1088 Budapest, Rákóczi út 5.; Tel: (36 1) 381 23 47; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
HORST HASELSTEINER EMLÉKKÖNYVE
Europa Institut Budapest • Budapest 2012. 83–84. p.

FONT MÁRTA

Haselsteiner a nemzetközi történészszövetségben

Ebben az évben 70. születésnapját ünneplő Horst Haselsteiner, a bécsi egyetem professor emeritusa Közép-Európa 18–20. századi történetének kutatójaként vált nemzetközileg ismert és elismert történésszé. Kutatási témája időben messze esik a középkor történetétől, amivel én magam foglalkozom, mégis több alkalom is adódott, amikor szakmai rendezvényeken találkoztunk. Ez részben annak köszönhető, hogy a kutatási programok szervezésének „búvópatakja” sokszor korszakokon átívelő módon egymás mellé sodorja az azonos régió történetével foglalkozó kutatókat, egyetemi oktatókat. Így Közép-Európa, vagy szűkebben a pannon térség története, valamint a szláv népek múltjának kutatása közös nevezőt tudott teremteni köztünk az intézmények közötti együttműködésben, amelynek során a jubilánssal megismerkedtem.

Horst Haselsteiner az 1980–1990-es évek fordulóján a Grazi Egyetemen a Történeti Intézet (Institut für Geschichte) Délkelet-Európa Története Tanszékét (Abteilung für Südosteuropäische Geschichte) vezette. Az 1980-as években alakult ki a kooperáció a Pécsi és a Grazi Egyetem történeti intézetei között, amely együttműködés Horst Haselsteiner vezetésével különösen intenzív lett. Oktatók cseréje, közös hallgatói szemináriumok, az egyetemi kiadványokban való publikálás – mindez abban az időben újdonságnak számított. Ez az egyetemközi kapcsolat – a kezdetek után átalakulva, az Erasmus programon keresztül – máig hatóan működik, amelyből elsősorban a hallgatók profitálnak, akiknek néhány hónap grazi tartózkodás komoly lendületet ad.

A magyar intézményekkel való együttműködést nemcsak Horst Haselsteiner kutatási területe, hanem kitűnő magyar nyelvtudása is inspirálta. Miután a Bécsi Egyetem professzora lett (1994), aktivitása inkább a magyar fővárosra koncentrálódott, de Pécsre azóta is többször visszatért egy-egy konferenciára, vagy „csak” előadást tartani. A Bécsben kutató pécsiekre mindig is odafigyelt, és segítette őket, ahogy ezt magam is megtapasztaltam.

Horst Haselsteiner nemzetközi szinten tekintélyt vívott ki magának a történészek világszervezetében (Comité International des Sciences Historiques), ahol a szláv népek történetével foglalkozó bizottság (Commission Internationale des Études Historiques Slaves – CIEHS) tagja, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke lett. A szláv népek történetének kutatása felé a soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchia tanulmányozása vezette, ez irányú kutatásait szláv nyelvismerete és a déli szláv népek történetének általánosabb tanulmányozása támasztotta alá. A CIEHS keretében formálódó csoport alapvetően a modern történeti kérdésekre koncentrál, de éppen Haselsteinernek köszönhetően bevontak korábbi korszakot kutatókat, valamint beválasztottak magyar szakembereket is. Magam is ennek a figyelemnek köszönhetem meghívásomat próbaelőadás tartására, ezt követően pedig bizottsági taggá választásomat. A bizottság részt vesz a világkongresszusok programjának kialakításában, meghatározza a világkongresszuson saját bizottsági témáját, kiadványokat jelentet meg, figyelemmel kíséri a tudományos utánpótlást jelentő fiatalokat.

Horst Haselsteinert a felsorolt szubjektív elemeken kívül számos szál köti Magyarországhoz és a magyar kutatókhoz; egyéb érdemeire, tudományos eredményeinek értékelésére nálam hivatottabbaknak kell vállalkozni.

Kívánom, hogy a kerek évfordulót követően is őrizze meg aktivitását, jó humorát, és érjen meg további szakmai sikereket! Ad multos annos!