Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 2:87–97.

PENKA PEJKOVSZKA

Magyar értelmiség az újkori bolgár kultúra fejlődésében

Adatok

 

Az újkori bolgár kultúrának alapjait az 1877–1878. évi orosz–török háború után rakták le. Mivel az akkoriban megalakult független Bulgáriában nem volt elegendő bolgár szakértő, kulturális fejlődésében, így elsősorban az oktatási rendszer megszervezésében és a különböző tudományágak előrehaladásában nagy szerepet játszott az oroszországi és az ausztria–magyarországi értelmiség. Ez érthető, figyelembe véve, hogy mindkét nagyhatalom vetélkedett a Balkán politikai, gazdasági és kulturális megnyeréséért.

Az oroszok, osztrákok és csehek mellett a magyarok is érdeklődtek az iránt, milyen alkotói tevékenységekre van lehetőség a Bulgáriában végbemenő kulturális folyamatokban. Így például az 1890-es évek elején a fiatal és tehetséges szobrászban, Róna Józsefben felmerült a gondolat: részt vegyen a bolgár képzőművészet megalapozásában. Azt, hogy miért tűnt ez akkor megvalósíthatatlannak, megtudjuk az Egy magyar művész élete c. önéletrajzából, ahol a következőt írja: „Aziránt érdeklődtem, vajon volna-e valami munka számomra Bulgáriában. – Még messze vagyunk a művészettől. Mindenekelőtt iskolákra van szükségünk... Úgy tíz év múlva talán már színházat is építhetünk... aztán talán a képzőművészetre is sor kerülhet” – válaszolt neki a bolgár oktatásügyi minisztérium illetékes tisztviselője.¹

A 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben magyar részről főleg tudósok vettek részt a bolgár kultúra fejlesztésében, mégpedig olyan elismert szakértők, mint Bartók Béla, Györffy István, Dégen Árpád, Horváth Géza. Szerepük tanulmányozása azonban eddig valahogy elkerülte a kutatók figyelmét, annak ellenére, hogy gazdag levéltári anyag áll rendelkezésükre. Ráadásul Magyarországon a bolgárok iránti tudományos érdeklődés már sokkal korábban – az 1870-es évek óta (a természettudományokban pedig az 1830-as évek óta) jelen volt. Ez az érdeklődés nemcsak Ausztria–Magyarország Balkán felé irányuló kultúrpolitikai törekvéseinek és az ezzel együtt járó nagyobb kutatási lehetőségek nyújtásának köszönhető. A bolgár téma megjelenése a magyar tudományos körökben szoros összefüggésben állt a különböző tudományágak belső fejlődésével is, nevezetesen: a történettudományokban a magyarok és szlávok (ezen belül a bolgárok) közötti több évszázados kapcsolatok történeti forrásainak feltárásával, a magyar nyelvben és életmódban megőrződött bolgár-török és szláv hagyatékának meghatározásával; a természettudományokban pedig azzal, hogy a magyar kutatók számára a Balkán (különösen Bulgária) igazi „aranybánya” volt, mivel az oszmán-török fennhatóság miatt Európának majdnem egyetlen nem kutatott területe volt.²

A bolgár vonatkozású témákkal kapcsolatban a magyar tudósok többször kikérték bolgár kollégáik szakmai véleményét. Tulajdonképpen kölcsönös alkotói együttműködésről, magyar–bolgár információ adás-befogadás folyamatáról van szó, amelynek mi itt csak az egyik oldalát vizsgáljuk, éspedig azt, hogy a bolgárok mit fogadtak be a magyar tudomány különböző szakterületeiről. Tanulmányom konkrét célja bemutatni a magyar tudósok szerepét a bolgár történettudomány (forráskutatás), tárgyi néprajz, népzenetudomány és biológia (növénytan és rovartan) fejlődésében, kizárólag addig ismeretlen vagy kevésbé ismert személyes iratok (levelek, visszaemlékezések tanulmányúti beszámolók) tükrében. Különösen fontos történeti forrástípus a levelezés, mert a bolgár és magyar tudósok eszmecseréje leginkább ezúton történt.

Strausz Adolf és a bolgár történeti forráskutatás kezdete

Strausz Adolf közgazdász és etnográfus a bolgár folklórról írt könyveiről ismert.³ Eddig azonban szinte semmit sem tudtunk a bolgár–magyar történeti kapcsolatok és a bolgár történelemhez fűződő levéltári források feltárásának szentelt tevékenységéről. Erre vonatkozóan új adatokat tartalmaz levelezése Sismanov Ivan irodalomtörténésszel és folkloristával⁴ és Sztambolov Sztefan⁵ bolgár miniszterelnökkel.

Strausz Adolf Bulgáriát először 1884-ben látogatta meg, amikor a magyar kereskedelemügyi minisztérium megbízta őt az ottani gazdasági helyzet megvizsgálásával. Azóta, főleg 1892 után, mint a M. Kir. Keleti Kereskedelmi Akadémia tanára, rendszeresen járt Bulgáriában különféle tudományos és diplomáciai missziókat teljesítve. „Strausz tudvalevően nagy bolgárbarát volt... Gráta persona volt a bolgár fejedelemnél s egyébként is sok barátja volt Szófiában” – írja róla Róna József a fent említett könyvében.⁶

1890. évi bulgáriai tanulmányútja alatt Strausz adatokat próbált gyűjteni Kossuth Lajos és társai 1849. november végi és 1850. február közötti sumeni tartózkodásáról. Akkor lépett kapcsolatba Sismanovval⁷ és kérte támogatását. Első eredményeit a következő év márciusában közölte a „Pester Lloyd”-ban.⁸ 1892. február 7-iki levelében Strausz azt írja Sismanovnak, hogy folytatja a munkát „az 1848-as magyar–bolgár korszakról”. „Ennek kortársai még élnek és valószínűleg sikerül gazdag információt kapni tőlük.”⁹ E levél szerint Strausz és Sismanov már 1891 nyarán megállapodtak, milyen módon gyűjtik majd az adatokat.

Sismanov Ivan és Blaszkov Ilija sumeni tanár 1891–1907 közötti levelezése¹⁰ tanúskodik arról, hogy Sismanov érdeklődött Strausz ötlete iránt, ugyanis többször felkérte Blaszkovot, gyűjtsön adatokat a Kossuth-emigrációról és annak a sumeni lakosság életmódjára gyakorolt hatásáról. Ezt követően Blaszkov éveken át szorgalmasan dolgozott a feladaton és tájékoztatta Sismanovot eredményeiről. Így egy Sismanovnak írt dátum nélküli (nagy valószínűséggel 1892-re tehető) leveléhez hozzácsatolta az Emigránsokra vonatkozó Sumenben Blaszkov által összegyűjtött adatok c. kéziratát.¹¹ 1902-ben a következőt írja Sismanovnak: „Mostani kutatásaim megerősítik a korábbi, magyarokról szóló információimat, hogy megváltoztatták [értsd: europaizálták] a sumeni nők ruházatát, akiknek a külseje akkoriban el volt törökösödve.”¹²

Ezenkívül Thaly Kálmán – a Rákóczi-korral foglalkozó történész – ösztönzésére Strausz Adolf a 17. és 18. századi magyar–bolgár történeti kapcsolatok forrásai iránt érdeklődött. Pontosabban Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc környezetéből való magyar emigránsok balkáni missziói után kutatott.¹³ Az utóbbi iratok Pozsonyban lévén, Strausz Sismanovon keresztül a bolgár oktatásügyi minisztérium támogatását kérte 1891 novemberében.¹⁴

Strauszt komolyan foglalkoztatta az a gondolat, hogy megszervezze a bolgár történelem oszmán-török korszaka levéltári anyagának feltárását. Az 1880-as évek végén ugyanis Vámbéry Árminnak, a hírneves turkológusnak sikerült engedélyt kapnia a török szultántól, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által küldött bizottság a konstantinápolyi levéltárakban kutasson. Példáját követve Strausz szeretett volna hasonló engedélyt szereznie „a szófiai és vidini iratokat” tartalmazó „láda” átvizsgálására. Úgy képzelte, hogy magával viszi Kunos Ignác nyelvész-barátját, szintén a Keleti Kereskedelmi Akadémia tanárát, aki a török nyelvű iratok megértésében, Dimitrov Mihail tanár pedig esetleges bolgár nyelvű iratok felkutatásában segített volna.¹⁵ Ebben az ügyben 1893 júliusában Strausz kérte Sztambulov miniszterelnök hozzájárulását a Bolgár Tudományos Akadémia ajánlóleveléhez és valamelyik bolgár bank hitelezéséhez.¹⁶

Strausz Adolf később is foglalkozott bolgár történeti források felkutatásával. Rendelkezésünkre áll egy olyan levele, amely szerint Sismanov kérésére felkereste Szentkláray Jenő szerzetes-történészt azzal kapcsolatban, milyen iratok találhatók „a bolgár emigrációról” a bécsi Staatsarchivban.¹⁷ Mivel akkor Szentkláray a dél-magyarországi letelepedések történetével foglalkozott, arra lehet következtetni – részletesebb adatok hiányában –, hogy itt az 1855. évi csiprovci törökellenes felkelés után menekülő és a Bánságban letelepülő katolikus bolgárokról van szó. Az említett levélből megtudjuk: Szentkláray sok „aktát” talált a Staatsarchivban, amelyet bolgár szempontból nagyon fontosnak tartott, és ezért javasolta ezek lemásolását s felajánlotta segítségét bolgár nyelvű kiadásukhoz.

Strausz Adolf általam megvizsgált levelezése tanúsítja, hogy az 1890-es évek elején a magyar pozitivista történetírás szellemében ő volt, aki a bolgár– magyar történeti kapcsolatok rendszeres kutatását, forrásanyaga felderítését célul tűzte, és ő volt az első, aki kezdeményezte az oszmán fennhatóság kori bolgár történelem török és bécsi levéltárakban megőrződött forrásainak feltárását.

 

Györffy István és a bolgár tárgyi néprajz fejlődése

A 19. század végén azonban nem koronázott siker minden magyar részről jelentkező, a bulgáriai kulturális életben való részvételre irányuló törekvést. Csak egy példát említünk: 1895 márciusában Jankó János néprajzos, a modern magyar muzeológia megalapítója kérte – nemcsak Strausz Adolfon keresztül,¹⁸ de személyesen is¹⁹ – a befolyásos Sismanov professzor hozzájárulását a szófiai néprajzi múzeumban való elhelyezkedéshez. „Ifjúságom, egész munkaképességemet és összes energiámat, a [néprajzi] tárgyak iránti szeretetemet a bolgár nemzeti tudománynak szentelném” – írja Jankó, hangsúlyozva felhalmozódott nagy tapasztalatát és személyes indíttatású szándékát.²⁰

Az első bolgár szakképzett néprajzos, Vakarelszki Hriszto, aki Györffy István és Bátky Zsigmond tanítványa volt, kamatoztatta a két kiváló magyar tudóstól tanultakat a bolgár néprajz intézményes megszervezésében és meghonosította kutatási és interpretációs módszereiket a bolgár népi kultúra tanulmányozásában. Együttműködésüket, amelyre az 1930-as évek elején került sor, az tette lehetővé, hogy Györffy nagyon jól ismerte a bolgár és a bulgáriai kisebbségek hagyományos kultúráját.

A 20. század második évtizedében Györffy István aktív terepmunkát végzett Bulgáriában a Keleti Kereskedelmi Akadémia Keleti Múzeumának megszervezése érdekében. Kutatásai a magyar anyagi kultúra keleti hagyományaira irányultak, különösen annak a honfoglalás előtti időktől megőrződött bolgár-török elemeire.

Véleménye szerint a magyarok bolgár-török hagyatékának legbiztosabb forrásanyagai a tárgyak – formájuk, elnevezésük, történetük.²¹ Györffy érdeklődési köre meghatározta bulgáriai terepmunkájának célját: anyagot gyűjteni és kutatni, ám nemcsak a bolgárok hagyományos anyagi kultúráját, de az ott élő tatárokét, törökökét is. Ahogy a M. Kir. Keleti Kereskedelmi Akadémia jelentéseiben megjelent rövid ismertetéseiből kiderül, 1911-ben és 1913-ban a Duna vidéki tatároknál gyűjtött, és 200 szőttest hozott a Keleti Múzeumnak.²² Egy, a Magyar Nemzeti Múzeumnak írt beszámolójában arról tudósít, hogy 1912-ben a Néprajzi osztálynak 57 tárgyat szerzett Dobrudzsából, a Keleti Múzeumnak pedig 78-at Plovdivból és Konstantinápolyból.²³ Györffy 1916-ban Dobrudzsában (Deliorman vidéken) végzett terepmunkájából maradt egy gazdag, több mint 450 darabból álló fényképgyűjtemény,²⁴ amely rögzítette az ottani bolgár, török és cigány lakosság anyagi kultúrájának szinte minden oldalát.

Vakarelszki és Györffy 1929. június első felében találkoztak először Szófiában, amikor Györffy több év után ismét tanulmányúton volt Bulgáriában. Beszámolójában²⁵ megemlíti, hogy két feladata volt: Egyrészt megvizsgálni a bolgár néprajzi múzeumok anyagát és kiválasztani, mely régiók alkalmasak rendszeres gyűjtésekre, másrészt tájékozódni, vannak-e lehetőségek néprajzi expedíció megszervezésére. Györffynek ugyanis az volt az elképzelése, hogy kidolgozza a bulgáriai terepmunka egész programját, amelyben bolgár néprajzosok is részt vehettek volna. Szófiai látogatásakor a helyi Néprajzi Múzeum fiatal, gyakorló kutatója, Vakarelszki Hriszto fejtette ki előtte kívánságát arra vonatkozóan, hogy a bolgár és a magyar népi kultúra közös vonásait szeretné kutatni.²⁶ Figyelembe véve Vakarelszki kizárólag tárgyi néprajz iránti érdeklődését, Györffy meghívta Budapestre. Így 1931 elején a fiatal bolgár tudós a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi osztályára került, ahol fél éven keresztül lehetősége volt tanulmányozni a magyar népi kultúrát és magyar kollégái munkáit.

Vakarelszki budapesti tartózkodásának tudományos eredményeiről tanúskodnak az 1970-es években írt visszaemlékezései.²⁷ Célja „a magyar életmódban és anyagi kultúrában fellelhető régi szláv, pontosabban bolgár hatásokat és maradványokat kutatni”.²⁸ Először Bátky Zsigmond szakmai vezetése alatt áttanulmányozta az általa vezetett Néprajzi osztály anyagát. De Vakarelszki leginkább Györffy mellett dolgozott, rendszeresen hallgatta előadásait és részt vett szemináriumain. A gyűjtés módszereit is elsajátította, többször járt vele vidékre (többek között Debrecenbe, Szentesre, Kiskunfélegyházára) néprajzi anyagot gyűjteni. Egy múzeum megszervezésének problémáival pedig a múzeumi tanács ülésein ismerkedett meg. „Györffy professzornál tanultam meg, hogy egy népnek nemcsak a kultúráját kell tanulmányozni, de ethnogenezisét és kultúrtörténeti fejlődését is... Mint a Szófiai Néprajzi Múzeum igazgatója igyekeztem alkalmazni Bátky dr. tapasztalatát... Később mint a Bolgár Néptudományi Társulat alapítója és vezetője (1938–1954) az ő szervezési formáját követtem...”²⁹ – foglalja össze Vakarelszki Hriszto budapesti tartózkodásának eredményeit a bolgár néprajztudomány fejlődése számára.

 

Bartók Béla és a bolgár népzenekutatás megszervezése

Az 1930-as évek közepén kimutatható Bartók Béla zeneszerző és zenetudós hatása a bolgár népzenekutatás megszervezésére, mely főként a bolgár népzene iránti érdeklődésének köszönhető, és szoros kapcsolatban áll a balkáni és általában a keleti népzene kutatásaival. A keleti népzenében Bartók a magyar párhuzamokat kereste, hogy feltárja a magyar népdal gyökereit és megállapítsa a benne lévő későbbi rétegeket. Bartók nemcsak úttörő gyűjtési munkát végzett a románok, szlovének és délszlávok között, hanem a népzene interpretációjának új módszerét vezette be, amely a dallam és szöveg közötti mély viszonyon alapszik, és regionális, valamint nyelvjárási különbségek részletes elemzését foglalja magában.³⁰ Ebben az értelemben Bartókot „a balkáni és kelet-európai népzenetudomány megalapítójának” tekintik.³¹

Bartók Béla első közvetlen találkozása a bolgár népdallal 1912 márciusában történt, amikor Vingán fonográfon vette fel az ottani szerbek és bolgárok népdalait.³² Ezek a felvételek különösen értékes források a bolgár népzenekutatás számára, mivel ezek az első rögzített bolgár paraszti dallamok. Amikor az 1930-as évek elején elkezdte feldolgozni az 1906 és 1918 között Kodály Zoltánnal együtt összegyűjtött óriási anyagát, mégpedig párhuzamosan a magyart és a kelet-európait, Bartók felfedezte az ún. „bolgár ritmust”. Ez egy túl rövid ritmikus sajátosságokkal rendelkező aszimmetrikus ritmus, amely a bolgár népzenében a leggyakoribb, de ahogy Bartók későbbi kutatásai megmutatták, jellemző Romániában, Törökországban, Turkesztánban is.³³

A bolgár ritmus hipotézisével kapcsolatban Bartók rendszeres levelezést folytatott Kacarova Rajna fiatal bolgár muzikológussal. Kacarova jól ismerte Bartók elméleti munkáit, főleg idegen nyelvű kiadásai alapján. A Melodien der rumanischen Colinde c. könyvét és La musique populaire des hongrois et des peuples voisins c. tanulmányát a Szófiai Nemzeti Néprajzi Múzeum közleményeiben ismertette meg a bolgár szakértőkkel.³⁴ Az 1935. szeptember 26-án Bartóknak írt levelében pedig Kacarova megemlíti, hogy román karácsonyi énekei (kolindák) nagyon hasznosak voltak számára, mivel éppen akkor egy ilyen bolgár kiadványon dolgozott.³⁵

A 1930-as évek eleje fontos szervezési időszak volt nemcsak a magyar népzenekutatási mozgalomban, hanem a bolgárban is. Magyarországon 1936-ban Bartók kezdeményezésére kezdték meg az első magyar népzenét tartalmazó lemezek készítését. 1937–38-ban pedig Bartók személyesen vette fel a Magyar Rádió néprajzi sorozatának zenei anyagát. Bartók és Kacarova 1936–37-ből való levelezése adatokat tartalmaz arról, hogyan alkalmazták Bartók tapasztalatát a bolgár népzenekutatásban.

A bolgár népzenekutatók felé Kacarova közvetítette Bartók javaslatait, milyen módon tudnák finanszírozni kutatásaikat. Az 1936. február 6-i levelében³⁶ a magyar zenetudós a következő három lehetőséget javasolja: 1) szerződést kötni a rádióval: a rádió az előfizetési díj néhány százalékát félreteszi a népzenekutatás támogatására, amely összeg az előfizetők számának gyarapodásával együtt növekedni fog; 2) együttműködni a Bolgár Zeneszerzők Szövetségével; figyelmükbe ajánlotta a Brailou által megszervezett Román Zeneszerzők Szövetségének tapasztalatát; 3) tartalékoltatni bizonyos részt az állami finanszírozásból, amelyet a bolgár népzene kiadására használnának, úgy, hogy a jövőben csak az ismeretlen dallamokat adják ki, a maradék pénzt pedig fonográfokra fordítsák.

Bartók Béla tanácsot adott bolgár kollégáinak, milyen módon érdemes felvenni az első lemezeket. „Feltétlenül szükséges, hogy a felvételre kerülő népzenei példák jól legyenek kiválogatva, a legjellemzőbb zenei típusok dallamai gondosan legyenek megrendezve, ne kerüljenek be a hivalkodó és deformált dallamok” – írja Bartók 1936 májusában.³⁷ Kacarova Rajna Bartók februári levelére adott válaszából³⁸ kitűnik, hogy eredményesen tárgyalt a rádióval, és megállapodás született egy német céggel bolgár parasztzenét tartalmazó lemezek kiadására is.

Valószínűleg Bartók szakértői véleményt adott arra vonatkozóan is, milyen típusú fonográfot vásároljanak népzenekutatóink a bolgár oktatásügyi minisztérium költségén. Erre következtethetünk Kacarova 1937. július 15-i, utolsó ránk maradt leveléből, amelyben írja: „Ajánlották nekünk azt a készüléktípust, amelyet... Münchenben használnak... ők előnyben részesítik a rögzített készüléket, de a bolgár körülményeknek jobban megfelelne a ‘Reiss’. A távoli falvakban, ahol a dallamokat felvesszük, nincs villany. Persze legjobb volna, ha mind a két készülék lenne nekünk, de az elején egy is elég lesz, amely az itteni körülményeknek megfelelne, és a legmodernebb is. Nem hiszem, hogy a hengerek praktikusabbak. Várom bölcs tanácsát.”³⁹ Feltehető, hogy a magyar zenetudós meg is adta, bár eddig még nem bukkantunk rá válaszára.

 

Magyar botanikusok és zoológusok a bolgár biológia fejlődésében

A magyar tudósok sokoldalú, hosszantartó és legeredményesebb hatása a bolgár növénytan és rovartan kialakulásában mutatkozott meg. Ez azért volt lehetséges, mert a magyar természetkutatók nagyon jól ismerték Bulgária növény- és állatvilágát, ennek első kutatói közé tartoztak. Az európai tudósok viszonylag későn – csak a 18. század végén – kezdtek el ismerkedni a Balkán-félsziget természetvilágával a nagy távolság és az utazási nehézségek miatt. A 19. század közepe táján, amikor a Budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteménye kialakulóban volt, a magyar kutatók felfigyeltek a Balkán-félsziget és ezen belül Bulgária flórájára és faunájára; ugyanis a régió közel volt Magyarországhoz és mivel nem volt kutatva, nagy lehetőségeket nyújtott számukra. A 19. században több expedíciót szerveztek Bulgáriában: Frivaldszky Imre négyet (1833–1846), Jankó Viktor kettőt (1871, 1872), Wagner János kettőt (1892, 1893). Így amíg az úttörők – angolok és franciák – inkább Kelet-Bulgáriát látogatták meg, az ország belsejébe először a magyarok jutottak el.⁴⁰ A két világháború közötti korszakban a magyar természetkutatók folytatták a 19. századi expedíció-hagyományt, és a budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményét bolgár anyaggal gazdagították. Akkoriban kutatási céllal jártak Bulgáriában Bíró Lajos (1928) és Szilády Zoltán (1928–1929) zoológusok, Szatala Ödön (1928), Jávorka Sándor (1939), Pénzes Antal (1929, 1935–1936) botanikusok.

Tudásukkal ők segítséget tudtak nyújtani a bolgár botanika és zoológia megalapozóinak országuk flóra- és faunafajtáinak meghatározásában és regisztrálásában. A zoológusok közül levelező kapcsolatban voltak Joakimov Dimitar és Horváth Géza, a bolgár és magyar entomológia megalapozói (15 db levél 1902 és 1920 között), Buresch Iván, a Szófiai Cári Természettudományi Intézet igazgatója Csíki Ernővel, a Magyar Nemzeti Múzeum Állattani osztályának vezetőjével (1 db 1924-ből) és Filárszky Nándorral, a Növénytani osztály vezetőjével (1 db 1927-ből), Dégen Árpáddal (8 db, 1927–1933), a botanikusok közül pedig Dégen Árpád Petkov Sztefannal (1 db, 1914), Jordanov Dakival (2 db, 1929–1930), Urumov Ivánnal (7 db, 1913–1933) és Urumov Iván Filárszky Nándorral (8 db, 1918–1927), Jávorka Sándorral (3 db, 1915–1921).⁴¹ A bolgár és a magyar biológusok levelezése elsősorban a tudományos eszmecsere rendszerét tárja fel: a 19. század végétől kezdve évtizedeken át a bolgárok küldtek Magyarországra különböző növényeket és rovarokat, hogy magyar kollégáik határozzák meg ezek fajtáit, vagy csak ellenőrizzék a Bulgáriában már meghatározottakat, esetleg írják le ezeket. Legtöbbször duplikátumokat küldtek, amelyek ezután Budapesten maradtak a Természettudományi Múzeum gyűjteményének bővítésére.

A rendelkezésünkre álló gazdag levelezés bőven tartalmaz adatokat arra, hogy a magyar botanikusok és zoológusok melyik bolgár tudósnak milyen fajtákat határoztak meg vagy ellenőriztek. Így Urumov Iván, Drjanovszki Alexander és Jordanov Daki gombáit Filárszky Nándor, Jávorka Sándor é Dégen Árpád elemezték, Urumov rózsáival Dégen foglalkozott, Centaurea-ival viszont Wagner, Joakimov hemipteráin Horváth Géza dolgozott. A coleopterákkal kapcsolatban szakmai tanácsokkal Csíki Ernő segített Joakimovnak és Bureschnek. Ami a küldemények mennyiségét illeti, egy példát említünk: 1918 közepe táján csak Urumov 2000 példány gombát küldött meghatározásra „az új bolgár földekről”.⁴² A levelek azonban ritkán tartalmazzák, Bulgária melyik részéről származnak a példányok. Tudjuk például, hogy voltak köztük karlovoi, Balkán-hegyi és délnyugat-bulgáriai gombák, kelet-thrákiai növényfajták.

A bolgár és magyar biológusok együttműködésének köszönhetően nagyon pontosan fel vannak dolgozva a legproblémásabb bulgáriai flóranemek. A feltárt új fajták többségét magyar szakmai lapokban ismertették.⁴³ A közös erőfeszítéseket sok növény- és rovarfajta elnevezése tükrözi. A bolgár tudomány és a bolgár–magyar kulturális kapcsolatok fejlesztésében való érdemekért III. Borisz cár kitüntette katonatiszti kereszttel Csíki Ernőt 1927-ben⁴⁴ és Szilády Zoltánt 1932-ben⁴⁵.

A személyes iratok elszórtan tartalmaznak adatokat a bolgár kulturális intézmények kialakításában közreműködött magyar tudósokról. E tekintetben értékes forrásnak számít Dégen Árpád 1911. november 30-án Ferdinánd cárnak írt levélfogalmazványa,⁴⁶ amelyben részletesen leírja a Szófiai Természettudományi Múzeum herbáriumának megszervezését. A levél Urumov Iván 1911. évi magyarországi kiküldetésének körülményeit tartalmazza. Akkor Urumov, a természettudományok iránt erősen vonzódó Ferdinánd cár megbízásából Budapestre utazott, hogy megismerkedjen a magyar botanikusok tapasztalataival, és segítségükkel az uralkodó privát múzeumában megrendezendő herbárium tervét elkészítse.

Ebben az időben Dégen már a Balkán flórájának legjobb szakértői közé tartozott. (Magának Dégennek is nagy herbáriuma volt, amelyből szeretett volna Dégen-múzeumot alapítani, és amely a kelet-európai növénytani kutatások központjává vált volna.) Ferdinánd cárnak írt levelében Dégen megfogalmazza véleményét az uralkodó kezdeményezéséről. „Urumov tanár úr személyében Felséged választása oly méltó férfiúra talált, aki nemcsak az eddigi tudományos tevékenységével, de találkozásunk idejében tanúsított mély lelkesedésével is bebizonyította, hogy ő a legalkalmasabb arra a feladatra, amellyel Felséged meghatalmazta. Ha sikerül Önnek még néhány oly fiatal embert mellette kinevezni, aki szintén vágyódna a gyönyörű növényvilág után, akkor az új herbárium biztosan gyorsan fejlődne és a Balkán-félsziget növénytani kutatásai központjává válna.”⁴⁷ Dégen közölte Urumovval számos külföldi utazása során szerzett benyomásait hasonló európai növénytani gyűjteményekről, feltárta előtte a bolgár herbárium megrendezésének különböző lehetőségeit. A leendő teremnek megfelelően kiválasztották a legalkalmasabb berendezést, és ezzel kapcsolatos javaslatukat egy húszoldalas „memorandum”-ban foglalták össze.⁴⁸ Ebben a szerzők fő vonásokban bemutatták tervüket: a gyűjtemény terjedelme (növényfajták és földrajzi régiók szerint), a gombák preparálása, a herbárium kiállítása, konzerválása, tudományos és műszaki megoldásai kérdéskörökben.

*

A fentiekben személyes iratok, levelezések alapján bemutattuk néhány kiemelkedő magyar tudós szerepét különböző bolgár tudományágak fejlődésében. Hozzátesszük még azt is, hogy bolgár vonatkozású munkáik idegen nyelvű kiadványaival ők népszerűsítették a bolgár kultúrát Nyugat-Európában. Elég csak Strausz Adolf nevét említeni, aki német nyelvű könyveivel⁴⁹ a múlt század végén Nyugat-Európa elé tárta a bolgár népköltészet belső értékeit, és Bartók Béla nevét idézni, aki a „bolgár ritmuson” keresztül összekötötte népzenénket az európai és a világzenei kultúrával.⁵⁰ Másrészt a magyar tudósok népszerűsítették a bolgár tudomány eredményeit Magyarországon kiadott idegen nyelvű kiadványok révén. Így Alföldi A. és Fehér Géza közreműködésének köszönhető⁵¹ Kacarov Gavril A trák lovasisten emlékei Bulgáriában című monumentális munkája 1938-as német nyelvű kiadása a Dissertationes Pannonicae sorozatban, amellyel az európai tudományos közönség számára hozzáférhetővé váltak a trák Hérosz valamennyi, addig ismert emlékei.

A hely szűkössége miatt azonban tanulmányomban nem térhettem ki Fehér Gézára, Az ősbolgárok ruházata és fegyverzete” (Szófia 1939, bolgárul) c. munka szerzőjére, Moravcsik Gyulára, a Byzantinoturcica (I–II., Bp. 1942–43) szerzőjére, Gombocz Zoltánra, a Die Bulgarisch-turkischen Lehnwörter in der Ungarische Sprache (Bp. 1912) c. munka írójára, akik könyveiken keresztül szintén hatással voltak a bolgár tudományra, bár ez személyes irataik alapján kevésbé dokumentálható. A téma további feldolgozása egy ilyen jellegű kutatással lenne folytatandó.

 

Jegyzetek

1

Róna József: Egy magyar művész élete. (Regényes önéletrajz) Bp. 1929. II. köt. 625.

2

Balkán füzetek. Sorozatszerk.: Drucker-Boross György. Bp. 1943. 14.

3

Strausz Adolf: Bolgár népköltési gyűjtemény (I–II. köt., Bp. 1892), Bolgár néphit (Bp. 1897).

4

NA–BAN. (A Bolgár Tudományos Akadémia levéltára.) f. 11. k. 3. a. e. 1713. l. 13, 14, 16, 19, a. e. 1715. l. 25. (németül)

5

NA–BAN. f. 19. k. op. 1. a. e. 966. l. 4.

6.

Róna J., op. cit., 625. e. (franciául)

7

Sismanov Iván (1862–1928): akkoriban a bolgár oktatásügyi minisztérium „Népi szellemi alkotások, tudomány és irodalom gyűjteménye” (Szbornik za narodni umotvorenija, nauka i knizsnina) c. 1899-től megjelenő legtekintélyesebb kiadványának megalapozója és szerkesztője.

8

Adolf Strausz: Aus der Geschichte der Emigration. Beilage des Pester Lloyd. Zur Nr 87 (29. III. 1891).

9

NA–BAN. f. 11 k. op. 3. a. e. 1713. l. 19.

10

NA–BAN. f. 11. k. op. 3. a. e. 154, a. e. 155.

11

„Szvedenija za emigranite, sz?brani v Sumen ot Ilija Vl?szkov”. Közzétette Mijatev P.: Emlékek a magyar emigráció bulgáriai tartózkodásáról a múlt század közepén cím alatt. (P. Mijatev: Szpomeni za prebivavaneto na ungarszkaja emigracija v Bålgarija prez szredata na minalija vek. BAN. Arhiven insztitut., Sism. P. 13. sz. 316–324.

12

Op. cit., 324.

13

NA–BAN. f. 11 k. op. 3. a. e. 1713. l. 13–14.

14

NA–BAN. f. 11 k. op. 3. a. e. 1713. l. 16.

15

NA–BAN. f. 19 k. op. 1. a. e. 966. l. 4.

16

Ibid.

17

NA–BAN. f. 11 k. op. 3. a. e. 1715. l. 25.

18

NA–BAN. f. 11 k. op. 3. a. e. 1714. l. 17.

19

NA–BAN. f. 11 k. op. 3. a. e. 1741. l. 1–2.

20

Ibid.

21

Emlékezés Györffy Istvánra. Ethnográfia 1984. 558–576; Szilágyi M.: Györffy I. tevékenysége a Néprajzi Múzeumban. Ethnográfia 1984. 577–593.

22

Keleti Múzeum. A M. Kir. Keleti Kereskedelmi Akadémia jelentései az 1911-iki tanévről. Bp. 1911. 71–91.; Keleti Múzeum... az 1913-iki tanévről. Bp. 1913. 62–63.

23

Néprajzi Múzeum. Irattár, 88/1913. sz. f. 5, 9.

24

Néprajzi Múzeum. Fotoarchivum. F 194 717–194 995, F 195 012–195 259, F 233 017–233 101.

25

Néprajzi Múzeum. Irattár. 98/1929.

26

MTA. Néprajzi Kutatóintézet adattára. 1572. 2–3. (németül).

27

Meine Erinnerungen über die drei koryphaen der ungarischen Ethnographie in Budapest im Jahre 1931. (MTA. Néprajzi Kutatóintézet adattára. 1572); Vakarelszki. H.: Emlékezés Györffy Istvánra, Bátky Zsigmondra és Visky Károlyra. Ethnográfia 1974. 193–194.

28

Dr. Vakarelszki H.: Emlékezés dr. Ecsedi Istvánra, a debreceni Déri Múzeum volt igazgatójára. In: Bolgár tanulmányok. II. Debrecen 1975. (Hajdú-Bihar megyei múzeumok közleménye 29. sz.) 15.

29

MTA. Néprajzi Kutatóintézet adattára. 1572. 5, 13.; Vakarelszki H.: Emlékezés..., Ethnográfia 1974, 193.

30

Dzsudzsev, Szt.: Bartók B. a balkáni és keleti népzenetudomány úttörője. In: Magyar zene. 1971. N 4. 352–358.

31

Ibid.; Lampert, V.: Bartók B. és a délszláv folklór. Szomszédság és közösség, Bp. 1971. 497.

32

Ifj. Bartók B.: Bartók B. családi levelei. Bp. 1981. 218.; Bartók B.: Musique paysanne serbe (N 1–21) et bulgare (N 22–28). Bp. 1935.

33

Bartók B.: Az ún. bolgár ritmusról. In: Énekszó. 1938. No 6. 537–554.

34

Izvesztija na Narodnija etnografszki muzej v Szofija, 1935. sz. 176–178, 1939, sz. 232–235.

35

Documenta Bartókiana. Hf. 4. Bp. 1970. 165–167.

36

Op. cit., 168–169.

37

Op. cit., 170–171.

38

Op. cit., 169–170.

39

Op. cit., 171.

40

Sztefanov, B.: Isztoricseszki pregled na izszledvanijata v?rhu florata v B?lgarija. In: B: Izvesztija na Parszkite prirodonaucsni insztitut. Sz. 1930. kn. III. sz. 61.

41

MTM. (Magyar Természettudományi Múzeum). Tört. tud. Gyűjt. Joakimov Dimitar levelei Horváth Gézához, Buresch Iván levelei Csíki Ernőhöz, Filárszky Nándorhoz és Dégen Árpádhoz., Dégen Árpád levelezése Petkov Sztefannal, Joakimov Dakival és Urumov Ivánnal, Urumov Iván levelei Filárszky Nándorhoz és Dégen Árpádhoz.

42

MTM. Tört. tud. Gyűjt. Urumov levelei Filárszkyhoz, 1918. május 10, 1920. febr. 11.

43

Dégen Árpád: Megjegyzések néhány keleti növényfajról. In: Magyar botanikai lapok. 1911–1934; Urumov Ivan: Centaureae novae Bulgaricae. In: Magyar botanikai lapok. 1907, Novitaten aus der flora Bulgaren – Magyar botanikai lapok. 1911, Hierarcia nova Bulgarica additis Centaureis nonnulus novis. – Magyar botanikai lapok, 1914, Plantae bulgaricae nonnulae novae ac rariores. – Magyar botanikai lapok. 1926; Davidoff B.: Plantae novae Bulgaricae. – Magyar botanikai lapok. 1905; Jávorka S.: Addimenta nonnula ad floram Bulgaricum. – Magyar botanikai lapok, 1918.

44

MTM. Tört. tud. Gyűjt. III. Borisz bolgár cár oklevele Csíki Ernő részére.

45

MTM. Tört. tud. Gyűjt. Szilády Zoltán rendviselési engedélye

46

MTM. Tört. tud. Gyűjt. Dégen Árpád levele Ferdinánd bolgár cárhoz.

47

Ibid.

48

Memorandum zur Errichtung eines Herbarium Privat Museum Seind Majestät zu Sofia von dr. Arpad von Degen, Director den R. ung. Samentenkulturs Staten, Privatdocenten a.s. ung. Universität in Bp. und Prof. Ivan K. Urumov (Sofia).

49

Adolf Strausz: Bulgarische Volksdichtunge (Wien–Leipzig 1895), Die Bulgaren. Ethnographischen Studien (Leipzig 1898).

50

Béla Bartók: Some Problems of Folk Musik Research in Eastern Europe. In: B. Suchov: Bartók Essays. London. 1976. p. 173–192.

51

NA–BAN. f. 28 k. op. 1. a. e. 110. l. 1–31, a. e. 343. l. 1.

PENKA PEJKOVSKA: Ungarische Intellektuelle und die Entwicklung der bulgarischen Kultur der Neuzeit

In ihrer Studie geht die Autorin auf die Organisation des kulturellen (wissenschaftlichen, bildungs-wissenschaftlichen) Lebens im nach dem russisch-türkischen Krieg 1877/78 unabhängig werdenden Bulgarien und die diesbezügliche Mitwirkung der hierbei – neben den russischen, österreichischen und tschechischen Intellektuellen – eine bedeutende Rolle spielenden ungarischen Wissenschaftler ein, als Quelle dazu ihren persönlichen Briefwechsel nutzend.

Auf dem Gebiet der Geschichtswissenschaft z.B. hat in den 90-er Jahren des vergangenen Jahrhunderts Adolf Strausz viel im Interesse der Erkundung von Quellenmaterial über bulgarisch-ungarische Beziehungen oder auch von Dokumenten in türkischen und Wiener Archiven zur Geschichte Bulgariens unter türkischer Oberhoheit getan. Die hervorragenden ungarischen Ethnographen István Györffy und Zsigmond Bátky wiederum haben eine entscheidende Rolle bei der Aufstellung von Institutionen der bulgarischen Ethnographie, der Ausarbeitung von Methoden der Forschung und Interpretation gespielt. Béla Bartók stand an der Wiege der bulgarischen Volksmusikforschung und ungarische Botaniker, wie Lajos Bíró, Zoltán Szilády, Árpád Dégen, sowie Zoologen, so Ödön Szatala, Sándor Jávorka, Antal Pénzes, Ernő Csíki, Nándor Filárszky, haben sich an der Bestimmung der Flora und Fauna des Balkan beteiligt.