HORST HASELSTEINER EMLÉKKÖNYVE
Europa Institut Budapest • Budapest 2012. 113–106. p.

KOCZÓ ENDRE

Lieber Liebe als Kabale

nach Schiller Koczó Bandi

1960-as évek, Liebiggasse, „Plaschka Institut”. Már több előadását hallgattam, szimpatikus volt, gondoltam, nála írom meg disszertációmat. Belépek egy kopottas folyosóra és kérdezi tőlem egy szintén szimpatikus, velem kb. egykorú fiú: „Was darf ich für Sie tun?” (Abban az időben a bécsi egyetemisták szigorúan magázták egymást.) Második mondatomba közbevágott és tökéletes magyarsággal folytatta, mert valószínűleg érzékelte, milyen keményen „betonozom” a németek nyelvét. Nem is kellene mondanom, ez volt első találkozásom Horstival. Beszélgetni kezdtünk, közben el is felejtettem, miért is jöttem, mert Horsti telefonálni kezdett és közölte velem: megyünk haza, a mamához a Ditscheinergasséba ebédelni. Piroska néni szabadkai főztjének illata már a lépcsőházban csiklandozta orromat. Piroska, a csupa szív magyar hölgy biztos volt benne, hogy mi magyarok vagyunk a bokréta a jó Isten kalpagán, Szabadka okkupátorait viszont nem szeretette, „vad rácok”-nak titulálta őket. (Ebben a témában Piroska véleménye eltért Horstiétól.) Piroska olyan kedves volt hozzám, mintha én lennék Horsti kisöccse. (Sajnos nagyon korán elhunyt, meg is könnyeztem a Zentralfriedhofban, és piros-fehér-zöld koszorút hoztam sírjára Sopronból.)

Horsti kiváló sportoló volt, elsősorban focista, technikás, jó lövésű, gyors játékos, összekötő. De kiválóan pingpongozott, és főleg ő volt a Schulbrüderek úszóbajnoka. Sajnos porcsérülései miatt nem bírta az iramot. Miután nekem – megfontolásból – nem volt tévém, sokszor nála néztem a focimeccseket, néha még „Zsupán” (azaz Arnold Suppan) is odalátogatott. (De Arnold nem volt focista, csak kemény, nagyon kemény.)

Horsti egy abszolút nyugodt, kiegyensúlyozott ember benyomását keltette. Az is volt. De nem akkor, amikor a bécsi „grün-weiss”-ek, a Rapid játszott. Akkor elszabadult a zöld pokol! Sabinának ekkor minden pedagógiai tehetségét latba kellett vetnie, hogy megfékezze az elszabadult „Zöld Ördög”-t. Mondtam is egyszer másik kiváló tanáromnak, Ludwig von Gogoláknak: „Kedves Lajos, a Horsti szerintem halálosan szereti a Sabinát!”

„Miért Bandikám?”

„Azért, mert egy Ausztria fan-t vett feleségül.” (Ez különben Bécsben olyan, mintha Pesten a fradista egy MTK-s lányra vetné szemét.)

A „Plaschka Intézetben”, ellentétben a szomszédos „Leitsch Institut”-tal, nagyon kellemes, keresztény-liberális szellem lengedezett. Professzor Plaschka megértő, mindenben segítőkész úriember volt. (Emlékét mindig megőrizzük, évenként találkozunk, sírját látogatjuk.) A disszertálói között sok nagy tehetség (pl. Wolfgang Petrisch, a boszniai „Hochkommissar”) volt. A témáról, a kutatásaink állásáról rendszeresen beszámoltunk, ami azért volt jó, mert Plaschka azonnal, „helyben” kijavította a hibákat. A hivatalos rész után kötetlen beszélgetés folyt, többek között arról, hogy az osztrákok nem ismerik a saját himnuszukat. Erre megkérdez engem a professzor úr, az egyetlen „cugrászt”-tot, külhonost.

„Báándi, ismeri maga az osztrák himnuszt?”

„Természetesen, professzor úr!” Erre felugrottam, haptákba vágtam magam, és csodálatos bariton hangommal, teli tüdőből elkezdtem énekelni: „Gott erhalte unsren Kaiser.....”

Erre prof. Plaschka: „Báándi, Báándi!!! Sehr gut, sehr gut, aber genug, genug, setzen, setzen!” Ezután átmentünk a „Glacis Beisl”-be tovább nevetni, de főleg sörözni (Gösser).

Horstinak fontos feladata volt, hogy a diákok számára tanulmányi kirándulásokat szervezzen a volt Monarchia területére. Ezekért a kirándulásokért már érdemes volt egyetemre járni, doktorátust szerezni. 1967-ben az úti cél: Bécs–Pozsony–Budapest–Zenta–Veszprém–Sopron–Bécs. Ez mindhármunk számára a legemlékezetesebb út volt.

De regéljen ezen út történéseiről a legnívósabb magyar történelmi folyóirat, a História egyik cikke.

„A Koczó ügy. Egy sikertelen beszervezés története

[…] Este a szállodából a húgával távozó Koczót már várták az alosztály emberei, és a KEOKH helyiségében kihallgatták, elsősorban unokatestvére és annak felesége disszidálásának ügyében. A meghallgatás során Koczó beismerte, hogy segítséget nyújtott több személy Ausztriába távozásához. A kihallgatás eléggé elhúzódott, ezért hajnali 3 órakor a kihallgatók közölték Koczóval, hogy a »beszélgetést« másnap délelőtt 10 órakor folytatják a KEOKH helyiségében. Koczó Endre azonban a megbeszélt időpontban nem egyedül, hanem egy osztrák professzora, a turistacsoport egyik vezetője és a tolmács társaságában jelent meg. Az ügyosztály ezért nem folytatta Koczó kihallgatását, sőt az egész akciót lefújták, a megjelent Koczóval a KEOKH ügyeletén keresztül azt közölték, hogy félreértésről van szó, őt senki nem rendelte ide. Egy másik jelentés – nyilvánvalóan az osztrák csoport megfigyelése alapján – beszámolt arról, hogy mi történt a csoporton belül. Eszerint Koczó elmondta a csoport vezetőjének, Plaschka professzornak, hogy titkosrendőrök őrizetbe vették és fogva tartották hajnalig, valamint hogy visszarendelték másnap délelőtt tíz órára, hogy kihallgatását folytassák. A professzor telefonált az osztrák követségre, és arról beszélt, hogy egy osztrák állampolgárt inzultus ért a magyar rendőrség részéről. Majd elkísérte Koczót a KEOKH helyiségébe, ahol ezek után a magyar hatóságok letagadták, hogy Koczót behívták volna kihallgatásra. Mindezek után az ügyosztály megállapította, hogy »Koczó Endre személyével operatív felhasználás céljából tovább foglalkozni célszerűtlen«.” Javasolták, hogy Koczó Endrét és feleségét tiltsák el az országba való beutazástól, szüleiket és rokonaikat pedig a kapitalista országokba és Jugoszláviába való utazástól, hiszen, mint írták, „közülük Koczó Endre közreműködésével már eddig két személy disszidált”.

Az említett kihallgatásra engem elkísérő két személy – talán nem is kellene mondanom – professzor Richard Georg Plaschka és asszisztense, Horst Haselsteiner volt. Óriási tett volt az urak attitűdje, mert addigi munkájuk gyümölcse veszhetett volna kárba azért, mert segítettek egy, a magyar titkosszolgálattól (III/I) célba vett „disszidensnek”.

Tudni kell, hogy az akkori kancellár, Klaus kormánya (az utolsó úriember kormány) megpróbált a szatellitországokkal szorosabb kapcsolatot fűzni. Ezért Bécsben a „kalapos királyunk” terén lévő Pálffy-palotában megalapítottak egy intézetet, prof. Plaschka vezényletével. A mai Csehország területéről menekült és csehül anyanyelvi szintén beszélő Plaschka először Prágában próbálkozott, sikertelenül…

Majd Kádárékkal próbálkozott. És lám-lám a „Jólelkű János” (és egyben magyarok sorozat- és tömeggyilkosa) egy centire kinyitotta az ajtót. Ezért a mi 1967-es tanulmányi kirándulásunk egybe volt kötve prof. Plaschka MTA-n tartandó előadásával. Ezzel megtört volna a jég. Ha a Rákóczi úton nem raboltak volna el az ávósok… Mert miattam prof. Richard Georg Plaschka lemondta előadását a Magyar Tudományos Akadémián! Hihetetlen nagy tett volt abban a sötét korszakban. Karrierje is kettétörhetett volna, de ő megtette, mély keresztény elhivatottságától sugallva.

Legutóbb június végén emlékeztünk „szent helyünk”-ön, a „Glacis Beisl”-ben (Wien, VII. Breitegasse 4.) szeretett tanítómesterünkre és atyai jó barátunkra, professzor Plaschkára. Természetesen Horsti is ott volt a „lila” Sabinával, teljes békében és szeretetben. (Igaz, nem Rapid- meccset néztünk.)

Horsti befejezte egyetemi pályafutását, és most valami sokkal fontosabbal foglalkozik: a CSALÁD-dal. Gabi csupa szív lányának három, a mélyen katolikus Nikinek két gyermeke van, és szerintem nem fog megállni, a nagyszülők legnagyobb örömére.

A Rapid-vonal is „megy tovább”, hisz Gabi fia, Beni is nagyon erősen zöld, habár ő még nem veszélyeztetett egyetlen tévékészüléket sem. (Igaz, Beni még nem múlt el hetven éves.)

Drága Horstikám! Bandi barátod minden jót, jó egészséget kíván Neked, Sabinának és egész pereputtyodnak, ott a Semmering lábánál fekvő gyönyörű villádban, szeretteid között, minden pitiáner, ármány- nyal telített egyetemi stressz nélkül, tehát boldogan.

Ezt kívánja Neked örök barátod,

Bandi