HORST HASELSTEINER EMLÉKKÖNYVE
Europa Institut Budapest • Budapest 2012. 149–150. p.

PEISCH SÁNDOR

A tudósról, a tanárról, a barátról

Horst Haselsteinert köszöntjük. Horst Haselsteinert a tudóst, a tanárt, a barátot. Nemcsak a személyes barátot, hanem az ország, a magyarság barátját. A tudóst, aki veretes írásokban, tanulmányokban elemezte a közös magyar–osztrák történelem egyes eseményei eltérő megítélésének okait, az ellentmondások feloldásának lehetséges módozatait. Utat mutatott, mert meggyőződése, hogy összetartozunk, s „rendezni végre közös dolgainkat” múlhatatlanul fontos, ha valóban közös jövőt akarunk építeni.

De nemcsak magyar–osztrák viszonylatban keresi az eltérő nézetek közelítésének lehetőségeit. Kutatja az egész közép- és délkelet-európai térség problematikáját, azt, hogy a történelem viharaiban szétszabdalt, etnikai ellentétek által sújtott térség hogyan tudja önmaga árnyékát átlépve megtalálni a helyét a mai világban. Dolgozatai maradandó értéket alkotnak, szellemi támaszt adnak azon politikai erőknek, amelyek valóban az integráció útját keresik, sőt azt az egyetlen helyes útnak tartják annak elkerülésére, hogy a térség fragmentálódva ismét a nacionalista, etnikai feszültségek terepévé váljék.

Persze 1989 és az 1990-es évek szinte forradalmi fellendülése után lelassuló európai integráció is felveti azokat a kérdéseket, amelyeket Haselsteiner professzor a jozefinista reformok elemzésekor oly találóan megfogalmaz: miként fogadják az érintettek a fölülről rájuk oktrojált reformokat, hová vezet, milyen eredményeket hozhat az ellenállás. El tudják-e fogadni a fél-periféria országai a nem mindig érthetően megfogalmazott tanácsokat, amelyek mögött néha ismerethiány, nem kellő empátia, néha bizony a felsőbbrendűség kifejeződése is meghúzódik.

Az 1980-as évek vége, az 1990-es évek arról szóltak, hogy Magyarország egyértelműen a nyugati, nyugat-európai társadalmi-gazdasági fejlődés mellett tette le a garast. Az Országgyűlés 1994-ben egyhangúlag fogadta el hazánk felvételi kérelmét az Európai Unióba. Tudtuk, hogy „az európai út” – mint oly sokszor a magyar történelemben – most is Ausztrián keresztül vezet.

Szerencsém volt, hogy az 1990-es évek második felében Bécsben teljesíthettem diplomáciai szolgálatot. Nagyköveti működésem a magyar–osztrák kapcsolatok egy örvendetes eseményekben bővelkedő szép időszakára esett. Összekapcsolódtak az autópályák, a gázvezetékek, gyorsabbá vált a vasúti közlekedés, dinamikusan fejlődtek a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok – és mindenekelőtt bővült a kulturális-tudományos együttműködés. Az éves kölcsönös turistaforgalom meghaladta a hatmillió főt. Úgy is mondhatnám, ismét egymásra talált a két ország, a két nép, a szívekben is leomlott a vasfüggöny.

Ebben az egymásra találásban fontos küldetést vállaltak a történészek, a két ország múltjának kutatói. A közös tanulmányok, konferenciák, levéltári kiállítások, könyvbemutatók egyik fontos témája volt a Monarchia mint a jelenkori európai integráció előfutára, egyfajta műhelye, amely természetes munkamegosztásával, toleranciájával – minden ellentmondása, problémája dacára – példát adott az utókornak. Ezeknek a közös rendezvényeknek, akcióknak motorja volt Horst Haselsteiner. Szívügyének tekintette a magyar–osztrák barátságot, azt, hogy a fiatal generációk végre hiteles képet kapjanak a közös múltról. Nem véletlen, hogy Haselsteiner professzor ott bábáskodott a budapesti német nyelvű egyetem születésénél: a délnémet tartományok és Ausztria által támogatott Andrássy Gyula Egyetem első professzori gárdájának oszlopos tagja volt.

Most, amikor 70. születésnapján köszöntjük, szívből kívánom, hogy szavaira, elemzéseire a történészek mellett figyeljenek oda a politikusok is, és stratégiai döntéseik előkészítésénél vegyék tekintetbe azokat. Kívánom, hogy még sokáig jó egészségben munkálkodjék a magyar és az osztrák nép barátsága, az európai integráció előmozdítása érdekében.