kötelezés lehetőségét –, a környezeti károk, illetve terhek rendezésének követelményeit és módját, továbbá az ebből eredő, az 57. § (2) bekezdés szerint felszámolási költségnek minősülő kiadások körét kormányrendelet szabályozza.

(5) Az eljárás alatt folytatott tevékenység környezet-, természet- és műemlékvédelmi követelményeinek betartására, valamint a környezeti károk, illetve terhek rendezésére az adóst az illetékes hatóság határozatban kötelezheti. [ ... ]

73. § (1) A végelszámoló a végelszámolási eljárás alatt köteles gondoskodni a gazdálkodó szervezet vagyonának megóvásáról, megőrzéséről, különösen a mezőgazdaságilag művelhető földek termőképességének fenntartásáról, továbbá a környezetvédelmi, természetvédelmi és műemlékvédelmi követelmények betartásáról, a végelszámolás kezdő időpontját megelőző időszakból eredő, bizonyított környezeti károsodások, környezeti terhek olyan rendezéséről, amely az eljárás során a környezeti károsodások, illetve terhek elhárítását, megszüntetését, illetve a vagyontárgyaknak a környezeti terhekkel történő értékesítését is jelenti.

(2) Az eljárás alatt folytatott tevékenység környezet-, természet- és műemlékvédelmi követelményeinek betartására, valamint a környezeti károk, illetve terhek rendezésére a gazdálkodó szervezetet az illetékes hatóság határozatban kötelezheti.

(3) A végelszámoló a végelszámolás során az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni. A kötelezettségeinek megszegésével okozott kárért a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint felel.

(4) A végelszámolás kezdetét követő egy év elteltével a végelszámolónak tájékoztatót kell készítenie, melyben be kell mutatnia a végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet helyzetét, annak indokolását, hogy az eljárás befejezésére miért nem kerül sor, továbbá tájékoztatást kell adni az eljárás befejezésének várható időpontjáról. A tájékoztatót a végelszámoló megküldi a cégbíróságnak, a jogutód nélküli megszűnést kimondó szervnek, illetve a gazdálkodó szervezet hitelezőinek (választmánynak).

(5) A 34. §-nak a 8. § (1) bekezdésben meghatározott szervek tájékoztatására vonatkozó, valamint a 33. § (1) és (2) bekezdésének és az 51. §-nak a rendelkezéseit a végelszámoló eljárása során is megfelelően alkalmazni kell. A kifogás elbírálására a cégbíróság jogosult.

A teendők a hivatkozások törlése esetén:

A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény esetén

A csődtörvény szövegének változásai miatt a ktv. hivatkozásait módosítani szükséges a következők szerint:

83. § Csődeljárás, felszámolási eljárás és végelszámolás esetén a tevékenységgel esetlegesen okozott környezetkárosodás feltárása, megszüntetése érdekében a külön törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

 

Szövegmódosítás helyett:

83. § Csődeljárás, felszámolási eljárás és végelszámolás esetén a tevékenységgel esetlegesen okozott környezetkárosodás feltárása, megszüntetése érdekében a 106/1995. számú kormányrendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

A felszámolási eljárás és a végelszámolás környezet- és természetvédelmi követelményeiről szóló 106/1995. (IX. 8.) korm. rendelet esetében a preambulum szövegét szükséges módosítani a következők szerint:

„A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló – többször módosított – 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: cstv.) 48. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a kormány a következőket rendeli el: [...]”

 

Helyett, módosítási javaslatok:

„A környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény 83. §-ában kapott felhatalmazás alapján a kormány a következőket rendeli el: [...]”

 

Esetek

Az alábbiakban néhány eset bemutatása következik, melyek illusztrálják az egyes, a csődtörvény hatálya alá kerülő gazdálkodó környezetvédelmi jogait és kötelezettségeit.

Fizetésképtelenség piaci verseny következményeként

Piacvesztés, vereség, gazdaságtalan üzemelés

A piaci szereplés során bekövetkező nehézségek áthidalása lehetetlenné válik a gazdálkodó számára, és így gazdálkodása/tevékenysége nem folytatható tovább. Ebben az esetben akár önként kérelmezi a végelszámolási eljárást, akár ellene indítanak hitelezői felszámolási eljárást, az eredmény ugyanaz: jogutód nélkül megszűnik. Gazdálkodó képviselője igazolást kér a területileg illetékes környezetvédelmi hatóságtól, mely szerint környezetvédelmi tekintetben nyilvántartott követelés, bírság vagy jogerős kötelező határozat nincsen ellene, nem tartozik. Az igazolás kiállítását környezetvédelmi szakelőadók készítik elő úgy, hogy a területi környezetvédelmi felügyelők a hatósági nyilvántartások adataira támaszkodva, mérlegelik, a gazdálkodó tevékenységéből következhetett-e maradandó környezeti károsodás, esetlegesen jegyzőkönyvvel dokumentált hatósági bejárást tartanak az adott telephelyen. Olyan esetben, amikor az előbbi egyszerű vizsgálattal nem állapítható meg a gazdálkodó tevékenységének környezetre gyakorolt hatása, illetve a hátrahagyott állapot, a felügyelőség a gazdálkodót környezetvédelmi állapotvizsgálat elkészít(tet)ésére kötelezheti.

Ha a tevékenységét a környezetvédelmi szabályok betartása mellett végezte, akkor az igazolást – az államigazgatási határidő alatt – az illetékes környezetvédelmi felügyelőség kiadja, és a végelszámolási, felszámolási eljárás folytatható.

Amennyiben tevékenysége során a környezetvédelmi előírásokat nem teljes körűen tartotta be – akár az illetékes környezetvédelmi hivatal adatbázisában a gazdálkodónak felróható hiányosság, tartozás található, akár a telephely ellenőrzése vagy a környezetiállapot-vizsgálat tár fel hiányosságokat, a környezetvédelmi hatóság kötelezi tartozásai teljesítésére, az általa okozott kár helyreállítására. A tartozások kiegyenlítése, illetve a károk helyreállítása a végelszámolási, felszámolási eljárás során felszámolási költségként kerül kifizetésre a gazdálkodó vagyonából.

Fizetésképtelenség környezetvédelmi költségek felmerülése miatt.

Környezetvédelmi előírások szigorodása miatt.

Környezetvédelmi károkozás, bírság esetén.

Havária, rendkívüli környezetkárosítás miatt.

Fizetésképtelenség adódhat akkor is, ha a gazdálkodó tevékenysége során előre nem látható vagy nem tervezett vagy figyelmen kívül hagyott környezetvédelmi kiadás merül fel. Környezetvédelmi kiadás lehet:

– havária helyzet, baleset miatt bekövetkezett környezeti kár helyreállításának költsége,

– környezetvédelmi szabályok szigorodásából eredő környezetvédelmi költségnövekedés (pl.: új, nagyobb hatásfokú füstgáztisztító berendezés beállítása),

– mulasztásból vagy előírás be nem tartásából eredő környezetvédelmi bírság kivetése,

– korábbi tevékenység által hátrahagyott szennyeződés, hulladék fellelése és annak jogszabály szerinti kezelésének költsége.

Amennyiben a gazdálkodó a fenti körülmények miatt lesz fizetésképtelen, a csőd-, végelszámolási- és felszámolási eljárás folyamatában a vagyonfelügyelő, végelszámoló vagy felszámoló kötelessége a kármentesítés és helyreállítás költségeinek előteremtése a gazdálkodó vagyonából.

 

Összefoglalás

A hazai környezetvédelmi szabályozás rendszere – az EU elvárásainak megfelelően – önálló rendszer. A környezetvédelmi szabályozási rendszer alapjai a Magyar Köztársaság Alkotmányában, a Polgári törvénykönyvben, Büntető törvénykönyvben és az önálló, a környezet védelméről szóló törvényben foglaltatnak. A napjainkban kiforró, önálló környezetvédelmi jogterületet a korábbi időszak általános, egyéb jogszabályokban érvényesített környezetvédelmi szempontok szabályozásával ellentétben konkrét környezetvédelmi szakjogszabályok egysége alkotja. Ezen önnáló jogterület napjainkra lefedi a szabályozandó környezetvédelmi szakterület túlnyomó részét. A szabályozás átláthatósága és egyértelműsége miatt szükséges a korábban kodifikált jogszabályok környezetvédelemre vonatkozó fejezeteinek, hivatkozásainak és utalásainak ellenőrzése és az esetleges átfedések elkerülése, a többszörös értelmezésből adódó eltérő értelmezhetőség lehetőségének megszüntetése, illetve a joghézagok következetes kitöltése. Az 1991. évi IL. törvény (csődtörvény) módosítása lehetőséget nyújt annak környezetvédelmi tartalmi felülvizsgálatára is. A csődtörvény környezetvédelmi vonatkozásai átfedést mutatnak a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvényben foglaltakkal, ezért ezen részek kiiktatása, valamint a csődtörvény törlendő környezetvédelmi fejezeteiben foglaltakra történő hivatkozások átirányítása javasolt a környezetvédelmi szaktörvénybe.

 

Irodalom

Bakács Tibor: Európa és a környezetjog. Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, (1995–96)

Bándi Gyula–Bencze László–Elek Andrea: Az EU és a hazai környezeti jogi szabályozás intézményi rendje, szabályozási módszertani kérdései. ZÖLD BELÉPŐ Magyarország az ezredfordulón, MTA stratégiai kutatások, internet, Magyar Elektronikus Könyvtár

Bándi Gyula és Perecz László (szerk.): Környezetjog. BME, Környezetgazdaságtan és Műszaki Jog Tanszék, Budapest, (1998)

Bándi Gyula (szerk.): Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, (1999)

Commission of the European Communities (1971) Communication on the Community Action Programme on the Environment SEC(71) 2616 final

Kerekes Sándor (1998): A környezetgazdaságtan alapjai. BKE Jegyzet, internet, Magyar Elektronikus Könyvtár

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:9.

Bevezetés

 

Ritkán adatik meg annak lehetősége, hogy egy-egy fontos terület jogi szabályozási koncepciójának kidolgozására megfelelő idő álljon rendelkezésre.

Közismert, hogy a magyar Országgyűlés a rendszerváltást követően a törvényalkotás tekintetében erősen túlterhelt volt, ami érthető, hiszen egyszerre kellett számos olyan jelentős jogszabályt megalkotnia, amelyek elengedhetetlenek voltak a társadalmi változások elősegítésére, illetve kifejezésére.

Nem meglepő tehát, hogy egyebek között a feszített munkatempó miatt is egy-egy terület szabályozása lemaradt, döntően olyan területeké, ahol az időkényszer nem állt fent, vagy legalábbis formailag úgy tűnt a jogalkotó számára, hogy nincs időzavarban.

Az egyik ilyen terület a csődjog, amelyről ugyan a szűk szakma képviselői jogos kritikai észrevételeket fogalmaztak meg az 1991. törvénnyel szemben, de az átfogó újraszabályozás többek között a direkt uniós kényszer hiánya miatt elmaradt.

A magyar gazdasági élet néhány kiemelkedő személye segítségének köszönhetően jelen kötet szerzőinek megadatott a lehetőség, hogy kétéves munkával, alapjaiban átgondolják a problémás kérdések sorát, és kísérletet tegyenek egy egységes szemléletű, a 21. század kihívásainak megfelelő csődtörvény alkotására.

Természetesen a szerzők tisztában vannak azzal, hogy munkájuk nem végpont, hanem kiindulópont, javaslatuk csupán egy a lehetséges variációk közül, és még a koncepció maradéktalan elfogadása esetén is a normatív szabályok finomításra szorulnak.

A szerkesztők abban a reményben bocsátják közre a kötetet, hogy azt mind a külföldi, mind a hazai szélesebb közvélemény haszonnal tudja forgatni, és kritikai észrevételeik nyomán valóban sikerül a nem túl távoli jövőben a Magyar Törvénytárat egy korszerű csődjogi kódexszel gazdagítani.

 

Budapest, 2002. november

A szerkesztők

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 15:167–176.

JERZY WYROZUMSKI

Polen und Ungarn um das Jahr 1000

 

Zwei ganz verschiedene ethnische Gruppen: die Slawen, die in den Flussgebieten der Weichsel und der Oder saßen, und die finnisch-ugrischen Magyaren, die aus den entfernten östlichen Gebieten, Ende des 9. und Anfang des 10. Jahrhunderts, in Pannonien eingewandert waren, erfuhren das ähnliche Schicksal auf dem Wege zur Gründung ihrer Monarchien. Die halbnomadischen Magyaren fielen – nach ihrem Ankommen in das Donaugebiet – die westeuropäischen Staaten, mit Deutschland an der Spitze an. Zweimal wurden sie von den deutschen Königen besiegt: zum ersten Mal von Heinrich I. bei Merseburg und zum zweiten Mal von Otto I. auf dem Lechfeld. Nach der letzten Niederlage fingen sie mit einem neuen, und zwar eingesessenen Leben an. Ihr Fürst, ein Nachkomme Árpáds – Géza, erlaubte offiziell das Land zu christianisieren.

Die slawischen Einwohner der Weichsel- und Oderflussgebiete überwanden in der zweiten Hälfte des 9. Jahrhunderts die primitive Stammesorganisation. Fast in derselben Zeit sind zwei relativ bedeutende Stammesverbände, und zwar der Staat der Polanen im Warthe- und der Wislanenstaat im Oberweichselgebiet, entstanden. Vielleicht gab es auch die anderen, aber davon fehlen historische Angaben. Die einzige Quelle, die uns über den Polanenstaat informiert, ist die am Anfang des 12. Jahrhunderts entstandene anonyme Chronik des sog. Gallus.¹ Sie widerspiegelt die Hoftradition der Piasten und sie ist dadurch glaubwürdig. Der Verfasser trennt die Legende von der Wahrheit ab. Als wahrhaftes Element zählt er die Vorfahren Mieszkos I., des Gründers des Piastenstaates, auf. Das waren folgende: der halblegendäre Stammvater Piast, sein Sohn Siemowit und in den folgenden Generationen Leszek, Siemomys, Mieszko I. Der Name Polanen taucht nur in den frühen deutschen Quellen auf: in der Brunos von Querfurt Sancti Adalberti Vita altera – Polani² und in den Annales Hildesheimenses – Poliani.³ Der Wislanenstaat wird von drei fremden Quellen bezeugt, nämlich dem sog. Bayerischen Geograph, Mitte des 9. Jahrhunderts, wo unter den Stämmen nördlich von Karpaten sich die Wislanen befinden;⁴ von der Germania des englischen Königs Alfred, Ende des 9. Jahrhunderts, wo man Wisle lond erwähnt;⁵ und endlich von der sog. Pannonischen Legende (Vita sti Methodii), Ende des 9., Anfang des 10. Jahrhunderts, wo ein Fürst an der Weichsel auftaucht.⁶

Die großen Organisatoren des ungarischen Arpadenstaates wurden der erwähnte Fürst, Géza und sein Sohn Vajk, getauft auf den Namen Stephan (997–1038). Parallel zu Organisatoren des polnischen Piastenstaates gehörten der 992 gestorbene Mieszko I. und sein Sohn Boleslaw der Tapfere, Bolesław Chrobry (992–1025). Géza hat nicht nur sein Land für die Christianisierung geöffnet, sondern kämpfte auch während seiner Herrschaft mit den magyarischen Stammeshäuptlingen.

Mieszko I. baute stufenweise die territorialen Grundlagen seines Staates. Der Kern dieses war natürlich das Polanengebiet mit den Hauptsitzen in Posen und Gnesen. In näher unbekannten Umständen dehnte Mieszko seine Macht über Kujawien und Masowien aus. Nach dem Bericht von Ibrahim ibn Jacob aus dem Jahre 965/966 besaß Mieszko damals diese beiden Provinzen.⁷ In den 60er Jahren begann er seine Expansion in nordwestliche Richtung. In Pommern ist er der Expansion der deutschen Territorialherren begegnet. 990, bei dem Krieg mit Böhmen, besetzte er Schlesien und hat höchstwahrscheinlich seinem Staat Kleinpolen, das bis dann zu Böhmen gehörte, einverleibt. Am Ende seines Lebens übergab Mieszko I. mit seiner Ehefrau Ode, Tochter des Markgrafen von der Nordmark Ditrik, und mit seinen Söhnen aus der Ehe mit Ode – Lambert und Mieszko, den „Gnesener Staat” unter die Protektion des Heiligen Stuhls. Es handelte sich um den sog. Akt Dagome iudex.8 In diesem liest man nicht über Bolesław den Tapferen, den Sohn aus der ersten Ehe Mieszkos, und zwar mit Dobrawa, Tochter des tschechischen Fürsten Boleslaw. Es kann vermutet werden, dass durch den erwähnten Akt Mieszko Boleslaw den Tapferen aus der Thronfolge, zugunsten der Söhne aus der zweiten Ehe, ausschließen wollte. Es ist bekannt, dass nach Mieszkos I. Tode Bolesław der Tapfere seine Stiefmutter und seine Halbbrüder aus Polen vertrieben hat und so gewann er die gleiche Macht, die sein Vater gehabt hatte. Auf diese Weise hat Bolesław seine Herrschaft in dem Piastenstaat in dem Schatten des potentiellen Streites mit Deutschland begonnen zu regieren. Glücklich vermied er den offenen Konflikt und es ist ihm gelungen, eine freundliche Politik seines Vaters dem Kaisertum gegenüber zu führen. Man soll in Erinnerung bringen, dass Mieszko I. bei dem zeitgenössischen sächsischen Chronisten als Freund des Kaisers (amicus imperatoris)⁹ und ein paar Jahrzehnte später vom Merseburger Bischof Thietmar als dem Kaiser getreu (imperatori fidelis)¹⁰ bezeichnet wurde.

Die politische Lage Stephans I. in Bezug auf das Kaisertum war desto leichter, da Stephan noch zu seines Vaters Lebenszeit, die bayerische Prinzessin Gisela, Tochter Heinrichs von Bayern, Kusine Ottos III. verheiratet hat.

Der Christianisierungsverlauf beider Staaten war anfangs geschieden. In Ungarn – wie schon oben erwähnt wurde – betraf er das ganze Territorium, das sich unter der Herrschaft Gézas befand. Mieszko I., als er 966 die Taufe angenommen hatte, besaß nur ungefähr die Hälfte des späteren Piastenstaates. Die zweite Hälfte, das heißt Schlesien und Kleinpolen, die damals dem Fürstentum Böhmen angehörten, wurde wahrscheinlich, mit Böhmen zusammen, seit 930 christianisiert. Als Böhmen den deutschen Königen untergeordnet war, sollte der Anschluss beider Provinzen an den Polanenstaat, vermutlich um 990, zum Grund eines Konfliktes zwischen dem polnischen Fürsten und dem deutschen König dienen. Bei dieser Gelegenheit aber konnte doch Mieszko I. den Streit vermeiden.

In den beiden Staaten, das heißt in Polen und in Ungarn, hat der Prager Bischof Sankt Adalbert eine bedeutende Rolle gespielt. Der späteren ungarischen Tradition nach habe er sich schon in den 70er Jahren in Ungarn begeben. Und zwar, hat man diesem die Taufe und die Erziehung des Gézas Sohn Stephan zugeschrieben. In der Tat, hat er Ungarn nicht früher als Ende 993, eher 994/995, besucht und Stephan nicht getauft, sondern wahrscheinlich konfirmiert.¹¹ Außer der Tätigkeit in dem Piastenstaat, unternahm er – mit seinem Bruder Radzim-Gaudentius und einem Mönch Benedictus – die bekannte Mission in Preussen, die von Boleslaw dem Tapferen ermöglicht und unterstützt wurde.¹² Sein Tod und dann seine Kanonisierung sind vom polnischen Fürsten gut ausgenutzt worden.

Von großer Bedeutung war für beide Staaten das Jahr 1000. Es kulminierten zu dieser Zeit die Versuche Stephans I. und Boleslaw des Tapferen um eigene Kirchenprovinzen zu gründen und die königlichen Kronen zu bekommen. Diese Aspirationen haben sich mit der günstigen Politik Ottos III. in Richtung der östlichen Nachbarn Deutschlands getroffen. Das kaiserliche Programm der renovatio imperii Romani wurde von dem Papst Silvester II. (Gerbert d’Aurillac), der vor seiner Erhebung auf dem Heiligen Stuhl (999) Ottos Erzieher und Freund war, unterstützt. Das Programm sollte zur Schaffung eines universellen christlichen Kaisertums führen. Vielleicht handelte es sich um eine Idee des Papstes und der zeitgenössischen Intellektuellen, die die Politik des jungen Kaisers beeinflusst haben. Zwei Miniaturen scheinen uns dieses Programm in seiner östlichen Hinsicht zu widerspiegeln. Ich stelle die beiden vor.

Eine davon gehört zum um das Jahr 998 verfassten Evangeliar Ottos III. Sie setzt sich aus zwei Bildern zusammen, die sich auf zwei anliegenden Seiten der Handschrift befinden. Das Bild rechts stellt den Kaiser im majestätischen Ornat vor; diesen begleiten zwei geistliche und zwei weltliche Personen (Würdenträger). Auf dem Bild links sieht man vier gekrönte Gestalten in einer leichten Beugung zum zweiten Bild, das heißt zum Kaiser. In zwei Handschriften gibt es zwei Varianten dieser Miniaturen. Und zwar sind in dem sog. Münchener Codex über den Gestalten folgende Aufschriften zu lesen: Roma, Galia, Germania, Sclavinia.¹³ In dem Bamberger Codex dieses Evangeliars sind die Gestalten nicht so gebeugt und über ihren Köpfe fehlen die Aufschriften.¹⁴ Der ideologische Ausdruck dieser Miniatur im Münchener Codex ist leicht zu erklären: das universelle Kaisertum Ottos III. sollte nicht nur das karolingische Erbe, sondern auch die Slawen umfassen.

Die zweite Miniatur, die man in einem anderen Evangeliar Ottos III., und zwar im sog. Liuthars Aachener Codex findet, enthält ein anderes ideologisches Programm.¹⁵ Zum ersten muss man darauf hinweisen, dass die Miniatur verschiedenartig datiert wurde. Unter anderen schrieb man sie der Herrschaft Ottos II. zu. Johannes Fried hat in einem seiner 1989 publizierten Artikel über Otto III.¹⁶ bewiesen, dass diese Miniatur in Zusammenhang mit jener Ottos III. renovatio imperii Romani gestellt werden muss. Es wäre schwierig ein anderes Moment zu finden, dem die Miniaturszene besser, als ungefähr dem Jahre 1000, entspräche. Sie stellt das Folgende vor: An den beiden Seiten des Kaisers, der im majestätischen Ornat sitzt, sieht man zwei gekrönte Herrscher mit Wimpeln stehen. Beide sind leicht in Richtung der Kaisergestalt gebeugt; die Hand der Vorsehung reicht zum Kaiserkopf. Im oberen Teil des Bildes sieht man die Zeichen der Evangelisten. Zwischen zwei von ihnen dehnt sich über den Kaiser das Schutzband aus. Im niedrigen Teil gibt es zwei geistliche und zwei weltliche Gestalten, die vielleicht Territorialherren symbolisieren. Nach der höchstwahrscheinlichen Meinung von Johannes Fried müssen die gekrönten Gestalten dem ungarischen Herrscher Stephan I. und dem polnischen Boleslaw dem Tapferen entsprechen.

Wirklich – wie es der zeitgenössische deutsche Chronist Bischof von Merseburg Thietmar bestätigt – hat Stephan I. im Jahre 1001 die königliche Krone erworben. Es geschieht von Gnaden und auf Anregung des Kaisers (imperatoris gratia et hortatu) und mit der Benediktion, also mit dem Anteil des Papstes (coronam et benedictionem accepit). Bei dieser Gelegenheit hat Stephan I. die kirchliche Organisation gegründet (episcopales cathedras faciens).¹⁷ Der andere fast zeitgenössische Chronist, der 1034 gestorbene Ademarus de Chabannes, Abt eines Klosters bei Angoulême, gibt in seiner Chronik der Aquitanien an, unter einigen unpräzisen Nachrichten über die Taufe Stephans I.: Kaiser Otto habe diesem bewilligt das Königtum zu haben (regnum ei liberrime habere permisit) und die heilige Lanze zu benutzen (dans ei licentiam ferre lanceam sacram ubique), das heißt diese mit dem Nagel vom Heiligen Kreuz, die vom Kaiser gewohnheitsmässig benutzt wurde (sicut ipsi imperatori mos est) und den Namen des heiligen Mauritius hatte (et reliquias ex clavis Domini et lancea sancti Mauritii ei concessit in propria lancea).¹⁸

Die angeführten Informationen der zeitgenössischen ausländischen Quellen sind ganz übereinstimmend mit der späteren eigenen ungarischen Tradition (Ende des 11., Anfang des 12. Jahrhunderts). Es handelt sich um die verschwundene und rekonstruierte Gesta Hungarorum, um die Legenda maior und Legenda minor des Hl. Stephans und um die sog. Legenda Hartwigi. Ich führe nur den klaren Satz aus, der um 1083 verfassten Legenda maior an: „dilectus deo Stephanus rex appellatur et unctione crismali perunctus diademate regalis dignitatis feliciter coronatur, post acceptum imperialis excellentie signum (...).”¹⁹ Aufgrund dieses auf das Jahr 1000 datierten Textes kann angenommen werden, dass zuerst Stephan vom Kaiser Otto III. die Kopie der heiligen Lanze (imperiale signum) bekommen habe und dann gekrönt wurde. Schon früher schrieb der Verfasser der Legende, dass sich Stephan um die Krone bei dem Heiligen Stuhl bemühte.²⁰

Die Rolle der Lanze als insignis von Stephans Monarchie bestätigt die Münze wahrscheinlich dieses Herrschers mit der Inschrift Lancea regia und mit der Vorstellung einer Hand mit der Lanze.²¹ Das bestätigt auch der 1031 von Stephan I. gestiftete und von seiner Gemahlin Gisela für die Krönungskirche in Alba Regia geschenkte Krönungsmantel. An diesem Mantel befindet sich unter den anderen Gestalten der König mit den Herrschaftsinsignien, das heißt mit dem Reichsapfel in einer Hand und mit der Lanze in der anderen. Dieses letzte insignum ist im Jahre 1044 verloren gegangen, als der König Samuel Aba von Kaiser Heinrich III. in der Schlacht bei Ménfõ besiegt wurde und die erbeuteten lanceam coronamque hat man nach Rom gesandt.²²

In der Geschichte Polens war das Jahr 1000 ausdrücklich durch den Besuch Ottos III. in Gnesen am Grabe des Hl. Adalberts bezeichnet. Es gibt drei bedeutende Quellen, die sich auf dieses sowohl in der deutschen als auch in der polnischen Geschichte außerordentlich wichtige Ereignis beziehen. An erster Stelle muss man die zeitgenössische Chronik von Thietmar in Betracht ziehen. Der Verfasser informiert nämlich über den Besuch Ottos III. in Gnesen sehr sparsam und mit deutlicher Abneigung zu Boleslaw dem Tapferen. Er hat sich bei dieser Gelegenheit auf die Gründung des Erzbistums in Gnesen konzentriert. Dies sollte, seiner Meinung nach, rechtmäßig verwirklicht werden (ut spero legitime), aber ohne die Bewilligung des Bischofs von Posen, Unger, dem das ganze Land (omnis hec regio) unterstellt werde. Zum Erzbischof wurde der Bruder des heiligen Adalberts Radzim ernannt und ihm wurden die Bischöfe: Poppon von Krakau, Jan von Breslau und Reinbern von Kolberg, unterordnet. Der Kaiser erhielt von Boleslaw dem Tapferen dreihundert bewaffnete Krieger. Etwas wichtiges wurde vom Chronist verschwiegen und nur mit Erbitterung kommentiert: „Gott, entschuldige den Kaiser, dass er aus einem Tributär einen Herrn gemacht hat und ihn so hoch gehoben” (Deus indulgeat imperatori, quod tributarium faciens dominum ad hoc umquam elevavit).²³

An der zweiten Stelle soll hier die älteste in Polen entstandene Chronik eines anonymen Ankömmlings aus dem romanischen Kulturkreise, des sog. Gallus, erwähnt werden. Die Chronik wurde um das Jahr 1113 verfasst, also mehr als 100 Jahre nach dem besagten Ereignis. Der Chronist ist jedoch ein guter Informator; er wiedergibt die Hoftradition der Piasten, und – was das wichtigste ist – er hat ein verschwundenes Werk, das Liber de passione martyris [Adalberti] benutzt und darauf deutlich berufen. Aufgrund der Erzählung des Chronisten wollte Otto III. nicht nur das Grab des Hl. Adalberts besuchen, sondern auch den Ruhm Boleslaw des Tapferen kennenlernen. Dieser habe seinen Gast mit gehöriger Ehre und einer außerordentlichen Pracht empfangen.

Das alles beschrieb der Verfasser mit einer Übertreibung. Der Reichtum des Gastgebers habe den Kaiser überrascht und zugleich eine Bewunderung bei ihm hervorgerufen. Er erklärte öffentlich (coram omnibus), dass non est dignum tantum ac virum talem sicut unum de principibus ducem aut comitem nominari. Er solle mit einem Diadem gekrönt und zur Königswürde erhoben werden (sed in regale solium glorianter redimitum diademate sublimari). Er habe die Kaiserkrone von seinem Kopf genommen und setzte sie auf Boleslaws Kopf. Und das habe er, um die Freundschaft (in amicicie fedus) getan. Als Boleslaw vom Kaiser den triumphalen Wimpel, den Nagel vom Kreuz Christi mit der Lanze des Hl. Mauritius als Geschenk bekommen hat, schenkte er dem Kaiser als eine Gegenleistung den Arm des Hl. Adalberts, das heißt eine unschätzbare Reliquie. Otto III. machte Boleslaw zum „Bruder und Mitarbeiter des Kaisertums” (eum fratrem et cooperatorem imperii constituit) und bezeichnete ihn als „Freund und Verbündeter des römischen Volkes” (populi Romani amicum et socium appellavit). Der Chronist spricht kein Wort von der Gründung des Erzbistums in Gnesen, aber ermittelt, dass der Kaiser seinem Gastgeber und seinen Nachfolgern die ganze kaiserliche Macht im Bereich der kirchlichen Angelegenheiten , sowie im ganzen aktuellen und künftigen Territorium seines Staates (quidquid ad imperium pertinebat) übergeben hat. Dies sollte der Papst Silvester II. bestätigen. Aber es gibt keine andere Spur davon. Weiterhin meint der Verfasser, dass Boleslaw auf solche Weise vom Kaiser zur königlichen Würde erhoben wurde (in regnum ab imperatore tam gloriose sublimatus). Die Beschreibung des Festes und der Geschenke schließt diesen Bericht.²⁴

Aufgrund dieser, einigermaßen ausgesprochen polnischen Fassung über das Gnesener Ereignis im Jahre 1000 soll man an dritter Stelle die Hildesheimer Annalen erwähnen. Es handelt sich um eine Kompilation, die etwa 1065 verfasst wurde, die jedoch eine ältere Tradition wiedergibt. Als der Annalist aus seiner Zeitperspektive wusste, dass sich der Leib des Hl. Adalberts in Prag befand, hat er Ottos III. Besuch mit dem böhmischen Fürsten Boleslaw und mit Prag in Verbindung gebracht. Ein höchst wahrscheinliches Element dieser grundsätzlich falschen Tradition besteht darin, dass der Verfasser von einer Synode im Zusammenhang mit dem Besuch Ottos III. in Gnesen spricht.²⁵

Hier soll man bemerken, dass der Akt von Gnesen 1000 schon früher auf dem diplomatischen Wege vorbereitet wurde; das beweist einerseits die in Italien am 2. Dezember 999 ausgestellte Urkunde, wo Gaudentius archiepiscopus S. Adalberti martyris²⁶ erwähnt ist, andererseits die dem polnischen Fürsten vom Kaiser geschenkte Kopie der Hl. Mauritiuslanze; sie musste schon früher in Italien oder in Deutschland angefertigt worden sein.

Die Anlegung der kaiserlichen Krone auf den Kopf Boleslaws und die ihm, sowie dem ungarischen Fürsten vom Kaiser geschenkte Kopie der Hl. Mauritiuslanze, sollen kommentiert werden. Das erste Ereignis bedeutet natürlich nicht, dass eine wirkliche königliche Krönung stattgefunden hat. Sie gehört zur byzantinischen Symbolik und weist darauf hin, dass Boleslaw ein politischer Verbündeter des Kaisers geworden ist.²⁷ Das zweite Ereignis musste auch die ähnliche Bedeutung haben, aber in der neuen westeuropäischen Realität. Welche Rolle spielte also die Lanze im Kaisertum?

Die Lanze des Hl. Mauritius, „die heilige Lanze des Kaisertums” gehörte den kaiserlichen Insignien an. Nach ihrer langen Tradition gab es in ihr eine unschätzbare Reliquie – den Nagel aus dem Heiligen Kreuz. Ursprünglich soll sie dem römischen Legionär Mauritius gehört haben, der zur Zeit des römischen Kaisers Diocletian ermordet und so Märtyrer wurde. Dann war sie mit Konstantin dem Großen und mit dem Königreich der Langobarden assoziiert. Mit der Krönung Karls des Großen zum Langobardenkönig befand sie sich in den Händen der Karolinger. Schließlich bekam sie der deutsche König Heinrich I. von den Burgundern und seither gehörte sie zu Deutschland. Durch die Kaiserkrönung Ottos I. ist sie gewissermaßen zum Symbol des Kaisertums geworden, obwohl sie bei der Krönungszeremonie nicht gebraucht wurde.²⁸ Die Übergabe ihrer Kopien von Otto III. für Boleslaw den Tapferen und Stephan den Großen musste entweder die Aufnahme in das universelle Kaiserreich oder in die „Herrscherfamilie” mit dem Kaiser an der Spitze bedeuten. Bemerkenswert ist, dass insofern die ungarische Kopie zu den verschwundenen Objekten gehört, die polnische bis heute erhalten geblieben ist. Sie wurde vielleicht in dem Inventar der Krakauer Domkirche aus dem Jahre 1110 als vexillum auro paratum spezifiert²⁹ und ganz sicherlich in der sog. Vita maior sancti Stanislai aus der Mitte des 13. Jahrhunderts (Hec autem regalia insignia, corona videlicet, sceptrum et lancea usque in hodiernum diem in armario Cracoviensis ecclesie in memoriam posterorum iacent recondita).³⁰ Heute befindet sie sich in der Schatzkammer der Krakauer Domkirche.³¹

Aus dem oben Besprochenen ist es klar, dass sich die politische Lage Ungarns und Polens um das Jahr 1000 auf ähnliche Weise gestaltete. Die beiden Staaten standen im Bereich ähnlicher politisch-ideologischer Einflüsse Ottos III. Die beiden Länder erreichten die tatsächliche Anerkennung ihrer territorialen Substanz von dem Kaiser, einschließend das Recht zur Verbreitung ihrer Territorien. Die beiden Herrscher wurden an das Bündnis mit dem Kaisertum angeschlossen. Stephan I. und Boleslaw der Tapfere sind in die kaiserliche „Herrscherfamilie” eingetreten und haben höchstwahrscheinlich die Bewilligung für die Königskrönung bekommen. Eine wirkliche Erhebung Boleslaw des Tapferen in Gnesen zum König von dem Kaiser, wie es einige Autoren annehmen,³² muss man ausschließen.33 Wenn es um die Souveränität beider Staaten im Lichte der kaiserlichen Ideologie geht, kann man vermuten, dass ihre Monarchen eine voll souveräne äußere Stellung beibehalten sollten. Das Ergebnis der vom Papst Silvester II. unterstützten Politik und Ideologie Ottos III. war die Errichtung der selbständigen polnischen und ungarischen Erzbistümer. Boleslaw der Tapfere hat früher das Erzbistum (1000) und später die königliche Krone (1025) erworben, Ungarn umgekehrt (1008, 1001).

Bemerkenswert ist noch die umherirrende Tradition der sog. Ungarisch-polnischen Chronik aus dem 13. Jahrhundert, dass die vom Heiligen Stuhl für Polen vorbereitete Krone, bei einer für dieses Land ungünstigen Gelegenheit, auf den ungarischen Fürsten übertragen worden sei.³⁴ Auf solche Weise hat schon die alte Tradition die frühen politischen Schicksale beider Staaten in gegenseitige Verbindung gesetzt.

 

Anmerkungen

 

Abkürzungen

MGH SS = Monumenta Germaniae Historica. Scriptores

MPH = Monumenta Poloniae Historica

MPH ns. = Monumenta Poloniae Historica. Nova series

SRH = Scriptores Rerum Hungaricarum

 

1

Galli Anonymi Cronica et gesta ducum sive principum Polonorum, Tom II, Kraków 1952, lib. I, § 2–4. (im Folgenden: MPH ns.)

2

S. Adalberti Pragensis episcopi et martyris vita altera auctore Brunone Querfurtensi, Tom IV/2, Warszawa 1969, S. 8., 32., 35. (MPH ns.)

3

A. BIELOWSKI (Hrsg.), Tom II, Lwów 1872, S. 763., 766–767. (MPH)

4

A. BIELOWSKI (Hrsg.), Tom I, Lwów 1864, S. 10–11. (MPH)

5

A. BIELOWSKI (wie oben Anm. 4.), S. 13.

6

A. BIELOWSKI (wie oben Anm. 4.), S. 107.

7

Relatio Ibrahim ibn Jakub de itinere Slavico, quae traditur apud Al-Bekri, Tom I, Kraków 1946, S. 147. (MPH ns.)

8

A. BIELOWSKI (wie oben Anm. 4.), S. 148–149.

9

A. BIELOWSKI (wie oben Anm. 4.), S. 141.

10

Kronika Thietmara, vorbereitet von M. Z. JEDLICKI, Poznañ 1953, lib. II, cap. 29. (19.)

11

Unter den neuesten polnischen Publikationen vgl. R. GRZESIK, Kronika wègiersko-polska, Poznań 1999, S. 114–116., 118–119., 181.; Gerard LABUDA, ¿wièty Wojciech biskup–mèczennik patron Polski, Czech i Wègier, Wrocław 2000, S. 138–141.

12

Die zeitgenössische Überlieferung über die beiden im Leben gebliebenen Missionsteilnehmer sind in der Vita prior und in der Vita altera des hl. Adalberts zu finden. S. darüber: MPH, ns.,Tom IV/1–2., Warszawa 1962–1969.

13

Bayerische Staatsbibliothek, München. Cod. Monac. lat. 4453. Facsimile in Gnesener Erzbistums-Archiv. Die farbige Reproduktion bei J. STRELCZYK, Otton III, Wrocław–Warszawa–Kraków 2000.

14

Cod. Bamb. Class. 79.

15

Aachener Domschatz, Liuthars Evangeliar. Die farbige Reproduktion bei Johannes FRIED, Otto III. und Bolesław Chrobry. Das Widmungsbild des Aachener Evangeliars. Der Akt von Gnesen und das Frühe polnische und ungarische Königtum, Stuttgart 1989. (Polnische Übersetzung: Warszawa 2000), Abb. 1–3a.

16

S. oben die Anmerkung 15.

17

Kronika Thietmara, op. cit., lib. IV, cap. 59. (38.).

18

Georg WAITZ (Hrsg.), Ademari Historiarum libri III, Band IV, Hannoverae 1841, S. 130. (MGH SS)

19

Emma BARTONIEK (Hrsg.), Vita sancti Stephani regis, legenda maior, Bd. II, Budapest 1938, S. 384. (SRH)

20

E. BARTONIEK (wie oben Anm. 19.), S. 383.

21

A magyar pénzverés története [Geschichte der ungarischen Münzprägung), Budapest 1977, (Tabl. I-1.)

22

György GYÖRFFY (Hrsg.), Diplomata Hungariae antiquissima, Vol. I, Budapest 1992, (Nr. 68.)

23

Kronika Thietmara (wie oben Anm. 10.), lib. IV. cap. 45. und 46.; lib. V. cap. 10.

24

MPH ns., lib. I, cap. 6.

25

A. BIELOWSKI (wie oben Anm. 3.), Tom II, S. 762.

26

W. ABRAHAM, Organizacja Kościoła w Polsce do połowy wieku XII, Poznań 1962, S. 126, Anm. 57. Abraham zitiert hier Johannes MABILLON, Annales Ordinis S. Benedicti [...], Tomus IV, Lucae 1739, S. 119–121: Gaudentius archiepiscopus S. Adalberti martyris interfui et suscripsi.

27

Vgl. T. WASILEWSKI, Bizantyńska symbolika zjazdu gnieźnieńskiego i jej prawno-polityczna wymowa, in: Przegląd Historyczny, 57 (1966), zeszyt. 1, S. 1–12.

28

H. W. KLEWITZ, Die heilige Lanze Heinrichs I., in seinem Band: Ausgewählte Aufsätze zur Kirchen- und Geistesgeschichte des Mittelalters, Aalen 1971, S. 71–87.

29

A. BIELOWSKI (wie oben Anm. 4.), Tom I, S. 377.

30

W. KÈTRZYŃSKI (Hrsg.), Tom IV, Lwów 1884, S. 365. (MPH)

31

M. ROKOSZ, Wawelska włócznia Bolesława Chrobrego. Przegląd problematyki, in: Rocznik Krakowski, 55 (1989), S. 17–44.

32

In der neuesten deutschen Literatur J. FRIED (wie oben Anm.15.); in der polnischen J. MULARCZYK, Tradycja koronacji królewskich Bolesława I Chrobrego i Mieszka II, Wrocław 1998.

33

S. z. B.: J. STRELCZYK, Bolesław Chrobry, Poznań 1999, S. 53–62., 192–198.

34

A. BIELOWSKI (wie oben Anm. 4.), Tom I, S. 500–504.; siehe auch: R. GRZESIK (wie oben Anm.11.), Kap. IV.