HORST HASELSTEINER EMLÉKKÖNYVE
Europa Institut Budapest • Budapest 2012. 191–196. p.

TILCSIK GYÖRGY

A Monarchia történetírója

Úgy hiszem, a következő két, erősen szubjektív megjegyzés okvetlenül rövidke írásom elé kívánkozik:

1. Habitusomból adódóan nem igazán mozgok otthonosan azok között a műfaji keretek – számomra ezért inkább korlátok – között, amelyeket a szerkesztő a felkért szerzők számára kijelölt.

2. Ugyanakkor elfogult, sőt erősen elfogult vagyok az e kötettel méltán ünnepelt kolléga iránt, és e tény kétszeresen is arra sarkallt, hogy az előbb említettek miatt bennem meglévő averzió ellenére is a számítógép elé üljek.

*

Meggyőződésem, hogy amikor egy számunkra valamilyen okból fontos ember személyét és személyiségét akár szóban, akár írásban megkíséreljük definiálni, általában először a vele való megismerkedés és az első, hosszabb beszélgetés körülményei és annak legfontosabb pillanatai jutnak eszünkbe, mivel ezek meghatározó módon befolyásolták a közöttünk kialakult kapcsolat minőségét és mélységét.

Így vagyok ezzel jómagam is Horst Haselsteinert illetően, akivel csaknem negyed százada találkoztam először. Az akkor a grazi Karl- Franz Egyetem Történeti Intézete Délkelet-Európa Tanszékének élére frissen kinevezett professzornak közvetlen munkatársa, Rüdiger Malli mutatott be 1988. július 5-én. Mindez Eszéken, a Hotel Osijek teraszán történt, a Dráva-parti városban rendezett Mogersdorf Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózion megnyitója után. (A Mogersdorf Szimpózion 1969 óta működik Burgenland, Horvátország, Stájerország, Szlovénia és Magyarország részvételével, mégpedig oly módon és formában, hogy az említett partnerterületek egy előre meghatározott sorrendben követve egymást, minden év júliusának elején konferenciát rendeznek, amelyek az ún. pannon térség – ez valójában az érintett területeket magában foglaló történeti táj az 1960-as évek végén kényszerűségből választott elnevezése – történetének elemzését és összehasonlító vizsgálatát kívánták és kívánják elvégezni.)

Rüdiger Malli már a konferencia megnyitója előtt jelezte, hogy hamarosan bemutat új főnökének, akiről szakmai kvalitásainak elismerő említésén túl előzetesen csupán annyit árult el, hogy korábban kitűnő labdarúgó volt, és akinek egy sajnálatos sérülés miatt kellett idő előtt befejeznie aktív sportkarrierjét. A németül indult beszélgetés során – legnagyobb meglepetésemre – Horst Haselsteiner, nem csökkentve a beszéd sebességét, hirtelen nyelvet váltott, és a rá jellemző, kedves akcentussal ugyan, de hibátlan magyarsággal folytatta mondandóját. A hamarosan következő fogadás alatt folytattuk a diskurzust, amelynek során az általános és ilyenkor szokásos, a személyes körülményekre irányuló információcsere után gyorsan szakmai kérdésekre terelte a szót. Valódi érdeklődéssel hallgatta beszámolómat aktuális kutatásaimról, és pillanatokon belül kiderült, hogy igencsak jártas Magyarország reformkori politikai és gazdasági életét érintő kérdésekben.

Ilyen és hasonló tapasztalatokat szerzett a vele való megismerkedés nyomán a szimpózionon részt vevő magyar küldöttség többi tagja is. Ő pedig – legalábbis mi így láttuk – szívesen fogadta, sőt talán kereste is a magyar történészek, egyetemi oktatók és levéltárosok társaságát, miközben mindannyiunkat lenyűgözött széles körű tárgyi tudása és megnyerő egyénisége.

Horst Haselsteiner 1988 és 1994 kötött állt a Karl-Franz Egyetem Történeti Intézete Délkelet-Európa Tanszékének élén, és az ez idő alatt megrendezett Mogersdorf Szimpózionokon jó néhány alkalommal találkoztunk és beszélgettünk. Gyors észjárása, alapos tájékozottsága, lényeglátó képessége és a magyar szakterminológiában való jártassága hamar nyilvánvalóvá tette számomra, hogy egy, a Közép-Európa és a balkáni térség 19. és 20. századi, igencsak bonyolult történelmi folyamatait alaposan ismerő, kiváló történészt ismerhettem meg benne Eszéken.

A szakmai beszélgetéseken és a vitákban kifejtett állásfoglalásai során egy olyan tulajdonságáról tett tanúbizonyságot, amelyet jómagam az egyik – sőt, talán a – legfontosabb történészi erénynek tartok: bármilyen alaposan is ismeri egy kérdéskör vagy eseménysor genezisét és lényegét, sohasem állítja azt, hogy neki van igaza, hanem csupán vitapartnere(i) számára megfontolásra ajánl egy másik, az általa (általuk) addig figyelemre nem méltatott szempontot vagy gondolatsort.

1994-ben Bécsbe tette át működésének színhelyét, és ettől kezdve az ottani egyetem diákjait oktatta. Sokasodó elfoglaltságai miatt az 1990-es évek második felében ritkábban vett részt az aktuális Mogersdorf Szimpózionokon, ám amikor 2001-ben megjelent az akkor Kőszegen megrendezett konferencián, lényegében ott folytattuk beszélgetésünket, ahol valamikor négy-öt évvel korábban abbahagytuk, és mindezt úgy, mintha az csak négy-öt héttel korábban történt volna.

Az előbbiek miatt számomra Horst Haselsteiner „a” Monarchia történetírója, mégpedig kettős értelemben is. Ugyanis ő egyrészt Ausztria és Magyarország, illetőleg az Osztrák–Magyar Monarchia 1780 és 1921 közötti történetének egyik legkiválóbb ismerője, másrészt pedig árnyalt, a nagy folyamatokat és az apró részleteket egyszerre érzékelni és értékelni tudó történészi látásmódja, toleráns és szinoptikus gondolkodása, nem kevéssé pedig poliglott mivolta miatt az Osztrák– Magyar Monarchia „utószülött polgára” is egyben, akinek kutatási területe a II. József kori magyar megyéktől kezdve Széchenyi Istvánon, az 1848. évi prágai szláv kongresszuson, az osztrák–magyar kiegyezésnek a szerbek körében történt fogadtatásán át, a soknemzetiségű Monarchián belüli kulturális viszonyokon és kapcsolatokon, valamint Trianonon és utóhatásain keresztül egészen a közép-európai föderalizmusig terjed.

*

Nem lehetne teljes e kétségtelenül szubjektív köszöntő egy számomra igen kedves, ám valójában mindmáig lezáratlan történet felidézése nélkül, amelynek helyszíne Szombathely, egyik főszereplője pedig Horst Haselsteiner volt.

Nem kevéssé az 1988. évi, majd pedig a következő esztendő áprilisában a névadó településen megrendezett Mogersdorf Szimpózionon kialakult és elmélyült szakmai kapcsolatok nyomán, intenzív együttműködés jött létre Haselsteiner grazi egyetemi tanszéke és a Janus Pannonius Egyetem Történelem Tanszéke között. Ennek keretében 1992, de az is lehet, hogy 1993 tavaszán – no lám, erre az időpontra korántsem emlékszem olyan pontosan, mint megismerkedésünkére – Horst Haselsteiner és Rüdiger Malli vezetésével a Grazi Egyetem történelem szakos hallgatóinak egy közel 25 fős csoportja Pécsre utazott, hogy több napon keresztül Baranya megye nevezetességeivel ismerkedjen. Miután az útiterv szerint a csoportot késő délutánra várták Pécsre, Horst és Rüdiger arra gondoltak, hogy érdemes lenne egy szombathelyi megállót a programba iktatni. Telefonon egyeztettünk, és részükről csupán annyi kérés hangzott el, hogy egy városnézés keretében – amennyiben lehetséges – okvetlenül szeretnének a Szombathelyi Egyházmegye két legfontosabb épületében, a Nagytemplomban és a Püspöki Palotában látogatást tenni. A Nagytemplom felkeresése – lévén nyilvános hitéleti tér – nem ütközött nehézségekbe, ám annál inkább fejtörést okozott annak megoldása, hogyan jutunk majd be a Püspökvárba. Végül megkerestem hivatali elődömet, Kiss Máriát, aki akkor már a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárat vezette, és arra kértem, legyen segítségemre. Néhány nap múlva nagy örömömre jelezte, hogy nincs akadálya a látogatásnak, amelynek során egy, a palota történetét jól ismerő személy kalauzol majd bennünket. Mindössze azt kötötte nyomatékosan a lelkemre, hogy pontban 11 órakor legyünk a Püspökvár bejárata előtt.

Így is történt, és az előzetes terv szerint megérkezett diákokkal és tanáraikkal az ilyenkor szokásos vendéglátás után sétára indultunk Szombathely belvárosában, majd az egyeztetett időpontban a Püspöki Palota hatalmas kapuja előtt álltunk. Jómagam addig sohasem jártam az épület nyilvánosságtól elzárt részeiben, ezért is nagyon kíváncsian vártam a látogatást, és azt, hogy ki lesz annak során a kísérőnk. Pontosan 11 órakor kinyílt a kapu egyik szárnya, és azon belépve nem kis meglepetéssel pillantottam meg dr. Konkoly István megyéspüspök urat, aki kifogástalan németséggel invitálta a csoport tagjait a Melhior Hefele tervei alapján 1778 és 1783 között épült palotába. A püspök úr a rá jellemző lendülettel, ugyanakkor minden fontosnak tartott tényt, adatot és összefüggést megemlítve kalauzolt bennünket végig az épületen. Horst Haselsteiner és Rüdiger Malli, valamint a diákok lenyűgözve szemlélték a szépen díszített termeket és szobákat, a gyönyörű festményeket, a pompás bútorokat és szőnyegeket, Franz Anton Maulbertsch és Stefan Dorfmeister remekbe szabott freskóit, Giovanni Battista Piranesi és Francesco Bartolozzi az ókori Rómát és környékét ábrázoló míves metszeteit, és persze figyelmesen hallgatták az azokhoz fűzött szakszerű magyarázatokat, valamint feltett kérdéseikre érkező precíz válaszokat. Meglepetésüket fokozta, hogy a püspöki magánkápolnába is beléphettek, és Konkoly István nem kis büszkeséggel mutatta meg azokat a szobákat is, amelyekben 1991. augusztus 19-én Szombathelyen tett látogatása során II. János Pál pápa rövid időre megpihent. A közel 70 perces látogatás befejeződésével utunk a Püspöki Palota épülete mellett álló Nagytemplomba vezetett. Itt vendéglátónk ugyanazzal a vehemenciával és aprólékossággal ismertette a templom építéstörténetét, mint amellyel néhány perccel korábban mondandóját a Püspökvárban abbahagyta, és miközben felhívta a figyelmet az épület minden fontosabb látnivalójára és részére, arra is volt gondja, hogy tartózkodásunk ideje alatt egyik munkatársa – ha csak rövid időre is, de – megszólaltassa a Nagytemplom orgonáját.

A barokk Szombathelyen Konkoly István által „celebrált”, több mint másfél órás „időutazás” után a püspök úr kisebb ajándékokkal köszönt el az egyik ámulatból a másikba esett vendégektől. Ugyanakkor én bizony egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hiszen nekünk is illett volna valamilyen figyelmességgel megköszönni az ő nagyvonalú segítségét, illetőleg azt, hogy ő maga állt rendelkezésünkre a két csodaszép épületben tett látogatás során. Ám nem volt mit tenni, üres kézzel feszengtem, mivel egyszerűen nem gondolhattam – hiszen Kiss Mária nem árulta el –, hogy személyesen a megyéspüspök fogad majd bennünket.

Horst és Rüdiger ezek után azt hitték, hogy mindezt nekem köszönhették, és én csupán a nagyobb hatás kedvéért hallgattam el előlük, hogy a Szombathelyi Egyházmegye főpásztora lesz a kalauzunk. Ebből pedig továbbgondolva a kérdést – figyelemmel arra és látva, hogy ajándékról sem gondoskodtam és nem is csináltam ügyet a kérdésből –, azt a következtetést vonták le, hogy Konkoly püspök úr és köztem talán valamilyen rokoni kapcsolat állhat fenn. E vélekedésüket akkor ugyan nem hozták tudomásomra, ám amikor egy-két hónappal később találkoztam velük, nyíltan rákérdeztek a dologra. Őszintén válaszoltam, de úgy tűnt, azt hiszik, ismét félrevezetem őket. Nyilván nem voltam elég meggyőző. Erre utalt az is, hogy amikor 1996-ban Kőszegen egy nagyobb társaságban Horst Haselsteiner olyan lelkendezve mesélt a szombathelyi Püspöki Palotában és a Nagytemplomban tett látogatásukról, mintha az az előző héten történt volna, elbeszélése zárásaként – tiltakozásom mellett és ellenére is – egyértelmű tényként közölte: biztos benne, hogy én a szombathelyi püspök rokona vagyok. Szerintem még ma is ez a meggyőződése.

Kedves Horst!

Hidd el, e tekintetben tévedésben vagy! Ám ettől függetlenül, és ezzel együtt is: Isten éltessen még nagyon sokáig jó egészségben – szeretteid, barátaid és persze a magad örömére!