Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 24:15–27.
GECSÉNYI LAJOS
Ausztria állami és nemzeti szimbólumai
Hivatalos név: Osztrák Köztársaság, Republik Österreich
Terület: 83 858 km2
Lakosság: 8 169 929 fő (2002)
Főváros: Bécs
Államforma: szövetségi köztársaság
Közigazgatás: 9 tartomány
Nyelv: német
A mai Ausztria területén Kr. u. 15 táján a rómaiak három provinciát – Pannónia, Noricum, Raetia – alakítottak ki. Pannónia helytartójának székhelye a Duna jobb partján fekvő Carnuntum (ma: Petronell) városa lett. A római uralom a 4–5. század fordulójáig tartott, amikor a markománok, longobárdok, gótok támadásai nyomán a rómaiak elhagyták a területet. Az Alpok vidékét bajor és szláv, a keleti területeket szláv törzsek szállták meg.
A 8. század utolsó éveiben a Frank Birodalom a Rába vonaláig terjesztette ki fennhatóságát. A 10. században az Avar Birodalom felbomlását és a kalandozó magyarok lerchfeldi vereségét követően a frank uralkodók a keleti határvidéken – Karoling mintára – önálló politikai egységet, egy őrgrófságot („Ostmark”) hoztak létre.
976-ban II. Ottó császár az őrgrófságot a bajor nemességből származó (Babenberg) Lipótnak adományozta. Ettől kezdve 1246-ig a Babenberg-dinasztia kormányozta a területet, amely előbb őrgrófság, majd 1156-tól hercegség volt. Ehhez 1192-ben Stájerországot is megszerezték. Az Österreich elnevezés, „Ostarrichi” formában 996-ban III. Ottó adománylevelében bukkant fel először. A Babenbergek fiági kihalását követően II. Přemysl Ottokár rövid uralmát követően 1273-ban Habsburg Rudolf német király szerezte meg a területet, aki a hercegi címet fiainak engedte át.
A Habsburg család expanzív politikája a 14. században Karintiával, Tirollal, Isztriával és Trieszttel, a 15. században Vorarlberggel gyarapította birtokaikat, amelyeket 1491 után igazgatásilag egyesítettek és mint „örökös tartományokat” (Erbländer) kormányoztak. III. Frigyes császár döntése alapján az osztrák hercegek 1453-tól főhercegi címet viselhettek. A napóleoni háborúkat követően 1816-ban a salzburgi érsekség területe jelentett újabb növekedést. A Habsburgok, mint német-római császárok, magyar és cseh királyok, az északolasz területek urai évszázadokon át (1437–1918) döntően az osztrák területekről, Bécsből kormányozták a hatalmuk alá tartozó országokat.
A birodalom, amely 1867–1918 között az Osztrák–Magyar Monarchia államközösségét jelentette, 1918-ban, az első világháború után felbomlott. Az egykori örökös tartományokból – Dél-Tirol, Dél-Stájerország elvesztésével (1919) és a nyugat-magyarországi területek megszerzésével (1921) – ekkor jött létre mint szövetségi állam az Osztrák Köztársaság (amely a békeszerződés aláírásáig a Német-Ausztria nevet viselte). A Habsburg családot a nemzetgyűlés megfosztotta állampolgárságától, vagyonát elkobozta.
A háború után az ország gazdaságának összeomlása súlyos inflációhoz, munkanélküliséghez, éhínséghez vezetett, amit az 1929–33. évi gazdasági válság tovább súlyosbított. Az egyre növekvő politikai feszültségek következményeként 1933-ban a parlament beszüntette a működését. 1934-ben a jobb- és baloldali politikai erők közötti fegyveres konfliktust követően Dolfuss kancellár felfüggesztette az alkotmányt és korporatív alapokon álló autokratikus kormányzást vezetett be. A fasizmus Németországban történt hatalomra kerülését követően Ausztriában is jelentősen megerősödött a nemzetiszocialista mozgalom, amely a Német Birodalommal történő egyesítést tűzte ki célul. 1938. március 12-én a német csapatok megszállták Ausztriát, az Osztrák Köztársaság megszűnt. A szövetségi tartományok területét jelentősen megváltoztatták. (Burgenland tartományt felosztották.)
1945-ben a szövetséges angol, amerikai, francia és szovjet csapatok megszállták az országot, melynek nyomán az országot négy megszállási övezetre osztották. Ausztria szuverenitása – kezdetben korlátozott módon, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság felügyelete alatt – helyreállt, az ideiglenes kormány Karl Renner elnökletével 1945. április 27-én ismét hatályába helyezte az 1920/1929-ben elfogadott alkotmányt. 1955. május 15-én Ausztria és a négy nagyhatalom államszerződést (Staatsvertrag) írt alá, amelynek alapján Ausztria önálló, független, demokratikus és semleges állam lett. Politikai életében az Osztrák Néppárt (ÖVP), Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ), a Szabadságpárt (FPÖ), Ausztria Kommunista Pártja (KPÖ, 1956-ig) játszanak szerepet. 1995. január 1-je óta az Európai Unió tagja.
CÍMER
A köztársasági alkotmány szerint (350/1981. 8. a) §) az Osztrák Köztársaság szövetségi címere szabadon lebegő, egyfejű, fekete, arannyal fegyverzett, vörös nyelvű sas, amelynek mellét ezüst- (fehér) pólyával vágott vörös pajzs fedi. A sas a fején falkoronát visel három látható oromzattal. A lábakat széttépett vaslánc fűzi össze, jobb karmában aranysarlót tart befelé fordított éllel, bal karmában aranykalapácsot.
Történelmileg visszatekintve az Osztrák Császárság címerét 1836-ban alkották meg, és 1866-ban újították meg utolsó alkalommal. Ez a háromszorosan koronázott kétfejű birodalmi sas volt, szívpajzsként az Aranygyapjas Rend láncával körülfogott Habsburg-Lotharingiai címerrel. A pajzs körül az egyes országok címerpajzsai sorakoztak félkörben. A sas a karmaiban a kardot, a jogart és az országalmát tartotta.
Az első világháború után, az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnésével Ausztria nemzetállam és köztársaság lett, amely megalkotta saját állami-nemzeti szimbólumait. Az alkotmányozó nemzetgyűlés által választott húsztagú államtanács 1918. október 31-én az új állam színeiként elfogadta a Babenberg II. (Harcias) Frigyes herceg idejéből származó vörös-fehér-vörös színösszeállítást. 1919. május 8-án az alkotmányozó nemzetgyűlés jóváhagyta a Német-Ausztria állami címeréről és pecsétjéről szóló törvényt. A címer szabadon lebegő, egyfejű, fekete, arannyal fegyverzett, vörös nyelvű sas, amelynek mellét ezüst- (fehér) pólyával vágott vörös pajzs fedi. A sas a fején falkoronát visel három látható oromzattal. Mindezt a három meghatározó társadalmi osztály együttműködését kifejező jelképek egészítik ki: a sas jobb karmában az aranysarló, befelé fordított éllel (a parasztság), bal karmában aranykalapács (a munkásság), fején a falkorona (a polgárság). Ily módon a jelképeknek, a sarlónak és a kalapácsnak semmi köze a kommunista jelképrendszerhez.
1934–38 között, az úgynevezett rendi állam idején, a mellén a kétszer vágott pajzsot viselő kétfejű fekete sas volt az államcímer, a többi jelkép nélkül. 1938-ban Ausztriát bekebelezte a fasiszta Németország, a címer használatát betiltották.
1945-ben az Osztrák Köztársaság visszatért a régi címeréhez azzal a kiegészítéssel, hogy a függetlenség újbóli elnyerése és az új állam felépítése jelképeként a sas lábaira széttépett láncot függesztettek.
Az osztrák parlament 1984-ben törvényt alkotott az osztrák állam címeréről és más jelképeiről, amelyben meghatározta azon hatóságok és személyek körét, akik ezeket a jelképeket hivatalosan használhatják. A címert bármely magánszemély használhatja, ha ezzel nem akar hivatalos látszatot kelteni. A gazdasági vállalkozások esetében azok jogosultak a címerhasználatra, akiknek az iparágukban betöltött vezető szerepük elismeréseként, kitüntetésként a gazdasági minisztérium ezt engedélyezi. Az állami jelképekkel, így a címerrel való visszaélést a törvény bünteti. Használható az úgynevezett kiscímer is, amely pusztán a vörös-fehér-vörös pajzsból áll.
A szövetségi tartományok saját jelképrendszerük részeként önálló címerrel rendelkeznek. Burgenland 1922-ben, Karintia 1930-ban, Alsó-Ausztria 1920-ban, Felső-Ausztria 1930-ban, Salzburg 1920-ban, Stájerország 1926-ban, Tirol 1946-ban, Vorarlberg 1923-ban, Bécs városa 1925-ben – többnyire a tartományi alkotmányban – rögzítette címerképét.
ZÁSZLÓ
Az osztrák zászló eredete szerint az egyik legkorábbi ma is használatos szimbólumnak tekinthető. A krónikák szerint vízszintes csíkozású pajzsokat viseltek az Oroszlánszívű Richárd királyt foglyul ejtő lovagok. A vörös alapú fehér (ezüst-) pólyával vágott pajzs, melynek első címerábrázolása 1230-ból, Babenberg II. (Harcias) Frigyes pecsétjén maradt fenn, azonban csak ettől az időtől váltotta fel az osztrák hercegség korábbi jelképét, az egyfejű birodalmi sast. Zászlóként első ízben 1254-ben bukkant fel egy seregzászlón. A hadi zászlók az idők folyamán elsősorban a csapattestek tulajdonosaitól függtek, miként az uralkodók változásakor is új és új zászlók kerültek használatba. A harmincéves háború (1618–48) idejétől kezdve gyakran használtak fehér hadizászlókat, amelyeknek egyik oldalán a Szűzanya képe volt látható. 1804-ben az osztrák császárság a fekete kétfejű birodalmi sassal átvette a birodalom zászlajának sárga (arany) alapszínét is. Csak a hadi és a kereskedelmi tengerészet, valamint a Habsburg-Lotharingiai-dinasztia házi színeiben maradt meg a vörös-fehér-vörös.
Az első világháború után, az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésével Ausztria nemzetállam lett. 1918. október 31-én az Osztrák Köztársaság ideiglenes nemzetgyűlése által választott húsztagú államtanács a vörös-fehér-vörös zászlót fogadta el az ország nemzeti zászlajának. Ez bekerült az 1919. október 21-én elfogadott szövetségi alkotmányba is.
Az állami jelképekről szóló 1984. évi törvény értelmében a nemzeti zászló használatát nem korlátozták, de a köztársaság szolgálati használatra rendelt (állami) zászlaját, a fehér sávban az ország címerével, amelyet az államfő hivatali épületére és a parlamentre tűznek ki, csak meghatározott esetekben és csak a meghatározott intézmények használhatják.
Az egyes tartományok zászlói a címerszíneikből mesterségesen levezetett színekből álltak össze.
HIMNUSZ
Az Osztrák Köztársaság szuverenitásának visszaállítását követően, 1946-ban pályázatot írtak ki a szövetségi himnusz szövegére. A hivatalosan 1947. február 25-én elfogadott szöveget a Wolfgang Mozartnak tulajdonított szabadkőműves dal (Testvér, nyújtsd a kezed) dallamára Paula von Preradovic költőnő írta, zenéjét Viktor Keldorfer szerezte.
Az osztrák himnusz elődje eredetileg az L. L. Haschka, egykori jezsuita szerzetes, az irodalomtudomány professzora Ferenc császár tiszteletére szerzett versére Haydn által 1797-ben komponált császári himnusz volt. Ennek a szövege több ízben változott a 19. század első felében, mígnem 1854-ben a máig ismert Gott erhalte, Gott beschütze változatban rögzült és maradt fenn az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásáig. Ennek a szerzője Johann G. Seidl régész, költő a bécsi Szépművészeti Múzeum éremtárának a vezetője volt. Az első világháború után létrejött Osztrák Köztársaság természetesen nem kívánta megtartani az uralkodó dicséretét zengő himnuszt, ám évekbe telt, míg azt egy új szöveggel tudta pótolni. Első változatát 1920-ban az új állam meghatározó személyisége, első szövetségi kancellárja (1945 után köztársasági elnöke), a szociáldemokrata Karl Renner fogalmazta. A Deutsch-Österreich, du herrliches Land kezdetű szöveget Wilhelm Kienzl író, zeneszerző zenésítette meg. A nehezen énekelhető dal azonban végül alulmaradt a régi Haydn-himnusz dallamára készült, Ottokar Kernstock lelkész által írt versezettel szemben, amelyet 1929-ben hivatalosan is állami himnusszá nyilvánítottak (Sei gesegnet ohne Ende) és egészen Ausztria 1938-ban bekövetkezett német megszállásáig használtak.
A szövetségi himnusz mellett Bécsen kívül valamennyi szövetségi tartománynak hagyományosan saját hivatalos himnusza is van. Ezek eredete egy esetben a 20. század kezdetére (Karintia), másutt a két világháború közötti időre (Burgenland, Salzburg, Stájerország), illetve az 1945 utáni második köztársaság korára (Alsó-Ausztria, Felső-Ausztria, Tirol, Vorarlberg) nyúlik vissza.
A himnusz szövege:
Land der Berge, Land am Strome,
Land der Äcker, Land der Dome,
Land der Hämmer, zukunftsreich.
Heimat bist du grosser Söhne,
Volk begnadet für das Schöne,
Vielgerühmtes Österreich,
Vielgerühmtes Österreich!
Heiss umfehdet, wild umstritten,
Liegst dem Erdteil du inmitten
Einem starken Herzen gleich.
Hast seit Frühen Ahnentagen
Hoher Sendung last getragen,
Vielgeprüftes Österreich,
Vielgeprüftes Österreich.
Mutig in die neuen Zeiten,
Frei und gläubig sieh uns schreiten,
Arbeitsfroh und hoffnungsreich.
Einig lass in Brüderchören,
Vaterland, dir Treue schwören,
Vielgeliebtes Österreich,
Vielgeliebtes Österreich.
Magyar fordításban:
Hegyek, folyók, szántóföldek, kohók,
templomok hazája, te, reményteljes.
Szülőföldünk, te vagy a legidősebb fiunk,
tehetséges néped alkalmas a jóra,
sokszor dicsért Ausztriánk,
sokszor dicsért Ausztriánk!
Vad csatákban, heves vitákban
állsz földrészünkön, pontosan
egy erős szív közepében,
sokat próbált Ausztriánk,
sokat próbált Ausztriánk!
Az új időkben bátran, szabadon
és híven láss bennünket haladni,
boldogan a munkától és reményekkel teli.
Engedd, hogy testvéri kórusaink
hűséget esküdjenek hazánknak,
hőn szeretett Ausztriánk,
hőn szeretett Ausztriánk!
Gábor Péter nyersfordítása
KITÜNTETÉSEK
A második Osztrák Köztársaság kitüntetései ma is az 1920-as években, az első Osztrák Köztársaság idején alapított elismerések rendszeréhez kapcsolódnak.
KÖZTÁRSASÁGI DÍSZJEL (DAS EHRENZEICHEN FÜR DIE VERDIENSTE UM DIE REPUBLIK ÖSTERREICH): Előzménye az eredetileg 1923-ban a köztársaságnak tett szolgálatok elismerésére alapított „Köztársasági Díszjel” (1923–34), illetve a Köztársasági Érdemrend (1934–38). Az 1952. április 2-i törvénnyel a Nemzeti Tanács a kitüntetést nyolc fokozattal alapította meg (állította vissza). 1954-ben és 1956-ban kiegészítették. A ma tízfokozatú díszjelet egy kétfokozatú (arany, ezüst) szolgálati érdemjel (Verdienstzeichen) és egy háromfokozatú (arany, ezüst, bronz) érdemérem (Medaille) teszi teljes körűvé. A kitüntetés alapításáról szóló törvény szerint a díszjelet az elismerésre méltó szolgálatok nagysága és fajtája figyelembevételével a szövetségi kormány javaslatára a köztársasági elnök adományozza, meghatározott igazgatási illeték lerovása mellett. Ez utóbbi alól az adományozott felmentést kaphat. Az úgynevezett csillagrendeket az adományos halálát követően vissza kell szolgáltatni az államnak. A díszjelet 1952 és 1954 között csak osztrák állampolgároknak, azóta osztrák és külföldi állampolgároknak egyaránt lehet adományozni.
A köztársasági elnök hivatalba lépése napjától a díszjel legmagasabb fokozatának, a nagycsillagnak a birtokosa (alkalmi fokozat). Ezt az úgynevezett nagycsillag-csoportot a köztársasági elnöknek és külföldi államfőknek tartják fenn. A rendi csillag a tulajdonos halála után visszaadandó, a többi jelvény nem. A díszjel fokozatai öt csoportra oszthatók, s ezeken belül további kategóriákat alakítottak ki. Az elismeréscsoporthoz érdemjelek és érdemérmek is tartoznak.
Díszjel: Eltérő méretű, színezésű formákban, azonos alapmotívummal. Kétosztatú kitüntetés, amely a jobbról balra futó vállszalagon, a bal derék magasságában elhelyezett díszjelből és a bal mellen viselt csillagból áll. A díszjel 50 milliméter magas és széles, nyolcágú, arannyal szegélyezett, mindkét oldalon vörössel zománcozott máltai kereszt, felületén fehér görög kereszttel. A keresztet a szövetségi tartományok címereivel körülvett kiterjesztett szárnyú sas (mellén zománcozott vörös-fehér-vörös címerpajzzsal) koronázza. A keresztet és a szalag rozettáját aranygyűrű kapcsolja össze. A vállszalag 110 milliméter széles, vörös színű, a közép vonalában 20 milliméter széles fehér csík, a két szélén 2-2 milliméter széles oldalcsík. A mellcsillag nyolc sima sugárnyalábból kialakított 98 milliméter átmérőjű aranycsillag, amelyen a szövetségi címer aranysas madarát a szövetségi tartományok címereivel ékesített babérkoszorú övezi. A Nagy Díszjel esetében a címer a jelvény közepén található.
Csillag: Eltérő méretű, színezésű formában, azonos motívummal. Nyolcsugarú ezüst rendi csillag, közepén az Osztrák Köztársaság különféle színű zománcozott államcímere, amely körül a szövetségi tartományok színes zománcozású címerei helyezkednek el, alattuk babérkoszorú.
Érdemjelek: Jelvényük megegyezik a díszjelek jelvényeivel, de azok nem zománcozottak, hanem a fokozatnak megfelelő színűek.
Érdemérmek: Kör alakúak. Előlapjukon az Osztrák Köztársaság államcímere babérkoszorúban, melyen a szövetségi tartományok címerei helyezkednek el. Hátlapjukon: „FÜR VERDIENSTE UM DIE REPUBLIK ÖSTERREICH” felirat. Az érdemérmek a fokozatnak megfelelő színűek.
A szalag színes vörös-fehér (Ausztria nemzeti színei), kétféle kivitelben. Az első fokozatnál (Nagy Csillag, Nagy Arany Díszjel, Nagy Ezüst Díszjel) és a többi fokozat ezüst díszjeleinél vörös-fehér-vörös szegéllyel. Az arany díszjel esetén fehér-vörös sávokkal, fehér szegéllyel. Az érdemjelek és az érdemérmek szalagjai vörös-fehér-vörös színűek. A vörös szalagon adományozzák az Arany Érdemérmet és az Életmentő Érmet (Lebensrettungsmedaille).
TUDOMÁNYÉRT ÉS MŰVÉSZETÉRT DÍSZJEL (DAS ÖSTERREICHISCHE EHRENZEICHEN FÜR WISSENSCHAFT UND KUNST): A kiemelkedő tudományos és művészeti teljesítmények elismerésére az államszerződés aláírását követően, 1955. május 25-én alapította a Nemzeti Tanács ezt a kitüntetést. (Előzménye a Császári és Királyi Díszjel a Művészetért és Tudományért [1887–1918] és a Díszjel a Művészetért és Tudományért [1934–38].) A kitüntetés két fokozatból: első osztályú díszkeresztből és díszkeresztből áll. Az oktatási miniszter kezdeményezésére, a szövetségi kormány előterjesztésére a díszjelet és az érdemkeresztet a köztársasági elnök adományozza osztrák és külföldi állampolgároknak, annak a szem előtt tartásával, hogy a díszjel tulajdonosai egy időben 36-36-an lehetnek, akik fele-fele arányban kerülnek ki a tudomány és a művészet területéről. A díszjel osztrák birtokosai együttesen egy testületet képeznek, amelynek elnökét az oktatási miniszter nevezi ki. A testület bármely tagja jogosult javaslatot tenni a díszjel adományozására, és ha azt a tagok egyharmada támogatja, akkor javaslatukat elő kell terjeszteni az oktatási miniszternek.
Díszjel: A nyakban vörös szalagon viselt kitüntetés 58 milliméter magas és széles vörössel zománcozott máltai kereszt, melyet egy keskeny, nyolcágú fehér zománcozású középkereszt fed oly módon, hogy ágai túlnyúlnak a vörös zománcozású kereszten. A kereszt közepén egy 16 milliméter átmérőjű – babérkoszorúval körbe fogott – kerek aranymedalion, amelyen enyhén kiemelkedő betűkkel a „LITTERIS ET ARTIBUS” felirat olvasható. A jelvény babérkoszorúkkal ékesített, arany hordtagról függ le. A díszjel állami tulajdon, a kitüntetett halálát követően visszaszolgáltatandó.
A szalag színe vörös.
Tudományért és Művészetért Díszkereszt (Das Österreichische Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst): Előzménye az „Érdemkeresztek a Művészetért és Tudományért” (1934–38) kitüntetések. A Nemzeti Tanács alapította, az 1955. május 25-i törvényével. Bel- és külföldi személyek egyaránt elnyerhetik. Olyanok kaphatják meg, akik a tudomány területén, vagy a művészet keretében, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Díszkeresztnek két osztálya van.
Díszkereszt: Vörös zománcozású máltai keresztre helyezett keskenyebb, fehér zománcozású máltai kereszt. Arany középmedalionban babérkoszorúba foglalt felirat: „LITTERIS ET ARTIBUS”. A két osztály jelvénye megegyező, de az I. osztályú díszkeresztnek nincs szalagja, a díszkereszt viszont szalagról függ le. A szalag színe vörös.
Mindezen felül valamennyi osztrák szövetségi tartomány többfokozatú érdemjelet adományoz saját és külföldi államok polgárainak a tartomány érdekében kifejtett tevékenységük elismeréseként.
ÜNNEPEK
Az Osztrák–Magyar Monarchiában a központi ünnep a császár és király születésnapja volt. Az első köztársaság idején a köztársaság kikiáltásának napját (november 12.) nyilvánították állami (de nem nemzeti) ünneppé. Az úgynevezett rendi államban május 1-je 1934-től állami ünnep lett, mint a munka, az ifjúság és az anyák napja.
Nemzeti ünnep
Nemzeti ünnep: Az Osztrák Köztársaság nemzeti ünnepe október 26., ez annak a napja, amikor 1955-ben az ország örökös semlegességét törvénybe iktatták. Kezdetben ezen a napon az iskolákban, az „osztrák zászló napját” ünnepelték. A 10. évfordulón, 1965-ben, azután a parlament kifejezetten a semlegességi törvényre, az ország függetlensége megőrzésére történő utalással nyilvánította a napot nemzeti ünneppé. 1967 óta munkaszüneti nap.
Egyéb munkaszüneti napok
Jelenleg Ausztriában a római katolikus egyházi ünnepek közül az állam által megtartott – munkaszüneti nappá nyilvánított – ünnepek a következők:
Január 6. – Vízkereszt.
Húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, úrnapja.
Augusztus 15. – Mária mennybevitele.
November 1. – Mindenszentek.
December 8. – Szeplőtelen fogantatás.
December 25–26. – Karácsony.
Ünnep továbbá január 1. és május 1.
NEMZETI EMLÉKHELYEK
Az osztrák múlt mélyen partikuláris jellege és ezzel összefüggésben a nemzetté válás sajátosságai következtében karakterisztikus nemzeti emlékhelyekről aligha beszélhetünk az országban. A 19–20. század néhány fontos eseményének az emléke az, amely maradandóbban köthető egy épülethez vagy térhez, kiemelve ezzel őket a szürke egyhangúságból. Ismétlődő emlékezések, zarándoklatok azonban – Mauthausen kivételével – itt sem zajlanak.
Bécs, mint az egykori Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosa, épületeiben a Monarchia és a Habsburgok történelmét őrzi. Ezek nem az osztrák nemzetállamhoz kötődnek, azaz szűkebb értelemben nem tekinthetők nemzeti helyeknek. A nemzet történelméhez viszont hozzátartozik az egykori nagy birodalom emléke is.
Heldenplatz (Hősök tere), Bécs: Az uralkodói lakhely, a Hofburg külső terét Ferenc József császár idején formálták fórum jellegűvé, befejezésére azonban sohasem került sor. A téren, amelyet délnyugaton a körút (Ring) felé a Hősök emlékműve zár le, Savoyai Jenő és Károly főherceg lovas szobrai állnak. Az 1824-ben az egykori bástyaöv helyén P. Nobile tervei alapján a lipcsei népek csatája emlékére felépített külső várkaput 1934-ben alakították át a Hősök emlékművévé. A földszinten kápolna, az emeleten egy nyitott csarnok található, amelyet „A dicső császári sereg emlékére 1618–1918” ajánlottak. Külső falán a fasizmus áldozatainak emlékműve. A tér a köztársaság kikiáltása (1918) óta gyakran szolgál hatalmas népgyűlések, politikai rendezvények, ünnepségek színteréül.
Schloss Belvedere (Belvedere-kastély), Bécs: Eredetileg Savoyai Jenő herceg nyári kastélya, melynek úgynevezett alsó épülete 1714–16 között, úgynevezett felső épülete 1721–22 között épült, az ismert építész, Lukas Hildebrandt tervei alapján. 1894-től Ferenc Ferdinánd trónörökös lakhelye volt. A felső kastély tükörtermében írták alá 1955. május 15-én az Ausztria önállóságát és függetlenségét helyreállító államszerződést. A háború utáni második Osztrák Köztársaság történetének meghatározó dokumentumát V. Molotov szovjet, J. F. Dulles amerikai, H. Macmillan angol és A. Pinay francia, valamint L. Figl osztrák külügyminiszter látta el kézjegyével, majd a palota erkélyéről hirdették ki annak tartalmát az összegyűlt tömegnek. A két kastély ma képzőművészeti múzeum.
Stephansdom (Szent István-székesegyház), Bécs: Bécs legnagyobb, legjelentősebb temploma, a bécsi érsek székesegyháza, a város jelképe. A helyén az első templomot 1147-ben szentelték fel. 1230-tól az eredeti alapokon román stílusban építették fel a hatalmas dómot, amelyet 1304–40 között gótikus stílusban át-, illetve újjáépítettek. Évszázadokon át húzódó építése a 16. század közepén fejeződött be. Belső faragványai az osztrák késő gótika remekei. Külső falain az egykori külső temető sírkövei láthatók. Északi tornyában található az úgynevezett Pummerin, a világ egyik legnagyobb harangja. A második világháborúban elpusztult eredetijét 1711-ben a Bécset 1683-ban ostromló török sereg hátrahagyott ágyúiból öntötték. A harangot 1951-ben újraöntötték, és 1957-ben helyére illesztették. Kiemelkedő egyházi rendezvények színhelye.
Kapucinus templom, császári kripta, Bécs: Az 1622-től épített templom alatt található a császári kripta, a Habsburgok temetkezési helye. Összesen 146 Habsburg nyugszik itt, köztük 31 császár, császárné és király. Időben az első közülük – a halála után több évvel ide áthelyezett – I. Mátyás (†1619, magyar királyként II. Mátyás, 1608–19), az utolsó Zita (†1989), az 1916-ban megkoronázott császárné és királyné.
Hofburg, Bécs: A Habsburg-ház egykori bécsi rezidenciája. Helyén a 13. századtól az osztrák hercegek vára állt, a 15. századtól a Habsburg-uralkodók székhelye. A 16. században kiemelkedő szépségű reneszánsz részek (Schweizertrakt, Stallburg, Amalienburg) alakították ki a mai arculatát, amelyekhez a 17–18. században újabb és újabb szárnyakat építettek, neves építőmesterek tervei alapján. Napjainkban egyik szárnyában (Leopoldinischer Trakt) található a köztársasági elnök hivatala. Termeiből Ferenc József császár és felesége lakosztályai, valamint az udvari ezüst étkészlet kiállítása látogatható. Az úgynevezett új Hofburg Ferenc József császár uralkodása alatt a császári magángyűjtemények elhelyezésére épült. (Ma a nemzeti könyvtár egyes osztályainak és a központi múzeumok egy részének, továbbá a kincstárnak az otthona.) Gyakran szolgál nemzetközi konferenciák és bálok (tükörterem) színteréül.
Schönbrunn, Bécs: A Habsburgok nyári palotáját egy 16. századi kisebb kastély helyén 1695–1711 között vadászkastélynak építették a kiváló építész, Fischer von Erlach tervei alapján. Mária Terézia császárnő uralkodása idején, akinek kedvelt tartózkodási helye volt, 1744–49 között Nicolo Pacassi elképzelései szerint építették át kastélynak. Ferenc József császár és Erzsébet császárné folyamatosan itt laktak. IV. Károly császár a schönbrunni dolgozószobájában írta alá 1918 novemberében lemondó nyilatkozatát. Termeinek egy része ma múzeum, illetve állami fogadások, ünnepségek színhelye. Hatalmas parkja a versailles-i kastélypark méltó vetélytársa.
Parlament, Bécs: 1873 és 1883 között épült Teophil von Hansen tervei alapján historizáló stílusban. 1918-ig a Birodalmi Tanács, az Osztrák–Magyar Monarchia nyugati (Lajtán inneni) részén fekvő tartományok és országok képviselőinek a kétkamarás gyűlése tartotta itt üléseit. 1918-tól 1934-ig és 1945-től a kétkamarás parlament (nemzetgyűlés/Nationalrat és szövetségi tanács/Bundesrat) székhelye. 1934-től a német megszállásig, az úgynevezett rendi államban a „szövetségi törvényhozás háza”.
Mauthausen, egykori koncentrációs tábor, Felső-Ausztria: Ausztria fasiszta megszállását és államiságának megszüntetését követően, 1938 nyarán a Mauthausen község határában fekvő egykori kőfejtőben koncentrációs tábort hoztak létre a nemzetiszocialista rendszerrel szemben álló politikai csoportok tagjainak, zsidóknak, cigányoknak, homoszexuálisoknak és vallási szekták tagjainak a fogva tartására. A mauthauseni táborban és a környékén fekvő 49 melléktáborban 1938 augusztusa és 1945 áprilisa között mintegy 335 ezer fogoly raboskodott, közülük több mint százezret megöltek. 1944 végén Magyarországról is több zsidó transzportot, valamint angolszászbarát közéleti személyiségeket szállítottak Mauthausenbe. Az egykori tábor 1947 óta emlékhely, 1970 óta egyben múzeum is, ahol minden évben megemlékeznek a fasizmus áldozatairól.
Aspern, a napóleoni háborúk győztes csatahelye: Az egykor önálló település határában zajlott le 1809. május 21–22-én a Károly főherceg parancsnoksága alatt álló osztrák seregek ütközete a francia csapatokkal, amely első ízben a napóleoni sereg vereségével végződött. Az eseményre a templom előtt álló emlékmű, „Aspern oroszlánja” emlékeztet, ahol alkalmanként hazafias egyesületek, társaságok emlékeznek a győzelemre.