1088 Budapest, Rákóczi út 5.; Tel: (36 1) 381 23 47; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Begegnungen
Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Band 17/I:145–161.

KAMPIS GYÖRGY–TÖRÖK GÁBOR

A fizetésképtelenségről szóló törvény tematikája

 

1. A törvény tárgyi hatálya – eltérően a jelenleg hatályos, 29-szer módosított 1991. évi IL. törvénytől (a továbbiakban: TV) – az ún. reorganizációs eljárásra (nevezzük magyarul újjászervezési eljárásnak) és a csődeljárásra (ami a jelenlegi felszámolási eljárás helyébe lép) terjed ki. Nem terjed ki a törvény hatálya a TV-ben jelenleg szabályozott végelszámolásra; arról – a kodifikációs koncepcióban (1. sz. melléklet) kifejtetteknek megfelelően – külön törvényt kell készíteni.

Ezek – az érdemet is érintő – terminológiai változások, valamint a végelszámolásnak a témakörből való kikerülése teszik tulajdonképpen szükségessé a törvény tárgyi hatályának kifejezett szabályozását. Egyébként erre nem volna szükség, hiszen a törvény tárgya a törvény tartalmából úgyis kiderül.

2. a) A törvény személyi hatálya az üzletszerűen gazdasági tevékenységet folytató jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező személyekre terjed ki. E fogalom felvétele egyben a „gazdálkodó szervezet” fogalmának kiiktatását is jelenti ebből a joganyagból, összhangban a Ptk-kodifikáció során kialakult állásponttal.

A személyi hatályra vonatkozó tétel

aa) kellően absztrakt ahhoz, hogy az új alakulatokat a gyakorlat a törvény hatálya alá tartozóknak tekintse;

ab) egyes elemei értelmezést igényelnek („üzletszerű”, „gazdasági tevékenység”), de ez is a gyakorlatra, főleg a bírósági gyakorlatra tartozik, így ezekre vonatkozóan fogalommeghatározásokat a törvénybe felvenni nem szükséges. (Eleve nyilvánvaló viszont, hogy a szóban forgó tevékenységnek nem kell főtevékenységnek lennie; az lehet melléktevékenység is, sőt átmenetileg gyakorolt tevékenység is.)

A személyi hatályra vonatkozó tétel azonban mást is igényel: olyan rövidített kifejezést, amelyet a törvény további rendelkezéseiben alkalmazni lehet a „gazdálkodó szervezet” kifejezés helyett. Erre a célra az „adós” kifejezés használatát javasolom (a TV is használja ezt, ha nem is konzekvensen); ez kifejezi az eljárás főszereplője pozíciójának jellegét. (Az 1881. évi csődtörvény ezt a személyt nemes egyszerűséggel „vagyonbukott”-nak nevezi, de azért végig a „közadós” kifejezést használja, személyi hatályt pedig nem ad.)

b) Vannak olyan – speciális – adósok, amelyekre az új törvényt aligha lehet teljes egészében és minden vonatkozásában alkalmazni. Ezek: a pénzintézetek, a biztosítók, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak és a magánnyugdíj-pénztárak.

A TV azt a megoldást választotta, hogy kimondta [2. § (2)-(3) bek.]: a felsorolt szervezetekre (a pénzintézetek kivételével) a TV-nek a csődeljárásra vonatkozó szabályait egyáltalán nem lehet alkalmazni, a többi szabályt pedig (ideértve most már a pénzintézeteket is) az említett szervezetekre vonatkozó külön törvényekben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. – Ez egyszerű (legalábbis annak látszó), tetszetős és (a jogalkotó számára) kényelmes megoldás. Első megközelítésben tehát a szabály megtartható volna.

Megnyugtatóbb és egyértelműbb volna azonban az a megoldás, hogy a törvény tételesen mondja meg: melyek azok az eltérések, amelyeket itt figyelembe kell venni. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt 10 év alatt elég tapasztalat halmozódott fel e tekintetben. Fel kellene tehát kérni az érintett szervezetek érdekképviseleti-társadalmi szerveit a szükséges jegyzék összeállítására.

Ez a megoldás nagymértékben elősegítené az új törvény helyes alkalmazását, nem szólva arról, hogy reálisan nem követelhető meg a jogalkalmazótól, hogy egymástól meglehetősen távol álló, speciális jogterületek egész joganyagát összevesse az új törvénnyel, annak érdekében, hogy az eltéréseket (jól-rosszul) megállapíthassa.

Az említett jegyzék tartalmától és terjedelmétől függően ezek a szabályok a törvény általános részéből átkerülhetnek a törvény végére, a vegyes rendelkezések közé, a személyi hatálynál pedig csak utalás történhet erre.

3. A fogalommeghatározások körében a következő szabályok felvételére van szükség:

a) Adós az, aki (amely) tartozását az esedékességkor nem tudta vagy előreláthatóan nem tudja kiegyenlíteni. (Azonos a jelenlegi szabállyal.)

b) Hitelező az, akinek (amelynek) az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezhető vagyoni követelése van, és azt – ha csődeljárás indul – a csődgondnok nyilvántartásba vette. (A jelenlegi szabály egyszerűsített változata.)

c) Külön kielégítésre jogosult hitelező az, akinek a követelését dologi jog (közérthetőbben: zálogjog) vagy óvadék biztosítja. (Új szabály; összefügg a kielégítési sorrendre vonatkozó tételekkel, l. a csődeljárásról szóló rész 11. pontját.)

d) Vagyon azon vagyontárgyak összessége, amelyeken az adósnak az újjászervezési eljárás vagy a csődeljárás kezdő időpontjában a polgári törvénykönyv szerint tulajdonjoga áll fenn, továbbá amit az említett időpontot követően szerez, feltéve minden esetben, hogy azokat a számvitelről szóló törvény befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősíti.

A vagyonhoz tartozik továbbá a 10 évnél hosszabb időre szóló vagy határozatlan időre szóló bérleti jog és a valamely vagyontárgyhoz kapcsolódó használati jog is. Nem tartozik viszont a vagyonhoz a lakásszövetkezet tulajdonában álló ingatlan (vö. a vegyes és záró rendelkezések 1. pontjával).

Ez a fogalom szükségtelenné teszi a TV-ben a vagyonnal kapcsolatban található számtalan (többnyire kizáró jellegű) részletszabályt.

e) Csődtömeg az adós vagyonának az a része, amelyet zálogjog nem terhel. [Összefügg a c) alatti fogalommal.]

4. Tekintettel arra, hogy az új törvény koncepciója erősíteni kívánja a hitelezők jogállását, erre vonatkozóan néhány általános szabály itteni elhelyezése szükséges. Ezek:

a) A hitelezők – ha a törvény eltérően nem rendelkezik (l. az újjászervezési eljárásról szóló rész 7/c pontját) – az újjászervezési és a csődeljárás megindításától számított 30 napon belül kötelesek hitelezői választmányt alakítani. Ha a hitelezők száma háromnál kevesebb, ezek a törvény erejénél fogva választmányt alkotnak. Minden adósnál csak egy választmány működhet.

b) A választmány megalakítása akkor érvényes, ha azt az eljárásba bejelentkezett hitelezőknek legalább az egyharmada hozta létre, és ezek a hitelezők a bejelentett követelések összegének legalább a felével rendelkeznek.

c) A választmány az összes hitelezőt (azokat is, akik a megalakításban nem vettek részt) képviseli a bíróságok, hatóságok előtt, továbbá a csődgondnokkal és az adóssal való kapcsolattartás során.

d) A választmány működési rendjét és képviseletét a hitelezők megállapodásban határozzák meg. Az a) pontban említett határidő után is csatlakozhat hitelező a választmányhoz, ha a megállapodásban foglaltakat elfogadja.

e) A választmányt képviselő hitelező köteles a választmány megalakításáról, tagjairól és képviseletéről a megalakulást követő 8 napon belül értesíteni az ügyben illetékes bíróságot, az adóst és a csődgondnokot. Ha ezt elmulasztja, a bíróság a képviselővel szemben bírságot szabhat ki.

f) A hitelezők konkrét jogait és kötelezettségeit a részletszabályok tartalmazzák.

5. Az új törvény megalkotásának egyik célja az eljárás gyorsítása. Ezt a célt – számos részletszabály mellett – legáltalánosabban az újjászervezési és a csődügyekben eljáró bíróságok hatáskörének radikális decentralizálása szolgálja.

a) Mindkét eljárás elsőfokon az adós székhelye szerint illetékes helyi bíróság (városi bíróság, kerületi bíróság) hatáskörébe tartozó nem peres eljárás.

b) A törvényben meghatározott esetekben nincs helye külön fellebbezésnek az elsőfokú végzés ellen.

c) Nincs helye felülvizsgálati kérelemnek:

cc) a fizetésképtelenséget megállapító és a csődeljárás megindítását elrendelő határozat ellen;

cd) a csődeljárás befejezéséről szóló jogerős határozat ellen. [A c) pont tartalma érdemben megegyezik a jelenlegi szabályozással.]

Fenntartandó (értelemszerű módosítással) a TV azon rendelkezése, amely szerint a szóban forgó eljárásokra egyebekben a Pp-t kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a csődeljárásban felfüggesztésre, félbeszakadásra és szünetelésre nincs lehetőség.

A TV jelenleg is lehetőséget ad a bíróság számára, hogy bírságot szabjon ki arra a félre, aki valamely tennivalót elmulaszt. Az eljárási fegyelem erősítése érdekében ez a tematika szaporítja az ilyen esetek számát. A bírság összegének meghatározása az általános szabályok közé tartozik.

A bírság a TV szerint hol maximum 50 ezer forint, hol 100 ezer forint, sőt egy esetben (az adósnak a felszámolás megindításával kapcsolatos kötelezettségei elmulasztása, ill. valótlan adatközlés esetében) akár az 1 millió forintot is elérheti. Ez utóbbi bírság kiszámítását a TV részletesen szabályozza (előző évben felvett jövedelem max. 50%-a stb.).

Célszerű volna ezeket a szabályokat egyszerűsíteni. Elegendő volna a törvényben csak annyit kimondani, hogy a bírság legkisebb összege 100 ezer forint, felső határt és kiszámítási módot pedig nem kellene adni.

6. A hitelezők kielégítési biztonságának növelése érdekében meg kell oldani az eljárás alá vont adós munkavállalóit megillető járandóságok külön kezelését. A megoldás az Állami Bérgarancia Alap lehet.

A törvényben el kell tehát rendelni, hogy minden olyan munkaadó, amely 10 főnél több (a szám tisztázandó) munkavállalót foglalkoztat, a törvény hatálybalépésétől kezdődően köteles a bruttó bértömeg ...%-át (vagy ezrelékét, a mérték tisztázandó) a Magyar Államkincstár által kezelt, említett alapba folyamatosan befizetni. Ezt a törvény minősítse adók módjára behajtandó tartozásnak.

Ennek megfelelően a munkavállalók munkabér és egyéb bér jellegű követelései kikerülnek a csőd esetében alkalmazandó kielégítési sorrend első helyére sorolt költségek közül, és azokat az alap elégíti ki. A szisztéma újjászervezési eljárás esetében is alkalmazandó.

Az alap működésének, a befizetések és a kifizetések módjának rendeleti szabályozására kormány kapjon felhatalmazást.

 

Az újjászervezési eljárás

1. Újjászervezési eljárás megindításának akkor van helye, ha az adós tartozását az esedékességkor előreláthatóan nem tudja kiegyenlíteni, de a csődeljárás indításának nincsenek meg a feltételei.

2. Az eljárás megindítására jogosult:

a) az adós,

b) a hitelező, akinek az adós vagyonát terhelő zálogjoga van, továbbá

c) az a hitelező, akinek a b) pont alá nem eső zálogjoggal biztosított követelése van, és annak értéke eléri az adós tulajdonában lévő vagyon értékének felét.

3. Az eljárás megindítása a bírósághoz benyújtott kérelemmel történik. A bíróság – az eljárás megindítására való jogosultság elbírálása alapján – a kérelem megérkezésének napjától számított 30 napon belül végzéssel elrendeli az újjászervezési eljárást. Nincs szükség annak szabályozására, hogy az adós milyen szervek egyetértését szerezze be a kérelemhez.

Az eljárást elrendelő végzés ellen csak az eljárást befejező végzéssel együtt van helye a fellebbezésnek.

4. A jogi szabályozásnak biztosítania kell azt, hogy a kétféle eljárás (újjászervezés – csőd) ne keveredjen egymással, ne keresztezze egymást. Ennek érdekében – a TV 8. §-ának (4) bekezdésében foglaltakhoz hasonlóan – a törvény mondja ki, hogy ha az újjászervezési eljárás megindításának időpontjában vagy azt követően, de az eljárás tartama alatt csődeljárást kezdeményeznek az adós ellen, a bíróság az ilyen kérelem elbírálását az újjászervezési eljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti.

Arról is gondoskodni kell viszont, hogy több újjászervezési eljárás egyidejűleg ne legyen folyamatban ugyanazon adós ellen. A jogerős befejezésig tehát ki kell zárni újabb ilyen eljárás megindítását.

5. Ha a bíróság az újjászervezési eljárást elrendelte, az adóst az erről szóló végzés kézbesítése napjától számított 3 hónapos fizetési haladék illeti meg, a törvény erejénél fogva. A haladék valamennyi hitelező követelésére kiterjed, kivéve a munkaviszonyon alapuló követeléseket és a TV 12. §-a (1) bekezdése a) pontjában felsoroltakat.

A haladékról az adós haladéktalanul köteles az érintett hitelezőket értesíteni. Ha ezt elmulasztja, az érintett hitelező követelésére a fizetési haladék nem terjed ki. Az adós a haladékkal érintett követeléseket nem teljesítheti. Ha mégis megteszi, a bíróság – az eljárás kezdeményezőjének bejelentése alapján – végzésben bírságot szabhat ki. A végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

6. A törvény tegye lehetővé a bíróság számára a fizetési haladék időtartamának egyszeri, legfeljebb további 3 hónappal való meghosszabbítását. A meghosszabbítást az kérheti, aki az eljárás megindítására jogosult, tekintet nélkül arra, hogy az eljárást ki indította meg. Az ügyben a bíróság végzéssel határoz; ez ellen külön fellebbezésnek nincs helye. – A hitelezők tájékoztatására az 5. pontban mondottak vonatkoznak.

7. Az újjászervezési eljárás célja az, hogy megfelelő intézkedésekkel a fizetésképtelenség veszélye elháruljon. Ezt a célt elsősorban az újjászervezési terv szolgálja.

a) A terv elkészítésére az köteles, aki az eljárást megindította; a határidő 2 hónap legyen. A tervnek tartalmaznia kell az adós gazdasági-pénzügyi-szervezeti-munkaügyi helyzetének értékelését, a veszteségforrások feltárását és azok csökkentését vagy felszámolását, az adós profiljának felülvizsgálását és minden más olyan intézkedést, amely alkalmas az adós helyzetének megszilárdítására. A munkavállalók járandóságaival kapcsolatban l. az általános szabályok 6. pontját.

b) Ha a terv elkészítésére az adós köteles, ehhez meg kell szereznie azoknak a hitelezőknek az egyetértését, akik az eljárás megindítására volnának jogosultak. Az adós a többi hitelezőt is köteles a tervről tájékoztatni. Ha az elsőként említett hitelezők a tervről az adóssal megegyeznek, az a többi hitelezőre is irányadó. A terv végrehajtását a hitelezői választmány ellenőrzi.

A hitelezői választmány (annak képviselője) betekinthet az adós könyveibe, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit, bankszámláit megvizsgálhatja, és az adóstól felvilágosításokat kérhet. A választmány jóváhagyja az adósnak az eljárás megindítását követően keletkező, vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait, és ellenőrzi az adós követeléseinek érvényesítését.

c) Ha a terv elkészítésére valamelyik hitelező köteles, a tervhez meg kell szereznie az adós egyetértését, továbbá az eljárás megindítására jogosult többi hitelező egyetértését. Az ebbe a körbe nem tartozó hitelezőket is tájékoztatni kell a tervről; az egyetértésre jogosultak egyetértése esetén a terv a többi hitelezőre is irányadó.

Az itt tárgyalt esetben hitelezői választmány alakítása nem kötelező.

d) Ha az adós szükségtelenül és lényegesen eltér az újjászervezési tervtől, a hitelezői választmány vagy az eljárás megindítására jogosult valamelyik hitelező ezt haladéktalanul bejelenti a bíróságnak. A bíróság az adóst végzésben bírsággal sújthatja; e végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.

e) A terv végrehajtásáról az, aki az eljárást megindította, a hitelezők részére évente beszámolót, a 3. év elteltével pedig zárójelentést készít. Ha a végrehajtás korábban megtörtént, haladéktalanul zárójelentés készítendő.

Ha a terv végrehajtása eredményes volt, az, aki az eljárást megindította, a zárójelentés benyújtása mellett kéri a bíróságtól az újjászervezési eljárás befejezettnek nyilvánítását. Erről a bíróság végzést hoz.

Ha a terv végrehajtása eredménytelen volt, legkésőbb a 3. év elteltével ezt kell a bírósághoz bejelenteni, amely az előbb mondottak szerint jár el. Értelemszerűen így kell eljárni akkor is, ha az újjászervezési terv tekintetében az érdekeltek között nem jött létre egyetértés.

 

A csődeljárás

1. A csődeljárás a bírósághoz benyújtott kérelemmel indul. A kérelem benyújtására mind az adós, mind bármely hitelező jogosult.

Csődeljárásnak van helye, ha

a) az adós fizetésképtelen, vagy

b) az eljárást kezdeményező hitelező lejárt és nem teljesített követelése meghaladja az adós vagyonának meghatározandó mértékét,

vagy

c) az adós az újjászervezési eljárásban elfogadott újjászervezési tervet nem hajtotta végre.

Az adós köteles kérni a csődeljárást, ha jogi személyiséggel rendelkezik, és az utolsó gazdasági év átlagában nem állt rendelkezésére a törzstőke (alaptőke), vagy köztartozásai elérik a törzstőke (alaptőke) összegét.

Ha az adós kéri az eljárás megindítását, a kérelemben meg kell jelölnie a számláit vezető valamennyi pénzintézetet és az azoknál vezetett bankszámlák számát.

2. Ha az eljárás megindítását hitelező kéri, a kérelemben meg kell jelölnie az adós tartozásának jogcímét és az esedékesség időpontját. Ha az előző 1/a pont alapján kéri, ismertetni kell, hogy az adós miért fizetésképtelen. Ha az 1/c pont alapján kéri, a kérelemhez csatolnia kell az elfogadott újjászervezési tervet.

A bíróság – a kérelem egy példányának megküldésével – haladéktalanul értesíti az adóst. Az adós az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül nyilatkozatot tesz a bíróság részére a kérelemben foglaltakról. Ha ezt elmulasztja, a fizetésképtelenség fennállását vélelmezni kell.

3. A bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha

a) elismert vagy nem vitatott tartozását az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlítette ki, vagy

b) a vele szemben lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelen volt, vagy

c) az adós az előírt határidőn belül nem tesz nyilatkozatot a bíróság részére a hitelező által kezdeményezett csődeljárás iránti kérelemről.

Ha a bíróság a fizetésképtelenség fennállását megállapította, az előző 1–2. pontban említett kérelemnek a bírósághoz való megérkezését követő 30 napon belül végzéssel elrendeli a csődeljárás megindítását. Ellenkező esetben a kérelmet soron kívül végzésben elutasítja.

Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy az adós vagyona nyilvánvalóan nem fedezi még az eljárás költségeit sem, az eljárás megindítását a bíróság csak akkor rendelheti el, ha az, aki az eljárást kezdeményezte, vállalja a költségek viselését, és a bíróság által megállapított összeget a bíróság gazdasági hivatalának e célra megnyitott számlájára a bíróság által meghatározott időn belül befizeti. (Ez az 1881. évi szabályozás korszerűsített változata.)

Az eljárás megindítását elrendelő végzés ellen annak kézbesítésétől számított 3 napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezést a másodfokon eljáró bíróság 15 napon belül elbírálja.

Az eljárás megindítását elrendelő végzés jogerőre emelkedésétől számított 8 napon belül a bíróság végzésben elrendeli az eljárást megindító végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét, és egyúttal csődgondnokot rendel ki. (A közzététel tartalmát feleslegesen szabályozza a TV 28. §-a, hiszen magát a végzést kell közzétenni.)

Fenntartható a TV 29. §-ában foglalt ama rendelkezés, amely felsorolja azokat a szerveket, amelyeket a bíróságnak a csődeljárás elrendeléséről értesítenie kell (cégbíróság, adóhatóság stb.).

4. A csődgondnok személyére a hitelezői választmány tesz javaslatot. Csak olyan személy hozható javaslatba, aki a Felszámolók Országos Egyesülete által vezetett nyilvántartásban szerepel, feltéve, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Az okok és az ezzel kapcsolatos eljárás azonosak lehetnek a TV 27/A §-ában foglaltakkal.

Ez a megoldás egyben a jelenlegi szisztéma elvetését jelenti, amikor a kormány vezeti a felszámolók jegyzékét. Ez ugyanis nem a kormány dolga.

5. A csődgondnok felméri az adós vagyoni helyzetét, megtervezi az eljárás költségeit, és ütemtervet készít az adós gazdasági tevékenységének befejezésére. Az ütemtervet be kell mutatni a hitelezői választmánynak. Ha a csődgondnok szükségesnek tartja az adós gazdasági tevékenységének a csődeljárás alatti folytatását, ehhez meg kell szereznie a hitelezői választmány egyetértését, az eljárás megindítását elrendelő végzés közzétételétől számított 60 napon belül.

A csődgondnok nyilvántartásba veszi a bejelentett követeléseket (l. erről a 7. pontot), majd felülvizsgálja és minősíti azokat, a bejelentésre előírt határidő elteltét követő 40 napon belül.

A nyilvántartásba vétel feltétele, hogy a hitelező – ide nem értve az adóhatóságot – a követelése összegének 1%-át, de legalább 2000, legfeljebb 200 000 Ft-ot az ügyben eljáró bíróság gazdasági hivatala által erre a célra nyitott számlára befizesse, és ezt a csődgondnoknál igazolja. A számlán lévő összegből a csődgondnok a bíróságtól díjelőleg kifizetését igényelheti; erről a bíróság végzéssel határoz. E végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

6. A csődgondnok eljárását illetően egyebekben át lehet venni a TV 40., 47–48–49–49/A-B §-ában a felszámolásra megállapított rendelkezéseket (szerződések felmondása, elállás, munkáltatói jogok gyakorlása, a vagyon értékesítése, fedezetelvonás miatti megtámadás).

Ezeket a szabályokat célszerű kiegészíteni azzal, hogy a csődgondnok köteles rendszeres tájékoztatást adni az adós gazdasági helyzetéről, az eljárás folyamatáról mind az adós, mind a hitelezői választmány részére. Ha ezt elmulasztja, kifogásnak van helye.

Ebben a témakörben kell szabályozni azt a kérdést is, hogy milyen intézkedésre van lehetőség, ha a csődgondnok jogszabályt sértett, vagy mulasztást követett el. E tekintetben fenntartható – kisebb módosítással – a TV 51. §-ában foglalt szabályozás: a tudomásszerzéstől számított 3 napon belül kifogást tehet az érdekelt a bíróságnál, amely az ügyben soron kívül határoz. A kifogásnak helyt adó végzés ellen csak a csődgondnok, az elutasító végzés ellen csak a kifogásoló 8 napon belül fellebbezést nyújthat be.

A másodfokon eljáró bíróság a fellebbezésről 15 napon belül határoz. Súlyos jogsértés vagy mulasztás esetében a bíróság a csődgondnokot visszahívja. Új csődgondnokot a bíróság rendelhet ki, alkalmazva az előző 4. pontban mondottakat.

7. A csődeljárásnak – a követelések kielégítési sorrendje után – egyik legfontosabb eleme a csődnyitás joghatása, ezért részletes szabályozása elkerülhetetlen.

a) Mindenekelőtt az adósnak vannak kötelezettségei: záróleltár, éves beszámoló, egyszerűsített mérleg, adóbevallás készítése, az iratanyagról való gondoskodás, a környezetvédelemmel kapcsolatos tennivalók, a munkavállalók (szövetkezeti tagok) és érdekképviseleti szerveik tájékoztatása. E tekintetben átvehetők – némi módosítással – a TV 31. §-ában foglaltak. – Ha az adós a kötelezettségeit elmulasztja, vele szemben a bíróság – az eljárás kezdeményezőjének bejelentésére – bírságot szabhat ki. Az erről szóló végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

b) A csődnyitástól kezdődően az adós nevét „csődeljárás alatt” vagy „cs. a.” toldattal kell használni. Felmerülhet az is, hogy tartsuk meg a köztudatba átment „felszámolás alatt”, ill. „f. a.” kifejezést.

c) A csődnyitástól kezdődően az adós vagyonával kapcsolatban jognyilatkozatot csak a csődgondnok tehet.

d) Az adósnak a csődnyitáskor fennálló valamennyi tartozása lejárttá (esedékessé) válik.

e) Az adóssal szemben fennálló követeléseket a csődnyitástól számított 40 napon belül be kell jelenteni a csődgondnoknak. A csődnyitás után keletkezett követeléseket az azok keletkezésétől számított 15 napon belül kell bejelenteni. Ezek jogvesztő határidők legyenek.

f) A folyamatban lévő végrehajtási eljárást a csődgondnok kérelmére haladéktalanul meg kell szüntetni, a lefoglalt vagyontárgyakat és a befolyt készpénzt a csődgondnoknak kell átadni. Az adós ingatlanára bejegyzett végrehajtási jog megszűnik, azt a végrehajtást foganatosító bíróság törölteti.

g) Az adós ellen pénzkövetelést csak a csődeljárás keretében lehet érvényesíteni; ez nem érinti azt a lehetőséget, hogy az adós által indított perben a hitelező beszámítási kifogással éljen.

h) A csődgondnoknak bejelentett követelések elévülése nem kezdődik meg, a folyamatban lévő elévülés pedig a törvény erejénél fogva megszűnik. („Új” szabály; utoljára 1881-ben szóltak erről.)

8. A jelenlegi szabályozásnak megfelelően lehetővé kell tenni, hogy a hitelezők és az adós az eljárás során bármikor (persze csak a követelések bejelentésére előírt határidő elteltével) egymással egyezséget kössenek. Az eljárás egyszerűsítése érdekében célszerű lenne kihagyni a bíróságot az egyezségkötés folyamatából; azt intézzék el a felek egymást között.

Ezzel kapcsolatban fenntartandó az a jelenlegi szabály (szankció), amely szerint egyezségkötés esetében a be nem jelentett követelések a csődeljárás befejezése után sem érvényesíthetők az adós ellen. Fenntartandó továbbá az a szabály is, hogy az egyezség megkötésébe nem vonhatók be azok, akiknek költségkövetelésük vagy megélhetést biztosító követelésük van (tartásdíj, életjáradék stb.).

Az egyezségi javaslatot annak kell kidolgoznia, aki azt kezdeményezi, megszerezve hozzá a csődgondnok és a hitelezői választmány előzetes egyetértését.

A felek megállapodhatnak a tartozások

a) kielégítésének sorrendjében,

b) teljesítési határidejének módosításában,

c) kiegyenlítésének arányában és módjában.

Mindez nem érintheti az elsőbbségi jogú, külön kielégítésre jogosult hitelezők helyzetét. Az egyezség tehát a csődtömegből való kielégítésre vonatkozik.

Fenntartandó az egyezség kényszeregyezség-jellege is. Ha tehát a hitelezőknek legalább a fele minden kielégítési csoportban egyetért az egyezséggel, és követelésük az összes követelés 2/3 részét kiteszi, az egyezség valamennyi hitelezőre kiterjed. – Szóba jöhet a 2/3-os arány csökkentése: elég lehet, ha az összes követelés több mint felét kiteszik az egyetértők követelései.

A csődgondnok további eljárása azonos a csődeljárás befejezéséhez szükséges eljárással.

9. A csődgondnok az eljárás befejezésekor zárómérleget, vagyonfelosztási javaslatot, a bevételek és a költségek alakulásáról kimutatást, adóbevallást és zárójelentést készít, és mindezeket – ha egyezség jött létre, azt is – megküldi a bíróságnak és az adóhatóságnak.

A zárómérleg és a bevétel–költség kimutatás tartalma azonos lehet a jelenlegi szabályozással [(TV 52. § (3)-(4) bekezdés]. Átvehetők továbbá az adós iratainak és a nyugdíjbiztosításra vonatkozó adatoknak a kezelését rendező szabályok [TV 53. § (1)-(3) bekezdés].

10. A bíróság a zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot a beérkezéstől számított 8 napon belül megküldi a hitelezői választmány képviselőjének. Bármelyik hitelező a kézbesítéstől számított 15 napon belül az iratok tartalmával kapcsolatban kifogással élhet a bíróságnál; ez a határidő jogvesztő.

A bíróság a kifogás tárgyában soron kívül tárgyalást tart, amelyre megidézi a kifogásolót és a csődgondnokot. A bíróság a kifogás tárgyában végzéssel határoz; a végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye.

A kifogás benyújtására előírt határidő elteltétől számított 30 napon belül a bíróság végzésben

a) jóváhagyja a zárómérleget, a zárójelentést, a bevétel–költség kimutatást és az estleges egyezséget, feltéve, hogy ezek a jogszabályoknak megfelelnek;

b) meghatározza a követelések kielégítésének arányát, figyelembe véve a zálogjoggal biztosított követelések elsőbbségét;

c) elrendeli a vagyon felosztását az erre irányuló javaslat szerint;

d) megállapítja a csődgondnok díját, figyelembe véve a felvett előlegeket, és elrendeli a díj kifizetését, végül

e) a csődeljárást befejezettnek, az adóst pedig megszűntnek nyilvánítja.

Az eljárást befejező végzés ellen 8 napon belül fellebbezésnek van helye, amelyet a másodfokon eljáró bíróság 30 napon belül elbírál.

A csődeljárást befejező végzés jogerőre emelkedését követően az elsőfokon eljáró bíróság végzésben haladéktalanul elrendeli az eljárást befejező végzésnek a Cégközlönyben való közzétételét.

11. A követelések kielégítésének sorrendjét – figyelemmel a gyakorlati tapasztalatokra is – új alapokra kell helyezni.

a) Mindenekelőtt ki kell itt mondani, hogy a munkavállalók munkabér- és hasonló követelései nem szerepelnek a sorrendben, mert azokat a bíróságnak – kielégítés céljából – továbbítani kell a másutt már említett Állami Bérgarancia Alaphoz.

b) A kielégítési sorrendben az első helyen a csődeljárás költségei állnak. A „költség” fogalom tartalma nagyrészt azonos lehet a TV 57. §-a (2) bekezdésében írtakkal, de kivéve azok közül a munkabér stb. követeléseket. A költségek közé tartoznak tehát a gazdasági tevékenység befejezésének költségei, a vagyon értékesítésével kapcsolatos költségek, a bírósági eljárás adóst terhelő költségei, az iratelhelyezés költségei és a csődgondnok díja.

c) A költségeket követi az a követelés, amelyet az adós vagyonát terhelő zálogjog biztosít, majd a „sima” zálogjoggal biztosított követelés következik. Megjegyzendő azonban, hogy ha a „sima” zálogjog létesítése időben megelőzte a vagyont terhelő zálogjogét, az elsőbbség a „sima” zálogjog jogosultját illeti meg. Több „sima” zálogjog között a sorrendet szintén a létesítés időpontja határozza meg. Ebbe a – privilegizált – csoportba tartozik az a követelés is, amelyet óvadék biztosít.

d) A c) pontban említett követelések után következnek az adóst terhelő tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, bányászati kereset-kiegészítés (ha ilyen még van), valamint a mezőgazdasági szövetkezet által tagja részére a háztáji föld vagy termény helyett adott – és a jogosult élete végéig járó – pénzbeli juttatás.

e) Ezeket követi a magánszemélynek nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése (szavatosság, jótállás).

f) A következő sorba tartoznak a társadalombiztosítási tartozások, az adók és az adók módjára behajtandó köztartozások, a visszafizetendő állami támogatások, valamint a víz- és csatornadíjak (késedelmi kamat, pótlék és bírság nélkül).

g) Mindezek után következnek a kis- és mikrovállalkozásoknak minősülő hitelezők követelései, a csődnyitás időpontjáig számított kikötött vagy törvényes ügyleti kamattal.

h) Egyéb követelések.

i) Végül a késedelmi kamatok, pótlékok és bírságok.

A jogalkalmazást segítené egy olyan szabály felvétele, amely szerint az ún. sima zálogjog, valamint az óvadék jogosultjának privilegizált helyzete csak a zálogjog vagy az óvadék összegéig terjed, az azon felüli rész csak a csődtömeggel szemben érvényesíthető, a fenti h) pont rangsorában.

12. Gyakran előfordul, hogy a rendelkezésre álló vagyon nem fedezi a követelések összegét. Ilyenkor a következők szerint kell eljárni:

a) elsőként kell kielégíteni a költségköveteléseket és a dologi joggal biztosított követeléseket, ebben a sorrendben;

b) ezt követően először a 11. pont d) alpontjában felsorolt tartozások jogosultjait kell kielégíteni, éspedig követeléseik arányában, majd a 11. pont e) alpontjában felsoroltakat, szintén követeléseik arányában;

c) ha a 11. pont f) alpontjába tartozó követelések nem elégíthetők ki teljes mértékben, akkor a csoporton belül először a társadalombiztosítási tartozásokat kell teljes mértékben kiegyenlíteni, majd a többi hitelezőt követeléseik arányában; ha a társadalombiztosítási tartozások teljes mértékű kiegyenlítése nem lehetséges, e tartozásokat is a csoportba tartozó más tartozásokkal azonos módon kell kezelni;

d) ha a vagyon a 11. pont f)–g)–h)–i) alpontjaiban felsorolt követelések teljes kielégítésére nem elegendő, az egyes csoportba sorolt hitelezőket – a csoport sorrendjében – a követeléseik arányában kell kielégíteni.

Jelenleg nincs szabály arra az esetre, ha a vagyonból a „sima” zálogjoggal biztosított követelések kielégítése sem lehetséges teljes mértékben. Ki kellene tehát mondani, hogy ilyen esetben ezeket a hitelezőket is követeléseik arányában kell kielégíteni. Ez méltányosabb megoldás, mint az, hogy az „időben erősebb” zálogjogosult elviszi az egész maradék vagyont.

13. A felszámoló (ebben a tematikában: csődgondnok) díjának kiszámításával, folyósításával és az ún. díjkiegészítési számlával (díjkassza) kapcsolatban a TV-ben tömérdek túlbonyolított és főleg túlnyomóan pénzügytechnikai szabály található. Valószínűnek látszik viszont, hogy a díjkiegészítést alapgondolatként meg kell tartani, mert valahogyan biztosítani kell azt, hogy a csődgondnok hozzájusson az elvégzett munkájáért járó ellenértékhez, beleértve a tisztességes hasznot is, üzletszerű gazdasági tevékenységről lévén szó.

Az új törvényt tehát meg kell szabadítani a pénzügyi részletkérdések szabályozásától, és a pénzügyminiszter számára kell adni felhatalmazást a rendeleti úton történő szabályozásra. A törvénybe csupán néhány alapvető rendelkezést kell ezzel kapcsolatban felvenni, amelyek nagyrészt garanciális jellegűek. Így ki kell mondani, hogy a csődgondnok díja az eladott vagyontárgyak árbevétele és a befolyt követelések együttes összegének 5%-a, de legalább 200 000 Ft (ez a duplája a jelenlegi összegnek). Ehhez jön az adós csődeljárás alatti gazdasági tevékenységéből származó árbevétel 2%-a. Mindez vonatkozik a kényszeregyezség esetére is.

Azt is ki kell továbbá mondani, hogy ha a ténylegesen kifizethető díj meghaladja a 4%-ot, a 4%-on felüli részt a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatala által vezetett külön számlára kell a bíróságnak utalnia. Ha pedig a ténylegesen kifizethető díj nem éri el a 4%-ot, a bíróság a különbözetet (5%-ig) erről a számláról utalja ki a csődgondnoknak. (A díjkiegészítési számla vezetését nem célszerű decentralizálni.)

A többi kérdés szabályozása a pénzügyminiszterre tartozik.

 

Vegyes és záró rendelkezések

1. A TV 64. §-a speciális rendelkezéseket tartalmaz a lakásszövetkezet tekintetében. Ezek a szabályok nagyrészt fenntartandók.

Eszerint a lakásszövetkezet ellen folytatott csődeljárás esetén a szövetkezet tulajdonában álló ingatlant az egyes lakástulajdonosok, ill. tagok közös tulajdonába kell adni, érdekeltségük arányában. (Az ilyen ingatlan tehát nem tartozik a „vagyon” fogalmába, az utóbbira vonatkozó fogalommeghatározás ki is veszi onnan.) Ugyanígy kell eljárni a csődeljárás után megmaradt egyéb vagyonnal is.

Nem tartandó fenn és nem is tartható fenn viszont a TV említett §-ában szereplő az a kitétel, amely szerint a lakások tulajdonosai, ill. a tagok az ismertetett szabálytól megállapodással eltérhetnek. E megállapodásnak ugyanis csak egyetlen tartalma lehet: az ingatlant kapják meg a hitelezők (persze a kielégítési sorrend és arány alkalmazásával), és működtessék bérházként. Ez irreális elképzelés, nem szólva arról, hogy a tulajdonosok (tagok) egymás közötti ilyen meg- állapodásának semmi joghatása nincs a hitelezők tekintetében, és nem is lehet.

2. A TV 80. §-a szerint a TV-ben szabályozott csődeljárásban és felszámolási eljárásban (vagyis e tematikában: az újjászervezési és a csődeljárásban) az olyan követelésről, amely a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a Nyugdíj-biztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot vagy a helyi önkormányzatot illeti meg, lemondhat a követelés behajtására jogosult szervezet.

A szabály praktikusnak tűnik, esetleg továbbra is szükség lehet rá. Vizsgálandó azonban, vajon az említett szervezetekre vonatkozó hatályos jogszabályok nem teszik-e lehetővé a lemondást a szóban forgó felhatalmazás nélkül is, hiszen ilyen lemondásra más esetben is szükség lehet.

3. Az új törvény hatálybalépésének időpontját most még nem lehet meghatározni. Szem előtt kell azonban tartani azt, hogy elegendő idő álljon majd a jogalkalmazók rendelkezésére a törvény kihirdetése és hatálybalépése között az alkalmazásra való felkészülésre. (Vö. a kodifikációs koncepció 6. pontjával.)

Az új jogra való áttérés fő átmeneti szabálya az legyen, hogy az új törvényt csak a hatálybalépése után indult eljárásokban kelljen alkalmazni.

4. Az ún. kodifikatórius záradékban kell majd rendelkezni a korábbi jogszabályok hatályon kívül helyezéséről és a kapcsolódó jogszabályok szükség szerinti módosításáról. Ennek az összeállítása reálisan csak a normaszöveg államigazgatási egyeztetése során lehetséges.

5. A kialakult kodifikációs gyakorlatnak megfelelően a törvény végén összesítve felsorolásra kerülnek azok a felhatalmazások, amelyeket a törvény rendeletalkotásra ad a kormánynak, ill. a pénzügyminiszternek, megjelölve e szabályozások pontos tárgyát.

 

1. sz. melléklet

A fizetésképtelenségről szóló törvény kodifikációs koncepciója

1. A legelső kérdés minden kodifikációnál az, hogy novella legyen-e (lehet-e), vagy új kodifikációra van-e szükség. A tematika tartalmát tekintve, alapvető jelentőségű ebből a szempontból az a tény, hogy az új szabályozás számos koncepcionális változtatást kíván megtenni a hatályos joganyagban. Ilyen pl. a munkabér-követelések speciális kezelése, a bírósági fórum decentralizálása, az újjászervezési eljárás bevezetése, felszámolás helyett csődeljárás szabályozása, a hitelezői választmány szerepének erősítése, az eljárások gyorsítása stb.

Ezeket a változtatásokat jogszabály-módosítással nem lehet megvalósítani, nem szólva arról, hogy ez a módosítás sorrendben éppen a 30. lenne, ami az amúgy is már nehezen kezelhető joganyagot végképp alkalmazhatatlanná tenné, ez viszont sértené a jogállamiság elvét.

Egyértelmű tehát, hogy a fizetésképtelenségről új, komplett jogszabály alkotását kell kezdeményezni, a korábbi joganyagot pedig teljes körűen hatályon kívül kell helyezni.

2. Ezek után tisztázandó az új jogszabály jogforrási szintje. A jogalkotásról szóló – bár elavult – 1987. évi XI. törvény 2. §-a szerint az Országgyűlés törvényben állapítja meg (többek között) a gazdaság működésére és jogintézményeire vonatkozó alapvető szabályokat, továbbá az állampolgárok alapvető jogait és kötelezettségeit, ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait.

Az új jogszabályban szabályozni kívánt újjászervezési eljárás és csődeljárás a gazdaság működésének zavarait akarja elkerülni, csökkenteni vagy megszüntetni, és ennek során jelentős mértékben érinti az állampolgárok (részben mint adósok, de főleg mint hitelezők) jogait és azok érvényesíthetőségét.

Mindebből az következik, hogy az új jogszabály törvény kell hogy legyen.

3. A fizetésképtelenségről szóló új törvény azt az 1991. évi IL. törvényt kívánja felváltani, amely – címéből is kitűnően – három jogintézményt szabályoz: a csődeljárást, a felszámolási eljárást és a végelszámolást. Az első két jogintézmény csak lazán kapcsolódik a harmadikhoz, együttes szabályozásuk mégsem tekinthető kodifikációs hibának, inkább „a jogalkotás gazdaságosságára” való törekvés eredménye.

Most azonban, hogy a tematika új alapokra helyezi a témakör előbb említett két részét, és „fizetésképtelenség” cím alatt a fizetésképtelenség megelőzését, majd a bekövetkezése utáni eljárást kívánja „csődeljárás” elnevezéssel szabályozni, a tartalomról végképp leválik a harmadik elem: a végelszámolás, amelynek semmi köze nincs sem a fenyegető, sem a bekövetkezett fizetésképtelenséghez.

Mindebből az következik, hogy a végelszámolásról szóló törvény megalkotását kell kezdeményezni.

4. Ami a szabályozás jellegét illeti, annak kógensnek kell lennie, diszpozitív szabályozásra ebben a körben nincs lehetőség, pedig polgári jogi-gazdasági jogi (más szóval: magánjogi) viszonyok szabályozásáról van szó. A szabályozás tartalma azonban nagyrészt garanciális jellegű, ezért a felek attól nem térhetnek el.

Ugyanakkor viszont a tematika erőteljes decentralizálást javasol a bírósági hatáskört tekintve, a csődgondnok kirendelése terén, a hitelezői választmány tekintetében stb. Ezzel az eljárást közelebb kívánja vinni az érdekeltekhez és egyben gyorsítani is. A gyorsítást szolgálja egyébként az eljárási határidők lerövidítése is, amit a decentralizálás tesz lehetővé.

5. A jogalkotási törvény szerint [18. § (3) bek.] a jogi szabályozás nem lehet indokolatlanul többszintű. Másutt [15. § (1) bek.] a jogalkotási törvény azt írja elő, hogy ha végrehajtási jogszabály kiadására van szükség, az erre irányuló felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. Általános végrehajtásra tehát nem adható felhatalmazás.

Ennek megfelelően a tematika csak a legszükségesebb esetekben ad felhatalmazást alacsonyabb szintű jogalkotó számára a szabályozásra, akkor is pontosan megszabva a tárgyat és a keretet. Ezekben az esetekben olyan részletrendelkezésekről van szó, amelyeknek a komplett törvénybe való felvétele eltorzítaná annak szerkezetét, elterelné a jogalkalmazók figyelmét a törvény fő mondanivalójáról. – A javasolt szabályozás tehát alapjában véve egyszintű.

Biztosítani kell viszont, hogy az említett részletszabályok a törvénnyel egyidejűleg kerüljenek kihirdetésre, miként ez 1986-ban történt.

6. Ami az új törvény hatálybalépését illeti, ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozatait kell szem előtt tartani (7/1992. (I. 30.) AB, 28/1992. (IV. 30.) AB. Ezek szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon

a) a jogszabály szövegének megszerzésére és annak áttanulmányozására;

b) a jogalkalmazó szerveknek a jogszabály alkalmazására való felkészüléséhez;

c) a jogszabály által érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak az új jogszabály rendelkezéseihez.

A „kellő idő” (vagyis a jogszabály nyugvási ideje, „vacatio legis”, ami a kihirdetés és a hatálybalépés közötti időszak) fogalmát a kodifikációra vonatkozó jogirodalom kidolgozta. Eszerint ha valamely jogintézmény vagy jogterület újraszabályozása történik (ún. rezsimváltozás, nem politikai értelemben), a „kellő idő” 4–6 hónap kell, hogy legyen.

Mivel a tematika teljes újraszabályozást tartalmaz, gondoskodni kell majd arról, hogy az új törvény kihirdetése és hatálybalépése között mintegy 6 hónap legyen. Figyelembe véve, hogy itt pénzügyi és számviteli rendelkezések is lesznek, amelyeket a naptári év fordulóján célszerű (és szokás) hatályba léptetni, az új törvényt 2003. január 1. napjával kellene hatályba léptetni. Ehhez persze az szükséges, hogy a törvény legkésőbb 2002 első félévének végén megalkotásra kerüljön.

A hatálybaléptetést a tárgyalt módon egyébként maga a törvény elvégezheti, nincs szükség itt olyan külön hatályba léptető törvényre, mint amilyen a Ptk-nál (1960. évi 11. sz. tvr.) vagy a szövetkezeti törvénynél (1992. II. tv.) volt.

7. A hatálybaléptetéssel kapcsolatban meg kell határozni az átmenet fő szabályát. A helyes megoldás a jelen esetben az, ha az új törvény kimondja: rendelkezéseit csak a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni (jövőbeli hatály). Ezzel a megoldással elkerülhető az eljárások vagy egyes eljárási cselekmények megismétlése, és elkerülhetők a jogalkalmazási zavarok.

Az átmenet említett fő szabálya maga után vonja a korábbi joganyag ún. továbbhatását: a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokat a korábbi jogszabályok szerint és a korábbi bírói fórumokon kell befejezni.

 

2. sz. melléklet

A fizetésképtelenségről szóló törvény felépítése
(Vázlat)

  Általános szabályok
 Tárgyi hatály
 Személyi hatály
 Fogalommeghatározások
 A hitelezői választmány
 A bírósági eljárás általános szabályai
 Állami Bérgarancia Alap

  Az újjászervezési eljárás
 Az eljárás megindításának feltétele
 Az eljárás megindítása és annak joghatása
 Újjászervezési terv és végrehajtása
 Az eljárás befejezése

  A csődeljárás
 Az eljárás megindításának feltételei
 Az eljárás megindítása
 A csődgondnok
 Az eljárás megindításának joghatása
 Egyezség a csődeljárásban
 Az eljárás befejezése

  Vegyes és záró rendelkezések
 A lakásszövetkezetekre vonatkozó sajátos szabályok
 Lemondás egyes követelésekről
 Hatálybalépés, átmenet
 Kodifikatórius záradék
 Felhatalmazások