Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:45–60.

STEFAN SMID

A nemzetközi csőd szabályozása az EU-tagállamok jogrendjében

 

Az Európa Tanács csődeljárásról szóló határozata
A határokon átnyúló csődeljárásokra vonatkozó UNCITRAL-modellelőírások

 

I. Bevezetés

A nemzeti határokon átnyúló gazdasági összefonódások jelentőségének növekedésével a nemzetközi csődjog területén felmerülő kérdések és megoldások a világon mindenütt egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Európában a korábban a tervgazdálkodásnak megfelelően strukturált közép- és kelet-európai gazdasági térség nyitása ezen jogterület jelentőségének növekedése különleges dinamikát ad. A változás középpontjában olyan országok állnak, mint például Magyarország, amelyek az Európai Unióba (EU) való felvétel során az elsők közé tartoznak. Ezen túlmenően akkor is felmerülnek a nemzetközi csődjog szabályozásával kapcsolatos ellentmondások – és ez nem csupán Közép- és Kelet-Európa reformországaira vonatkozik –, ha egy csődjogszabály – legyen az pozitív-jogi megközelítésű, vagy álljon a joggyakorlat alapján – az ún. területi elvet követi, mivel az Európa Tanács határozata ettől elhatárolódva egyfajta „ellenőrzött”, az univerzalitás elvének alapján álló rendszert vezet be.

A következőkben Ausztria, Németország, Olaszország, Franciaország és az Egyesült Királyság (Anglia és Wales) autonóm, nemzetközi csődeljárásra vonatkozó jogszabályainak alapelveit ismertetjük. Az osztrák nemzetközi csődjogszabályok bemutatása keretében az Európa Tanács 2002. május 31-én életbe lépő csődjogi rendeletét is ismertetjük. A határokon átnyúló csődeljárásokról (l. III.) szóló, az UNCITRAL-modellelőírásokat – amelyek szintén a nemzetközi csődeljárások egységes normájához tartoznak – a nemzetközi csődjogról szóló rész végén taglaljuk.

 

II. Országjelentések

 

A) Ausztria

1. Az Európa Tanács csődeljárásról szóló rendeletének 2002. május 31-i
hatálybalépéséig érvényes osztrák nemzetközi csődjogi szabályok

A területi elvnek megfelelően a csődeljárás megindításának joghatásai a fizetésképtelen adósnak csak az országban levő vagyonára terjednek ki. Az osztrák csődtörvény (öKO) 1. § 1. bekezdéséhez kapcsolódó legújabb döntés esetében is az Osztrák Legfelsőbb Bíróság (öOGH) szigorúan a területi elvet képviselte, míg a szakirodalomban erre vonatkozólag megoszlanak a vélemények. Amennyiben tehát nem létezik egy másik országgal kétoldalú megállapodás a csődeljárás területén, a külföldi csődintézkedések alapjában véve hatástalanok, azok elismerése államok közötti szerződésekben meghatározott kölcsönösségtől függ. A kölcsönösségi elv azonban a csődjogi államközi szerződések csekély száma, valamint az öKO 180. §-ának a külföldi csődeljárások elismerésére vonatkozó korlátozó volta miatt jelenleg csak csekély szerepet játszik.

Az öOGH 1999. november 25-i döntésében azonban mégis felhívta az osztrák törvényhozást, hogy nemzetközi csődmegállapodások aláírásával az országon belül indított csődeljárások univerzalitását juttassa érvényre. Ezt a felszólítást az UNCITRAL nemzetközi csődeljárásokra vonatkozó modellszabályozásaira is kell vonatkoztatni, melyek ugyancsak a külföldi csődeljárások elismerését, együttműködést, valamint a külföldi csődbiztosok, felszámolók a más országban zajló eljárás bíróságai előtti megjelenési jogot, így az univerzalitás elvének érvényre jutását szorgalmazzák.

2. Az ausztriai szabályozás az ET rendeletének életbelépése után

Az ET csődeljárásra vonatkozó rendeletének (ez lép az 1995-ben aláírt, de soha életbe nem lépett, a csődeljárásról szóló nemzetközi megállapodás helyébe) életbelépésével annak rendelkezései – Dánia kivételével – az összes EU-tagállamra kötelezőek lesznek. A VO olyan jogszabály, mely jogi hatását tekintve a legmesszebbmenőkig beavatkozik az EU-tagállamok nemzeti jogaiba. Ez egy általános érvényű, absztrakt jogszabály, amely a tervezett szabályozást már önmagában tartalmazza. Egy ET-rendelet a tagállamok számára minden részében kötelező jellegű, és – amint már említettük – minden EU-tagállamra vonatkozik. Végrehajtásához nem szükséges semmilyen beiktató nemzeti jogi jogszabály. Anyagi jogi szempontból egy ET-rendelet ereje az adott nemzeti jog törvényével azonos.

2002. május 31-ével ennek megfelelően az Ausztria által más EU-tagállamokkal (Belgium, Németország, Franciaország, Olaszország) kötött megállapodások érvényüket vesztik (vö. a csődeljárásról szóló ET-rendelet 44. cikk.-ében található felsorolás). Harmadik államokkal szemben az osztrák csődeljárás azonban az öOGH joggyakorlatának megfelelően továbbra is a belföldi vagyonra korlátozódik, kivéve, ha nemzetközi szerződés másképp nem rendelkezik.

3. Az ET csődjogi rendelete (No. 1346/2000)

a) A keletkezés körülményei

Egy nemzetközi egyezmény létrehozásának szükségessége a polgári és kereskedelmi kérdésekben való jogi illetékességről és bírósági határozatok végrehajtásáról szóló európai egyezmény (EuGVÜ) megalkotása kapcsán merült fel, nevezetesen, hogy egy csődjogi egyezménynek – az ítéletek elismerésének és végre- hajtásának szabályozásán túlmenően – anyagi jogi szabályokat is kell tartalmaznia. Ilyen jellegű erőfeszítések – a szakmai világ részéről kritikusan fogadva – egy 1971-ből származó előzetes tervezetben és egy 1980-ból származó – nem kevésbé kritizált –, átdolgozott változatban jelentek meg. A kiélezett helyzetek feloldására végül is az ezen megállapodás létrehozását célzó munkálatokat megszakították, abból a célból, hogy megvárják egy Svájc által kezdeményezett Európa tanácsi csődeljárási megállapodás eredményeit, melyet 1990 júniusában Isztambulban bocsátottak aláírásra (ún. isztambuli megállapodás), azonban az életbelépéséhez szükséges három ratifikáció hiányában gyakorlatilag semmi jelentőségre nem tett szert. A csődeljárásról szóló megállapodás újból megkezdett munkálatait 1995-ben zárták le.

1995. november 23-án az Európai Unió Tanácsa elfogadta az európai csődeljárási megállapodást (EuIÜ). A megállapodás 1996. május 23-ig várt az aláírásra, és Nagy-Britannia kivételével az összes akkori EU-tagállam ratifikálta. Az aláírás határidejének lejártát követő üresjárat kiküszöbölése érdekében a Német Szövetségi Köztársaság és a Finn Köztársaság egy – az amszterdami szerződés által lehetővé tett – kezdeményezést terjesztett a tanács elé 1999. május 26-án egy ET-rendelet elfogadása érdekében. A kezdeményezés lényege az volt, hogy az EuIÜ tartalmát lehetőség szerint változtatások nélkül új jogi formába öntsék. Azt is el kellett dönteni, hogy az új jogi eszközt irányelvnek vagy rendeletnek tekintsék. Az Európai Unió Bizottsága a rendeleti forma mellett állt ki, tekintettel arra, hogy a jogharmonizáció legmagasabb szintje viszonylag rövid időn belül csak így érhető el. Az egyes nemzeti jogrendek ehhez való igazodásának szükségességéhez kétéves végrehajtási türelemmel számoltak.

A csődeljárásról szóló rendeletet az Európai Unió Tanácsa 2000. május 29-én bocsátotta ki, és az – amint már említettük – 2002. május 31-én lép életbe. A két jogi aktus – attól eltekintve, hogy a rendelet egy ilyen előre megtervezett előzetes döntési eljárás során jött létre, másként, mint az EuIÜ – teljesen azonos. Mivel a tagállamok szervei a közösségi jog szerint jöttek létre, ez az egyes tagállamok alkalmazási gyakorlatában lassan teljesen más képet mutathat. Ennek elkerülése érdekében, valamint azért, hogy a közösségi jogalkotásban és joggyakorlatban az egység biztosítva legyen, az Európai Bíróságnak (EuGH) monopolhelyzetben kell lennie egy döntés-előkészítő eljárási formában a közösségi jog értelmezése kérdésében. Keresetre jogosultak és kötelezettek csak bíróságok, tagállami szerveknek sem előterjesztési joguk, sem előterjesztési kötelezettségük nincs.

b) A rendelet tartalma

Előzetes megjegyzések

A Közös Piac szabályszerű működésének érdekében jelentősége van annak, hogy a felek számára ne legyen előnyös vagyontárgyakat vagy jogviták rendezését egy másik tagállamba áthelyezni azért, hogy ezzel jobb jogi helyzetbe (ún. „forum shopping”) kerüljenek (L. 160/1 [4]¹). A csődeljárások határon túli hatékonyságának javítása érdekében ezért szükséges és elégséges, ha a bíróságok illetékességét, a bírósági határozatok elismerésére és az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseket egy közösségi jogi aktussal szabályozzák ezen a területen, amely jogi aktus kötelező érvényű és azonnali hatályú (L. 160/1 [8]). (A továbbiakban röviden a határozat legfontosabb szabályait mutatjuk be. Az adott összefüggésben utalni kell az általános célkitűzésekre – ezek a határozat szövegének az elején találhatók. A határozat mellékletében találhatók az egyes tagállamokban létező egyes eljárások és az eljárást lefolytatni jogosultak meghatározása.)

 

Érvényesség

Az 1. fej. 1. bek. értelmében a rendelet az olyan eljárások egészére vonatkozik, amelyekben az adós fizetésképtelenségét már megállapították, és a vagyona egésze vagy egy része tekintetében elveszti a rendelkezési jogot, és felszámoló kirendelését rendelik el. Az alkalmazási körből kikerülnek például a biztosítótársaságokkal és hitelintézetekkel szembeni csődeljárások (1. fej. 2. bek.). Ezek a vállalattípusok nem esnek a rendelet hatálya alá, mert ezekre rendszerint külön jogszabályi előírások vonatkoznak, és a nemzeti fennhatósággal bíró felügyeleti ellenőrző szervek messzemenő beavatkozási jogosultsággal rendelkeznek (L 160/2 [9]). Rendelkezés továbbá csak azon eljárásokra vonatkozik, amelyek esetében az adós lényeges érdekeltségeinek központja a közösségben van (L 160/2 [14]). Az érdekeltségek központjának az a hely tekintendő, ahonnan az adós szokásosan az érdekeltségeit irányítja, és ez így harmadik személyek által meghatározható (L 160/2 [13]). Társaságok és jogi személyek esetében az ellenkező bizonyításáig vélelmezhető, hogy legfontosabb érdekeltségeik helye a társasági szerződésben megjelölt székhelyük (3. fej. 1. bek. 2. pont).

 

Nemzetközi jogi illetékesség

A csődeljárás megindítására (fő csődeljárás) ily módon bármely tagállam bíróságai illetékesek, amelyek területén (bírósági kerület) az adós érdekeltségeinek központja található (3 fej. 1. bek. 1. pont). A „bíróság” fogalma tágan értelmezett. Olyan személyről vagy intézményről van szó, aki vagy amely az adott ország jogrendje alapján jogosult csődeljárást indítani. Az eljárásnak nemcsak a rendelettel kell összhangban lennie, hanem olyan általános eljárásnak is kell lennie, amely az adós teljes vagyonának vagy egy részének végrehajtására irányul, valamint egy biztos kirendelését vonja maga után (L 160/2 [10]). A 2. cikkely d) bekezdés definíciói szerint a bíróság egy tagállamnak olyan jogi szerve vagy bármely más, erre a feladatra rendelt hivatala, amely illetékes csődeljárás megindítására, vagy az eljárás folyamán döntéseket hozhat. Két tagállam csődeljárás indításával kapcsolatos illetékességi konfliktusa esetén a fő csődeljárás kérdésében először döntést hozó bíróság határozatát kell véglegesnek elfogadni (L 160/3 [22]).

 

Alkalmazandó jog

Amennyiben a rendelet másként nem rendelkezik, a csődeljárásra (főeljárásra) és következményeire annak az adott tagállamnak a csődeljárásra vonatkozó jogszabályai alkalmazandók, amelyben az eljárást megindították (az eljárás megindításának országa). Egy az illetékes bíróság által megindított csődeljárást (fő-, másodlagos vagy részleges csődeljárás) a 3. cikk. szerint minden tagállamban automatikusan elismertnek kell tekinteni, azzal a hatállyal, amikor az eljárás megindításának országában a döntés jogerőre emelkedik (16. cikk.). A 2. cikk. értelmében mozgatható tárgyak esetében az eljárást abban a tagállamban kell megindítani, amelynek a területén a tárgy található. Olyan tárgyak és jogok esetében, melyeknél a tulajdonjog (jogi illetékesség) nyilvános bejegyzést nyert, abban a tagállamban, amelynek fennhatósága alatt a bejegyzést nyilvántartják, és olyan tagállamokban történő követelések esetében, amelyek területén a teljesítésre kötelezett harmadik fél a 3. bek. 1. (l. b és c alpont) értelmében fő érdekeltségeinek központját tartja fenn.

A 4. cikk. 2. bek. a–m) pontjai értelmében annak az országnak a joga határozza meg, ahol az eljárás megindult, hogy milyen típusú adósok esetében indítható csődeljárás (a pont); milyen vagyonelemek tartoznak a csődvagyonba (b pont); milyen jogai vannak a végrehajtónak és az adósnak (c pont); hogyan kell megtörténnie a bejelentésnek, a követelések vizsgálatának és megállapításának (h pont); a hitelezők rangsora megállapításának (i pont); vagy annak megállapítása is, hogy mely jogi cselekmények semmisek, megtámadhatók vagy relatíve hatás nélküliek, mert azok a hitelezők mindegyikére nézve hátrányosak (m pont). A 13. cikk.-nek megfelelően a 4. cikk. 2. pontja nem alkalmazható, ha az a személy, aki a hitelezők összessége rovására előnyhöz jutott, bizonyítja, hogy a cselekményére egy másik ország joga vonatkozik mint az eljárás megindításának országáé, és a cselekménye ezen tagállam jogszabályai szerint nem semmis (illetve megtámadható).

 

Fő- és másodlagos csődeljárások (az „ellenőrzött” univerzalitás elve)

Amint már említettük, a rendelet célja, hogy a „részleges” vagy akár „ellenőrzött” univerzalitási elvet megvalósítsa, mivel az anyagi jogokban található jelentős eltérésekből fakadóan egyetlen, általános érvényű csődeljárás nem hozható létre. Ez különösen érvényes a biztosítéki szabályok nagyon különböző rendszerére (vö. a g pont alattiakat). Az egyes hitelezőcsoportok előjogainak szabályozásaiban is nagyok az eltérések. Az ET-rendelet ezen aspektusokkal olyan értelemben számol, hogy egyrészt léteznek külön kezelendő tényállási elemek, másrészt az általános érvényű fő csődeljárás mellett országon belüli eljárások (ún. másodlagos eljárások) engedélyezhetők-e, amelyek azonban csak abban az országban fellelhető vagyonra vonatkoznak (3. cikk. 2. bek. utolsó mondat), ahol az eljárást megindították. Másodlagos csődeljárás abban a tagállamban indítható meg, amelyikben az adósnak gazdálkodási tevékenységet folytató kirendeltsége van. Amennyiben az egyik tagállam bírósága a 3. cikk. 1. bek. értelmében fő csődeljárást indított, amelyet egy másik tagállamban elismertek, úgy ennek a tagállamnak az illetékes bírósága a 3. cikk. 2. bek. értelmében másodlagos csődeljárást indíthat anélkül, hogy ebben a másik tagállamban vizsgálnák az adós fizetőképességét. Ennek az eljárásnak a jogkövetkezményei az adósnak az érintett tagállamban levő vagyonára korlátozódnak (27. cikk.).

Amennyiben a rendelet mást nem ír elő, a másodlagos csődeljárásra azon tagállam jogszabályai vonatkoznak, amelynek területén ezt az eljárást megindították (28. cikk.). Másodlagos csődeljárás a belföldi érdekek védelmén kívül más célokat is szolgálhat, elsősorban akkor, ha az adós vagyona túlságosan „szerteágazó” ahhoz, hogy egy egységként kezelhető legyen, vagy amennyiben az érintett jogrendek közötti különbségek túl nagyok. A fő (elsődleges) csődeljárás biztosa ekkor kezdeményezheti másodlagos csődeljárás megindítását (L 160/2 [19]). A fő csődeljárás és a másodlagos csődeljárás azonban csak akkor járulhat hozzá a csődvagyon hatékony értékesítéséhez, ha a két eljárást egymással összehangolva folytatják le. Ehhez szükséges, hogy a csődbiztos/felszámoló az egyidejűleg folyó másodlagos csődeljárásban is részt vehessen. Például benyújthasson szanálási, egyezségi tervet, vagy indítványozhassa a vagyon értékesítésének felfüggesztését a másodlagos csődeljárásban (34. cikk. és L 160/3[20]). A 31. cikk. 1. bek. ezért előírja a fő és másodlagos csődeljárásban érdekelt biztosok/felszámolók kölcsönös tájékoztatását. Haladéktalanul meg kell adniuk egymás számára minden olyan információt, amely a másik eljárás szempontjából jelentőséggel bírhat, különösen a követelések bejelentésének állására és ezek vizsgálatára vonatkozóan, valamint minden, a csődeljárás befejezését érintő intézkedésekkel kapcsolatban. A 31. cikk. 3. bek. értelmében a fő csődeljárás biztosa számára a másodlagos csődeljárás biztosa lehetőséget kell hogy biztosítson arra, hogy egy adott időpontban a másodlagos csődeljárás tárgyát képező vagyon értékesítésére javaslatot tehessen.

 

A csődbiztos/felszámoló kijelölése és annak hatásköre

A csődbiztos kirendelését a kirendelésre vonatkozó döntés hitelesített okiratával vagy egy másik, az illetékes bíróság által kiállított nyilatkozattal kell igazolni (19. cikk.). Az illetékes bíróság által kijelölt biztos egy másik tagállam területén minden olyan hatáskörét gyakorolhatja, amely az eljárás indításának országa joga szerint megilleti, mindaddig, amíg a másik államban nem indult másodlagos csődeljárás. Különösen joga van – az 5. cikk. (harmadik fél dologi jogai) és a 7. cikk. (tulajdonjog fenntartás) megszorításával – a csődvagyonhoz tartozó tárgyakat azon tagállam területéről elvinni, amelyben ezek fellelhetők (18. cikk. 1. bek.). A hatásköre azonban nem terjedhet ki kényszerítő eszközök alkalmazására, vagy hogy jogviták, összeütközések kérdésében döntsön (18. cikk. 3. bek.). A biztosnak a hitelezői jogok érvényesítésével kapcsolatos jogairól l. a h) pontot.

 

A harmadik fél dologi jogai és a tulajdoni kikötés

Dologi jogok esetében az eljárást indító állam jogától eltérő követelés bejelentésének külön érvényesítési igénye is fennáll, mivel ezeknek hitelnyújtás esetén komoly jelentőségük van. Egy ilyen dologi jog alapja, érvényessége és tartalma ezért a dolog helye szerinti jogi normákhoz igazodik (lex rei sitae), és ezeket nem érinti a csődeljárás megindítása. A dologi jog jogosultja a biztosítékot képező tárgy kiválasztását, illetve elkülönítését illetően jogát érvényesítheti. Az 5 cikk. értelmében nem érinti az eljárás megindítása egy hitelezőnek vagy egy harmadik személynek az adós tárgyi vagy immateriális, mozgatható vagy nem mozgatható vagyontárgyain – mind meghatározott vagyontárgyakon, mind pedig változó összetételű tárgyak többségének esetében – fennálló dologi jogait, amelyek a csődeljárás indításakor egy másik tagállam területén vannak. Dologi jogok nemcsak bizonyos tárgyakon, hanem teljes vagyonon is fennállhatnak. Ez a brit és ír jogban ismert floating charge-t is magában foglalja.

A fő csődeljárás megindulása nem érinti azon külföldön található vagyontárgyakon fennálló dologi jogi biztosítéki jogokat, melyek a csődeljárás megindulása előtt keletkeztek. Ezeket egy másodlagos csődeljárásban lehet érvényesíteni. Amennyiben nem indul meg másodlagos csődeljárás, úgy a dolgok értékesítése és a dologi jogi biztosítéki jogok érvényesítése után fennmaradt összeget a fő csődeljárásban eljáró felszámoló rendelkezésére kell bocsátani (L 160/3 [25]). A dologi jogok kezelésével összhangban a 7. cikk. előírja, hogy a csődeljárás az eladó tulajdonjog-fenntartásból származó jogait nem érinti, amennyiben a dolog az eljárás megindulásakor egy másik tagállam területén van.

 

Hitelezői jogok gyakorlása és a követelés bejelentése

Minden hitelezőt, akinek állandó lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy székhelye a közösségben található, megilleti a jog, hogy követeléseit minden, a közösségben az adós vagyonával kapcsolatos csődeljárásban bejelentse. A hitelezőkkel szembeni egyenlő eljárás érdekében azonban a bevétel elosztását össze kell hangolni. Minden hitelező megtarthatja ugyan, amit a csődeljárás során kapott, de egy másik eljárásban csak akkor részesülhet a vagyon felosztásából, ha az azonos rangsorolású hitelezők követelésükre azonos mértékben részesültek (32. cikk. 39. cikk. és L 160/3 [21]). A fő és másodlagos csődeljárás biztosainak/felszámolóinak be kell jelenteniük a másik eljárásban is a követeléseket. A hitelezőknek azonban joguk van ezt megtiltani vagy a bejelentést visszavonni (32 cikk. 2. bek.). Egy fő- vagy másodlagos csődeljárás biztosa jogosult arra, hogy egy másik csődeljárásban hitelezőként járjon el, különösen akkor, ha a hitelezői választmányban részt vesz (32. cikk. 3. bek.). A követelés bejelentéséhez szükséges, hogy a hitelező (az adott esetben) meglévő iratok másolatát megküldje, megadja a követelés típusát, keletkezésének időpontját és mértékét, valamint tájékoztatást adjon arról, hogy a követelésre vonatkozóan előjogot, dologi biztosítéki jogot vagy tulajdonjog-fenntartásból származó jogot kíván érvényesíteni, és mely vagyoni értékek szolgálnak biztosítékul (41. cikk).

 

Munkaszerződéssel kapcsolatos jogi szabályozás

A munkavállalók és munkaviszonyok védelme érdekében a csődeljárásnak a munkaviszonyok folytatására, ill. befejezésére vonatkozó következményeket, valamint minden ilyen eljárásban érdekelt fél jogait és kötelezettségeit a szerződés általános magánjogi normáival összhangba kell hoznia. Az egyébként felmerülő csődjogi kérdéseket, mint például hogy a munkavállalót előjogok illetik-e meg, és ezen előjog milyen rangsorolást kap, azt azon ország jogszabályai határozzák meg, ahol az eljárás indult (10. cikk. és L 160/4 [28]).

 

Ordre Public

Minden tagállam megtagadhatja egy másik tagállamban indított csődeljárás elismerését vagy egy ilyen eljárás során hozott döntés végrehajtását, amennyiben ez az elismerés vagy végrehajtás olyan eredményre vezetne, mely nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a fennálló közrenddel, különösképpen az alkotmányos alapelvekkel vagy az egyének alkotmányos jogaival (26. cikk).

 

c) Záró megjegyzések

Az ET rendeletével fontos lépés történt a nemzetközi csődeljárások egységes lebonyolítása irányába. Az „ellenőrzött” univerzalitás rendszere – amely a rendelet alapját képezi –, lehetővé teszi a különböző tagállamokban levő vagyonelemek bevonását, ezáltal az EU-n belül eltérést jelent a területi elvtől. Ugyanekkor átengedi a csődjog egyes érzékeny területeit az egyes tagállamok meghatározó vagy kizárólagos szabályozási körébe.

 

B) Németország

1. A legfrissebb fejlődés az autonóm német nemzetközi csődjogban

Az ET csődrendeletét beiktató jogszabály 102. §-a (EGInsO) szabályozza a Német Nemzetközi Csődjogot. Míg az 1877-es csődszabályozás 237. és 238. §-a csak rövid meghatározásokat irányzott elő, az új német csődtörvény (InsO) egyáltalán nem határoz meg szabályokat. Ezzel határozott ellentmondásban állnak a sok éve tartó reformtörekvések. Az EU csődrendeletet beiktató törvényére (EGInsO) vonatkozó kormánytervezet még egy további, kilencedik címet is előirányzott, melynek 379–399. §-ai a nemzetközi csődjogot szabályozták volna. Ez a „reformtervezet” azonban kifogások egész sorával szembesült, melyek közül sokra a mai napig sem találták meg a megfelelő válaszokat.

Tizenhat évi intenzív vita után 1994 tavaszán a csődtörvényre vonatkozó kormánytervezet hamar bekerült a törvényhozási eljárásba, melynek során a Bundestag jogi bizottsága rövidítések egész sorát eszközölte, hogy ezáltal valamennyire kivonja a kritika alól az új, igen terjedelmes törvényt. A rövidlátó, nem mindig alaposan átgondolt rövidítéseknek a nemzetközi csődjogra vonatkozó rendelkezései is áldozatául estek. Így pl. az új német csődtörvény 102. cikkelyének a kormány által készített, az EU-szabályozást beiktató törvény tervezetében nincs megfelelője. A jogi bizottság arra a reményre alapozta politikáját, hogy úgyis hamarosan ratifikálásra kerül az Európai Csődjogi Egyezmény, és az érvényes jogként életbe lép majd (ami a 2. bek. 1. cikk. alapján csődre – Konkurs – nem alkalmazható).

A jogi bizottság, mely ezen események bekövetkeztét előre nem láthatta, úgy döntött, hogy a német nemzetközi csődjog átfogó újraszabályozásával vár az egyezmény elkészítéséig (Az Európa Tanács jelenlegi, csődeljárásra vonatkozó rendeletét l. a II. A. 3. alatt). Az új szabályozást ennek megfelelően úgy kell majd megalkotni, hogy a rendeletet beiktató jogszabály olyan rendelkezéseket tartalmazzon, melyek lehetővé teszik a rendelet előírásainak lényegében változatlanul történő alkalmazhatóságát a nem szerződő államok vonatkozásában is. A rendelet életbelépésének idejéig elegendő lenne az EU-csődrendelet beiktató jogszabály 102. cikkelyében „a modern német nemzetközi csődjog alapjainak” lefektetése.

2. Univerzalitás

A német nemzetközi csődjog szabályai egy esetleges összeütközés esetére az univerzalitás elvének elismerésére korlátozódnak, azzal a következménnyel, hogy az idegen ország eljárást indító bíróságának nemzetközi illetékessége esetén az eljárást elrendelő bírói határozat hatálya kiterjed a német felség- és jogterületre és így a belföldön található vagyontárgyakra is (102. cikk. 1. bek. 1. EGInsO).

A „tükör”-elv érvényesül, vagyis a külföldi csődeljárás elismerése belföldön attól függ, hogy a külföldi bíróság rendelkezik-e a német jog szerint nemzetközi illetékességgel. Ezzel a jogalkotásban fordulat következett be, miszerint a területi elv helyett, melyet korábbi nézetek szerint a KO 237. §-a fogalmazott meg, a külföldön indított csődeljárás belföldi joghatásait ismerik el (vö. a nyugatnémet joggyakorlattal).

A német szakirodalom ma már nem foglalkozik azzal a problematikával, mely szerint más államok törvényei, joggyakorlata joghatásainak elismerése az állami szuverenitást érintené. Éppen egy csődeljárást követő végrehajtás járhat jelentős következményekkel a közösség számára. Annak a ténynek, hogy ezt az összefüggést Németországban más országokkal ellentétben nem tették közvita tárgyává, vagy egyáltalán nem is gondoltak erre, történelmi okai vannak.

Ez a „fordulat” a hitelezők egyenlő elbírálásának elvére épül, ami megsérült volna, ha a belföldi vagyon a külföldi csődeljárás igénybevétele alól mentesül. Ez a szabályozás megfordítja az InsO 35. §-ában megfogalmazott univerzalitás elvét, mely szerint a belföldön eljárást elrendelő határozat az adós teljes vagyonára kiterjed, amely az eljárás indításakor a tulajdonában van. A területileg konkuráló csődjogok ennek következtében a német nemzetközi csődjog szerint egyenrangúak.

3. A német csődbíróság nemzetközi illetékessége

A polgári perrendtartás (ZPO) 15. §-át, mely az országon belüli lakóhellyel nem rendelkező németek számára az országon belül kijelöli az illetékes bíróságot, az EGInsO 102. cikk.-e megváltoztatja. Lakóhely nélküli belföldi adósok ritka esetében nem a vagyonának a helye számít, hanem sokkal inkább a ZPO 16. §-a alkalmazandó, amely feltételezi, hogy az alperes teljes mértékben lakóhely nélküli. Erre a polgári törvénykönyv (BGB) 7. §-a irányadó: külföldieknek belföldön levő lakóhelyének mivoltát a külföldi jog szerint kell meghatározni.

Csődeljárás indításának kérelmezése esetén egyéni vállalkozó vagy cég – legyen az jogi személyiség nélküli vagy azzal rendelkező társaság – székhelye alatt az üzleti tevékenységet irányító telephely értendő. Ez csak a „főtelephely” (székhely) lehet, ahol a harmadik személy számára a vállalkozás gazdasági tevékenységének a központja van.

Telephelyek a leg. cit. 1. cikk. értelmében akkor sem tekintendők az adós székhelyének, ha önálló üzleti tevékenységet folytatnak. Ugyanez érvényes akkor, ha pl. egy vállalat a tevékenységének meghatározó körét máshol végzi, mint ahol a „főtelephely” (székhelye) van. A főtelephelynek az adós székhelyeként történő meghatározásakor nem játszik szerepet, hogy ennek a nyilvántartásba vételét kérték vagy sem.

A „főtelephely” fogalmát az „önálló gazdasági tevékenység központja” megfogalmazás váltja fel. A törvényalkotó ezzel azt kívánja hangsúlyozni, hogy nem csupán a végzett tevékenység helyét kell jogi értelemben meghatározni, hanem több telephely esetén a főtelephely jogi definiálása a lényeges. Ezzel az iránymutatással lehet a ZPO 17. és következő §-ait alkalmazni a helyileg illetékes csődbíróság meghatározásakor. A gazdasági tevékenység megszün(tet)ésekor az adós társaság alapító okiratában meghatározott hely irányadó. Iratok puszta megőrzése nem minősíthető önálló gazdasági tevékenységnek.

Amennyiben egy jogi személy székhelye nem állapítható meg az alapszabályból vagy az alapító okiratból, az alperes gazdasági irányítását végző központjához fordulnak. Ez alatt azt a helységet kell érteni, ahol az arra illetékes képviseleti szervek a folyamatban lévő ügyviteli anyagokat kezelik.

4. Külföldön indított csődeljárás elismerése

Az EU-csődrendelet beiktató jogszabály (EGInsO) 102. cikkelye szerint a külföldi csődeljárás joghatásait belföldön is el kell ismerni. Az előírás kimondja, hogy a külföldi csődeljárás az adós belföldön található vagyonára is kiterjed. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha az eljárást indító bíróság országában a bíróság a hazai jog szerint nem rendelkezett illetékességgel, továbbá ha a külföldön lefolytatott eljárás elismerése olyan eredményhez vezetne, amely a német jog fontos alapelveivel ellenkezne, különös tekintettel az alapjogokra.

Egy külföldi csődeljárás elismerésének ezért természetesen alapfeltétele, hogy ne legyen ellentétes a belföldi ordre republickal. A külföldi eljárás elismerése a joggyakorlat Kegel által felvázolt formája szerint nem vezethet oda, hogy a külföldi csődjog alkalmazása olyan következményeket vonjon maga után, amelyek a német jog alapelveivel és az igazságszolgáltatási gyakorlattal olyan éles ellentétben állnak, hogy azok miatt elfogadhatatlanok legyenek.

Az EU-csődrendeletet beiktató jogszabály (EGInsO) 102. cikkely 3. bekezdése a belföldi hitelezők védelme érdekében lehetővé teszi egy különeljárás megindítását a belföldön található vagyon tekintetében, ott, ahol a bírói illetékesség a dolog megtalálhatóságának helye szerint megállapítható. Az EU-csődrendeletet beiktató jogszabály (EGInsO) 102. cikkely 2. bekezdése tartalmaz egy külön szabályt a nemzetközi megtámadhatósági jogról. Ez tartalmilag az új csődtörvényre (InsO) vonatkozó, a kormány által készített tervezet 382. §-ára támaszkodik, mely alapján egy eljárás csak akkor támadható meg, ha a csődjogi megtámadás feltételei mind annak az országnak a joga szerint, ahol az eljárás megkezdődik, mind annak az országnak a joga szerint, ahol az eljárást lefolytatják, fennállnak.

A BGH persze szorosabbra vonta a korlátokat a külföldi csődeljárások elismerése tekintetében, mint ahogy azok az ordre public szemszögéből nézve adódnának. A külföldön indított csődeljárás elismerését a „fordulat utáni jogértelmezés” szerint be kell ágyazni a német csődjog alapelveinek összességébe, az elismerés ennek megfelelően mindig akkor kérdéses, ha ugyan a külföldi előírások nem sértik a belföldi ordre publicot, ám a német csődjog szabályai szempontjából „hátrányosak”.

A GesO 22. §. 2. cikk.-nek megfelelően az EGInsO 102. §. 3. cikke előírja, hogy a külföldön indított csődeljárás elismerése nem zárja ki a belföldi vagyonra vonatkozó részleges csődeljárás megindítását. A részleges csődeljárások engedélyezése – másként, mint a „tiszta” párhuzamos eljárások esetében – a nemzetközi csődeljárási jog azon modelljét követi, amely az univerzalitás elvére épül. A belföldi eljárás megindítása így már nem feltételezi a csődokok meglétének megállapítását. Ez védi az adott belföldi érdekeket, a részleges csődeljárás ezért az univerzális csődeljárás „elébe lép”.

 

C) Olaszország

1. Törvényi szabályozás, olasz csődbíróságok nemzetközi illetékessége

A csődeljárás Olaszországban alapvetően kiterjed az adós külföldön található vagyonára is. Az olasz „codice di fallimento” az olasz csődbíróság nemzetközi illetékességét a 2. § 9. bek.-ében nyomatékosan szabályozza, amely egyben az autonóm olasz nemzetközi csődjogot is meghatározza. Ez azt jelenti, hogy egy olyan vállalkozás ellen, melynek van vagyona belföldön, de a székhelye külföldön található, belföldön akkor is indítható csődeljárás, ha külföldön egyébként már egy csődeljárás megkezdődött. Ez a szabályozás korlátozza – az egyébként az olasz magánjogban általánosan érvényes – az adós székhelyéhez való igazodás szabályát a csődeljárás esetén.

Ez a szabályozás a kérdések egész sorát veti fel, melyeket a szakirodalomban főleg Satta tárgyalt. Így arra is felhívja a figyelmet, hogy az olasz csődeljárás megindítása a külföldi mellett mindenekelőtt feltételezi, hogy az adós belföldön rendelkezzen olyan vagyonnal, amely a csődeljárás tárgyát képezi.

2. Az univerzalitás elve

Az olasz csődjogi szabályozás az univerzalitás elvéből indul ki. Az olasz partikuláris csődeljárás megindításának a lehetősége egyébként nem kell, hogy a felszámolási eljárásra korlátozódjon. A szakirodalom inkább azt az álláspontot képviseli, hogy a „concordato preventivo” – melyet a „codice fallimentare” 160. bek. szabályoz (ez megfelel az osztrák szabályozás szerint a megegyezést célzó csődeljárásnak – „Ausgleichsverfahren”) is megindítható belföldön egy már külföldön elindított csődeljárás mellett.

3. A belföldi csődeljárás hatóköre; a külföldi vagyon

Kétséges marad azonban a szűkszavú szabályozás („codice fallimentare” 9. fejezet 2. §.) miatt, hogy a külföldön meghozott csődeljárást megindító határozatnak milyen joghatásai vannak belföldön.

4. Külföldi eljárás elismerése

Az adós vagyona ellen külföldön indított csődeljárás egy végrehajtást elrendelő ítélet esetében ismerhető el. Irányadó az olasz nemzetközi magánjog reformjáról szóló törvény (L 1995. 05. 31., No 218.). Ennek megfelelően az alábbiakat kell figyelembe venni: a leg. cit. 65 cikk. meghatározza, hogy külföldi eljárások Olaszországban csak akkor ismerhetők el érvényesnek, ha az eljárás országában is joghatályosak, és nem állnak ellentétben az olasz jog alapvető normáival (diritti essenziali).

 

D) Franciaország

1. Pozitív jog; a francia autonóm nemzetközi csődjog fejlődése

A francia nemzetközi csődjog nincs kodifikálva, alapjait a joggyakorlat fejlesztette ki. Franciaország Svájccal, Belgiummal, Olaszországgal, a Monacói Hercegséggel és Ausztriával kétoldalú nemzetközi csődjogi egyezményeket kötött. A francia nemzetközi csődjog ezért lényegében a „Cour de Cassation” döntéseire épül. Arra a kérdésre, hogy a francia nemzetközi csődjog az univerzalitás vagy a territorialitás elvét követi-e, nem lehet egyértelmű választ adni, a francia jogalkalmazás a „vegyes rendszer” mellett döntött.

 

2. Külföldi csődeljárások elismerése

A francia nemzetközi csődjog szerint a külföldi csődeljárásnak közvetlen joghatása van, de csak abban az esetben, ha a végrehajthatóságot is kimondták. Ha egy olyan adós vagyonát érinti a csődeljárás, akinek legalább egy telephelye van Franciaországban, akkor ennek joghatásai minden olyan országban érvényesek, ahol ez jogi normákkal nem ellenkezik. Egy belföldön indított csődeljárás főszabály szerint nem ütközik egy az adós külföldi vagyona ellen már korábban indított csődeljárással. Ebben az esetben Franciaországban egy a belföldi vagyonra korlátozott csődeljárás indul meg.

3. A francia csődbíróságok nemzetközi illetékessége

A francia bíróságok csődügyekben való nemzetközi illetékességére vonatkozóan irányadó az, hogy a fizetésképtelen adósnak Franciaországban van-e a székhelye vagy fő telephelye (az 1985. 12. 27-ei 85/1388 sz. dekrétum 1 cikk.).

 

E) Egyesült Királyság (Anglia és Wales)

 

1. Az Egyesült Királyság autonóm nemzetközi csődeljárásjogi helyzete

Az Insolvency Acts 1985. évi hatálya alatt az „administration order procedure” és a „company voluntary arrangements” eljárásai csak olyan társaságokra alkalmazhatóak, amelyek „domestic” (hazai) jelzővel illethetőek, tehát nem minősíthetőek „overseas”- (külföldi)nek.

Az angol csődeljárás alá tartozik az adós külföldi („abroad”) vagyona is, mindemellett a nemzetközi lefoglalási jog tágan értelmezett.

2. Egyetemlegesség

Az angol csődjog elismeri az egyetemlegesség alapelvét.

3. Külföldi csődeljárás elismerése

Az adós ellen külföldön megindított csődeljárást Angliában és Walesben csak abban az esetben ismerik el, ha a külföldi eljárás megfelel az Egyesült Királyságban érvényes csődjog elveinek. A bíróságok azonban – a szakirodalomban is képviselt felfogás szerint is – készek egy külföldi „trustee” számára az angliai fellépési lehetőséget biztosítani, még egy külföldi felszámolási eljárásban közreműködő felszámoló is legitimációt nyerhet. A bíróságok számára nyitva áll a belföldi külön csődeljárás lefolytatásának lehetősége is. A külföldön indított csődeljárás elismerésének előfeltétele a viszonosság.

4. Az Egyesült Királyság bíróságainak nemzetközi illetékessége csődügyekben

Az angol bíróságok csődügyekben való nemzetközi illetékességének kiindulópontja az Insolvency Acts 220 (1), az ún. unregistered companies alávetése a bírósági jogalkalmazásnak, amelyek körében olyan bankokat és társaságokat tartanak számon, amelyek Nagy-Britannia területén kívül jöttek létre. A nemzetközi illetékesség abban az esetben is indokolt, ha a társaság az országának jogrendszere szerint nincs csődeljárás alá vonva. Az Insolvency Acts 221 (4) értelmében az angol, illetve walesi bíróság nemzetközi illetékessége abban az esetben is indokolt, ha a társaság saját országának jogrendje értelmében feloszlott. Így az a fontos, hogy neve alatt folytatott-e tevékenységet Nagy-Britanniában. Egy angol bíróságnak a nemzetközi illetékességére vonatkozóan egy (winding up) felszámolási eljárás esetében a Insolvency Acts értelmében a társaságnak Angliában vagy Walesben kifejtett üzleti tevékenysége, valamint Angliában vagy Walesben fellelhető vagyoni értékei (assets) döntőek. Egy angol vagy walesi bíróság nemzetközi illetékességét akkor is elismerik, ha a társaság felszámolása hitelezői számára kedvezőnek tekinthető. Ez akkor is érvényes, ha a külföldi cég ugyan nem rendelkezik eszközökkel Angliában vagy Walesben, de a felszámolási eljárás odavezet, hogy a társaság hitelezői javára az eljárásban közreműködő felszámoló által harmadik személyek vagyoni értékei is bevonhatók és értékesíthetők, itt különösen az adott társaság ügyvezetőivel és ál-ügyvezetőivel szembeni igények érvényesítésére kell gondolni.

5. Eljárási alapelvek

A társaság winding up eljárással történő felszámolása csődtömegképződéshez vezet, így az eszközök a korona bona vacaniának rendelődik alá, amely hozzáféréshez a felszámoló jogosultságot kap. A winding up felszámolási eljárás lefolytatása céljából a társaságot létezőnek tekintik. A felszámoló hivatalánál fogva félnek tekintendő, aki saját nevében a társaság ellen vagy mellett felhozott keresetekben ilyen státussal rendelkezik. A hitelezőknek a társasággal szemben benyújtott keresetéhez szükség van a winding up eljárás indítása után az angol vagy a walesi bíróság hozzájárulására. Az Insolvency Acts 426 (4) cross-border-esetekben előírja a jogi együttműködés alapelvét is.

 

III. UNCITRAL-modellrendelkezések

A határokon átnyúló csődeljárások jelentőségének növekedése vezetett – 1992-vel kezdődően – az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) azon erőfeszítéseihez, melyek nemzetközi csődeljárásokra modellrendelkezéseket céloztak kifejleszteni. Az erre vonatkozó „Model Law on Cross- Border Insolvency”, melynek kidolgozásában az International Association of Insolvency Practitioners (INSOL) szakemberei vettek részt, az UNCITRAL-bizottság javaslata alapján, 1997-ben került elfogadásra az ENSZ közgyűlésén.

Az UNCITRAL-modellszabályok megkülönböztetik – mint ahogy az ET rendelete is a csődeljárásról – a főeljárást és a területi eljárást, és főként a külföldi csődeljárások elismerésének megkönnyítését, a jogi együttműködés javítását és a külföldi felszámolók bírósági bejutását célozzák.

Az USA-ban és Nagy-Britanniában folyamatban van az UNCITRAL-modellhatározatoknak a nemzeti jogba való átültetése – többé vagy kevésbé – adaptált formában.

 

* A jegyzetapparátus szakirányú voltára tekintettel azokat csak a Begegnungen 17/II. német nyelvű tanulmánykötetben közöljük. (A szerk.)

1

L – az EK hivatalos lapja „L” (jogszabályok) és „C” (hivatalos közlemények) sorozatokból áll.