Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:45–60.

STEFAN SMID

A nemzetközi csőd szabályozása az EU-tagállamok jogrendjében

 

Az Európa Tanács csődeljárásról szóló határozata
A határokon átnyúló csődeljárásokra vonatkozó UNCITRAL-modellelőírások

 

I. Bevezetés

A nemzeti határokon átnyúló gazdasági összefonódások jelentőségének növekedésével a nemzetközi csődjog területén felmerülő kérdések és megoldások a világon mindenütt egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Európában a korábban a tervgazdálkodásnak megfelelően strukturált közép- és kelet-európai gazdasági térség nyitása ezen jogterület jelentőségének növekedése különleges dinamikát ad. A változás középpontjában olyan országok állnak, mint például Magyarország, amelyek az Európai Unióba (EU) való felvétel során az elsők közé tartoznak. Ezen túlmenően akkor is felmerülnek a nemzetközi csődjog szabályozásával kapcsolatos ellentmondások – és ez nem csupán Közép- és Kelet-Európa reformországaira vonatkozik –, ha egy csődjogszabály – legyen az pozitív-jogi megközelítésű, vagy álljon a joggyakorlat alapján – az ún. területi elvet követi, mivel az Európa Tanács határozata ettől elhatárolódva egyfajta „ellenőrzött”, az univerzalitás elvének alapján álló rendszert vezet be.

A következőkben Ausztria, Németország, Olaszország, Franciaország és az Egyesült Királyság (Anglia és Wales) autonóm, nemzetközi csődeljárásra vonatkozó jogszabályainak alapelveit ismertetjük. Az osztrák nemzetközi csődjogszabályok bemutatása keretében az Európa Tanács 2002. május 31-én életbe lépő csődjogi rendeletét is ismertetjük. A határokon átnyúló csődeljárásokról (l. III.) szóló, az UNCITRAL-modellelőírásokat – amelyek szintén a nemzetközi csődeljárások egységes normájához tartoznak – a nemzetközi csődjogról szóló rész végén taglaljuk.

 

II. Országjelentések

 

A) Ausztria

1. Az Európa Tanács csődeljárásról szóló rendeletének 2002. május 31-i
hatálybalépéséig érvényes osztrák nemzetközi csődjogi szabályok

A területi elvnek megfelelően a csődeljárás megindításának joghatásai a fizetésképtelen adósnak csak az országban levő vagyonára terjednek ki. Az osztrák csődtörvény (öKO) 1. § 1. bekezdéséhez kapcsolódó legújabb döntés esetében is az Osztrák Legfelsőbb Bíróság (öOGH) szigorúan a területi elvet képviselte, míg a szakirodalomban erre vonatkozólag megoszlanak a vélemények. Amennyiben tehát nem létezik egy másik országgal kétoldalú megállapodás a csődeljárás területén, a külföldi csődintézkedések alapjában véve hatástalanok, azok elismerése államok közötti szerződésekben meghatározott kölcsönösségtől függ. A kölcsönösségi elv azonban a csődjogi államközi szerződések csekély száma, valamint az öKO 180. §-ának a külföldi csődeljárások elismerésére vonatkozó korlátozó volta miatt jelenleg csak csekély szerepet játszik.

Az öOGH 1999. november 25-i döntésében azonban mégis felhívta az osztrák törvényhozást, hogy nemzetközi csődmegállapodások aláírásával az országon belül indított csődeljárások univerzalitását juttassa érvényre. Ezt a felszólítást az UNCITRAL nemzetközi csődeljárásokra vonatkozó modellszabályozásaira is kell vonatkoztatni, melyek ugyancsak a külföldi csődeljárások elismerését, együttműködést, valamint a külföldi csődbiztosok, felszámolók a más országban zajló eljárás bíróságai előtti megjelenési jogot, így az univerzalitás elvének érvényre jutását szorgalmazzák.

2. Az ausztriai szabályozás az ET rendeletének életbelépése után

Az ET csődeljárásra vonatkozó rendeletének (ez lép az 1995-ben aláírt, de soha életbe nem lépett, a csődeljárásról szóló nemzetközi megállapodás helyébe) életbelépésével annak rendelkezései – Dánia kivételével – az összes EU-tagállamra kötelezőek lesznek. A VO olyan jogszabály, mely jogi hatását tekintve a legmesszebbmenőkig beavatkozik az EU-tagállamok nemzeti jogaiba. Ez egy általános érvényű, absztrakt jogszabály, amely a tervezett szabályozást már önmagában tartalmazza. Egy ET-rendelet a tagállamok számára minden részében kötelező jellegű, és – amint már említettük – minden EU-tagállamra vonatkozik. Végrehajtásához nem szükséges semmilyen beiktató nemzeti jogi jogszabály. Anyagi jogi szempontból egy ET-rendelet ereje az adott nemzeti jog törvényével azonos.

2002. május 31-ével ennek megfelelően az Ausztria által más EU-tagállamokkal (Belgium, Németország, Franciaország, Olaszország) kötött megállapodások érvényüket vesztik (vö. a csődeljárásról szóló ET-rendelet 44. cikk.-ében található felsorolás). Harmadik államokkal szemben az osztrák csődeljárás azonban az öOGH joggyakorlatának megfelelően továbbra is a belföldi vagyonra korlátozódik, kivéve, ha nemzetközi szerződés másképp nem rendelkezik.

3. Az ET csődjogi rendelete (No. 1346/2000)

a) A keletkezés körülményei

Egy nemzetközi egyezmény létrehozásának szükségessége a polgári és kereskedelmi kérdésekben való jogi illetékességről és bírósági határozatok végrehajtásáról szóló európai egyezmény (EuGVÜ) megalkotása kapcsán merült fel, nevezetesen, hogy egy csődjogi egyezménynek – az ítéletek elismerésének és végre- hajtásának szabályozásán túlmenően – anyagi jogi szabályokat is kell tartalmaznia. Ilyen jellegű erőfeszítések – a szakmai világ részéről kritikusan fogadva – egy 1971-ből származó előzetes tervezetben és egy 1980-ból származó – nem kevésbé kritizált –, átdolgozott változatban jelentek meg. A kiélezett helyzetek feloldására végül is az ezen megállapodás létrehozását célzó munkálatokat megszakították, abból a célból, hogy megvárják egy Svájc által kezdeményezett Európa tanácsi csődeljárási megállapodás eredményeit, melyet 1990 júniusában Isztambulban bocsátottak aláírásra (ún. isztambuli megállapodás), azonban az életbelépéséhez szükséges három ratifikáció hiányában gyakorlatilag semmi jelentőségre nem tett szert. A csődeljárásról szóló megállapodás újból megkezdett munkálatait 1995-ben zárták le.

1995. november 23-án az Európai Unió Tanácsa elfogadta az európai csődeljárási megállapodást (EuIÜ). A megállapodás 1996. május 23-ig várt az aláírásra, és Nagy-Britannia kivételével az összes akkori EU-tagállam ratifikálta. Az aláírás határidejének lejártát követő üresjárat kiküszöbölése érdekében a Német Szövetségi Köztársaság és a Finn Köztársaság egy – az amszterdami szerződés által lehetővé tett – kezdeményezést terjesztett a tanács elé 1999. május 26-án egy ET-rendelet elfogadása érdekében. A kezdeményezés lényege az volt, hogy az EuIÜ tartalmát lehetőség szerint változtatások nélkül új jogi formába öntsék. Azt is el kellett dönteni, hogy az új jogi eszközt irányelvnek vagy rendeletnek tekintsék. Az Európai Unió Bizottsága a rendeleti forma mellett állt ki, tekintettel arra, hogy a jogharmonizáció legmagasabb szintje viszonylag rövid időn belül csak így érhető el. Az egyes nemzeti jogrendek ehhez való igazodásának szükségességéhez kétéves végrehajtási türelemmel számoltak.

A csődeljárásról szóló rendeletet az Európai Unió Tanácsa 2000. május 29-én bocsátotta ki, és az – amint már említettük – 2002. május 31-én lép életbe. A két jogi aktus – attól eltekintve, hogy a rendelet egy ilyen előre megtervezett előzetes döntési eljárás során jött létre, másként, mint az EuIÜ – teljesen azonos. Mivel a tagállamok szervei a közösségi jog szerint jöttek létre, ez az egyes tagállamok alkalmazási gyakorlatában lassan teljesen más képet mutathat. Ennek elkerülése érdekében, valamint azért, hogy a közösségi jogalkotásban és joggyakorlatban az egység biztosítva legyen, az Európai Bíróságnak (EuGH) monopolhelyzetben kell lennie egy döntés-előkészítő eljárási formában a közösségi jog értelmezése kérdésében. Keresetre jogosultak és kötelezettek csak bíróságok, tagállami szerveknek sem előterjesztési joguk, sem előterjesztési kötelezettségük nincs.

b) A rendelet tartalma

Előzetes megjegyzések

A Közös Piac szabályszerű működésének érdekében jelentősége van annak, hogy a felek számára ne legyen előnyös vagyontárgyakat vagy jogviták rendezését egy másik tagállamba áthelyezni azért, hogy ezzel jobb jogi helyzetbe (ún. „forum shopping”) kerüljenek (L. 160/1 [4]¹). A csődeljárások határon túli hatékonyságának javítása érdekében ezért szükséges és elégséges, ha a bíróságok illetékességét, a bírósági határozatok elismerésére és az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseket egy közösségi jogi aktussal szabályozzák ezen a területen, amely jogi aktus kötelező érvényű és azonnali hatályú (L. 160/1 [8]). (A továbbiakban röviden a határozat legfontosabb szabályait mutatjuk be. Az adott összefüggésben utalni kell az általános célkitűzésekre – ezek a határozat szövegének az elején találhatók. A határozat mellékletében találhatók az egyes tagállamokban létező egyes eljárások és az eljárást lefolytatni jogosultak meghatározása.)

 

Érvényesség

Az 1. fej. 1. bek. értelmében a rendelet az olyan eljárások egészére vonatkozik, amelyekben az adós fizetésképtelenségét már megállapították, és a vagyona egésze vagy egy része tekintetében elveszti a rendelkezési jogot, és felszámoló kirendelését rendelik el. Az alkalmazási körből kikerülnek például a biztosítótársaságokkal és hitelintézetekkel szembeni csődeljárások (1. fej. 2. bek.). Ezek a vállalattípusok nem esnek a rendelet hatálya alá, mert ezekre rendszerint külön jogszabályi előírások vonatkoznak, és a nemzeti fennhatósággal bíró felügyeleti ellenőrző szervek messzemenő beavatkozási jogosultsággal rendelkeznek (L 160/2 [9]). Rendelkezés továbbá csak azon eljárásokra vonatkozik, amelyek esetében az adós lényeges érdekeltségeinek központja a közösségben van (L 160/2 [14]). Az érdekeltségek központjának az a hely tekintendő, ahonnan az adós szokásosan az érdekeltségeit irányítja, és ez így harmadik személyek által meghatározható (L 160/2 [13]). Társaságok és jogi személyek esetében az ellenkező bizonyításáig vélelmezhető, hogy legfontosabb érdekeltségeik helye a társasági szerződésben megjelölt székhelyük (3. fej. 1. bek. 2. pont).

 

Nemzetközi jogi illetékesség

A csődeljárás megindítására (fő csődeljárás) ily módon bármely tagállam bíróságai illetékesek, amelyek területén (bírósági kerület) az adós érdekeltségeinek központja található (3 fej. 1. bek. 1. pont). A „bíróság” fogalma tágan értelmezett. Olyan személyről vagy intézményről van szó, aki vagy amely az adott ország jogrendje alapján jogosult csődeljárást indítani. Az eljárásnak nemcsak a rendelettel kell összhangban lennie, hanem olyan általános eljárásnak is kell lennie, amely az adós teljes vagyonának vagy egy részének végrehajtására irányul, valamint egy biztos kirendelését vonja maga után (L 160/2 [10]). A 2. cikkely d) bekezdés definíciói szerint a bíróság egy tagállamnak olyan jogi szerve vagy bármely más, erre a feladatra rendelt hivatala, amely illetékes csődeljárás megindítására, vagy az eljárás folyamán döntéseket hozhat. Két tagállam csődeljárás indításával kapcsolatos illetékességi konfliktusa esetén a fő csődeljárás kérdésében először döntést hozó bíróság határozatát kell véglegesnek elfogadni (L 160/3 [22]).

 

Alkalmazandó jog

Amennyiben a rendelet másként nem rendelkezik, a csődeljárásra (főeljárásra) és következményeire annak az adott tagállamnak a csődeljárásra vonatkozó jogszabályai alkalmazandók, amelyben az eljárást megindították (az eljárás megindításának országa). Egy az illetékes bíróság által megindított csődeljárást (fő-, másodlagos vagy részleges csődeljárás) a 3. cikk. szerint minden tagállamban automatikusan elismertnek kell tekinteni, azzal a hatállyal, amikor az eljárás megindításának országában a döntés jogerőre emelkedik (16. cikk.). A 2. cikk. értelmében mozgatható tárgyak esetében az eljárást abban a tagállamban kell megindítani, amelynek a területén a tárgy található. Olyan tárgyak és jogok esetében, melyeknél a tulajdonjog (jogi illetékesség) nyilvános bejegyzést nyert, abban a tagállamban, amelynek fennhatósága alatt a bejegyzést nyilvántartják, és olyan tagállamokban történő követelések esetében, amelyek területén a teljesítésre kötelezett harmadik fél a 3. bek. 1. (l. b és c alpont) értelmében fő érdekeltségeinek központját tartja fenn.

A 4. cikk. 2. bek. a–m) pontjai értelmében annak az országnak a joga határozza meg, ahol az eljárás megindult, hogy milyen típusú adósok esetében indítható csődeljárás (a pont); milyen vagyonelemek tartoznak a csődvagyonba (b pont); milyen jogai vannak a végrehajtónak és az adósnak (c pont); hogyan kell megtörténnie a bejelentésnek, a követelések vizsgálatának és megállapításának (h pont); a hitelezők rangsora megállapításának (i pont); vagy annak megállapítása is, hogy mely jogi cselekmények semmisek, megtámadhatók vagy relatíve hatás nélküliek, mert azok a hitelezők mindegyikére nézve hátrányosak (m pont). A 13. cikk.-nek megfelelően a 4. cikk. 2. pontja nem alkalmazható, ha az a személy, aki a hitelezők összessége rovására előnyhöz jutott, bizonyítja, hogy a cselekményére egy másik ország joga vonatkozik mint az eljárás megindításának országáé, és a cselekménye ezen tagállam jogszabályai szerint nem semmis (illetve megtámadható).

 

Fő- és másodlagos csődeljárások (az „ellenőrzött” univerzalitás elve)

Amint már említettük, a rendelet célja, hogy a „részleges” vagy akár „ellenőrzött” univerzalitási elvet megvalósítsa, mivel az anyagi jogokban található jelentős eltérésekből fakadóan egyetlen, általános érvényű csődeljárás nem hozható létre. Ez különösen érvényes a biztosítéki szabályok nagyon különböző rendszerére (vö. a g pont alattiakat). Az egyes hitelezőcsoportok előjogainak szabályozásaiban is nagyok az eltérések. Az ET-rendelet ezen aspektusokkal olyan értelemben számol, hogy egyrészt léteznek külön kezelendő tényállási elemek, másrészt az általános érvényű fő csődeljárás mellett országon belüli eljárások (ún. másodlagos eljárások) engedélyezhetők-e, amelyek azonban csak abban az országban fellelhető vagyonra vonatkoznak (3. cikk. 2. bek. utolsó mondat), ahol az eljárást megindították. Másodlagos csődeljárás abban a tagállamban indítható meg, amelyikben az adósnak gazdálkodási tevékenységet folytató kirendeltsége van. Amennyiben az egyik tagállam bírósága a 3. cikk. 1. bek. értelmében fő csődeljárást indított, amelyet egy másik tagállamban elismertek, úgy ennek a tagállamnak az illetékes bírósága a 3. cikk. 2. bek. értelmében másodlagos csődeljárást indíthat anélkül, hogy ebben a másik tagállamban vizsgálnák az adós fizetőképességét. Ennek az eljárásnak a jogkövetkezményei az adósnak az érintett tagállamban levő vagyonára korlátozódnak (27. cikk.).

Amennyiben a rendelet mást nem ír elő, a másodlagos csődeljárásra azon tagállam jogszabályai vonatkoznak, amelynek területén ezt az eljárást megindították (28. cikk.). Másodlagos csődeljárás a belföldi érdekek védelmén kívül más célokat is szolgálhat, elsősorban akkor, ha az adós vagyona túlságosan „szerteágazó” ahhoz, hogy egy egységként kezelhető legyen, vagy amennyiben az érintett jogrendek közötti különbségek túl nagyok. A fő (elsődleges) csődeljárás biztosa ekkor kezdeményezheti másodlagos csődeljárás megindítását (L 160/2 [19]). A fő csődeljárás és a másodlagos csődeljárás azonban csak akkor járulhat hozzá a csődvagyon hatékony értékesítéséhez, ha a két eljárást egymással összehangolva folytatják le. Ehhez szükséges, hogy a csődbiztos/felszámoló az egyidejűleg folyó másodlagos csődeljárásban is részt vehessen. Például benyújthasson szanálási, egyezségi tervet, vagy indítványozhassa a vagyon értékesítésének felfüggesztését a másodlagos csődeljárásban (34. cikk. és L 160/3[20]). A 31. cikk. 1. bek. ezért előírja a fő és másodlagos csődeljárásban érdekelt biztosok/felszámolók kölcsönös tájékoztatását. Haladéktalanul meg kell adniuk egymás számára minden olyan információt, amely a másik eljárás szempontjából jelentőséggel bírhat, különösen a követelések bejelentésének állására és ezek vizsgálatára vonatkozóan, valamint minden, a csődeljárás befejezését érintő intézkedésekkel kapcsolatban. A 31. cikk. 3. bek. értelmében a fő csődeljárás biztosa számára a másodlagos csődeljárás biztosa lehetőséget kell hogy biztosítson arra, hogy egy adott időpontban a másodlagos csődeljárás tárgyát képező vagyon értékesítésére javaslatot tehessen.

 

A csődbiztos/felszámoló kijelölése és annak hatásköre

A csődbiztos kirendelését a kirendelésre vonatkozó döntés hitelesített okiratával vagy egy másik, az illetékes bíróság által kiállított nyilatkozattal kell igazolni (19. cikk.). Az illetékes bíróság által kijelölt biztos egy másik tagállam területén minden olyan hatáskörét gyakorolhatja, amely az eljárás indításának országa joga szerint megilleti, mindaddig, amíg a másik államban nem indult másodlagos csődeljárás. Különösen joga van – az 5. cikk. (harmadik fél dologi jogai) és a 7. cikk. (tulajdonjog fenntartás) megszorításával – a csődvagyonhoz tartozó tárgyakat azon tagállam területéről elvinni, amelyben ezek fellelhetők (18. cikk. 1. bek.). A hatásköre azonban nem terjedhet ki kényszerítő eszközök alkalmazására, vagy hogy jogviták, összeütközések kérdésében döntsön (18. cikk. 3. bek.). A biztosnak a hitelezői jogok érvényesítésével kapcsolatos jogairól l. a h) pontot.

 

A harmadik fél dologi jogai és a tulajdoni kikötés

Dologi jogok esetében az eljárást indító állam jogától eltérő követelés bejelentésének külön érvényesítési igénye is fennáll, mivel ezeknek hitelnyújtás esetén komoly jelentőségük van. Egy ilyen dologi jog alapja, érvényessége és tartalma ezért a dolog helye szerinti jogi normákhoz igazodik (lex rei sitae), és ezeket nem érinti a csődeljárás megindítása. A dologi jog jogosultja a biztosítékot képező tárgy kiválasztását, illetve elkülönítését illetően jogát érvényesítheti. Az 5 cikk. értelmében nem érinti az eljárás megindítása egy hitelezőnek vagy egy harmadik személynek az adós tárgyi vagy immateriális, mozgatható vagy nem mozgatható vagyontárgyain – mind meghatározott vagyontárgyakon, mind pedig változó összetételű tárgyak többségének esetében – fennálló dologi jogait, amelyek a csődeljárás indításakor egy másik tagállam területén vannak. Dologi jogok nemcsak bizonyos tárgyakon, hanem teljes vagyonon is fennállhatnak. Ez a brit és ír jogban ismert floating charge-t is magában foglalja.

A fő csődeljárás megindulása nem érinti azon külföldön található vagyontárgyakon fennálló dologi jogi biztosítéki jogokat, melyek a csődeljárás megindulása előtt keletkeztek. Ezeket egy másodlagos csődeljárásban lehet érvényesíteni. Amennyiben nem indul meg másodlagos csődeljárás, úgy a dolgok értékesítése és a dologi jogi biztosítéki jogok érvényesítése után fennmaradt összeget a fő csődeljárásban eljáró felszámoló rendelkezésére kell bocsátani (L 160/3 [25]). A dologi jogok kezelésével összhangban a 7. cikk. előírja, hogy a csődeljárás az eladó tulajdonjog-fenntartásból származó jogait nem érinti, amennyiben a dolog az eljárás megindulásakor egy másik tagállam területén van.

 

Hitelezői jogok gyakorlása és a követelés bejelentése

Minden hitelezőt, akinek állandó lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy székhelye a közösségben található, megilleti a jog, hogy követeléseit minden, a közösségben az adós vagyonával kapcsolatos csődeljárásban bejelentse. A hitelezőkkel szembeni egyenlő eljárás érdekében azonban a bevétel elosztását össze kell hangolni. Minden hitelező megtarthatja ugyan, amit a csődeljárás során kapott, de egy másik eljárásban csak akkor részesülhet a vagyon felosztásából, ha az azonos rangsorolású hitelezők követelésükre azonos mértékben részesültek (32. cikk. 39. cikk. és L 160/3 [21]). A fő és másodlagos csődeljárás biztosainak/felszámolóinak be kell jelenteniük a másik eljárásban is a követeléseket. A hitelezőknek azonban joguk van ezt megtiltani vagy a bejelentést visszavonni (32 cikk. 2. bek.). Egy fő- vagy másodlagos csődeljárás biztosa jogosult arra, hogy egy másik csődeljárásban hitelezőként járjon el, különösen akkor, ha a hitelezői választmányban részt vesz (32. cikk. 3. bek.). A követelés bejelentéséhez szükséges, hogy a hitelező (az adott esetben) meglévő iratok másolatát megküldje, megadja a követelés típusát, keletkezésének időpontját és mértékét, valamint tájékoztatást adjon arról, hogy a követelésre vonatkozóan előjogot, dologi biztosítéki jogot vagy tulajdonjog-fenntartásból származó jogot kíván érvényesíteni, és mely vagyoni értékek szolgálnak biztosítékul (41. cikk).

 

Munkaszerződéssel kapcsolatos jogi szabályozás

A munkavállalók és munkaviszonyok védelme érdekében a csődeljárásnak a munkaviszonyok folytatására, ill. befejezésére vonatkozó következményeket, valamint minden ilyen eljárásban érdekelt fél jogait és kötelezettségeit a szerződés általános magánjogi normáival összhangba kell hoznia. Az egyébként felmerülő csődjogi kérdéseket, mint például hogy a munkavállalót előjogok illetik-e meg, és ezen előjog milyen rangsorolást kap, azt azon ország jogszabályai határozzák meg, ahol az eljárás indult (10. cikk. és L 160/4 [28]).

 

Ordre Public

Minden tagállam megtagadhatja egy másik tagállamban indított csődeljárás elismerését vagy egy ilyen eljárás során hozott döntés végrehajtását, amennyiben ez az elismerés vagy végrehajtás olyan eredményre vezetne, mely nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a fennálló közrenddel, különösképpen az alkotmányos alapelvekkel vagy az egyének alkotmányos jogaival (26. cikk).

 

c) Záró megjegyzések

Az ET rendeletével fontos lépés történt a nemzetközi csődeljárások egységes lebonyolítása irányába. Az „ellenőrzött” univerzalitás rendszere – amely a rendelet alapját képezi –, lehetővé teszi a különböző tagállamokban levő vagyonelemek bevonását, ezáltal az EU-n belül eltérést jelent a területi elvtől. Ugyanekkor átengedi a csődjog egyes érzékeny területeit az egyes tagállamok meghatározó vagy kizárólagos szabályozási körébe.

 

B) Németország

1. A legfrissebb fejlődés az autonóm német nemzetközi csődjogban

Az ET csődrendeletét beiktató jogszabály 102. §-a (EGInsO) szabályozza a Német Nemzetközi Csődjogot. Míg az 1877-es csődszabályozás 237. és 238. §-a csak rövid meghatározásokat irányzott elő, az új német csődtörvény (InsO) egyáltalán nem határoz meg szabályokat. Ezzel határozott ellentmondásban állnak a sok éve tartó reformtörekvések. Az EU csődrendeletet beiktató törvényére (EGInsO) vonatkozó kormánytervezet még egy további, kilencedik címet is előirányzott, melynek 379–399. §-ai a nemzetközi csődjogot szabályozták volna. Ez a „reformtervezet” azonban kifogások egész sorával szembesült, melyek közül sokra a mai napig sem találták meg a megfelelő válaszokat.

Tizenhat évi intenzív vita után 1994 tavaszán a csődtörvényre vonatkozó kormánytervezet hamar bekerült a törvényhozási eljárásba, melynek során a Bundestag jogi bizottsága rövidítések egész sorát eszközölte, hogy ezáltal valamennyire kivonja a kritika alól az új, igen terjedelmes törvényt. A rövidlátó, nem mindig alaposan átgondolt rövidítéseknek a nemzetközi csődjogra vonatkozó rendelkezései is áldozatául estek. Így pl. az új német csődtörvény 102. cikkelyének a kormány által készített, az EU-szabályozást beiktató törvény tervezetében nincs megfelelője. A jogi bizottság arra a reményre alapozta politikáját, hogy úgyis hamarosan ratifikálásra kerül az Európai Csődjogi Egyezmény, és az érvényes jogként életbe lép majd (ami a 2. bek. 1. cikk. alapján csődre – Konkurs – nem alkalmazható).

A jogi bizottság, mely ezen események bekövetkeztét előre nem láthatta, úgy döntött, hogy a német nemzetközi csődjog átfogó újraszabályozásával vár az egyezmény elkészítéséig (Az Európa Tanács jelenlegi, csődeljárásra vonatkozó rendeletét l. a II. A. 3. alatt). Az új szabályozást ennek megfelelően úgy kell majd megalkotni, hogy a rendeletet beiktató jogszabály olyan rendelkezéseket tartalmazzon, melyek lehetővé teszik a rendelet előírásainak lényegében változatlanul történő alkalmazhatóságát a nem szerződő államok vonatkozásában is. A rendelet életbelépésének idejéig elegendő lenne az EU-csődrendelet beiktató jogszabály 102. cikkelyében „a modern német nemzetközi csődjog alapjainak” lefektetése.

2. Univerzalitás

A német nemzetközi csődjog szabályai egy esetleges összeütközés esetére az univerzalitás elvének elismerésére korlátozódnak, azzal a következménnyel, hogy az idegen ország eljárást indító bíróságának nemzetközi illetékessége esetén az eljárást elrendelő bírói határozat hatálya kiterjed a német felség- és jogterületre és így a belföldön található vagyontárgyakra is (102. cikk. 1. bek. 1. EGInsO).

A „tükör”-elv érvényesül, vagyis a külföldi csődeljárás elismerése belföldön attól függ, hogy a külföldi bíróság rendelkezik-e a német jog szerint nemzetközi illetékességgel. Ezzel a jogalkotásban fordulat következett be, miszerint a területi elv helyett, melyet korábbi nézetek szerint a KO 237. §-a fogalmazott meg, a külföldön indított csődeljárás belföldi joghatásait ismerik el (vö. a nyugatnémet joggyakorlattal).

A német szakirodalom ma már nem foglalkozik azzal a problematikával, mely szerint más államok törvényei, joggyakorlata joghatásainak elismerése az állami szuverenitást érintené. Éppen egy csődeljárást követő végrehajtás járhat jelentős következményekkel a közösség számára. Annak a ténynek, hogy ezt az összefüggést Németországban más országokkal ellentétben nem tették közvita tárgyává, vagy egyáltalán nem is gondoltak erre, történelmi okai vannak.

Ez a „fordulat” a hitelezők egyenlő elbírálásának elvére épül, ami megsérült volna, ha a belföldi vagyon a külföldi csődeljárás igénybevétele alól mentesül. Ez a szabályozás megfordítja az InsO 35. §-ában megfogalmazott univerzalitás elvét, mely szerint a belföldön eljárást elrendelő határozat az adós teljes vagyonára kiterjed, amely az eljárás indításakor a tulajdonában van. A területileg konkuráló csődjogok ennek következtében a német nemzetközi csődjog szerint egyenrangúak.

3. A német csődbíróság nemzetközi illetékessége

A polgári perrendtartás (ZPO) 15. §-át, mely az országon belüli lakóhellyel nem rendelkező németek számára az országon belül kijelöli az illetékes bíróságot, az EGInsO 102. cikk.-e megváltoztatja. Lakóhely nélküli belföldi adósok ritka esetében nem a vagyonának a helye számít, hanem sokkal inkább a ZPO 16. §-a alkalmazandó, amely feltételezi, hogy az alperes teljes mértékben lakóhely nélküli. Erre a polgári törvénykönyv (BGB) 7. §-a irányadó: külföldieknek belföldön levő lakóhelyének mivoltát a külföldi jog szerint kell meghatározni.

Csődeljárás indításának kérelmezése esetén egyéni vállalkozó vagy cég – legyen az jogi személyiség nélküli vagy azzal rendelkező társaság – székhelye alatt az üzleti tevékenységet irányító telephely értendő. Ez csak a „főtelephely” (székhely) lehet, ahol a harmadik személy számára a vállalkozás gazdasági tevékenységének a központja van.

Telephelyek a leg. cit. 1. cikk. értelmében akkor sem tekintendők az adós székhelyének, ha önálló üzleti tevékenységet folytatnak. Ugyanez érvényes akkor, ha pl. egy vállalat a tevékenységének meghatározó körét máshol végzi, mint ahol a „főtelephely” (székhelye) van. A főtelephelynek az adós székhelyeként történő meghatározásakor nem játszik szerepet, hogy ennek a nyilvántartásba vételét kérték vagy sem.

A „főtelephely” fogalmát az „önálló gazdasági tevékenység központja” megfogalmazás váltja fel. A törvényalkotó ezzel azt kívánja hangsúlyozni, hogy nem csupán a végzett tevékenység helyét kell jogi értelemben meghatározni, hanem több telephely esetén a főtelephely jogi definiálása a lényeges. Ezzel az iránymutatással lehet a ZPO 17. és következő §-ait alkalmazni a helyileg illetékes csődbíróság meghatározásakor. A gazdasági tevékenység megszün(tet)ésekor az adós társaság alapító okiratában meghatározott hely irányadó. Iratok puszta megőrzése nem minősíthető önálló gazdasági tevékenységnek.

Amennyiben egy jogi személy székhelye nem állapítható meg az alapszabályból vagy az alapító okiratból, az alperes gazdasági irányítását végző központjához fordulnak. Ez alatt azt a helységet kell érteni, ahol az arra illetékes képviseleti szervek a folyamatban lévő ügyviteli anyagokat kezelik.

4. Külföldön indított csődeljárás elismerése

Az EU-csődrendelet beiktató jogszabály (EGInsO) 102. cikkelye szerint a külföldi csődeljárás joghatásait belföldön is el kell ismerni. Az előírás kimondja, hogy a külföldi csődeljárás az adós belföldön található vagyonára is kiterjed. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha az eljárást indító bíróság országában a bíróság a hazai jog szerint nem rendelkezett illetékességgel, továbbá ha a külföldön lefolytatott eljárás elismerése olyan eredményhez vezetne, amely a német jog fontos alapelveivel ellenkezne, különös tekintettel az alapjogokra.

Egy külföldi csődeljárás elismerésének ezért természetesen alapfeltétele, hogy ne legyen ellentétes a belföldi ordre republickal. A külföldi eljárás elismerése a joggyakorlat Kegel által felvázolt formája szerint nem vezethet oda, hogy a külföldi csődjog alkalmazása olyan következményeket vonjon maga után, amelyek a német jog alapelveivel és az igazságszolgáltatási gyakorlattal olyan éles ellentétben állnak, hogy azok miatt elfogadhatatlanok legyenek.

Az EU-csődrendeletet beiktató jogszabály (EGInsO) 102. cikkely 3. bekezdése a belföldi hitelezők védelme érdekében lehetővé teszi egy különeljárás megindítását a belföldön található vagyon tekintetében, ott, ahol a bírói illetékesség a dolog megtalálhatóságának helye szerint megállapítható. Az EU-csődrendeletet beiktató jogszabály (EGInsO) 102. cikkely 2. bekezdése tartalmaz egy külön szabályt a nemzetközi megtámadhatósági jogról. Ez tartalmilag az új csődtörvényre (InsO) vonatkozó, a kormány által készített tervezet 382. §-ára támaszkodik, mely alapján egy eljárás csak akkor támadható meg, ha a csődjogi megtámadás feltételei mind annak az országnak a joga szerint, ahol az eljárás megkezdődik, mind annak az országnak a joga szerint, ahol az eljárást lefolytatják, fennállnak.

A BGH persze szorosabbra vonta a korlátokat a külföldi csődeljárások elismerése tekintetében, mint ahogy azok az ordre public szemszögéből nézve adódnának. A külföldön indított csődeljárás elismerését a „fordulat utáni jogértelmezés” szerint be kell ágyazni a német csődjog alapelveinek összességébe, az elismerés ennek megfelelően mindig akkor kérdéses, ha ugyan a külföldi előírások nem sértik a belföldi ordre publicot, ám a német csődjog szabályai szempontjából „hátrányosak”.

A GesO 22. §. 2. cikk.-nek megfelelően az EGInsO 102. §. 3. cikke előírja, hogy a külföldön indított csődeljárás elismerése nem zárja ki a belföldi vagyonra vonatkozó részleges csődeljárás megindítását. A részleges csődeljárások engedélyezése – másként, mint a „tiszta” párhuzamos eljárások esetében – a nemzetközi csődeljárási jog azon modelljét követi, amely az univerzalitás elvére épül. A belföldi eljárás megindítása így már nem feltételezi a csődokok meglétének megállapítását. Ez védi az adott belföldi érdekeket, a részleges csődeljárás ezért az univerzális csődeljárás „elébe lép”.

 

C) Olaszország

1. Törvényi szabályozás, olasz csődbíróságok nemzetközi illetékessége

A csődeljárás Olaszországban alapvetően kiterjed az adós külföldön található vagyonára is. Az olasz „codice di fallimento” az olasz csődbíróság nemzetközi illetékességét a 2. § 9. bek.-ében nyomatékosan szabályozza, amely egyben az autonóm olasz nemzetközi csődjogot is meghatározza. Ez azt jelenti, hogy egy olyan vállalkozás ellen, melynek van vagyona belföldön, de a székhelye külföldön található, belföldön akkor is indítható csődeljárás, ha külföldön egyébként már egy csődeljárás megkezdődött. Ez a szabályozás korlátozza – az egyébként az olasz magánjogban általánosan érvényes – az adós székhelyéhez való igazodás szabályát a csődeljárás esetén.

Ez a szabályozás a kérdések egész sorát veti fel, melyeket a szakirodalomban főleg Satta tárgyalt. Így arra is felhívja a figyelmet, hogy az olasz csődeljárás megindítása a külföldi mellett mindenekelőtt feltételezi, hogy az adós belföldön rendelkezzen olyan vagyonnal, amely a csődeljárás tárgyát képezi.

2. Az univerzalitás elve

Az olasz csődjogi szabályozás az univerzalitás elvéből indul ki. Az olasz partikuláris csődeljárás megindításának a lehetősége egyébként nem kell, hogy a felszámolási eljárásra korlátozódjon. A szakirodalom inkább azt az álláspontot képviseli, hogy a „concordato preventivo” – melyet a „codice fallimentare” 160. bek. szabályoz (ez megfelel az osztrák szabályozás szerint a megegyezést célzó csődeljárásnak – „Ausgleichsverfahren”) is megindítható belföldön egy már külföldön elindított csődeljárás mellett.

3. A belföldi csődeljárás hatóköre; a külföldi vagyon

Kétséges marad azonban a szűkszavú szabályozás („codice fallimentare” 9. fejezet 2. §.) miatt, hogy a külföldön meghozott csődeljárást megindító határozatnak milyen joghatásai vannak belföldön.

4. Külföldi eljárás elismerése

Az adós vagyona ellen külföldön indított csődeljárás egy végrehajtást elrendelő ítélet esetében ismerhető el. Irányadó az olasz nemzetközi magánjog reformjáról szóló törvény (L 1995. 05. 31., No 218.). Ennek megfelelően az alábbiakat kell figyelembe venni: a leg. cit. 65 cikk. meghatározza, hogy külföldi eljárások Olaszországban csak akkor ismerhetők el érvényesnek, ha az eljárás országában is joghatályosak, és nem állnak ellentétben az olasz jog alapvető normáival (diritti essenziali).

 

D) Franciaország

1. Pozitív jog; a francia autonóm nemzetközi csődjog fejlődése

A francia nemzetközi csődjog nincs kodifikálva, alapjait a joggyakorlat fejlesztette ki. Franciaország Svájccal, Belgiummal, Olaszországgal, a Monacói Hercegséggel és Ausztriával kétoldalú nemzetközi csődjogi egyezményeket kötött. A francia nemzetközi csődjog ezért lényegében a „Cour de Cassation” döntéseire épül. Arra a kérdésre, hogy a francia nemzetközi csődjog az univerzalitás vagy a territorialitás elvét követi-e, nem lehet egyértelmű választ adni, a francia jogalkalmazás a „vegyes rendszer” mellett döntött.

 

2. Külföldi csődeljárások elismerése

A francia nemzetközi csődjog szerint a külföldi csődeljárásnak közvetlen joghatása van, de csak abban az esetben, ha a végrehajthatóságot is kimondták. Ha egy olyan adós vagyonát érinti a csődeljárás, akinek legalább egy telephelye van Franciaországban, akkor ennek joghatásai minden olyan országban érvényesek, ahol ez jogi normákkal nem ellenkezik. Egy belföldön indított csődeljárás főszabály szerint nem ütközik egy az adós külföldi vagyona ellen már korábban indított csődeljárással. Ebben az esetben Franciaországban egy a belföldi vagyonra korlátozott csődeljárás indul meg.

3. A francia csődbíróságok nemzetközi illetékessége

A francia bíróságok csődügyekben való nemzetközi illetékességére vonatkozóan irányadó az, hogy a fizetésképtelen adósnak Franciaországban van-e a székhelye vagy fő telephelye (az 1985. 12. 27-ei 85/1388 sz. dekrétum 1 cikk.).

 

E) Egyesült Királyság (Anglia és Wales)

 

1. Az Egyesült Királyság autonóm nemzetközi csődeljárásjogi helyzete

Az Insolvency Acts 1985. évi hatálya alatt az „administration order procedure” és a „company voluntary arrangements” eljárásai csak olyan társaságokra alkalmazhatóak, amelyek „domestic” (hazai) jelzővel illethetőek, tehát nem minősíthetőek „overseas”- (külföldi)nek.

Az angol csődeljárás alá tartozik az adós külföldi („abroad”) vagyona is, mindemellett a nemzetközi lefoglalási jog tágan értelmezett.

2. Egyetemlegesség

Az angol csődjog elismeri az egyetemlegesség alapelvét.

3. Külföldi csődeljárás elismerése

Az adós ellen külföldön megindított csődeljárást Angliában és Walesben csak abban az esetben ismerik el, ha a külföldi eljárás megfelel az Egyesült Királyságban érvényes csődjog elveinek. A bíróságok azonban – a szakirodalomban is képviselt felfogás szerint is – készek egy külföldi „trustee” számára az angliai fellépési lehetőséget biztosítani, még egy külföldi felszámolási eljárásban közreműködő felszámoló is legitimációt nyerhet. A bíróságok számára nyitva áll a belföldi külön csődeljárás lefolytatásának lehetősége is. A külföldön indított csődeljárás elismerésének előfeltétele a viszonosság.

4. Az Egyesült Királyság bíróságainak nemzetközi illetékessége csődügyekben

Az angol bíróságok csődügyekben való nemzetközi illetékességének kiindulópontja az Insolvency Acts 220 (1), az ún. unregistered companies alávetése a bírósági jogalkalmazásnak, amelyek körében olyan bankokat és társaságokat tartanak számon, amelyek Nagy-Britannia területén kívül jöttek létre. A nemzetközi illetékesség abban az esetben is indokolt, ha a társaság az országának jogrendszere szerint nincs csődeljárás alá vonva. Az Insolvency Acts 221 (4) értelmében az angol, illetve walesi bíróság nemzetközi illetékessége abban az esetben is indokolt, ha a társaság saját országának jogrendje értelmében feloszlott. Így az a fontos, hogy neve alatt folytatott-e tevékenységet Nagy-Britanniában. Egy angol bíróságnak a nemzetközi illetékességére vonatkozóan egy (winding up) felszámolási eljárás esetében a Insolvency Acts értelmében a társaságnak Angliában vagy Walesben kifejtett üzleti tevékenysége, valamint Angliában vagy Walesben fellelhető vagyoni értékei (assets) döntőek. Egy angol vagy walesi bíróság nemzetközi illetékességét akkor is elismerik, ha a társaság felszámolása hitelezői számára kedvezőnek tekinthető. Ez akkor is érvényes, ha a külföldi cég ugyan nem rendelkezik eszközökkel Angliában vagy Walesben, de a felszámolási eljárás odavezet, hogy a társaság hitelezői javára az eljárásban közreműködő felszámoló által harmadik személyek vagyoni értékei is bevonhatók és értékesíthetők, itt különösen az adott társaság ügyvezetőivel és ál-ügyvezetőivel szembeni igények érvényesítésére kell gondolni.

5. Eljárási alapelvek

A társaság winding up eljárással történő felszámolása csődtömegképződéshez vezet, így az eszközök a korona bona vacaniának rendelődik alá, amely hozzáféréshez a felszámoló jogosultságot kap. A winding up felszámolási eljárás lefolytatása céljából a társaságot létezőnek tekintik. A felszámoló hivatalánál fogva félnek tekintendő, aki saját nevében a társaság ellen vagy mellett felhozott keresetekben ilyen státussal rendelkezik. A hitelezőknek a társasággal szemben benyújtott keresetéhez szükség van a winding up eljárás indítása után az angol vagy a walesi bíróság hozzájárulására. Az Insolvency Acts 426 (4) cross-border-esetekben előírja a jogi együttműködés alapelvét is.

 

III. UNCITRAL-modellrendelkezések

A határokon átnyúló csődeljárások jelentőségének növekedése vezetett – 1992-vel kezdődően – az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) azon erőfeszítéseihez, melyek nemzetközi csődeljárásokra modellrendelkezéseket céloztak kifejleszteni. Az erre vonatkozó „Model Law on Cross- Border Insolvency”, melynek kidolgozásában az International Association of Insolvency Practitioners (INSOL) szakemberei vettek részt, az UNCITRAL-bizottság javaslata alapján, 1997-ben került elfogadásra az ENSZ közgyűlésén.

Az UNCITRAL-modellszabályok megkülönböztetik – mint ahogy az ET rendelete is a csődeljárásról – a főeljárást és a területi eljárást, és főként a külföldi csődeljárások elismerésének megkönnyítését, a jogi együttműködés javítását és a külföldi felszámolók bírósági bejutását célozzák.

Az USA-ban és Nagy-Britanniában folyamatban van az UNCITRAL-modellhatározatoknak a nemzeti jogba való átültetése – többé vagy kevésbé – adaptált formában.

 

* A jegyzetapparátus szakirányú voltára tekintettel azokat csak a Begegnungen 17/II. német nyelvű tanulmánykötetben közöljük. (A szerk.)

1

L – az EK hivatalos lapja „L” (jogszabályok) és „C” (hivatalos közlemények) sorozatokból áll.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:13–44.

STEFAN SMID

A csőd szabályozása egyes EU-tagállamok és az USA autonóm jogrendszerében

 

NÉMET CSŐDJOG

 

A) A csődjog reformja

1. A reform céljai

1999-ben a régi német csődtörvényt (Konkursordnung; KO), a csődön kívüli kényszeregyezségi rendeletet (Vergleichsordnung; VO) illetve a keletnémet általános végrehajtási törvényt az új fizetésképtelenségi törvény (Insolvenzordnung, InsO) váltotta le. Ritkán részesül egy gazdasági jogi törvény reformja olyan szkeptikus fogadtatásban, mint az utóbbi. Régi német elődjétől – amelyet 1877-ben a „birodalmi törvények gyöngyszemeként” dicsértek – eltérően az új kodifikációt már bevezetése előtt szigorú kritika fogadta¹: az új csődtörvény szakított azzal a tradícióval, amely a csődjogot mint egyszerű felelősségi rendszert fogta fel, és olyan eszközöket vezetett be, amelyekkel az adós hitelezőit már a fizetésképtelenség beállta előtt bevonhatja szanálási koncepciójába.

A reform kitűzött céljai a következők voltak: a csődjog működőképességének visszaállítása a költségeket fedező vagyontömeg biztosításával, illetve az eljárásindítás megkönnyítésével; egy hatékony bírósági szanálási eljárás lehetővé tétele egy egységes csődeljárás keretében; és végül „jóhiszemű” adósok² számára egy privátcsődeljárás bevezetése a „fennmaradó adósságok elengedése” céljából. A reformot a csőd-, illetve reorganizációs jog elavultsága indokolta, amely – ez általánosan elfogadott tény volt – egyre inkább vesztett funkcióiból. Birtoklás nélküli biztosítékok és a munkavállalói követelések vagyontartozássá tétele felhígították az adós felelő vagyonát. A hitelezők kielégítésének esélyét az előjogok kiterjesztése csökkentette. Az esetek többségében a csőd-, illetve összfelszámolási kérelmeket vagyon hiányában visszautasították; egy szanálás a csődön kívüli kényszeregyezségi eljárás folyamán csak a legritkább esetben jött létre, és az eladósodott magánszemélyek a hitelezői végrehajtásnak reménytelenül ki voltak téve. Nem vitatott, hogy a reform némely téren – például a biztosított követelésekkel rendelkező hitelezők költség-hozzájárulásának szabályozásával (InsO 171. §), illetve a külön kielégítési jogok törvényes meghatározásával (InsO 49–51. §) – javuláshoz vezetett, ezek viszont félbemaradtak. Ezeket a változásokat egy „kis” csődjogi reformmal³ talán hatékonyabban lehetett volna elérni.⁴ Megállapíthatjuk, hogy a reform sok szabály tekintetében javuláshoz vezetett. Ezektől eltekintve azonban a reform elvétette célját, hiszen az egyszerű eljárás helyébe egy nagyon komplikált szabályrendszer lépett, melynek alkalmazása nemcsak a gyakorlatot állítja problémák elé, hanem a jogi apparátusra is komoly nehézségeket ró.

2. Az USA-amerikai csődjog befogadása

A reform megértése különösen azzal nem lesz könnyebb, hogy a törvényhozó az amerikai csődjog bankruptcy code-ját vette kodifikációja alapjául. Az észak-amerikai jogszabályoknak – főleg e tervezet új elemei, mint a claim classification (csoportok alakulása az InsO 222. §-a szerint), illetve a cram-down procedure (obstrukciós tilalom, InsO 245. §) – a német jog fogalmi környezetébe való átültetése sajátos problémákat okozott. Szintén az amerikai rendszerből importált az az eljárási mód, amely az adós vagyonkezelését engedélyezi. Ez az eljárás – miután a gyakorlat felfedezte – megváltoztatja az ismert közép-európai csődjogok arculatát. E lehetséges változás kulcsszava a felelősség érvényesítésének leválása, azzal, hogy a szabály a hitelező számára egy eljárás utáni fresh startot tesz lehetővé. Az új jogszabály lehetőséget nyújt arra, hogy az adós ellen „összvégrehajtást” kezdeményező felelősségérvényesítés mellett egy olyan eljárás kapjon nagyobb szerepet, amelyben a nem eladósodott vagy fizetésképtelen adós csődjogi helyzetét vizsgáló bírósági eljárás helyett az „automatic stay”⁵ (egyedi végrehajtások kizárása [InsO 89. §]; marasztalási keresetek kizárása; az eljárás ideje alatt a csődkövetelések kamatozásának kizárása) segítségével történő szanálásra helyeződik a hangsúly.

 

B) A csődjogi eljárás „egységessége” és az eljárások közötti különbségek

Az InsO 1. §-a túlmegy a csődjogi eljárás természetes, de elavult végrehajtói funkciójának leírásán.⁶ Az elavult jog megkülönböztette a csődön kívüli kényszeregyezség (előzetes) szanálási eljárását a felszámoló csődeljárásáétól. Csődön kívüli kényszeregyezségi eljárás elindítására már csak ritkán került sor,⁷ és ezek is általában csődeljárásba mentek át.⁸ Az eljárás vállalatok szanálására alkalmatlannak látszott. A csődjog csődön kívüli kényszeregyezségre és felszámoló csődre történő felosztása, továbbá az adósvagyon felszámolását célzó csőd gazdaságtalansága volt a kritika tárgya.⁹ Az InsO 1. §-ával a törvényhozó reagált ezekre a (vélt) problémákra, és bevezette¹⁰ a fizetésképtelenségi eljárás egységességét.¹¹ A felszámolás útján történő felelősségérvényesítés az adós vállalkozás szanálásával lett egyenrangú.¹²

A fizetésképtelenségi eljárás egységessége viszont csak az eljárás bevezetésére vonatkozik, amely mind szanálási, mind felszámolási opciót tartalmazhat.¹³ Már a régi jog alapján is léteztek különleges fizetésképtelenségi eljárások (kényszeregyezségi eljárás/Nachlassverfahren), amelyeknek okai csupán anyagi jogi körülmények voltak. Az új törvény az egységes csődeljárásnak a különleges fizetésképtelenségi eljárásokra történő szétválasztását egészen a széthullásig fogja fokozni. Egyrészt a felszámoló eljárás szokványos esete fog az InsO 217. §-a alapján jelentősen különbözni a fizetésképtelenségi terv alapján folytatott szanálási eljárástól, másrészt pedig a jövőben a hagyatéki csődeljárás fog a klasszikus különleges eljárások mellett egy további, a megszokottól erősen eltérő eljárási módot alkotni (InsO 304. §). Létezni fog emellett a „materiális fizetésképtelenség” kapcsán egy olyan eljárás is, amelyet a szanálásra törekvő adós már a fizetésképtelenség veszélye esetén is megindíthat. A törvényhozó ehhez az ún. „saját vagyonkezelés” perspektíváját helyezi kilátásba (InsO 270. §). A GesO 22. § (2) bekezdésének megfelelően az EGInsO¹⁴ 102. § (3) bek. szabályozza továbbá, hogy egy külföldön elindított fizetésképtelenségi eljárás nem zárja ki egy a belföldi vagyont érintő, belföldi, kiegészítő fizetésképtelenségi eljárás megindítását. Ezen esetben a belföldi eljárás megindításához nem szükséges a csőd kritériumainak megállapítása. A csődjogról szóló rendelet alapján egy német belföldi csődeljárás egy olyan csődbiztos kérelme alapján is megindítható, akit egy más európai országban folyó csődfőeljárás folyamán rendeltek ki.¹⁵ Mindezek az eljárások lényegesen különböznek egymástól.

A fizetésképtelenségi eljárás egységessége (InsO 1. §) sem fedheti el azt a tényt, hogy a fizetésképtelenség alapesete – az az eljárás tehát, amely az adós fizetésképtelensége, illetve eladósodása esetén megindítandó –, továbbra is egy az adós vagyonának kényszerfelszámolására irányuló bírósági eljárás.¹⁶ A reform kétségkívül javított a szanálási eljárás néhány körülményén, garantálva ezzel, hogy a hitelezők a fizetésképtelenségi eljárás során egyenlő elbánásban részesüljenek.¹⁷ Ebben a rövid áttekintésben csak példákat említünk azon reformintézkedések közül, amelyek az ügyvitel javításában szerepet játszottak: idetartoznak azok a szabályok, mely szerint a tulajdonfenntartásos adásvétel vevőjének fizetésképtelensége esetén a csődbiztos az adásvétel tárgyát képező dolgot a beszámolás napjáig használhatja (InsO 107. § (2) bek.); a biztosított követelésekkel rendelkező hitelezők az eljárás költségeihez hozzájárulni kötelesek (InsO 171. §); és a jogcselekményekkel egyenrangú cselekmények megtámadhatóságával (InsO 132. § (2) bek.) az adós egy további jogorvoslati eszközt kap.¹⁸

C) A klasszikus fizetésképtelenségi eljárás funkciójától az adósi vagyonkezelésig

1. Vagyonhiányos eljárások megindítása: csorbítja-e a fizetésképtelenségi eljárás rendezési funkciójának hangsúlyozása a hitelezői érdekeket?

A régi csőd- és összfelszámolási eljárás hatálya alatt a csődeljárás megindítására irányuló kérelmeket az esetek túlnyomó többségében vagyonhiány miatt elutasították (KO 107. §, GesO 4. § (2) bek.). Az új törvény 26. §-a javíthat ezen a helyzeten,¹⁹ mert megkönnyíti az eljárás bevezetését. Ettől függetlenül sok – vagy talán a megnyitandó eljárások megszaporodása miatt még a mainál is több²⁰ – eljárás folyamán továbbra is fel fog lépni a „vagyonhiány”²¹ problémája, amely gyakran az eljárás megszüntetéséhez vezet²² (az InsO 207. §-a alapján). Vagyonhiányos eljárások lefolytatása viszont nem „közérdek”²³. A cél az, hogy a felszámoló olyan – a felelősségi rizikót csökkentő – jogi és tényleges eszközökhöz jusson, amellyel az eljárást a későbbiek folyamán a vagyonhiányból „kivezeti”. Ha ez nem is sikerül, lehetőség nyílik legalább arra, hogy a vagyonhiányos eljárás folyamán olyan elszalasztott feladatok megoldására kerüljön sor, amelyek nemcsak a köz, hanem a hitelezők, illetve egyes hitelezői csoportok érdekeit is szolgálják; itt meg kell említenünk munkavállalók munka-, ill. bérfizetési igazolását, melyek az érintett munkavállalók (tehát hitelezők!) számára már nyugdíjjogi szempontból is nagy jelentőséggel bírnak. Mi több, a csődeljárás rendezési funkciója²⁴ szinte megköveteli az eljárás megindításának megkönnyítését a vagyonhiány eseteiben. Szembeötlő viszont, hogy az egyes hitelezők csődeljáráson kívüli kielégítésének lehetősége egy olyan eljárás elősegítése érdekében kizárt, mely folyamán a vagyont a csődbiztos felderítési tevékenysége emészti fel. Ez ugyan az ügyészségnek használ, de nem az adósuk csődje miatt megkárosított hitelezőknek.

2. A közbenső eljárás: az ideiglenes csődgondnok jogi intézménye

Az új fizetésképtelenségi törvény az ideiglenes csődgondnok jogállásának törvényes definíciójával (InsO 21. § (2) bek.²⁵ ill. 22. § (1) bek.²⁶), valamint az üzemnek a közbenső eljárás alatti működése engedélyezésével a csődjogi gyakorlat egy régi követelését teljesítette. Ezzel megszüntette a visszaélés – ma még fennálló – lehetőségét a közbenső eljárás alatt. A közbenső eljárás folyamán az üzem továbbvitelével foglalkozó ideiglenes csődgondnok a vagyonnal kapcsolatos üzleteket köt. A törvénynek erre is ki kellet térnie, hiszen eddig az ideiglenes csődgondnok kénytelen volt e tevékenység folyamán vagy a hűtlenség határán mozogni, vagy saját magát kötelezni. Ebből adódóan a reformmal megváltozott az – InsO 21., ill. 22. §-a alapján kirendelt – ideiglenes csődgondnok tevékenységéből eredő követelések megítélése: az új törvényben ezek a vagyon kötelezettségeinek minősülnek (InsO 55. §). Ez természetesen egy fizetésképtelenségi eljárás megindítását feltételezi. Ennek az a lehetséges következménye, hogy az üzem működtetése az ideiglenes csődgondnokkal már nem lesz olyan népszerű, mint korábban a zárgondnok esetében volt.

Az ideiglenes csődgondnok „erős” jogállása a teljesen „hatalomvesztett" adóssal szemben veszélyeket is rejt: a SGB-III 183. §-ában szabályozott csődköltség (Insolvenzgeld) megnehezíti egyrészt a fizetésképtelenségi eljárás előfinanszírozását (mely ez idáig a csődkiesési összegből [Konkursausfallgeld] volt fedezhető), másrészt – az InsO 55. § (2) bekezdésével összekötve – elképzelhető az ideiglenes csődgondnok személyes felelőssége is. Egyre többen javasolják az InsO 21., ill. 22. §-ai alapján az ideiglenes csődgondnok felügyeleti feladatainak szűkítését és jogállásának ismét a régi zárgondnok jogállásához igazítását.²⁷

3. Átruházó szanálás és fizetésképtelenségi terv

a) A hatékony értékmegőrzés a csődtömeggondnok által a „normál” csődeljárásban

Mint a régi jog szerint, most is gyakran az átruházó szanálás²⁸ útján értékesítik a vagyont egy vállalkozói csőd folyamán. E módon a cég szétverésével keletkező veszteségek és a munkahelyek elveszése megakadályozható. A törvényhozó ezt a lehetőséget a likvidációval és a cég szanálásával tette egyenrangúvá,²⁹ és megteremtette az eljárási alapjait³⁰ (InsO 157. §). A törvényhozó a visszaélés lehetőségének – például az adós cég kiárusításának – is elejét akarta venni: az eladáshoz szükséges nemcsak a hitelezői választmány (InsO 160. § (2) bek.³¹), hanem a hitelezői közgyűlés (InsO 157. §³²) külön beleegyezése is. Amennyiben ez nem biztosított, a hitelezők minősített többségének (InsO 75. § (1) bek.³³) beleegyezése szükséges. Ezzel szemben az adós is jogosult egy a cég eladását (vagy más értékesítési lépést) gátló, ideiglenes eltiltásra irányuló kérelmet a csődbíróságon benyújtani, védve ezzel – a hitelezői érdekek mellett – a saját eljárási jogát, amely egy fizetésképtelenségi terv benyújtására (InsO 218. §) nyújt lehetőséget. Az InsO 163. §-a³⁴ a gazdasági értékelés problematikáját rejti magában, ezért egy érték alatti üzemeladás konfliktus forrása lehet. A szabály célja a kisebbségi érdekek védelme: a hitelezők egy csoportja kérelmezheti azt a bírósági rendelkezést, amely az üzem eladását a hitelezői közgyűlés beleegyezésétől teszi függővé (InsO 75. § (1) 3.). Lesznek esetek, ahol ez a procedúra túl hosszadalmas, illetve indiszkrét lesz, s ezáltal a szanálást gátolni fogja. A hivatkozott törvény 162. §-a az üzemnek a különösen érdekelt vevők részére történő eladása esetén a hitelezői közgyűlés beleegyezésének szükségességét szabályozza.³⁵

b) A fizetésképtelenségi tervi eljárás

A fizetésképtelenségi törvény reformjának – nagyon vitatott – középpontját³⁶ a szanálási eljárásnak a fizetésképtelenségi tervre vonatkozó szabályai képezik (InsO 217. §). A fizetésképtelenségi tervi eljárás a csődön kívüli kényszeregyezségi eljárási rendelet (Vergleichsordnung) csődön kívüli kényszeregyezségi eljárás, illetve a csődön belüli kényszeregyezségi eljárás helyébe fog lépni (KO 173. §, GesO 16. §). Mint ez idáig (VerglO 2. §; KO 173. §), a hitelezőnek joga lesz egy fizetésképtelenségi tervet bemutatni. Emellett – már az új jog szerint – a csődgondnoknak is lesz tervkezdeményezési joga (InsO 218. § (1)).³⁷ A hitelezők erre nem jogosultak, de módjuk van a hitelezői közgyűlés határozata alapján (InsO 157. §³⁸) a csődgondnokot egy terv – melynek céljait ők határozzák meg – elkészítésére kötelezni.³⁹ A csődtervvel nemcsak a csődhitelezők személyes követelései csökkenthetőek – mint a csődön belüli, illetve csődön kívüli kényszeregyezség útján – az egyezségi kvóta meghatározásával, hanem az adós szanálásához szükséges további lépések is meghatározhatók, mint például a külön kielégítési joggal rendelkező hitelezők biztosítási jogainak módosítása.⁴⁰ A fizetésképtelenségi tervből adódóan a beavatkozási lehetőségek és jogok nagyobb rugalmassága az új eljárás az eddigi csődön belüli egyezségi eljárási joghoz képest érdekesebbnek tűnik.

A törvényhozó az átruházó szanálás szabályozásánál felhagyott a reformról szóló vita során szóba kerülő, a cég reorganizációját és szanálását szolgáló átruházó szanálás és egy exkluzív törvényes eljárás – mely a nehézkességektől nem mentes csődeljárással szemben a kisebb bürokratikus ráfordítás előnyeit hordozta – létrehozásával.⁴¹ Mivel a fizetésképtelenségi tervi eljárás leginkább a cég szanálásáról szól, várható, hogy zömmel az adósok fogják elindítását kérelmezni.⁴²

Az eljárásban új, hogy a fizetésképtelenségi terv bírósági jóváhagyásával a hitelezői közgyűlés elveszíti státusát mint önigazgatási szerv (InsO 231. §). Ezért a törvény az adós által benyújtott fizetésképtelenségi terv vizsgálatához a bíróságnak lényegesen több elbírálási teret ad (InsO 231. § (1) bek. 2., 3.), mint a hitelezői kezdeményezés során.⁴³

A törvényes keretek szerint zajló fizetésképtelenségi eljárás csak akkor záródhat a fizetésképtelenségi terv jóváhagyásával, ha minden szavazó csoport többséggel döntött annak elfogadásáról. A terv akkor is jóváhagyandó, ha elutasítása „obstrukciónak” (megegyezési zavarnak) minősül. Ehhez a törvényhozó az InsO 245. §-ában terjedelmes és pontatlan tényállásokat fogalmazott meg, melyeknek pontosító értelmezése még várat magára.⁴⁴ Az adós kezdeményezése és vagyonkezelése, az (értékesítés és elosztás tilalmát is [InsO 233. §] magába foglaló) egyéni jogérvényesítés tilalma (InsO 87. §) és a hitelező jogosultságait szűkítő jogi lehetőségek a fizetésképtelenségi tervi eljárást az adós – veszélyeket rejtő – eszközévé teszik, mellyel hitelezői ellen felléphet.⁴⁵

4. Az adós saját vagyonkezelése

A nehézségekkel járó fizetésképtelenségi tervi eljárásnak csak akkor van értelme, ha időben, még az adós fizetésképtelensége, illetve eladósodása előtt elindítják. Ehhez a fenyegető fizetésképtelenség tényállása nyújt segítséget, mely az adós, illetve szervei (Inso 101. §) számára lehetőséget nyújt a saját kérelem korai benyújtására.⁴⁶ Ez a kérelem nemcsak – mint az eddigi jog szerint – a csődkérelem benyújtási kötelezettségek megsértése és az ezzel kapcsolatos szankciók ellen véd, hanem lehetővé teszi a hitelezőnek, hogy érdekeit az egységes fizetésképtelenségi eljárás eszköztárával érvényesítse.

A törvény megengedi, hogy az adós – egy ügygondnok felügyelete alatt – a csődtömeget kezelje, és rendelkezzen felette, amennyiben a csődbíróság a fizetésképtelenségi eljárást megindító végzésében az adós saját vagyonkezelését rendeli el (InsO 270. § (1) bek.). Az elrendelés vagy a InsO 270. § (1) bek. (csődnyitó határozat), vagy az utólagos határozat (InsO 271. §) alapján történik. Az engedélyezés feltétele, hogy az adós a tömegkezelést kérelmezte (InsO 270. § (2) bek.), vagy a hitelező – amennyiben utóbbi indította el az eljárást – az adós vagyonkezelésébe beleegyezett (InsO 270. § (2) bek.). További feltétel, hogy az adós vagyonkezelése egyik esetben sem okozza az eljárás elhúzódását, illetve a hitelezői érdekek csonkítását (InsO 270. § (2) 3.).⁴⁷ Ez különösen akkor valószínű, ha az adós kérelmét az InsO 18. §-ára alapozza.⁴⁸ Az eljárásra – amennyiben az InsO 270. §-ának szabályai nem rendelkeznek másképp – az általános eljárási szabályok vonatkoznak. Az adós joga és feladata a céget tovább vezetni (InsO 281. § (1) bek.), a vagyont képező vagyontárgyakat és a hitelezői követeléseket jegyzékbe venni, valamint egy vagyoni áttekintést készíteni (InsO 151–153. §). Az adós munkálatai során az InsO 66. és 155. § szerinti számadásra kötelezett (InsO 281. § (3) bek.), és a felosztás is az ő feladata (InsO 283. § (2) bek.).⁴⁹ A törvény rendelkezik arról is, hogy a jogi ügyletek végzéséről és az üzemi tanács közreműködéséről szóló szabályok azzal a különbséggel érvényesek, hogy a csődgondnok helyére az adós lép (InsO 103–128. §).⁵⁰ A külön kielégítési joggal terhelt vagyontárgyak értékesítésére is – a csődgondnok helyett – az adósnak van joga (InsO 282. §).

Minden, az adós vagyonkezelését engedélyező eljárás (nyitó határozat az InsO 270. § (2) bekezdése és utólagos elrendelés az InsO 271. §-a alapján) elindításával a bíróság csődgondnok helyett ügygondnokot rendel ki.⁵¹ Az ügygondnok feladata az adós gazdasági helyzetét, cégvezetését és személyes kiadásait ellenőrizni (InsO 272. § (2) bek.). Csak neki van joga a felelősséget az InsO 92. és 93. §-a alapján a vagyon számára érvényesíteni és az adós jogcselekményeit az InsO 129–147. §-ai szerint megtámadni.⁵²

 

D) Fizetésképtelenségi kis eljárás

Amennyiben egy személy nem folytat számottevő gazdasági tevékenységet, lehetőség nyílik egy ún. kis eljárás elindítására (InsO 305., ill. 304. §). Cégek fizetésképtelensége esetén ez az eljárás aligha fog szerepet játszani (InsO 304 (2) bek.). Egy fizetésképtelenségi kis eljárás elindításához külön feltételek fennállása (InsO 305. §) szükséges. Határeseteknél ez különösen akkor vezethet nehézségekhez, ha a fizetésképtelenségi bérgarancia kifizetése az eljárás megindításától függ. Az InsO 305. §-ának kényszerítő jellege miatt a fogalom jogi problémát jelent: ha az adósra az InsO 304. § (2) bekezdése vonatkozik, az általános csődeljárás számára nem lehetséges.

E) Az anyagi fizetésképtelenségi jog változtatásából adódó
hitelezői pozíciók javulása

1. Hitelezői előjogok eltörlése

a) Szabályok eltörlése (KO 61. § és GesO 17. §)

Az új törvény eltörölte azokat a hitelezői előjogokat, amelyek a csődtömeget a régi jog szerint terhelték, és a csődtömeg „aláásásában” nagy szerepet játszottak (KO 61. §).⁵³ Kivételt képez a munkavállalók pozíciója, tekintettel a szociális tervből adódó követeléseik érvényesítésére (InsO 123. (2) §⁵⁴). Az előjogok eltörlése nem problémamentes. Ahhoz vezet, hogy a hitelezők – főleg a társadalombiztosítás – követelései nem kerülnek kielégítésre. Vitatható, milyen befolyása van ez a hitelezők egyenlő elbánásban részesülésére. Az eljárás lefolytatása valószínűleg nehezebb lesz.

Új az ún. visszasorolt hitelezők felsorolásának bevezetése is (InsO 39. §). A törvény ezzel erősen eltér az elődjétől (KO 63. §) . Visszasoroltak például az eljárás elindításától számított kamatok fizetésére irányuló követelések (InsO 39. § 2.); a hitelezők az eljárásban való részvételéből adódó költségei (InsO 39. § 3.); a pénzbüntetésekből, pénzbírságokból stb. adódó követelések és az adós adakozásából adódó követelések (InsO 39. § 4.).

b) A hamis tartozások eltörlése

A hitelezői előjogok eltörlése kihat a vagyontartozások rendszerére is: a hamis vagyontartozások, mint a – leginkább a törvényhozó szociálpolitikai döntése alapján tömegtartozássá lett és még az eljárás megindítása előtt keletkezett – bérkövetelések és szociális tervből adódó igények eltörlése, minden bizonnyal hozzájárulnak, hogy a hitelezők egyenlő bánásmódban részesüljenek.

2. Dologi biztosítékok

A biztosított hitelezőknek az eljárásban külön pozíció jut. Ezek a hitelezők a biztosított követeléseik kielégítését a biztosítékok alapján igényelhetik. A kézizálogjog nehézkességére reagálva nem nyilvános biztosítékformák alakultak ki⁵⁵: így kap például a hitelező a BGB 929. és 930. §-a alapján tulajdoni biztosítékot ingó dolgokra úgy, hogy a megegyezés után a hitelt felvevő a hitelnyújtó részére gyakorolja a vagyontárgy birtoklását. Ez dologi jogi tekintetben a hitelnyújtó „teljes körű” tulajdonát jelenti, amellyel egy a vagyontárgyat foglaló hitelező ellen – igényper útján (ZPO 771. §) – végrehajtást kezdeményezhet. Csődjogi környezetben a dologi jogi helyzet nem közvetlen hatású. Inkább az a kérdés, milyen a dolog felelősségjogi pozíciója. Az elterjedt felfogás és a bírói gyakorlat⁵⁶ – tekintettel a biztosítéki megállapodásra – a biztosítéki tulajdon zálogjogi funkcióját veszi alapul, és mint külön kielégítési jogot kezeli. A külön kielégítésre jogosító biztosítékok felelősségjogi besorolása további konzekvenciákat von maga után. A külön kielégítési joggal rendelkező hitelezők csőd előtti beavatkozása – amely biztosítéki tulajdon esetén lehetővé teszi dologi jogi tulajdonosi státusuk zálogfunkcióra való szűkítését – még ahhoz is vezethet, hogy a törvényhozó ezeket a hitelezőket még az eljárási költségekhez való hozzájárulásra is kötelezheti (InsO 171. §).⁵⁷

3. A csőd előtti jogi cselekmények megtámadhatóságának kiterjesztése

A törvény nem változtatott olyan csőd előtti jogcselekmények megtámadhatóságán, amelyek károsak a hitelezői érdekekre nézve (InsO 129. §).⁵⁸ A megtámadás a csődgondnok jogkörébe tartozik. Az új törvény is lehetővé teszi a biztosíték csőd előtti foganatosításának megtámadását, ha a hitelező ezt követelhette (kongruens fedezet; InsO 130. §); és akkor is, ha a hitelező nem tarthatott igényt a biztosítékra (inkogruens fedezet; InsO 130. §). Az InsO 134. §-ban felsorolja az adós visszteher nélküli teljesítéseit, melyek szintén megtámadhatók. Az InsO 135. §-a olyan jogcselekmények megtámadására vonatkozik, amelyek alapján a társasági tag biztosítékot vagy kielégítést nyert egy a társaságnak nyújtott hitel visszafizetésére irányuló követelésére. Az InsO 136. §-a szabályozza azon jogcselekmények megtámadását, amelyek alapján egy csendestársaság társasági tagja visszakapja betétjét, vagy elengedik a veszteség ráeső részét. Fontos, a törvénnyel szembeni követelés volt, hogy könnyítse meg a csődgondnok csődmegtámadási jogának érvényesítését. Két fő szempont jött számításba: egyrészt a határidők meghosszabbítása, amiken belül a csődgondnok csődmegtámadási jogával élhet, másrészt azon tényállások kibővítése, melyekkel az adós és a későbbi ellenfele közötti összejátszásnak lehet elejét venni.⁵⁹

Valójában a vagyoncsökkenés meggátlása is a csődjoghoz tartozik: a végrehajtási tilalmat az InsO 88. §-a szabályozza. E jogszabály szerint azok a biztosítékok, amelyek nem a fizetésképtelenségi eljárás elindítását megelőző hónap előtt jöttek létre, érvénytelenek. Az eljárás alatt külön végrehajtások nem megengedettek.⁶⁰

4. A használati jogok fenntartása a nem az adós vagyonához tartozó tárgyakon

Az új jog itt változásokat vezetett be, melyek a bérlő ellen indított fizetésképtelenségi eljárás során a vagyon helyzetén sokat javítanak. Az InsO 112. §-a egyértelműen kimondja a felbontási klauzulák érvénytelenségét.⁶¹ Vitatott viszont a 119. § érvényessége csőd előtti klauzulák esetében. A mai 119. § megfelel a korábbi RegEInsO 137. § (1) bekezdésének. A RegEInsO 137. § (2) egyértelműen a megkerülési klauzulák hatálytalanságát rendelte el – ez a jogszabály viszont a törvényhozási eljárás folyamán a német Bundestag⁶² jogi bizottságának kezdeményezésére nem került be az új törvénybe. Az indok az volt, hogy a szabály szanálásellenes, mert csökkenti a csődveszélyeztett cégekkel szerződéskötésre való hajlandóságot. Néhány szerző⁶³ ezért úgy gondolja, hogy a InsO 119., ill. 122. §-a nem ellenkezik a felbontó klauzulák érvényességével. Ez az értelmezés viszont nem egyértelmű. A meggyőző ellenvélemény⁶⁴ felmutatja, hogy az InsO 119. §-a minden kölcsönös szerződésre vonatkozik, a 112. § viszont a bérleti, illetve haszonbérleti szerződésekre szabott lex specialist jelent. Ezzel a RegEInsO 137. § (2) bekezdésének megszűnte nem feltétlenül jelenti azt, hogy az InsO 112. és 119. §-a nem vonatkozik a felbontási klauzulákra.

Nagy jelentősége van az InsO 107. § (2) bekezdésének: ez alapján a normál fizetésképtelenségi eljárás csődgondnoka – vagy az adós, egy saját ügyvitelű eljárás esetén – jogosult csak „közvetlenül” a beszámolást (első hitelezői közgyűlés; InsO 156. §⁶⁵) követően nyilatkozni egy olyan adásvételi szerződés teljesítéséről, amelyet az adós, mint vevő, csőd előtt, egyszerű tulajdonfenntartási megegyezéssel kötött. A jogszabály lehetővé teszi az (egyszerű) tulajdonfenntartási megegyezéssel szállított dolognak az elrendelő határozattól⁶⁶ számított két-három hónapos (lásd InsO 29.§ (1) bek.), jogsérelem nélküli használatát (például egy termék legyártása céljából). Hasonló a helyzet a kielégítést szolgáló vagyontárgyakkal – ezek olyan áruk, amelyeket meghosszabbított vagy bővített (kiterjesztett) tulajdonfenntartási megegyezéssel szállítottak vagy biztosítéki tulajdon-átruházással ruháztak át (lásd InsO 169., ill. 172. §).

5. Munkajog

A Ko 22. § (1) és a VerglO 51. § (2) bekezdéséhez hasonlóan az InsO 113. § (1) bekezdése a csődgondnokot felhatalmazza a munkaviszonyok törvényes határidő betartásával történő felmondására.⁶⁷ (Csődterv nem szükséges hozzá.)

Sajnos a törvényhozó még a szakszervezetek beavatkozására sem volt hajlandó a BGB extrém szanálásellenes 613. §-át eltörölni. A csődtörvény hatáskörén belül már 1996. január 1-jén hatályba lépett szabályok, a 125., ill. a 128. §, amelyek a csődgondnok felmondásokat előkészítő érdekegyeztetéseit voltak hivatottak elősegíteni, egyszerűen kudarcot vallottak. A 126. §-ban leírt munkabírósági határozati eljárás túlságosan időigényes és bonyolult ahhoz, hogy a csődgondnok belekezdjen. Így kénytelen – mint eddig – az üzemi tanáccsal az InsO 125. §-a⁶⁸ alapján egyezségre jutni. Ezzel mind a munkavállalói érdekek, mind a cég szanálása hátrányt szenved.

F) Prognózis

A normál fizetésképtelenségi eljárás lebonyolítását az új törvény erősen megnehezítette. Az adósnak messzemenő jogosultságokat adott, a professzionális csődgondnokokat pedig a vagyonhiányos eljárások várható szaporodásával olyan feladatok elé állítja, amelyek a csődjogtól idegenek, és akadályt jelenthetnek. Ha csak a cégek csődeljárásának száma nő meg, már az is nagy többletmunkával jár az InsO 66. §-a⁶⁹ alapján végleszámolásra kötelezett csődbírósági ügyintézők részére.

A törvényhozó szándékával ellentétben a cégek szanálása sem lesz könnyebb. Amíg a csődgondnok új, a vagyonidegen dolgok feletti jogosultsága pozitívan hat, a cégek szanálása egy sor újabb korlátba ütközik. A fizetésképtelenségi tervi eljárás bonyolultsága miatt az átruházó továbbra is a szanálásra fogja tenni a hangsúlyt, amely viszont egy szükséges csőd-munkajog hiánya és az adóreformra törekvő törvényhozó vitatható szabályozásai (pl. a szanálási nyereség megadóztatása, a veszteségek leírhatóságának korlátozása) miatt több esetben gazdasági veszélybe kerül.

 

Aktuális irodalom

Häsemeyer: Insolvenzrecht, 2. kiadás (1998);

Hess: Insolvenzrecht, 5. kiadás (1999);

Smid: Grundzüge des neuen Insolvenzrechts, 3. kiadás (1999);

Wimmer (Hrsg): Frankfurter Kommentar zur Insolvenzordnung, 2. kiadás (1999);

Kübler/Prütting (Hrsg): InsO. Kommentar zur Insolvenzordnung, 2 kötet (2001).

 

Jegyzetek

1

Smid: Weisemann/Smid: Unternehmensinsolvenz, 1999, 1. fej. Rz. (Randziffer/a margón lévő számozás) 2.

2

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 3.

3

Mint Gravenbrucher Kreis (ZIP 1992, 657) felvetette.

4

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 4.

5

Kennedy 11 U. Mich. J. Law Rev. 170, 247 (1978).

6

Smid: Insolvenzordnung. Kommentar, 1998, § 1 Rz. 15 ff.; ders. (lábjegyzet 1) Kap. 1 Rz. 9.

7

Baur/Stürner: Zwangsvollstreckungs-, Konkurs- und Vergleichsrecht, Bd. 2, Insolvenzrecht, 12. Aufl. 1990, Rz. 25.1.

8

L.: K. Schmidt: Wege zum Insolvenzrecht der Unternehmen, 1990, 17 f.

9

Jaeger: Lehrbuch des Deutschen Konkursrechts, 8. Aufl. 1932, 38 I.

10

Allg. Amtl. Begr. zum RegEInsO 1 a), 4 a aa), bb), Kübler/Prütting: Das neue Insolvenzrecht, Bd. 1, 1994, 104/105; Amtl. Begr. zu § 1 RegEInsO, Kübler/Prütting 153 f.

11

Stürner: Kübler (Hrsg.): Neuordnung des Insolvenzrechts, 1989, 41 ff.

12

Allg. Amtl. Begr. zum RegEInsO 3 a bb), Kübler/Prütting (11. lábjegyzet) 97 f.

13

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 11.

14

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) Art. 102 EGInsO Rz.

15

L. Balz: ZIP 1996, 948 ff.; Smid: Rajak (Hrsg.).

16

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 39.

17

L. Zielvorgabe der Insolvenzrechtsreform, Smid BB 1992, 507 ff.

18

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 41.

19

Vö. Häsemeyer, in: Leipold (Hrsg.): Insolvenzrecht im Umbruch, 1991, 101, 110; Uhlenbruck: Das neue Insolvenzrecht, 1994, Einführung, 44; Smid WM 1998, (.

20

Pape KTS 1995, 189 f.; Kübler: Kölner Schrift zur Insolvenzordnung, 1997, 735; vitatva Uhlenbruck: Das neue Insolvenzrecht (19. lábjegyzet). Végül Haarmeyer/Wutzke/Förster: Handbuch zur InsO/ EGInsO, 1997, Rz. 8/109 ff.

21

Pape (20. lábjegyzet) 216.

22

Grubs (ZIP 1993, 393, 395) ezen elmélete helyesnek tûnik.

23

So aber Häsemeyer (19. lábjegyzet) 106.

24

Smid: Insolvenzordnung. Kommentar, 1998, § 1 Rz. 34.

25

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 21 Rz. 13.

26

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 22 Rz. 5 ff.

27

L. Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 21 Rz. 17 f.

28

BGH (Legfelsőbb Bíróság), ítélet: 1988.. április 11, II ZR 313/87, ZIP 1988, 727; K. Schmidt: ZIP 1980, 328, 336; K. Schmidt: Wege zum Insolvenzrecht der Unternehmen, 1990, 138 ill. K. Schmidt: Leipold (Hrsg.), Insolvenzrecht im Umbruch, 1991, 67 ff. L. még Gottwald KTS 1984, 1 ff., 16 ff.

29

Allg. Amtl. Begr. zum RegEInsO, 4 f aa), Kübler/Prütting (11. lábjegyzet) 119.

30

Smid/Rattunde: Der Insolvenzplan, 1998.

31

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 160 Rz. 4.

32

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 157 Rz. 8.

33

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 75 Rz. 4.

34

Krit. Dagegen Smid/Nellessen InVo 1998, 113 ff.

35

Smid (1. lábjegyzet): Kap. 1 Rz. 42 f.

36

Kübler/Prütting: Entwicklungslinien des neuen Insolvenzrechts (11. lábjegyzet) 11; Haarmeyer/ Wutzke/Förster: Insolvenzordnung. Handbuch 1997, I Rz. 31.

37

Smid/Rattunde, in Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 218 Rz. 7 ff.

38

Krit. Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 157 Rz. 8, 10.

39

Smid WM 1996, 1249, 1252 f.

40

Smid/Rattunde (30. lábjegyzet).

41

L. Erster Bericht. Einleitung S. 7; Balz: Sanierung von Unternehmen oder Unternehmensträgern, 1986, 26 f.

42

Smid/Rattunde (30. lábjegyzet).

43

Smid/Rattunde: Smid: Insolvenzordnung (30. lábjegyzet) § 231 Rz. 3 ff.

44

Smid: Festschr. f. Pawlowski, 1996, 387 ff.

45

Smid/Rattunde (30. lábjegyzet).

46

Részleteket l. Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 101 Rz. 2 ff.

47

Smid: Weisemann/Smid Kap. 6 Rz. 5.

48

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 270 Rz. 7 ff.

49

Smid: Weisemann/Smid Kap. 6 Rz. 1.

50

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 6 Rz. 2.

51

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 6 Rz. 8.

52

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 6 Rz. 12.

53

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 75.

54

Müller: Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 123 Rz. 19 ff.

55

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 79.

56

RGZ Bd. 124, 73, 75; BGH NJW 1959, 939; Kuhn/Uhlenbruck § 42 Rz. 16; Gottwald/Adolphsen: Kölner Schrift zur Insolvenzordnung, 1997, 805, 813.

57

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 80.

58

Amtl. Begr. zu § 144 RegEInsO, Kübler/Prütting (1. lábjegyzet) 336.

59

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 106.

60

Smid (1. lábjegyzet) Kap. 1 Rz. 110.

61

Eckert 899, 902; Depré: Die anwaltliche Praxis in Insolvenzverfahren. 1997, Rz. 922.

62

BT-Drucks. 12/7302.

63

Hess/Pape: InsO und EGInsO, 1996 Rz. 340.

64

Eckert 902.

65

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 156 Rz. 1.

66

A szerkezetéhez: Smid/Frenzel: DZWIR 1998, 442 ff.

67

Müller: Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 113 Rz. 3 ff.

68

Müller: Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 125 Rz. 3.

69

Smid: Insolvenzordnung (6. lábjegyzet) § 66 Rz. 3 ff.

 

OSZTRÁK CSŐDJOG

1. Jogszabályi alapok

A főbb jogszabályi alapok a csődtörvényben (Konkursordnung, KO), a reorganizációs törvényben (Ausgleichsordnung, AO), a megtámadási rendeletben (Anfechtungsordnung, AnfO), a bérbiztosítási törvényben (Insolvenz-Entgeltsicherungsgesetz, IESG) találhatók. A cégszanálási törvény (Unternehmensreorganisationsgesetz, URG) a fizetőképes cégek szanálását és a fizetésképtelenség elkerülését hivatott elősegíteni.¹ A vállalkozó így még időben, a tényleges fizetésképtelenség beállta előtt, szanálási intézkedéseket tud hozni. A szanálási eljárás megindítása nem kerül be a csődnyilvántartásba² (Insolvenzdatei).

2. A fizetésképtelenségi eljárás célja

Lényegében két fizetésképtelenségi eljárás létezik: a csőd-, illetve a reorganizációs eljárás. A reorganizációs eljárás célja eleve a fizetésképtelen cég szanálása.³ A tartozások egy részének elengedésével az adós gazdasági talpra állítását próbálja elérni. A csődeljárás is lehetőséget nyújt a szanálásra, mégpedig egy kényszeregyezség során.⁴ Fordítva a reorganizációs eljárás is végződhet csatlakozó csődeljárásban.⁵

3. Csődképes jogalanyok

Más csődjogokkal ellentétben az osztrák fizetésképtelenségi jog nem korlátozódik vállalkozásokra (KO 1. §).⁶ Így lényegében minden jogképes alany csődképes is: a természetes személyek⁷, minden polgári vagy közjogi személy és a hagyatékok. Nem csődképes viszont a csendestársaság és a polgárjogi társaság.

4. A csőd okai

A fizetésképtelenségi eljárás elindításának feltétele a fizetésképtelenség (KO 66. §).8 A jogszabályi definíció hiányzik. A jogszolgáltatás szerint fizetésképtelenség akkor áll fenn, ha az adós folyó eszközök hiányában, méltányos határidőn belül és tisztességes üzleti tevékenységgel nem képes kötelezettségei teljesítésére. Az eladósodás egy további fizetésképtelenségi tényállás (KO 67. §). A szakirodalom szerint – itt sincs jogszabályi definíció – az eladósodás akkor áll fenn, ha a passzívák az aktívákat meghaladják. Az eladósodás tényállásának csak jogi személyeknél és hagyatékoknál van jelentősége, továbbá olyan kereskedelmi társaságoknál, amelyeknél a személyesen felelős tag nem természetes személy. A reorganizációs eljárás már előre látható fizetésképtelenség esetén is elindítható (AO 1. §).⁹

5. A csődeljárás elindítására jogosult személyek köre

A csődkérelem benyújtására jogosult az adós (reorganizációs eljárásnál csak ő) és minden hitelező (KO 69. § és 70. §, AO 1. §).¹⁰ Néhány – a törvényben részletesen felsorolt esetben – az eljárás hivatalból is elindítható (csatlakozó csődeljárás).

6. Az illetékes bíróság

Tárgyi hatálya szerint az elsőfokú törvényszék az illetékes (KO 63. és 64. §-a, AO 1. §). Természetes személyek, nem vállalkozók privát csődje esetén a járásbíróság az illetékes (KO 182. §).¹¹ A területi illetékesség szempontjából az a mérvadó, hogy az adós melyik járás területén vezeti cégét, vagy – ha ilyen nem létezik – hol a tartózkodási helye (telephelye).

7. Az eljárás lebonyolítása

Az eljárás elindítása az adós (a reorganizációs eljárásban) vagy a hitelező kérelme alapján történik. A fizetésképtelenségi feltételek fennállta esetén a bíróság az eljárást késedelem nélkül elindítja.¹² A csődnyitást a számítógépes csődnyilvántartásba vétellel hozzák nyilvánosságra, mely az interneten keresztül mindenki számára hozzáférhető.¹³ A tulajdonképpeni eljárás a csődgondnok vagyonfelmérésével kezdődik (aktívák és passzívák), a csődtömeg kezelésével és értékesítésével folytatódik (reorganizációs eljárás esetén az adós megtartja rendelkezési jogosultságát), és a hitelezők közti felosztással zárul. Csődeljárás esetén az adós kötelezettségeiért továbbra is felel, a reorganizációs eljárás viszont a maradék tartozás elengedéséhez vezet. Bizonyos körülmények között a megkezdett csődeljárás kényszeregyezségbe torkollhat (KO 140 §), ennek célja a hitelezők kielégítésének esélyeit növelni. Ilyen esetben a hitelezőknek felkínált kvóta legalább 20%-os, mely a kényszeregyezség elfogadásától számított két éven belül fizetendő. Fordítva végződhet a reorganizációs eljárás is csatlakozó csődeljárásban, ha a reorganizációs eljárást befejezik, vagy az egyezség nem jön létre (KO 2. §)

8. Az eljárás résztvevői

A csődeljárás résztvevői a csődbíróság (reorganizációs bíróság), a csődgondnok (reorganizációs gondnok), a hitelezői közgyűlés és a hitelezői választmány¹⁴ (reorganizációs eljárás esetén hitelezői tanács).

a) A csődgondnok (reorganizációs gondnok)

A csődnyitó végzés a csődgondnok kirendelését is tartalmazza. Csődgondnoknak csak feddhetetlen, megbízható és az üzleti életben jártas személy rendelhető ki.¹⁵ Fő feladata az adós gazdasági helyzetének vizsgálata, a csődtömeg kezelése és képviselete (a reorganizációs eljárásban az adós megtartja kezelési jogosultságát) és a bevétel szétosztása. Amennyiben egy kétoldalú visszterhes szerződést a csődnyitás időpontjában egyik fél sem tud teljesíteni, a csődgondnoknak a KO 21. §-a alapján döntési joga van: teljesítheti a szerződést, és követelheti ugyanezt a másik féltől, de vissza is léphet. Tevékenységéért a csődgondnok kiadásai megtérítését és tevékenységének díjazását követelheti (KO 82. §-a és az AO 33. §-a az Insolvenzverwalter-Entlohnungsgesetz [IVEG] BGBl I 1999/ 73-as szövegezésével).¹⁶ Tevékenységéért, mint szakértő, a polgári jogi törvénykönyv (ABGB) 1299. §-a alapján felel. Felelős továbbá a rábízott vagyonban felróható magatartással okozott károkért.

b) A hitelezői közgyűlés

A hitelezői közgyűlés (KO 91. és 95. §)¹⁷ az eljárásban részt vevő hitelezőkből áll. Feladata a közös érdekek védelme és a csődgondnok, valamint a hitelezői választmány működésének ellenőrzése. A hitelezői közgyűlés összehívása és vezetése a csődbíróság feladata. Csak a jóváhagyott követelésekkel rendelkező hitelezők kapnak szavazati jogot. A hitelezői közgyűlés feladataihoz tartozik a hitelezői választmány megalakítása, a csődgondnok felmentésének kérelmezése, ill. egyes választmányi tagok felmentése. A hitelezői közgyűlés legfontosabb feladata a kényszeregyezség meg- vagy leszavazása. A reorganizációs eljárásban nincs szervezett hitelezői közgyűlés; a hitelezők itt csak egyszer – a reorganizációs határnapon – ülnek össze, amikor a reorganizációs tervről döntenek.

c) A hitelezői választmány és a hitelezői tanács

A hitelezői választmány (KO 88. és 90. §)¹⁸ vagy a hitelezői tanács (AO 36. §)¹⁹ a csőd-, illetve reorganizációs gondnok tevékenységét hivatott felügyelni és segíteni. Hivatalból vagy a hitelezői választmány kezdeményezésére (csak csődeljárásban) rendelhető ki, ha a cég különleges nagysága, illetve sajátossága szükségessé teszi. 3–7 tagból állhat, egy tag a munkavállalók érdekeit képviseli.

d) A csőd-, illetve reorganizációs bíróság

A csődbíróság feladatához tartozik az eljárás megindítása és lefolytatása, a csődgondnok vagy a hitelezői választmány kirendelése és felügyelete, valamint közreműködni a követelések jegyzékbe vételében.

9. A hitelezők jogi helyzete és a hitelezővédelem

a) A követelések bejelentése

Az eljárás elindításával a hitelezőket követeléseik bejelentésére szólítják fel.²⁰ Csak csőd-, illetve reorganizációs követelések állapíthatók meg. Reorganizációs eljárás során a követelés bejelentése nem pótolja a polgári jogi peres érvényesítést (AO 9. §). Csak a határidőn belül érkezett bejelentés esetén gyakorolhatják a hitelezők minden részvételi jogukat ([kényszer-] egyezségről szóló szavazás, más bejelentett követelés kizárása, felfolyamodás). A határidő elmulasztása még nem vezet a követelés megszűnéséhez. A nem érvényesített követelést a kvóta utáni kielégítésnél nem veszik figyelembe. Ha a hitelező külön biztosítékkal rendelkezik, köteles a követelése előreláthatólag fedezett nagyságát megnevezni. A csődeljárások során nagyon fontos szerep jut az előjogot élvező hitelezővédelmi szövetségeknek.²¹ Ők képviselik a hitelezőket, és segítik a vagyon biztosítását. Jelenleg Ausztriában három előjogot élvező hitelezővédelmi szövetség létezik: az Alpesi Kreditorszövetség (AKV), Graz; a Hitelvédelmi Szövetség 1870 (KSV), Bécs; és a Munkavállalók Insolvenz-Szövetsége (ISA).

b) Elidegenítési és különkielégítési jogok

Fizetésképtelenség esetén csak az adós teljes vagyona szolgál a követelések kielégítésére, idegen vagyon nem. Ilyen követelések általában a jogosult tulajdonjogából fakadnak, de származhatnak kötelmi jogi kiadási kötelezettségből (pl. haszonkölcsön) is. Elidegenítési joga²² van ezáltal a tulajdonfenntartásos adásvétel eladójának, a biztosítéki tulajdonosnak, a letétbe helyezőnek, a kölcsönadónak és a fiduciárius üzlet jogosítottjának. Az elidegenítésre jogosultak követeléseinek érvényesítését nem befolyásolja a csődnyitás, ezért az eljárások folyamán részvételi jogot sem kaphatnak. Külön kielégítésre jogosultak²³ az adós dologi biztosítékokkal rendelkező hitelezői. Külön kielégítésre jogosult minden záloghitelező, a biztosítéki tulajdonos és a biztosítékengedményes. Őket sem érinti az eljárások elindítása, így nekik sincs részvételi jogosultságuk.

c) Munkavállalói követelések

A munkavállalók bér-, illetve egyéb követelései a munkadíj csődhelyzeti biztosításáról szóló törvény (Insolvenzentgeltsicherungsgesetz, IESG) által biztosítottak.²⁴ A törvény a munkaadó fizetésképtelensége miatt (egzisztenciálisan) veszélyeztetett jogos munkavállalói járandóságok kifizetését kívánja garantálni. Az e módon biztosított követelések kielégítését egy jogi személyiséggel felruházott közjogi csődkártalanító alap (Insolvenz-Ausfallsgeld-Fonds, IAGF) mint egy biztosító veszi magára. Ez a Szövetségi Gazdasági és Munkaügyi Minisztérium által kezelt pénzügyi alap a munkavállalók által befizetett munkanélküli-biztosítás pótlékaiból képződik. Hivatkozott törvény szerint biztosítottak mindazok a munkavállalói munkaviszonyból származó, igényelhető, az elévülési időszakon belüli, fenntartott és a törvény erejénél fogva nem kizárt követelések, melyek a csődeljárás megnyitását, illetve egy ezzel egyenlő elbánásban részesülő tényállás bekövetkeztét követő harmadik hónap végéig keletkeztek (IESG 1., ill. 3. §). Idetartoznak a folyó bérkifizetésekből, a munkaviszony megszűnéséből (felmondás és szabadságmegváltás, végkielégítés), kártérítési igényből, valamint a jogérvényesítésből származó követelések.

10. A hitelezői rangsor

A hitelező helyzete a fizetésképtelenségi eljárásban a követelése besorolásától függ. Különbséget kell tenni az előjogot élvező igények²⁵ – melyek a csőd-, ill. csődeljárástól függetlenül érvényesíthetők és kielégíthetők (elidegenítési és külön kielégítési jogok) –, tömeg-²⁶ és üzletvezetési követelések és a csőd-,²⁷ illetve reorganizációs²⁸ követelések között. A tömeg- és üzletvezetési követelések a cég továbbvitele folyamán keletkeznek, és teljes összegszerűségükben kielégítésre kerülnek. A csőd-, ill. reorganizációs követeléseket csak egy kvóta alapján elégítik ki.

11. Az eljárás vége

Az eljárásnak a vagyon szétosztása után a csőd befejezésének bírósági elrendelése vet véget (KO 139. és 79. §).²⁹ A csőd végét a számítógépes csődnyilvántartásban teszik közzé. Az adós visszanyeri rendelkezési és perlési jogosultságait. A még folyó jogvitákban átveszi a csődgondnok helyét. A reorganizációs eljárás végeredménye (a maradék tartozások elengedése) csak akkor valósul meg, ha az adós az elfogadott és jóváhagyott egyezséget (a hitelezői kvóta minimum 40%-os és az egyezség elfogadásától számított két éven belül fizetendő) betartotta.³⁰ Ha a teljesítéssel késik, a követelések – kvóta szerint – ismét esedékessé válnak.

 

Aktuális irodalom

Bartsch/Pollak/Buchegger (Hrsg): Kommentar zum österreichischen Insolvenzrecht. I. kötet, 4. kiadás, 2000.;

Feil: Ausgleichsordnung (Praxiskommentar). 2. kiadás, 1998.;

Feil: Konkursordnung (Praxiskommentar). 3. kiadás, 2000.;

Insolvency and Restructuring in 35 jurisdictions worldwide. Published by Law Business Research Ltd. 2002.;

Konecny/Riel: Entlohnung im Insolvenzverfahren. 1999.;

Konecny/Schubert (Hrsg): Kommentar zu den Insolvenzgesetzen. Részletekben jelenik meg;

Mohr: Konkurs-, Ausgleichs- und Anfechtungsordnung. 9. kiadás, 2000.;

Rechberger/Thurner: Insolvenzrecht. 2001.

 

Jegyzetek

1

Bővebben l. Praxiskommentar KO3 (2000), URG 1. §.

2

Csődnyilvántartás l. Feil, KO3, IEG 14. §.

3

Feil: Ausgleichsordnung AO2 (1998), AO 1. §.

4

Feil: KO3, KO 140. §.

5

König/Fink: Der Anschlusskonkurs und § 2 KO, JBl 1984, 397. Bővebben l. Schubert in Schubert/ Konecny: Kommentar zu den Insolvenzgesetzen 2. §.

6

Buchegger: Bartsch/Pollak/Buchegger: Kommentar zum österreichischen Insolvenzrecht, 1. kötet, 4. kiadás (2000), 1. § Randziffer (margón lévő számozás; Rz) 3.

7

A vonatkozó külön szabályokat l. Mohr: Konecny/Schubert, 181. §; Rechberger/Thurner: Insolvenzrecht (2001) Rz 323.

8

Dellinger: Konecny/Schubert, 66. § Rz 1.

9

Feil: AO2 11. o.

10

Feil: KO3, KO 69. §.

11

Mohr: Konecny/Schubert, 182. § Rz 1.

12

Schubert: Konecny/Schubert, 2. § Rz 1.

13

URL: http://www.edikte.justiz.gv.at.

14

Feil: KO3, KO 88. §.

15

Feil: KO3, KO 80. §; Hierzenberger/Riel: Konecny/Schubert, 80. §.

16

Feil, KO3, KO 82. §; Bővebben: Konecny/Riel: Entlohnung im Insolvenzverfahren (1999).

17

Feil: KO3, KO 91. §. L. továbbá Hierzenberger/Riel: Konecny/Schubert 91. §.

18

Feil: KO3, KO 88. §.

19

Feil: AO2, AO 36. §.

20

Feil: KO3, KO 102. §.

21

Feil: KO3, IEG 11. §.

22

L. bővebben Feil: KO3, KO 44. §

23

L. Feil: KO3, KO 48. §.

24

L. bővebben Feil: KO3, IESG 1. §.

25

L. Rechberger/Thurner: Insolvenzrecht Rz 449.

26

Feil: KO3, KO 46. §.

27

Feil: KO3, KO 51. §.

28

Feil: AO2, AO 23a §.

29

Feil: KO3, KO 139. §.

30

Feil: AO2 57. §.

 

OLASZ CSŐDJOG

A) Törvényes alapok

Az 1941-es (többszörösen módosított) codice fallimentare (cf) szabályozza az adós üzletvezetésének felügyeletét, a reorganizációt, a csődöt és a kényszeregyezségi eljárást.

 

B) A csődeljárás

a) Az eljárás elindítása

A kérelem alapján meghozott – a német csődeljárást elrendelő bírósági végzéssel megegyező – sentenza dichiarativa di fallimento¹ (a cf 16. cikkelyére alapozott) rendelettel egyidejűleg kirendelt curatore (Art 31 cf) veszi át az adós kezelési és rendelkezési jogosultságait. A kétnyelvű, leginkább az Alto Adige tartomány német nyelvű bíróságai számára kiadott codice fallimentare a curatore kifejezést az osztrák „tömeggondnok”² szóval fordítja (pl.: die Art 16, 28, 30 und 43 Abs 1 cf), mely a német csődgondnoknak felel meg.³

b) A csődeljárás elindításának következményei
(a sentenza dichiarativa di fallimento elrendelése)

A csődeljárás elindításával a kirendelt csődgondnok (Art 43 cf) mind az eljárás előtti, mind az eljárás elindítása utáni jogi vitákban hivatalánál fogva peres félként perlési jogosultságot kap (Art 30 cf). Ez egyidejűleg az adós perlési jogosultságának megszűntét jelenti. ⁴

 

C) A csődbíróság helyzete

A törvény „provvedimenti del giudice delegato” kifejezése, illetve a dél-tiroli kétnyelvű kiadás fordítása, „a megbízott bíró rendelkezései”, nemcsak a csődvagyont érintő anyagi rendelkezéseket foglalja magába. Ez már a giudice delegato pozíciójából is adódik, ami a bírót a csődgondnok felügyeletére⁵ és minden, a csődvagyonnal kapcsolatos bírósági intézkedésre és döntésre feljogosítja. Az eljárást megindító döntésben a döntőbíró illetékes (Art 9 cf).⁶ „Provvimenti” alatt a cf 190. cikkelye értelmében tehát nem a csődvagyont érintő anyagi rendelkezések értendők,⁷ a fogalom inkább a német jogi nyelvben honos „Verrichtung”⁸ (elvégzés, elintézés) szóval fordítható.

 

D) A reorganizációs eljárás

a) Az ammistrazione controllata fogalma

Az ammistrazione controllata eljárással (a cf. 4. fejezete, 187. cikkely) az olasz jog egy az adós vagyonának felszámolását kivédő reorganizációs eljárást ismer. Az ammistrazione controllata kifejezést a kétnyelvű, az autonóm Alto Adige tartomány német nyelvű bíróságai számára kiadott codice fallimentare az üzleti felügyelet kifejezéssel fordítja.

b) Az ammistrazione controllata eljárással
az adós megtartja ügyviteli jogosultságát

Az üzleti felügyeleti eljárással az adós cég vezetőségének ügyviteli jogosultsága nem száll át a bíróság által kirendelt hivatalnokra.⁹ A cf 43. cikkelye ebben az eljárásban nem alkalmazható. Ezzel a társasági törvény alapján kinevezett szervek az ammistrazione controllata általános eljárásában az adósi ügyvitelre nézve is megtartják jogosultságukat.¹⁰

Az ammistrazione controllata eljárás leginkább az osztrák cégszanálási törvényre (Unternehmensreorganisationsgesetz, URG) hasonlít, amely az adósvagyon idegen kezelése helyett csak egy szanálási vizsgálatot (URG 8. §) rendel el.¹¹ Mivel az ammistrazione controllata eljárás az adóst a hitelezői végrehajtások ellen védi, átmeneti likviditási problémái megoldását és ezzel egy csődkivédő reorganizáció/csődön kívüli kényszeregyezség (concordato preventivo) elkerülését segíti,¹² az adós megtartja a csődvagyon feletti rendelkezési jogosultságát.¹³ Itt meg kell jegyeznünk, hogy az ammistrazione controllata nem a csődeljárás elindítását jelenti.¹⁴

c) Eljárási szervek és az adós jogosultságai az ammistrazione controllata folyamán

Az adós ügyvitel-jogosultságának korlátozása legfeljebb a következő elgondolásból képzelhető el: az ammistrazione controllata elindítása egy commissario giudiziale¹⁵ kirendelésével jár. A commissario giudiziale képesítésének egy curatorénak kell megfelelnie (Art 188 c. 3 cf). A tribunale hivatalból vagy egy „érdekelt” (Art 191 cf) kérelme alapján elrendelheti, hogy a cég vezetését és a vagyon kezelését a commissario giudiziale vegye át.¹⁶ Ez az intézkedés nem kötelező jellegű, inkább az adósi vagyonkezelése alóli kivételt jelent.¹⁷ Ez már az ammistrazione controllata eljárás következetes pozíciójából mint moratórium is adódik. Ezzel ellentétben a concordato preventivo elrendelése már sokkal messzebbmenő konzekvenciákkal jár.

 

E) Az adós helyzete a concordato preventivo eljárás elindítása után

a) A törvény nem szabályozza az adós kérelmező üzletvezetési jogosultságának megszüntét a concordato preventivo eljárásban

Alapjában véve a concordato preventivo eljárás elrendelésével az adós ügyviteli jogosultsága nem száll át a commissario giudizialéra.¹⁸ A cf 43. cikkelye nem egyértelmű, és hasonló, külön jogszabály nem létezik.¹⁹

A concordato preventivo eljárást osztrák, illetve német jogintézményekkel összehasonlítva a német csődelkerülő egyezségi eljárásban (Vergleichsverfahren), ill. az osztrák reorganizációs eljárásban (Ausgleichsverfahren) találunk szerkezeti hasonlóságot.²⁰ Nincs hasonlóság viszont ezen eljárások kényszeregyezségi formáival, melyek egy megnyitott csődöt zárnak le. A concordato preventivo eljárás és a német csődjog az adós vagyonkezelését megengedő eljárása is csak akkor hasonlítható össze, ha szem előtt tartjuk, hogy a német változat egy egységes fizetésképtelenségi eljárás keretén belüli eljárás,²¹ a concordato preventivo – az olasz jog szerkezetéből adódóan – nem egyértelműen az. A német csődelkerülő egyezségi eljárásra, az osztrák reorganizációs eljárásra és az egységes fizetésképtelenségi eljárás keretein belül elindított, adósi tömegkezelést előíró eljárásra is jellemző, hogy az adósnak továbbra is van ügyviteli jogosultsága. (8. § osztr. AO,²² 38. § ném.VerglO,²³ ill. 270. § ném. InsO²⁴)²⁵.

b) Vita az olasz szakirodalomban

Az ügyviteli jogosultság szabályozatlansága az olasz szakirodalomban vitához vezetett. Néhány szerző²⁶ szerint a concordato preventivo eljárás elindításával a kérelmező ügyvitele a hitelezőkkel szemben azáltal korlátozott, hogy a szükséges intézkedések az „atti straordinaria amministrazione" – tehát a szokványos üzleti tevékenységen kívül álló – intézkedések kategóriájába tartoznak, melyek érvényességi feltétele a „autorizzazione scritta del giudice delegato" (cf 167 c. 2). E felfogással szemben komoly kételyek állnak fenn. Az Art 167 c. 2 cf struktúrája különbözik a törvény 43. §-ától. Az utóbbi az ügyviteli jogosultság átszállását egyértelműen előírja, az Art 167 c. 2 cf pedig nem szól olyan adósi cselekmények érvénytelenségéről, melyeket a giudice delegato nem autorizált. Az ilyen cselekmények csak a hitelezőkkel szemben –„rispetto ai creditori anteriori al concordato" –, viszonylagosan érvénytelenek. Ez a viszonylagos érvénytelenség ott kézzelfogható, ahol anyagi jogi rendelkezések egy csatlakozó csődeljárás folyamán a képezendő vagyont csonkítják. Ez viszont nem érvényes az olasz polgárjogi eljárás feltételhez nem köthető percselekményeire, melyekhez a bel- és külföldi keresetindítás is tartozik.

Az álláspontot, mely a concordato preventivo eljárásban az adós ügyviteli korlátozottságából indul ki, más szakirodalmi vélemény is támadja.²⁷ Ez az álláspont a törvény szó szerinti szövegére (a cf 165. cikkelye egyértelműen elrendeli, hogy a commissario giudizialéra a cf 36–39. cikkelyei vonatkoznak, a 43. cikkely viszont nem²⁸) és a concordato preventivo a felszámoló csődeljárástól szisztematikusan eltérő szerkezetére támaszkodik. Az Art 167 c. 2 cf úgy kezeli az adós jogcselekményeit, mint ahogy a német fizetésképtelenségi eljárási törvény²⁹ (Insolvenzordnung, InsO) a 160, ill. 164. §-aiban a csődbiztos (Insolvenzverwalter) jogcselekményeinek érvényességéről rendelkezik. A commissario giudiziale ugyanis a cf 172. §-a alapján köteles az adós vagyonát leltárba venni és a hitelezői közgyűlést az adós cselekedeteiről tájékoztatni.³⁰ Ezek felügyeleti feladatok,³¹ a commissario giudiziale az adós kötelességszegése esetén a cf 167. §-ában felsorolt jogügyletek elvégzésére vagy a csőd megnyitására (cf 173. §) kér engedélyt.

A corte di cassazione³² legfelsőbb bírói olasz jogszolgáltatása a commissario giudiziale felügyeleti funkcióiból kiindulva az adós cég társasági jogi szervei által gyakorolt ügyviteli jogosultságát támogatja.

Az olasz csődjog szabályai szerint tehát a kezelési, ill. rendelkezési jogosultságok átszállása egy kirendelt biztosra nem jelenti azt, hogy a társaság szervei számára ezek a jogosultságok elvesztek vagy korlátozódtak volna. Egy ilyen – jogfosztó – átmenet az olasz csődjogban csak a felszámoló csődeljárás „alapesetében” (a curatorra), ill. a liquidazione coatta ammistrativa eljárásban ismert (a jogosult itt a commissario liquidatore).

c) Concordato preventivo a caso di cessione die beni eljárás folyamán

Egy olyan egyezség esetén, amely az adós vagyonának átruházását tartalmazza, különleges előírásokat kell figyelembe venni (Art. 182, 160 c. 2 No. 2 cf). Ebben az esetben az illetékes Tribunale csődbírósága egyezséget igazoló végzésében elrendeli a rendelkezési jogosultság átszállását az adós társasági jogi szerveiről a bíróság által kirendelt likvidátorokra. E tekintetben is szakirodalmi vita³³ van az ügyvitel jogról. A likvidátorok kirendeléséhez (Art 182 cf) egy a hitelezők által elfogadott és bíróságilag igazolt egyezség szükséges.

d) Az engedély fenntartása

Az adós anyagi jogi cselekményeire tekintettel az olasz szakirodalomban vitatott a giudice delegato, a cf 167. §-a alapján kérelmezett, az adós kezeléséhez különösen fontos intézkedéseket jóváhagyó engedély funkciója, ill. következményei. Már az ilyen feltételek (atto di ammistrazione straordinaria) minősítő kritériumai is vitatottak.³⁴ A feljebbviteli jogszolgáltatás³⁵ az ammistrazione controllata és a csőd közötti különbségből és az ezzel összefüggő, az adós perbeli legitimációjának fennmaradásából kiindulva a tömeg kezelésével kapcsolatos perbeli legitimációt nem az atti straordinarii kategóriájába sorolta be.³⁶ Egyetértés van viszont abban, hogy a giudice delegato³⁷ által kiadott írásos autorizzazione hiánya nem vezet az adós szervei által kötött jogüzletek érvénytelenségéhez.³⁸ A cf 167. §-a a hitelezők egyenlő bánásmódjával foglalkozik (par condicio creditorum); ezt a corte di cassazione³⁹ egy adósi garancianyilatkozattal foglalkozó döntésében megerősítette. Az engedélyfenntartás megsértése mint szankciót a csődeljárás bevezetését (cf 173. §⁴⁰) vonja maga után. A cf 167. §-a nem a tömeg kötelezettjeit védi, hanem – ellenkezőleg – arra szolgál, hogy a hitelezők egyenlő bánásmódban részesüljenek.

 

Aktuális irodalom

Insolvency and Restructuring in 35 jurisdictions worldwide. Published by Law Business Research Ltd., 2002, 116 o.

 

Jegyzetek

1

Bonacini: Gli effetti della sentenza dichiarative di fallimento nei condronti die creditori. 1999; Pajardi/ Criscuolo Limido: La dichiarazione di fallimento. 1994; Bongiorno in Problemi e prospettive del processo di fallimento. 1989.

2

L. egyedül Feil, (osztrák) KO 81. § Randziffer (margón lévő számozás; Rz) 1.

3

D´Amora/Quatraro: Il curatore fallimentare. 1999; Bosco/Cesaris/Pajardi/Pajardi: Il curatore del fallimento. 2000; Frigeni in Cinquant´anni della legge fallimentare (1942–1992). pp 255 ss.

4

Pajardi: Codice fallimentare, Comm., Art 43 (4); Satta: Diritto fallimentare. pp 165 ss, 170: „a jogutódlás formája” a curatore által.

5

Quatraro: Probleme e prospettive del processo fallimento. 1989.

6

Bongiorno: Cinquant´anni della legge fallimentare (1942–1992); Pajardi/Bocchiola: Gli organi del processo di fallimento. 1991.

7

Bővebben l. Luiso: Cinquant´anni della legge fallimentare (1942–1992). pp. 233 ss.

8

Pawlowski/Smid: Freiwillige Gerichtsbarkeit. Rz 137.

9

Nardo: I contratti nelle procedure concorsuali. 1992.

10

Összefoglalva: Mollura: L´ammistrazione controllata delle società. 1989; Blandini/Gramatica: La procedura di ammistrazione controllata. 1999.

11

Feil: KO, URG 10. §

12

Satta: Diritto fallimentare. p 9, pp 517 ss.

13

Satta: Diritto fallimentare. pp 526 ss.

14

Paluchowski: Cinquant´anni della legge fallimentare (1942–1992). 55, pp 63 ss; a szerző e jogintézményt az olasz jogtudományban dúló vita tükrében „monstrum”-nak nevezi.

15

Viale, in Cinquant´anni della legge fallimentare (1942–1992). pp 277 ss.

16

Pajardi: Codice fallimentare. Comm., Art 191 Anm 2. Wood. Principles of International Insolvency, 12–13, p 219.

17

LoCascio: L´amministrazione controllata. pp 184 und p 433; Censoni: Gestione commissariale e funzione dell´ammistrazione controllata. 1994. Továbbá: Lanfranchi: Ammistrazione controllata e dirrito virgente. 1996.

18

Nardo, in I contratti nelle procedure concorsuali. 1992.

19

Pajardi: Codice fallimentare. Comm., Art 167 (4).

20

A cf dél-tiroli kétnyelvû kiadása a concordato preventivót is mint „csődön kívüli kényszeregyezség”-et, és nem mint „csődön belüli kényszeregyezség”-et fordítja.

21

Smid: Grundzüge des neuen Insolvenzrechts, 25. § különösen Rz 6; Schlegel: Die Eigenverwaltung in der Insolvenz, 38. o., 53. o.

22

Mint a cf 167. cikkelye a szabály előírja, hogy az adós szokásos üzleti tevékenységén túlmenő jogcselekmények a hitelezőkkel szemben hatálytalanok; ez az adós aktív, ill. passzív legitimációját nem érinti. Vö. Mohr, AO 8. §, B.

23

Mohrbutter, VerglO 38. § Rz 4.

24

Smid: Insolvenzordnung. Kommentar (1999) 270 §. Rz 14.

25

Ez érvenyes a dán csődjogra is, mely ebben megegyezik az osztrák és a korábbi német csődön kívüli kényszeregyezségj joggal, és így az olaszhoz hasonló csődjogok családjába sorolható: Lindencrone Petersen/Oregaard: Danish Insolvency Law, pp 180.

26

Cuneo: Le procedure concorsuali, p 1433. LoCascio: Il coconcordato preventivo, p 92.

27

Satta (FN 4) pp 489 ss; De Semo: Diritto fallimentare, p 542; Maffei Alberti: Commentario breve alla legge fallimentare, Art 167 (I 3).

28

Vö. Egyedül Pajardi: Codice fallimentare, Comm., Art 165 (2) (giustamenta si ritiene non potersi applicare un completo parallelismo tra la figura del curatore e quella del commissario giudiziale).

29

Smid: Insolvenzordnung. Kommentar (1999) 164 §. Rz 1.

30

Pajardi: Codice fallimentare, Comm., Art 172 (2).

31

Vitatott, Satta: Diritto fallimentare, p 453; ezzel szemben LoCascio a giudice delegato egy további ügyviteli jogosultságát támogatja: concordato preventivo, pp 348, 349.

32

Corte di cassazione, Sez 1 – Sent 4395 del 13.0587, Giurisprudenza fallimentare, 1987, p 67; Corte di cassazione, Sez 1 – sent 0136 del 12.0188, giurisprudenza fallimentare 1988, p 2.

33

Pajardi: Codice fallimentare, Comm., Art 12 (3).

34

Tribunale Milano 2 nov 1992, zit. n. Blandini/Gramatica, l. c. pp 339 ss.

35

orte d´Appello di Napoli, 21 dic 1961, zit. n. Blandini/Gramatica, l. c. pp 348, 350.

36

Egy másik eset az adós aktív perbeli legitimációja a hitelezők követeléseinek elvitatása során. L.: Corte di cassazione, 15 maggio 1993, n. 5569, zit. n. Blandini/Gramatica, l. c. pp 374, 376.

37

Luiso: Il giudice delegato, in: Cinquant´anni della legge fallimentare (1942–1992) pp 235 ss. Az autorizzazione, amiről a 238. §-ban szó van, a curatoréra vonatkozik.

38

LoCascio: Il concordato preventivo, p 352; Maffei Alberti: Commentario breve, Art 167 (II 3.)

39

Corte di cassazione, 15 maggio 1993, n. 5569, zit. n. Blandini/Gramatica, l. c. pp 374, 375.

40

LoCascio: Il concordato preventivo, 352 lent; Maffei Alberti: Commentario breve, Art 167 Anm VI 3. Satta: Diritto fallimentare, p 492.

 

CSŐDJOG ANGLIÁBAN ÉS WALESBEN

 

Az angliai és walesi csődjog sokban különbözik más európai csődjogoktól. Ennek oka az angol jogrendszer sajátossága. Nagy vonalakban három olyan eljárási formát lehet elhatárolni, mely egy társaság materiális fizetésképtelensége esetén szóba jön.

I. Voluntary winding-up

Az ún. voluntary winding-up esetében egy kezdeményezés folyamán a cég felett felszámolási eljárást nyitnak. A hitelező, akinek a cég egy bizonyos összeggel adós maradt, a „demand noticed procedure" alapján végrehajtást kezdeményezhet. Ha a demand noticed 21 napon belül nem éri el célját, és az adós nem fizet, a céget fizetésképtelennek nyilvánítják. Ezzel egyidejűleg a hitelező jogosultságot kap csődeljárás elindítására irányuló kérelem benyújtására. Az illetékes bíróság saját mérlegelés alapján hozza meg a csődnyitó végzést. A csődnyitó végzéssel egy „official receiver"-t rendelnek ki; egy kormánymegbízottat, aki mint csődbiztos működik. Egy privát csődbiztost is kirendelhet a bíróság, ha a hitelezők kívánják, és költségeit vállalják. Egy „voluntary winding-up" esetében, tehát ha az adós társaság saját maga ellen kérelmezi az eljárást, a bíróság a csődbiztost a társaság határozata alapján rendeli ki. Ilyenkor a csődbiztos a társaság szerve. Egy kényszerfelszámolás során a csődbiztos a társaság bíróság által megbízott „kényszerszerve”.

A csődbiztos feladata a vagyon értékesítése. A bevett összeget elsősorban – az értéktárgyakból származó bevétel erejéig – a dologi biztosítékokkal biztosított követelések kielégítésére fordítja. Másodsorban a csődkezelés költségei, az adóhivatal és a szakértők követelései, vámok, forgalmi adók, szakmai és törvényes nyugdíjjárulékok hátralékai, harmadsorban pedig a munkások és alkalmazottak bére áll. Negyedsorban a nem biztosított hitelezők követelései kerülnek kielégítésre.

 

II. Floating Charge és Receivership
Hitelbiztosítási rendszer és a kényszercsődbiztos

Az angol hitelbiztosítási rendszer – mely a „floating charge“ intézményén alapszik – sajátos szerkezete miatt az angol csődjog előnyben részesíti a „receivership” intézményét a csődgondnoksággal szemben.

a) Floating Charge – hitelbiztosítási rendszer

A floating charge az Equity jogi konstrukciója. Az Equity szabályai alapján egy interestnek is lehet abszolút hatálya. Equitable interest akkor áll fenn, ha a jog az Equity jogi eszközeivel érvényesíthető. Az Equity jogi eszközei a specific performance-szel történő, szerződésteljesítésre kényszerítő bírósági döntés, egy jogi állapot ideiglenes biztosítása injunctionnal vagy a tömeg csődbiztosi kezelése. Ezekkel az eszközökkel az „Equity acts in personam“ alapszabály értelmében az equitable interesttel bíró személy minden, a jogi helyzetét zavaró körülményt kivédhet. Bíróság előtt injunctiont kérelmezhet, vagy kirendeltethet egy receivert, függetlenül attól, hogy az őt zavaróval szerződési viszonyban van-e vagy sem.

Az interest, melyet a floating charge a hitelezőnek még a konkréttá válás előtt közvetít, több, mint egy hiányos jogi helyzet, mely a konkretizálódás pillanatában teljesedik ki. Inkább egy abszolút, mindenki ellen ható pozíció, és ezzel több, mint a halasztó hatályú rendelkezési jog a biztosító értéktárgy felett. Még nem dologi hatályú, tekintettel arra, hogy a konkretizálódás előtt még nincs egy bizonyos értéktárgyhoz kötve, hanem – egyes részeiben változó – értéktárgyak halmazának fajtájához kapcsolódik, melyek terjedelmét a felek szabhatják meg. Ez a biztosított követelésű hitelező „ floating equitable interest”-je.

A konkretizáció beálltával a floating charge tulajdonsága megváltozik. Fixed charge-á válik, és a társaság értéktárgyait, mint dologi jog, peren kívül terheli. A társaság rendelkezési joga vagyona, illetve vagyontárgyai felett megszűnik. Különösen további, a floating charge-ot zavaró terhelések kizártak. Még nem tisztázott, hogy a biztosítékot elfogadó fél beleegyezésével érvényes-e egy konkretizáció utáni rendelkezés.

A konkretizáció bizonyos események törvénybe foglalt vagy a felek közötti biztosíték-megállapodásban rögzített események bekövetkeztével történik meg. Konkretizációhoz vezet pl. a receiver kirendelése vagy az önkéntes vagy bíróságilag elrendelt kényszerfelszámolás elindítása (voluntary winding up, compulsory winding up¹).

b) Receiver – kényszercsődbiztos

A biztosítékot elfogadó hitelező fizetésképtelenség esetén követelheti egy kényszercsődbiztos (receiver) kirendelését (court appointed receiver). Ennek feltétele, hogy a bíróság a receiver kirendelését igazságosnak és méltányosnak találja (s. 37 (1), (2) Supreme Court Act 1981). Az általános klauzulára támaszkodva a biztosítékot elfogadó hitelezőnek joga van a receiver kirendeltetésére, ha a biztosíték és a követelés a megegyezés értelmében esedékessé és érvényesíthetővé vált. Ezen túlmenően akkor is kérheti a receiver kirendelését, ha biztosítéka veszélyben forog.

A receiver, mint ahogy az 5. 44 lnsolvency Act 1986 szabályozza, a társaság képviselője, és mint ilyen, jogosult a cég régi szerződéseit (különösképpen munkaszerződéseit) továbbvezetni és a cég nevében jogosító vagy kötelező új szerződéseket kötni. Az administrative receiver² dönt arról a mindenki számára fontos kérdésről, hogy a céget szétbontva, részenként eladva értékesítik-e, avagy szanálással és továbbvitellel. A helyes döntés meghozatalához köteles az adós vagyonát felmérni, a biztosított vagy nem biztosított követelésekkel bíró hitelezők névsorát összeállítani, a biztosítékok időpontját feljegyezni, illetve minden további szükséges információt beszerezni.

 

III. Vállalati részek elkülönítése

Amennyiben az administrative receiver a társaság szanálása mellett dönt, lehetősége nyílik veszteséges termelési egységek elidegenítésére. Így sikerülhet a vállalat fennmaradó részeivel egy új, működőképes és a gazdasági szükségleteknek megfelelő egység kialakítása. Ehhez – az üzletvezetési jogosultságára támaszkodva – egy önálló leányvállalatot alapít (subsidiary). Erre a leányvállalatra ruházza át az anyavállalat működőképes részeit (hiving down). Ellenértékként az anyavállalat egy – a leányvállalat későbbi eladásából származó bevétel nagyságával megegyező – követelést kap. Megegyezés születik arról, hogy ez a követelés csak a leányvállalat eladását követően lesz esedékes. Így egy új, tehermentes jogi személy születik, mely az anyavállalattól függetlenül folytatja üzleti tevékenységét. Az értékesítésből származó bevétel a biztosító értéktárgyakat gyarapítja. Az anyavállalat ezáltal még adóelőnyöket is szerezhet, melyek ugyancsak a biztosítékkal rendelkező hitelezők érdekét szolgálják.

A nem biztosított hitelezők is kielégíthetik követeléseiket a konkretizálódás előtt, mégpedig a társaság ingó-, ill. ingatlanvagyona elleni kényszer-végrehajtási eljárásokkal. Ha a kényszer-végrehajtási eljárás a konkretizálódás előtt befejeződik, a nem biztosított hitelezők megelőzik biztosítással rendelkező társaikat a rangsorban.

 

Aktuális irodalom

Insolvency & Restructuring. Published by Law Business Research Ltd. 2002, pp 60;

Marsh, Bankruptcy Insolvency and the Law. 2001.

 

Jegyzetek

1

Pennington´s, pp 114.

2

Pennington´s, pp 315, 418.

 

USA-AMERIKAI CSŐDJOG

1. Jogforrások

Az Amerikai Egyesült Államokban a csődjogot (a reorganizációs joggal együtt) az 1978-as Bankruptcy Code, a csődjogi rendszert érintő ügyeket a Title 28 of the United States Code, az eljárást pedig a Federal Rules of Bankruptcy Procedure" szabályozza. E törvények hatálya alól kivételt képeznek a belföldi biztosítótársaságok, bankok, bizonyos, a „business investment” terén tevékenykedő kisvállalatok, valamint külföldi biztosítótársaságok és bankok egyesült államokbeli működésük folyamán. Ezek a cégek a State and Federal banking laws hatálya alá esnek. „Business development” típusú vállalkozásokra a Small Business Investment Act jogszabályai alkalmazhatók.

2. Az USA-amerikai csődjog rendeltetése

Az USA-amerikai csődjog leginkább az adós védelmére szolgál. Az észak-amerikai jogszabályok átvétele a kontinentál-európai csődjogi rendszerbe problémákkal járhat. A kompatibilitási konfliktusok nélkül is adódhatnak olyan alkalmazási nehézségek, melyek a terveljárás nehézkességéből adódnak.¹ Észak-amerikai felfogás szerint a csődjog olyan eszköz, amely az adósnak a gazdasági életbe való tehermentes visszatérését hivatott elősegíteni. A csődjogban a „fresh start”² ún. szavatossági elve dominál, mely az adós gazdasági visszatéréséhez szükséges körülmények biztosítását jelenti.

Cégek fizetésképtelensége esetén a Chapter 11 bankruptcy code alapján az adósnak reorganizációs eljárás indítására van lehetősége, mely alatt a hitelezői végrehajtások elől védve van. Ezt a megoldást az adós egy csődterv bemutatásával valóban gyakran meg tudja valósítani. A Chapter 11 reorganizációs eljárása valójában egy „a business debtor’s remedy for relief from financial distress“-t³ jelent, mely – a német fizetésképtelenségi törvény 88. §-ában foglalt moratóriumhoz hasonlítható – automatic stay⁴ segítségével érhető el. Az adós a csődbíróság védelme alatt áll, és hitelezőit bevonja a szanálási eljárásba. Az adós üzemét a Chapter 11 alapján („under the rule”) maga vezeti,⁵ noha kivételes esetekben bírósági felügyelet alatt.⁶ Ennek történelmi alapjai vannak⁷: a kontinens iparosítása folyamán – mely a roppant tőkeigényes vasútépítést jelentette – olyan módszereket kellett találni, amelyek egyes hitelezők értékromboló kényszer-végre- hajtási törekvéseinek gátat vetettek.

3. Bírósági illetékesség

A fizetésképtelenségi eljárások a csődtörvényszék (bankruptcy court) felügyeletének vannak alárendelve. A csődtörvényszék része a szövetségi jogrendszernek, illetékessége minden, a Bankruptcy Code-ban foglalt ügy jogszolgáltatására kiterjed.

4. Az eljárás lefolyása

A hitelezőket értesítik az eljárás elindításáról. Az értesítésnek tartalmaznia kell a hitelezői közgyűlés idejét és helyét, valamint a követelés bejelentésének határidejét. Részletesen szól arról is, hogy a hitelezők harmadik személyek ellen is indíthatnak eljárást, és felszólíthatja őket követeléseik bejelentésére és rangsori helyük megnevezésére (Chapter 7 és Chapter 11).

A Bankruptcy Code-ban található szabályok tartalmazzák a tranzakciók megtámadásához (megtámadási jog) és a csalárd tranzakciók érvénytelenítéséhez (csőd-büntetőjog) szükséges feltételeket. Csődesetekben az eljáró corporate officereknek és az ügyvezetőknek személyes felelőssége is, hacsak felelősségük nem kötelességszegésből (fiduciary duty) fakad.

Az ingatlantulajdon (immovable real properties) biztosítási módjait az a szövetségi állam szabályozza, amelyben az ingatlan található. Az ingótulajdon (movables) biztosításának szabályozását a Uniform Commerical Code 9-es cikkelye tartalmazza.

A Chapter 7 alapján kérheti felszámolási eljárás elindítását az az adós, amelynek az Egyesült Államok területén vállalkozása, illetve egyéb vagyona van. Ez esetben egy megbízott vagyonkezelő kirendelésére van szükség, aki a vagyon értékesítését és felosztását lebonyolítja.

5. Debtor in possession (adósi ügyvitel és vagyonkezelés)

Az USA-amerikai debtor in possession-konstrukció az adós rendelkezési jogának sérelme nélküli eljárás indítás elvén alapszik. Ez esetekben a csődnyitó végzés egyben az automatic stay beálltát is jelenti, anélkül, hogy az adós elvesztené rendelkezési jogát vagyona felett.

6. Reorganizációs eljárás a Chapter 11 alapján

A reorganizációs terv az egyes hitelezői csoportokat és ezek rangsorát tartalmazza. A Chapter 11 bankruptcy code reorganizációs eljárásának magja a cram down eljárás, mely a hitelezőket a terv elfogadására kényszeríti. Észak-Amerikában ez az adóst illető ún. cram down power⁸. A cég reorganizációja gyakorlatilag az adós gazdasági és jogi érdekeit szolgáló eszközt jelent.⁹ A bírósági cram down döntés, ami a hitelezői visszautasítás ellenére a csődterv elfogadását rendeli el, valóságos szakértői csatákat idézhet elő, melyek amerikai jogászok¹⁰ beszámolói szerint mindennaposak. Az USA-amerikai cram down battle nem más, mint az adós küzdelme, mellyel megpróbál még egy esélyt szerezni cége reorganizációjára. Ilyen modellnek a német jogba történő befogadásával kapcsolatban az volt az uralkodó felfogás,¹¹ hogy az obstrukciós döntések körüli „csaták” az európai jogrendszerekben már csak azért sem kerülhetők el, mert a tisztességes eljárást garantáló Európai Emberi Jogi Konvenció 6. cikkelye előírja a peres eljárás lehetőségét, mely a bíróságok illetékességi rendjét is magába foglalja.¹²

 

Aktuális irodalom

Insolvency and Restructuring in 35 jurisdictions worldwide. Published by Law Business Research Ltd. 2002, 203 o.

 

Jegyzetek

1

Smid/Rattunde: Insolvenzplan RdNr. 23. old et passim.

2

Baird: The Elements of Bankruptcy. New York, 1992, 24. o.

3

Weintraub/Resnick: Bankruptcy law manual. 3. kiadás, Boston, 1992., 8-15.

4

Weintraub/Resnick (lábjegyzet 3) 6–21, 8–18; Kennedy: The Automatic Stay in Bankruptcy, 11 U. Mich: J. Law. Rev. 170, 247. o. (1978).

5

Weintraub/Resnick (lábjegyzet 3) 8–28.

6

Weintraub/Resnick (lábjegyzet 3) 8–33.

7

Vö. Flessner: Sanierung und Reorganisation, 1982, 33. o. et passim.

8

Baird: The Elements of Bankruptcy, 1992, p. 17; a német szerző Fassbach, Die cram down power des amerikanischen Konkursgerichts nach Chapter 11 des Bankruptcy Codes (1997), az USA-amerikai jogra vonatkozóan is a bíróság cram down-hatalmáról ír (cram down power).

9

Vö. Weintraub széles körben elterjedt mûvét, What Every Executive Should Know About, Chapter 11, 3rd edit. 1994.

10

Többek között Buchbinder: A Practical Guide to Bankruptcy, 1990, 312.

11

Smid: Rattunde RdNr. 549.

12

Smid: Rechtsprechung. Zur Unterscheidung von Rechtsfürsorge und Prozeß, 1990, 1. § I 1 (37. o.), 8. § II (481. o.).

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:174–176.

KAMPIS GYÖRGY–TÖRÖK GÁBOR

A végelszámolásról szóló törvény tematikája

 

A törvény személyi hatálya

1. A végelszámolás a gazdasági élet valamely szereplőjének megszűnés okából a piacról szóló kivezetésére szolgál, így akkor járunk el helyesen, ha a törvény személyi hatályát a fizetésképtelenségről szóló törvény (a továbbiakban: Fktv.) személyi hatályával azonosan állapítjuk meg.

Ennek megfelelően a törvény hatálya az üzletszerűen gazdasági tevékenységet folytató jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező személyekre terjedjen ki.

2. Tisztázandó azonban itt is, hogy a törvény szabályait hogyan kell alkalmazni a pénzintézetekre, a biztosítókra, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakra és a magánnyugdíj-pénztárakra.

A végelszámolás megindításának feltételei

Végelszámolásnak van helye a következő feltételek együttes fennállása esetében:

a) a törvény hatálya alá tartozó személy jogutód nélküli megszüntetését és a végelszámolást a szóban forgó személyre (a továbbiakban: megszűnt szervezet) vonatkozó jogszabályok szerint hatáskörrel rendelkező szerv elhatározta;

b) nem állanak fenn a csődeljárás megindításának feltételei.

Az a) pont szerinti határozat nem hozható meg, ha valamely hitelező csődeljárás megindítására irányuló kérelmének benyújtásáról a bíróságtól értesítés érkezett.

Az eljárás megindítása és annak joghatása

1. A jogutód nélküli megszüntetést kimondó határozatot a megszűnt szervezet vezetője köteles a határozat meghozatalától számított 8 napon belül a cégbíróságnak megküldeni azzal a kérelemmel, hogy a cégbíróság állapítsa meg a jogutód nélküli megszüntetést és a végelszámolási eljárás megindulását.

2. A cégbíróság a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül végzést hoz, amelyben megállapítja a kérelemben foglaltakat, meghatározza a végelszámolás kezdő időpontját, és elrendeli a végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét. A végelszámolás kezdő időpontja nem lehet korábbi, mint a megszüntetésről szóló határozat keltének időpontja. E végzés ellen nincs helye külön fellebbezésnek.

A közzétett végzésnek tartalmaznia kell (az előzőkön kívül):

a) a megszűnt szervezet nevét, székhelyét és adószámát,

b) a hitelezőkhöz szóló felhívást, hogy követeléseiket a közzétételtől számított 40 napon belül jelentsék be a megszűnt szervezetnek.

3. A végzés közzétételétől kezdődően a megszűnt szervezet a nevét csak a „végelszámolás alatt” vagy a „v. a.” toldattal használhatja.

4. A végzés közzétételével a megszűnt szervezet valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik; ezekkel kapcsolatban az ügyleti kamat, késedelmi kamat, pótlék és bírság korlátozás nélkül érvényesíthető, az eredeti lejárati időpontig.

Az eljárás lefolytatása

1. A megszűnt szervezet vezetője jogosult a szerv által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondani, ha pedig a felek egyike sem teljesített szolgáltatás, a szerződésektől elállni. A másik fél az ezzel okozott kár megtérítése iránti igényét a felmondástól (elállástól) számított 40 napon belül érvényesítheti; e határidő jogvesztő.

Nem gyakorolható az azonnali hatályú felmondás (elállás) joga a természetes személyeknek a lakásokra (a szolgálati lakást kivéve) fennálló bérleti szerződései, az iskolával vagy a tanulóval a gyakorlati képzés szervezésére kötött szerződések, a munkaszerződések és a kollektív szerződés tekintetében.

2. A végelszámolás során a megszűnt szervezet kötelezettségeit teljesíteni kell, követeléseit be kell hajtani, és vagyonát értékesíteni kell.

3. Ha a végelszámolás során azt állapítják meg, hogy a megszűnt szervezet vagyona az ismert hitelezők követeléseinek kielégítésére nem elégséges, a megszűnt szervezet vezetője haladéktalanul köteles csődeljárás megindítására irányuló kérelmet előterjeszteni az arra illetékes bíróságnál. Ha a bíróság a csődeljárás megindítását elrendeli, egyúttal értesíti a cégbíróságot a végelszámolási eljárás megszüntetése céljából.

Ha a végelszámolás megindulását követően a megszűnt szervezet ellen csődeljárás megindítását kezdeményezték, az annak megindítására illetékes bíróság az előbbiek szerint jár el.

Az eljárás befejezése

1. A megszűnt szervezet vezetője a végelszámolás befejezésekor beszámolót, végelszámolási zárómérleget, záró adóbevallást és vagyonfelosztási javaslatot készít. Ezeket az iratokat a megszüntetést elhatározó szerv elé kell terjeszteni jóváhagyás végett.

Jóváhagyás után az iratokat

a) a vagyonfelosztást tartalmazó irat kivételével haladéktalanul meg kell küldeni az adóhatóságnak, és azzal el kell számolni;

b) meg kell küldeni a cégbíróságnak, és kérni kell a megszűnt szervezetnek a cégjegyzékből való törlését.

2. A cégbíróság a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül végzéssel befejezettnek nyilvánítja a végelszámolást, és elrendeli a megszűnt szervezetnek a cégjegyzékből való törlését. A végzés ellen 8 napon belül fellebbezésnek van helye. Jogerőre emelkedés után a cégbíróság a végzést a Cégközlönyben közzéteszi.

Vegyes és záró rendelkezések

1. A jogutód nélküli megszűnést elhatározó szerv a végelszámolás ideje alatt bármikor úgy határozhat, hogy a végelszámolást megszünteti, és a tevékenységet tovább folytatja. A határozatot haladéktalanul meg kell küldeni a cégbíróságnak, és kérni kell az eljárás megszüntetésének megállapítását. A cégbíróság erről 15 napon belül végzést hoz; a végzés ellen nincs helye fellebbezésnek. A végzést a cégbíróság a Cégközlönyben haladéktalanul közzéteszi.

2. A megszűnt szervezet tulajdonosai a végelszámolás befejezettnek nyilvánításáról szóló bírósági végzésnek a Cégközlönyben történt közzétételétől számított egy évig felelősséggel tartoznak minden olyan tartozásért, amelynek jogosultja igazolja, hogy a követelést önhibáján kívül nem tudta az előírt időn belül bejelenteni. Ez a határidő jogvesztő.

A tulajdonosok felelőssége a felosztott vagyon erejéig terjed.

3. A végelszámolással kapcsolatos bírósági eljárásra – a törvényben nem szabályozott kérdésekben – a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló törvényt és a polgári perrendtartás rendelkezéseit kell alkalmazni.

4. A végelszámolásról szóló törvény hatálybaléptetésére vonatkozóan értelemszerűen alkalmazandó mindaz, ami a fizetésképtelenségről szóló törvény hatálybaléptetéséről kifejtésre került. Didaktikai szempontból a két törvény egyidejű kihirdetése és egyidejű hatálybaléptetése a kívánatos.

5. Kodifikatórius záradékra előreláthatóan nem lesz szükség, a szükséges jogszabály-módosítások, hatályon kívül helyezések a fizetésképtelenségről szóló törvénnyel elvégezhetők.

Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:145–161.

KAMPIS GYÖRGY–TÖRÖK GÁBOR

A fizetésképtelenségről szóló törvény tematikája

 

1. A törvény tárgyi hatálya – eltérően a jelenleg hatályos, 29-szer módosított 1991. évi IL. törvénytől (a továbbiakban: TV) – az ún. reorganizációs eljárásra (nevezzük magyarul újjászervezési eljárásnak) és a csődeljárásra (ami a jelenlegi felszámolási eljárás helyébe lép) terjed ki. Nem terjed ki a törvény hatálya a TV-ben jelenleg szabályozott végelszámolásra; arról – a kodifikációs koncepcióban (1. sz. melléklet) kifejtetteknek megfelelően – külön törvényt kell készíteni.

Ezek – az érdemet is érintő – terminológiai változások, valamint a végelszámolásnak a témakörből való kikerülése teszik tulajdonképpen szükségessé a törvény tárgyi hatályának kifejezett szabályozását. Egyébként erre nem volna szükség, hiszen a törvény tárgya a törvény tartalmából úgyis kiderül.

2. a) A törvény személyi hatálya az üzletszerűen gazdasági tevékenységet folytató jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező személyekre terjed ki. E fogalom felvétele egyben a „gazdálkodó szervezet” fogalmának kiiktatását is jelenti ebből a joganyagból, összhangban a Ptk-kodifikáció során kialakult állásponttal.

A személyi hatályra vonatkozó tétel

aa) kellően absztrakt ahhoz, hogy az új alakulatokat a gyakorlat a törvény hatálya alá tartozóknak tekintse;

ab) egyes elemei értelmezést igényelnek („üzletszerű”, „gazdasági tevékenység”), de ez is a gyakorlatra, főleg a bírósági gyakorlatra tartozik, így ezekre vonatkozóan fogalommeghatározásokat a törvénybe felvenni nem szükséges. (Eleve nyilvánvaló viszont, hogy a szóban forgó tevékenységnek nem kell főtevékenységnek lennie; az lehet melléktevékenység is, sőt átmenetileg gyakorolt tevékenység is.)

A személyi hatályra vonatkozó tétel azonban mást is igényel: olyan rövidített kifejezést, amelyet a törvény további rendelkezéseiben alkalmazni lehet a „gazdálkodó szervezet” kifejezés helyett. Erre a célra az „adós” kifejezés használatát javasolom (a TV is használja ezt, ha nem is konzekvensen); ez kifejezi az eljárás főszereplője pozíciójának jellegét. (Az 1881. évi csődtörvény ezt a személyt nemes egyszerűséggel „vagyonbukott”-nak nevezi, de azért végig a „közadós” kifejezést használja, személyi hatályt pedig nem ad.)

b) Vannak olyan – speciális – adósok, amelyekre az új törvényt aligha lehet teljes egészében és minden vonatkozásában alkalmazni. Ezek: a pénzintézetek, a biztosítók, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak és a magánnyugdíj-pénztárak.

A TV azt a megoldást választotta, hogy kimondta [2. § (2)-(3) bek.]: a felsorolt szervezetekre (a pénzintézetek kivételével) a TV-nek a csődeljárásra vonatkozó szabályait egyáltalán nem lehet alkalmazni, a többi szabályt pedig (ideértve most már a pénzintézeteket is) az említett szervezetekre vonatkozó külön törvényekben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. – Ez egyszerű (legalábbis annak látszó), tetszetős és (a jogalkotó számára) kényelmes megoldás. Első megközelítésben tehát a szabály megtartható volna.

Megnyugtatóbb és egyértelműbb volna azonban az a megoldás, hogy a törvény tételesen mondja meg: melyek azok az eltérések, amelyeket itt figyelembe kell venni. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt 10 év alatt elég tapasztalat halmozódott fel e tekintetben. Fel kellene tehát kérni az érintett szervezetek érdekképviseleti-társadalmi szerveit a szükséges jegyzék összeállítására.

Ez a megoldás nagymértékben elősegítené az új törvény helyes alkalmazását, nem szólva arról, hogy reálisan nem követelhető meg a jogalkalmazótól, hogy egymástól meglehetősen távol álló, speciális jogterületek egész joganyagát összevesse az új törvénnyel, annak érdekében, hogy az eltéréseket (jól-rosszul) megállapíthassa.

Az említett jegyzék tartalmától és terjedelmétől függően ezek a szabályok a törvény általános részéből átkerülhetnek a törvény végére, a vegyes rendelkezések közé, a személyi hatálynál pedig csak utalás történhet erre.

3. A fogalommeghatározások körében a következő szabályok felvételére van szükség:

a) Adós az, aki (amely) tartozását az esedékességkor nem tudta vagy előreláthatóan nem tudja kiegyenlíteni. (Azonos a jelenlegi szabállyal.)

b) Hitelező az, akinek (amelynek) az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezhető vagyoni követelése van, és azt – ha csődeljárás indul – a csődgondnok nyilvántartásba vette. (A jelenlegi szabály egyszerűsített változata.)

c) Külön kielégítésre jogosult hitelező az, akinek a követelését dologi jog (közérthetőbben: zálogjog) vagy óvadék biztosítja. (Új szabály; összefügg a kielégítési sorrendre vonatkozó tételekkel, l. a csődeljárásról szóló rész 11. pontját.)

d) Vagyon azon vagyontárgyak összessége, amelyeken az adósnak az újjászervezési eljárás vagy a csődeljárás kezdő időpontjában a polgári törvénykönyv szerint tulajdonjoga áll fenn, továbbá amit az említett időpontot követően szerez, feltéve minden esetben, hogy azokat a számvitelről szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősíti.

A vagyonhoz tartozik továbbá a 10 évnél hosszabb időre szóló vagy határozatlan időre szóló bérleti jog és a valamely vagyontárgyhoz kapcsolódó használati jog is. Nem tartozik viszont a vagyonhoz a lakásszövetkezet tulajdonában álló ingatlan (vö. a vegyes és záró rendelkezések 1. pontjával).

Ez a fogalom szükségtelenné teszi a TV-ben a vagyonnal kapcsolatban található számtalan (többnyire kizáró jellegű) részletszabályt.

e) Csődtömeg az adós vagyonának az a része, amelyet zálogjog nem terhel. [Összefügg a c) alatti fogalommal.]

4. Tekintettel arra, hogy az új törvény koncepciója erősíteni kívánja a hitelezők jogállását, erre vonatkozóan néhány általános szabály itteni elhelyezése szükséges. Ezek:

a) A hitelezők – ha a törvény eltérően nem rendelkezik (l. az újjászervezési eljárásról szóló rész 7/c pontját) – az újjászervezési és a csődeljárás megindításától számított 30 napon belül kötelesek hitelezői választmányt alakítani. Ha a hitelezők száma háromnál kevesebb, ezek a törvény erejénél fogva választmányt alkotnak. Minden adósnál csak egy választmány működhet.

b) A választmány megalakítása akkor érvényes, ha azt az eljárásba bejelentkezett hitelezőknek legalább az egyharmada hozta létre, és ezek a hitelezők a bejelentett követelések összegének legalább a felével rendelkeznek.

c) A választmány az összes hitelezőt (azokat is, akik a megalakításban nem vettek részt) képviseli a bíróságok, hatóságok előtt, továbbá a csődgondnokkal és az adóssal való kapcsolattartás során.

d) A választmány működési rendjét és képviseletét a hitelezők megállapodásban határozzák meg. Az a) pontban említett határidő után is csatlakozhat hitelező a választmányhoz, ha a megállapodásban foglaltakat elfogadja.

e) A választmányt képviselő hitelező köteles a választmány megalakításáról, tagjairól és képviseletéről a megalakulást követő 8 napon belül értesíteni az ügyben illetékes bíróságot, az adóst és a csődgondnokot. Ha ezt elmulasztja, a bíróság a képviselővel szemben bírságot szabhat ki.

f) A hitelezők konkrét jogait és kötelezettségeit a részletszabályok tartalmazzák.

5. Az új törvény megalkotásának egyik célja az eljárás gyorsítása. Ezt a célt – számos részletszabály mellett – legáltalánosabban az újjászervezési és a csődügyekben eljáró bíróságok hatáskörének radikális decentralizálása szolgálja.

a) Mindkét eljárás elsőfokon az adós székhelye szerint illetékes helyi bíróság (városi bíróság, kerületi bíróság) hatáskörébe tartozó nem peres eljárás.

b) A törvényben meghatározott esetekben nincs helye külön fellebbezésnek az elsőfokú végzés ellen.

c) Nincs helye felülvizsgálati kérelemnek:

cc) a fizetésképtelenséget megállapító és a csődeljárás megindítását elrendelő határozat ellen;

cd) a csődeljárás befejezéséről szóló jogerős határozat ellen. [A c) pont tartalma érdemben megegyezik a jelenlegi szabályozással.]

Fenntartandó (értelemszerű módosítással) a TV azon rendelkezése, amely szerint a szóban forgó eljárásokra egyebekben a Pp-t kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a csődeljárásban felfüggesztésre, félbeszakadásra és szünetelésre nincs lehetőség.

A TV jelenleg is lehetőséget ad a bíróság számára, hogy bírságot szabjon ki arra a félre, aki valamely tennivalót elmulaszt. Az eljárási fegyelem erősítése érdekében ez a tematika szaporítja az ilyen esetek számát. A bírság összegének meghatározása az általános szabályok közé tartozik.

A bírság a TV szerint hol maximum 50 ezer forint, hol 100 ezer forint, sőt egy esetben (az adósnak a felszámolás megindításával kapcsolatos kötelezettségei elmulasztása, ill. valótlan adatközlés esetében) akár az 1 millió forintot is elérheti. Ez utóbbi bírság kiszámítását a TV részletesen szabályozza (előző évben felvett jövedelem max. 50%-a stb.).

Célszerű volna ezeket a szabályokat egyszerűsíteni. Elegendő volna a törvényben csak annyit kimondani, hogy a bírság legkisebb összege 100 ezer forint, felső határt és kiszámítási módot pedig nem kellene adni.

6. A hitelezők kielégítési biztonságának növelése érdekében meg kell oldani az eljárás alá vont adós munkavállalóit megillető járandóságok külön kezelését. A megoldás az Állami Bérgarancia Alap lehet.

A törvényben el kell tehát rendelni, hogy minden olyan munkaadó, amely 10 főnél több (a szám tisztázandó) munkavállalót foglalkoztat, a törvény hatálybalépésétől kezdődően köteles a bruttó bértömeg ...%-át (vagy ezrelékét, a mérték tisztázandó) a Magyar Államkincstár által kezelt, említett alapba folyamatosan befizetni. Ezt a törvény minősítse adók módjára behajtandó tartozásnak.

Ennek megfelelően a munkavállalók munkabér és egyéb bér jellegű követelései kikerülnek a csőd esetében alkalmazandó kielégítési sorrend első helyére sorolt költségek közül, és azokat az alap elégíti ki. A szisztéma újjászervezési eljárás esetében is alkalmazandó.

Az alap működésének, a befizetések és a kifizetések módjának rendeleti szabályozására kormány kapjon felhatalmazást.

 

Az újjászervezési eljárás

1. Újjászervezési eljárás megindításának akkor van helye, ha az adós tartozását az esedékességkor előreláthatóan nem tudja kiegyenlíteni, de a csődeljárás indításának nincsenek meg a feltételei.

2. Az eljárás megindítására jogosult:

a) az adós,

b) a hitelező, akinek az adós vagyonát terhelő zálogjoga van, továbbá

c) az a hitelező, akinek a b) pont alá nem eső zálogjoggal biztosított követelése van, és annak értéke eléri az adós tulajdonában lévő vagyon értékének felét.

3. Az eljárás megindítása a bírósághoz benyújtott kérelemmel történik. A bíróság – az eljárás megindítására való jogosultság elbírálása alapján – a kérelem megérkezésének napjától számított 30 napon belül végzéssel elrendeli az újjászervezési eljárást. Nincs szükség annak szabályozására, hogy az adós milyen szervek egyetértését szerezze be a kérelemhez.

Az eljárást elrendelő végzés ellen csak az eljárást befejező végzéssel együtt van helye a fellebbezésnek.

4. A jogi szabályozásnak biztosítania kell azt, hogy a kétféle eljárás (újjászervezés – csőd) ne keveredjen egymással, ne keresztezze egymást. Ennek érdekében – a TV 8. §-ának (4) bekezdésében foglaltakhoz hasonlóan – a törvény mondja ki, hogy ha az újjászervezési eljárás megindításának időpontjában vagy azt követően, de az eljárás tartama alatt csődeljárást kezdeményeznek az adós ellen, a bíróság az ilyen kérelem elbírálását az újjászervezési eljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti.

Arról is gondoskodni kell viszont, hogy több újjászervezési eljárás egyidejűleg ne legyen folyamatban ugyanazon adós ellen. A jogerős befejezésig tehát ki kell zárni újabb ilyen eljárás megindítását.

5. Ha a bíróság az újjászervezési eljárást elrendelte, az adóst az erről szóló végzés kézbesítése napjától számított 3 hónapos fizetési haladék illeti meg, a törvény erejénél fogva. A haladék valamennyi hitelező követelésére kiterjed, kivéve a munkaviszonyon alapuló követeléseket és a TV 12. §-a (1) bekezdése a) pontjában felsoroltakat.

A haladékról az adós haladéktalanul köteles az érintett hitelezőket értesíteni. Ha ezt elmulasztja, az érintett hitelező követelésére a fizetési haladék nem terjed ki. Az adós a haladékkal érintett követeléseket nem teljesítheti. Ha mégis megteszi, a bíróság – az eljárás kezdeményezőjének bejelentése alapján – végzésben bírságot szabhat ki. A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

6. A törvény tegye lehetővé a bíróság számára a fizetési haladék időtartamának egyszeri, legfeljebb további 3 hónappal való meghosszabbítását. A meghosszabbítást az kérheti, aki az eljárás megindítására jogosult, tekintet nélkül arra, hogy az eljárást ki indította meg. Az ügyben a bíróság végzéssel határoz; ez ellen külön fellebbezésnek nincs helye. – A hitelezők tájékoztatására az 5. pontban mondottak vonatkoznak.

7. Az újjászervezési eljárás célja az, hogy megfelelő intézkedésekkel a fizetésképtelenség veszélye elháruljon. Ezt a célt elsősorban az újjászervezési terv szolgálja.

a) A terv elkészítésére az köteles, aki az eljárást megindította; a határidő 2 hónap legyen. A tervnek tartalmaznia kell az adós gazdasági-pénzügyi-szervezeti-munkaügyi helyzetének értékelését, a veszteségforrások feltárását és azok csökkentését vagy felszámolását, az adós profiljának felülvizsgálását és minden más olyan intézkedést, amely alkalmas az adós helyzetének megszilárdítására. A munkavállalók járandóságaival kapcsolatban l. az általános szabályok 6. pontját.

b) Ha a terv elkészítésére az adós köteles, ehhez meg kell szereznie azoknak a hitelezőknek az egyetértését, akik az eljárás megindítására volnának jogosultak. Az adós a többi hitelezőt is köteles a tervről tájékoztatni. Ha az elsőként említett hitelezők a tervről az adóssal megegyeznek, az a többi hitelezőre is irányadó. A terv végrehajtását a hitelezői választmány ellenőrzi.

A hitelezői választmány (annak képviselője) betekinthet az adós könyveibe, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit, bankszámláit megvizsgálhatja, és az adóstól felvilágosításokat kérhet. A választmány jóváhagyja az adósnak az eljárás megindítását követően keletkező, vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait, és ellenőrzi az adós követeléseinek érvényesítését.

c) Ha a terv elkészítésére valamelyik hitelező köteles, a tervhez meg kell szereznie az adós egyetértését, továbbá az eljárás megindítására jogosult többi hitelező egyetértését. Az ebbe a körbe nem tartozó hitelezőket is tájékoztatni kell a tervről; az egyetértésre jogosultak egyetértése esetén a terv a többi hitelezőre is irányadó.

Az itt tárgyalt esetben hitelezői választmány alakítása nem kötelező.

d) Ha az adós szükségtelenül és lényegesen eltér az újjászervezési tervtől, a hitelezői választmány vagy az eljárás megindítására jogosult valamelyik hitelező ezt haladéktalanul bejelenti a bíróságnak. A bíróság az adóst végzésben bírsággal sújthatja; e végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.

e) A terv végrehajtásáról az, aki az eljárást megindította, a hitelezők részére évente beszámolót, a 3. év elteltével pedig zárójelentést készít. Ha a végrehajtás korábban megtörtént, haladéktalanul zárójelentés készítendő.

Ha a terv végrehajtása eredményes volt, az, aki az eljárást megindította, a zárójelentés benyújtása mellett kéri a bíróságtól az újjászervezési eljárás befejezettnek nyilvánítását. Erről a bíróság végzést hoz.

Ha a terv végrehajtása eredménytelen volt, legkésőbb a 3. év elteltével ezt kell a bírósághoz bejelenteni, amely az előbb mondottak szerint jár el. Értelemszerűen így kell eljárni akkor is, ha az újjászervezési terv tekintetében az érdekeltek között nem jött létre egyetértés.

 

A csődeljárás

1. A csődeljárás a bírósághoz benyújtott kérelemmel indul. A kérelem benyújtására mind az adós, mind bármely hitelező jogosult.

Csődeljárásnak van helye, ha

a) az adós fizetésképtelen, vagy

b) az eljárást kezdeményező hitelező lejárt és nem teljesített követelése meghaladja az adós vagyonának meghatározandó mértékét,

vagy

c) az adós az újjászervezési eljárásban elfogadott újjászervezési tervet nem hajtotta végre.

Az adós köteles kérni a csődeljárást, ha jogi személyiséggel rendelkezik, és az utolsó gazdasági év átlagában nem állt rendelkezésére a törzstőke (alaptőke), vagy köztartozásai elérik a törzstőke (alaptőke) összegét.

Ha az adós kéri az eljárás megindítását, a kérelemben meg kell jelölnie a számláit vezető valamennyi pénzintézetet és az azoknál vezetett bankszámlák számát.

2. Ha az eljárás megindítását hitelező kéri, a kérelemben meg kell jelölnie az adós tartozásának jogcímét és az esedékesség időpontját. Ha az előző 1/a pont alapján kéri, ismertetni kell, hogy az adós miért fizetésképtelen. Ha az 1/c pont alapján kéri, a kérelemhez csatolnia kell az elfogadott újjászervezési tervet.

A bíróság – a kérelem egy példányának megküldésével – haladéktalanul értesíti az adóst. Az adós az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül nyilatkozatot tesz a bíróság részére a kérelemben foglaltakról. Ha ezt elmulasztja, a fizetésképtelenség fennállását vélelmezni kell.

3. A bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha

a) elismert vagy nem vitatott tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy

b) a vele szemben lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelen volt, vagy

c) az adós az előírt határidőn belül nem tesz nyilatkozatot a bíróság részére a hitelező által kezdeményezett csődeljárás iránti kérelemről.

Ha a bíróság a fizetésképtelenség fennállását megállapította, az előző 1–2. pontban említett kérelemnek a bírósághoz való megérkezését követő 30 napon belül végzéssel elrendeli a csődeljárás megindítását. Ellenkező esetben a kérelmet soron kívül végzésben elutasítja.

Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy az adós vagyona nyilvánvalóan nem fedezi még az eljárás költségeit sem, az eljárás megindítását a bíróság csak akkor rendelheti el, ha az, aki az eljárást kezdeményezte, vállalja a költségek viselését, és a bíróság által megállapított összeget a bíróság gazdasági hivatalának e célra megnyitott számlájára a bíróság által meghatározott időn belül befizeti. (Ez az 1881. évi szabályozás korszerűsített változata.)

Az eljárás megindítását elrendelő végzés ellen annak kézbesítésétől számított 3 napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezést a másodfokon eljáró bíróság 15 napon belül elbírálja.

Az eljárás megindítását elrendelő végzés jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül a bíróság végzésben elrendeli az eljárást megindító végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét, és egyúttal csődgondnokot rendel ki. (A közzététel tartalmát feleslegesen szabályozza a TV 28. §-a, hiszen magát a végzést kell közzétenni.)

Fenntartható a TV 29. §-ában foglalt ama rendelkezés, amely felsorolja azokat a szerveket, amelyeket a bíróságnak a csődeljárás elrendeléséről értesítenie kell (cégbíróság, adóhatóság stb.).

4. A csődgondnok személyére a hitelezői választmány tesz javaslatot. Csak olyan személy hozható javaslatba, aki a Felszámolók Országos Egyesülete által vezetett nyilvántartásban szerepel, feltéve, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Az okok és az ezzel kapcsolatos eljárás azonosak lehetnek a TV 27/A §-ában foglaltakkal.

Ez a megoldás egyben a jelenlegi szisztéma elvetését jelenti, amikor a kormány vezeti a felszámolók jegyzékét. Ez ugyanis nem a kormány dolga.

5. A csődgondnok felméri az adós vagyoni helyzetét, megtervezi az eljárás költségeit, és ütemtervet készít az adós gazdasági tevékenységének befejezésére. Az ütemtervet be kell mutatni a hitelezői választmánynak. Ha a csődgondnok szükségesnek tartja az adós gazdasági tevékenységének a csődeljárás alatti folytatását, ehhez meg kell szereznie a hitelezői választmány egyetértését, az eljárás megindítását elrendelő végzés közzétételétől számított 60 napon belül.

A csődgondnok nyilvántartásba veszi a bejelentett követeléseket (l. erről a 7. pontot), majd felülvizsgálja és minősíti azokat, a bejelentésre előírt határidő elteltét követő 40 napon belül.

A nyilvántartásba vétel feltétele, hogy a hitelező – ide nem értve az adóhatóságot – a követelése összegének 1%-át, de legalább 2000, legfeljebb 200 000 Ft-ot az ügyben eljáró bíróság gazdasági hivatala által erre a célra nyitott számlára befizesse, és ezt a csődgondnoknál igazolja. A számlán lévő összegből a csődgondnok a bíróságtól díjelőleg kifizetését igényelheti; erről a bíróság végzéssel határoz. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

6. A csődgondnok eljárását illetően egyebekben át lehet venni a TV 40., 47–48–49–49/A-B §-ában a felszámolásra megállapított rendelkezéseket (szerződések felmondása, elállás, munkáltatói jogok gyakorlása, a vagyon értékesítése, fedezetelvonás miatti megtámadás).

Ezeket a szabályokat célszerű kiegészíteni azzal, hogy a csődgondnok köteles rendszeres tájékoztatást adni az adós gazdasági helyzetéről, az eljárás folyamatáról mind az adós, mind a hitelezői választmány részére. Ha ezt elmulasztja, kifogásnak van helye.

Ebben a témakörben kell szabályozni azt a kérdést is, hogy milyen intézkedésre van lehetőség, ha a csődgondnok jogszabályt sértett, vagy mulasztást követett el. E tekintetben fenntartható – kisebb módosítással – a TV 51. §-ában foglalt szabályozás: a tudomásszerzéstől számított 3 napon belül kifogást tehet az érdekelt a bíróságnál, amely az ügyben soron kívül határoz. A kifogásnak helyt adó végzés ellen csak a csődgondnok, az elutasító végzés ellen csak a kifogásoló 8 napon belül fellebbezést nyújthat be.

A másodfokon eljáró bíróság a fellebbezésről 15 napon belül határoz. Súlyos jogsértés vagy mulasztás esetében a bíróság a csődgondnokot visszahívja. Új csődgondnokot a bíróság rendelhet ki, alkalmazva az előző 4. pontban mondottakat.

7. A csődeljárásnak – a követelések kielégítési sorrendje után – egyik legfontosabb eleme a csődnyitás joghatása, ezért részletes szabályozása elkerülhetetlen.

a) Mindenekelőtt az adósnak vannak kötelezettségei: záróleltár, éves beszámoló, egyszerűsített mérleg, adóbevallás készítése, az iratanyagról való gondoskodás, a környezetvédelemmel kapcsolatos tennivalók, a munkavállalók (szövetkezeti tagok) és érdekképviseleti szerveik tájékoztatása. E tekintetben átvehetők – némi módosítással – a TV 31. §-ában foglaltak. – Ha az adós a kötelezettségeit elmulasztja, vele szemben a bíróság – az eljárás kezdeményezőjének bejelentésére – bírságot szabhat ki. Az erről szóló végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

b) A csődnyitástól kezdődően az adós nevét „csődeljárás alatt” vagy „cs. a.” toldattal kell használni. Felmerülhet az is, hogy tartsuk meg a köztudatba átment „felszámolás alatt”, ill. „f. a.” kifejezést.

c) A csődnyitástól kezdődően az adós vagyonával kapcsolatban jognyilatkozatot csak a csődgondnok tehet.

d) Az adósnak a csődnyitáskor fennálló valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik.

e) Az adóssal szemben fennálló követeléseket a csődnyitástól számított 40 napon belül be kell jelenteni a csődgondnoknak. A csődnyitás után keletkezett követeléseket az azok keletkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni. Ezek jogvesztő határidők legyenek.

f) A folyamatban lévő végrehajtási eljárást a csődgondnok kérelmére haladéktalanul meg kell szüntetni, a lefoglalt vagyontárgyakat és a befolyt készpénzt a csődgondnoknak kell átadni. Az adós ingatlanára bejegyzett végrehajtási jog megszűnik, azt a végrehajtást foganatosító bíróság törölteti.

g) Az adós ellen pénzkövetelést csak a csődeljárás keretében lehet érvényesíteni; ez nem érinti azt a lehetőséget, hogy az adós által indított perben a hitelező beszámítási kifogással éljen.

h) A csődgondnoknak bejelentett követelések elévülése nem kezdődik meg, a folyamatban lévő elévülés pedig a törvény erejénél fogva megszűnik. („Új” szabály; utoljára 1881-ben szóltak erről.)

8. A jelenlegi szabályozásnak megfelelően lehetővé kell tenni, hogy a hitelezők és az adós az eljárás során bármikor (persze csak a követelések bejelentésére előírt határidő elteltével) egymással egyezséget kössenek. Az eljárás egyszerűsítése érdekében célszerű lenne kihagyni a bíróságot az egyezségkötés folyamatából; azt intézzék el a felek egymást között.

Ezzel kapcsolatban fenntartandó az a jelenlegi szabály (szankció), amely szerint egyezségkötés esetében a be nem jelentett követelések a csődeljárás befejezése után sem érvényesíthetők az adós ellen. Fenntartandó továbbá az a szabály is, hogy az egyezség megkötésébe nem vonhatók be azok, akiknek költségkövetelésük vagy megélhetést biztosító követelésük van (tartásdíj, életjáradék stb.).

Az egyezségi javaslatot annak kell kidolgoznia, aki azt kezdeményezi, megszerezve hozzá a csődgondnok és a hitelezői választmány előzetes egyetértését.

A felek megállapodhatnak a tartozások

a) kielégítésének sorrendjében,

b) teljesítési határidejének módosításában,

c) kiegyenlítésének arányában és módjában.

Mindez nem érintheti az elsőbbségi jogú, külön kielégítésre jogosult hitelezők helyzetét. Az egyezség tehát a csődtömegből való kielégítésre vonatkozik.

Fenntartandó az egyezség kényszeregyezség-jellege is. Ha tehát a hitelezőknek legalább a fele minden kielégítési csoportban egyetért az egyezséggel, és követelésük az összes követelés 2/3 részét kiteszi, az egyezség valamennyi hitelezőre kiterjed. – Szóba jöhet a 2/3-os arány csökkentése: elég lehet, ha az összes követelés több mint felét kiteszik az egyetértők követelései.

A csődgondnok további eljárása azonos a csődeljárás befejezéséhez szükséges eljárással.

9. A csődgondnok az eljárás befejezésekor zárómérleget, vagyonfelosztási javaslatot, a bevételek és a költségek alakulásáról kimutatást, adóbevallást és zárójelentést készít, és mindezeket – ha egyezség jött létre, azt is – megküldi a bíróságnak és az adóhatóságnak.

A zárómérleg és a bevétel–költség kimutatás tartalma azonos lehet a jelenlegi szabályozással [(TV 52. § (3)-(4) bekezdés]. Átvehetők továbbá az adós iratainak és a nyugdíjbiztosításra vonatkozó adatoknak a kezelését rendező szabályok [TV 53. § (1)-(3) bekezdés].

10. A bíróság a zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot a beérkezéstől számított 8 napon belül megküldi a hitelezői választmány képviselőjének. Bármelyik hitelező a kézbesítéstől számított 15 napon belül az iratok tartalmával kapcsolatban kifogással élhet a bíróságnál; ez a határidő jogvesztő.

A bíróság a kifogás tárgyában soron kívül tárgyalást tart, amelyre megidézi a kifogásolót és a csődgondnokot. A bíróság a kifogás tárgyában végzéssel határoz; a végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.

A kifogás benyújtására előírt határidő elteltétől számított 30 napon belül a bíróság végzésben

a) jóváhagyja a zárómérleget, a zárójelentést, a bevétel–költség kimutatást és az estleges egyezséget, feltéve, hogy ezek a jogszabályoknak megfelelnek;

b) meghatározza a követelések kielégítésének arányát, figyelembe véve a zálogjoggal biztosított követelések elsőbbségét;

c) elrendeli a vagyon felosztását az erre irányuló javaslat szerint;

d) megállapítja a csődgondnok díját, figyelembe véve a felvett előlegeket, és elrendeli a díj kifizetését, végül

e) a csődeljárást befejezettnek, az adóst pedig megszűntnek nyilvánítja.

Az eljárást befejező végzés ellen 8 napon belül fellebbezésnek van helye, amelyet a másodfokon eljáró bíróság 30 napon belül elbírál.

A csődeljárást befejező végzés jogerőre emelkedését követően az elsőfokon eljáró bíróság végzésben haladéktalanul elrendeli az eljárást befejező végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét.

11. A követelések kielégítésének sorrendjét – figyelemmel a gyakorlati tapasztalatokra is – új alapokra kell helyezni.

a) Mindenekelőtt ki kell itt mondani, hogy a munkavállalók munkabér- és hasonló követelései nem szerepelnek a sorrendben, mert azokat a bíróságnak – kielégítés céljából – továbbítani kell a másutt már említett Állami Bérgarancia Alaphoz.

b) A kielégítési sorrendben az első helyen a csődeljárás költségei állnak. A „költség” fogalom tartalma nagyrészt azonos lehet a TV 57. §-a (2) bekezdésében írtakkal, de kivéve azok közül a munkabér stb. követeléseket. A költségek közé tartoznak tehát a gazdasági tevékenység befejezésének költségei, a vagyon értékesítésével kapcsolatos költségek, a bírósági eljárás adóst terhelő költségei, az iratelhelyezés költségei és a csődgondnok díja.

c) A költségeket követi az a követelés, amelyet az adós vagyonát terhelő zálogjog biztosít, majd a „sima” zálogjoggal biztosított követelés következik. Megjegyzendő azonban, hogy ha a „sima” zálogjog létesítése időben megelőzte a vagyont terhelő zálogjogét, az elsőbbség a „sima” zálogjog jogosultját illeti meg. Több „sima” zálogjog között a sorrendet szintén a létesítés időpontja határozza meg. Ebbe a – privilegizált – csoportba tartozik az a követelés is, amelyet óvadék biztosít.

d) A c) pontban említett követelések után következnek az adóst terhelő tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, bányászati kereset-kiegészítés (ha ilyen még van), valamint a mezőgazdasági szövetkezet által tagja részére a háztáji föld vagy termény helyett adott – és a jogosult élete végéig járó – pénzbeli juttatás.

e) Ezeket követi a magánszemélynek nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése (szavatosság, jótállás).

f) A következő sorba tartoznak a társadalombiztosítási tartozások, az adók és az adók módjára behajtandó köztartozások, a visszafizetendő állami támogatások, valamint a víz- és csatornadíjak (késedelmi kamat, pótlék és bírság nélkül).

g) Mindezek után következnek a kis- és mikrovállalkozásoknak minősülő hitelezők követelései, a csődnyitás időpontjáig számított kikötött vagy törvényes ügyleti kamattal.

h) Egyéb követelések.

i) Végül a késedelmi kamatok, pótlékok és bírságok.

A jogalkalmazást segítené egy olyan szabály felvétele, amely szerint az ún. sima zálogjog, valamint az óvadék jogosultjának privilegizált helyzete csak a zálogjog vagy az óvadék összegéig terjed, az azon felüli rész csak a csődtömeggel szemben érvényesíthető, a fenti h) pont rangsorában.

12. Gyakran előfordul, hogy a rendelkezésre álló vagyon nem fedezi a követelések összegét. Ilyenkor a következők szerint kell eljárni:

a) elsőként kell kielégíteni a költségköveteléseket és a dologi joggal biztosított követeléseket, ebben a sorrendben;

b) ezt követően először a 11. pont d) alpontjában felsorolt tartozások jogosultjait kell kielégíteni, éspedig követeléseik arányában, majd a 11. pont e) alpontjában felsoroltakat, szintén követeléseik arányában;

c) ha a 11. pont f) alpontjába tartozó követelések nem elégíthetők ki teljes mértékben, akkor a csoporton belül először a társadalombiztosítási tartozásokat kell teljes mértékben kiegyenlíteni, majd a többi hitelezőt követeléseik arányában; ha a társadalombiztosítási tartozások teljes mértékű kiegyenlítése nem lehetséges, e tartozásokat is a csoportba tartozó más tartozásokkal azonos módon kell kezelni;

d) ha a vagyon a 11. pont f)–g)–h)–i) alpontjaiban felsorolt követelések teljes kielégítésére nem elegendő, az egyes csoportba sorolt hitelezőket – a csoport sorrendjében – a követeléseik arányában kell kielégíteni.

Jelenleg nincs szabály arra az esetre, ha a vagyonból a „sima” zálogjoggal biztosított követelések kielégítése sem lehetséges teljes mértékben. Ki kellene tehát mondani, hogy ilyen esetben ezeket a hitelezőket is követeléseik arányában kell kielégíteni. Ez méltányosabb megoldás, mint az, hogy az „időben erősebb” zálogjogosult elviszi az egész maradék vagyont.

13. A felszámoló (ebben a tematikában: csődgondnok) díjának kiszámításával, folyósításával és az ún. díjkiegészítési számlával (díjkassza) kapcsolatban a TV-ben tömérdek túlbonyolított és főleg túlnyomóan pénzügytechnikai szabály található. Valószínűnek látszik viszont, hogy a díjkiegészítést alapgondolatként meg kell tartani, mert valahogyan biztosítani kell azt, hogy a csődgondnok hozzájusson az elvégzett munkájáért járó ellenértékhez, beleértve a tisztességes hasznot is, üzletszerű gazdasági tevékenységről lévén szó.

Az új törvényt tehát meg kell szabadítani a pénzügyi részletkérdések szabályozásától, és a pénzügyminiszter számára kell adni felhatalmazást a rendeleti úton történő szabályozásra. A törvénybe csupán néhány alapvető rendelkezést kell ezzel kapcsolatban felvenni, amelyek nagyrészt garanciális jellegűek. Így ki kell mondani, hogy a csődgondnok díja az eladott vagyontárgyak árbevétele és a befolyt követelések együttes összegének 5%-a, de legalább 200 000 Ft (ez a duplája a jelenlegi összegnek). Ehhez jön az adós csődeljárás alatti gazdasági tevékenységéből származó árbevétel 2%-a. Mindez vonatkozik a kényszeregyezség esetére is.

Azt is ki kell továbbá mondani, hogy ha a ténylegesen kifizethető díj meghaladja a 4%-ot, a 4%-on felüli részt a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala által vezetett külön számlára kell a bíróságnak utalnia. Ha pedig a ténylegesen kifizethető díj nem éri el a 4%-ot, a bíróság a különbözetet (5%-ig) erről a számláról utalja ki a csődgondnoknak. (A díjkiegészítési számla vezetését nem célszerű decentralizálni.)

A többi kérdés szabályozása a pénzügyminiszterre tartozik.

 

Vegyes és záró rendelkezések

1. A TV 64. §-a speciális rendelkezéseket tartalmaz a lakásszövetkezet tekintetében. Ezek a szabályok nagyrészt fenntartandók.

Eszerint a lakásszövetkezet ellen folytatott csődeljárás esetén a szövetkezet tulajdonában álló ingatlant az egyes lakástulajdonosok, ill. tagok közös tulajdonába kell adni, érdekeltségük arányában. (Az ilyen ingatlan tehát nem tartozik a „vagyon” fogalmába, az utóbbira vonatkozó fogalommeghatározás ki is veszi onnan.) Ugyanígy kell eljárni a csődeljárás után megmaradt egyéb vagyonnal is.

Nem tartandó fenn és nem is tartható fenn viszont a TV említett §-ában szereplő az a kitétel, amely szerint a lakások tulajdonosai, ill. a tagok az ismertetett szabálytól megállapodással eltérhetnek. E megállapodásnak ugyanis csak egyetlen tartalma lehet: az ingatlant kapják meg a hitelezők (persze a kielégítési sorrend és arány alkalmazásával), és működtessék bérházként. Ez irreális elképzelés, nem szólva arról, hogy a tulajdonosok (tagok) egymás közötti ilyen meg- állapodásának semmi joghatása nincs a hitelezők tekintetében, és nem is lehet.

2. A TV 80. §-a szerint a TV-ben szabályozott csődeljárásban és felszámolási eljárásban (vagyis e tematikában: az újjászervezési és a csődeljárásban) az olyan követelésről, amely a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a Nyugdíj-biztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot vagy a helyi önkormányzatot illeti meg, lemondhat a követelés behajtására jogosult szervezet.

A szabály praktikusnak tűnik, esetleg továbbra is szükség lehet rá. Vizsgálandó azonban, vajon az említett szervezetekre vonatkozó hatályos jogszabályok nem teszik-e lehetővé a lemondást a szóban forgó felhatalmazás nélkül is, hiszen ilyen lemondásra más esetben is szükség lehet.

3. Az új törvény hatálybalépésének időpontját most még nem lehet meghatározni. Szem előtt kell azonban tartani azt, hogy elegendő idő álljon majd a jogalkalmazók rendelkezésére a törvény kihirdetése és hatálybalépése között az alkalmazásra való felkészülésre. (Vö. a kodifikációs koncepció 6. pontjával.)

Az új jogra való áttérés fő átmeneti szabálya az legyen, hogy az új törvényt csak a hatálybalépése után indult eljárásokban kelljen alkalmazni.

4. Az ún. kodifikatórius záradékban kell majd rendelkezni a korábbi jogszabályok hatályon kívül helyezéséről és a kapcsolódó jogszabályok szükség szerinti módosításáról. Ennek az összeállítása reálisan csak a normaszöveg államigazgatási egyeztetése során lehetséges.

5. A kialakult kodifikációs gyakorlatnak megfelelően a törvény végén összesítve felsorolásra kerülnek azok a felhatalmazások, amelyeket a törvény rendeletalkotásra ad a kormánynak, ill. a pénzügyminiszternek, megjelölve e szabályozások pontos tárgyát.

 

1. sz. melléklet

A fizetésképtelenségről szóló törvény kodifikációs koncepciója

1. A legelső kérdés minden kodifikációnál az, hogy novella legyen-e (lehet-e), vagy új kodifikációra van-e szükség. A tematika tartalmát tekintve, alapvető jelentőségű ebből a szempontból az a tény, hogy az új szabályozás számos koncepcionális változtatást kíván megtenni a hatályos joganyagban. Ilyen pl. a munkabér-követelések speciális kezelése, a bírósági fórum decentralizálása, az újjászervezési eljárás bevezetése, felszámolás helyett csődeljárás szabályozása, a hitelezői választmány szerepének erősítése, az eljárások gyorsítása stb.

Ezeket a változtatásokat jogszabály-módosítással nem lehet megvalósítani, nem szólva arról, hogy ez a módosítás sorrendben éppen a 30. lenne, ami az amúgy is már nehezen kezelhető joganyagot végképp alkalmazhatatlanná tenné, ez viszont sértené a jogállamiság elvét.

Egyértelmű tehát, hogy a fizetésképtelenségről új, komplett jogszabály alkotását kell kezdeményezni, a korábbi joganyagot pedig teljes körűen hatályon kívül kell helyezni.

2. Ezek után tisztázandó az új jogszabály jogforrási szintje. A jogalkotásról szóló – bár elavult – 1987. évi XI. törvény 2. §-a szerint az Országgyűlés törvényben állapítja meg (többek között) a gazdaság működésére és jogintézményeire vonatkozó alapvető szabályokat, továbbá az állampolgárok alapvető jogait és kötelezettségeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait.

Az új jogszabályban szabályozni kívánt újjászervezési eljárás és csődeljárás a gazdaság működésének zavarait akarja elkerülni, csökkenteni vagy megszüntetni, és ennek során jelentős mértékben érinti az állampolgárok (részben mint adósok, de főleg mint hitelezők) jogait és azok érvényesíthetőségét.

Mindebből az következik, hogy az új jogszabály törvény kell hogy legyen.

3. A fizetésképtelenségről szóló új törvény azt az 1991. évi IL. törvényt kívánja felváltani, amely – címéből is kitűnően – három jogintézményt szabályoz: a csődeljárást, a felszámolási eljárást és a végelszámolást. Az első két jogintézmény csak lazán kapcsolódik a harmadikhoz, együttes szabályozásuk mégsem tekinthető kodifikációs hibának, inkább „a jogalkotás gazdaságosságára” való törekvés eredménye.

Most azonban, hogy a tematika új alapokra helyezi a témakör előbb említett két részét, és „fizetésképtelenség” cím alatt a fizetésképtelenség megelőzését, majd a bekövetkezése utáni eljárást kívánja „csődeljárás” elnevezéssel szabályozni, a tartalomról végképp leválik a harmadik elem: a végelszámolás, amelynek semmi köze nincs sem a fenyegető, sem a bekövetkezett fizetésképtelenséghez.

Mindebből az következik, hogy a végelszámolásról szóló törvény megalkotását kell kezdeményezni.

4. Ami a szabályozás jellegét illeti, annak kógensnek kell lennie, diszpozitív szabályozásra ebben a körben nincs lehetőség, pedig polgári jogi-gazdasági jogi (más szóval: magánjogi) viszonyok szabályozásáról van szó. A szabályozás tartalma azonban nagyrészt garanciális jellegű, ezért a felek attól nem térhetnek el.

Ugyanakkor viszont a tematika erőteljes decentralizálást javasol a bírósági hatáskört tekintve, a csődgondnok kirendelése terén, a hitelezői választmány tekintetében stb. Ezzel az eljárást közelebb kívánja vinni az érdekeltekhez és egyben gyorsítani is. A gyorsítást szolgálja egyébként az eljárási határidők lerövidítése is, amit a decentralizálás tesz lehetővé.

5. A jogalkotási törvény szerint [18. § (3) bek.] a jogi szabályozás nem lehet indokolatlanul többszintű. Másutt [15. § (1) bek.] a jogalkotási törvény azt írja elő, hogy ha végrehajtási jogszabály kiadására van szükség, az erre irányuló felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. Általános végrehajtásra tehát nem adható felhatalmazás.

Ennek megfelelően a tematika csak a legszükségesebb esetekben ad felhatalmazást alacsonyabb szintű jogalkotó számára a szabályozásra, akkor is pontosan megszabva a tárgyat és a keretet. Ezekben az esetekben olyan részletrendelkezésekről van szó, amelyeknek a komplett törvénybe való felvétele eltorzítaná annak szerkezetét, elterelné a jogalkalmazók figyelmét a törvény fő mondanivalójáról. – A javasolt szabályozás tehát alapjában véve egyszintű.

Biztosítani kell viszont, hogy az említett részletszabályok a törvénnyel egyidejűleg kerüljenek kihirdetésre, miként ez 1986-ban történt.

6. Ami az új törvény hatálybalépését illeti, ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozatait kell szem előtt tartani (7/1992. (I. 30.) AB, 28/1992. (IV. 30.) AB. Ezek szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon

a) a jogszabály szövegének megszerzésére és annak áttanulmányozására;

b) a jogalkalmazó szerveknek a jogszabály alkalmazására való felkészüléséhez;

c) a jogszabály által érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak az új jogszabály rendelkezéseihez.

A „kellő idő” (vagyis a jogszabály nyugvási ideje, „vacatio legis”, ami a kihirdetés és a hatálybalépés közötti időszak) fogalmát a kodifikációra vonatkozó jogirodalom kidolgozta. Eszerint ha valamely jogintézmény vagy jogterület újraszabályozása történik (ún. rezsimváltozás, nem politikai értelemben), a „kellő idő” 4–6 hónap kell, hogy legyen.

Mivel a tematika teljes újraszabályozást tartalmaz, gondoskodni kell majd arról, hogy az új törvény kihirdetése és hatálybalépése között mintegy 6 hónap legyen. Figyelembe véve, hogy itt pénzügyi és számviteli rendelkezések is lesznek, amelyeket a naptári év fordulóján célszerű (és szokás) hatályba léptetni, az új törvényt 2003. január 1. napjával kellene hatályba léptetni. Ehhez persze az szükséges, hogy a törvény legkésőbb 2002 első félévének végén megalkotásra kerüljön.

A hatálybaléptetést a tárgyalt módon egyébként maga a törvény elvégezheti, nincs szükség itt olyan külön hatályba léptető törvényre, mint amilyen a Ptk-nál (1960. évi 11. sz. tvr.) vagy a szövetkezeti törvénynél (1992. II. tv.) volt.

7. A hatálybaléptetéssel kapcsolatban meg kell határozni az átmenet fő szabályát. A helyes megoldás a jelen esetben az, ha az új törvény kimondja: rendelkezéseit csak a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni (jövőbeli hatály). Ezzel a megoldással elkerülhető az eljárások vagy egyes eljárási cselekmények megismétlése, és elkerülhetők a jogalkalmazási zavarok.

Az átmenet említett fő szabálya maga után vonja a korábbi joganyag ún. továbbhatását: a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokat a korábbi jogszabályok szerint és a korábbi bírói fórumokon kell befejezni.

 

2. sz. melléklet

A fizetésképtelenségről szóló törvény felépítése
(Vázlat)

  Általános szabályok
 Tárgyi hatály
 Személyi hatály
 Fogalommeghatározások
 A hitelezői választmány
 A bírósági eljárás általános szabályai
 Állami Bérgarancia Alap

  Az újjászervezési eljárás
 Az eljárás megindításának feltétele
 Az eljárás megindítása és annak joghatása
 Újjászervezési terv és végrehajtása
 Az eljárás befejezése

  A csődeljárás
 Az eljárás megindításának feltételei
 Az eljárás megindítása
 A csődgondnok
 Az eljárás megindításának joghatása
 Egyezség a csődeljárásban
 Az eljárás befejezése

  Vegyes és záró rendelkezések
 A lakásszövetkezetekre vonatkozó sajátos szabályok
 Lemondás egyes követelésekről
 Hatálybalépés, átmenet
 Kodifikatórius záradék
 Felhatalmazások