1088 Budapest, Rákóczi út 5.; Tel: (36 1) 381 23 47; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
ÁLLAMPOLGÁRSÁG EURÓPÁBAN, 2005
Europa Institut Budapest • Budapest, 2005. 149–161. p.
Kézirat

KÁNTOR ZOLTÁN

Románia és a határon kívül élő románok

Tanulmányom Románia és a határon túli románok1 viszonyát elemzi 1859-től, Románia megalakulásának időpontjától napjainkig. A Románia megalakulása előtti időszakra nem térek ki a tanulmányomban, hisz Moldova és Havasalföld, valamint a többi – később Romániához tartozó – terület esetében nem beszélhetünk az állam és a határon túli nemzettársak közötti viszonyról.2

Románia befele kirekesztő, homogenizáló, kifele pedig befogadó, támogató politikát folytat: a politikai nemzet eszméjét követi az állam területén élő kisebbségekkel szemben, viszont az etnokulturális (kulturális) nemzet elve alapján egyazon nemzet tagjainak tekinti a határokon kívül élő románokat. Sajátos a kapcsolat a Moldovai Köztársaságban élő románokkal, mely nép itt nem tekinthető nemzeti kisebbségnek, hiszen az ország lakosságának többségét alkotja.

A román nemzet, nemzeti identitás a különböző birodalmakhoz tartozó vagy azok befolyása alatt álló fejedelemségekben alakult ki, majd 1859-től, illetve 1918 után állami keretekben intézményesült. Ez az intézményesülés a kommunizmus időszakában is folytatódott, hogy végül 1989 után – immár demokratikus keretekben – nyerje el mai formáját.

Románia és a határon túli románok kérdését bonyolítja, hogy a történelem során gyakran változtak az állam határai. Más-más államok nemzetépítése hatott az egyes népességekre, különböző asszimilációs törekvéseknek voltak kitéve, más-más állammal, többségi nemzettel szemben kellett meghatározniuk önmagukat. Az illető államok akadályozták a román kisebbségek önszerveződését és kulturális életét, aminek eredményeképpen a román nemzeti identitás csupán elemeiben alakult ki. A román politikai elitnek a változó helyzethez igazodva kellett átalakítania nemzetpolitikáját. Ugyanakkor a politikai konstelláció is megszabta az állam lehetőségeit a határokon kívül élő nemzettársakkal való viszonylatban. Külön esetet képeznek a Balkánon élők, akik sohasem éltek a román állam kereteiben, így nem vettek részt a román nemzetépítésben. Emiatt, esetükben, prenacionális, etnikai identitásról beszélhetünk.

Politikai szempontból a legfontosabb Románia és a szomszédos Moldovai Köztársaságban élő románok közötti viszony. Míg a román politika és a moldovai románok egy része a Moldovában élő románokat is a román nemzet részének tekinti, addig a moldovai román elit egy része, valamint a Moldovában élő oroszok és ukránok moldovaiként határozzák meg az ott élőket. A Magyarországon élő románokkal való viszony elsősorban a romániai magyarok miatt központi kérdés. Az egyenlő bánásmódra hivatkozva, Románia is számon kéri Magyarországtól a magyarországi románok jogainak tiszteletben tartását.3 (Jugoszlávia, Bulgária és Ukrajna lényegében semmilyen igényt nem támasztanak a nemzeti kisebbségeikre vonatkozóan, a kétoldalú kapcsolatokban a kisebbségi kérdés nem játszik központi szerepet.)

 

Románia megalakulásától az első világháborúig

 

Az 1859-es egyesülést követően Románia támogatta az erdélyi románok politikai törekvéseit és kulturális igényeit,4 bár nyíltan nem léphetett fel nemzetközi színtéren mivel saját pozíciójának megerősítése volt a fő szempont, illetve az oszmán birodalomtól való függetlenedés vonta el az energiáit. És ne feledkezünk meg arról, hogy fő külföldi partnere épp az Osztrák–Magyar Monarchia volt, amellyel szemben óvatosan kellett politizálni a Monarchiában élő románok ügyét illetően. Úgy a Konzervatív Párt, mint a Liberális Párt – ellenzékben – belpolitikai célokra is felhasználták a határon túli románok kérdését, elsősorban szavazatszerzési célból.

1860-tól a román állam külön keretből támogatta az erdélyi ortodox egyházat és az ottani román iskolákat. E támogatások egy részét helyben politikai célokra fordították.5 Magánszemélyek is nyújtottak támogatást erdélyi román egyetemistáknak.

1891-ben Bukarestben megalakult a Szövetség a Románok Kulturális Egységéért (Liga pentru Unitatea Culturală a Românilor). A szövetség a térségben és Nyugat-Európában fejtette ki tevékenységét. Nicolae Iorga irányításával népfőiskolát hoztak létre (Vălenii de Munte-n), amely elsősorban a határon túli románok számára tartott továbbképzéseket.6 (A Szövetség tevékenységét Jancsó Benedek7 és Raffai Ernő8 ismerteti, talán egy kicsit egyoldalúan, ám elég részletesen.) A Magyarországon élő románok egyetemi tanulmányait támogatta a magyarországi székhelyű Gozsdu Alapítvány és az ASTRA,9 valamint a romániai Junimea egyesület és „A Kárpátokon túli országok román egyetemi hallgatóinak segélyezésére alakult Erdély-Társaság”.10 Bíró Sándor szerint, a romániai ortodox egyház is határokon kívül élő románok támogatását célzó politikát folytatott, elsősorban Magyarországot célozva meg.11

Úgy az erdélyi románok, mint a romániai románok körében egyre erősödött az egységes román nemzet gondolata. A kiegyezés után kevesen gondolták komolyan az egyesülést, majd a gondolatnak egyre több híve lett.

A többi területet illetően a Monarchiában az osztrák fennhatósága alatt lévő bukovinai románok valamivel több joggal bírtak, mint az erdélyi románok. Talán épp emiatt nem álltak elő irredenta követelésekkel, a Román Kulturális Liga és Nicolae Iorga törekvései ellenére sem. A feszült román–orosz viszony miatt a román külpolitika nem tudott sokat tenni a besszarábiai románokért. A Románia megalakulását követő időszakban a román állam közbenjárt a Balkánon élő románok érdekében az oszmán birodalomnál, később pedig, 1913-ban, Szerbiával, Bulgáriával és Görögországgal jutott egyezségre az illető államokban élő románok jogait illetően.12 Az első világháború előtti időszakban a román állam támogatta a később Görögországhoz került macedón területeken lévő román iskolákat és egyházakat.13 Az egyezség ellenére Görögország nehezményezte Románia kulturális támogatását, aminek az lett a következménye, hogy az első világháború előtti években „a balkáni vlahok között végzett román tevékenység miatt a diplomáciai kapcsolatok megszakítására is sor került Románia és Görögország között”.14

 

A két világháború közötti időszak

 

Nagy-Románia megalakulásával szinte valamennyi román – leszámítva a Balkánon élőket – egy állam keretébe került. Egy 1945. évi román külügyminisztériumi jelentés szerint a két világháború között Kárpátalján, Magyarországon, Jugoszláviában, Bulgáriában, Görögországban, Albániában és Isztriában éltek románok.15 A jelentés négy román csoportot különböztet meg: dákorománok (Kárpátalja, Magyarország, Jugoszlávia: Bánát és Krajna, Bulgária: Timoc völgye, valamint a Duna-vidék), macedorománok (Jugoszlávia, Bulgária, Görögország, Albánia), meglenorománok (Jugoszlávia, Görögország) és isztrorománok (Abházia). A jelentés különbséget tesz a román nemzeti identitással rendelkező románok és a román etnikai identitással rendelkezők között.16 Eszerint csupán a Balkánon élő románok 10%-a esetében beszélhetünk kialakult nemzeti identitásról.

A két világháború közötti időszakban a román állam támogatta azokat a román közösségeket, amelyek Nagy-Románia megalakulásakor nem váltak a román állam részeivé, állítja Zigu Ornea. Román állami támogatásával két iskolát alapítottak, egyet Bitoliában, a másikat Szófiában.17

A nemzetpolitika legfőbb célja a nemzeti homogenizáció, valamint az új területek adminisztratív inkorporációja volt, ami miatt valamivel kevesebb figyelem jutott a Románia határain kívül élő románokra.18 Az ultranacionalista Vasgárda sem törődött velük túlságosan.

 

A második világháborútól 1989-ig

 

A szocializmus időszakában a nemzeti kisebbségek kérdéséhez hasonlóan, a határon túli nemzettársak támogatása sem szerepelt a politikai napirenden. A szocialista államok belügynek tekintették a nemzeti kisebbségek jogainak kérdését. A nemzet, a nacionalizmus fokozatosan átvette a központi szerepet a marxizmus-leninizmus ideológiájától – igaz, erről egyetlen hivatalos dokumentum sincs, de a kommunista párt retorikája és politikai prioritásai kétségtelenné teszik.19 Katherine Verdery azt is állítja, hogy Nicolae Ceauşescu rájött, hogy csupán a nemzeti ideológiával tudja megnyerni az értelmiséget, akik sokkal inkább a két világháború közötti román nacionalista gondolkodók, mint a marxizmus-leninizmus hatása alatt álltak.20

A második világháborút követő években Románia nem vetette fel hivatalosan a határon túli románok kérdését, viszont az 1960-as évektől igen óvatosan feszegeti Besszarábia hovatartozásának problémáját, ami diplomáciai bonyodalmakhoz vezetett.21

Románia azért sem léphetett fel a határon túli románok érdekében, mert számíthatott rá, hogy számon kérik kisebbségellenes politikáját. A Szovjetunió épp ezzel gyakorolt nyomást Romániára Besszarábia ügyében.

 

1989 után

 

Romániának 1989 után egyszerre kellett szembesülnie azzal, hogy az országon belül van egy magyar kisebbség, amely követeléseket fogalmaz meg a román állammal szemben, és vannak határon túli románok, akik közül a Moldovai Köztársaságban élők kiemelten fontosak Románia számára. Ugyanakkor pedig Románia arra törekszik, hogy integrálódjon az euroatlanti struktúrákba. Ezek külön-külön sem egyszerű problémák, elméletileg koherens keretben pedig nem lehet kezelni őket. Amennyiben a román állam jogokat követel a moldovai románoknak, akkor ugyanezt – amennyiben elvi szinten következetes kíván maradni – nem tagadhatná meg a romániai magyaroktól. Hasonlóan, amennyiben Románia jogszerűnek tartja, hogy támogassa a határon túl élő románokat, semmilyen oka nem lehetne megkérdőjelezni Magyarország hasonló politikáját.

Románia alkotmányának 7. szakasza kimondja a román állam felelősségét a határon kívül élő románokkal szemben: „Az állam támogatja a kapcsolatok erősítését az ország határain kívül élő románokkal és az állampolgárságuk szerinti állam törvényhozását betartva cselekvően fellép etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megtartásáért, fejlesztéséért és kifejezéséért.”22

 

Románok a határokon kívül

Számos román él ma is az ország határain kívül. Egyes becslések szerint számuk tízmillióra tehető.23 Ez a becslés azonban nem megalapozott. Tulajdonképpen két csoportba sorolhatók a határokon kívül élő románok: egyrészt a térségben élő románok, akik történelmileg élnek az adott területen, másrészt a Romániából kivándorolt románok és azok leszármazottai (akik elsősorban a románok lakta térségen kívül telepedtek le). A térségben élő románok között is különbséget kell tennünk, elsősorban aszerint, hogy éltek-e valaha a román állam területén, hatott-e rájuk a román nemzeti alapon való intézményesülés vagy sem. Ez utóbbiak főleg a Balkánon élnek, és ők azok, akik valamilyen kötődést éreznek a román nemzethez, de magukat esetleg vlahoknak vagy arománoknak határozzák meg.

A határokon kívül élő románok számának meghatározás további nehézségbe ütközik, mivel hozzávetőleges pontosságú adatokkal sem rendelkezünk a nyugati világba vándorolt állampolgárokról és azok leszármazottairól (akikről nem tudni, vajon mennyire kötődnek a román nemzeti identitáshoz) és a térség országainak népszámlálásai sem lehetnek biztosan iránymutatóak. Mindazonáltal a többé-kevésbé megbízhatónak tűnő források alapján Albániában a „vlahok” vagy „arománok” száma 35-50 ezer közé tehető. Ortodox vallásúak és a román nyelvhez hasonló nyelvjárásban beszélnek. 1991 után megalakították az Albániai Arománok Egyesületét, amely az aromán kultúra támogatását kéri az albán kormánytól. Bulgáriában mintegy 5000-en vannak a vlahok. Macedóniában körülbelül 8000-en. A Vlah Liga megalakításával kulturális célokat tűztek ki. Szerbiában és Montenegróban a legutóbbi népszámlálás szerint 42 331 román él (többségük, 38 832-en a Vajdaságban)24 és 1921 óta létszámuk a felére csökkent.25 Ukrajnában 135 000 román és 325 000 moldovai él a népszámlálás szerint. Magyarországon a népszámlálás mintegy 10 000 románt mutatott ki, a román szervezetek azonban 25 000-re teszik a magyarországi románok számát.26

 

Kétoldalú kapcsolatok

A kétoldalú kapcsolatok egyrészt diplomáciaiak, ami által Románia az illető államoknál fellép a román kisebbségek érdekében, politikai támogatást nyújtva nekik, másrészt pedig alapszerződésekben vagy egyezményekben materializálódnak.

Kedvezmények, támogatások nyújthatók a kétoldalú szerződések alapján a határokon kívül élő románoknak. Románia Szlovákiával, Horvátországgal, Albániával, a Cseh Köztársasággal, Jugoszláviával, Magyarországgal, Ukrajnával, Macedóniával kötött kétoldalú szerződést. Más kétoldalú szerződések, nyilatkozatok is kitérnek a határon túli románok jogaira. Ezek elsősorban a kölcsönös szándékot fejezik ki a kisebbségek jogainak biztosítására.

A román–ukrán alapszerződés 13. cikkelye szerint „az ukrajnai román kisebbség az általuk lakott régiótól függetlenül azokat az ukrán állampolgárokat foglalja magába, akik saját szabad döntésük alapján etnikai származásuk, nyelvük, kultúrájuk és vallásuk értelmében ehhez a kisebbséghez tartoznak”. A felek megállapodtak abban, hogy biztosítják az államuk területén élő románok, illetve ukránok etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásának megőrzését, valamint, hogy támogatják – kölcsönösségi alapon – az anyanyelvi oktatást.27

A Románia és Macedónia között létrejött alapszerződés alapján a két fél a nemzetközi egyezményeknek megfelelően biztosítja az alapvető kisebbségi jogokat.28 2001. november 5-én Ion Iliescu, Románia államfője Szkopjéban találkozott a Macedóniában élő arománokkal, mely alkalomból megígérte, hogy támogatni fogja az anyanyelvű oktatásukat, valamint egy román ortodox püspökség létrehozását Macedóniában.

1997. május 3-án Bukarestben Victor Ciorbea miniszterelnök fogadta a bulgáriai, ukrajnai és jugoszláviai vlahok küldöttségét, ígéretet tett, hogy felveti a vlahok jogainak kérdését az Európa Tanácsban. Majd 1997. november 3-án Slobodan Milosevic jugoszláv elnökhöz fordult a jugoszláviai vlahok anyanyelvű oktatásának kérdésében.29 2002. november 4-én aláírták a két ország közötti kisebbségvédelmi megállapodást, azzal a céllal, hogy javuljon a Romániában élő szerb, illetve a szerbiai Bánátban és a Timok völgyében élő románok és vlahok helyzete.30

2001 novemberében Dîncu miniszter felveti Cernoviciban egymultikulturális egyetem létrehozásának szükségességét, kiemelve, hogy csak így tudják az ukrajnai románok megőrizni nemzeti identitásukat.31 Ugyanakkor kijelenti, hogy Románia gazdasági befektetéseket kíván tenni a románok által lakott vidékeken.

Különös figyelmet érdemelnek a román–magyar viszony határon túl élő nemzeti kisebbségeket érintő vetületei. Az 1996. évi román–magyar alapszerződés kitér a két országban élő kisebbségre:

„A Szerződő Felek tiszteletben tartják a romániai magyar és a magyarországi román kisebbséghez tartozó személyek azon jogát, hogy anyanyelvüket szabadon használhassák a magánéletben és a nyilvánosság előtt, szóban és írásban egyaránt. Megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy ezek a személyek anyanyelvüket megtanulhassák és megfelelő lehetőségük legyen ezen a nyelven képzésben részesülni az állami oktatás keretei között minden szinten és formában, szükségleteiknek megfelelően. A Szerződő Felek biztosítani fogják azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik az anyanyelv használatát is a helyi közigazgatási és bírói hatóságokkal való kapcsolataikban, összhangban a belső jogszabályokkal és a két Fél által aláírt nemzetközi kötelezettségekkel. E személyeknek joguk van arra, hogy vezeték- és keresztnevüket anyanyelvükön használhassák, és ezt hivatalosan el fogják ismerni. Azon területeken, ahol jelentős számban élnek az illető kisebbségekhez tartozó személyek, mindkét Fél lehetővé teszi, hogy a kisebbségek nyelvén is kifüggesztésre kerüljenek a hagyományos helyi elnevezések, utcanevek és más, a nyilvánosságnak szánt földrajzi feliratok.”32

Az alapszerződés alapján további kétoldalú együttműködési szerződéseket írt alá a két állam, amelyekben a kisebbségek védelme központi fontosságú.

A két ország Kisebbségi Együttműködési Szakbizottsága különböző ajánlásokat fogalmazott meg a két ország kormányainak.33 Ezek az ajánlások a román nyelvű oktatásra, az iskolák finanszírozására, az ortodox román templomok felújításának anyagi támogatásra, a Gozsdu Alapítvány javainak visszaszolgáltatására és a magyarországi román kisebbség parlamenti képviseletének biztosítására vonatkoznak.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarország nem csupán kisebbségbarát politikája vagy a jószomszédság jegyében viszonyul ennyire pozitívan a Magyarországon élő román kisebbséghez, hanem cserébe Romániától elvárja a romániai magyarok jogainak tiszteletben tartását.

 

Egyoldalú intézkedések

Az egyoldalú intézkedések közül kiemelt fontosságú az állampolgársági törvény, az oktatási támogatása határokon kívül élő románok számára, a román állam különböző kormányzati szerveinek támogatásai, valamint a román „státustörvény”.

 

Állampolgársági törvények

Az állam határain kívül élő nemzettársakat az állampolgársági törvénnyel is lehet támogatni. A román állampolgársági törvények 1989-igkirekesztők voltak. Az 1991. évi viszont már lehetővé tette úgy a román emigráció, mint a határon kívül élő románok számára a visszahonosítást, valamint a román állampolgárság kedvezményes feltételek közötti megszerzését: „A törvényt mindazonáltal alapvető nacionalista indíték is vezérelte: különösen Bukovina és Besszarábia lakosainak akarta lehetővé tenni román állampolgárságuk visszanyerését. […] az 1991-es, állampolgárságról szóló törvény ki nem mondott célja az volt, hogy a kettős állampolgárság az államokat elválasztó határokat átlépve egy politikai közösségbe egyesítse az összes románt, és mint ilyen, lépést tegyen Románia és Moldávia jövőbeli lehetséges újraegyesítése felé.” 34

Az állampolgársággal kapcsolatban Constantin Iordachi megállapítja: „A romániai jogalkotás a nemzetállamnak a 19. század második felében történt megteremtése óta a francia »államnemzeti« jogfelfogást követte, amely az állampolgárság fogalmát illetően a jus sanguinis elvén nyugodott, míg szelektív jus soli politikát követett a honosítás terén. A román állam emellett aktív nemzeti politikát követett azzal, hogy a szomszédos országokban élő románok számára az állampolgárság privilegizált megszerzését tette lehetővé a honosítási stádium kihagyásával.”35 A törvény megalkotói lehetővé akarták tenni a volt román állampolgárok számára, hogy visszaszerezzék elvesztett állampolgársági jogaikat.36

Az 1989 utáni helyzetről ugyancsak Iordachi a következőket írja: „Nem hivatalos becslések szerint 1991 után a román kormány 300 ezer, különböző etnikai csoportokhoz tartozó moldovai állampolgárnak adta meg a román állampolgárságot. Ezek a személyek Romániában automatikusan megkapták a szociális és politikai jogok teljességét, kivéve azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek gyakorlása, illetve teljesítése ideiglenesen szünetel a tartósan külföldön élő állampolgárok esetében.”37 Csupán 2002 januárjában döntött úgy a román kormány – az Európai Unió nyomására –, hogy megszigorítja a külföldön élő korábbi állampolgárok kedvezményes honosítási eljárásának gyakorlatát. Nemrégiben a Moldovai Köztársaság parlamentje elkezdte az állampolgársági törvény módosításának vitáját. Az elképzelések szerint a Moldovai Köztársaság megengedhetővé teszi a kettős állampolgárságot.398

Az alkotmánymódosítási folyamatban az Asociaţia „Astra Română” pentru Banat–Porţile de Fier şi Românii de Pretutindeni kéri, hogy az új alkotmányba nagyobb hangsúllyal kerüljön be a határokon kívül élő románok támogatása.39 Az egyesület javaslatai szerint a határokon kívül élő románokat ugyanazok a jogok kellene, hogy megillessék, mint a Romániában élő kisebbségeket.

 

Az oktatásra vonatkozó támogatások

A 84/1995. évi oktatási törvény 151/1999-es módosítása (sürgősségi rendelet) értelmében a Romániában ösztöndíjjal tanuló határon kívüli diákokat kedvezményes árak illetik meg a kulturális intézmények látogatása és a kulturális rendezvényeken való részvétel alkalmával.

Az oktatás terén Románia az 1990-es évek elejétől támogatja a határon kívüliek romániai képzését. 1993 óta a román kormány a határon túli román fiatalokat két kategóriába sorolja: 1. a Moldovai Köztársaságban élő, román állampolgársággal nem rendelkező, román nemzetiségű fiatalok; 2. Románia határain kívül élő, román állampolgársággal rendelkező, román nemzetiségű fiatalok. A román állam öt kategóriában nyújt ösztöndíjat a határon túli románok számára: egyetem előtti oktatás, felsőfokú oktatás, doktori képzés, szakképzés, posztgraduális tanulmányok. A Moldovai Köztársaságból érkező diákok számára mintegy 2500, a többi Románia határain kívül élő fiatal számára mintegy 1500 ösztöndíjat biztosít.40

 

Állami intézmények kompetenciája a határon túli románokra vonatkozóan

1992-től valamennyi romániai kormányprogramban szerepel a határon kívül élő románok támogatása.41 Az 581/1995-ös kormányhatározat alapján megalakult a Világ Bármely Részén Élő Románok Tanácsa. A tanács célja Románia és a határokon kívül élő románok közötti kapcsolatok erősítése.42 A 42/1998. számú kormányhatározatban az Információs Minisztérium hatáskörébe helyezik a határokon kívül élő románokkal való kapcsolattartást, identitásuk megőrzésének támogatását.

A Románián kívül élő románok Hivatala feladatkörének meghatározása az Információs Minisztériumhoz tartozik.43 A hivatal szerint Románia határain kívül mintegy 10 millió román él a világban mintegy 600 román kulturális szervezet létezik, 100 folyóirat jelenik meg román nyelven, 26 országban 46 román nyelven is oktató tanszék működik. A körülbelül 1000 határon túli román vallási közösségből 700 ortodox, 50 katolikus és 250 neoprotestáns. Az ortodox parókiák közül 350 körüli a Román Ortodox Egyház Patriárchátusának van alárendelve.

2001 júniusában I. Mihály király, Teoctist, ortodox pátriárka és Ion Iliescu köztársasági elnök közös felhívásban hangsúlyozták a román állam és a határokon kívül élő románok közötti viszony fontosságát.44

A Külügyminisztérium kezdeményezésére kidolgozták a határon túli románokra vonatkozó stratégiát, amelynek gyakorlati megvalósítója a Határon Kívül Élő Románok Minisztériumközi Tanácsa.45 Minden román diplomáciai kirendeltséghez kineveztek egy felelős diplomatát. A cél az etnikai, kulturális és vallási identitás megőrzése. A jelenlegi román kormány is prioritásnak tekinti a jó kapcsolatokat a Moldovai Köztársasággal, de területi újjáegyesítést már nem szorgalmaz.46

Románia elnökének is feladatai közé tartozik a kapcsolattartás a határokon kívül élő románokkal, ezért az elnöki hivatalban egy külön osztály foglalkozik ezzel a kérdéssel.47

 

A román „státustörvény”

A 150/1998-as, a világ bármely részén élő románoknak biztosított támogatásról szóló törvény48 alapot hoz létre, amely révén a román állam – a miniszterelnök felügyelete alatt – támogatja a határain kívül élő román közösségeket. Ennek az alapnak a mértékét az éves költségvetés állapítja meg.

A törvény alapján a román állam kulturális és oktatási támogatásokat nyújthat. Különleges esetekben egészségügyi támogatásban is részesülhetnek a határon kívül élő románok.

A törvény alapján hozták létre az Eudoxiu Hurmuzachi Központot, amelynek célfeladatai közé tartozik a határokon túl élő románok kollégiumi helyekkel való ellátása abban az időszakban, ameddig felkészülnek a romániai egyetemi felvételire, azaz elsajátítják a román szakmai terminológiát és elérik az egyetemi tanulmányok elvégzéséhez megkívánt román nyelvismereti szintet. A központ működtetője az Oktatási Minisztérium és a Román Akadémia. A törvény nem tesz különbséget a szomszédos és nem szomszédos országok között.

 

Románia és a Moldovai Köztársaság

A román etnikai/nemzeti többségű Moldovai Köztársaság az első világháborút lezáró békeszerződések után Romániához (Nagy-Romániához) tartozott, a második világháborúban azonban Románia elvesztette és a Szovjetunió keretében megalakult Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaság.49 A szovjet nemzetkoncepció támogatta/megengedte a nemzeti alapon való szerveződést a tituláris köztársaságban, ami a nemzeti elv központba kerülését eredményezte.50 A Szovjetunió felbomlásával a köztársaság a Moldovai Népfront vezetésével egyre jobban közeledett Romániához. Az utóbbi természetesen gerjesztette ezt a folyamatot, illetve több politikus és értelmiségi nyíltan hirdette a Moldovai Köztársasággal való egyesülést. A jogalap az volt, hogy a románok és a Moldovai Köztársaságban élő románok egy nemzet tagjai.

1991 júniusában Románia parlamentje semmisnek nyilvánította a Molotov–Ribbentrop paktumot, amely a románság szemében egyben Nagy-Románia újjászületésének lehetőségét is jelentette.51 Ennek fényében nem meglepő, hogy Románia 1991 augusztusában elsőként ismerte el a Moldovai Köztársaság függetlenségét. Később viszont, amikor a Moldovai Köztársaság kifejezte szándékát, hogy csatlakozzon a Független Államok Közösségéhez, a román alsóház 1994. április 14-én nyilatkozatban ítélte el ezt a szándékot. A Moldovai Köztársaság ugyancsak nyilatkozatban válaszolt 1994. augusztus 9-én, amelyben Romániát azzal vádolta, hogy beleavatkozik a belügyeibe, valamint kifejezte, hogy nem tekinti Romániát „nagyobb testvérnek”.

A román politikai elit a gyakorlatban nem támogatta a Moldvai Köztársasággal való egyesülést, talán azért nem, mert itt a kisebbségek (elsősorban az oroszok és az ukránok) aránya eléri a 35%-ot. Ugyanakkor a Dnyeszteren túli területek lakossága elszakadási igényeket fogalmazott meg. Románia nem akarta ezeket a problémákat felvállalni, külpolitikailag pedig igen kényes kérdés lett volna bármilyen lépést tenni az egyesülés irányába. Romániában csak a nacionalista Nagy-Románia Párt támogatja többé-kevésbé nyíltan a Moldovai Köztársasággal való egyesülést. A jelenlegi román kormány is prioritásnak tekinti a jó kapcsolatokat a szomszédos országgal, de területi újjáegyesítést nem szorgalmaz.52

A román állam különböző módon támogatja a Moldovai Köztársaságban élő románokat. Az onnan származó román diákok ösztöndíjakat kaphatnak Romániában. Hosszú ideig a Moldovai Köztársaság állampolgárai személyi igazolvánnyal utazhattak Romániába, és a román származásúak román állampolgárságért folyamodhattak Romániában. Románia gazdaságilag is támogatja a Moldovai Köztársaságot.

 

Összegzés

 

A hivatalos romániai politika Románia megalakulása, 1859 óta az egységes román nemzetben gondolkodik. A térség legtöbb államához hasonlóan homogenizáló politikát folytat az állam keretein belül, ugyanakkor kiemelt jelentőséget tulajdonít a határokon kívül élő nemzettársaknak. Ezt a politikai konstelláció és az állam anyagi erejének függvényében materializálta, és a szocializmus időszakát leszámítva érvényre is juttatta.

 

Jegyzetek

1 Elnevezésük alapján megkülönböztetünk románokat, moldovaiakat, vlahokat, arománokat, macedorománokat, cincárokat, kucorománokat, meglenorománokat, isztrorománokat stb. Történelmükről lásd: Word Minority Directory. London Minority Righty Group International, 1997. és Poulton, Hugh: The Balkans: minorities and states in conflict. London, Minority Rights Group, 1994, 93–96.

2 Az 1859 előtti időszakról lásd: I. Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionalizmus első százada 1697–1792. Csíkszereda, Pro-Print, 1998. és Bernath, Mathias: Habsburgii şi începuturile formării Naţiunii Române. Cluj, Dacia, 1994. Hitchins, Keith: Românii 1774–1866. Bucureşti, Humanitas, 1996.

3 Románia – figyelmen kívül hagyva a szociológiai és politikai különbségeket – paritásos alapon képzeli el a magyarországi románok és a romániai magyarok jogainak biztosítását.

4 A Románia által nyújtott politikai támogatás viszont implicit megkérdőjelezte az erdélyi román nemzeti mozgalom függetlenségét. Az erdélyi nemzeti mozgalom és Románia között egyfajta kölcsönhatásról beszélhetünk, ami egyre inkább erősítette a román politikai elitekben az egyesülés gondolatát.

5 Hitchins, Keith: România 1866–1947. Bucureşti, Humanitas, 1994, 234.

6 Constantiniu, Florin: O istorie sinceră a poporului român. Bucureşti, Univers Enciclopedic, 1997, 264.

7 Jancsó Benedek: A román irredentista mozgalmak története. Budapest: Bocskay Szövetség, 1920

8 Raffai Ernő: Erdély 1918–1919-ben. Budapest, Magvető, 1987, 9–56. és Raffai Ernő: A Vajdaságoktól a birodalomig: az újkori Románia történelme. Szeged, JATE Kiadó, 1989, 99–112.

9 Az egyesület, amely 1861-ben jött létre, később felkarolta a Román Akadémia, amely végrehajtotta a romániai és az erdélyi román nyelv sztenderdizálását. Az egyesületet több forrás szerint is Romániából támogatták anyagilag. Lásd erről: Matei, Pamfil: „Asociaţiunea Transilvană pentru literatura română şi cultura poporuli român” (ASTRA) şi rolul ei în cultura naţională (1861–1950). Cluj-Napoca, Dacia, 1986. Ábrahám Barna: The Idea of Independent Romanian National Economy in Transylvania. In: Trencsényi, Balázs et alia (szerk.): Nation-building and contested identities: Romanian and Hungarian case studies. Regio Books/Polirom, Budapest–Iaşi, 2001, 213.

10 Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben: románok és magyarok 1867–1940. Csíkszereda, Pro-Print, 2002, 200.

11 Bíró Sándor: i. m. 138.

12 Năstase, Adrian–Miga-Beşteleiu, Raluca–Aurescu, Bogdan–Donciu, Irina: Protecting Minorities in the Future Europe. Bucureşti, Monitorul Oficial, 2002, 656.

13 Poulton, Hugh: Minorities in Southeast Europe: Inclusion and Exclusion. Minority Rights Group, 1998, 18.

14 Vogel Sándor: i. m.

15 Documente din Arhiva istorică a Ministerului Român al Afacerilor Externe. In: Năstase, Adrian (szerk.): Drepturile persoanelor aparţinînd minoritţăilor naţionale. Vol. 3, Bucureşt, Monitorul Oficial, 1998, 621–622.

16 A tanulmány nem tartalmaz információkat a román állam esetleges politikai, anyagi vagy kulturális támogatásáról, leszámítva a Bánátban élő románok érdekében megkötött 1921. évi szerződés, amelyben a jugoszláv állam engedményeket tesz a bánáti román oktatás ügyében.

17 Ornea, Zigu: Romanii din jurul granitelor tarii. Dilema, Nr. 313, 1999. február 5–11.

18 A két világháború közötti időszakban Románia nem fordult a Népszövetséghez a Balkánon élő román kisebbségek érdekében – valószínűsíthető, hogy Románia saját kisebbségpolitikája miatt nem lép fel határozottan a határon túli románok érdekében.

19 Verdery, Katherine: Compromis şi rezistenţã – cultura română sub Ceauşescu. Bucureşti, Humanitas, 1994, 113–115.

20 Verdery, Katherine: i. m. 107.

21 Suveică, Svetlana: Polemica româno-sovietică privind chestiunea Basarabiei în arhivele Europei Libere (1964–1975). In: Solomon, Flavius–Zub, Alexandru (szerk.): Basarabia: dilemele identităţii. Iaşi, Fundaţia Academică „A. D. Xenopol”, 2001, 194.

22 Románia 1991. évi alkotmánya. 7. szakasz.

23 Ornea, Zigu: i. m.

24 Briza, Jan: Minority Rights in Yugoslavia. London, Minority Rights Group, 2000, 17.

25 Briza, Jan: i. m. 24.

26 World Minority Directory. London: Minority Righty Group International, 1997.

27 Nastase, Adrian: i. m.

28 Nastase, Adeian: i. m.

29 Briza, Jan: Minority Rights in Yugoslavia. Minority Rights Group, 2000, 24.

30 MTI, 2002. november 4.

31 Mediafax, 2001. október 14.

32 Szerződés a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról. Temesvár, 1996. szeptember 16.

33 A Kisebbségügyi Együttműködési Szakbizottság ajánlásai a kormányközi vegyes bizottság számára. Budapest, 1998. október 13.

34 Iordachi, Constantin: i. m.

35 Iordachi, Constantin: A nemzet újrarajzolt határai: A magyar „státustörvény” és Románia kettős állampolgárságra vonatkozó politikája a Moldovai Köztársaságban. In: Kántor Zoltán (szerk.): A státustörvény: előzmények és következmények. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2002.

36 „A törvény fő haszonélvezői a korábbi Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaság, illetve Észak-Bukovina és Dél-Besszarábia lakosai voltak. Az 1940-es szovjet megszállást követően a Bukovinában és Besszarábiában lakókat megfosztották román állampolgárságuktól, és az 1991-es törvény éppen azt célozta, hogy visszakaphassák ezeket az elveszített jogokat. Ugyanakkor az 1991-es állampolgársági törvény megalkotása mögött nacionalista intenciók is meghúzódtak; elfogadására hatással volt a Szovjetunió 1991-es szétesése és a korábbi Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaság függetlenségének kikiáltása. Románia elsőként ismerte el az új államot, és egyben ez volt az első lépés a két ország fokozatos politikai integrációját célzó különleges partneri viszony útján.” Uo.

37 RFE/RL NEWSLINE Vol. 7, No. 101, Part II, 30 May 2003.

38 RFE/RL NEWSLINE Vol. 7, No. 101, Part II, 30 May 2003.

39 Bancheş, Ovidiu: Romanii de pretutindeni se cer in Constitutie. Ziua, február 6, 2003. (A parlamentnek címzett levelet Temesvár polgármestere, a Bánát metropolitája és a timoci románok képviselője írta alá!)

40 Erdei Itala: A határon túli román fiatalok romániai oktatási intézményekben folytatott tanulmányainak támogatása. Határon Túli Oktatási Fősztály munkaanyag. Erdei felsorolja a kormányhatározatokat, amelyek a határon kívüli román diákok számára különböző kedvezményeket biztosítanak. Az 1994. évi 242-es, mely a moldovai diákok részére kiutalt ösztöndíjak számát és értékét szabályozta, valamint külön juttatásokat határoz meg részükre: költségmentes szállás a tanulmányaiknak helyt adó főiskola kollégiumában, ingyenes utazás a vasúti és tömegközlekedési járműveken stb. Az 1994. évi 689. számú kormányhatározat külön szabályozza a külföldi lakhellyel rendelkező, román származású és állampolgárságú fiatalok számára kiutalt ösztöndíjak, állami támogatások keretét. Az 1995. évi 718. számú kormányhatározat a Moldvai Köztársaságból érkező fiatalok számára kiutalt ösztöndíjas helyek számát határozza meg, módosítva az előző évben meghatározott keretszámokat: lecsökkentve az egyetem előtti és megnövelve a felsőoktatásban elkülönített helyek számát. A 94-es kormányhatározatban meghatározott kedvezmények a vasúti és tömegközlekedést érintő utazást illetően változnak: már nem utazhatnak ingyen, hanem 50%-os kedvezményben részesülnek a hallgatók. 1997. évi 695. számú kormányhatározat már egyaránt rendelkezik a Moldvai Köztársaságból, Ukrajnából, és a külföldi lakhellyel rendelkező román származású és állampolgárságú diákokról. Ugyanezen év 945. számú kormányhatározat módosítja az előbbit, megnövelve a folyósított ösztöndíjak értékét. 1998. évi 93. számú kormányhatározat megnöveli száz ösztöndíjjal az 1995. évi 718-as kormányhatározatban meghatározott helyek számát. Ez a Moldvai Köztársaságból érkező diákokra vonatkozik. Az 1998. évi 630. számú kormányhatározatban módosítják a román állampolgárságú, de külföldi lakóhellyel rendelkező diákok ösztöndíjának mértékét, megnövelve a jóváhagyott helyek számát. A 2000. évi 968. számú kormányhatározat a román állampolgárságú, de külföldi lakóhellyel rendelkező fiatalok anyagi támogatását szabályozza, módosítva az 1994. évi 689. számú kormányhatározat 1. cikkelyének előírásait.

41 Programul de guvernare pentru perioada 1992–1996, Programul de bază de macrostabilizare şi de dezvoltare a României până în anul 2000 – programul de guvernare 1997–2000.

42 Hatályon kívül helyezték 1998 januárjában.

43 Direcţia Românii de Pretutindeni, 2003 március.

44 Apelul către toţi românii din ţară şi din lume.

45 Comitetul Interministerial pentru Sprijinirea românilor de Pretutindeni.

46 Románia kormányprogramja: Programul de politica externa a Guvernului României, 2000–2004. domino.kappa.ro/mae/home.nsf.

47 http://www.presidency.ro/ (Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya).

48 1998. július 15.

49 E tanulmányban nincs mód a történelmi háttér vázolására, és annak tisztázására, hogy a különböző történelmi korszakokban milyen történelmi határmódosítások következtek be. Lásd erről: King, Charles: The Moldovans – Romania, Russia, and the Politics of Culture. Hoover Institution Press, 2000. és Solomon, Flavius–Zub, Alexandru (szerk.): Basarabia: dilemele identităţii. Fundaţia Academică „A. D. Xenopol”, Iaşi, 2001.

50 Brubaker, Rogers: Nationhood and the national question in the Soviet Union and its successor states: an institutionalist account. In: Brubaker, Rogers: Nationalism Reframed: Nationhood and the National Question in the New Europe. Cambridge University Press, 1996.

51 Andreescu, Gabriel: Solidaritatea alergătorilor de cursă lungă. Polirom, Iaşi, 1998. 28. (Andreescu megjegyzi, hogy a keleti területek nem a Molotov–Ribbentrop paktum nyomán kerültek a Szovjetunióhoz, hanem az 1947-es békeszerződés volt a jogalap.)

52 Románia kormányprogramja: Programul de politica externa a Guvernului României, 2000–2004. domino.kappa.ro/mae/home.nsf.