Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 13:61–68.

GERHARD SCHRÖDER

A reform után: stratégiákat a jövőre nézve egész Európa számára

A 2001. januári Nemzetközi Bertelsmann Fórum korunk egyik legfontosabb kérdésével foglalkozik és kifejezésre juttatja az egyenesen forradalmi átalakulásokat, melyeket az elmúlt tíz évben Európában átélhettünk.

Éppen egy hónappal ezelőtt az Európai Unió állam- és kormányfőiként Nizzában egy kormánykonferencia keretében még éjjel-nappal azzal küzdöttünk, hogy megértessük magunkat egymással az unió intézményes reformjaival kapcsolatban. Mára ez a kormánykonferencia szinte történelemmé vált.

Most előre kell tekintenünk: hogyan fejlődjön tovább az unió, hogy képes legyen eleget tenni feladatainak egész Európát figyelembe véve?

Nyitás a polgárok felé

Európa kialakulása fergeteges sebességgel halad, amit nem könnyű feladat a polgárok felé közvetíteni. Ezt a tempót azonban nem vakon diktáljuk, hanem számunkra is adott, mégpedig a nemzetközi fejlődés által.

Ezért nyomatékosan üdvözlöm, hogy ma széles, nyilvános vitát kezdeményezünk Európa jövőbeli rendezéséről, az Európai Unió feladatairól, határairól és eszközeiről, kialakításáról és viszonyáról a szomszédos régiókhoz, egyáltalán a kontinens politikai struktúráiról. Ezzel a vitával vállaljuk a felelősséget, hogy a polgárokkal közösen fejlesztjük ki a kontinensünk jövőjére vonatkozó ötleteket és terveket.

Intenzív véleménycserére van szükség a polgárokkal, a polgári társadalom összes csoportjának a részvételére, és nyilvános vitára a tudomány és politika szakembereivel. Ahhoz, hogy megnyerjük az embereket, egy erős és cselekvőképes, értelmesen szervezett és demokratikusan legitim Európai Unióra van szükségünk. Ez az értelme és célja az általam kezdeményezett és Nizzában az Európai Tanácsnál elhatározott folyamatnak, amely 2004-ben egy kormányközi konferenciába torkollik majd.

Az, hogy ebben a Nizza utáni folyamatban egyetértést sikerült elérnünk – amely a vitát a társadalom és a polgárok előtt nyilvánossá teszi –, az német szemszögből a nizzai csúcs egyik legnagyobb eredménye. Ebben az egyetértésben az Európai Unió alapjogi chartájára támaszkodhatunk, amelyet Nizzában az Európai Parlament, Tanács és Bizottság közös dokumentumaként ünnepélyesen proklamáltunk.

Ez a charta kötelez a polgárok felé való nyitásra, a nagyobb legitimitásra és átláthatóságra. A szövetségi kormány azért száll síkra, hogy ez a charta – mint az Európai Unió egyik alaptörvényének lényeges eleme – bekerüljön az európai szerződések közé.

Amire ezek után az európai alaptörvény tökéletesítéséhez szükségünk van, az a szerződések egyszerűsítése és újjárendezése, a hatalom megoszlásának tisztázása a brüsszeli intézmények között és mindenekelőtt a Brüsszel és a tagállamok, illetve régiók közötti kompetenciák világosabb elhatárolása. A polgárok jogosan panaszkodnak arra, hogy Európában a döntési utak gyakran nem követhetőek és többszörösen átláthatatlanok. Az embereknek azonban joguk van tudni, hogy az egyes kérdésekben és döntésekben ki az illetékes – ez a legitimáció és átláthatóság kérdése. Ha növelni akarjuk a polgárok körében az unió elfogadottságát – és ezt kell tennünk –, akkor nem kerülhetjük el, hogy szembenézzünk ezekkel a kérdésekkel.

Mégpedig úgy kell szembenéznünk velük, hogy a polgárok valóban részt vegyenek ebben a nyilvános vitában. Hogy tudják és megtapasztalják: ők azok az emberek, akik az európai politika középpontjában kell, hogy álljanak.

Ebben az értelemben a mai fórum fontos adalék a jövő Európája feletti új megegyezés kialakulásához.

Egy dolog döntő fontosságú számomra: a vita folyamata – amely a 2004-es kormánykonferenciába torkollik majd – nem valamiféle új előfeltétele az unió bővülésének. Ellenkezőleg: ezt az utat az unió jövőbeli tagjaival együtt szeretnénk megtenni. Mert a „Nagy Európa” megteremtéséhez szükségünk van az emberek támogatására a jelölt államokban is. Ezért is szorgalmaztam Nizzában, hogy a jelölt államokat teljesen bevonjuk az előttünk álló folyamatba.

Új tagállamok felvétele

Nizzában elértük a központi stratégiai célunkat: az Európai Unió dokumentálta az arra irányuló szándékát és képességét, hogy új tagállamokat vegyen fel. 2003-tól az unió készen áll a bővítésre.

Nizza előkészíti az utat Európa megosztottságának végleges felszámolásához és a kontinens politikai, gazdasági és kulturális egységének megteremtéséhez.

Sajnos, Nizzában kevesebbet értünk el az unió hatékonysága és cselekvőképessége tekintetében, mint amennyit elérni reméltünk. Viszont a másik oldalon a német szövetségi kormány nem volt hajlandó az unió gyors bővítését veszélyeztetni. Többet veszthettünk volna, mint amennyit nyertünk volna.*

Nizzában és Nizza előtt is, a jelölt államok ügyvédének szerepkörében léptünk fel és amellett szálltunk síkra, hogy azok az európai intézményekben megfelelő helyet tölthessenek be. Ezt nemcsak a fair magatartás diktálta így, hanem a politikai megfontolás is: nem jöhet létre valódi partnerkapcsolat, ha az új tagállamokat diszkrimináló szabályozásoknak vetjük alá.

A bővülés folyamata a döntő szakaszba érkezett. Most már a csatlakozni kívánó államok kezében van, hogy a reformok gyors és következetes végrehajtásával megteremtsék az előfeltételeit annak, hogy az Európai Unió tagjai lehessenek. Az Európai Tanács által 1993-ban Koppenhágában meghatározott csatlakozási kritériumok nem fognak megváltozni:

– A jelölt országoknak intézményes stabilitást kell felmutatniuk és biztosítaniuk kell a demokratikus és jogállami alapjogokat, illetve az emberi és kisebbségi jogokat.

– Működő piacgazdasággal kell rendelkezniük és képesek kell, hogy legyenek az unión belüli versenyben a helytállásra.

– Végül abban a helyzetben kell, hogy legyenek, hogy a tagságból adódó kötelezettségeket és célokat elfogadják és mindenekelőtt azokat meg is valósítsák.

Ezzel kapcsolatban – mindkét fél részéről – lehetségesek átmeneti időszakok. Vannak természetesen területek, amelyeken az alkalmazkodási folyamatok hosszabbak és az összes kötelezettség azonnali átvétele egyik vagy másik államot túlterhelné.

Pár hete világossá tettem, hogy nekünk, németeknek – de semmi esetre sem csupán nekünk – problémáink adódnának, ha valamennyi jelölt ország számára azonnal érvényes lenne a teljes munkavállalási szabadság, illetve a szolgáltatások szabadsága. Ezzel ugyanis munkaerőpiacunk bizonyos részei nem tudnának megbirkózni. Ezeken a területeken ezért – ugyanúgy, ahogy az Spanyolország és Portugália csatlakozásakor történt – átmeneti időszakokat kell életbe léptetnünk. Ez a csatlakozni kívánó államok érdeke is, hiszen így nem kell a legjobban képzett szakemberek tömeges elvándorlásával számolniuk.

Elképzelésünk rugalmas modellt céloz meg, amely – egy hétéves átmeneti időszakkal számolva – az egyes jelölt államok számára különböző megoldásokat kínál. Ha az előfeltételeket teljesítik, az egyes államok számára, ha ezt kérvényezik, korábban is feloldhatóak lennének a korlátozások. Azt gondolom, hogy ez a rugalmas modell minden érdeket kielégítene. Ezzel népszerűsíthetnénk Európát és a bővítést.

Hiszen ezt kell elérnünk – együtt, illetve mindenkinek a saját országában. Meg kell győznünk a polgárokat a bővítés lehetőségeiről és annak politikai szükségszerűségéről. Európa, éppen a kibővített Európa, mindenekelőtt polgárai lelkesedéséből táplálkozik, ezért azt erősítenünk és fejlesztenünk kell.

A csatlakozási tárgyalások nehéz kompromisszumokra kényszerítenek majd minket. Könnyű dolog a bővítést általánosságban támogatni. Annál nehezebb viszont az azzal járó konkrét feladatok megoldása és az elért kompromisszumok offenzív védelme. Ez a közös politikai feladat – az Európai Unión belül ugyanúgy, mint az egyes csatlakozni kívánó államokban.

A bővítés időpontja

Minden európai polgár és mindenekelőtt mi, németek, szeretnénk Európát kelet és délkelet felé kibővíteni. A bizottságok legfrissebb jelentései a jelölt országokról azt mutatják, hogy a reformok jól haladnak előre. Reméljük, hogy az első jelölt államok hamarosan készek lesznek az EU-hoz való csatlakozásra. A gyors bővülés egész Európa és mindenekelőtt Németország politikai és gazdasági érdeke.

Azért is támogatjuk a bővítést, mert tudatában vagyunk történelmi felelősségünknek. Ezt szerettem volna a közvetlenül Nizza előtti varsói látogatásommal kifejezésre juttatni. A Willy Brandt által megkezdett kiengesztelődési folyamat és jószomszédi viszony a közép- és kelet-európai államok Európai Unióhoz való csatlakozásával teljesedik majd be.

Meglátásom szerint elhibázott lenne már most vitát kezdeményezni arról, hogy melyik ország mely időpontban fog csatlakozni. Amire ehelyett szükségünk van, az Európai Bizottság által javasolt menetrend konzekvens követése a csatlakozási tárgyalások dologi kérdéseinek kezelését illetően. Ezzel kapcsolatban tartanunk kell az eddig megvalósított gyors tempót.

Mindenesetre szeretném eloszlatni azt az illúziót, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás „paradicsomi állapotokat” teremt majd: tudjuk, nem utolsósorban a német egyesítés tapasztalataiból, hogy a csatlakozás után még hosszú és nehéz út áll előttünk, amíg az összes kitűzött célt megvalósítjuk. A csatlakozás után is következetesen folytatni kell a reformkurzus bevált útját.

Kapcsolat a szomszéd államokkal

Ambícióink még messzebbre tekintenek. Az Európai Unió határain túlra. Nem akarjuk és nem is szabad elfelejtenünk azokat az országokat, melyek nem tartoznak a jelölt államok köréhez. Nem szabad, hogy ezek az államok az erős Európai Unió áldozataivá, szenvedő alanyaivá váljanak. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy az Európai Közösség külső határain ne jöjjön létre egy újabb „vasfüggöny”.

Nem akarunk újabb kirekesztést, amely különben is csak az európai integráció stabilitását és sikerét veszélyeztetné. Túl akarunk lépni a határokban való gondolkodáson.

Mindannyian – akár az Európai Unió tagjaként vagy szomszédaiként –, egymásra és kölcsönös együttműködésre vagyunk utalva. Az Európai Unió és a hozzá csatlakozni kívánó államok kapcsolatainak a szoros együttműködés és a jószomszédi viszony az alapja. Ezért olyan fontos, hogy továbbra is segítsük a balkáni államokat abban, hogy megtalálják a demokratikus reformok folytatása és a regionális együttműködés útját.

A balkáni stabilitási paktummal egyfajta védnökséget vállaltunk a régió demokratizálódása fölött. És az elmúlt hónapok történései, mindenekelőtt Jugoszláviában, nagyon biztatóak.

Meg vagyok győződve arról, hogy Jugoszlávia is folytatja a reformok megvalósítását és – ahogyan Horvátország – megtalálja a visszautat az európai államközösségbe. Oroszország és Ukrajna is – minden különbség ellenére – az Európai Unió stratégiai partnereinek számítanak. Velük az elmúlt években partneri és együttműködési szerződések útján megfelelő közös struktúrákat hoztunk létre. Pillanatnyilag nincs szükségünk más eszközökre, inkább a meglévő struktúrákat kell kitöltenünk és felhasználnunk. Az orosz elnök éppen nemrég erősítette meg országa nagy érdeklődését az Európai Unióval való szoros együttműködési kapcsolatrendszert illetően.

Teljesen egyetértek a svéd miniszterelnökkel és az Európai Bizottság elnökével abban, hogy ennek a célnak kivételes jelentősége van.

Az előttünk álló század végén egy másik Európában fogunk élni, amely – reményeim szerint – egy nagyobb s erősebben integrált Európa lesz, egy polgárközeli Európa, amely nagyobb demokratikus legitimációval és világosabb struktúrákkal rendelkezik majd. Olyan Európa, amely a feladatokra összpontosít majd, és erősebb szereplője lesz a nemzetközi politikai és gazdasági színpadnak.

Nincs már visszaút a nemzeti elszigetelődéshez. Az egyre erősebb globalizáció miatt nekünk, európaiaknak össze kell tartanunk. Egy nyelven kell beszélnünk és közösen cselekednünk. Így megoldhatjuk Európa jövőbeli feladatait, méghozzá tökéletesebben, mint ahogy azokat az egyes államok külön megoldhatnák.

Ma és a következő években az a feladatunk, hogy átgondoljuk, melyek azok a struktúrák és melyik az a szerkezet, amelyek segítségével az Európai Unió ezeket a feladatokat leginkább képes lesz végrehajtani.

A sok szakmai vita közben azonban nem szabad a fő célt elfelejtenünk: Európa újra a közös kötelezettségvállalás témája kell, hogy legyen. Meg kell nyernünk a polgárokat Európa számára. Európa újra az európaiak szívügyévé kell, hogy váljon. Ennek érdekében kell együttműködnünk.

* Utalás arra az álláspontra, amelyik szerint: először az unió belső reformját kell végrehajtani, s csak azután következhet a keleti bővítés. (A szerk.)