Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 5:55–60.
GYARMATHY ZSIGMOND
A paraszti polgárosodás hiányának társadalmi háttere Szabolcs megyében a 19. század végén
Már az Orosházán 1981-ben tartott agrártörténeti konferencián jeleztük, hogy Nyíregyházán a tudományos intézmények szakmai együttműködése nyomán több kötetben kiadásra kerül egy forrás- és dokumentumgyűjtemény, amelyben A munkásság és a parasztság élete és mozgalmai címmel közzétesszük feltáró munkánk eredményeit. Az első kötetben az 1886–1919 közötti időszakot öleltük fel, ezen belül különösen három nagyobb történeti eseménysornak szenteltünk figyelmet: a kivándorlásnak, a 19. század végi agrárszocialista mozgalmaknak és a tanácskormány működésének. Ezt a kötetet Hársfalvi Péter korán elhunyt barátunk szerkesztette, aki Orosházán a szabolcsi agrárszocialista mozgalom sajátosságait fejtegette előadásában. A konferencián elhangzott előadásokra építve a kötet bevezetőjében utalt arra, hogy a századvégi agrárszocialista vagy földosztó mozgalom megítélése a korábbihoz képest abban módosult, hogy kevésbé hangsúlyozta annak részint szocialisztikus, részint földosztó jellegét. Hivatkozott azokra, akik a Várkonyi-féle mozgalommal kapcsolatban és a szabolcsi megmozdulásokban nem tartották indokoltnak a földosztó jelleget kiemelni, mert ilyenre Szabolcsban csak elvétve találunk példát.1
A századvégi, úgyszólván még teljes egészében falusi-paraszti mozgalmak hamar kifáradtak, lehanyatlottak a hatóság, a hatalom kemény fellépése következtében, továbbá – Hársfalvi véleménye szerint – azért is, mert ennek a mozgalomnak a szervezett munkásmozgalommal szinte semmi kapcsolata nem volt, sőt Szabolcsban a városokban és az iparban nem vagy alig volt osztálybázisa a szocialista munkásmozgalomnak.2
Az alábbi korreferátumban ezt a tételsort visszük tovább, elemezve a századvégi kivándorlás és agrárszocialisztikus megmozdulások okait a Nyírségben, s ezen keresztül kívánunk eljutni ahhoz a konklúzióhoz, hogy a paraszti polgárosodás hiánya, mint társadalmi háttér, milyen szerepet kapott az agrárszocialisztikus megmozdulásokban.3
Szabolcs megye Mezőgazdasági Bizottsága a századfordulón belügyminiszteri felkérésre tanulmányozta a Szabolcs vármegyéből Amerikába történő kivándorlást, kereste annak indítóokait, s ezt a munkát javaslataival együtt a Szabolcs megyei közgyűlés elé terjesztette.
A hivatalos és magánúton beszerzett adataik szerint a kivándorlás 1897-ben lépett fel járványszerűen, és egyre nagyobb méreteket öltött. Éppen akkor tehát, amikor Szabolcs megyében általában rossz volt a termés, és a több helyen jelentkező szocialisztikus zavargásokat bírói és katonai hatalommal szüntették meg. 1899–1900-ban 1190 egyén vándorolt ki a megyéből, s ennek 90%-a úrbéres és zsellér volt a hivatalos adatok szerint.
A kivándorlók eleinte 2–3 évre kérték az útlevelet, s főleg Amerikából, az otthon hagyott családnak pénzt küldözgettek haza, ami azt a reményt táplálta, hogy haza fognak térni itthoni családjukhoz, de „a minden áron való meggazdagodás ördöge által megszállva, mindinkább elhidegültek a vallásos erkölcsi élettől és az édes haza iránti hűségtől” – írták jelentésükben a vármegye honatyái.
A kivándorlás egyéni okát nem abban látták, hogy a kivándorlók itthon munkát, mérsékelt haszonbért vagy aránylagos részesedéssel művelésre földet sem kaptak, hanem abban, hogy a szabolcsi falu népe „azt a folytonos, fáradhatatlan munkát, azt a legnagyobb nélkülözésig menő takarékosságot, az okszerű gazdálkodást, amit Európa nyugati államaiban az újabb korban általában látunk, nem sajátította el”. Ehhez járult az, hogy egyik-másik kivándoroltnak sikerült Amerikában aránylag rövid idő alatt tőkeszámba menő pénzt szerezni, s ha hazaküldte, ennek csalogató híre hamar elterjedt. Az ilyen tőkét itthon nem ipari vállalkozásra, inkább birtokvásárlásra használták fel, nem mindig szerencsésen.
A kivándorlás közvetett indítóokát vélték felfedezni abban, hogy bár 1848-ban egy tollvonással eltörölték a jobbágyságot, megszüntetették az úrbériséget, de a haza egyenlővé tett, valamennyi állampolgárát nem emelték ténylegesen a beígért helyzetbe. Ehhez hosszabb időre lett volna szükség, de az óhajtott jó sikert biztosító átmeneti intézkedések megtételére a törvényhozás az akkori mozgalmas időben már nem ért rá, az őket követő abszolutisztikusan uralkodó kormányok pedig, mint másban, úgy e kérdésben sem tartották szem előtt a nemzet és a haza érdekeit. Mi történt tehát? A közép és kis földbirtokos, valamint a volt jobbágyság egyszerre megkapott minden állampolgári jogot, de a kellő szakértelem, tapasztalat és főleg az okszerű és jövedelmező gazdálkodáshoz szükséges befektetési pénztőke hiányzott mindenkinél. E megállapítás az 1901-ben tartott Szabolcs megyei közgyűlés irataiból való, bár igaz, hogy ezt is csak hat évvel később, 1907-ben terjesztették fel a kormányhoz...4
Nagymértékben hozzájárult az általános elszegényedéshez az 1848/1849. évi szabadságharcot követő 18 esztendei abszolutisztikus korszak, melyben nemcsak a nemzet alkotmányos jogait konfiskálták, hanem akadályoztatva volt minden közgazdasági, kereskedelmi, pénzügyi, sőt közművelődési haladás is.
Az 1867-ben új életre kelt alkotmányos államiság és ennek minden vélt áldásos alkotása a közép- és kisbirtokos osztályt már tönkrement állapotban találta, és őket sem az állam, sem a társadalom anyagilag felemelni nem volt képes.
A hangzatos nagyhatalmi állapotért Magyarországot az Osztrák–Magyar Monarchiában a közös vámszövetség sok-sok millióval károsította. Ez pedig a nemzet valamennyi osztályát sújtotta, de legerősebben és legtöbb kárt okozva a földbirtokosoknak, a mezőgazdasági munkából élő agrárnépességnek és a kisiparosoknak.
Miután a birtokminimumot törvényesen nem állapították meg, a parasztbirtokok nagyon apró darabokra osztattak fel, ezzel szemben a hitbizományok óriási földbirtokai nemhogy felosztás alá kerültek volna, inkább növekedtek a törvény védelme árnyékában. Az 1894:XII. tc. az úrbéres, a törpe- és zsellérbirtokok gazdálkodásában a nyomásos parasztgazdálkodás megszüntetését támogatta, ez sújtotta a szántóföldi termelést és az állattartást.5
Kausay Tibor kiskállói földbirtokos, 200 holdas gazda, aki arra hivatkozással, hogy ő a nép között élve ismeri annak bajait, arra a kérdésre, hogy mi is lehet a kivándorlás indítóoka, a következők szerint válaszolt egyik írásában. „Nem egyéb, mint az eladósodásból előálló elszegényedés. Ezen az alapon pedig előáll azon kérdés, hogy miért adósodik el a nép? Költekezik, korcsmázik, avagy nem talál munkát keresetre? A korcsmázás egy kis részben sajnos közreműködik, de nem áll ez az egészre; más itt a baj, tehát azt kell kutatni.” Évről évre rosszabb gazdasági helyzetben nincs semminek jó ára. Továbbá még a gazdálkodáshoz szakszerűen értő gazdáknak is gondot okoz, hogy az egyre nehezebb viszonyok között úgy alakítsák a gazdálkodást, hogy az jövedelmező legyen. Ezt az 5–10 holdas kisgazda még kevésbé tudja elérni, miközben sújtja az adó, a közteher, a dráguló megélhetés. Az életfenntartás küzdelmes nehézségeivel növekszik a kivándorlók száma is.
Még a nagyobb gazdáknak is a megélhetéshez és a gazdálkodáshoz pénzre lett volna szüksége, de nem kaptak. A nagyobb birtokos vehetett fel kölcsönt váltóra, vagy ráterhelték a birtokára, az ilyen adósságból származó nehézséget szorgalommal, tudással és a föld nélküli agrármunkások és cselédek bérének leszorításával valahogy csak kigazdálkodta. De mit tehetett az az 5–10 holdas kisgazda, akinek termését elemi csapás érte, vagy megdöglött a kisegítő keresetet biztosító ökre, lova, tehene? A kevés termésből, ló nélkül nem élhetett meg, munkát nem végezhetett. A veszteségek pótlására neki is kölcsönökhöz kellet folyamodnia, mert olyan kisgazda, aki anyagi veszteségeit saját tőkéjéből pótolni tudná, fájdalom, nagyon kevés volt.
Születés, esküvő, halál ugyancsak pénzkiadással járt. Az 5–10 holdas kisgazdának – mégha 40 koronában is számítjuk egy hold földje tiszta hasznát – az összesen 200–400 korona jövedelem csak azt a létminimumot biztosította, ami egy családos ember megélhetéséhez feltétlenül szükséges volt.
Kausay Tibor arra a következtetésre jut, hogy a kivándorlás alap oka abban keresendő, hogy „a nép rendkívüli, szükséges esetekben nem tud magának olcsón pénzt szerezni, hanem az ilyenkor felvett drága kamatú pénz okozza elszegényedését, eladósodását, s amikor már látja, hogy nincs mentsége és nem akarja dob pergését saját fülével hallani, keres egy másik hazát, bízva a jó Isten jóságában és saját erejében”.6
Az előbbi okfejtések alapján arra a kérdésre, hogyan lehetett volna megtalálni a paraszti polgárosodás lehetőségeit, feltételeit, ki kell jelentenünk, hogy utólag sem lehetünk okosak. A polgárosodásra a paraszti társadalomnak nem volt anyagi lehetősége.
Mi volt a helyzet az agrárszocialista mozgalommal kapcsolatban? Szabolcsban a mozgalom mindössze egyetlen esztendeig tartott, 1897 szeptemberétől 1898 őszéig, majd elhalt. Mit tettek a napkori, leveleki parasztok, ami kiváltotta a hatalom ellenállását? 1897 szeptemberében néhányan aláírásokat gyűjtöttek a faluban, hogy „vérükön is igyekezzenek felsőbb helyen orvoslást keresni”, mert az uraság a feles földek után uzsora szolgálmányt követelt, és csekély összeggel fizette a napszámot. Az aláírásgyűjtőket a községházán a főszolgabíró kihallgatta. Támogatásukra 60 főnyi tömeg gyűlt össze, akik követelték, hogy az aláírt kihallgatási jegyzőkönyvet a főszolgabíró adja vissza, s mert erre az nem volt hajlandó, kezéből kikapva eltávoztak. Bírósági ügy lett belőle.7
Thas, Karász községekben a Földmívelő című lap érkezett több száz példányban, a címzetteket a csendőrjárőr a községházára hívatta, hogy kihallgassa őket és meghallgassa panaszukat. Előadták kérésüket, hogy ne harmados földet adjon a földbirtokos nekik, hanem felesben dolgoztassa őket külön munkakötelezettség nélkül, és idegen helyről ne alkalmazzon munkásokat, valamint szabadon olvashassák a hírlapokat, akkor ők nem bántanak senkit, de ha sérelmük lesz, egytől egyig készek meghalni.8
Székely községben valaki versbe foglalta panaszát:
A mi kis harmadost kapál, azt sem tudja
Maga használja el vagy pég másnak adja
Mert ütik a dobot, jön a végrehajtó
Ebadó – közadó és állami adó
Közmunka és érte irodai költség
A nevét sem tudom, annyi jön hozzá még,
Ha aratunk részért úgy vagy 14 nap
Hat véka életet egy arató kap
Azt oda kell adni papnak, tanítónak,
Kántornak, bakternak – harangozónak
Így ha eljön a tél hát nem marad semmi
Éhséget hideget kell aztán szenvedni
Mert a házunk hideg nincs mivel fűteni.9
A Kékcsei Földművelő Egylet levelet írt a vármegye vezetőihez, hogy „nálunk a földesuraság mintegy 3428 hold földdel bír, a lakosság, amely mintegy 800 lelket számít 509 hold földdel rendelkezik, abból is a papok, tanítók és jegyzői föld 169 hold, tehát marad 340 hold 800 lélek számára, ezek között is csak 19 földdel bíró gazda van, a többi csak egy vékás, vagy félvékás illetőséggel bír, vagy semmije sincs”. Mit követeltek? „Adjanak a földbirtokosok és árendások földet felébe uzsora nélkül, a harmados föld pedig töröltessék el az uzsorával együtt.” „1848/49-ben a földesuraság úrdolgásai voltunk, s földbirtoklási jogot csak 19 ember kapott, mi tehát mint szegény zsellér és napszámos emberek kérjük ugyan azon arányban földbirtoklási jogunkat.” Összesen 8 tételben sorolták fel még sérelmeiket, s ezen felül külön a béresek, a kocsisok és a dohánykertészek.10
A nyírkarásziak mozgalma a szabolcsi agrárszocialista mozgalom legélesebb, nyílt összecsapása volt a fennálló renddel, a hatóságokkal. 1898. január 20-án hozzáfogtak a földosztáshoz a falu határában. Vezetőiket letartóztatták és Kisvárdára szállították, a tömeget, amelyik ki akarta szabadítani, a járásbíró tekintélye lecsendesítette.11 A kállói főszolgabíró arról értesíti a főispánt, hogy balkányi és szakolyi szocialisták a telekkönyvi hivatalt akarják megtámadni.12 Kántorjánosiban a felindult főszolgabíró a türelmesen várakozó tömegbe lövetett, többen megsebesültek, s az anyakönyvi bejegyzés szerint lövés okozta halállal egy ember meghalt.13
1898 szeptemberétől témára vonatkozó irat már nincs.
1899. december 29-én keltezték a nyírbogdányi és a nagykállói járás főszolgabírái a következő jelentést: „Járásunk területén f. évben egyáltalán nem tapasztaltam semmiféle szocialisztikus irányú mozgalmat ... ez év folyamán a volt szocialisták egyáltalában visszatartották magukat mindenféle mozgalomtól.”14
A mozgalom okainak értelmezésére korabeli forrásunk a szatmári alispán összefoglaló jelentése. 1897. december 10-én a közgyűlés egy bizottságra bízta „a szomszéd Szabolcs vármegyéből átcsapott szocializmus kérdésének” vizsgálatát. Úgy látták, hogy azok, akik „jobb módban kezdve az életet, különböző okok miatt a társadalmi fokozatban lejjebb szállottak, vagy érzik, hogy lejjebb szállanak, ők lázadoznak”. A törvényhozás képtelen „az élet aprólékos változásaira törvényt hozni, ezért sok a panasz”. „Dacára tagadhatatlan haladásunknak, a civilizáció terén még sok idő múlik el, míg a nép műveltségi állapota megengedi az alsó fokban a kormányzati ágak elméleti szétosztását.” Vagyis a civilizáció hiánya miatt a falusi jegyző csak ritkán lehet, mint közigazgatási tisztviselő, népe baján a törvény szerint segíteni képes vezető.15
*
Összegezve a történeti áttekintés alapján a kivándorlás és az agrárszocialista mozgalom Szabolcsban jelentkező okait, látható, hogy az 1848-as jobbágyfelszabadítással bár elvben a jobbágy polgári értelemben szabad emberré vált, mégsem tűnt el a jobbágyságban kialakult jogi és vagyoni tagozódás, sőt a századvégen felerősödött, és a kapitalista útra lépést, a tőkés gazdálkodás kialakulását s vele a polgári, nevezetesen a parasztpolgári átalakulást nem hozta magával. Feles, harmados, napszámos, úrbériség nélküli úrdolga jelzi a pénztelenséget a nagy- és középbirtokon egyaránt. Sem tőke a gazdálkodáshoz, sem a paraszti polgárosodással járó életmódváltozás nem következett be. Nem az előrehaladás képezte a mozgalmak rugóit, hanem a visszasüllyedés, az elszegényedés veszélyétől való félelem. Ennek sajátos formájú elkerülésére tett lépések voltak az agrárszocialista zendülések és a kivándorlás Szabolcsban.
Jegyzetek
1
Hársfalvi Péter: A szabolcsi agrárszocialista mozgalom sajátosságairól. In: Agrárszocializmus Magyarországon. (Szerk.: Szabó Ferenc.) Békéscsaba–Orosháza, 1986. 121–126.
2
Gyarmathy Zsigmond: Az agrárszocialista mozgalom tudati és szervezeti előzményei Szabolcs-Szatmár megyében. In: uo. 81–88.
3
A munkásság és parasztság élete és mozgalmai Szabolcs-Szatmár megyében 1886– 1919. (Szerk.: Hársfalvi Péter.) Nyíregyháza, 1981. 349.
4
SzSzBMÖL. IV. B. 411. Alispáni iratok VIII. 1901/715.31. Mgb. 1901. sz.
5
Uo.
6
Nyírvidék, 1901. június 16. l. Kis-Kálló, Kausay Tibor földbirtokos.
7
SzSzBMÖL. IV. B. Agrárszoc. Gyűjt. XI. 539/97.; 28. sz. pallium.
8
Uo. 8957/1897. K.
9
Közli: Simon Péter: A századforduló földmunkás és szegényparaszt mozgalmai 1891– 1897. Bp. 1953. 142–144.
10
SzSzBMÖL. IV. B. 411. 31. sz. pallium.
11
Tóth István: Földosztó mozgalom Szabolcs megyében 1897–1898. Bp. 1963. 72–76. Továbbá SzSzBMÖL. IV. B. 411. 40. sz. és 47. sz. pallium.
12
A munkásság és parasztság élete... i. m. 88.
13
Uo. 34., továbbá SzSzBMÖL. IV. B. 411. melléklet: Földművelő.
14
SzSzBMÖL. IV. B. 411. Alispáni iratok IX. 1899/25. 11833; 15822/1899. K. sz.
15
SzSzBMÖL. IV. B. 411. Alispáni iratok IX. 1899/25. sz.
ZSIGMOND GYARMATHY: Gesellschaftliche Hintergründe des Mangels an bäuerlicher Verbürgerlichung im Komitat Szabolcs Ende des 19. Jahrhunderts
Der Verfasser gibt einen Überblick hinsichtlich zeitgenössischer Emigration, lokaler agrarsozialistischer Bewegungen bzw. zu den Ursachen jener. Er stellt fest, dass es an dem nötigen Kapital für eine moderne Landwirtschaft mangelte, ebenso an erforderlichen Fachkenntnissen – während die Lebenskosten stetig stiegen. Der Bauernschaft standen keine finanziellen Mittel zur Verbürgerlichung zur Verfügung. Ursache der Emigration und agrarsozialistischen Aufruhrs war also nicht der Wille zum Fortschritt, sondern die Angst vor einer Gefahr der Verarmung.