Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 5:129–135.
BURUCS KORNÉLIA
„Női” témák a történetírásban
Historiográfiai áttekintés*
A 19. században intézményesülő történetírás a „hagyományosan” férfiterrénumokra összpontosította figyelmét (gyakorlatilag szűkítette témáit): politika, háborúk, jog stb. A nőtársadalom a család keretei közé szorítva élt. A történelem bemutatásában éppúgy, mint a korabeli jelen „tervezésében” az ő szempontjait mellőzték. Legfeljebb egy-egy kiemelkedő nőalak, jobbára királynők – az angliai Erzsébet, a skót Mária, az orosz Katalin – vagy nőiességükhöz „hűtlen”, éppen ezért gyanús személyek (pl. Jeanne d’Arc), esetleg kurtizánok és boszorkányok vívtak ki maguknak helyet a történelem lapjain. A „hétköznapi” asszony azonban kevésbé volt érdekes. A 19. századi történetírás ezen „hagyományát” örökölte a 20. század. Igaz, a századelőn erőre kapó polgári, illetve szocialista nőmozgalmak számos kortárs figyelmét fordították a nőkérdés felé (munkába állás, szavazati jog), a társadalomtudományok, köztük a történettudomány programjában azonban csak a század második felében foglalta el helyét a nő.
A „női témák” megjelenésében meghatározó szerepet játszottak az 1960-as évek észak-amerikai és nyugat-európai nőmozgalmai. Az ekkor kikristályosodó új feminizmus két irányban folytatta küzdelmét: egyrészt harcolt a nők tényleges egyenjogúságáért a munkavállalásban, bérezésben, a javak birtoklásában, öröklésében, a közéletben való részvételért, másrészt testük szabadságáért szálltak síkra (ami elsősorban az abortuszhoz való jogot jelentette). A nőtársadalom tehát már nem „csendestársként” kívánt a történelem résztvevője-elszenvedője lenni, hanem a döntéshozatal szintjén is helyét kereste.
A feminizmus befolyása, a humán tudományokra gyakorolt hatása, valamint a társadalomtudományok előtérbe kerülése is magyarázza, hogy a nemzetközi szakirodalomban az 1960-as évek közepe óta jelentősen megszaporodtak a nőtémájú tanulmányok. Ezzel párhuzamosan a kutatás intézményesülése is végbement. Számos észak-amerikai egyetemen women studies alakultak, ahol a nőkérdéssel kapcsolatos dokumentációkat gyűjtöttek, kurzusokat szerveztek, sőt több egyetemen a nők történetével foglalkozó kutatási központ alakult (pl. Berkeley, San Francisco, Chicago stb.). Az USA-ban 1973 óta évenként a nők történetével foglalkozó konferenciákat is tartanak, s a nők történetét feldolgozó írásoknak fórumot biztosító folyóiratok indultak.1
Az észak-amerikai példa hamarosan Európában is követésre talált: Franciaországban több egyetemen a nők történetére összpontosított munkát végeznek, virágzásnak indult a feminista sajtó (Pénélope, Sorcières), neves folyóiratok a nőkérdés elméleti kérdéseinek különszámokat szenteltek, s megalakult a nők kiadója (Édition des Femmes) is.2 (Sőt Franciaországban a nők helyzetével foglalkozó minisztériumot is létrehoztak!) 1985-ben Georges Duby és Michelle Perrot vezetésével nemzetközi kutatócsoport alakult, melynek több mint 70 résztvevője 5 kötetben írta meg a nők történetét az ókortól a jelenig.3 Előrehaladott kutatások folynak Angliában és (az egykori) NSZK-ban, valamint Svédországban, Svájcban és Ausztriában is. Angliában először az 1973/74. tanévben az Oxford Egyetemen tartott előadást a történész Carl Degler Is there a history of women? címmel, melynek anyaga a következő évben Londonban napvilágot is látott. Az NSZK-ban az 1960-as évek legvégétől, szintén az újabb nőmozgalmak hatására bontakozott ki a nőkutatás, ám intézményesülése meglehetősen lassan haladt. 1978-ban alakult meg a Sozialwissenschaftliche Forschung und Praxis für Frauen egyesület, s csak az 1984. évi berlini történésztalálkozón kaptak egy szekciót (Anthropologie) a történésznők Frauenräume témakörrel. Ezt követően azonban az NSZK-ban is megszaporodtak a nőkutatás eredményeit tartalmazó publikációk, Frauen in Geschichte und Gesellschaft címmel könyvsorozat indult, melynek kötetei különböző kutatócsoportok, a témáról évente rendezett szimpóziumok anyagait tartalmazzák. Számos aspektusból vizsgálják a nők történelmét (szegénygondozás, jótékonykodás; kereső- és háztartási munka; családon belüli munkamegosztás stb.), de rengeteg elméleti cikk témája az is: a történelem egy új nézőpontú kutatásáról van-e szó, vagy talán a nőknek saját történelmük van (Frauengeschichte/Frauenforschungen), esetleg a nemek történetéről (Geschlechtergeschichte) kell beszélni;4 nőkutatás vagy feminista kutatás folyjon stb.?5 A volt NDK-ban az 1980-as évek végéig a nőkérdéssel mint társadalmi kérdéssel foglalkoztak. Csak 1989 őszén határozta el néhány kutatónő, hogy irodalom- és kultúrtörténeti, művészeti, nyelvészeti, szociológiai stb. kutatásaiban többé-kevésbé feminista megközelítésmódokat követ. A 1989 ősze után több keletnémet főiskolán, egyetemen is pozíciókat szerzett a nőkutatás, sőt a berlini Humboldt Egyetemen létrehozták az interdiszciplináris nőkutatás központját (Zentrum interdisziplinäre Frauenforschung, ZiF).6
Az 1980-as évektől pedig már nemcsak a feminista nézőpontú, a női nemet vizsgálódása tárgyává tevő résztudományok fejlődtek, hanem kibontakozott a két nem közti viszonyra koncentráló, az emberi nem emancipálását célul tűző gender studies is.7
De az elmúlt két-három évtizedben nemcsak a nőkutatás intézményesülése zajlott, s nemcsak a kutatónők száma emelkedett (a kutatások pénzügyi alapjainak biztosításával párhuzamosan), hanem örvendetesen bővült a kutatott témák köre is. Kézenfekvő volt, hogy először a nőmozgalmak történetével, humanitárius, szakszervezeti, politikai harcaikkal foglalkoztak. Emellett a kutatók vizsgálták a nők jogainak alakulását úgy a családjog, mint a politika (szavazati jog), a gazdaság (munka szabadsága) és a kultúra terén. A joghoz kapcsolódó abortusz és a gyermekgyilkosság tabutémáját (Franciaország), míg az USA-ban inkább a nők társadalmi szerepére, magatartására koncentrálódott a figyelem. A jogi megközelítés mellett jelentős eredményeket hoztak a családtörténeti kutatások. (A családot úgy tekintették, mint ahol a nő jelentős befolyást gyakorol.) A francia és angol kutatók élen jártak e területen, témául választva a család funkcióváltozását, a család nagyságát meghatározó demográfiai változásokat, a házassági stratégiákat, a szexuális kapcsolatokat, a születésszabályozás módszereit, a családon belüli öröklési rendszereket stb.8 A nőkutatások kiterjedtek még a prostitúció állandóan jelen levő társadalmi jelenségére, foglalkoztak az orvostudomány és az orvosok nőkhöz való hozzáállásával, és természetesen a nő és a divat témájával. Számos munka tárgyalta a nőnevelés kérdését, s – a szociológusok mellett a történészek részéről is – hatalmas munka folyt a fizetett női munka feltérképezése érdekében (kétkezi munkásnők, háztartási alkalmazottak, hivatalnokok, szolgáltató szektorban dolgozók). De csak az 1980-as évektől kezdett el foglalkozni néhány kutató a nem fizetett munkát végzőkkel, vagyis a leghagyományosabb és legáltalánosabb női munkát ellátó háziasszonnyal.
Az 1980-as évektől nyugati kutatók egyre gyakrabban megkérdőjelezték ugyanis a gazdaságtan és a szociológia azon értelmezését, mely a munkát a fizetésért végzett bérmunkával azonosította, s a házimunkát, az önellátó termelést, a segítségnyújtást és más hasonló mindennapi tevékenységet a modern társadalom működése szempontjából jelentéktelennek, illetve a társadalmi fejlődés korábbi szakaszából itt maradt „relikviának” tekintette, s ezzel a vizsgálódás köréből kirekesztette. Napjainkra viszont nyilvánvalóvá vált, hogy még a jóléti államok szociális-közösségi intézményei sem képesek átvállalni a háztartások valamennyi funkcióját, így bizonyos feladatokat ismét a háztartási keretek közé igyekeznek „visszaadni”. Különösen áll ez a – köznapi felfogásnál bővebben értelmezett, a fizikai szükségletek kielégítése mellett a családtagok pszichikai ellátását, a családi kapcsolatok kialakítását és gondozását stb. magában foglaló – házimunkára, mely „minden más munkánál közvetlenebbül és átfogóbb módon mások számára végzett munka”.9 Szemben a férfiak „dolgának” tekintett, pénzben kiszámítható és időben korlátozott kereső tevékenységgel, a nő 24 órán át kénytelen teljesítőképességét mind a közösség, mid a maga számára bizonygatni: a házon kívüli keresőmunkára való képessége mellett rendelkeznie kell a „társadalmi reprodukció”, a továbbörökítés képességével, s természetesen a házimunka elvégzésének készségével is. Ugyanakkor a más személyekről való magánjellegű, mindig újra és újra elvégzendő közvetlen gondoskodás még napjainkban is a nőtől társadalmilag elvárt tevékenység. Ennek ellenére tevékenységének társadalmi presztízse alacsony – nemcsak az (áru)termelő munkánál, de még az igazgatási jellegű tevékenységnél is improduktívabbnk számít –, a kutatás szintjén pedig a magánháztartások ellátó tevékenysége nehezen írható le a hivatásos, illetve bérmunka kategóriáival.10 Újabban egyre több tanulmány a házimunkát munkaként tárgyalja, s nem egyszerűen úgy, mint a házasságon belüli női szerep egy aspektusa.11
Magyarországon a nőkutatás az 1970–80-as években kezdett létjogosultságot nyerni. Gyakorlatilag elszigetelt kutatások folytak, melyek a nőkérdés egy-egy szeletét megragadva az éppen aktuális társadalmi problémákkal foglalkoztak (foglalkoztatottság,12 bérkülönbségek, iskolázottság, érdekérvényesítés, népesedési-demográfiai problémák, társadalmi rétegződés, családkutatások,13 a nőkre-férfiakra vonatkozó társadalmi sztereotípiák,14 a nőmozgalom története15 stb.). Az újabb termésből mindenképpen említésre méltó a Café Babel női témáknak szentelt száma, valamint a kortárs nyugati és hazai feministák, valamint nőkutatók által felvetett kérdéseket kötetbe gyűjtő Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról c. kötet.16
Úgy tűnik, ma, a rendszerváltást követően a nőkérdés iránti közéleti érdeklődés a korábbinál is lanyhább. Az intézményekhez kapcsolható kutatások egy része a korábbi vágányok mentén halad: a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen (BKE) és a Politikatudományi Intézetben a nők politikai életben való részvételét követik nyomon; a nők iskolázottsága és foglalkoztatottsága, valamint női életutak állnak a Munkaügyi Kutatóintézet, a Szociológiai Kutatóintézet és a BKE vizsgálatainak középpontjában, míg demográfiai kérdéseket és a családok helyzetét kutatják a Népességtudományi Kutató Intézetben és az ELTE-n.17 A történeti megközelítés esetén azonban nemzetközi példák azt erősítik, hogy a nőkutatás az interdiszciplináris megközelítést igényli. Ezt felismerve van alakulóban egy kutatócsoport, melynek tagjai különböző szempontból vizsgálják a témát (nőmozgalom, női munka, nő az irodalomban és a képzőművészetekben, orvostudomány, prostitúció, divat, sport, felekezetek és a nő, család, háztartás stb.).
A kutatás célkitűzései, témaválasztása
Jelen disszertáció egy időmetszetében és forrásbázisában nagyobb kutatás része, mely Nő a társadalomban és a családban címmel a magyarországi viszonyokat tanulmányozva az 1860-as évektől az 1960-as évek végéig kívánja feltárni a nők térnyerését a „nyilvános” szférában (politika, munka), valamint szerepük és súlyuk változását a családi körben (gyermeknevelés, család, háztartás). A szélesebb kutatás kiindulópontja, hogy míg a 19. századi paraszti társadalom jellemzője a tradicionális életforma (a nők esetében magas termékenység, a szülés és gyermeknevelés hosszú szakasza, a család ellátása és a háztartási munka) volt, addig ez az iparosítás hatására a 20. század első évtizedeitől fokozatosan megváltozott. Megnőtt a nők otthonon kívüli gazdasági aktivitása, bár – elsősorban a sajátos női szakmákban szerzett – jövedelmük a családi háztartásban kiegészítő jellegű volt, s a családon belüli, nemek szerint differenciált munkamegosztás változatlan maradt.
Az 1945 után bekövetkezett politikai, társadalmi változások eredményeként azonban a női szerep is radikálisan átalakult. A nők alkotmányban biztosított egyenjogúságának gyakorlati érvényesülését elsősorban az extenzív iparosítás tette lehetővé, asszonyok százezreit vonva be a termelésbe. A tömegessé vált női munkavállalás s a keresőtevékenység azonban visszahatott a nők családon belüli helyzetére és szerepére is. Jelentősen módosult a hagyományos női életút, amelyet addig a házasságkötés-családalapítás, a gyermekek felnevelése, a család ellátása töltött be.
Jelen disszertáció célkitűzése volt, hogy a nők szervezkedése mellett elemezze a nők 1945 utáni helyzetét. Vizsgálja egyebek mellett, hogy milyen gazdasági és politikai szituációban lépett be a nő a társadalmi munkamegosztásba, a társadalom milyen feltételeket teremtett a kettős feladat (keresőtevékenység és háztartási munka) ellátásához, hogyan alakult az állam tehervállalása, s hogyan változott a családon belüli munkamegosztás? A nő tudta-e és milyen mértékben alakítani életformáját: tudott-e szakítani a hagyományokkal, vagy azok végigkísérték életén? (Forrásaink azt erősítik, hogy a változás lassú volt. A Nők Lapja 1959-ben csípős stílusban marasztalja el azokat az asszonyokat, akik önként vállalt mártíromságként vagy a családért hozott áldozatként tekintettek háztartási munkájukra, s fakanalukat „jogarként forgatva” próbálták bizonyítani saját pótolhatatlanságukat.18)
Közismert, hogy a volt szocialista országokban az új társadalmi rend első évtizedeiben a háztartási munkát elavult, a nőket „családi rabságban” tartó tevékenységként értékelték. gy gondolták, hogy e munkák alól a társadalomnak fel kell „szabadítania” a nőket, átvállalva a nők háztartásban betöltött funkcióit, mert csak így valósulhat meg a nemek társadalmi egyenjogúsága. A hivatalos programok elsőként a gyermeknevelés, -megőrzés intézményeinek létrehozását tűzték célul, míg az otthoni munkát helyettesítő szolgáltatások megteremtése már jóval lassabban haladt, s csak az 1960-as évektől kapott lendületet a háztartások modernizációja.
Bár az 1940–1950-es évek fordulóján a nők helyzetének gyökeres megváltozásáról, a női emancipáció megvalósításáról beszélt az önelégült hivatalos propaganda, az 1960-as évek óta fellendülő társadalomkutatások azonban rávilágítottak arra, hogy az 1945 utáni évtizedeket a gazdaság és a politika terén jellemző rohamos változások-változtatások az élet más területein nem következtek be. A szociológiai felmérések azt tükrözik, hogy a női egyenjogúság területén kevesebbet ért el a társadalom, mint ahogy azt az 1950-es évek első felének sajtója alapján elképzelhetnénk.
A kutatás módszerei és forrásbázisa
A nemzetközi szakirodalomban nemcsak arról folyt évekig az elméleti vita: van-e létjogosultsága a nőkutatásnak, hanem módszertanáról, forrásbázisáról is cikkeztek. A magunk részére a módszertani viták eredményét abban összegezhetjük, hogy a történeti nőkutatás/nemkutatás újszerűsége nem annyira módszereiben, mint inkább kérdésállításaiban és szemléletmódjában van. Vagyis a nőkutatás a történetírás valamennyi módszerét alkalmazhatja, nevezetesen a biográfiai, kultúr-, köznapi, gazdaság-, mentalitás-, eszme- és politikatörténet megközelítésmódjait, de a társadalomtörténet keretében folytatott családtörténet, mobilitáskutatás és történeti demográfia szempontjait is.19
A forrásokat illetően: míg a politika szintjén megjelenő nőmozgalom története a klasszikus levéltári források segítségével rekonstruálható, a nők családon belüli helyzete, s főleg a háztartási munka kutatása más területeken való tájékozottságot és tájékozódást igényel. A korábbi századokra az eddig nagyrészt férfiaktól származó leírások, illetve az írott dokumentumok helyett a 20. század második felére azért sajátos forrásként kínálkoznak az asszonyok szóbeli visszaemlékezései (oral history), naplójuk, továbbá a néprajz által kutatott hagyományok, vagy a szociológia korabeli, ma már ugyancsak forrásnak tekinthető állapotfelmérései.
Jegyzetek
1
Az 1970-es évek nemzetközi kutatásainak eredményeit Claude Fohlen: A nő a társadalomban című, az 1980. évi bukaresti történész világkongresszusra készített előadása alapján vázoltam. Fohlen tanulmánya magyar fordítását közli: Világtörténet, 1982/1: 84–118. p.
2
Szabó Anna: A francia nő tegnap és ma. Valóság, 1986/2:108–113. p.
3
Német kiadása: Georges Duby, Michelle Perrot (hg.): Geschichte der Frauen. 1–5. Bände. 1993–1995.
4
Gisela Bock: Geschichte, Frauengeschichte, Geschlechtergeschichte. In: Geschichte und Gesellschaft, 14 (1988) Heft 3. 364–391. p.
5
Maria Mies: Frauenforschung oder feministische Forschung: Die Debatte um feministische Wissenschaft und Methodologie. In: Beiträge zur feministischen Theorie und Praxis, Bd. 11. Frankfurt am Main 1984. 40–60. p.
6
Irene Dölling: Aufbruch nach der Wende Frauenforschung in der DDR und in den neuen Bundesländern. 397–407. p.
7
Az 1970-es évektől az USA-ban a szociológiai és a pszichológiai irodalomban egyre gyakrabban különbséget tettek a „sex” és a „gender” között, s erre alapozva egyre több feminista kutató a biológia/természet (=sex) és a kultúra (=gender) ismeretelméleti kettősségét képviselte.
8
Philippe Aries, Louise Tilly, Joan Scott és Edward Shorter kutatásai említhetők.
9
Silvia Kontos–Karin Walser: A női munka sajátos jellege. In: A mindennapi élet ökonómiája. Szerk.: Spéder Zsolt. Bp. 1993. 125–131. p.
10
Barbara Pieper: Az egyénközpontúság mint kutatási eljárás – az otthoni munka példáján. In: A mindennapi élet ökonómiája. i. m.
11
Ann Oakly: A háztartási munka szociológiája. In: A mindennapi élet ökonómiája. i. m. 133. p.
12
Molnár László: A munka szerepe a nők életútjában. Bp. 1981. 263 p.; Koncz Katalin: Nők a munkaerőpiacon. Bp. 1987. 392 p.
13
Cseh-Szombathy László, Andorka Rudolf, Szabady Egon és Klinger András kutatási eredményei ma is hasznosíthatóak.
14
H. Sas Judit: Nőies nők és férfias férfiak. A nőkkel és a férfiakkal kapcsolatos társadalmi sztereotípiák élete és eredete. Bp. 1993. 251 p.
15
N. Szegváry Katalin: t a nők egyenjogúságához. Bp. 1981. 263 p.
16
Férfiuralom. Írások nőkről, férfiakról, feminizmusról. Szerk. Hadas Miklós. Bp. 1994. 264 p.
17
Koncz Katalin: Nőszemközt. Feminizmus magyar módra. Társadalmi Szemle, 1996/8–9:128–132. p.
18
„A háziasszonyok körében ma is igen sok van, aki... szigorúan anyja, nagyanyja, dédanyja irányelvei szerint kormányozza háztartását – írja a lap. – Kenyeret süt a József körúton, fitymálja a Mirelite-készítményeket, noha ki sem próbálta, s világért sem szórna Ultra-port a mosogatóvizébe. Akadnak olyan »pedáns« háziasszonyok, akik reggeltől reggelig takarítanak s nem veszik észre, hogy az örökös nagytakarítás voltaképpen állandósítja a felfordulást a lakásban... Az ilyen szorgalmas, sőt túlságosan is szorgos asszonyok sokat tanulhatnának a háztartási munkát megkönnyítő félkész és kész élelmiszereket, kisgépeket, modern takarítóeszközöket felhasználó modernebb és időhiány miatt nagyobb ésszerűségre is kényszerített, gyárban vagy irodában dolgozó asszonyoktól!” Nők Lapja, 1959. június 18.
19
G. Bock: Geschichte, Frauengeschichte, Geschlechtergeschichte. i. m.
Kornélia BURUCS: „Frauenthemen” in der Geschichtsschreibung
Vorliegende Studie beinhaltet jenen Abschnitt der Dissertation der Autorin über die Frauenbewegung und die Geschichte der Gestaltung der Haushalte in Ungarn nach 1945, in welchem sie einen internationalen und heimischen Überblick zu diesem Problem gibt. Eingangen wird auf die „Frauenthematik” (Frauenbewegung, Rechte der Frau, Frauenarbeit, familienhistorische demographische Forschungen usw.), die Ausweitung der Annäherungweisen sowie die Institutionalisierung der Frauenforschung.
A szerző 1991-ben volt az Europa Institut Budapest ösztöndíjasa. Jelen írás doktori munkájának bevezető fejezetéből való.